Ilyenkor szokták feltenni a kérdést, rövid választ akarsz, vagy hosszabbat? A rövid válasz az, hogy sz@r. A hosszabb válasz az, hogy nagyon sz@r! Olyannyira, hogy nem is hülyéskedek vele tovább. Inkább analógiákkal állok elő a családi költekezéssel kapcsolatban, mert azt könnyebb nem is megérteni, hanem inkább „átérezni”.

Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy egy kétgyerekes család – miután átköltözött egy új lakásba – éves jövedelmük (munkahelyváltozás miatt) 2.000.000 forintra változott. Ebből azonban „képtelenek” kijönni. Az év végén kölcsönkérnek az X banktól 200.000 forintot évi 10 %-os kamatra. A következő évben – mivel az életstílusokon egy cseppet se változtattak – megint nem jönnek ki a pénzből, megint pontosan 200.000 forint hiányuk van, ezért most Y banktól kérnek kölcsön, de nem 200.000 forintot, hanem 220.000 forintot, ugyanis a szokásos kiadásaikon kívül kamat címén 20.000 forintot kell adniuk X banknak. Ne is mondjam, hogy a harmadik évben se változtatnak semmit – bár beszélnek róla, hogy ihatnának kóla helyett vizet – ezért aztán újra fel kell venniük 242.000 forint kölcsönt, ez alkalommal a Z banktól, hiszen a korábban felvett kölcsönök kamata most már 42.000 forintot tesz ki. A negyedik év elején az asszony megjegyzi, hogy 662.000 forinttal tartoznak és a férj most már tényleg leszokhatna a cigarettáról, mert ennek nem lesz jó vége. A férj le is szokott a cigarettáról – bár nem volt könnyű – de évközben észrevette, hogy a gyerekek kezdenek nagyon átpártolni az anyjukhoz, ezért vett nekik egy csomó drága játékot. Így aztán a negyedik év végén megint kölcsön kellett kérni W banktól 266.200 forintot, ami fedezte a 200.000 forintos hiányt és a korábban felvett kölcsönök kamatait. Az ötödik évben eladták a család 24 személyes ezüst étkészletét 800.000 forintért, de ezt nem a kölcsön kifizetésére fordították, hanem elment a család Thaiföldre nyaralni. Nyaralás után a férj és a feleség összeültek, hogy hol tudnának megtakarítani, de nem tudtak megegyezni, mert a férj a kozmetikumok elhagyását szerette volna, a feleség pedig az esti söröket. De aztán megnyugodtak, mert a férj fizetésemelésre számított, ami helyrehozta volna a dolgokat. A fizetésemelés nem jött be, de a feleség előre ívott a medve bőrére és az évben a hiányuk 400.000 forintra rúgott. Fel kellet tehát venni Q banktól 492.820 forintot. Januárban a feleség összeszámolta a tartozásaikat, ami 200.000 + 220.000 + 242.000 + 266.200 + 492.820 = 1.421.020 forintra rúgott. Ekkor úgy döntöttek, hogy ez így tovább nem mehet, tehát fel akartak mondani a takarítónőnek, gondolták a szakácsnő majd elvégzi a takarítást is. Ez azonban nem valósulhatott meg, mert a szakácsnő kijelentette, hogy nem vállal többletmunkát. Erre felmondtak neki, de az Alkotmánybíróság ezt jogtalannak ítélte. A férj most már lemondott volna a cigiről, de ekkora tartozásnál már nem sokat számított volna, valami radikálisabb dolgot kellett volna kitalálni. Folyt tehát a vita a feleség és a férj között.

Foglaljuk össze a helyzetet. A családnak sokkal rosszabb volt az élete, mint 5 évvel korábban, mert a 2 milliós jövedelemből 142.000 forint egyből elment kamatra, tehát magukra az öt évvel korábbi 2.200.000 forint helyett csak 1.858.000-at költhettek. Ez bizony 342.000-el kevesebb, vagyis életszínvonaluk 15,5 %-ot visszaesett, és közben maradt a közel másfél milliós tartozás, ami az éves jövedelmük 71 százaléka volt. Ezek szerint a vizsgált család anyagi helyzete pontosan megegyezett a magyar állam 2008-as anyag helyzetével. Mondjuk meg őszintén, eléggé kilátástalan, de térjünk vissza a családhoz, mert az idő kereke nem áll meg.

2009-ben a feleséget elküldik az állásából, mert nincs rendelés, a céget leépítik. A feleség munkanélküli segélyt kap, és így a család éves jövedelme mindössze 1.750.000 forint. Ebből ki kell fizetni a kamatokat, amit a gazdasági helyzet romlása miatt felemeltek 12 százalékra, azaz 170.000 forintra. Így magukra már csak 1.580.000 forintot költhettek, 620.000 forinttal kevesebbet, mint 6 évvel korábban. Az életszínvonal esés = cca. 28 %

Természetesen már nincs takarítónő, szakácsnő, már leszoktak a dohányzásról és a kozmetikumokról. Már nem isznak kólát. Havonta 130.000 forintból kell kijönniük és akkor felemelik a gáz árát. Télen fagyoskodnak, hogy kevesebb gáz fogyjon, miközben büszkeséggel vegyült önmarcangolással gondolnak a thaiföldi nyaralásra, mert az arra költött pénzzel rendezni tudták volna az adóságukat.   

Biztos vagyok benne, hogy olyan olvasom nincs, aki ezen folyamat alatt ne csinált volna valamit, hogy ez a trend ne folytatódjon. Mindegy, hogy mit, de valamit. Valamit, ami lehetővé teszi, hogy az évi 2 millió forint elég legyen a családnak. A magyar politikusok azonban ezt az őrültséget még hosszú éveken át folytatták. És az eredmény? 2008. évben a GDP, vagyis Magyarország „keresete” 26.845.000.000.000 forint volt. Az ország adóssága pedig 18.013.000.000.000 forint. Ha a tartozást lebontjuk egy főre, azaz elosztjuk 10 millióval, akkor 1.801.300 forintot kapunk. Az össznépi adósságból ennyi esik egyetlen magyarra. Egy négytagú családra eső állami adósság ezek szerint több mint 7,2 millió forint. Márpedig ezt a 7,2 millió forintot a négytagú család – adók formájában – ki fogja nyögni, az időközben rárakodó 15-20 millió(?) kamattal együtt, 2 vagy 3 generáció alatt. [lám, lám hová vezet az a mentalitás, hogy nem fizetünk 300 forintos vizitdíjat)

Itt sajnos nem állhatunk le. Ugyanis a fentiekben ismertetett összeg az állam adóssága, de körülbelül ugyanekkora összeggel tartozik a lakosság is, ahol a kölcsönt adók, valamelyik magyarországi (de nem magyar tulajdonú) bankon keresztül, külföldi befektetők. Ugyanis, azok a szép új lakások, és kábé egymillió nyugati autó, mind-mind kölcsönből lett megvásárolva.

Természetesen nálunk is sok család úgy gondolta, hogy lakbérfizetés helyett okosabb törlesztő részletet fizetni egy „saját lakás” után a kölcsönt folyósító banknak. Ez a megoldás nem nevezhető egyértelműen rossznak, de alapos számolást és fontolgatást igényel. Először is a kötelezettség felvállalása 30-40 évre szól, ami idő alatt nagyon sok minden történhet. Fontos tényező tehát, hogy a család jövedelme mennyire biztos. Fontos tényező még a gazdasági helyzet. Például, amikor nagyon sokan fektetik felesleges tőkéjüket lakásba azzal a szándékkal, hogy azt majd kiadják egy bérlőnek, előfordulhat, hogy a túlkínálat miatt az albérlet jóval olcsóbb, mint a kiadott lakás értéke után elérhető kamat. Más szavakkal, a lakásbérlő kevesebb albérletet fizet, mint a megtakarított bevétele után járó kamat. Nagyon fontos tényezők a bankkal kötött kölcsönszerződés feltételei. A bankokról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy jótékonysági intézmények. Ezen kívül szakembereket alkalmaznak, akik mind jogi, mind pedig gazdasági oldalról a kenyéradó gazdájuk, vagyis a bankok érdekeit tartják szem előtt, nem pedig az ügyfelekét.   

Közben elárulom, hogy a tényleg hülye politikusok mit gondoltak, illetve nem is kell árulkodnom, mert kiállnak a placcra és hangosan hirdetik. 1) Csökkenteni kell az adókat. Ez olyan, mintha a feleség bemenne a férjének a munkahelyére és arra kérné őket, hogy csökkentsék a férje fizetését. A neoliberális felfogás [SZDSZ és Fidesz] a következő. Ha csökkentik a vállalkozók (gazdagok) adóját, akkor a többlet pénzen beruháznak, új gépeket vesznek, stb. Az új gépekhez pedig újabb embereket kell alkalmazni. W.G.Bush pont ezt csinálta 8 éven keresztül, és mi történt? Nos, a gazdagok a többlet profiton nem beruháztak, hanem elszórakozták, a gyáraikat pedig áthelyezték Indiába, Kínába, mert ott sokkal olcsóbb a munkaerő. 2) Új munkahelyeket kell teremteni. Óriási, csakhogy egy kormány új munkahelyeket csak úgy tud teremteni, ha az állami apparátust növeli. A közalkalmazottak pedig nem növelik, hanem csökkentik az állam rendelkezésére álló forrást. Elrikkantani, hogy „új munkahelyet kell teremteni” olyan mintha átkiabálnék a szomszédnak, hogy küldje át a feleségét egy fordulóra. Kiabálni ugyan kiabálhatok, ehhez jogom van, de a szomszéd felesége nem fog átjönni (legfeljebb a szomszéd, hogy szétverje a pofámat). 3) Csökkenteni kell az inflációt! Hát jó, de hogyan? Az energia árak nőnek, az élelmiszer árak nőnek, az import ára növekszik és egy kicsit sok forint van forgalomban. Magasabb alapkamat mellett tényleg csökken az infláció, de annak szörnyű ára van, hiszen nyakig el vagyunk adósodva. 4) Növelni kell a GDP-t. Szép jelmondat, a termelőeszközök tulajdonosai szívesen termelnének többet, de ki fogja a terméket megvenni?

Ez a fránya GDP különben is piszok egy jószág. Mindig, mindenki, mindenhol növelni akarja, és normál körülmények között nő is. Nálunk is nőtt, egészen 2008. novemberig. Jövőre csökkenni fog, egyesek szerint akár másfél százalékkal is. Szerintem minimum 5 %-al, de ez most nem fontos. A GDP növekedésnek köszönhetjük (részben) az eladósodásunkat. Ugyanis a pénzügyminiszterek a hitel problémát úgy akarták megoldani, hogy betervezték „jövőre nagyobb lesz a GDP, több adó folyik be, amiből lehet adósságot törleszteni”. A kölcsönöket egyszerűen kinőjük. Ez azonban csak mesevilág. Ha a kölcsönnek nem lenne kamatterhe, akkor működne ez a dolog, de mivel van, nem működik. Marad a nadrágszíjmeghúzás.

A Kádár rendszerben azt mondták a „legnagyobb érték az ember”. Ez természetesen nem volt igaz, de senki nem aludt éjjel az aluljárókban vagy télen a budai hegyekbe a fák között. Ma a legnagyobb érték a tőke, ami természetesen igaz. Aki nem tud fizetni, annak elzárják a gázát, kikapcsolják a villanyát, vagy kiteszik az utcára a januári fagyban. Ha az Önkormányzat szocialista vezetés alatt áll, akkor a régi szép időkre való tekintettel áprilisig kilakoltatási moratóriumot rendelnek el. Vagyis a család az első telet már meg is úszta, hogy 2009 decemberében mi lesz, az a jövő zenéje.

Én minden esetre karácsony előtt nem vettem fel jelzálog alapú, tetszőlegesen felhasználható, személyi hitelt 49,99 THM-re, hogy 1.000.000-ért vegyek egy plazma TV-t, amire ugye apránként 1.500.000-et kell kipengetni. Ezzel a húzással semmi mást nem érnék el, mint a különben se túl magas életszínvonalam 50 %-os csökkentését. Hogy is mondta Gallusz Niki? Hülye azért nem vagyok.

A cikk megírása óta, vagyis két nap alatt, a forint 264-ről 276-ra romlott az Euróval szembe. Mindez az IMF készenléti hitel ellenében.