Tibor bá blogja (357) Helyzetkép az igazi Amerikáról

önHowie Stier újságíró (fényképe jobb oldalt látható) blogját (LegmanLA.com) ezrek olvassák, enyhén humoros, tisztánlátó fogalmazása, és a lényeg kihámozása miatt  találtam szimpatikusnak 😀 . A „Vissza az 1930-as évekhez” című írását a szokásomnak fittyet hányva, szóról szóra fordítottam (na jó, majdnem). A lényeges mondanivaló mellett nem volt „felesleges” töltelék. Ennek ellenére, aki kíváncsi az eredeti cikkre, az itt megtalálhatja: http://www.truthdig.com/report/item/waking_up_in_the_1930s_20100903/

Howie Stier: Vissza az 1930-as évekhez.

Az úr 2010. évében Amerika újraéli a kenyérért sorbaállás intézményét. A Gazdasági Világválság messze tűnő, kifakult, fekete-fehér fényképe Amerika szerte újfent látható élőben, immáron finomszemcsés, színes kivitelben. De a médiában ahogy nem szoktunk látni Irakból és Afganisztánból hazaszállított halott katonákat, ugyanúgy nem látjuk a munkanélküli tömegeket se sorban állni segélyekért. De, csak mert nem láthatóak, attól még sorban állnak. Amihez viszont nem vagyunk hozzászokva, hogy most nem az elhanyagolt külsejű hajléktalanokat, a végképp lecsúszottakat látjuk, akiknek az alkalomra beöltözött celebek osztogatják az ünnepi ételt. Mostanában jólöltözött, egyértelműen a középosztályhoz tartozó, nemrég még alkalmazásban álló emberek állnak sorban élelmiszer segélyért, akik kényszerülten alkalmazkodnak az új valósághoz. Ez a munkanélküli és alulalkalmazott generáció kezd rádöbbenni, hogy ami kialakulóban van, az nem más, mint az 1930-as évek visszaköszönése, amit aztán kétkedéssel, kiábrándultsággal és némi reménykedéssel fogadnak.

Minden nap meghallgatják a banális statisztikai adatokat – fogyasztói index, ingatlanárak, új házak építése, munkanélküli segélykérők – a hírbeolvasóktól, azoktól, akiknek logikus okfejtésükre hallgatva pénzüket részvényekbe fektették és ingatlanokat vásároltak (persze hitelre). Úgy tűnik az egész országban sikerül a hipnotikus álmot fenntartani, elhitetni mindenkivel, hogy a gazdasági fellendülés napokon belül beindul. De vannak, akik kételkednek. Illúzióvesztés és remény áramlik a legkegyetlenebb környezetből, Los Angeles metropoliszából.

Los Angelestől nem messze, a San Gabriel hegyeknél van Sylmar, ahol az egyik vasárnap délután emberek ültek csendben a templomkert fáinak árnyékában, miközben a tenger felől narancsillatot hozott a szellő, de a látszat ellenére nem piknikre készülődtek. Senki nem játszott frizbit, nem volt zene, és senki nem készült kicsomagolni az otthon előkészített krumpli salátát. Ezek az emberek azért voltak ott, hogy átvegyék a baptista szeretetszolgálat élelmiszerrel megrakott csomagját. A várakozok nagyobbik részének még szokni kell az e féle eseményeket. A mintegy 200 főt kitevő gyülekezetre ráül a mindent felülíró rossz előérzet, amit csak azok éreznek, akiket egy leégett lakóház után ideiglenesen elhelyeznek valahol. Tudják, hogy ez nem a dolgok normális menete, és rettegnek a jövőjüktől.   

Egy lovas fehér szalmakalapban, lustán integetve trappol el mellettük, kalapjának színe élesen elüt a bőrétől. Olyan a jelenet, mintha Steinbeck regényéből vágták volna ki. A gyülekezők között, munkás ruhában valaki egy másik várakozóhoz halkan suttog spanyolul. Vannak közöttük rendetlenkedő gyermekeiket megfékezni próbáló anyukák, egy vékony férfi bakancsban és katonai egyenruhában, aztán néhány leborotvált fejű fiatal legény, végül egy frissen borotvált, pedáns férfi, Matt, a bankárok rózsaszín arcával, akiről beszélgetés közben kiderül, hogy valóban bankalkalmazott volt, de állását életének 37. évében elvesztette. Matt halkan, meggyőzően beszél, valamikor vállalkozások vételével-eladásával foglalkozott. Ennek ellenére nem szorong, hogy élelmiszer adományért áll sorban. „Ma már ezt nem  bélyegzik meg” – magyarázza a veterán tengerészgyalogos, aki már feladta a reményt, hogy bármilyen munkát talál magának a közeljövőben. A házát már feladta, a munkanélküli segélyének folyósítását 99 hét után beszüntették. Öt hónappal ezelőtt összeköltözött a 74 éves apjával, aki mint középiskolai tanár ment nyugdíjba. Újabban minden vasárnap eljön az adomány osztásra. Megtanulta mikor lehet Los Angelesben ingyen látogatni a múzeumokat, hol vannak ingyen koncertek. Szórakozni a Hollywood Légiós  Hallba jár, ahol a veteránok 2,50 $-ért kapnak egy koktélt. Matt nem látszik éhezőnek. Tudod, hogy egy boa miért eszik meg egy egész kecskét? – teszi fel a kérdést – mert nem tudja mikor fog legközelebb ételhez jutni.

Senki se kifogásolja a lovak etetését, amikor éppen nem húznak – állapította meg Steinbeck a Érik a gyümölcsben – amikor a Gazdasági Világválság idején az élelmiszerben gazdag Kaliforniában az emberi éhezés abszurditására hívta fel a figyelmet. Most, 80 évvel később az embereket etetik, eddig legalább is etették.

breadlineDarre Hoffman a Los Angelesi területi Élelmezési Bank kommunikációs igazgatója szerint az igény folyamatosan nő. Az élelmezési bank több, mint 575 kiszolgáló helyet lát el. Az elmúlt 24 hónapban megugrott az igény. Az Élelmezési Bank 2009-ben 25.000 tonna élelmiszert osztott szét. – állítja Hoffman – Az elmúlt 12 hónap alatt az igénynövekedés 34 % volt. Két évvel ezelőtt ugyanennyi elosztóhelynek 15.000 tonna élelmiszerre volt szükség a rászorultak etetéséhez. Az igénynövekedés mögött ki áll? Azok, akik évi 50-70 ezer dollárt kerestek. Ezeknek a tartalékaik elfogytak.”

1932-ben Douglas MacArthur, az akkori vezérkari főnök hat páncélkocsit, lovasságot és gyalogosokat vetett be az éhező amerikaiak – az I. világháború veteránjai ellen. Felcsatolt bajonettekkel állította meg a Washington felé menetelőket (Bonus Army). Ennek a MacArthurnak galambszaros szobra Los Angelesben van felállítva a róla elnevezett parkban, ott ahol a segélyeket osztják. Így aztán a tábornok megint szembe találja magát az éhező amerikaiakkal.  

„Fogalmam sincs, egyszerűen nem tudom, hogyan csináljam ezt a szar melót, amit az élelmiszer kuponért kell végezni.” Mondja egy mérges, huszonéves néger férfi, miután az egyik csősz a kezébe nyomott egy lapátot. A férfi 6 órára jött, hogy részt vegyen az állami „munkáért kenyér” programban. A szabályok szerint, a gyermektelen és egészséges segélykérőknek közérdekű munkát kell végezni. „Ez egy baromság, nekem valódi munka után kellene néznem.” – folytatja a férfi a duzzogást, miközben a lapátjára támaszkodik. Lényegében ez egy teljesen felesleges munka, ami csak arra jó, hogy elfoglalják vele az embert, amire a honvédségnél van számtalan példa, hogy megakadályozzák az állandó veszekedést. Az új jelentkezőket a már két éve segélyen élő régiek kioktatják. „Mond meg nekik, hogy hajléktalan vagy, a haverod díványán alszol. Akkor kapsz segélyt, ami havi 200 $. Mondd meg a szociális gondozódnak, hogy neked járna egy csekk.” Az emberek szétszéledve elmennek a tábornok szobra mellett és beállnak egy árnyékba. Két órával később a csősz visszajön egy targoncán és elmagyarázza nekik „Ha a park tiszta, akkor elmehettek vásárolni, vagy bárhová, csak délután gyertek vissza kijelentkezni és adjátok le a mellényt.”

Utóírat: Az USA-ban 2.000.000 állampolgár vesztette el a házát 2008-ban. A múlt évben egy további 2.800.000 állampolgár csatlakozott hozzájuk. Előzetes kalkuláció szerint ez a szám 2010-ben tovább fog növekedni. Aki a hazai  csodában bízik, az ugyancsak optimista.

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük