Ukrajna Blokkolja as Barátság vezetékben Magyaroroszágra érkrző orosz olajszállítást.


Kijev a Lukoillal szembeni ukrán szankciók szigorításával indokolja a lépést. Szijjártó Péter szerint a Mol és a Magyarországot Oroszországból olajjal ellátó orosz Lukoil „közösen keresi a jogilag elfogadható megoldást” a szállítások újraindítására.

Magyarország és Oroszország azon dolgozik, hogy újraindítsák a Lukoil kőolajszállításait, miután Ukrajna szigorúbb szankciókat léptetett életbe a vállalat ellen, és blokkolja az orosz olaj eljutását Magyarországra – írja a Bloomberg.

Ukrajna a múlt hónapban szigorította az orosz olajkonzorcium elleni szankciókat, amelyek gyakorlatilag megtiltják a cégnek, hogy Ukrajnát tranzitországként használja termékei szállítására – emlékeztet a lap.

A Mol Nyrt. magyar energetikai társaság és az orosz olajcég dolgozik a megoldáson – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter kedden késő este, miután Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel találkozott az ENSZ New York-i ülésén.

A Lukoil egyike azoknak az orosz cégnek, amelyek a Barátság kőolajvezeték déli, ukrajnai szakaszán keresztül szállítanak olajat Magyarországra az iparági adatok szerint. A Mol jelenleg nyersolajának kétharmadát az orosz szállításokból fedezi, de becslések szerint 2025-től képes lesz teljes mértékben helyettesíteni azokat – közölte a Fitch Ratings az év elején.

Magyarország Moszkva ukrajnai inváziója után még szorosabbra is fűzte energetikai kapcsolatait Oroszországgal, és több megállapodást is aláírt a földgázszállítások növeléséről, miután Orbán Viktor miniszterelnök mentességet kapott az Európai Unió energetikai szankciói alól.

(EURONEWS)

13 gondolat erről: „Ukrajna Blokkolja as Barátság vezetékben Magyaroroszágra érkrző orosz olajszállítást.

  1. Na ez szép.
    Szintet léptek az ukránok.
    Gondolom nem maguktól.
    El akarják rakni OV-t addigra, ameddig Trump nyer?
    Mert, ha nem lesz olaj, akkor nehéz helyzetbe hozhatják, nem csak a magyar, hanem a közép EU-s országok gazdaságát is.
    Gondolom, ha ellenünk irányul az akció, akkor kitalálták azok kisegítésének módját. Kapnak majd délről az olaszoktól vagy a németeken keresztül északról.
    Minden esetre nagy görények a horvátok, ha ebbe belemennek. Mármint abba, hogy továbbra is nagyon emelt tranzitdíjat számolnak és nem veszik figyelembe szorult helyzetünket.Főleg annak tükrében, hogy mi anno segítettünk rajtuk a szerbek ellenében. Jó nagy marhák voltunk. DE, jön még kutyára dér! Akkor aztán csak nyávogjanak. Pár éve én nem viszem nyáron hozzájuk a pénzemet (kiverte nálam a biztosítékot a kampány során tanúsított magyarellenes kirohanásuk, úgy, hogy alig van náluk magyar). Kellene őket bojkotálni, de ilyen magyar átlaggal nem menne. Mind a zombik, Adriaaaa, adriaaa, adriaaaa.
    A magyar vezetés helyében nem adnék az ukránoknak addig áramot, amíg nem indítják újra az olajat. Pont ma akartam írni, hogy kölcsönös függésben vagyunk, így nem hiszem, hogy meglépnék a gáz és olajtranzit leállítását. Erre fel, tessék.
    Valaki nagyon kever és valami nagyon készül.
    Már ha igaz a hír. Én még nem találtam meg. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy Éva feltesz holmi ellenőrizetlen hírt. Jó volt a mestere.

  2. 1. Bendegúz
    Elvileg igaz a hír.Csak annyit volt időm olvasni hogy találtak átmeneti megoldást, de sürgősen kell megoltást találni a problémára.
    A kérdés hogy meddig blokkolja majd.Rövid vagy hosszútávon?
    Régebben a mol vezére azt mondta hogy van 9 havi tartalék.Gondolom ha nem jönne majd onnan olaj akkor beszélt régebben olyat a mol vezér hogy majd felhajózzák.
    Az ember azt hinné hogy majd akkor drágább lesz vagy nem lehet egy ország fogyasztását hajózgatni, de amúgy meg egyszerű kapacitásszámítás.Ha a vezetéken jött x liter/óra akkor ki lehet számolni hogy mondjuk heti hány hajónak kellene jönnie.

    Egyik ismerősöm a primagáz palacktöltőben dolgozik és ha jól emlékszem régebben üzbegisztánból (lehet nem jól emlékszem) jött oda a gáz amit töltönek palackba most meg amerikai lng ha minden igaz.

    Mindenesetre úgy néz ki hogy itt már nincs olyan hogy elzárnak egy csapot és egy ország olaj nélkül marad , mert keresnek rá valami alternatívát más országból.Legalábbis még most a szabad piacon bárki vehet olajat, a gond akkor lesz ha majd nem mert hiány lesz ami ugye már 2 év múlva is előállhat valamelyik Shell vezér szerint.

  3. 2.andrew

    Elvileg úgy van ahogy Te írod.
    Meg lehet oldani az ellátást aternatív forrásokból is.
    DE!
    Ha ellenünk irányul az egész „blokád”, mondjuk az USA és EU parancsára, hogy megbüntessenek külön utas politikánkért, akkor ezen alternatív forrásokat könnyen el tudják lehetetleníteni.
    Rádörrenek a horvátokra, hogy emeljenek egy 3-4x-eset a tranzit díjon, vagy kezdjék el karbantartani a csővezetéket. Cseheknek csak a szlovákokig engedik átadni az északról érkező olajat, olaszok és szlovének nem adnak, illetve nem engedik a kamionos tranzitot, ilyen olyan mondva csinált okkal. A románok pedig – hiába a dunai egyezmény – a háborúra hivatkozva, elkezdik vegzálni az uszályainkat. Szerbia pedig sajnos nem tud adni, örvend, ha magának be tudja szerezni.
    Szóval megoldható simán, hogy még alternatív forrásokból se tudjuk ellátni magunkat.
    Az segítene, ha találnánk még fel nem tárt készleteket Magyarországon, mint nemrégiben Pest vármegyében. Rossz nyelvek szerint vannak ilyenek, csak valami okból nem termelik ki, ahogy a makói gázmezőt sem, arra hivatkozva, hogy nem rentabilis, holott a románok ugyanazt a mezőt (átnyúlik oda a lencse, de a nagyobb része itt van) Arad mellett már vagy 10 éve csapolják.
    Érti ezt valaki?

  4. 3.Bendegúz
    Már sok eset történt az elmúlt években amit nem ériztünk meg a bőrünkön(szerencsére) és az embernek már beidegződés ez hogy nem lesz baj mostsem.
    Persze lehet a legváratlanabb pillanatban üt majd be a krach és tényleg olaj nélkül maradunk.Amúgy Szíjjártó elég idegesen mondta hogy középtávon nagyon fontos megoldást találni vagy valami ilyesmi.Hát igen ha usa vagy eu is benne van a dologban akkor lehet könnyen véghez viszi.Bár nemhiszem hogy az ittlévő multik megtűrnék (mercedes,bosch,bmw stb…) hogy olaj nélkül leálljon minden, még az európai autógyárak is leállnának miattunk (ha nem tudnának gyártani és szállítani)m na nem azért mert nagy valakik vagyunk hanem mert pl motorvezérlő nélkül nem tudják összeszerelni az autót.
    Igen az is benne van a dologban hogy titkolóznak, mondták is hogy nem kapott nagy hírt a médiában mert szakadna a részvényár és azt nem akarták.Szóval még kétesélyes a dolog.Mindenesetre nem dobtam ki a kannáimat, sőt ha akadt gyomirtós 20 literes műanyag nem dobtam ki hanem kimostam, mert épp mondtam hogy lehet lesz még olyan szitu hogy kell majd , inkább tárolom elfér.

  5. A PB – gáz a kőolaj frakcionálása során keletkezik és a földgázból is elő lehet állítani.
    Az oilprice – on olvastam pár napja a dolgot.

    Sok mondanivalóm volna, de eltüntetik a mindentlátó kezek.

    A trieszti bérkikötő építését, remélem ebben az évben tényleg elkezdik. Középtávon nagyon fontos lenne, mert kelet felől a tatárjárás mindent lerombol.

  6. 4. andrew

    Nagyobb ügyről van szó, mint holmi autógyártás.
    Fizikai síkon nyugat háborúja kelet ellen (a szellemiről most nem írok, pedig az még fontosabb, mert ez a fizikai csak a kivetülése a szellemi síkon folyó harcnak).
    Ha most veszít valamelyik fél (már pedig veszíteni fog), az mindent veszít.
    Gondolod ennek tükrében érdekli a nyugati aktorokat, hogy tud-e Günter, Jhan, Alehandro vagy mit tudom én milyen EU-s polgár új autót venni? Na meg tankolni?
    Mi magyarok pedig ennek a nagy nyugati műveletnek a küllői közé botot tettünk. Ebből indulj ki, ne másból. Ha pedig ezt veszed alapul, akkor rájössz, hogy semmi sem drága, ha el akarnak tenni minket az útból.

    Trump talán enyhülést hozna, de csak annyiban, amennyiben szót fogadnánk neki. Ha pedig ő is az ukrán háború folytatása mellet dönt, akkor mi is be leszünk oda parancsolva. Ellentmondást nem fog tűrni. Ez a mi nagy pechünk. Azonban ha megköti Putyinnal az alkuját, akkor mi jól fogunk járni, az EU-s brancsnak pedig egy katasztrófa lesz. Bónuszként terítékre fog kerülni a közel-kelet és környezete.

  7. 5. János

    „Sok mondanivalóm volna, de eltüntetik a mindentlátó kezek.”

    Érdekes.
    Kicsi fórum (nem nagy látogató közönséggel) ez a Tibor bá’ fóruma, mégis annyira érdeklődnek utána egyes nem hivatalos közegek.
    Csak tudnám, hogy tanulni járnak ide vagy listázni.
    Mert, ha előbbi, akkor az megtisztelő – még holtában is – Tibor bá’nak (és persze Évának is), ha utóbbi, akkor nem változott semmi az elmúlt 3000 évben.

    János. Egyébként mostanában nem tűnnek el a bejegyzések. Lehet hogy szabadságon vannak a szorgos kezek tulajdonosai?

  8. Majd holnap, július 22.- én Brüsszelben megmondja Szíjjártó Péter úr, hogy nincs tovább MOL gázolaj kiszállítás Ukrajnába és a hiányzó tonnákat kérje meg Zelenszkij elnök úr a litván finomítótól.

    Ukrajnában vezessenek be jegyrendszer app-ot a benzinkutakon.

    Moszkva most úgysem tud segíteni a csomó kioldásában.

    Középtávon sem oldható így meg a teljes hazai, kb 100-110 ezer hordó/ nap Ural fajtájú kőolaj felhasználási igény kielégítése…
    …ezért a trieszti bérkikötő közreműködésével Afrikából kell hajóval hozni Brent fajtájú olajat és az Ural kőolaj feldolgozó gyáregységet „hideg tartalék” üzemmódba kell helyezni, hogy a regionálissá fajult proxy háború után valamikor, Ukrajna részleges elpusztulása után legyen egy minimál mennyiség az infrastruktúra újraindításához.
    Valami ilyesmi.

  9. 8.János
    Ha megmondja Szíjjártó akkor tovább mérgesedhet az ukrán viszony.
    Szerintem nem fogják kinyitni a csapot több pénzért sem, ennyit az ukikról.

    A mol szeret nyavajogni hogy át kell állítani a finomítót, hát oldják meg , van bevétel bőven simán megoldható csak nyavajognak, legalább dolgoznak egy kicsit.
    A portfólió is cikkezik hogy az egekbe szökhet az üzemanyag ára.Persze az olvasottságért csinálja, mert mi az hogy egekbe? 1500 ft/l? Ja nem , kb megemelik szerintem maximum 20 forinttal.A behajózás és a finomító átállás miatt nem hinném hogy jelentősen nőne a literenkénti ár pont azért mert sok millió liter fogy , pörög a cucc és sok a profit.
    De amúgy ha mégsem lenne elég üzemanyag Magyarországon akkor áramhiány is lehet mert pl. a kánikulában elvileg dieselgenerátorokról fedezték a csúcsfogyasztást.
    Mindenesetre pár nap múlva többet tudunk a szituációról.

  10. Re:9 Andrew
    Teljesen fals következtetés, olajat abból is a fűtő olajat kb nullát(0,4%) használ fel a magyar VER, marginális a szerepe, és felejtsd el a dízel agregátorokat is, azok is max tartalék szünetmentes feladatra vannak beállítva. Hamarabb röffentik be a gázos erőműveket, mert már kiszorult az olaj a villamos termelésből bő 40 éve.
    (Portfólió újabb „szakmai” cikke, FOS média megkapta a feladatot a pánik keltésre, hogy minél hamarabb bukjon Orbán a népharag által).

    Olaj szállítás az üzemanyag ellátást akadályozza, és okozhat előbb üres polcokat mintsem áramszünet.

  11. 8. János
    Nagy csomó köttetett az ellátó rendszerre.
    Ha arra megy ki a játék, hogy OV-t megbuktassák, hát akkor az összes szomszédot ráveszik, hogy így vagy úgy akadályozzon minket az ellátásban. Ebben az összefüggésben bármit is tettünk volna (Trieszt fejlesztése, dunai tartály-uszály flotila, vasúti szállítás), mind semmit nem érne. USA-EU-s nyomásra a román, bolgár páros cseszekedne a hajókkal. az olaszok mondva csinált okkal lezárnák a kikötőt, szlovénok visszatartanák a vasúti szállítást.
    Lehetne az amit te is írtál, azaz, hogy befenyítjük Ukrajnát, hogy nem adunk gázolajat és áramot, de azt a kormány nem meri megtenni. A parancs az parancs. Főleg ha Washingtonból jön. Küldeni kell a naftát és a delejt, nincs mese.
    Úgy néz ki, hogy sakk matt készül.

    9. andrew
    A FOS azt írja ami szenzáció, mert ezt lehet jól eladni. Ezenkívül pedig azt amit megrendelnek és megparancsolnak. Az 1500 Ft/l benzin, az arra jó, hogy hergeljék a tömegeket, hogy lám ez Orbán miatt van, bezzeg ha valami jó SzDSz-es keltetőből származó komcsiivadék vezetne, minden más lenne. Hátha elkergetik a népek a nyugat terveit botlasztó kormányt. Ahogy írod, max. pár tíz forinttal emelkedhetnek az árak, az pedig nem lesz elég alap egy narancsos forradalomhoz. Főleg, hogy a népek most a nyaralással vannak elfoglalva. Valahogy rossz volt az időzítés, ha tényleg OV-t akarnák.

    10. dajtás
    Annyi üzemanyag csak lesz, hogy bár a boltokat ellátják árúval. Ha minden kötél szakad, akkor a lakosságnak jegyrendszert vezetnek be átmenetileg.

    A horvátokról annyit, hogy amikor majd a szerbek ismét nekik mennek (mert nekik fognak, a NATO sem tart örökké, főleg, ha az USA-t már nem fogja érdekelni kelet-Európa), na akkor mi kérünk egy kávét.

  12. 11 – Bendegúz

    „Lehetne az amit te is írtál, azaz, hogy befenyítjük Ukrajnát, hogy nem adunk gázolajat és áramot, de azt a kormány nem meri megtenni.”

    Mai hír, a cikk közlésének a pontos időpontja tehát 2024.07.21., 12:59

    „Ukrajna Romániától, Szlovákiától, Lengyelországtól és Magyarországtól kért villamos energiát.

    Ukrajna 24 órán belül segítséget kíván kérni Romániától, Szlovákiától, Lengyelországtól és Magyarországtól az áramhiány miatt.Az import teljes mennyisége 25 682 megawattóra lesz – közölte az ország energiaügyi minisztériuma.Az ukrán hatóságok szerint az ország a közelmúltban termelési kapacitásának 50 százalékát (több mint 9 GW) veszítette el, a hőtermelés mintegy 80 százaléka, a vízenergia-termelés egyharmada pedig tönkrement. Az országban napi 8-12 órás áramkimaradások vannak.”

    Forrás: EurAsia Daily

  13. 12. Zsolt

    Köszi a hírt.
    Nem fognak kapni, esetleg tőlünk.
    Azt olvastam, hogy a többi három, azaz Lengyelország, Románia és Szlovákia már nem szállít áramot, mert veszélybe kerülne a saját áramrendszerük, nem tudnák a különböző okból felmerülő (zöld energia, túlzott fogyasztás a meleg miatt) feszültség ingadozást kiegyenlíteni. Nem kockáztatják, hogy összeomoljon a hálózatuk.
    Persze mi még semmit nem mondtunk. Nekünk nem gond az áramingadozás, így utolsó utániként is küldjük az áramot – úgy, hogy mi nagyon de nagyon ukrán ellenesek vagyunk. Na meg az egész olaj/áram segítséget figyelembe sem veszik, továbbra is megy a Kijevi médiában a magyarok gyalázása. Csak tudnám, hogy ezek után miért segítünk nekik?
    Egyébként mi lesz, ha az elektromos hálózatban kerekedik valami hiba? Akkor tényleg elkergetik a népek a vezetőket.

    Szabolcsbákán a mega-trafóállomást elvileg azért építettük, hogy Ukrajnából hozzuk az olcsó áramot, ezzel kiváltva akár Paks II. is, de aztán Zselenszky nagyon de nagyon megemelte a MW árat, aztán most meg mi kellene azon keresztül adjunk a kedves ukránoknak, akik éppen most zárták le a kőolajat a Barátság vezetéken.
    Most kellene a kormány bemutasson nekik. Majd meglátjuk mire képesek.
    Nem mellékesen ha így folynak a dolgok, Ukrajna a télre áram nélkül marad.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük