Tibor bá’ vissza a múltba online
Ezt a fogalmat, hogy diákszerelem, nem feltétlenül ismeri mindenki, mert ez már a távoli múlté. Nem azért, mert a diákok ma már nem lehetnek szerelmesek, hanem azért, mert maga a szerelem szó értelme is megváltozott. A féktelen szex korai kezdése mindent elront. A diák szerelmet úgy is szokás volt jellemezni, mint „ártatlan szerelem”, ami alatt a szex mentességet kellett érteni, a természetes megnyilvánulások feletti röstelkedést, a véget nem érő álmodozást, a be nem teljesedett áhítozást. Ezek helyett megkaptuk az orális szex szinte kötelezővé tételét, itt-ott felhígítva egy kis anális szexszel.
Tíz éves voltam, és naponta jártam misére. A vasárnapi mise nyilvános volt, néhányan bejöttek az intézet kápolnájába a környező házakból. Ezek a hívők hátul helyezkedtek el, mi pedig a „bérelt” helyeinken térdeltünk közvetlenül az oltár előtt. Szorgalmasan járt oda egy család is, ki nem hagytak volna egy vasárnapot. Apa, anya és 10 év körüli leányuk a hosszú, szőke copffal. Nevét nem tudtuk, de minden osztálytársam „szerelmes” volt bele. Mise alatt legfeljebb egyszer lehetett hátrafordulni, amit ki is használtunk. Egyik alkalommal nekem úgy tűnt, hogy pont rám nézett. Napokon át erre gondoltam az esti elalvás előtt. Később, valahogy megtudtuk, hogy melyik házban lakik. Éveken át, amikor elmentünk a ház előtt, figyeltük, nem néz-e ki az ablakon. Sose nézett.
Öt évvel később koedukált osztályban találtam magam. Az egyik korán érő lánynak, Erikának megakadt a szeme rajtam. Az egyik szünetben nekem adta a tízóraira kapott „otthon-szelet” felét. Csokival bevont nápolyi volt, amit nekem sose csomagoltak a tízórai mellé. Boldogan elfogadtam, cserébe küldtem neki matek puskát dolgozatírás alatt, és súgtam, amikor fizikából felelt. Aztán próbáltam beleverni az abszolút minimumot. Egyedül az Ohm-törvénynél értem el sikert, mert az E=r.i képletet összeolvasva kiadta a becenevét. Közöttünk a viszony egyre meghittebbé vált. Erika elképesztően butus volt, de hallatlanul meleg volt a szíve, és naiv, mint egy ma született bárány. Egyszer eszünkbe jutott, hogy a déli nagyszünetben felmenjünk a hátsó lépcsőn egészen a padlásig, ahol még a madár se járt. Elég félszegek voltunk, de valahogy megcsókoltuk egymást. Ezt követve minden nagyszünetben felmentünk a padlás bejáróig, de nem együtt, hanem külön-külön. Egyikünk a főlépcsőn, másikunk a melléklépcsőn ment. Már meg se kellett beszélni, teljesen természetes volt. A 20 perces nagyszünetet Erika végig csacsogta. Szerinte egy leányunk lesz csak (mert ő maga is egyke volt) és Tamarának fogják hívni, amibe bele kellett egyeznem. És hogy biztos legyen a dolog, jó vastag puha ceruzával felírtuk a boltívre, hogy TAMARA.
Karácsonyra Erikától kaptam egy bérletből kitépett fényképet, amit anyámnak meg is mutattam, aki futott az apámhoz, ő meg Erika szüleihez. El lettünk tiltva egymástól, amit be is tartottunk néhány hétig. Aztán tavasszal vettem két jegyet a Nemzeti Színházba a Lear Királyra. Fenn ültünk a kakasülőn, 80 filléres helyárral. Iszonyatos meleg volt az ötödik emeleten, de szerencsére elég elszigeteltek voltunk ahhoz, hogy megpróbálkozzak megsimogatni Erika kissé túlméretezett melleit, ami sok-sok hónap alatt mindaddig nem jutott eszembe. Erika a dolgot természetesnek fogta fel, és még be is segített, mert a gombokkal és csattal nemigen boldogultam. Aztán valahogy ellaposodott a dolog, mert Erika lejárt úszni az ÉDOSZ (bújtatott Fradi) színeiben, és az úszófiúk elvonták rólam a figyelmét. De fél évvel később a barátnőjével együtt a születésnapom délutánján váratlanul betoppantak. Anyám a meghívást ugyan hiányolta, de előjött belőle a polgári nevelés. Titkos fiókjainak egyikéből elővarázsolt egy doboz holland kakaót és fel is tálalta az időközben terítővel ellátott asztalra a forró kakaót, amire a habot a felforralt tej habjából állította elő. Néhány héttel később, húsvéthétfőn figyelmesség viszonzásként meglocsoltam, amit mind a ketten hattyúdalnak tekintettük, hiszen nekem akkor már „komoly” kapcsolatom volt, csak a közös emlék tartott minket össze.
Érettségi után Erikát 35 éven át nem láttam. A kezdeti találkozókra én nem mentem el, mert nem voltam itthon. Aztán ő hagyott ki egy-két összejövetelt, de a 35. érettségi találkozón összefutottunk. A hosszú évek alatt 5-10 méterről alig változott, csak közelről derült ki, hogy a tini bájt sminkkel varázsolja az arcára. A volt osztálytársak diszkréten úgy rendezték, hogy egymás mellé kerüljünk, hiszen pontosan emlékeztek mindenre, de azért néha-néha lopva nézték, örülünk-e egymás társaságának?
Erika csacsogott, ahogy annak idején, be nem állt a szája, eldicsekedett vele, hogy most éppen leukémiás, amire nem tudtam, hogy a fenébe reagáljak. Megkérdeztem, tudja-e mi az. Persze – válaszolta – fehérvérűség , és a hangjában volt némi büszkeség is. Elmondta még, hogy férjhez ment, született egy lánya, de már kirepült, önálló életet él. A férje már rég nem törődik vele, de együtt élnek. Megkérdeztem, hogy a lányát Tamarának hívják-e, amire rázta a fején, hogy nem, de a szeme sarkában megjelent egy könnycsepp. Három hónappal később az egyik volt osztálytársnőm felhívott telefonon, hogy Erika meghalt, élt 54 évet.
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
Tibor bá’ …Áldott húsvéti ünnepeket kívánok!Meghatóan szép kis történet.Miközben olvastam két régi történeted is az eszembe jutott ,a Patyomkin páncélosos,meg a Pötyis habár azoknak vidámabb csattanója volt… legalábbis az olvasó szemszögéből nézve.
1 – Attila:
Éva is gyakran emlegeti a „szívdöglesztőt” és nevet hozzá.
Tibor bá’.
Visszatérve korábbi (2015/2) sz. szösszenetedre.
Sejtésem szerint ezért te nem fogsz szomorkodni és nem is érdemes.
mindenkinek nem is lehet, (rád gondolva nem is kell ) megfelelni.
Te csak így vagy az, aki vagy, mindenkor magadat adva. Aki próbálna
mindenkinek megfelelni az elveszti önmaga egyéniségét. Egyébként
azok a vádak szerintem nem is igazak !!! Blogjaid igenis változatosak,
csak azoknak tűnik egyoldalúnak, akik némely esetben kénytelenek
visszafogni íráskényszerüket. Elismerve ugyanegy – egy értelmes
megnyilvánulást, ötletet vagy gondolatot. Már maga azagytorna is
hasznos, még ha nem is jönki belőle megoldás bármire. (Nem volt
okom „kuncogásra,”) ugyanis kézzelfoghatóan bebizonyosodott a
témaváltás eldugaszolta az agytekervények kijáratát.
Nekünk néhányunknak, a régi világ itt összeverödött utolsó mohikánjaiként vannak itt-ott ehhez hasonló szivetmelengető emlékeink a messzi, rég letünt gyermekkorunból. Amikor még a levegőnek is más ize volt, mert egy fiatal tüdőbe áramlott.
Azóta viszont rettenetesen megváltozott a világ, a közfelfogás, a közerkölcs, ugyszólván minden, ami a régi világ sava-borsát adta, értékeket, amelyek manapság már csak nekünk jelentenek valamit, pont ahogy a nagymami ágya melletti fiók legmélyén egy apró, porladó kis ibolyacsokor, egy régenvolt első találkozás porrátört emléke, de amit még mindig őriznek.
Lassanként eltününk mi is, és velönk eggyütt eltünik egy korszak.
End of an era.
Ez van.Jó visszaemlékezni.