(VM-204) Gyerekbetegségek

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

~00000Egészen más dolog valamit tudni, és ugyanazt átélni.  Amikor én voltam gyerek, tomboltak a gyerekbetegségek. Ez nem azt jelenti, hogy például egy gyerek nem kaphatott tüdőbajt, kaphatott, csak kaphatott mellé gyerekbetegséget is, amiken – az akkori orvosi felfogás szerint – okosabb volt átesni minél előbb. Ez különösen a rubeolára volt igaz, mert gyerekeknél könnyebb lefolyású volt, és persze gyógyulás után az egyén immúnissá vált a betegségre. Ráadásul terhes nők rubeolája egészen biztos súlyos rendellenességgel rendelkező gyerek világra hozását jelentette. Korabéli megoldás? Szülés előtt a nő essen át rubeolán, persze még gyerekkorban.

A bárányhimlő gyerekjátéknak számított, csak jelentett jó néhány nap ágyban tartást. Hasonlított a fekete himlőhöz, csak nem járt halállal és az apró pörsenések nyom nélkül gyógyultak ellentétben a fekete himlő ragyájával, ami egy életre ott maradt.

A skarlát elképesztően fertőző volt, és persze nem tudtak ellene tenni semmit. Illetve, iparkodtak adminisztratív módon védekezni. Ha egy lakásban skarlátos gyerek feküdt, akkor annak ajtajára kiragasztottak egy piros cédulát, hogy oda ne menjen be senki, majd a betegség után megjelent a KÖJÁL és a lakást kifertőtlenítette, ami egyenlő volt a ruhák, szőnyeg és a bútorok tönkretételével. Naná, hogy az emberek iparkodtak a betegséget titokban tartani.

A gyerekbetegség azt se jelentette, hogy felnőtt nem kaphatta meg, ha gyerekkorában nem esett át rajta. Ilyen volt például a kanyaró, amit legkönnyebben a 10 év körüli gyerekek élték át, felnőttek körében nem volt ritka a halál.

A mumpsz, mint vírusos betegség, természetesen feltartóztathatatlan volt, de nem kellett vele túlzottan számolni. Jó lenne tudni, hogy viszonyult a társadalom ezekhez? Úgy hogy több gyereket hoztak a világra, mint amennyit szándékoztak felnevelni, mert a gyerekek hullottak, mint összes a legyek. És most miért nem hullnak? Nos, hát, ez a lényeg. A vízválasztó a harmincas évek voltak, amikor megjelentek, először a szulfó készítmények, majd a penicillin. Ezekkel nagyon eredményesen lehetett harcolni a betegségekkel szemben, de nem csak ez. Később kifejlesztették a vakcinákat. Ma már a kanyaró, mumpsz, rubeola és bárányhimlő elleni létezik kombinált vakcina, amit már 12 hónapos kor után be lehet adni.

Személy szerint én az összes gyerekbetegségen átestem, vagyis élve kerültem ki belőlük, ami egyáltalán nem volt törvényszerű. Ráadásul még a tbc-t is összeszedtem, plusz két mellhártya gyulladás, számtalan torokgyulladás. Csoda, hogy megértem a kamaszkort. Ez meg is mutatkozott a közgondolkodásban. A gyerekek se gondolták, hogy feltétlenül meg kell érniük a felnőttkort. Ezért volt annyira elfogadható az állandó fohászkodás. Az emberek szavajárása volt „ha megérem”, amit gyakran hozzátettek terveik említéséhez. „Tavasszal kifestetem a konyhát – ha (isten segítségével) megérem.” Mondott ilyet egy 40 éves háziasszony, és ezen senki se ütközött meg. Igen, az élet folytatásához szerencse, vagy isten segítsége kellett.

Aztán a háború végével nagyot változott a világ. Jöttek az antibiotikumok, és az emberek gyorsan felejtenek. Napjainkban azon vannak felháborodva, ha valaki 65 évesen eltávozik közöllünk, „de, hát miért? Mi történt vele?” Mintha az életben maradás lenne a szabály, ami alól néha akad egy-egy kivétel is.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

8 gondolat erről: „(VM-204) Gyerekbetegségek

  1. A leírtak alapján pedig emelkedik az átlagos élettartam, amire hivatkozva emelik a nyugdíjkorhatárt, miközben a felnőtt kort megélők között koránt sincs olyan nagy élettartam-növekedés. Azt is el tudom képzelni, hogy a korábban felnőttként ma már gyógyítható betegségekben elhullottak száma nem sokban különbözik azokétól, akiket ma olyan betegség visz el, ami meg akkor nem volt jellemző.
    A csecsemőhalálozás és gyermekhalálok jelentős csökkenése valóban javít az átlagos élettartam mutatóján, de ez nem lehetne indok a nyugdíjkorhatár emelésére. Persze annak nem is ez az oka, de ezzel adják be a népeknek (nem csak Magyarországon).

    Az is valóban érdekes, hogy mennyire megváltozott a halálhoz való viszonyulás, teljesen más a korombeliek lelki beállítottsága az akkori fiatalokéhoz, középkorúakéhoz képest. El sem tudom képzelni mit tennék, ha a gyermekem meghalna, szerintem olyan óriási traumát okozna, hogy bajom is lehetne belőle, ahogy azt sem tudom elképzelni, hogyan viselték ezt akkoriban. Akkor meg majdnem természetes volt ez.

  2. Elhúztam a sötétítőt, és mit látok? A szomszéd kislányok szánkóznak, a hó fehér, a hó hull, és csak hull… Ez nem az általam gyanított Xavér műve, aki átsöpörte az Eu bizonyos részeit, s talán tegnap Brassóban ő vette át a mitológiai Zefír szerepkörét, hanem itt az igazi Tél, gyerekmosollyal, egészséggel, az öcsém zenéivel a háttérben… Ezt is megértük 🙂 Köszönet Tibor Bá’-nak a mai reggeliért!

  3. 1:
    A helyzet az, hogy akit nem visz el a rák, és a szív-érrendszeri betegség kb. 65 éves korig, azok könnyedén megélik a 85-90-et. Tehát, miközben szépen hullanak a középkorúak, addig egyre több “matuzsálem” akad. Álláspontom szerint az, hogy aki egészséges életmódot folytat, az 70 éves korában még határozottan munkaképes. Csak, hát ilyenből elég kevés van. Aztán igen sok ‘”egészséges” 60 éves gyakorlatilag nyomorék.

  4. Igen, az életkor csak egy dolog, mert az életvitel, a munkája, meg nyilván a genetika hatása is hatással van arra, hogy munkaképes-e vagy sem. Mert hiába figyelt valaki a táplálkozására és életmódjára, ha az erős szervezet mellett az izületei tönkre vannak, vagy a stressztől remeg a keze, nem olyan gyors már a gondolkodása, mozgása.
    Nem véletlen, hogy nem ezt halljuk a TV-ből a nyugdíjkorhatárok emelésénél.

  5. “Magyarországon évente 40-50 ezren kapnak szélütést, (stroke) ebből meghalnak közel 13 ezren az agyi érkatasztrófa következtében. A túlélők közel fele szenved féloldali bénulásban, közel egynegyedük járásképtelen, ráadásul valamilyen mértékű kognitív hanyatlás az esetek több mint 60%-ában jelentkezik. Emellett a depresszió (32%), valamint a beszédzavar (afázia)(12-18%) is az esetek nagy százalékában jelent komoly problémát. .
    A trombolízisek száma 2009-ről 2010-re 25%-kal, míg 2010-ről 2011-re 34%-kal emelkedett.”
    Idéztem a magyar stroke egyesület oldaláról.

    Saját tapasztalat, hogy egyre fiatalabb korban jelentkezik a betegség. Mikor a hivatásom kezdtem, a felnőtt ambulancián a stroke csoport csupa idős emberből állt. Pont ma, a két csoportomban, akikkel dolgoztam, a 8 betegből 4, 55 év alatti volt. Van harmincas betegem is.
    Ez a probléma. Ők mind kiesnek a keresők táborából otthon. S ez csak egy csoport a felnőtt betegségek között, ami miatt nem tudnak “teljes életet” élni felnőtt emberek.
    A teljes rehabilitáció nagyon kevés hányaduknál sikerül. Hogy mozgáskészségük a lehető legjobb szinten maradjon, rendszeres mozgásos foglalkozásokra van szükségük, mondhatjuk edzésre.

    Követendő példának tartom, a svéd modellt. Lehet 60% 50% 70%-ban dolgozni. Az állam fizeti, finanszírozza a rehabilitációt hosszú éveken keresztül, nem csak a kórházi kezelés után párszor. A munkahely elengedi a “beteget” délelőtt a kurzusomra, s délután dolgozik fél időt, vagy amennyit megbeszélnek. Egy hónapon keresztül feljavítjuk a fizikai állapotát, mozgásállapotát,egy intenzív treninggel, s ezt megcsináljuk kétszer egy évben. Az év többi hónapjában, heti, kétheti rendszerességgel járnak egy alkalommal gyógytornászhoz egy – fél órára. Így nagyon sokan tudnak dolgozni, akik csak rollatorral, vagy bottal, vagy csak tolókocsival tudnak közlekedni.

    Itt tényleg sok az idős ember, s nem ritka a 70 évesen is dolgozó. A könyvelőm pl. 78 éves. 🙂

  6. Most gondoltam bele, a lányaim vajon ismerik-e ezeket a gyerek betegségeket, hisz manapság alig találkozunk velük.
    Mumpszosak voltak, a fiam még bárányhimlős is, de a többit elkerültük. Emlékszem, nyáron rohangáltak sapkában meg sálban az udvaron, mert nem bírtam őket bent tartani végig a házban. Naná, hogy mind a hárman egyszerre voltak dagadt nyakúak. 🙂

    Az általános iskolás olvasókönyvünkben még volt egy történet, ami a fertőző betegségekről és a beteg osztálytársaink látogatásáról szólt, s előttem van még mindig, hogy egy piros cédula is volt az oldalon, ha ilyen ajtót látunk, ott fertőző beteg van.
    A hetvenes évek elején voltam ált. isk.

  7. 5:
    A sztrókhoz vezető út a magas vérnyomáson át vezet. Az emberek nagy általánosságban nincsenek tisztában azzal, hogy a magas várnyomás nem vicc. Épp néhány napja találkoztam valakivel akik azzal HENCEGETT,hogy ha nagyon ideges a vérnyomása felmegy 190-re. Én meg majdnem leestem a székről.

  8. Tibor bá’

    Plusz a cukorbetegség is a rizikófaktorba tartozik. Ezért jó, hogy rendszeresen írsz ezekről a dolgokról, fenn kell tartani a figyelmet, mert még mindig nem értik az emberek, hogy az átgondolt, tudatos táplálkozás az egyik legfontosabb egészségmegőrző dolog.

    A strokos betegeimtől kérdezem, van otthon vérnyomás mérőd? Nézed a vérnyomásod? Nagy részük nem. Megnézetted a cukrod? Minek? Kérdezik sokan, nem érzek semmit. Egyszer felírnak nekik valamilyen gyógyszert, azt beszedik, s annyi.
    A kávé szünetben folyamatosan a helyes táplálkozásról beszélgetek velük. Bólogatnak, s benyomják a második, harmadik kekszüket, süteményüket, miközben én ott eszem velük az almám. Kínálnak a süteménnyel, mondom nekik, most beszéltünk róla, én nem eszek minden nap “godist” (édességet), mert figyelek a szénhidrát bevitelre. Ja, ja én is, s zsupsz lent van még egy kekszecske. 🙂
    Nehéz megváltoztatni a szokásokat.
    Azok az emberek tartoznak manapság a normál testalkatúak közé, akik kicsit vannak elhízva. Engem folyamatosan soványnak titulálnak, miközben normális a testsúlyom, ha még három négy kilót leadnék, akkor sem lennék sovány. Elcsúszott az emberek arány érzékelése. 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük