Tibor bá’ vissza a múltba online

Teljes komolysággal mondom, hogy gyermekkorom legnagyobb, és legtartósabb problémája a harisnya volt. Fiúk esetében a többnyire drapp (vagyis halvány barna) harisnya felső vége a térd alatt ért véget, és mert ott esze ágában se volt megmaradni, kellett hozzá egy harisnyatartó gumi, ami vagy túl laza volt, tehát lecsúszott, vagy túl szoros, akkor meg bevágódott és csak azért nem dagadt meg tőle a gyerek bokája, mert abban a korban az erek még kitűnő állapotban vannak. Ez azonban csak egyik aspektusa volt a harisnyának, a másik az, hogy imádott kilyukadni, természetesen a sarkán, amit messziről lehetett látni. Ez volt a nejlon előtti világ egyik átka. Egyetlen egy dolgot tudtak csinálni, kitalálták a flóra harisnyákat. A flóra fonal továbbra is pamutból állt, de erős nátronlúgos kezelés után a pamut elemi szál fényessé vált, és sokkal simábbá. Tehát járásközben a sarkán dörzsölődő harisnya jobban csúszott, kevésbé kopott, de csak ennyi. A lyukas harisnyákat nem lehetett eldobni (akkoriban semmit se dobtak el, nénikém mondása szerint egy jó háztartásból nem távozik el semmi a füstön és a hamun kívül). A stoppolás (remélem mindenki tudja, hogy mi a stoppolás – nem gépkocsi leállítása potyautas státusz megkaparintása céljából), tehát a stoppolás a háziasszony, illetve az anyuka dolga volt. Egy egész ipar épült fel rá. Először is volt a fagomba (látható a stoppoló lány bal kezében), amire rá volt húzva a lyukas harisnya (esetleg zokni), úgy hogy a lyuk ráfeszüljön a gömbszelet formájú fára. Aztán volt speciális stoppoló cérna, ami 6-8 párhuzamos cérnaszálból állt, hogy ne kelljen sokat varrogatni, egyszerre jó sok lyukat eltömő cérnát hagyjon a tű maga után. Ezek természetesen tipikus harisnya színűek voltak.

A női harisnya ennél is érdekesebb életet élt. Először is nem pamutfonalból, hanem selyemből, illetve műselyemből készült, és a nők egészen a combig felhúzták. Na jó, de hogy maradt ott? A rögzítést szolgálta a harisnyakötő, ami egy külön ruhadarab volt, közvetlenül a bugyi tetején. Ugyanis valami rejtélyes okból kifolyólag a harisnyanadrágot évtizedeken át senki se fedezte fel. A harisnyakötő övrészéből lenyúlt két-két istráng, aminek a végén egy-egy apró szerkezet fityegett. Ez utóbbi hivatott megragadni a harisnyát, de volt egy rossz tulajdonsága, a gumi bütyök, ami megfogta a harisnyát, rendszerint leszakadt. Ebben az esetben a nők a bütyköt egy 5 filléressel helyettesítették. Tény az, hogy a harisnyakötő kezelése elég sok kellemetlenséget okozott, ráadásul erősen megosztotta a férfiakat. Volt, aki a látványától lázba jött, volt, akit elképesztően frusztrált a vele történő bíbelődés a pásztoróra elején. A két pásztoróra közötti viselés kizárólagosan a nők gondjává vált, és joggal. A selyemharisnyák ugyanis elképesztően finom fonalból készültek, és ezek a fonalak imádtak „megpattanni”. Ez pedig egy szem leszaladásával járt, azaz a harisnyán hirtelen megjelent egy függőleges csík, jelezve az anyaghiányt. Mindent összevetve, egy-egy selyemharisnya élettartama legfeljebb 2-3 alkalom lehetett. Világos, hogy csak kevés nő engedhette meg magának, hogy állandóan ebben járjon, de aztán jött az áldás.

Közvetlenül a háború után kiderült, hogy a DuPond feltalálta a nejlont, ami sokszorosan erősebb, mint a műselyem. Egy-egy nejlonharisnya csodákra volt képes, szó szerint. Nevelőanyám 46-ban kapott egy pár nejlonharisnyát, amit egy teljes éven át hordott szem lefutás nélkül. Volt azonban egy trükk, a harisnyárt minden esete ki kellett mosni. Ugyanis a szakítószilárdság megőrzésének záloga az állandó vízzel történő érintkezés volt. A végén persze a nejlonharisnya is kileheli a lelkét. Aztán a nejlonharisnya relatív drágasága (és a nép szegénysége) okán a lefutott szemű nejlonharisnyát nem dobták el, hanem a gomba módra elszaporodó „szemfelszedés” működtetőjéhez beadták, ahol függőleges soronként 1 forintért felszedték a szemeket egy erre a célra kialakított kisméretű kanalas tűvel. Ez már csak azért is igen életképessé vált, mert a DuPont-éknál rájöttek, hogy az „örökké” tartó nejlonharisnya nekik nem túl nagy üzlet, mert aki egyet megvesz, az életben nem lesz szüksége egy másikra. Elkezdték tehát mesterségesen gyengíteni a nejlon alapanyagot. Ez azonban nem sokat ért, hiszen kitalálták a szemfelszedést. Hogy mégis több harisnya fogyjon beindult a divatozás, „sima” harisnyák helyett, a hatvanas években megjelentek a mintás harisnyák, amelyek egyike-másika igen ízléstelen is tudott lenni. Ez persze egyéni megítélés kérdése. Minden esetre rakok ide egyet belőlük, hogy a fiatalabbaknak is legyen némi elképzelése az akkori divatról. Még megtoldanám azzal, hogy a tetoválásnál ezerszer okosabb találmány, mert ez aztán végképp nem maradandó. Naponta lehet újabb és újabb alakzatot kipróbálni, és azt állandósítani, amelyik több pasast késztet bankkártyájának az előkotorászására. 😀

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________