Tibor bá blogja (359) Sárközy berágott

önarcékNeki szabad, mármint a berágás, de nem is csoda. Mint ahogy azt a belügyminisztere kiderítette, Franciaország szerte nem kevesebb, mint 539 illegális cigány telep található. Sárközy tehát kijelentette „a cigányokat mindenki utálja”, és ezzel a felkiáltással  vissza kívánja deportálni őket délkelet Európába (azért ez a meghatározás jó adag tapintatosságról árulkodik a  valamikor nagy kedvenc, Romániával kapcsolatban).

Ullrich Fichtner német újságíró például a következők szerint lamentál: „A francia nemzeti stadiontól (Stade de France) mindössze 500 méternyire, ahol az A 86-os autósztráda kettévágja Párizs északi peremvárosait, van egy ipari zóna és néhány lepusztult üres telek, amit felfoghatunk úgy is, mint egy kaput a harmadik világba. Aubervillers-ben egy gazdátlan épület mellett, nem messze az Avenue du Président Roosevelt-től (Roosevelt sugárút), található egy kisebb, eldugott település, ami egy keskeny átjáró két oldalán elhelyezkedve, talán egy tucatnyi putriból áll. A tetők plasztik lapokkal vannak lefedve, a falak hulladék fából és karton dobozokból állnak. Ha a Nap egy kicsit fényesebben sütne, és a nyári hőmérséklet egy picit magasabb lenne, akkor Nairobiban, Kabulban vagy Sowetoban érezhetnéd magad. De ez a díszlet Franciaországban található, amiben körülbelül 40 cigány él, nők, férfiak, gyerekek, és néhány öreg. Elektromos áramuk és csapvizük nincs. Minden másnap a szomszédban található jó szándékú emberek megengedik, hogy néhány kannát feltöltsenek vízzel.” —- Nem mintha ilyet nem láttatok volna, de ez itt alul egy franciaországi cigány tanya.

putri

Fichtner szerint az általa meginterjúvolt csoport fémhulladék értékesítésből csinál pénzt, mert munkahelyük természetesen nincsen. Viszont Sárközy kirohanása óta a hulladékgyűjtő telepek a fém átvétele előtt kérik a francia állampolgárság igazolását, nekik meg csak román papírjaik vannak. Az a tény, hogy románok, és Románia 2007-óta az Európai Unió tagja, nem ér semmit. „Az emberek rám néznek és látják, hogy cigány vagyok. A cigányokkal viszont a franciák nem állnak szóba.” Panaszkodott az egyik megkérdezett. Amiből csak az következik, hogy Franciaországban a köztársaság elnökének a szava szent. Sárközy kijelentette, hogy „Véget vetek a vadkempingelésnek.”

Egészen pontosan Franciaország új attitűdje a cigányok felé július 30-án kezdődött, amikor Sárközy elnök úgy gondolta, hogy legfőbb ideje a cigányok életét egy árnyalattal kellemetlenebbé tenni. Ezen a napon Sárközy Grenoble-ban tartott egy 33 perces beszédet, ami után a francia köztársaság egy kicsit megváltozott. A liberálisok szerint ezen a napon a köztársság megszűnt. Ezt a hozzáállást természetesen mi is ismerjük. A lipótvárosi liberálisoknak (ahol egyetlen cigány sincs) egyáltalán nem fáj, hogy az északnyugat magyarországi falvakban pedig az elfogadható élet szűnt meg, amiért kizárólag a cigányok a felelősek.

Vissza a grenoblei beszédhez, amiben Sárközy a bűnözőkkel és drogkereskedőkkel kezdte a kirohanást. Véleménye szerint, aki rálő egy rendőrre az nem érdemli meg, hogy francia állampolgár legyen, és 30 év börtönt kért arra, aki megtámad egy közalkalmazottat, valamint a bűnt elkövető kiskorú szüleit javasolta bebörtönözni. A cigányok csak ezután következtek, mert felháborította az 539 illegális cigánytábor, aminek a felét fel kívánja számolni 3 hónapon belül.

Persze a liberálisok megint elkezdtek huhogni, és kijelentették, hogy kevesebb presztízzsel rendelkező országokban ezt etnikai tisztogatásnak neveznék. A kritikára az adott alapot, hogy  miután a cigányokat kutyás rendőrök elkergették, a putrikat buldózerekkel szétverték. Ezt követve megjelentek a rendőrök és fehér overállba öltözött egészségügyesek, akik a környéket fertőtlenítették, tegyük hozzá, hogy PR fogásként.

fertőtlenítés

Sárközy beszéde után két héttel Hortefeux belügyminiszter jelentette, hogy 40 tábort már felszámoltak. Ez a szám augusztus 22.-re nyolcvannyolcra emelkedett. Az akkori jelentés szerint 830 román, és 160 bulgár  állampolgárt „evakuáltak”. Szerencsére a magyar cigányok ennél okosabbak, mert ők Kanadába mennek, így most nem kell pofánkról lesülni a bőrnek. Nem meglepő módon Sárközyt jobbról-balról kritizálják. Három korábbi miniszterelnök elhatárolta magát Sárközytől. Az EU igazságügyi biztosa, Viviane Reding kritizálta Sárközyt, sőt az Európa Tanács is elítélte Franciaországot. Aztán megszólalt még a pedofil papok védelmezője XVI. Benedek pápa, és végül az ENSZ Emberjogi Tanácsa is. És, hogy egy kis komikum is legyen a dologban, az öreg Pere Arthur Hervet francia pap Lille-ben nyilvános imát hirdetett, hogy Sárközy infarktust kapjon.

Közben a cigányok rájöttek, hogy ez a 300 Euróval megspékelt deportálás egy rohadt jó üzlet, mert 100 Euróért két héttel később visszamehetnek, és ugye ez 200 Euró tiszta profit. Időközben arra is fény derült, hogy bár évente megközelítőleg 8000 cigányt küldenek  vissza az eredeti hazájukba, a Franciaországban található cigányok száma változatlanul 15.000 körül stagnál. Végül is a romániai cigányok európai állampolgárok, akik 3 hónapot legálisan lehetnek Franciaországban, ami után „rábeszélik” őket, hogy távozzanak. Én pedig nagyokat mosolygok magamban, mert biztos vagyok benne, hogy Sárközy bicskája bele fog törni a cigányokba, csak úgy mint Orbán Viktoré, akinek csütörtökön volt egy cigányokat érintő, semleges nyilatkozata. Majd meglátjuk mi lesz, miközben cigányaink töretlenül szaporodnak.

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

2 gondolat erről: „Tibor bá blogja (359) Sárközy berágott

  1. Borzasztóan nagy problémának tartom a cigánykérdést.(1)
    Szerintem addig van lehetőség kezelni a bajt, amíg a kisebbség kisebbség is marad. Jelenleg-szülő nőismerősök, és orvosrezidensek elmondásaiból-ugyanannyi cigány gyermek születik ma a kórházakban mint magyar…és kb. 10% a népességből az arányuk.
    Lehet elmélkedni, de mire felnő a ma született generáció itt baromi nagy cirkusz lesz!

    (1) Kimentem futni a környékünkön a háztömbök körül, s a kisegítő(???) iskolából egy kb. 8-10fős cigány sereg akik nem voltak idősebbek 12-14évesnél egyszerűen elállták az utam, szándékosan úgy léptek ne legyen helyem továbbfutni(közben röhögtek rajtam). Nem fogva fel a szituációt, és mindenáron tartva a tempóm kikerültem a sáros füvön őket, szó nélkül továbbfutottam. Másodjára ugyanez a szitu.
    Teljes sebességgel közéjük futottam-előtte elordítva magam FÉLRE!!!-és arrébbtaszajtva 1-2titánt tartottam magam a saját utamhoz. A következő alkalommal az egyik körömön a szomszédos parkból egy nagydarab huszonéves cigány annyit kérdezett a mellette álló cigánygyerektől: „Ez volt az?”
    (a helyszíntől kb. 200m-re ugyanezen a héten a rendőrség megbüntetett 5.000Ft-ra, mivel hajnal 1óra után 14perccel közelebb állt az autóm a kereszteződés metszéspontjához mint 5méter…)
    Nagyapám korú ember mesélte, hogy annak idején ha a csendőr bement a kocsmába, és szó nélkül megverte a cigányt, mindenki kussolt. Egyrészt mert félt tőle(hol vannak ehhez a mai rendőrök?!), másrészt tudták hogy volt miért kapja…
    Bocs ha hosszú volt, de ez kikívánkozott.

  2. 26: Pedig jobb ha hozzászoksz, mert Orbánnak csak a szája nagy, különben tökéletesen úgy táncol, ahogy a zsidók fütyülnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük