Tibor bá’ merengés a múltról

Az első elemi második felétől kezdve a VIII. ker. Bezerédi utcai elemi iskolába jártam.  Az „elemi” jelzőt Rákosiék átváltoztatták általánossá, csak az isten tudja miért. Az „elemi” azt jelenti, hogy „alapvető”, tehát a jelző takarta a valóságot. Itt tanítják meg a gyerekkel az alapvető dolgokat. Mindegy, mert nem ez a mondanivalóm lényege. A lényeg, hogy az iskolának (lásd a képen, bár a fotós az épület felét levágta) két bejárata volt, egymástól elég távol. Az egyik homlokzatára ki volt faragva, hogy FIUK, a másikra, hogy LÁNYOK. Valójában tehát két iskola volt egymás mellett. Az egyikbe fiúk jártak, a másikba lányok. Ezt kívánta meg a kor katolikus erkölcse. A fiúkat beszervezték kongreganistáknak, a lányokat pedig Mária-lányoknak. Aztán várhatták a messzinek tűnő házasságot, ahol legfeljebb gyerekáldás céljából lehetett közösülni. Nem csoda, hogy mire nyolcadikba kerültünk, csurgott a nyálunk a lányok után, akiket csak a templomban láthattunk, és ott is csak a másik padsorban. Hogy ez jó volt-e vagy rossz, azt mai fejjel nehéz eldönteni, amikor világosan látszik, hogy a koedukáció mellett nehéz szűzlányt találni a 8. általánosban. persze fel lehet tenni a kérdést, hogy mi a fenének maradnának szüzek? Tényleg, minek?

Aztán rendszerváltás jött, amit akkor úgy becéztek, hogy „a fordulat éve” és rendszerváltáskor a hatalom rögeszméje, hogy mindent átforgasson, ha jó az, ha rossz. Kitalálták tehát a koedukációt, összecsapták a lányokat és a fiúkat. Az ötlet évében 14 éves voltam, de részem a koedukáció áldásában csak egy évvel később lett. Szeptember elsején bementünk egy olyan osztályterembe, ahol a bennlévők fele lány volt, a másik fele pedig fiú. Természetes, hogy elkülönültünk. Perceken belül az ülésrend is így alakult ki. Az osztályfőnök nem intézett semmit, mi magunk ültünk le úgy, hogy az egyik padsorban a fiúk, a másikban a lányok. Lehet, hogy véletlen volt, de én még azt is észrevettem, hogy a padsorok rendje egybeesett a katolikus templomokéval: balra a férfiak, jobbra a nők. (harmadikban már össze-vissza ültünk, fiúk-lányok vegyesen. Csodák csak 3 napig szoktak tartani.) Az első napokban a fiúk és a lányok nemigen álltak szóba egymással. Egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a másik nemmel. A lányok egy kicsit előbb oldódtak, de nem sokat. Megbeszélésre az első „botrány” után került sor. A két padsort elválasztotta a méter széles feljáró, de azért ezen a helyen a fiúk és a lányok mégiscsak egymás közelében kerültek. Valahol a hátsó padoknál, reggel 8 előtt egy fiú már bent ült a padba, amikor a másik oldalról megérkezett a leányzó, akit a fiú kezitcsókolommal fogadott. Erre a már bent ülő lányok hangos hahotába csaptak. Szerencsétlen srác pedig magyarázkodott, hogy nem ittak pertut, és ismeretlen lányt nem lehet csak úgy letegezni. Akkor pedig kijár a „kezét csókolom”. Megjegyzem, hogy az illető a háború miatt 3 évvel volt túlkoros, vagyis már volt némi rutinja „nők” terén. Ebből lett a fél órán át tartó vita, ami természetesen közel hozta a két nemet.

Mire volt jó az együtt tanulás? Mindenek előtt arra, hogy megismertük egymást. Ma ez természetes, de akkor nem volt az. Elképesztő gyorsasággal derült ki, hogy a csajok tök seggek a matekhoz, csöcseiket bedobják a fiatal tanároknál, a férfi tanárok a lányokat nőnek tekintik, némi kipréselt könnyel már egy 15 éves csaj is tud manipulálni a 35 éves tanárral, stb. stb.

Csakhogy a lányok és a fiú nem egyformán fejlődnek. Egy 16 éves leányon már megakad a férfi szem és a csaj partiképes. Egy 16 éves fiút a nők kamasznak tartanak, és a 16 éve lányok is, akik 20 feletti srácokkal járnak. Mi, osztálytárs fiúk előbb tudtuk meg, hogy az egyik lánynak sikerült megszabadulni a szüzességétől, mint saját mamája. Jó havernak bizonyultunk, ami felszabadította a gátlásokat. Beavatódtunk olyan dolgokba, amikről korábban nem is tudtuk, hogy van, és tudomásul vettük, hogy nagyon nem vagyunk egyformák, mert nem csak a csajok voltak tök hülyék a matekhoz, de a fiúk is az irodalomhoz, meg a nyelvtanuláshoz. Adta magát a dolog, te megtanítod velem a verselemzést, én meg elmondom neked (egymás után ötször) a cosinus-tételt. Az együtt tanulásnak megvolt a hozadéka, kiderült, hogy a 17 éves fiú pont úgy használható, mint egy 23 éves. Bár közösülésig ritkán ment el a dolog, de osztályon belül kialakultak a párok, akik között tombolt a „diák szertelem”, ami ma már a múlt egyik csökevénye, de én sajnálom a mai fiatalokat, akik számára a másik nem egyáltalán nem tűnik csodának úgy, ahogy nekünk tűnt.

Ez persze régen volt, van vagy hetven éve, és a koedukáció azóta töretlen, a világ legtermészetesebb dolga. Nekünk nem volt az, és hirtelen bevezetésével a korosztályomnak soha nem látott élményben volt része, amit ma már el se lehet képzelni.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________