Közlemény: a lanyha érdeklődés miatt a vissza a múltban sorozatot felfüggesztettem.
Tibor bá’ szatirikus online
Életem vélhetőleg legsikeresebb könyve Szeretném, ha sokáig dobognál címen a 2006-os könyvnapra jelent meg. A „vélhetően legsikeresebb” jelző megelőlegezésének jogosságára több jel is mutat. Először is a manapság szokásos 1000 példány helyett, kiadom döntése nyomán 3000 példány hagyta el a nyomdát. Aztán a kb. 800 Mensa tagtárs közül, akikből statisztikailag minimum 400-at a szíve fog a sírba vinni, egyetlen egyet se érdekelt a téma, az őket megillető 50 százalékos árkedvezmény ellenére se. A siker tehát benne volt a levegőben, ahogy mondani szokás, mert az ilyen sikeres művek sikeres íróit fel szokás kérni dedikálásra, ami az esetemben is megtörtént. Évával, a feleségemmel lerendeztem a dolgot, jó asszony, megértette, hogy egyetlen órácskára át kell adnia az ünneplő tömegnek, aztán 364 napot úgyis az övé leszek. Akadály tehát egy se. Aztán eljött a nagy nap és megvolt a DEDIKÁLÁS, ami után, ha nő lennék, akkor az ideg-összeroppanás és a súlyos depresszióba zuhanás között válogatnék, amíg el nem visz a mentő, vélhetően a Hárs-hegyre.
Szóval puccba vágtam magam, ami kétszer következik be egy évben, mert átlagosan egy temetésre és egy bírósági tárgyalásra vagyok hivatalos. Igaz az utolsó temetési lehetőséget a múlt héten elmulasztottam. Szegény Fóti János hunyt el 15 év lebénulás után, ugyanis annak idején sztrókot kapott. Ez volt Isten igazságtétele, mert a Kistext-nek volt a vezérigazgató helyettese és ilyen minőségben a volt osztálytársait a titkárnője a külső irodából egy tapottat se engedte tovább. Igaz, bénán minden találkozóra eljött, akarom mondani, nem kis fáradtsággal elvonszolta magát, amit a megelőző 30 évben nagy ívben elhanyagolt. Na mindegy a temetésre nem mentem el, mert nem is volt temetés. A hamvakat (bármit értünk is ez alatt) szétszórták egy 30 m átmérőjű virágágyás felett. Volt Fóti, nincs Fóti. Mi meg nézhettük volna egymást, amiért nemigen érdemes kivillamosozni 30 km-t. Hát én nem is villamosoztam. Özvegye telefonon sérelmezte is távolmaradásomat, amit azzal indokoltam, hogy Fóti Jancsi se fog kijönni az én temetésemre, akkor pedig mindössze kvittek vagyunk.
Na de, visszakanyarodva a DEDIKÁLÁSHOZ, ott hagytam abba, hogy puccba vágtam magam. Elővettem 10 éve a szülinapomra kapott Pierre Cardin arany töltőtollamat. Szűz volt a lelkem, most raktam bele élete első patrónát. Feketét, ami olyan komoly áhítatot ad a szép ívű betűknek. Íróasztalomhoz ülve gyakoroltam is egy kicsit, úgy fél órácskát, hogy golyóstollhoz szokott ujjaim levessék a váltás okozta drukk első remegéseit. Aztán még egy pillantás a tükörbe és már nyúltam is az ernyő felé, ami ott lóg az előszoba fogason. Kint ugyanis zuhogott az eső. Éva is felvette a csizmáját, dupla bunda bugyit húzott, ebben a korban a felfázás már nem gyerekjáték, pláne június közepén. El se hiszi az orvos, hogy nem készakarva lett beteg. Na, jó, szóval elindultunk a kb. 20 kilométerre lévő Vörösmarty térre. Útközben elállt az eső, amit jó jelnek tekintettünk. Megérkezés után kerestünk egy parkolót 3 km-es körzetben, amit meg is találtunk. Direkt nekünk hagyták meg, ugyanis 235 centire csak én tudok beparkolni a Ticonkkal. Ezt követve csak néhány száz pocsolyát kellet kikerülni (ami Pesten nem kis mutatvány) és már ott is voltunk a helyszínen, időben, negyed órával a kiírás előtt.
Volt még egy kis anomália, amikor kiderült, hogy 3 darab 12-es pavilon van, egymástól elég messzire, de hát a szervezést kizárólag a verseléshez értő férfiak és nők bonyolították, akik annak idején a művészetet osztogató sátornál háromszor álltak sorba, így aztán megszületésük előtt már nem jutott idejük ellátogatni a logikaosztogatás színhelyére. Sebaj, pontban 11-re a helyszínre értünk. Kellemes volt látni a hatalmas betűkkel kiírt sort szombaton 11-12 h között Antalffy Tibor dedikál. A művelethez szükségeltetett asztalon 10 centis víz állt, amit a kiadó két alkalmazottja iparkodott eltüntetni. A székek is vizesek voltak, amikre ráülni felért egy vesemedence gyulladással, de ezek az apróságok fél óra alatt a helyükre kerültek. Veszteség nem adódott a dologból, mert a téren kizárólag kiadói bódék voltak láthatók, amik körül néhány tulajdonos és egy-két dedikálásra váró író sürgött-forgott, mert leülni nemigen volt kedvük.
Pontban 12-kor lejárt a dedikálásra kitűzött időm, amikor az első vevőnek kinéző két alak betéved a mi bódésorunkba és elkezdte véget nem érő andalgását felénk. Egy szimpatikus házaspárról van szó, jóval túl a 60-on. A férfi nehezen, zilálva vette a levegőt, feje vörös volt, mint a rák, vérnyomása – csak így pofára – nem lehetett kevesebb, mint 180/100. Szerettem volna homlokon csókolni. Bántam is én, hogy holnap mellé fogják temetni az el nem olvasott könyvem, csak vegye meg. Dehogy vegye, megkapja ingyen, csak hagyja, hogy dedikáljam neki, legalább arra az egy napra, ami még hátra van neki.
Bingó. A házaspár megállt az asztalomnál, amin húsz darab „Szeretném, ha sokáig dobognál” volt szétterítve. A nőnek ugyanis szúrta a szemét ez a hatalmas rendetlenség, de végre elolvasta a címet, és megszólalt, „Apukám ez téged egészen biztos érdekel. Ülj le ide, nézegesd a könyvet, én mindjárt visszajövök.” És ezzel az asszonyság eltűnt a nem létező forgatagban.
A férfi unottan felvett egy példányt, belelapozott, majd palóc akcentussal megszólalt
– Á, koleszterin, most Pozsonyban is ez a divat.
– Hát igen – erőlködtem egyet – a mi korunkban már elég fontos téma.
– Persze, persze – lapozott tovább a pasi – látom, van itt más is, na, igen, ezt a Tenox-ot én is szedtem, aztán valaki meghalt tőle.
– Ugyan már, csak nem mondja? Kalciumcsatorna blokkolótól nem lehet meghalni.
– Dehogynem, ahogy elkezdte szedni, mindjárt meghalt, és tudja mit? Nem boncolták fel. Nem akarták, hogy kiderüljön.
– Hirtelen halál, – bólogattam – szívbetegeknél nem kell hozzá Tenox, jön az magától is.
– Lehet, hogy igaza van – de ez a mondat töredék már nem nekem szólt, mert valami megragadta a figyelmét a könyvben. – Azért elolvasnám – és ezzel tovább pörgette a lapokat. – Itt van ni, by-pass műtét, ezt maguknál is így nevezik.
– Így is, meg angioplasztika, revaszkularizáció, meg kinek mi jut az eszébe. A lényeg, hogy az elmeszesedett koszorúereket megkerüljék. Különben inkább gányolás, mint műtét.
– Ne mondja, még jó, hogy nekem nincs rá szükségem.
– Egyelőre, – „nyugtattam meg” a most már kissé irritáló pasast.
Ekkor megérkezett a feleség – már itt is vagyok apukám, gyere, mert mindjárt indul a busz – majd felém fordult – nincs nekünk pénzünk könyvekre, szegény pozsonyi nyugdíjasok vagyunk.
Ekkorra újból csöpögni kezdett az eső, a kislányok rohanva hozták vissza a hatalmas nejlon lepedőket, amikkel alig tudtak megbirkózni. Mi beültünk az ernyő alá. Ekkor Gyuri, a kiadó tulajdonosa, porcelán csészében forró feketét hozott Évának, nekem pedig pozsonyi kifliket a Gerbeaud-tól. Gondolom egy kisebb vagyon. Meg is kérdeztem a Gyurit, hogy a csészék eldobhatók, egyszer használatosak, mert azért az mégis csak túlzás. Nem, nem, bizalmi alapon adták őket ki, vissza kell vinni. Az más, könnyebbültem meg. Nem szeretek túl lekötelezett lenni.
Közben a tér közepén a hatalmas óra nagymutatója komótosan csúszott a fél kettő felé, és engem már semmi más nem érdekelt csak az, hogy valami ürüggyel elővehessem liliomtiport töltőtollamat. Szerencsére igenis van gondolatolvasás, mert Gyuri kinyitotta az egyik könyvet, és elém rakta,
– Légy szíves dedikálj nekem egy példányt.
– Neked? – csodálkoztam el a kérésen – ne viccelj velem. Öt év múlva a könyv borítójával fogod kitapétázni az irodád falát.
– Azért csak dedikálj egy példányt.
– Természetesen. Különben tudom, hogy miben sántikálsz. 50 év múlva a fiad egy árverésen egy kisebb vagyont fog kapni ezért a példányért.
Utolsó mondatomon Gyuri úgy röhögött, hogy majdnem leesett a székről. Sebaj, a 20 éves Picassót is kiröhögték. Igaz én nem 20 éves vagyok, és nem festek, hanem írok, de ki lát a jövőbe? Miután Gyuri abbahagyta a röhögést és arcszíne visszanyerte eredeti tónusát (azért az ő vérnyomását is szeretném megmérni és látni a pofáját, amit eltorzul a 220 láttán) meghívott minket ebédelni, amit köszönettel nem fogadtam el. A dedikálásnál a koleszterin szintem egy kicsit jobban érdekel.
Az esti hírekben 15 percet szenteltek a Vörösmarty téri eseményekre. A felvételt délután 4 körül készíthették. A tömeg beláthatatlan volt, a Nap hét ágra sütött, önmagam nem láttam sehol, ugyanis akkor már otthon ültem. Este Gyuri telefonált. Könyvemet szépen veszegetik a kíváncsiskodók. Istennek hála, hogy ennyi szívbeteg van az országban. Erről jut eszembe a Tenox-ot még nem vettem be.
_________________________________________________________
U.i.: 2006 régen volt, azóta kiderült, hogy a könyv nem volt nagy siker, de ez nem nekem volt köszönhető. Az összes korábbi könyvemet én finanszíroztam, és enyém lett a haszon nagyobbik része. Ettől a könyvtől viszont a kiadóm hatalmas sikert várt, ezért ő finanszírozta és nekem csak 200 forintot fizetett eladott példányonként. De, alig adott el néhány tucatnál többet, amiről ő tehet. A könyv hátlapján lévő ajánlási szövegemet megváltoztatta. Ez egy fajta promóciós, ami ellen nem tiltakozhattam, hiszen ő kockáztat. Ő pedig elkövette azt a hatalmas hibát, hogy a könyv írójáról többek között ilyeneket írt: „Ebben a könyvben sem szakemberként lép fel,… utánaolvas, információkat gyűjt…” Szóval nem szakember, hanem pancser vagyok. Ekkor a szívbeteg megvásárlás helyett kiejti kezéből a könyvet és tovább nézelődik. Ki kíváncsi egy laikus véleményére, amikor saját életéről van szó? – Szóval a 3000 példányból a kiadó nyakán maradt 2900 példány, amit 5 évvel később darabonként 100 forintért adott el egy zugárusnak valamelyik pályaudvaron. És mivel 100 forintból nem lehet 200 forint szerzői jogdíjat fizetni, nekem annyi. 2000 forintért írtam egy könyvet, a villanyszámlám több volt ennél, mert a szövegszerkesztőm árammal működik. 😀
___________________________________________________
___________________________________________________
______________________________
Tetszett!
Szerintem legsikeresebb könyved az eredeti „Ausztráliába disszidáltam” volt.
2:
Szerintem is, de már lecsengett.
Jól értettem, hogy Te 11-12 óra között dedikáltál, de az olvasók délután 4 órára mentek? 😀 😀
4:
11-12 között voltam kiírva dedikálásra, ami azt jelenti, hogy akkor biztos ott vagyok. Természetesen ott lehettem előtte és utána is, de ez nem volt számomra kötelező. Az emberek 4-kor lepték el a teret, mert akkor sütött ki a Nap.
…a tér-idő-tömeg egyenlete, ugyebár. 🙂
Remek író vagy, Tiborbá.
(csak Te is úgy jársz a politikával, mint Csurkapista… 🙂
6: úgy érted, Tibor bá kap egy színházat és itt Viktor-ódákat fogunk olvasni? 🙂
6:
Batka! Nem szervezek pártot, nem politizálók, mindössze van (summás) véleményem a politikáról. Írnék én könyveket, de nem lehet eladni. A nép egy része nem olvas, aki olvas, az meg letölti az Internetről. csak az venne könyvet, aki öreg, de olvas, és pánze is van. Minden ezredik magyar.
7: Orbán ellen a „jól öltözöttek” mentek tüntetni az Operához.
Érdekes lehet, hogy most vajon kik tüntettek mellette?
8: Megfelelő témát kell találni. Most vezeti az eladási listát Frei Tamás könyve, – A bankár
🙂 🙂
10:
Nem a téma, vagy a minőség adja el a könyvet, hanem az író neve. Ismert író pedig az lesz, akivel foglalkozik a TV, vagy onnan jön (pl. Stáll Judit, Havas Henrik), vagy átmentődött a Kádár korszakból (pl. Moldova György). A promóció pozitíven visszacsatolt. Ezeknek a megjelent új könyveit kiterítik a kirakatban, a hipermarketekben belebotlasz a könyv hegybe, stb. Az én könyveimet felteszik a legmagasabb polcra a sarokba, megtalálása lehetetlen, csak rákérdezésre adják a kezedbe, de ki kérdez rá olyamire, amit nem ismer? – – – De köszönöm az ötletet! 🙂
11: Írhatnál egy könyvet az új MDF(JESZ) és Dávid Ibolya, Bokros Lajos kapcsolatáról. De szigorúan az igazságot.
Lenne rá érdeklődés. Arról is írhatnál, miért fogott padlót az SZDSZ és arról is, hogy miért szakadt ki Gyurcsány az MSZP-ből DK nevű új pártjával . 🙂
12:
Írja meg Debreczeni! Ez nem az én asztalom.
13: Debreczeni sokat hazudik. A lényeget illetően szinte mindig. 🙁
14!
Na éppen azért jó hogy nem ír Tibor bá ilyet,mert az igazat írná,és aztán világgá űznék ezért…
Frei is megkapta a bankárért a fenyegetéseket..
Olvastad már egyébként?
Nekem még nem volt szerencsém,pedig szeretném már…
„A férfi unottan felvett egy példányt, belelapozott, majd palóc akcentussal megszólalt”
Ez így igaz! A szlovákiai magyarok olyan palóc akcentussal beszélnek, hogy Reisz András előre köszönhetne nekik. Annakidején rengetegen jártak Egerbe a strandra, és hogy lássuk hogy ők is milyen magyarok, jó nagy hangoskodással adták ezt tudtunkra. Az egri Tescot is hamarabb meglepték mint az egriek.
14: Nem tudom, mennyi Debreczenit olvastál, de az Arcmás pl. még a választások előtt(!) lefestette, hogy mi várható az Orbántól és rezsimjétől, ha hatalomra jut. Be is jött sajnos.
Tibor bá’!
régi olvasója vagyok a blogodnak, még sose szóltam hozzá, kívülről figyelem az eseményeket!
Sok jó ötletet és érdekes vitát láttam már itt, örülök, hogy megtaláltam a blogod.
Most viszont kérdezni szeretném, hogy a könyvet hol tudom megvenni, illetve nálad lehet-e?
Úgy akarnám, hogy mindketten a legjobban járjunk, és ne a kiadókat/kereskedőket gazdagítsuk. Megoldható?
a legjobbakat kívánva üdv
csaba
18: Csak küldj neki e-mailt (lsd. online könyvvásárlás a fejlécben).
köszii
Most találtam meg én is, idáig nem i láttam, hogy van ott menü.
Megy a mail Tibor bá’:)
16.Nem mind beszél úgy.Csallóköziek hellyel-közzel szép ,kicsit avittas kifejezésekkel tarkított nyelven szólalnak meg.Néha egy két tót szóval is elegyítve.
Felvidéki tyúknak csapom a szelet.Képben vagyok
21:
Remélhetően a tyúkod ezt nem olvassa. 😀
22.Nem.Sokak figyelmét felhívom erre a helyre, de őt nem szeretném depresszióssá tenni a világvége hangulattal ami itt néha eluralkodik 🙂
11:
> Nem a téma, vagy a minőség adja el a könyvet, hanem az író neve.
Nem laikusként szólva hozzá azt kell mondjam, ez így csak részigazság. Valójában a kiadói pozició az, ami eladja a könyvet. Ha nagy kiadód van (pl. Alexandra, Libri), és ő futtat, akkor megkapod a kellő marketinget, és a legjobb helyekre kerülsz a boltokban – és sikeres lehetsz. Ha nincs ilyen háttered, az esélyeid még mindig megvannak, de nagyságrendekkel csökkentve.
Annyiban igazat lehet neked is adni, hogy az írói név már régóta márkanévnek számít, és kiadói oldalról pontosan így is viszonyulnak hozzá.
> Írnék én könyveket, de nem lehet eladni. A nép egy része nem olvas, aki olvas, az meg letölti az Internetről. csak az venne könyvet, aki öreg, de olvas, és pánze is van. Minden ezredik magyar.
A te döntésedbe nem akarok beleszólni – csak szeretném az általad okként megjelölt tények mellé tenni, hogy azért még így is összetehetjük a kezünket azért, ami nálunk van. Ebben a kis béna országban ugyanis évente ugyanannyi könyvet lehet eladni, mint mondjuk Franciaországban, ami azért nagyságrendileg kb. négyszerekkora piac. Szóval lehet fikázni a magyar szokásokat, de mi még így is kiemelkedően sokat olvasunk más nemzetekhez képest.
Ami pedig az internetes hátteret illeti, nálunk ez még mindig gyerekcipőben jár, pedig lehetőség az lenne benne bőven. Ma egy háromezer forintos könyvből kb. 100 forint jut az írónak, ilyen maffia rendszer települt erre az ágra. Viszonyításképp: kiadási-kiadó költség kb. 200-300 forint, a terjesztés alsó hangon 50-60 %, ami négy cég között oszlik el az egész országban (szépen megteremtették maguknak a monopolhelyzetet).
Ezek rendkívül riasztó számok – mégis tudni arról, hogy időnként egy-egy szerző a reális tényeket kvázi megcsúfolva hihetetlebn sikereket tud befutni netes alapon is. Én tudok olyanról, aki azt is elérte, hogy a rajongótábora előleggel megfinanszírozza a következő könyvének készítését (és ez azért nem semmi, mert ezerpárszáz eladott példányról beszélünk).
Szóval ha van egy jó anyagod, akkor abból bármikor lehet siker, csak nem vörös szőnyeges út vezet hozzá. Ma már simán be lehet kerülni akár az Alexandra kiadóhoz is (az mondjuk vicces, hogy olyan szerződést kínálnak, miszerint x pénzért ÖRÖKRE mondj le a szerzői jogaidról – ilyet egyébként nem is lehet csinálni), vagy más megoldásokban is bátran lehet gondolkodni.
(3000-2900)*200 = 20 000 (nem 2000)
Matematikában egy nagyságrend különbség, persze a való életben ez keveset számít.
Ha csak a környezetünk védelmét nézzük, jó hogy a könyveknek lassan befellegzik… A jövő az E-könyveké szerintem, abból is azoké, amelyek ingyenesek-jó tudom nincs ingyen ebéd- de…
Részemről százezres forint nagyságban olvastam, olvasom a könyveket a netten, max. pár hónapot kell várnom bármelyik világsikerre… És szerintem ez így van rendjén,az vesse a fejemre az „első könyvet”, aki nem így tesz a horribilis árak mellett.
A szerzői jogoknak meg régóta ellensége vagyok,-na ezért kapok a fejemre!- de ez már más téma…
Tibor bá!
Sajnálnám, ha a vissza a múltba rovat eltűnne.
Az, hogy nem alakul ki bősz kommentelgetés, mint mondjuk bármelyik aktuálpoitikai témánál, szerintem azért van, mert elolvassuk, elmerengünk azon, hogy igen, ez még élhetőbb volt, bár korántsem annyira kényelmes, mint manapság, nagyot sóhajtunk, és megyünk egy másik oldalra a néhány közül, amit napi rendszerességgel felkeresünk. Pláne, aki nem is kommentel (túl gyakran)…
Persze, levonjuk a tanulságot 🙂
Jómagam könyvtár párti vagyok; a városi könyvtár beszerzi, amit javaslok (nem szemetet, persze), így nem kell komoly tíz (száz…) ezreket kiadnom könyvekre (amúgy sem bírnám). A neten nehézkesen olvasok könyvet, de mindenképpen jó ötlet, hogy ez megtehető.
26-27:
Én is híve vagyok az ingyen/olcsó olvasásnak, de valahogy meg kellene oldani, hogy a szerző is meg tudjon élni a munkájából. Jelenleg úgy néz ki, hogy 1000 forintból 600 jut a forgalmazónak (könyvesbolt)a 400-ból 200 az előállítás, 200 a kiadóé, amiből esetleg átad 50-et a szerzőnek. ESETLEG. Magánkiadásnál 200 marad a szerzőnél, de az üzletek basznak terjeszteni.
Vissza a „Vissza a múltba” rovattal!
Mi az, hogy lanyha érdeklődés? Elolvassuk, aztán mosolygunk, vagy magunkban sóhajtozunk. Érthető, hogy nincs olyan sok komment.
29 Szívemből beszélsz! Tibor bá, áruld el mi a fenét mutassunk az arra fogékony fiataloknak? Talán a hivatalos történelem könyveket?
29-30:
Valahogy jelezni kellene felém, hogy van éreklődés. Nulla hozzászólásból mit tudok leszűrni?
31. Én is kérdeznék:
– Mire való a napi látogató számláló?
– Úgy ismered az embereket, hogy az ellenvéleményüket magukban tartják?
26: Kedves Réd!
Próbáltál te már regényt írni? Az írói munka is meló ám, nemcsak a többi. Ha megnézzük sok más szakmánál komolyabb meló, hiszen az író a SEMMIBŐL hoz létre VALAMIT. Ezért a valamiért illik azért fizetni. Egy könyvet megírni NEM annyi, mint kommenteket körmölgetni vagy az FB-re írogatni. Ehhez azért több kell. Amúgy ha ez az egész digitális világ ilyen-olyan okok miatt megy a szemétbe, a könyvek szerepe ismét jelentősen nőni fog.
Nem tudom te mit dolgozol, de kíváncsi lennék reakcióidra ha közölnék veled, holnaptól társadalmi munkában végezheted csak tevékenységedet. Szerintem otthagynád az egészet…
33. Imy66: Semmiből tudod ki volt képes világo(ka)t létrehozni? Egyébként az normális, hogy egy 7 kötetes regényből óriási vagyonokat halmozzon fel valaki? (Rowling) Tibor bá válaszát érdemes végiggondolni: „valahogy meg kellene oldani, hogy a szerző is meg tudjon élni a munkájából.”
34: Sok mindenen el lehetne gondolkodni hogy normális-e vagy sem az ahogy létezik? Normális-e egy dalszövegből milliókat keresni?
Az első kérdéseddel kire gondoltál? „Semmiből tudod ki volt képes világo(ka)t létrehozni?”
35. Akkor miért nem gondolkodsz el azon, hogy az így működő rendszer normális-e?
Az utolsó kérdésedre a válasz: A világ legolvasottabb könyv főszereplőjére. Ha azt gondolod, hogy a semmiből alkotsz, akkor az ő helyére képzeled magad. Az író kollektív képi fogalmakkal dolgozik, eddig elért eredményeket terjeszt, ismereteket újra rendszerez, sokadik szempontból világíthat rá részletekre. Méghogy a semmiből alkot. Az üres CD/DVD lemez árába miért számolják bele a szerzői díjat is?
A könyveidet magam is megvettem még a bookline-on keresztül úgy 2008 táján. Tetszettek, érdeklődve olvastam őket benne a realitás hangulatával. Köszönöm őket ezúton is.
Más téma. Ha esetleg valakit érdekel ilyen.
Megosztom ide vonatkozó saját tapasztalataimat.
Magam is írtam több könyvet 1997-ben és azóta is néhányat „többedmagammal”, megvannak a tapasztalataim az ide tartozó akkori „termelési” lánccal.
Többedmagammal írt könyveknél a kiadó kockáztatott. Ha a kiadó kockáztat, akkor az ajánlat az volt, hogy a bolti ÁFA nélküli ár 10%-át kapom eladott példányonként szerzői jogdíjként le SZJA-zva.
Olyan könyvet is írtam, hogy saját pénzemből kifizettem a nyomdát ahogy Te is tetted (1000 példány 370 sűrűn írt
B/5 oldal ha jól emlékszem ÁFÁval 370000 forint volt fóliázott kartonborítóval ragasztott kötéssel). 1 évre rá aktualizáltan talán 30-50 oldallal bővítve 540000 forintot kért a nyomda. A terjesztéssel nem bírtam magamtól, nem is akartam vele foglalkozni.
10 darabot elküldött a kiadó reklámcélokra szakmai folyóiratokhoz (két recenzió született is).
Egy Népszínház utcai raktárba szállította a nyomda az összeset, akik az előző ezret is „terítették”.
Nekem jutott a bevétel 48%-a.
Számlát kellett adnom nekik. Vagy bérszámfejtették szerzői jogdíjként.
Mivel első kiadásnál tapasztalat híján nem rakattam vonalkódot a borítóra, ezért ott 2%-kal kevesebbet kaptam (48 helyett 46-ot, ez most jutott eszembe).
A saját kiadású könyv árát én határoztam meg „saját szakállamra” fizetve kiadva. Az első kiadás árát 1997-ben az akkori horribilisnak tűnő 2700 forintban a másodikét pedig 3200 forintban határoztam meg (ezt írattam rá a borítóra, akkor ennyi lett). Vonalkódot csak második kiadásra tetettem, mert akkor már tudtam mennyit jelent.
2004-re kelt el az összes példány. Akkor kaptam belőle pénzt utoljára.
Ma rákerestem az antikvár árakra. Első kiadás antikvár ára ma a booklinenál 2990 ft, második kiadás ára antikvarium.hu-n 3340 ft.
Többedmagammal írt könyveim előállítási láncáról nincsenek a fentiekben említetteknél több információm. Legfeljebb a példányszámról: 1500 darab. Megírtam a részemet, kiadó kiadta, nekem oldalarányosan kapott nettó 10% „azonnal” ami után SZJA-t fizettem. A nyomda is terjeszti a könyveket weblapjukon.
Megéri-e könyvet írni?
Tibor bá véleményét osztom, hogy nem.
Érdekesség, a nevem szakmabeli terjesztésére hasznos volt.
Az előbb említett saját könyvemet 2004-ben feltettem a Magyar Elektronikus Könyvtárba, hogy ha valaki még írna erről a témáról legyen egy „szint” amit el kell érnie. 17ezer körüli a letöltések száma azóta.
A munkatársaimmal „közösen írt” 1500 példányban kinyomtatott kiadott könyvünket most látom fájlmegosztó oldalon 🙂 1028-an töltötték le, amiből 76-an még visszaosztják.
Hogy ez az 1028 ember megvette volna-e, ha nem lenne letölthető, nem tudom. Szerintem nem.
Én nem töltöttem le, mert nekem megvan eredeti fájlokban, ami tizedakkora, mint ami a fájlmegosztó oldalra felkerült szkennelés után.
37 – Bazs!
Szerencsés voltál. A könyv-bonanzának kb. 2005-ben lett vége. Mára már abszolút monopolhelyzetek alakultak ki.
36: Természetesen egyetlen író sem képzeli magát istennek. Ez így orbitális hülyeség és a szavaim kifordítása. Egy író képes a varázslatra, (jobb esetben). Mert ha eléd öntenek tízezer szót, nem biztos hogy tudsz belőle kerek egész történetet alkotni, míg egy író esetében ez előfordulhat hogy sikerül. A legolvasottabb könyv írásában számtalan alkotó működött közre nemzedékeken át, és sokan s sokszor átszerkesztették.
„Ha azt gondolod, hogy a semmiből alkotsz, akkor az ő helyére képzeled magad. Az író kollektív képi fogalmakkal dolgozik, eddig elért eredményeket terjeszt, ismereteket újra rendszerez, sokadik szempontból világíthat rá részletekre. Méghogy a semmiből alkot.”
Semmi és semmi között lehet óriási különbség. Ha a teremtés gründolására gondolsz, az a semmi nyilván más mint a mai semmi, ami oly sok ember fejében kavarog. Ezzel így van az író is de a fejében kavargó káosz sűrűjéből mégis képes valamit alkotni. Összerakja a szavakat, értelmet ad nekik, optimális esetben felépít egy kiváló történetet, mellyel jobb esetben nemcsak a megélhetés egyfajta módja sikerül a számára hanem az is hogy felhívja a figyelmet bizonyos dolgokra. Az a jó könyv szerintem mely a szórakoztatáson kívül elgondolkodásra is készteti az embereket. Az hogy a könyv értékesítése során az írónak bevétele is keletkezik (jobb esetben) arra is kell hogy újabb könyvek megírása lehetővé váljék az éhhalál sikeres elkerülésével. Aki ezt úgymond sajnálja egy írótól, hát próbálkozzon meg mondjuk 4-500.000 karakternyi szöveg megírásával melyben minden megvan ahhoz hogy jó könyv válhasson belőle. Ki lehet próbálni hogy mindez mennyi munkaórát jelent, nyilván az egyéb elfoglaltságok mellett,(úgymint főállás és család.) Tehát rajta, kedves Gloucester, alkoss valamit és oszd meg velünk, hogy ízekre szedhessük.És alkotás közben vezesd hogy mindez mennyi munkádba került.
reméljük csak felfüggeszted.Jó volt olvasni az akkori életet és értékrendet. Nyilván ezekhez hozzászólni annyit nem lehetett mint a világvégéhez 😀
36 & 40:
Szerintem summásan félreértettétek egymást. 😉
Őszintén remélem. hogy a Vissza a múltba rovat nem fog megszűnni. Osztom azt a véleményt, miszerint a korkülönbségből fakadó tapasztalathiány okán érkezik csekély számú hozzászólás. Jómagam még fiatal vagyok és tanulni járok ide. Nagyszüleim korán elhaláloztak, így az ő általuk átadandó bölcsességeket itt tudom beszerezni. Ha ugyan nem is látszik, de óriási igény van az ön honlapjára. Kérem folytassa a szombati hagyományt.
39: Valóban szerencsés voltam. Ezt én is tudom.
Ezért sem mernék belevágni még egy könyv projektbe (pedig lenne jó ötletem, szakkönyv téren). Még egyszer nem lenne ilyen szerencsém.
A többedmagammal írt – fájlletöltőn is megjelenő – könyvre pedig úgy tudom sikerült állami támogatásokat is megnyerni. Ezúton könnyebben kifizetődővé válhat a könyv (részleteket mint mondtam nem ismerek).
Másik könyvünket állami támogatással tankönyv támogatási pályázatokon nyert pénzből viszik digitális tananyaggá, fordítják le angolra. Alig fizet valamit a résztvevőknek (fordításért 10% helyett 5%-kal lehet számolni) amiért nekem nem érte meg részt venni benne pláne ha digitális tananyag lenne. Úgyhogy nekik visszavonhatatlanul arról nyilatkoztam, hogy a magyar részírásaimat „public domainként” ingyen arra használják amire akarják, nem kérek szerzői jogdíjat. Nem is kapok. Megemlíteni se kell a nevemet a létrejövő tananyagban vagy könyvben (aki az eredeti magyar könyvet olvasta úgyis tudja, hogy ki írta, aki meg nem az nem baj ha nem tudja).
Még most se tudom, hogy végeztek-e már az angolra fordítással, megjelenik-e könyv formájában vagy csak digitális tananyag lesz. Semmit se tudok róla.
Kíváncsi vagyok rá. Igaz annyira nem, hogy felhívjam őket egy telefonon.
33 Saját tapasztalat,hogy az igazi fizetség maga az alkotás öröme!Az,hogy létrehoz valaki valamit, az nem elhatározás kérdése! Az a bizonyos ihlet, ami „kényszerít”,hogy alkoss…
Ami kényszerből születik, legyen az a kényszer megélhetés, vagy határidős munka, vagy bármi kötelezettségből adódó kényszer, az csak max. jó mestermunka lehet, de sohasem művészi produktum!(Ha valaki az „ihlet”-ből meg is tud élni, legyen hálás a sorsának!)
Ami pedig az örökölhető szerzői jogokat illeti a világ legnagyobb marhasága.Olyan részesül, aki semmit nem tett érte…Érdekes, hogy a festők, szobrászok utódai nem részesülnek ebben. Vagy rosszul tudom?
45:
Rosszul. Festők, szobrászok nem mindent értékesítenek. Haláluk után van otthon néhány visszamaradt mű, esetleg kedvenc, amikért jó pénzeket lehet kapni.
46 OK, de ez ugyanaz mintha apám kiadatlan könyvét kiadom-netán az én nevem alatt, hogy az unokái is részesüljenek(érdemtelenül!) a lóvéból!
45.Az alkotás öröme valóban szükséges ahhoz hogy a mű megszülethessen. De ezért az örömért egyetlen zsemlét sem adnak a boltban.Van aki a fióknak ír és soha nem meri megpróbálni a valódi publikálást, félve a kudarctól. Van aki pedig szeretne nyomtatásban is megjelenni, és ha már sikerül némi pénz sem rossz ha jár érte. Mai világunkban úgyis minden a pénz körül (is) forog.
47-48:
Más és más okból kifolyólag egy csónakban eveztek, mert: a rendszer meglepően igazságtalan. Ha menő vagy (pl. Havas H. kurvák) akkor a hipermarket kihelyez 300 példányt egymás mellé, nem lehet nem észrevenni, a könyvesbolt pedig kitapétázza vele a teljes kirakatot. Ha nem vagy ismert, akkor 5 példányt feltesznek a legmagasabb polcra és a könyvnek csak a gerince látszik. Ehhez képest mi az hogy „érdemtelenül”? Mi az hogy fizetés az alkotás öröme? Meg a többi. És akkor miért nem beszélünk arról, hogy aki ismereteit úgy növeli, úgy szórakozik, hogy ingyen letölti??? Ez fair?
49 „Ez fair?” Ha ki is tiltasz, annak kéne lenni! És: Senki nem tart senki fejéhez pisztolyt, hogy szellemi produktumait a nyilvánosság elé tárja, akkor miről is beszélünk?
50: Jaj Réd! Rém/es a gondolatod ez ügyben. TE biztos nem csináltál még sok-sok munkaórán keresztül szellemi terméket. Mert ha így tettél volna megértenéd a helyzetet. Kíváncsi lennék miből keresed a zsemlédre valót…Vagy lottómilliomos vagy? Az mindent megmagyaráz…
50:
Az nem lenne fair, ha az irreális (írhatnám, hogy hülye) elképzelésedért kitiltanálak. Helyette csak azt írom, hogy lelked mélyén egy bunkó proli vagy. Mondom lelked mélyén, mert ettől még lehet 5 diplomád is. És leírom, hogy miért. 5 éven át dolgoztam az Egyesült Izzóban. Tipikus volt, hogy a mérnökök Pesten laktak, busszal jártak ki. A melósok pedig a gyár környékén laktam, többnyire viskókban (1963). Nekem problémám támadt a WC tartályommal, folyamatosan folyt le a víz. Bár akkor még nem kellett fizetni az elhasznált vízért, iparkodtam a hibát megszüntetni. Mivel semmi kedvem se volt kínlódni vele (se szerszám, se pótalkatrész), ezért szóltam az egyik TMK-ás pasinak, akivel többször volt a gyárban dolgom, hogy jöjjön ki, szerelje meg. A melós kijött, hozott magával szerszámot és alkatrészeket. A hibát elhárította a magával hozott és beépített alkatrésszel, majd közölte velem, hogy 300 forinttal jövők neki, amit zokszó nélkül kifizettem. Aztán eltelt 4 év, már rég elfelejtettük az esetet. Még egy információ. Ez a pasi az újpesti viskójában galambokat tenyésztet, röptetett, versenyekre járt, stb. Kanadába disszidált bácsikájától kapott egy 22 oldalas galambászati szakirodalmat, természetesen angolul, amely nyelvből az I loved you-n kívül semmit se tudott. Eljött az osztályunkra, hogy valaki fordítsa le neki magyarra, de senki se vállalta. Elég sokan konyítottak az angolhoz, na de postagalambokról, azt se tudták eszik-e vagy isszák. A pasi kétségbe volt esve, akkor mondtam neki, hogy tudok időt szorítani a fordításra, hadd nézzem meg az anyagot. Megmutatta. Mondtam neki, hogy pillanatnyilag egy szabványoldal (1250 leütés) díja 13 forint. A 22 oldalt elvállalom 300 forintért. A pasi nem hagyta ott az anyagot, mert azt hitte, hogy ingyen fogjuk lefordítani, hiszen az „nekünk nem jelent semmit, mert tudunk angolul.” — Akkor döbbentem rá, hogy a prolik úgy gondolják csak a fizikai munka számít munkának a szellemi munka nem, mert az „nekünk nem jelent semmit”. Nekünk elég a sikerélmény.
Visszatérve hozzám. Amint kijött a nyomdából a „Mi volt előbb, Isten vagy Ősrobbanás?” A telefonkönyvből kiírtam 400 általános, és középiskola címét, és a saját költségemen mindenhova küldtem egy-egy példányt. Egy se jött vissza, mind megkapták, de egyetlen egy köszönő levelet se kaptam. Ez elég érdekes ahhoz, hogy legközelebb a kiadómnak elmeséljem. A beszélgetésnél jelen volt a kiadó felesége, aki történetesen magyar tanár volt egy gimnáziumban. Egy héten belül megjött az első és utolsó köszönő levél, abból a gimnáziumból, ahol a hölgy tanított. — és akkor a letölthető könyvekről. A kutya nem kérdezte meg, mit szólók hozzá, csak felrakták. Pedig, ha engedélyt kértek volna, megadom.
52 Tibor bá csak sikerült kicsalni egy „visszaamúltba” sztorit! 🙂 A bunkó proli helyett ajánlom a primitív proli kifejezést… Nem mellesleg annak idején az is hülyeségnek tünt, hogy a Föld gömbölyü…
51 De bion csináltam és nem az lebegett elõttem hány zsemlét .kaphatok ezért.Remekül szórakoztam közben,igaz én olyan bunkó proli vagyok akit nem a pénz boldogít.
Réd, ha jólfizető állás vagy nagy osztalékot adó részvénycsomag mellett hobbiból írogatsz, és nagylelkűen úgy döntesz, hogy ennek termékét ingyen megosztod az emberiséggel, az szép dolog a részedről, és köszönettel vesszük. Különösen, ha a produktum élvezhető.
De abszurdum azt várni az írók és egyéb szellemi munkások tömegeitől, hogy úgy alkossanak, sokat és jó minőségben, hogy azért soha egy kanyi vasat se lássanak viszont.
Egy dolog az, hogy akinek a fejében ott van a bogár, az alkotni fog valamit, akármi is történik, amíg csak él. De ha ezt nem honorálja valamiképpen a társadalom, akkor egyrészt nem sokáig él, másrészt csak mellékesen fog alkotni, a pénzkereső főállása mellett, így a végtermék kevesebb és silányabb lesz, mintha főállásban alkothatna, ezzel szegényebb lesz az emberiség.
És az nagyon is rendjén való és igazságos, hogy ha valaki olyat ír, amit szerte a világon sokmillióan olvasnak, mert olyan jó, akkor ez dúsgazdaggá tegye.
Az más kérdés, hogy a szerzői jog – főleg a dalok és szoftverek kapcsán – hihetetlenül túl van lihegve, szabályozva és büntetve. Az artisjussal az élen, a dolog abszurditását végletekig fokozva az adathordozó után fizetett díjjal, függetlenül attól, hogy a saját dolgomat másolom rá, más kifizetett alkotását vagy lopottat.
8: „csak az venne könyvet, aki öreg, de olvas, és pánze is van. Minden ezredik magyar.” – hát, ha minden 1000. megveszi, akkor jól jársz: majd 10 000 eladott példány már nem semmi. 🙂
53:
Szóval az újkor Ptolemaioszának érzed magad. Dicséretes. Javaslom írd le elképzelésedet, élvezd az alkotást, saját költségen nyomtasd ki, és osszad szét ingyen az érdeklődők között.
Pff… Ha letöltök valamit, akkor igen csóró létemre megveszem papírformájában is, ha érdemi munka. Ha nem éri meg megvásárolni, akkor törlöm még a gépről is, mert annyit ér.
A szerző megdolgozott érte, idejével, és sokszor pénzével is. Ha megveszed azt, ami hasznos volt számodra, azzal támogatod az írót, kifejezed a hálád, ösztönzöd a további munkákra, és egyáltalán, megnyitod előtte utóbbira a lehetőséget, ha nem nullára vagy mínuszosra jön ki az egészből…
(Azt mondjuk azért hozzátenném, hogy nem a kiadók zsebeit szeretném tömni, hanem a szerzőét; kár, hogy erre ritkán van lehetőség.)
Akinek az nem esik le, hogy ez ugyanolyan tolvajlás, s ő ugyanúgy tolvaj, mintha az ABC-ből lopna kenyeret vagy sampont, annak gratulálok. :/
Ja, igen, és csatlakozom azokhoz, akik a visszaemlékezések folytatására szavaznak! Sok értéket találtam már bennük, s engem személy szerint is érdekel a közelmúlt; még ha nem is gyarapítottam a hozzászólásokat, örömmel olvasgatom őket.
55: Ábel, az Artisjus likviditására egyre jobban ráteszi a felügyeletét az állami gépezet. Úgyhogy érdekelt lesz az állam is az egyre nagyobb pénzbehajtásban.
És alakulnak magánjogvédő-féle társulások, akik kihelyeznek jukeboxokat – zenegépeket kocsmákba ahol csak az ő általuk jogtulajdonolt számok közül engednek választani és kevesebbet kérnek a lejátszott számokért, mint az Artisjus.
Régi kínai közmondás:Azok,akik megtartják maguknak tudásukat nem érnek jó véget! De vissza az eredeti témához,ne hagyd abba a rovatot Tibor bá,tanulunk belõle! Ha meg zsömle kell csak szólj,megoldjuk!:-)
61:
Most fogtak perbe rágalmazás miatt (tárgyalás 20-án). Kíváncsi vagyok erre a szemlére. 😀
62 Ha publikus jó lenne tudni mirõl van szó!Nem vagyok képben…
63:
A nemzeti szokás szerint, addig nem, amíg nem születik ítélet.
Kedves Tibor bá’!
Zenészeknél előfordul, hogy a weblapjukról letölthetőek a zeneszámok, albumok.Ezt te is meglépheted a könyveid esetében.Ugye e-könyvként lehetsz olcsóbb egy nyomtatott kiadványhoz képest, és pár száz forintot sokkal többen kiadnának a műveidért, mint 2-3 ezret.
Még egy tipp: érdemes lenne könnyebben lapozhatóvá tenni az oldaladat.Én szívesen olvasnám a régebbi írásaidat is, ha könnyebben elérhetőek lennének.Mondjuk lehetne keresni az írás sorszáma alapján, vagy aloldalakra lehetne bontani és úgy lapozgatni.
65 – jamie:
Köszönöm az ötletet. Már minden könyvem fenn van.
Az oldalt le tudod görgetni 2015.06.02.-ig. Ott válthatsz és görgetheted tovább. Nem tudom, hogy akarsz ennél könnyebben hozzájutni?