Az idősebbek emlékezhetnek még Rákosi Mátyás szalámi taktikájára, ami a Magyar Kommunista Párton kívüli többi párt apró szeletenkénti megsemmisítését jelentette. A taktika sikere az emberi természetben keresendő. Ha valakinek a fizetését a felére csökkentik, azonnal felmond és elmegy máshová dolgozni. Viszont amennyiben havonta 3 százalékkal csökken a fizetése, nem fog elmenni, hanem szép lassan hozzászokik a veszteséghez. Ugyanez történt a közlekedésben is. Negyven évvel ezelőtt a pesti utcákon alig volt forgalom. Ha egyik napról a másikra másfél millió gépkocsi lepte volna el az utcákat, egészen biztos történt volna valami, mert a kialakult helyzet elviselhetetlen. De így, hogy 40 éven át szoktattak, tulajdonképpen senkinek sincs egy jajszava se. Ifjúkoromban karonfogva sétáltam a Lipótváros utcáin. Ma ezeknek az utcáknak a járdáin három dolog található: egymás mellett álló gépkocsik, temérdek kutyaszar és a lábuk elé bámuló, ide-oda ugráló járókelők.

Szóval szalámi taktika! Ez jutott eszembe ma délben a hírek hallgatása után. Néhány napja arra kértek, hogy ne nagyon használjuk a gázt és néhány tízezer lakás fűtés nélkül maradt, mert a rendelkezésre álló „stratégiai” gáztartalék minőségét egyes kazánok nem fogadják el. Persze ez még nem jelenti, hogy vége a civilizációnknak. Ma aztán közölték velünk, hogy holnaptól kezdve a Főváros közigazgatási területén csak fele annyi gépkocsi közlekedhet, mint megelőzően, páros-páratlan alapon. Persze ez még nem jelenti, hogy vége a civilizációnak. Csak most arra vagyok kíváncsi, mi lesz a következő intézkedés, ami természetesen nem fogja a civilizáció végét jelenteni, csak éppen eszembe jutatja Rákosi szalámi taktikáját. Elvégre a halálon kívül mindenhez hozzá lehet szokni. De, ha Gázára gondolok, akkor kiderülhet, hogy még ahhoz is.