Tibor bá’ vissza a múltba online

Köpóóóór, itt a köpóóóór, kiáltotta gyerekkoromban a sváb kőporos. A háború előtt a magyarországi sváboknak jellegzetes és nagyon erős akcentusuk volt, amikor magyarul beszéltek. Legjellegzetesebb a beszédükben az volt, hogy az a-betük helyett á-betüket mondtak. Természetesen tökéletesen tudtak magyarul, már ami a szókincsüket jelentette. Szerintem a svábságukra vigyáztak és ezért maradt meg az akcentusuk. Ők svábok akartak maradni, magyar svábok. Ennek aztán alaposan betett a világháború és azt követő deportálás. Nem vernek vele fel nagy port, de nagyon sok ősmagyar svábot telepítettek ki Németországba a háború után. A magyar svábok tehát rájöttek, hogy kell a fenének az a bizonyos akcentus. De ez túl jól sikerült, mert beindult az asszimiláció. Nem egy huszonéves, sváb származású férfivel beszéltem, akik kérdésemre elmondták, hogy a családban magyar a kommunikációs nyelv, de úgy, hogy a nagymama németül beszél, amikre a többiek magyarul válaszolnak. Ő maga kitűnően ért németül, de nem beszéli a nyelvet, meg se próbálja.

Különben a hajdan volt kitelepített svábok évente visszajárnak Borosjenőre, ahol a gyerekkorukat töltötték, persze most már igen öreg emberek, de ma is magyar svábnak vallják magukat és természetesen sváb akcentussal beszélik a magyart, még 70 év után is.

De nem is erről akartam írni, hanem a svábok háború előtti egyik szolgáltatásáról, a kőporról. A budai hegyekben, ha lepucolják a felső termőréteget, azon nyomban rá lehet bukkanni a narancssárga murvára, ami apró szemű kőmorzsalék, illetve ez mellett még apróbbra porladt kőporra. Dédanyáitok ezt a kőport használták az odaégett lábosok kipucolására. Abban az időben nem volt kismillió Cif termék. A konyhában volt szappan és szóda. A pucolás úgy történt, hogy a nedves rongyot beletunkolták a szódába, majd a kőporba és ezzel dörzsölték le az odakozmált, elszenesedett anyagot a serpenyő aljáról . A kőpor tehát a háztartás vezetés fontos kelléke volt.

A sváb kőporos kihajtott a kitermelő helyre (egy ilyennek a nyoma ma is megtalálható Borosjenőn) belapátolt a speciális lovas kocsijába nagyjából 1 köbméternyi kőport, majd bekocogott a pesti kerületek mellékutcáiba és elkezdte a kiabálást: köpóóóór, itt a köpóóór. A háziasszonyok kifutottak az utcára és egy kimustrált lábosba betetettek egy kisebb lapátra valót.

Ennek állítottak most szép emléket a szomszéd község, Üröm főterén. Valamelyik udvar hátsó fertályáról előkerítettek egy régi kőporos kocsit, leápolták, a hibákat kijavították, befestették, és betették a virágágyás közepébe. A képet mellékelem. Érdemes megnézni és elcsodálkozni úgy, ahogy én tettem. A hegyes-völgyes utak miatt a kocsin van betekerhető fék, aminek fekete karja (2) jól látszik. A fék szerepe nyilvánvalóan a kocsi visszatartása lejtmenetben, hogy ne tapossa el a lovakat. De van a kocsin egy rögzítő lánc is (1), amivel igen meredek hegyoldalban az egyik hátsó kereket le lehet blokkolni. Ez a kerék tehát csúszik, vagyis a lovaknak lefelé is kell egy kicsit húzni. Aztán pedig erős lánccal (3) a két oldalsó fal össze van húzva, hogy a kőpor súlya ne tudja őket szétfeszíteni.

Hangulatrontó, hogy a kocsira felraktak két kifestett hordót is. Ez egy megbocsátható túlkapás.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
_______________________________________