Tibor bá blogja (43) Íroszágban 120.000 ember vonult az utcára tiltakozva a recesszió Ellen

önarcképDUBLIN (AFP) Szombaton legalább 120.000 ember vonult az utcára Dublinban tiltakozva a kormány megszorító intézkedései ellen, melyeknek célja a gazdaság stabilizálása volt, mivel a nemrég még gyors ütemben zakatoló gazdaságot a recesszió szétzilálta.

A tüntetés előtti napon a globális gazdasági válság egy másik politikai áldozata a lettországi miniszterelnök volt, aki lemondani kényszerült a válság kiszélesedése miatt.

Az ír tüntetők legnagyobb kifogása a 350.000 közalkalmazott nyugdíj megnyirbálása ellen szólt, amivel a kormány ez évben 1,4 milliárd Eurót tudna megtakarítani. A leginkább érintettek az évi 1500 és 2800 Eurót keresők köréhez tartoznak. A kormány elismerte, hogy az intézkedések fájdalmasak, de szükségesek és méltányosak. A szakszervezet által dublini tüntetéstámogatott tüntetők szerint az intézkedések nem méltányosak és csak a stabilizálás a céljuk

Hozzáértő szakemberek úgy számítják, hogy az ír gazdaság 2010-re akár 10 százalékot is visszaeshet. A gazdaság stabilizálásához pedig 15 milliárd Euróra lenne szükség a következő 5 év alatt.

Az mindenesetre megállapítható, hogy több európai országot keményen érintő globális gazdasági krízis politikai instabilitáshoz vezet. A válság első politikai áldozata az izlandi kormány volt, aki január 26-án adta be a lemondását, miután a központi bank vezetői és a politikusok ellen hónapokon át folyt a tüntetés. Félő, hogy Litvániára és Észtországra hasonló sors vár.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük