Tibor bá’ vissza a múltba online

Hivatalos becslés szerint ma Magyarországon egy millió kutya él. Macskák tekintetében nincs adat, de nagyon csodálkoznék, ha kevesebb macska lenne, mint kutya. Igaz, a kóbor kutyákkal és macskákkal nincs gond, mert megszerzik maguknak a kaját, de a kedvenceknek csak apró hányadát rakják ki, a többi macskát például whiskas-szal kényeztetik, mert a TV hirdetés szerint a macskák ezt szeretik a legjobban. Hogy miért kell kényeztetni, az egy külön téma, de ez van. A lényeg, a vízen és az oxigénen kívül ezeknek a semmiképpen nem haszonállatoknak valamit kell enni, méghozzá olyat, amit az ember is eszik, vagyis az ország népe, saját szájától elvonva, etet minimum egy millió négylábút, de inkább kettőt, méghozzá olyan négylábút, amit nem lehet karácsony előtt levágni. Tekintettel arra, hogy ez nagyjából világjelenség, messze van még az éhínség, mert az éhhalál előtt nyilván a kutyák és a macskák is a tányérjainkon fogják végezni. Minden esetre az világosan látható, hogy olyan nagyon nagy szarban nem vagyunk, viszont voltunk.

Magyarország mindig is exportált mezőgazdasági terméket, még akkor is, amikor kombájn helyett kaszával vágták a rendet. A múlt század harmincas éveinek az elején, a gazdasági válság kellős közepén, a parasztnak egy pengő se volt a zsebében, de azért nem éhezett. Mezítláb járt, még esetleg télen is, mert csizmára nem futott, de enni evett. Aztán a II. világháború alatt valakinek etetni kellett a német csapatokat, hát ezek mi voltunk. Hogy az ország népe ne egyen többet, mint amennyi a létfenntartáshoz feltétlenül szükséges, bevezették a jegyrendszert. Ez azt jelentette, hogy a lakóhelyén mindenki (gyerekek is) megkapta a névre szóló jegyeket, ami megszabta, hogy naponta, hetente, és egy hónap alatt mennyi kenyeret, zsírt, húst, stb. ehet. Vagyis egy kiló kenyérért nem csak fizetni kellett, de le is kellett adni 4 db 25 dekás jegyet. Ez aztán kurvára megnehezítette az éttermek, kifőzdék, kávéházak, szállodák dolgát, ahol enni is lehetett. A problémát viszonylag gyorsan megoldották. Egy darab 25 dekás kenyérjegyet be lehetett váltani a trafikban öt darab 5 dekásra, ami határidő nélkül volt felhasználható. Dettó a húsjegy. Képzeljétek el, a pincér ad egy cetlit, te átnyújtasz egy bankót, a pincér visszaad, majd elővesz egy ollót és levág 3 apró kockát egy színes papírból. vagy csak vágna, de te otthon felejtetted a húsjegyedet. A pincér nem kergethet érte haza, akkor mi legyen?

Aztán vége lett a háborúnak, és élelem jegyre se volt. Megindult a cserekereskedelem. A paraszt eldugta a kaját, amit az orosz katonák vagy megtaláltak, vagy nem. Ha nem találták meg, akkor elcserélték a batyuzókkal ipari termékre.

Batyuzó = az a nő, vagy a málinki robottól nem félő férfi, aki egy ismerős falú és Budapest vagy nagyobb város között ide-oda utazott egy batyuval a hátán, amiben egyik irányban liszt, zsír, szalonna, kolbász volt, a másik irányba, cipő, ruha, balta meg ilyesmi. Általában a vonatok tetején utaztak, mert a kocsiban már nem volt hely a batyunak.

Aztán az orosz katonák nem loptak többet, mert azt se lehet csinálni örökre, és talpra is álltunk volna, de akkor is akadt egy okos ember, úgy hívták, hogy Rákosi Mátyás. Ennek a Rákosinak is volt egy unortodox gazdasági elképzelése, aminek az volt a lényege, hogy felállított egy hivatalt, ahol kitalálták, hogy ki mit és mennyit állítson elő. Ezzel ugyanis el lehetett kerülni a kapitalizmusra jellemző gazdasági válságok periodikus előfordulását. Tényleg nem volt válságot előidéző túltermelés, hanem hiánycikkek sorozata. A kiskereskedelem leggyakrabban használt szava a „nincsen” szócska volt. Ha nincsen 40-es szög, egye meg a fene, beverek egy százast, legfeljebb szétreped a fa. De ha nincs kenyér (na jó tudom, kalács) akkor éhen döglök. Rákosi tehát visszahozta a jegyrendszert, és a kötött, megszabott árakat. A háború előtti és a háború utáni jegyrendszer közötti különbség az volt, hogy előtte a jegyedre biztos kaptál ételt, a másikra nem biztos, csak akkor, ha volt az üzletben, ami nem volt tipikusnak mondható.

Viszont a szegényebb néprétegnek ez jelentett egy bizonyos jövedelemforrást. Ugyanis a személyre szóló húsjegyet el lehetett adni a feketepiacon. A pénzen pedig lehetett venni rossz minőségű, de kapható, valami mást, például gyümölcsízt, amiből csak 1,10 volt 10 deka.

A két jegyrendszer között volt más különbség is. Az elsőnél volt áru, csak odaadtuk a németeknek, akik szállítottak helyette játékokat. A másodiknál nem volt áru. Tehát nem csak a húst adták jegyre, hanem például a gyufát is. Azért volt ebben valami jó is. Az emberek zsebében sok pénz volt, mert nem tudták elkölteni. Így senki se vásárolt hitelre, és senkinek se árverezték el a lakását, ami különben is állami tulajdonban volt.

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________________________