(VM-225) Lakhatás

Tibor bá’ online

 

~ab108Mottó: Nem fogadom el „ja, az akkor volt” hozzáállást figyelemfelkeltő írásaimra. Az emberi/társadalmi értékek nagy része időálló. Nem lehet lesöpörni egy figyelmeztetést azzal, hogy „ja az akkor volt” hol van az már. Ha arra hívom fel a figyelmet, hogy az én időmben 5-6 évet kellett várni egy Trabantra, hogy megkapjuk a vételár befizetése után, akkor erre a válasz „ja az akkor volt”. Valóban „akkor volt”, de akkor senki alól nem húzták ki a gépkocsit azon az alapon, hogy nem fizeti a részleteket. Ez még inkább vonatkozik a lakhatásra. Az instant lakhatásnak, pláne ha az lakóparkban történik, meg van az ára, nyilvános és rejtett. Nyilvános ára 20 millió forint, rejtett ára, hogy el fogod veszíteni a befizetett 4-5 millióval együtt, mert egészen biztos, mohóságodban túlvállaltad magad, nem vetted figyelembe a bizonytalansági tényezőket. Íme, hogyan is volt ez „ja akkor”.

Miután Kádár nyilvánosan kijelentette, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van, feleséggel együtt visszatelepedtem Magyarországra. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy az apámék vállalták a lakhatásunk biztosítását. Ugyanis az állam nem akart hajléktalanokra költeni, viszont hajléktalanokat az aluljárókban se akartak látni, és persze nem is láttak. Az viszont nyilvánvaló volt, hogy apámék családi házát nem két családra méretezték. Vállaltam volna az emeletráépítést, de abba nem egyeztek bele. Nem kellett nekik a következő két generáció közelsége. A lakhatás biztosítására is csak azért mentek bele, mert hoztunk magunkkal egy gépkocsit.

Vettem volna telket, hogy építsek rá egy házat, de a hatályos rendelkezések szerint ahhoz minimum 5 év helybenlakásra lett volna szükség. Az nem számított, hogy Budapesten születtem, a megelőző 5 évben NEM laktam Budapesten, akkor pedig nem vehetek ingatlant. Ráadásul a feleségem életében most járt először Magyarországra, hogy lehet tőle megkövetelni az 5 éves helyben lakást? Szerencsére volt egy kiskapu. Budapest főpolgármestere ez alól adhatott felmentés. Gondoltam, ha van olyan eset, amikor a felmentés indokolt, akkor az, mi vagyunk, ugyanis a rendelkezés célja a vidéki felvándorlás visszaszorítása volt, mi pedig már Pesten laktunk. Kérvényeztem, amit csípőből elutasítottak. Akkor még nem tudtam, hogy ez a kiskapu nem a méltányolható esetekre van nyitva tartva, hanem a csókosoknak. Istenem, az ember 30 évesen eléggé naiv.

Ha kiskapura nem is voltam jogosult, számomra létezett egy hátsó kapu, ahová jól kitaposott ösvény vezetett. Ezt úgy hívták, hogy lakáscsere, bár pontosabb lett volna a lakhatási csere elnevezés. A ábra a következő volt. Macának, anyai nagynénémnek volt a Mátyás téren egy szoba-konyhája. A Mátyás téren már akkor is uralkodó többség volt a cigány, így a lakás nem sokat ért. Aztán volt a Dembinszky utcában egy idősebb pasi, aki egyedül élt egy társbérletben, de összejött egy hozzá passzoló nővel, akinek szintén volt egy lakása (magyarul határozatlan időre szóló bérleti szerződése). Ezek ketten eldöntötték, hogy eladják a pasi társbérletét. Miután megalkudtunk, átadtam a pasinak 20.000 forintot (1963) és létrehoztunk egy „hármas-cserét”. Ezek szerint én beköltöztem a Dembinszky-be, Stein Márkus (a pasi) „beköltözött” a Mátyás térre, Maca nénikém pedig „felköltözött” apámékhoz a Szabadság hegyi magán tulajdonba. Valójában én a családommal, valamint Maca néném elfoglaltuk a Dembinszky társbérlet két szobáját. Stein Márkus átment a nőjéhez és megpróbálta valakinek elpasszolni a Mátyás téri szoba-konyhát.

A dolog egyetlen szépséghibája az volt, hogy a nénikém a Rege útra lett bejelentve, ami szörnyen csípte a nevelő anyám szemét. Ezért aztán felszólítottak, hogy Macát jelentsem be a Dembinszky-be. Én kértem egy kis haladékot, mert kiderült, hogy Macával nem lehet együtt élni, ezért szerettem volna Stein Márkustól vissza „vásárolni” a Mátyás téri lakást a Maca számára. Mielőtt ez megtörtént volna, nevelőanyám feljelentett. Egy rendőr kijött éjfél környékén, konstatálta, hogy özvegy Vasas Kálmánné, azaz Maca, az ágyában alszik, vagyis itt lakik. Hatóságilag köteleztek a bejelentésre, és ki kellett pengetnem 1000 forint büntetést. Így indult be az életünk a hármas társbérlet egyetlen szobájában.

Ha még van türelmed, írom tovább a beszámolót. Első dolgom volt, hogy a társbérlőmmel, egy középkorú házaspárral és tinédzser leányukkal megállapodjak, hogy kizárólagosan ők használják a 12 m2-es konyhát, mi pedig a 6 m2-es fürdőszobát. A társbérlők belementek az elrendezésbe. Mindjárt első nap a tűzépestől hazacipeltem egy zsák aprított fát (fel a III. emeletre) és begyújtottam a fürdőszobában található vízmelegítő kályhába, hogy legyen meleg víz, nehogy az ausztrál higiéniához szokott feleségem rosszul érezze magát. A következő napokban vettem egy villanybojlert, és egy mosógépet, mert az mégsem volt elvárható tőlem, hogy kézzel mossam az (akkor még) 3 tagú család szennyesét.

Melbourne-ből hoztunk magunkkal egy kétszemélyes laticelt, azon aludtunk, amíg meg nem érkezett egy asztalostól megrendelt, méretre készített ágy alja a laticel alá. Aztán a következő hetekben szép lassan megvásároltam a szükséges bútorokat, amiket darabonként hordtam haza a hátamon. Elvégre nem költhettem feleslegesen a pénzünket. Berendezkedés után éltünk még ott 5 évet, mielőtt tovább tudtunk volna lépni, de az egy másik történet.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
____________________________________________

27 gondolat erről: „(VM-225) Lakhatás

  1. A velem kapcsolatba kerülő embereket rendszeresen megkérdezem, mi a foglalkozásuk.
    A kitérő válaszokat saját élet által kialakított előítéletem szerint általában a következőképpen dekódolom.
    -Szégyelli a foglalkozását.
    -Igazándiból nincsen neki olyan foglalkozása amivel identifikálódna.
    -Afféle életművész, konjunktúralovag, ami nálam nem nyerő.
    Azt azért nem mondom, hogy nem rendes ember ,de egy kicsit nagyobb erre a sansz.

    Tibor bá’

    Mi a főfoglalkozásod fordító ?

  2. A szolid minimális alapétkezés, a fedél, a szerény ruházkodás, az egészségügyi alapellátás (mindezek színvonala nyilván GDP függő) minden személy létezésének feltételei, méltányos lenne ezen költségek alanyi jogon való kiutalásának.
    Ezek megtagadása barbár kegyetlenség.

  3. 1. Maugli
    Tőlem, ha megkérdezik, akkor én is zavarba jöhetnék, de általában a rövid válasz az, hogy falusi vendégházam van. Egyébként meg kisregény.

    Szerintem a fiatalabb generációk már nehezebben definiálják magukat ilyen könnyen. Már nincs meg az a biztonságérzet, hogy iskolából elmész egy íróasztal mögé, és onnét mehetsz nyugdíjba anélkül, hogy tovább kéne képezned magad és versenyezned ne kéne az ifjú titánokkal. Látom a reményvesztett középiskolásokat (!), akiket az sem motivál, hogy az érettségit letegyék, mert nincs értelme. Nem látják értelmét továbbtanulni, mert pályakezdőként nem tudnak majd munkát találni a szakmában, mert tele a munkaerőpiac szakképzett, gyakorlattal rendelkező emberekkel, akik fillérekért hajlandóak dolgozni, csak legyen mit. Beláthatatlan, hogy milyen szakmákra lesz kereslet 5 év múlva. Ha el is végeznek valami sulit, általában nem a szakmában dolgoznak. Időnként teljesen másba vágnak, de nem feltétlenül önszántukból. A szülők nem tudnak segíteni tanáccsal, mert egész mások a körülmények, mint 30 éve, a régi életstratégiák nem működnek.

    Hogy ne legyen teljesen OFF. Esélyét sem látják, hogy nekik saját lakásuk lesz valaha, ha külföldre le nem lépnek.

  4. 3:

    Én, ha „fiatal” lennék, összeállnék 4-5 hasonlóval, vennénk egy olcsó telket és építenénk rá egy 4-5 lakásos házat. Olyan tempóban, amit anyagilag bírnánk. Persze ehhez tudni kell néhány dolgot és az egész napos okos telefon nyomkodásából nem lesz tudás.

    1:
    Ha engem kérdeznek, 20 év óta azt válaszolom, hogy NYUGDÍJAS, és röhögök hozzá. Az én esetemben erre nemigen lehet értelmes választ adni, legalább is nem egyetlen tőmondattal. A magyarázkodás pedig félrevezető. Állami állásom 30-35 éves korom között volt. 35-től kezdve szabadúszó szakfordító voltam, és hatalmas pénzeket kerestem vele, az átlag fizetésekhez képest. De a szakfordítás nem egy szakma, viszont ha elfogadható minőségű fordítást akarsz végezni, akkor ismerned kell az adott szakmákat. A különböző szakmák megértéséhez, megtanulásához pedig először a középiskolákban, főiskolákban el kell sajátítani a természettudományos alapismereteket, és jóval átlag feletti intelligenciával kell rendelkezni.

  5. 4. Tibor bá’
    Itt, a faluban kb. harmadannyiért lehet házat venni, mint amennyiért most fel lehetne építeni ugyanazt, udvar, gyümölcsfák, kút. Ha már összefogás, akkor érdemesebb egy meglévő dolgot rendbehozni, fejleszteni, bővíteni, mint a nulláról építkezni. Meg nincs az a kockázat, hogy a 4-5-ből nem lép-e vissza némelyik hamar. Új párkapcsolat, külföldi munka, másra számított, „már fél év is eltelt, és mégsem omlott össze a világ”, büdös a munka, elfogyott a pénz…

  6. Én bírom az öregek történeteit. A nagymamám és az anyósomék sztorijait is szívesen hallgatom.
    Olvastunk már tőled sok mindent, néha a családoddal való viszonyodról is. Tudjuk, hogy feleségeddel végül hova jutottatok.
    Emiatt érdekelne, hogy az elején hogy vette a feleséged ezeket az akadályokat? Nem akadt ki teljesen, mikor itt szembesült a körülményekkel? Eleve Ausztráliához képest mekkora volt a kontraszt, mikor idejöttetek? Ő minden kétely nélkül jött veled, vagy indulás előtt voltak félelmei?

  7. 5:
    Egy) megválogatnám a társaságot.
    kettő) egy életre szóló megoldásnál preferálom a saját tervezést, mert mástól átvett ház olyan, amilyen. Biztos, hogy nekem nem felel meg. Az állandó toldozgatás se jó. Persze, amit írtál az is járható út, de egy „felkészülés” esetén a végleges megoldás a logikus lépés.

  8. 7. Tibor bá’
    Nálad erősebb ez a „csak a saját készítésű a jó” hozzáállás, mint a legtöbb embernél. Szerintem a többség kevésbé önfejű és alkalmazkodóképesebb, mint te.

    Nem nevesítem az illetőt, hozzászól, ha van kedve. Tavaly vette a házát 5.250.000 Ft-ért. Hatalmas ház, (hirtelen hasraütve) 40 éves, minden bevezetve, javítanivaló nincs, melléképületek, hatalmas betonozott pince. Ha 5 ember összeáll, fejenként 1.050.000 Ft, és mindenkinek van szobája, ha a nagyobbakat fallal kettéválasztják, közös konyha, fürdőszoba… Ekkora kezdőtőke befektetése után van kézzelfogható, komfortos lakhatás. Ezután lehet építeni még egy társasházat, de nem vagytok kiszolgáltatottak az átmeneti időben, el lehet adni a városi lakást (ha van), és befektetni azt a pénzt is.

  9. 8.
    OK Jani, meghátrálok. A nagy többségnek valóban azt kell megfontolni, amit te ajánlasz.

  10. 6:
    Londonból jöttünk át, de nem vonattal, mert rengeteg cuccunk volt (kb. 300 könyv is). A vonatjegyek 50 fontba kerültek volna, miközben 40 fontért vettem egy működőképes furgont, amiben minden elfért, és itthon eladtuk 20.000 forintért a 8.000 forint vám kifizetése után. Hegyeshalomnál nem engedtek tovább a könyvek miatt. Telefon értekezlet Budapesttel, majd tovább engedtek, de az összes könyvet tartalmazó csomagot lepecsételték. Hajnalban indultunk tovább, Győrben reggeliztünk egy tejcsárdában, ahol a kakaót, tejet üvegpohárban adták egyik vevő után a másiknak, némi lötykölés közbeiktatásával. Plusz a tejcsárda elképesztő mértékben volt lepusztult, engem is meglepett. Szívtam a fogamat, hogy mi lesz. Elayne köszönte szépen nem kért folyadékot, csak két kiflit. Szerencsére a kiflik még „békebeliek” voltak. Frissek és ropogósak. Ez valahogy elterelte a figyelmet az iszonyatos látványtól. Elayneben volt annyi életösztön, hogy csak a jó dolgokkal foglalkozott. Rettenetesen tetszett neki a körúton lévő „vajas sütemények boltja” ahol „fillérekért” lehetett kapni a világ legjobb süteményeit. Nagyon tetszett neki a budapesti zenei élet, amibe belevetette magát. Hetente 2-3 alkalommal ment moziba. Abban az időben rengeteg mozi volt Pesten és tombolt a művészfilm mozgalom (olasz, francia, cseh, és persze magyar is) ami Ausztráliában nem létezett (ma már itt se) csak az amerikai szenny. Mindent összevetve a helyi kultúra kompenzálta az egyéb hiányosságokat. De ami valóban elsöprő volt (és a házasságunk torpedója) hogy „angolsága” miatt fű-fa nyalta a seggét éjjel-nappal. Ettől aztán egy idő után teljesen megszédült.

  11. 8.

    Sajnos kell hogy cáfoljalak.

    A többség nem alkalmazkodó képes. Amíg megteheti mindenki a saját feje után megy.
    Kommunás dolgok nagyon nehezen működnek, többnyire kell hozzá valami közös rendezőelv (mondjuk vallás, szekta, valamilyen fanatikus meggyőződés), és még úgy is lehetnek súrlódások.

    Gazdaságilag nagyon racionális amit írsz, de ha csak az emberi tényezőt kikapcsoljuk.

  12. 11. elfmage
    Nem általánosan követendő stratégiát írtam le, a legszerencsésebb, ha egy pár, vagy család kezd bele valamibe. Itt a Tibor bá’-féle 4-5 ember felhúz egy társasházat témára írtam, hogy szerintem így szerencsésebb. Kommuna téma tényleg sok buktatót rejt, főleg amíg az emberek nem igazán érzik a bőrükön az összefogás szükségét.

  13. 12:

    Ok, értem én 🙂

    A társasház az egy igazi elqrt dolog. Ezernyi méreg tud felgyülemleni az emberekben.
    Amíg mindenki jól érzi magát és bírja a terheket addig úgy ahogy eldöcög, de ahogy sokasodnak a gondok úgy növekszik a feszültség.

    Már eleve az építésnél megkötött kompromisszumok is az örök haragot rejtik magukban. (ki kerül a földszintre, ki lesz a legfölső szinten, kié lesz melyik kertrész, mikor ki nyír füvet, takarítani hogyan fogunk a közös részeken, kinek hol áll majd a kocsija, stb)

  14. 13:
    Ezek kiküszöbölhetők, csak szervezés kérdése az egész. Az első lépés, hogy közösen meghatározzuk melyik lakáshoz melyik garázs, melyik kert darab, stb. majd kisorsoljuk ki melyik lakást kapja meg. Ha ebben megegyeznek előre, akkor nincs gubanc. Ha nem egyeznek meg, akkor nem kezdik el az építkezést. A lényeg, mindent ELŐRE, nem menet közben és nem utólag.

  15. 14: Ez egy jó gondolat, de attól a vesztesekben (vagy akik vesztesnek érzik magukat) ott lehet a tüske, és be nem vallva törleszteni fognak a sérelemért.

    Te is magadból indulsz ki (racionális emberként), és úgy gondolod hogy mivel racionálisan előre megállapodva tettétek amit megbeszéltetek ezért senkinek semmilyen kifogása ne legyen.

    Aki nem racionális az ettől még érezheti magát rosszul akkor is ha elfogadta a játékszabályt.

  16. 15:

    Igazad van, de élesben piszkosul megválogatnám az embereket. De ha nem megy, akkor a különböző lakásokhoz nem azonos közreműködés kapcsolódna, pl. 1-2 millával olcsóbb vagy drágább.

  17. 16!
    „Igazad van, de élesben piszkosul megválogatnám az embereket. ”
    Akkor nem maradna senki.. 😀

  18. 4:
    Az attól is függ, hogy mit nyomkod rajta az illetô. 300 könyv például vígan elfér rajta. Ma a tudás, információ megszerzése sokkal könnyebb, kényelmesebb és olcsóbb mint régen. Mégis egyre több a buta, tájékozatlan ember, vagy az olyan aki csak képtelen az információt a gyakorlatban alkalmazni. Ez nem eszköz, hanem egyéniség függvénye. A könyv is csak egy eszköz, sokan dísznek használják.

  19. 19:

    Csak részben van igazad. Az én tapasztalatom szerint hiába van meg a tudás, ha az egyén nem tudja mit és hol kell(ene) keresnie. Pont ezen dühöngök állandóan. Írok valamit a saját kútfejemből, ezt elolvassa egy faszi, rákeres a wikin, majd nagyokat okoskodva kiigazít engem egy hozzászólásban olyan témában, amiről fingja se volt ezt megelőzően.

    Nem térek ki rá, de a könyvet semmi se helyettesíti. Az E-könyvek kezelése időigényes és idegesítő.

  20. „hiába van meg a tudás, ha az egyén nem tudja mit és hol kell(ene) keresnie”
    Hát ebben nem részben, hanem maximálisan egyetértünk. Szerintem ez pont olyasmi mint a birtoklás/rendetlenség, rendszertelenség. Hiába van valakinek rengeteg dolga, ha a kupleráj miatt semmit nem talál. vagy szimplán nem tudja mit hol keressen. Ez a rendszertelenség a fejben is lehet, egyfajta „nem hülye csak lusta gondolkodni” tipikus esete. És igen sajnos nekem is van egy rossz tulajdonságom, hogy ezen nagyon fel tudom magam idegesíteni. Buta embertől még valahogy csak-csak elfogadom, tolerálom de akiről tudom hogy képes lenne rá csak úgy van vele, hogy inkább kivár, vagy áthárítja rám arra nagyon be tudok pöccenni.

    Ok, E-könyvek esetében tényleg nem értünk egyet. 🙂 Persze tény, hogy van kivétel nálam is. Ajándékba vagy valami nemes könyvet soha nem vennék E formában.

  21. 21: A papír könyveket én előnyben részesítem az e-könyvekkel szemben, ha pusztán olvasgatásról van szó. Nincs is jobb, mint ledobni magam az ágyra, és kényelmesen olvasgatni. A monitor előtt nem érzem magam olyan lazán. 🙂
    Viszont mindenképpen gépen olvasok, ha például idegennyelvű anyagról van szó, legyen az egy cikk, vagy egy regény, amit fordítok, vagy értelmezek.
    Szenvedtem eleget az elektronikus kor előtt, mikor előttem a könyv, amiből fordítok, a szótár, amiből ki kell pörgetni a szavakat, a szótárfüzet, amibe be kell írni őket, minden fázishoz fel kell venni az éppen aktuális könyvet, füzetet, tollat, majd váltani…
    Nem véletlen, az első német szótáram néhány év alatt lapjaira hullott, akkora volt az igénybevétel.
    Ahhoz képest a mai munka hihetetlenül felgyorsult.
    Egyszerre megnyitom a gépen az idegennyelvű anyagot, az online szótárt, az excelben íródó szótárfájlt, szépirodalom esetében esetleg a megtalált magyar fordítást is okulás céljára, esetleg egy google keresőt is, ha nem találnám a szót a szótárban, és innentől kezdve mozdulatlanul ülök a gép előtt, csak vadul kattogtatok az egérrel, és a szótárom telik. 🙂
    Sajnos a technika hiába teremtette meg a tanulás potenciális eszköztárát, a diákok ezzel arányosan vesztették el motivációjukat.
    Most nosztalgiázok rajta, ha a régi módon történő nyelvtanuláshoz szükséges energia és elszántság mellé kaptunk volna ilyen eszköztárt, milyen csodákat lehetett volna művelni. De hát ez már csak olyan, minta azon fantáziálnánk, milyen jól jött volna a védőknek Eger ostromakor egy pár géppuska… 🙂

  22. 21-22:
    Szerintem a fizikai könyv pótolhatatlan, mert sokkal könnyebb a kezelése. Az E-könyv kezelése nehézkes. Az egész oldal nem fér a képernyőre, ha kicsinyítem akkor nem látom a betűket. Nem lehet átlátni az egészet. Átugrani lehet, de nem tudom hova jutok.

    A fordítás egészen más tészta, arra nagyon jó a szövegszerkesztő. A fordítandó anyagot rárakom a vágólapra és egymás után kétszer rámásolom egy új doc-ra. Mondatonként fordítok, amit az eredeti szöveg fölé írok, ami után a lefordított mondatot letörlöm és folytatom. Így persze eltűnik a fordítandó szöveg, azért van két példány, hogyha kell, meg tudjam nézni az előző mondatokat. Szótárt ritkán használok és csak arra, hogy kiválasszam a legütősebb szinonimát. Google fordítás nem ér egy kalap szart se. Tovább tart a rendberakása, mint ha fordítanám. Ugyanez a lektorálás is, fele pénz, de dupla gyötrelem.

  23. 23: Az igazi e-könyvek XML alapúak és áttördelik magukat a képernyő méretnek és betűméret beállításnak megfelelően. A pdf-ek esetében rögzített az oldalkép, ezeket valóban macerás lehet „hagyományos” e-könyv olvasón olvasni. De olvashatod akármilyen számítógépen, tableten is akármekkora képernyőn, és e-book reader is van már 9.7 hüvelykes (kb A5 papírméret) képátlóval pl. Kindle DX, sőt a Sony Digital Paper 13.3 inches, ami kb az A4 méret, ezeken már a pdf oldalak is egyben megjeleníthetőek és jól olvashatóak.
    Persze most még aranyárban, de 1-2 év múlva ezek is elérhetőek lesznek bárkinek.

  24. 23 Úgy látszik, minden út Rómába vezet! Pontosan ezt csináltam én is, mikor a cégemnél kellett szakszövegeket fordítani!
    Ha meg nem volt meg az eredeti szöveg elektronikusan, akkor beszkenneltem, majd print screen-el pár soros képfájlokat csináltam a megfelelő részekről, és ezt másoltam az új dokumentumba. Innen a módszer ugyanaz, a szöveget tartalmazó kép alá megírtam a fordítást, majd a képet kitöröltem.
    Kicsit munkás az előkészítés, de a rutin sokat segít. Tényleg úgy a legjobb fordítani, ha közben nem kell lépegetni, hanem a fordítandó és a fordítás közvetlen egymás alatt van…
    A google-nél meg félreértettél, eszem ágában sincs google fordítást alkalmazni, az egy rémálom… 🙂
    Viszont szerencsére már ritkán, de előfordul, hogy olyan szóba, vagy fordulatba botlok, amit egyik szótárban sem találok, ilyenkor egyszerűen beírom az illető szót, vagy kifejezést a keresőbe. az esetek többségében tömeges találatokat kapok, amelyekből mindig találni olyan szövegeket, amelyekből kikövetkeztethető a lényege, így saját szótáram már sok olyan kincset is tartalmaz, amely hivatalos szótárban nem szerepel…
    És még valami az e-könyv előnyéről. Ha utólag meg akarok egy részletet keresni a regényben, de nem tudom pontosan hol van, akkor elég, ha kulcsszavakra emlékszem. Ezzel indítok egy keresést, és ha ki is derül, hogy a kulcsszó több helyen is előfordul, pillanatok alatt megtalálható a keresett is. Ugyanez papír könyvben igen keserves munka…

  25. 25:

    Az E-könyv margójára. Néhány napja történt, hogy4 oldalnyi fordításom, ami elég szép mennyiségű szellemi munka, lementéskor egyszerűen eltűnt, illetve maradt valami furcsa parancsikon-szerű dolog, de a gép nem tudta megnyitni. vagyis elveszett az anyag. Ez megtörténhet egy E-könyvvel is. Két nappal később kaptam egy üzenetet, hogy hiba van a szoftverben és most ők kijavítják. Azóta nem tűnt el semmi.

  26. 25:
    Hadd védjem kicsit a guglit is. 🙂
    Indoerópai nyelvek között oda-vissza egész jól fordít már. Persze messze nem szakfordítói minőségű németről, oroszról angolra (és vice versa) sem, de ha valaki az egyik nyelven nem ért, az 1-2 mp-en belül kaphat egy számára már értelmezhető szöveget. A magyarnak más a szerkezete, meg nem is akkora piac magyar fordítót fejleszteni, ezért elég béna még a gépi fordítás.
    Én még tanultam oroszul, de a tudásom mára annyi, hogy szép lassan nagyjából ki tudom olvasni a ciril betűkkel írt szavakat. Viszont volt már, hogy orosz honlapról kellett valami info, és google translate-tel angolra (és magyarra is) lefordíttatam az oldalt, és abból sikerült megértenem, amire szükségem volt.
    (Másrészt viszont találkoztam már olyan hivatalos EU (technikai) dokumentummal, aminek a hivatalos szakfordító által magyarra fordított változata használhatatlan volt, elő kellett túrni az angol verziót, hogy megértsem mik is a követelmények, amiket a doksiban részleteztek.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük