Tibor bá vissza a múltba online
1948-ban úgy tűnt, hogy nagy és fényes jövő vár a legújabb kitaláció, a technikusképzésben résztvevő fiatalokra. Ennek volt egyenes következménye, hogy a 18. számú Ipari Technikum 60 férőhelyére több mint 1200 diák jelentkezett. Nem nehéz kiszámolni, hogy minden huszadikat vették fel. Kemény volt a felvételi, sokrétű és órákon át tartott, kikutatva a jelentkezők mindenfajta képességét. Engem felvettek. zsebpénzem nem volt, bár tudtam róla, hogy vannak fiúk akik kapnak. Én a gazdag srácok kötelező műszaki rajzait készítettem el 5 forintért, azon mentem moziba. Még csak október volt, amikor apámék úgy döntöttek az első évben, hogy a kitelepítések elől lemenekülnek vidékre, miközben engem fenn hagynak Budapesten, elvégre a tanulmányaimat folytatni kell. Albérletben laktam, egy apró szobában, és 15 évesen magamról kellett gondoskodnom, amire volt havi 320 forintom. Reggeli, ebédet az iskola büféjében ettem, vacsorát többnyire az Ilkovicsnál fogyasztottam el állva. [Ilkovics egy gyorsétterem volt a Nyugati téren, kábé a mai Metro áruház helyén.] Emlékeim szerint 4,50 volt egy zónapörkölt, krumplival. Ruházatom roppant szerény volt, főleg használt darabokból állt. Következő év végén apámék visszajöttek a Fővárosba, mert addigra a kitelepítések befejeződtek, ami lakást el akartak venni, azt addigra elvették, nem kellett hozzá elmaradni a részletfizetéssel, elég volt, ha egy ávós tisztnek megtetszett. Csak annyi gondoskodást kaptam, ami feltétlen szükséges volt. Egy pár cipő, egy pár nadrág, néhány ing, alsó, és egy pulóver, valamint egy dzseki. Amikor a cipőm talpa elkopott, akkor néhány napra kaptam az apámtól kölcsön cipőt, amíg a sajátomat meg nem talpalták. Ha említést tettem rá, hogy valamire szükségem lenne, a válasz az volt, hogy hamarosan dolgozol, keresel, majd veszel magadnak. Ez a „veszel magadnak” annyira be volt állítva, hogy érettségire kölcsön öltönyben mentem, mert egyszerűen semmim se volt. Ez ma elképzelhetetlen, mert még a koszos cigány putrikban is lehet látni felesleges ruhadarabokat. Szórakozásom főleg sétálásból állt, de nem voltam egyedül. A sport uszodába a függőleges esőcsatornán másztam fel (még ma is négyszöglet a keresztmetszete), mert nem volt 3 forintom a belépőre.
Diploma után az elhelyezkedésemmel nem volt probléma, mert az iskola folyosójára ki volt téve egy jegyzék, hogy kinek melyik gyárba kell jelentkeznie. Mint technikus a kezdő fizetésem 800 forint volt, amiből automatikusan levonták a Békekölcsönt (kíváncsi vagyok Matolcsynak mikor jut eszébe a kibocsátott kötvények kötelező megvétele) maradt 720. KISZ bélyeg, szakszervezeti bélyeg, már csak 700. Dolgozó hetijegyek egy hónapra = 50 Ft. marad 650. Munkahelyi ebédjegy 25 x 4 = 100 forint. megérkeztünk az 550-hez, amiből anyám leemelt 400-at. Nesze neked „majd keresel és veszel magadnak”. Igen, hatan beültünk szombat este szórakozni, de nem egy korsó sörrel, hanem mindenki rendelt egy dupla feketét (akkor még volt szimpla is) ami 5 forint volt és „öntudatos dolgozó nem fogad el borravalót”. De nem ittuk ki a feketét, a felét benne hagytuk a pohárba, hogy a pincér ne tudja összeszedni, mert üres asztal mellett ülni ciki. Szóval kedves Péter Pál, nincs semmi új a nap alatt. Egy szemüveg törés, egy talp elkopás, egy nadrág felrepedés, zokni kilyukadás, cipzár csere, vagy bármi hasonló komoly probléma volt. Mire megkaptam a fizetés felét (mert havonta két részletben fizettek) a néhány tíz forint elvonható összegnek három-négy helye is volt. Jártunk lyukas talppal (néhány napig), az eltört szemüvegszárat cérnával összecsavartam, pecsétviaszt olvasztottam rá, és úgy használtam a következő fizetésig. Egy elkopott karóraszíj, egy elszakadt cipőfűző komoly felakadást jelentett. Egy csapásra kiderült számomra, hogy semmi sincs ingyen, minden apróságért fizetni kell. A 400 forintér nevelőanyám mosott rám, és minden este kaptam vacsorát, valamint vasárnap ebédet és reggelit is.
Fél év munkaviszony után lesitteltek, ami egy külön történet. Innentől kezdve még kevesebbet kerestem a napi 16 óra munkámmal. Egészen pontosan annyit, amennyiben a tartásom került. Szabaduláskor kaptam egy vonatjegyet Budapestre, és kész. Közvetlenül szabadulásom után jött a behívó a néphadseregbe. Szolgálati idő 3 év, de legalább adtak enni és inni. és kéthetente 150 db cigarettát (amit én elcseréltem) és egy mosószappant, valamint havonta 30 forint illetményt, ami elment a közlekedésre. Az ország általános helyzetére és a végtelen szegénységre jellemző, hogy a gyakorló helyeket szappanosztás után a környék háziasszonyai ellepték, és a kiosztott mosószappanért dugtak a kiskatonákkal csak úgy „szoknyát fel” az árokszélen. Aztán 18 nappal a 36 hónap letelte előtt kitört a forradalom. Géppisztolyt és két darab dobtárat kaptam, álljak oda, ahova akarok. Aki nem volt észnél az meghalt.
Disszidálás, irány Ausztrália. De nem 2013 multikulturális Ausztrália, hanem a bevándorlókat gyűlölő, azokat kirekesztő, megbélyegző Ausztráliába, ahol kemény munka, és kemény tanulás várt rám, ha meg akartam állni a helyem. Végül, ha ma lennék huszonéves, nem siránkoznék, hanem keményen küzdenék, mert azt már 10 évesen megtanultam a világháború alatt, hogy nem mindenkiből lesz áldozat, nyertesnek is lehet lenni.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Te aztán tudsz élni Tibor bá’! 😉
Milyen vonzó az arcod itt Tibor bá’. A jóság sugárzik róla. Nem látszik rajta a későbbi kalandos élet ígérete.
2:
Én nem kerestem a kalandot, jött magától. Legfeljebb annyit tudok hozzátenni, hogy mind a tetoválás, mind a picing igen messze állt az egyéniségemtől.
Tibor bá ne szerénykedj,nem volt kis teljesítmény abban az időben kiscsúszni Ausztráliába.
700-50=670?
Tibor bá’ Akkoriban mi történt azokkal az emberekkel, akik nem dolgoztak? Azokkal, akiknek nem volt munkájuk?
5!
Már megint számolsz?.. 🙂
Szeretem ezeket a visszaemlékezéseket olvasni Tibor bá,és erőt is lehet belőle meríteni..
3!
Ezeket a dolgokat én sem szeretem..
5:
A kivonást régen tanultam. 😀
6:
Aki nem dolgozott a közveszélyes munkakerülő (KMK) volt, amiért még börtön is járhatott. Ha valakinek bármilyen okból kifolyólag nem volt munkája, akkor elment a munkaközvetítőhöz, ahol adtak neki címeket. A gyárkapukra nagy betűkkel ki volt írva milyen szakmákból vesznek fel embereket. Általában 6-8 szakma fel volt sorolva. És persze létezett átképzés is.
A békekölcsönt később vissza adták? Mivel hogy kölcsönről volt szó.
7: Azt hiszem még valamikor a gimnáziumban ragadhatott rám ez a szokás. 🙂
Sokakat idegesít, pláne azokat, akik kimondottan büszkék rá, hogy hülyék a matekhoz…
Szeretem olvasni az ilyen történeteket.
Szerintem nem ártana manapság ha hasonló valós történeteken keresztül okítanák szűkebb hazánk történelmét.
Ez az a „fűszer” ami nélkül az évszámok,események csak egy szürke bemagolandó tétel a történelmünk könyveiben.
Az én gyerekeim biztos nem szeretik a „fűszer” nélküli dolgokat.
Jó volna ha a mai fiatalok a netkorszakban,az Iphone-ok világában meg a McDonaldsok árnyékában tudnának viszonyítani cseppet.
Nagyszüleimtől szüleimtől még hallottam ilyen történeteket de olyan „zivataros” volt az elmúlt száz év,hogy a sztorikból sosem elég.
🙂
9:
Kádár visszaadta azt, amit Rákosi elvett, de addigra a forint a negyedét érte. Országos szinten jó buli az államnak, mert 10-15 évvel később a kötvények egy része elkallódik, megsemmisül, sose kérik érte vissza a pénzt.
Kedves Tibor bá’
Elakadt a szavam. BRUTÁLIS. Bár némi hasonló nagyságrendű emberi szenvedés stációkban nekem is volt részem, de az nem publikus.
Hű ez igen. Valóban valós sztorikat is kéne mesélni az iskolákban, ez biztos megmaradna minden lurkó fejében. Az én fiam most 15. Elképzelhetetlen lenne hogy valahol úgy ott maradjon és oldja meg. A mai 15 évesek nagyrésze sztem sokkal életképtelenebb mint a „régiek”. ..és mielőtt valaki..nem, nemcsak mi, az anyák vagyunk ludasok ebben hanem az egész rendszer és életstílus amiben taposunk.
14:
A megszívatott gyerekkorúak mindent megtettek, hogy a gyermekeiknek „könnyebb” legyen. A szándék jó volt, de a célt eltévesztették. Nem csak az acélt kell edzeni, hogy kemény legyen, az embert is.
15: Sajnos a gyerekek ‘elkényeztetésében’ azóta sincs változás, és ebben a nőknek nagy szerepe van – többségük képtelen reálisan kezelni a gyerekkel kapcsolatos ‘ügyeket’, ami nagyfokú rövidlátás a gyerek jövője kapcsán.
„kíváncsi vagyok Matolcsynak mikor jut eszébe a kibocsátott kötvények kötelező megvétele…”
Már eszébe jutott. Tavaly volt egy terv, hogy az áfa visszatérítést államkötvényben fizetnék a cégeknek…