Tibor bá’ vissza a múltba online

Az átkosban az állampolgárnak késznek kellett lenni arra, hogy – látszólag ok nélkül – bármikor igazoltathatják, aminek három logikus célja is lehetett. 1) A bűnözők érezzék, hogy létezik egy rendőrség, amitől illik félni. 2) Az igazoltatás folyamán kiderülhet, hogy az illetőt körözik-e. 3) Az is kiderül, hogy az illetőnek van-e bejelentett munkahelye, más szavakkal nem „közveszélyes munkakerülő-e”. Munkanélkülinek lenni nem volt egy sorscsapás, hanem egy törvénytelen állapot. Ugyanis, ha valakinek valami okból kifolyólag nem volt munkája, ami szinte elképzelhetetlen volt, akkor nyitva állt előtte a lehetőség, hogy bejelentse ezt egy munkaközvetítő irodán, ahol azonnal adtak neki egy címet, ahol felveszik. Ilyen körülmények között érthető, hogy a munkakerülést büntették. Büntették, mert felmerült a gyanú, hogy a megélhetéséhez szükséges pénzhez nem legálisan jut hozzá. Az igazoltatásnak volt egy bizonyos logikája. Például aluljáróban, éjjel 12 után. Dolgozó ember ilyenkor nem mászkált az utcán, hanem aludja az igazak álmát, mert másnap korán kellett kelnie. Igazoltattak hangoskodó kocsmában. Elvégre a munkanélkülinek is kellett valahol szórakoznia, és hol máshol, mint a kocsmában.

Aztán a Kádár rendszer vége felé, amikor felbukkantak a másként gondolkodók, és itt-ott tüntettek is, az igazoltatást alkalmazták a tüntetőknél is. Nem arra voltak kíváncsiak, hogy van-e munkájuk, hanem csak a nevekre, hogy nyilvántartásba vehessék őket. Ez alapján kényes napok előtt (pl. március 15.) összeszedhessék őket egyetlen árva napra. Hát ez volt a múlt.

Mivel meglehetősen zajos életet éltem, elég gyakran voltam éjjel az utcán és persze az aluljárók körül is, nem volt ritka az én igazoltatásom se. Nem néztem ugyan csavargónak ki, de a jó rendőr nem mérlegel, hanem parancsot teljesít. Tehát igazoltatott, és kiderült, hogy nincs munkahelyem. Ne is mondjam, olyan rubrika nem volt, hogy „szabadúszó”, egyszerűen azért, mert a „szabadúszók” mint például grafikusok, szobrászok, festők, énekesek, fotósok, mind-mind tagjai voltak valami szervezetnek, akik bocsátottak ki erről egy igazolványt, ami megfelelt egy munkahelynek. Viszont ilyen szervezet a fordítók részére nem létezett. Sokan fordítottak normál állás mellett este és as hétvégeken, de csak én egyedül fordítottam főállásban – ha ilyet ki lehet jelenteni. Lényeg, a személyimben munkahely nem volt bevezetve, tehát kerültem a munkát, méghozzá közveszélyesen. Természetesen a kerületi kapitányságon kötöttem ki, ahol a döntéshozásra jogosult kapitány otthon aludta az igazak álmát, vagy snapszlizott a házmesterrel, de a kapitányságon még véletlenségből se volt. Másnap reggel aztán találkoztam egy főhadnaggyal, esetleg egy századossal, akinek felhívtam a figyelmét arra, hogy a KMK (aminek alapján bevittek) a „Közveszélyes Munka Kerülés” rövidítése. És szíveskedjen megmondani, hol vagyok én közveszélyes. Nohát, miből élek? Fordításból. Mi erre a bizonyíték? Álljon meg a menet, nem önnek kellene bizonyítani, hogy bűnözésből élek? De igen, de addig maradok. – Szóval elvitatkozgattunk, végül reggel 10-kor elengedett. Ezért aztán a későbbiekben hordtam magammal egy kifizetési bizonylatot. Később akadt olyan patronáló kapitány, aki teljes jóindulattal megkérdezte tőlem, hogy miért nem vállalok egy „rendes” munkát. Hogy miért? Nézze meg mennyiről szól a kifizetés, mert ennyit kéthetente szoktam kapni. A főhadnagy elvtárs megnézte és csak annyit mondott, hogy szerencsés vagyok, amiről nekem egészen más a véleményem, de ezt nem közöltem velük.

Aztán jött a rendszerváltás, és az igazoltatás elveszítette a funkcióját, legalább is nagy részét. Munkakerülés helyett megszületett a munkahelykeresés, sőt az eredménytelen munkahelykeresés is. A közbiztonság elszaródott, egyes népcsoportoknak eszük ágában sincs félni a rendőrségtől, fordítva, a rendőrök bizonyos helyekre nem mernek kimenni. Ezért aztán, amikor azt látom, hogy a tüntetőket igazoltatják, mindig felötlik bennem, mi a fenéért. Utoljára ma este (csütörtök) láttam a híradóban, hogy néhány tucat egyetemista lánynak tippelt hölgy tüntetett a művészet szabadságáért. Valaki kihívta a rendőröket, A rendőrök kijöttek, és mindenkit igazoltattak. Mi a fészkes fenéért? Mit tudtak meg? Azt, hogy Szappanos Zsuzsanna 21 éves….. és? Elmentek, de még annyit mondtak a lányoknak öszinte jóindulattal, hogy „semmi törvénytelenség!”. Persze lehet, hogy gyűjtik a neveket, mert bizonyos napok előtt be akarják hívni őket.  Mást nem tudok elképzelni, végül is a rendőrtisztek zöme már több mint 25 éve van a testületnél.

Néhány rendszert már sikerült átélnem. 1990-ben azt hittem, hogy ez a polgári demokrácia lesz az utolsó. Most meg kiderül, hogy egy fenéket. Most jött létre a II. Horthy éra, és ki tudja, mi jön még ez után?

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________