(VM-192) Hitted volna?

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

~ab036Az első Budapesti Nemzetközi Vásár 1925-ben nyitotta meg kapuit. Engem 15 évvel később vittek el először, ahol nyomban felfedeztem, hogy majd mindenütt adnak szórólapot, amit akkor még nem így hívtak. Egy gyereknek minden érdekes, ami színes, tehát gyűjtöttem a prospektusokat. Viszont ennél is érdekesebbnek találtam a hangos bemondót, ami világgá kürtölte, hogy „Juhász Imre üzeni Kalópusztára, anyukám itt vagyunk a nemzetközi vásáron, nagyon jó a virsli meg a sör is, hamarosan indulunk haza, viszünk ám vásárfiát is.”

Legközelebb 1949 őszén, közvetlenül a tanév megnyitása után, Soma barátom szervezett egy BNV látogatást. Szép verőfényes őszi nap mentünk ki, és néztük végig az újdonságokat. A legérdekesebb egy csodálatos új anyag bemutatása volt, ami – a bemutatók szerint – forradalmasítani fogja a világot. Egy asztalkán látható volt egy húsdarálóra emlékeztető gépecske, aminek a tetején egy tartály volt, benne színes morzsalék. A gép végén pedig egy 25×4 mm-es résen szép lassan jött ki egy roppant hajlékonynak tűnő anyag, amiből le-levágtak egy-egy darabot és osztogatták. A színes csík leginkább bőrre hasonlított, és többek között nagyon jónak látszott például derékszíj készítésére. A színes új csoda volt a PVC első bemutatkozása. A betáplált morzsalék különböző színben játszott. A bemutatott tárgyak között volt egy hokedli, aminek az ülőkéje helyett ez az újfajta szíj volt befonva. Persze mondták, hogy hőre lágyulva nem csak csíkot lehet gyártani, hanem bármit ki lehet önteni. Valamint különböző adalékokkal lehet gyártani lágy, hajlékony tárgyakat, valamint kemény, szilárd tárgyakat, például fésűket. Na igen, ez lett a fröccsöntés. 16 évesen úgy éreztem, hogy egy csodás új kor kezdetén vagyunk, és a világ egyre szebb, érdekesebb, és persze boldogabb lesz. Ha akkor valaki nekem azt mondja, hogy még az életem folyamán agyon fogja az emberiség szennyezni a földet, hogy a Csendes óceánban fél Európa területű műanyag szenny-szőnyeg fog lebegni, ebből a csodaanyagból, biz isten szemen köptem volna.

Volt persze más is, amiről ma senki se hinné el, hogy Noé bárkájában nem volt belőle. Addig a gépkocsik mindkét oldalán volt egy „index” azaz egy belülről kivilágított nagyméretű óramutató, ami fordulás előtti bekapcsolásra fel-le billeget. A mutató pirosra festett kaucsukból volt kialakítva, amin a belül lévő izzó fénye átütött. Hát kérem ez 1949-ben elavulttá vált. Kitalálták a bimetálos „villogót”, ami néhány év alatt tökéletesen eluralkodott, kiszorítva a billegő mutatót, ami napjainkban roppant viccesnek hatna. Akkor viszont nem tudtak jobbat kitalálni.

Persze 1949-ben, a Budapest Nemzetközi Vásáron legalább ezer terméket mutattak be, de ebből máig 998 eltűnt, míg ez a kettő megmaradt. Ebből is látszik, hogy a jövő nem könnyen jósolható meg. Vagy talán egyáltalán nem, de akkor nekünk nem is kellett, mert a levegőben volt a “nagy lehetőség”. Vége volt egy szörnyű világháborúnak, a rossz már a hátunk mögött volt. Előre tekintve minden oly biztatónak látszott. Senki nem gondolta, hogy a növekedésnek, a fejlődésnek lennének határai. benne voltunk a modern kor közepében, hogy mi minden lesz még felfedezve az meghaladta a képzeletünket. Ha a politikai helyzettől eltekintünk, az emberiség a boldog tudatlanság állapotában élte egyre kellemesebb életét.

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

3 gondolat erről: „(VM-192) Hitted volna?

  1. “Előre tekintve minden oly biztatónak látszott.”

    Látod, mennyivel jobb volt neked, mint a mai fiataloknak…

  2. 1:
    A fene tudja hányszor írtam már le, de ezzel tökéletesen tisztában vagyok. Elképesztően szerencsés korosztályba tartozom, ha hozzátesszük, hogy amennyiben volt némi plusz szerencse is, mert azért néha ott hagyhattam volna a fogamat, például a 30-as években antibiotikum nélkül és gyerekbetegségek vihara. Dehát megúsztam és egy fantasztikusan érdekes, és élvezetes életem volt, és még mindig van. Aztán, amikor majd jön a végső szar, már nem leszek itt. 😉

  3. 2: Én is ebben reménykedek 🙂
    Sajnos a kisfiamra, aki még csak egy hónapos, igen kemény feladatok várnak. És még nem is tud róla…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük