(VM-218) Arany János dédunokája

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

~ab108Ha valaki nem tudná az első nyolc iskolai osztályban csapnivaló tanuló voltam. A számtan-matematika kivételével mindenből – beleértve a magyar nyelvet is – elégséges jegyeket kaptam, de negyed években gyakori volt az intő és a rovó, amiket az utolsó nap reggelén írattam alá fél nyolckor, rendszerint néhány pofon kíséretében.

Ilyen előzmények után kezdtem tanulmányaimat a Textilipari technikumban, ahol a matekon kívül volt „szakszámtan”, amit az tett szükségessé, hogy a textilipar Angliából terjedt el, ezért a jellemzők angol mértékegységekben voltak megadva. Természetesen létezett már metrikus mértékegység is (egy gramm fonal hány méter), lehetett tehát ide-oda átszámítani a yardokkal, és fontokkal meghatározott értékekből. Komplikálta a dolgot, hogy selyem esetén a franciák után mentünk, akik denier-ben (ejtsd: dönié) számoltak, ami azt adta meg, hogy 9000 méter selyemfonal hány gramm. Selyemharisnyákkal kapcsolatban a nők ezt egészen biztos ismerik. Minél kisebb a szám, annál finomabb a selyem.

Na szóval! Az átlag halandó számára a szakszámtan maga volt a halál, miközben én kiráztam a kis ujjamból. Egyszeribe én lettem a fej az osztályban, csak hát volt ott más tantárgy is, például magyar nyelv és irodalom. Szerencsémre az osztályfőnök Gálos Rezső volt egyben a magyar tanár is. Ráadásul rendkívüli érzékkel megáldott tanár. Tulajdonképpen akkor már egyetemi előadó volt, de ragaszkodott ahhoz, hogy legyen egy saját osztálya is középiskolában, de csak abban az egy osztályban tanított. Mindjárt az első órán végig kérdezgette az osztályt, aztán amikor egy Denis nevű lányhoz ért, kiderült, hogy a szüleivel együtt nem rég tért haza Franciaországból, erre átváltott franciára, ami némileg lenyűgözést váltott ki belőlünk. Néhány órával később azt is megtudtuk, hogy ő Arany János unokája, egészen pontosan szellemi unokája, mert Arany János egyik tanítványa az ő magyar tanárja volt. Ilyen értelemben én pedig Arany János dédunokája lennék, has magyart tanítanák, de nem tanítok.

Gálos tanár úr vasárnap délutánonként meghívta az osztályának tanulóit délutáni uzsonnára, ami kuglóf volt és kakaó (amit nem lehetett kapni), mert akkoriban még ilyenek voltak a pedagógusok. Ezeket az uzsonnákat arra használta fel, hogy olyan balladákat is bemutatott, amik messze nem voltak benne a tananyagban. Persze hosszasan foglalkoztunk általában a balladákkal, mint irodalmi műfajjal. Felhívta a figyelmünket a balladáknál kötelező clear obscur-re (ami magyarul balladai homály), mint a titokzatoskodás legjobb fegyverére. Elmesélte mikor, miért és hogyan írta meg Arany a Walesi bárdokat és felhívta figyelmünket Arany gyönyörű nyelvezetére. Tényleg, csámcsogd végig ezt az egyszerű leírást: „Este van, este van, ki-ki nyugalomba. Mintha lába kelne valamennyi rögnek, Lomha földi békák szanaszét görögnek.” Így leírni, hogy mindenki lefeküdt, vagy kinő valaminek a lába. Szanaszét görög? De megannyi más is. Emlékszel erre? „Mint a pásztortűz ég őszi éjszakákon, messziről lobogva tenger pusztaságon.” Csodálatos hasonlat, csak nem szabad elhadarni. Tudod-e, hogy milyen sok Arany idézet ment át a köznyelvbe? Íme néhány:

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,

Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?

Szép öcsém, be nagy kár, hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.”

Mint komor bikáé, olyan a járása,

Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?

S a nép, az istenadta nép,

Mindenki gyanús nekem, aki él!

Oh irgalom atyja ne hagyj el.

Ki az, mi az, vagy úgy?

A balladák pedig hátborzongatóan szépek, természetesen tragikusak, és egy kicsit visszavisznek a múltba. Vörös Rébék, Tengeri hántás, Ágnes asszony. Szomorú, hogy a kukoricából pop corn lett, de a tengerit már senki se használja! És Arany természetesen fordított is, angolból, Shakespeare drámákat. Szakértők rebesgetése szerint Arany Hamlet fordítása jobb, mint az eredeti. Nem szeretem a felesleges magyarkodást, de ez könnyen lehet igaz, mert Shakespeare a XVI. században írt, Arany pedig a XIX.-ben. A stratfordi mester ma már kissé ódon, míg Arany üdén régies.

Így eset, hogy a matek mellett felvettem a magyar nyelvet és irodalmat is kedvenceim közé, mert anyanyelvünk nem csak arra jó, hogy megcsúfítsuk holmi divatos böfögéssel, arra is alkalmas, hogy szépen fejezzük ki magunkat, már akinek van erre igénye.

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
_________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

13 gondolat erről: „(VM-218) Arany János dédunokája

  1. Kedves Tibor bá!
    Új oldaladról mutatkoztál meg, ezzel nagy meglepetést okozva.
    Köszönöm a bejegyzést!

  2. “mert anyanyelvünk nem csak arra jó, hogy megcsúfítsuk holmi divatos böfögéssel, arra is alkalmas, hogy szépen fejezzük ki magunkat”

    “hátborzongatóan szépek” Ellentétes érzelmű hasonlatot nem használunk.
    Ezenkívül le kellene már szokni az “evvel, avval”-ról. A magyarban ezzel, azzal-t használunk. A többi stimmel… 😆

  3. Ugy tudom de aztan lehet hulyeseg, hogy Arany ugy forditotta angolbol pl a Hamletet, hogy kozben nem tudott angolul beszelni, hanem fonetikusan olvasta az angol szoveget (mint ahogy a magyarok altalaban). Tehat nyelvtankonyvbol tanulta meg a nyelvet, beszelni sohase beszelte. Mindegy, zseni volt mindenkeppen.

  4. 3: Az “evvel, avval” változat teljesen megfelel a magyar nyelvnek (noha én sem ezeket használom), csupán a másik hasonulási szabályt alkalmazza, mint amit te megszoktál. Még jó, hogy nem azt hozod fel, hogy minek is kéne használni a tengerit (meg a törökbúzát), amikor azt a növényt magyarul kukoricának hívják.
    Esetleg kioktathatnád a szegedieket is arról, ne ö-zzenek, mert magyarul nem úgy kell beszélni, ahogy ők teszik. 🙂
    A “hátborzongatóan szép” kifejezéssel sincs probléma, hiszen az emberek jelentős része (még ha te esetleg nem is) ismeri azt az érzést, amikor valami szép dolog hatására végigfut a hátán a hideg, lúdbőrözni kezd. Szóval nem ellentétes érzelmekről van itt szó, de még ha azok is lennének, akkor se lenne velük baj, hiszen akkor meg oximoront alkotnának, ami egy bevett költői eszköz, de semmi nem indokolja, hogy a köznyelvben ne lehetne alkalmazni.
    Semmi szükség arra, hogy beletrollkodj a másik ember nyelvhasználatába, mert ezzel épp a nyelv gazdagságát rombolod.

    4: Ennek nyoma van a versben is, hiszen az “oly boldog rajta, Sire”-nél csak úgy jön ki a rím, ha a “Sire”-t “szír”-nek olvasod ki, de az angolok nem úgy mondják…

  5. 3:
    Szívesen vennék tőled leckéket a szép magyar nyelvezetből, ha sikerülne meggyőznöd, hogy birtokában vagy a megfelelő ismereteknek. 😀 Ezzel a hozzászólásoddal ez félre sikeredett. 🙁

  6. Azert az EPILOGUStol mindig ludboros leszek, mindig csodaltam Arany szerenyseget es bolcsesseget.

  7. 7:
    Nekem is gyakran eszembe jut:

    “Ha egy úri lócsiszárral
    Találkoztam s bevert sárral:
    Nem pöröltem, –
    Félreálltam, letöröltem.”

  8. 3: Ha te nem használsz ellentétes érzelmű hasonlatot, az a te bajod, a te nyelvezeted marad laposabb.
    Hogy Tibor bá, és mindenki más használ-e, azt hagy a mindenkori szerzőre, legyél kedves. Tekintve, hogy előfordulnak az emberben ellentétes érzelmek, sőt ezek egyszerre és keveredve is, természetes, hogy ezeket ilyen hasonlatokkal lehet jól kifejezni.

    Tibor bá, a tengeri, az egy tájszó, Kelet-Magyarországon, pl. hajdúságban, Szatmárban ma is használják. Arany is erre a tájra való volt, nem csoda, hogy így nevezte a kukoricát. Nem kell még a tájnyelveket temetni.
    Amúgy egyetértek, és együtt érzek: Arany zseniális mestere volt a magyar nyelvnek. A családi kör óvodás korom óta kedvenc versem.

  9. 5: Ennek a fonetikus Arany-féle angoltudásnak az alapján már tudom, ki a Fidesz hivatalos jelöltje a magyar trónra, és hihetetlen, de nem Orbán! 🙂
    Ki találja ki, hogy kiről van szó?

  10. 11. Welsz a welszi bárdokból, akinek most halálhírét keltették?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük