(VM-243) Kivetkőzés

Tibor bá’ vissza a múltba online

Az egyre langyosabb érdeklődésre való tekintettel a

sorozat ezzel a poszttal befejeződik.

 

~q228A sors szeszélye folytán 1950-ben szüleim vettek egy családi háznak csúfolt valamit a Rege út 12. alatt. Ez tulajdonképpen egy szolgálati ház volt egy gyerektelen házaspár részére, ahol a nő szakácsnő, a férfi pedig sofőr lehetett volna, de az urasági villa nem készült el. A háború alatt az ilyesmi nem volt ritkaság. A házban egy kisszoba és egy nagyszoba volt – némi jóindulattal – mely utóbbi valójában egy kibetonozott padlózatú garázs célját szolgálta, középen egy szerelőaknával, ami persze le volt fedve szőnyegekkel. Viszont mind ezt a Szabadság-hegyen lehetett megtalálni (ma már megint Sváb-hegy), amely presztízs értékét egy percre se veszítette el. A ház árát 60.000 Forintban szabták meg, ami abban az időben hatalmas összegnek számított, főleg egyben. Apám az utolsó pillanatban csinált egy Kft-t gyapjúfonal előállítási profillal. Az alapanyagot a félegyházi szűcsök hulladékából szerezte be, az áruhiányos Budapesten pedig a kézi kötésre szánt gyapjúfonalat úgy vették, mint a cukrot. Fél év alatt összejött az összeg, ami után apám felszámolta a céget két héttel az általános államosítás előtt.

A házat Titkos Ilona kínálta eladásra, mert bár tagja volt a Nemzeti Színháznak, szerepet valami okból kifolyólag Rákosi alatt nem kapott, viszont hozzá volt szokva a pazarló életstílushoz. Különben Titkos Ilonát ma már a kutya se ismeri, de a maga idejében a mindössze 10 évvel fiatalabb Karádinál is híresebb díva volt, csak úgy látszik sokkal kevesebb férfivel került egy ágyba, de azért a dívákra jellemző hisztériában utolérhetetlen volt.

Abban az időben a „sötétben bujkáló reakciósok” azt a rémhírt terjesztették, hogy Rákosi a forintot le fogja bélyegezni. Ez persze nem volt teljes mértékben hihetetlen, ráadásul az utolsó lebélyegzés mindössze 5 évvel volt korábban (1945. december) amire mindenki emlékezett. Erre az esetre az állampolgár csak egyféleképpen tud védekezni, ha a pénzét 1, 2 és 5 forintosokban tartja, mert ugye az érméket nem lehet felülbélyegezni, csak a papírpénzt. A felkínált ház adásvételének céljából összejöttek az érdekeltek: apám, anyám, Titkos Ilona, és ügyvéd barátja, akire nem lett volna szükség, mert akkoriban a földhivatalhoz magánszerződést is be lehetett nyújtani ügyvédi ellenjegyzés nélkül, amit az ügyvédi kamara csak a 90-es évek végén erőszakolt ki a parlamenttől. Az ügyvéd barát inkább csak a tanácsadó szerepét játszotta. És akkor ugye aláírás és pénz átadás-számolás. Apámék egy meglehetősen súlyos bőrönddel érkeztek, amiben az érmék lapultak 60.000 Ft értékben. Amikor Ilona meglátta a kinyitott bőrönd tartalmát rikácsolni, ájuldozni kezdett, majd belemarkolt és az érméket elkezdte hisztériásan szanaszét hajigálni a lakásban. Még jó, hogy ott volt az ügyvédje, aki nem csak értette a dolgot, de kifejezetten szerencsésnek találta. Aztán lecsillapodtak a kedélyek, mi meg napokon belül birtokba vettük a házat, ahol a tinédzser éveimet töltöttem, ahonnan disszidáltam, majd tértem vissza jó egy évtizeddel később.

A hazatelepülést a hatóságok nem tették könnyűvé, mielőtt megadták volna a belépésre jogosító vízumot, apáméknak írásban biztosítani kellet számunkra lakhatást. Így aztán felnőtt fejjel, egy feleséggel és egy újszülöttel alkottunk egy három nemzedékes együttlakást, ami egy külön élmény volt. Miért? Arról van szó, hogy a folyamatos együttélés mellett hozzászokunk a családtagok lassú változásához. Na, de, sok éves távolmaradás után a változás szembetűnő, főleg akkor, amikor egy más nyelvi kultúrához tartozó magatartási normák fényébe kerülnek. Egyszóval anyámról kiderült, hogy kicsinyes, fukar és bosszúálló, ezen kívül csak úgy általában rosszindulatú. Bár a háború óta, vagyis akkor már 18 éve, nem dolgozott, „csak” háztartásbeli –akkoriban negatív cédulával bíró – beosztása volt, a hirtelen megjelent unoka hatására azonnal elhelyezkedett, nehogy vigyázni kelljen a csecsemőre. Ez azonban mindössze egy apró példa, nem ebben merül ki ítéletalkotásom bizonyítéka.

1946-48 között volt egy fiatal cselédlányunk, a kor szokásainak megfelelően, aminek Rákosi pontot tett a végére. Nem nagy ügy, abban az időben sok ezer „úriasszony” volt kénytelen megtanulni némi házimunkát. Tehát mi is búcsút intettünk Terinek, akiről soha többé egy szót se hallottunk, legalább is néhány évtizeden keresztül. Aztán Teri is 60 éves lett és ráhajtott a nyugdíjra. Felkereste tehát az anyámat, hogy igazolja a Tb felé a nálunk, munkában eltöltött két és fél évét. És bár ez anyámnak egy fillérébe se került volna, az igazolást megtagadta, pedig csak a valóságot kérték tőle.

A hatvanas években azonban egészen más kavarta fel anyám hangulatát. A Rege út vége felé, közel a Széchenyi kilátóhoz volt egy állami bölcsőde anyátlan csecsemők részére. Itt nem csak alkalmaztak, de főleg kiképeztek dadusokat, akiket vidékről verbuváltak. Ezek a fiatal lányok szabályos időközönként, mondjuk három havonta kisebb csoportban Fogaskerekűn érkeztek a végállomásra. Onnan végig kellett menniük a Rege úton, azaz a mi házunk előtt is, természetesen bő szoknyás népviseletben, ahogy otthonról elengedték őket. Aztán, ahogy megkapták az első fizetésüket, lementek a városba és vettek normális szoknyát, blúzt, kardigánt és soha többé rá se néztek a bő szoknyákra. Ezek a lányok természetesen bentlakók voltak, és aki közöttük éppen szabad volt, az szombat esténként elment a Fogas vendéglőbe, ahol táncos vigadalom folyt.

Anyám oldaláról nézve a lényeg az, hogy éveken át lányok jöttek mentek bő szoknyában, majd szűk szoknyában, amit kivetkőzésnek neveztek. Ez volt a magyar vidék eléggé gyors átalakulása, amit jó anyám képtelen volt elviselni. Szerinte, aki beszületett a bő szoknyába, annak élete végéig viselnie kellett volna. Hmmmm…

De van az érmének egy másik oldala is. A hetvenes évek elején, amikor megvettem a borosjenői telket, az egyik szomszédom egy ilyen kivetkőzött, már erősen idősödő hölgy volt. Egy napon azzal jött át hozzánk, hogy „adnának kölcsön egy gereblyét, én ugyan nem tudom az mi, de a másik szomszéd azt mondta, azzal kell összegyűjteni a lombokat.” Mi összenéztünk, majd elnevettük magunkat. Ezt követve a kivetkőzött, volt cselédlány ott ártott nekünk, ahol tudott.

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
_________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

31 gondolat erről: „(VM-243) Kivetkőzés

  1. Tibor bá! Ne hagyd abba a vm sorozatot. Nagyon jó olvasni, csak nincs mit hozzátenni.

  2. Örömmel olvassuk, mivel atelted a leírt dolgokat, mi meg nem….nincs min vitatkozni:)

  3. Sajnálom, mert én éppen mostanában szoktam rá a blog olvasására. Kár, hogy korábban nem tudtam róla.

  4. 1-3:
    Ha nincs visszajelzés, akkor nehéz eldöntenem, hogy van-e rá igény.

  5. Színes, szórakoztató, érdekes írások, igazi kordokumentumok.
    Öröm olvasni, köszönöm!

  6. 5:
    Na látjátok, ilyenek voltak a sötétben bujkáló reakciósok. 😀

  7. Jó ezeket olvasni, csak ugye nem nagyon tudunk mit hozzáfűzni mi fiatalok. Max. annyit, hogy hülyék már akkor is voltak, akiken lehetett nevetni! 😛 🙂

  8. Nem baj az, ha az emberek megtanulják a házimunkát. Ma már nagyon kevés nő tud varrni, azt hiszem. Nemrég vettem egy varrókészletet és látom nem is mindig nyilvánvaló, hogy mit hogy érdemes megvarrni. Folytasd ezt a sorozatot is!

  9. Tibor bá’! Ne hagyd abba, kell az öregek tapasztalata.

  10. “Az egyre langyosabb érdeklődésre való tekintettel a
    sorozat ezzel a poszttal befejeződik.”

    És mi lesz helyette? 😮

  11. Sajnálnám ha megszűnne a sorozat, mindig szívesen olvastam, akárcsak megboldogult nagyanyám történeteit hallgatnám…

  12. 4:
    a/ VAN!
    b/ Lehetne számlálni a posztonkénti látogatásokat?
    c/ Egy szavazás?

  13. Én is mindíg elolvasom.Megszüntetni kár. Ezentúl udvariasságból belekötünk valamibe ,hogy látszódjon, érdekes a téma 🙂

  14. 15:
    Nem kell belekötnöd, de hozzáfűzhetsz saját tapasztalatot, ami vagy alátámasztja, vagy ellentmond az olvasottakkal.

  15. Tibor bá, mi ez a szokatlan befolyásolhatóság? Remélem nem vagy beteg! Nehogy már lankadjon a vitakedved! 🙂 Azért még egy kicsit duzzoghattál volna, meg kéreted magad. 🙂 De a lényeg, hogy legyen továbbra is VM! Nehogy belépjen hellyette az Intelligens Tervező sorozat!

  16. 17:
    Szia Csont!
    Nem stílusom a kéretés, de olyan csend volt, hogy vágni lehetett. Különben is, legfeljebb az unintelligens tervezőről lehetne szó. 😀

  17. 18: Sok a fiatal olvasó, gondolom, élvezettel olvasnak, de mit fűzzenek hozzá? 🙂
    Az idősebbek meg elégedetten mormognak, hogy tényleg így zajlottak a dolgok akkoriban, de ezt minek írják le?
    Ami meg nagyon személyes élmény, arra végképp nincs mit reagálni.

    De hidd el, szeretjük a ‘vm’ sorozatot. Főleg, ha pikáns részletek is vannak benne… 😉 😀

  18. Kedves Tibor!!

    Én viszont összegyűjtöttem a “Vissza a múltba” blogjaidat, PC-re és eBook formában elkészítettem, és szeretném neked elküldeni..de nem találom itt sehol az email címedet..Ha válaszolnál, akkor elküldöm NEKED ..Üdv.Laci, aki még csak !! 71 éves…

  19. 20: “összegyűjtöttem”

    Elkérhetted volna Tibor bá’-tól cd-n… 😉

  20. 20:
    Ide hallgass öcskös, 😀 az E-mail címem megtalálható donation oldal (page) alatt, ott fenn, a fejlécben.

  21. Nahát, mégis megvan..Bocsi..küldöm a levelet..Üdv.Laci

  22. Milyen unalmas lenne a forma1, ha csak az első három versenyző indulna. 90%-ban őfeléjük fordul a figyelem. Ám senkit nem érdekelne az első három versenyző kergetődzése, ha nem lenne mellettük további 80% alul reprezentált versenyző.
    Maradjon a VM.

  23. 24: A forma1 így is dögunalmas. Nézhetetlen baromság – SZVSZ.

    Nem így a Vissza a múltba, ami érdekes.

  24. A lényeg, ha kevés a visszajelzés a VM-re, attól még szerves része az oldalnak, sőt, nélküle a többi téma is kevesebb.
    A forma1 valóban unalmas.

  25. Köszi Játékgyáros,
    Jézus-pöcse, mit tudok én ezekre válaszolni? – Ja, most szombaton kurva érdekes lesz, teli fotókkal.

  26. Nehogy abba hagyd,én is mindig elolvasom! .És olyan jóóó 😉

  27. Tibor bá, ez a sztori a kivetkőzött öregasszonyról, aki letagadja., hogy tudja mi a gereblye, nagyon jó! Azóta is röhögök rajta…

  28. Tibor bá, rosszul emlékeztél a poénra. A kivetkőzött banya rálép a gereblyére, fejbeveri a nyele és akkor hirtelen eszébe jut a neve… 🙂

  29. 30:
    Ha a történet anekdota lenne, akkor a te verziód abszolút nyerő, de ez tényleg megtörtént. Terike akkora úriasszonyt játszott, hogy csak na. Aztán egy nap a hangos rádió miatt összeveszett a másik szomszédjával, aki történetesen 30 éve ismerte (elvtársak voltak valahol), és az összeveszés után elárulta a múltját, ami akkor csak 20 éves távlatban volt, ma már persze 60, és Terike már nem él. Most a két fia menő vállalkozó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük