(196) A tibeti masztiff a legjobb őrző-védő kutya

Tibor bá’ online

~q400Különböző honlapokon a Tibeti masztiffről dicshimnuszokat zengnek, de a szöveget egymástól másolják át. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 1993 táján az idősebb lányom a fajta tenyésztésébe kezdett az általam épített kennelben. Őszintén szólva, engem a kutyák különösképpen nem érdekeltek, de néha 30 kutyával együtt élni (2 kan és 4 szuka + a szaporulat) nyomot hagy az emberben. Lányom a tenyésztéssel 1997-ben feladott, és ezzel a tibeti masztiff meg is szűnt létezni számomra, egésze addig, amíg eszembe nem jutott, hogy változnak az idők. 2004-ben megírtam a „Van-e jövőnket?” (már egyetlen példány sincs belőle) és akkor döbbentem rá, hogy ki a fene fogja megvédeni családi házamat az élelmiszerlopásra szakosodott magyar kisebbséggel szemben? Kellene egy-két jó házőrző kutya. Percek alatt rájöttem, hogy a tibeti masztiff az én emberem. Miért pont a tibeti masztiff? – teheted fel a kérdést –  amikor például a magyar kuvasz is kitűnő? Igen, de a kuvasz néhány éves korában „bekattanhat” és megeszi a saját gazdáját is. Akkor a német juhász, hiszen a rendőrök is azt használják! A német juhász egy jól betanítható vicc-kutya. Megfogja a csibész karját és megvárja, amíg a gazda oda nem megy. Ha a „csibész” karjára húz egy muffot, akkor a kutya megfogja a muffot a „csibész” pedig kihúzza a kezét a muffból és besétál a házba. A kutya boldogan szorongatja a muffot tovább. Ezzel szemben mit tud a tibeti masztiff? Mindent, amit tudnia kell, ráadásul tanítás nélkül. Az ok egyszerű, 5000 év következetes tenyésztés. A tibeti nomád népek sátrakban éltek, és egész nap vadásztak. Egy sátrat nem lehet kulcsra zárni. A kutya volt a lakat. Ült a sátor előtt és oda a gazdáján kívül senki mást be nem engedett. Egész éjszaka őrködik, amiről nem lehet lenevelni. Ha pedig valaki megtámadta a gazdát, akkor a kutya nekiugrik……….na, minek? Nem cicázik, egyből torokra megy. Úgy mellesleg, a tibeti masztiff 70 kiló. A rossz szándékú betolakodó életben maradási esélye 0 % körül van. Baleset kizárt, mert akit a gazda beenged az tabu, mindössze szagmintát vesz róla. A tibeti masztiff idegei drótkötélből vannak. Nyugodt, higgadt kutya, hatalmas szívvel megáldva. Szereti a családját, hajlandó akár meghalni is érte, de elvárja, hogy ő is családtag legyen, és szeressék. Önérzetes, öntörvényű, szabad lelkű. ~q208Nevelni nem kell, születésétől kezdve mindent tud, amit egy őrző-védőkutyának tudni kell. Határozottságot igényel a gazdájától, de a hangos szót, kényszert nem tűri. Szeretettel, jó szóval bármi elérhető nála. Verni nem szabad, mert soha az életben nem felejti el. Láncra kötésről szó se lehet, mert sohase volt láncon. Láncra verve kezelhetetlen fenevaddá válik. Különben is, láncra kötve, hogy végezheti el a kötelességét? Sehogy. A kutya egész éjjel a kertben föl-le mászkál és a legkisebb zajra is azonnal jelez, és ha kell, akkor támad. A tibeti masztiff a Van-e jövőnk? kutyája 🙂  .

A fajtának van néhány kutyátlan tulajdonsága. A tartása vadmacskaszerű, a hatalmas fejhez a csípője viszonylag kicsi. Két típusa különböztethető meg: oroszlánszerű (hosszú szőrzet, gallér),tigrisszerű (rövid szőrzet). A farka tipikusan visszakunkorodik egy teljes kőrt ír le, soha nem lógatja. A szeme felett egy-egy világos folt van, ezért hívják Tibetben 4-szemű kutyának. Az alaptípus fekete cser beütéssel. Ezt nevezik „black and tan”-nek (lásd a fényképen). De van kékes és aranyszínű is. Állítólag Tibet más és más körzeteire jellemző a szín. A szuka évente csak egyszer tüzel és mindig ősz végén. Ezért az ellés december vége felé van. Tehát gondoskodni kell fűtött helyiségről, vagy be kell engedni a szukát a házba elleni (nálunk így van).

A fajta nincs elterjedve, mert tartása városban, lakásban elképzelhetetlen. Ráadásul az ára meglehetősen borsos. Amerikában 10.000 dollár. Európában keleten a legolcsóbb, 1000 Euró. Magyarországon már 150.000 forintért is ki lehet fogni egy-egy kölyköt.

Nekünk van egy barna szukánk, egy aranyszínű kanunk és a kettőjük gyereke, egy második szuka. Általában januárban vannak kiskutyáink. Aki szeretne egy tibeti masztiff kiskutyát, az vegye fel velünk a kapcsolatot. evatibor#t-online.hu

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________

55 gondolat erről: „(196) A tibeti masztiff a legjobb őrző-védő kutya

  1. tibor bá szeretnék egy tibeti masztiff kiskutyát kérem sziveskedjen tájékoztatni a lehetőségekről tisztelettel. Borsi istván. Az első levelem elnézést a hibákért.

  2. Kedves Borsiék!
    Hozzászólásokban sose adjátok meg a címeteket és a telefonszámotokat, mert ezren olvashatják és vissza lehet élni vele. Én most kitöröltem még mielőtt átengedtem volna.

    A lehetőségeket E-mailben meg fogom írni.

  3. Tisztelt Tibor bá!

    2014 tavaszán szeretnénk kiskutyát:)
    Nagyon szeretném,ha tudna nekünk segiteni.A kutyusokat mennyi idősen lehet elhozni?

  4. Tisztelt Tibor Bá !

    Sokat olvastam erről a fajtáról, melynek tulajdonságai korábbi szeretett komondoromra emlékeztetnek.
    Szeretnék a következő alomból egy tibeti masztiff szuka kiskutyát. Kérem a feltételekről és a várható időpontról tájékoztatni szíveskedjen !

    Köszönettel: Sándor

  5. Tisztelt Tibor Úr!!!

    Magam is igen nagyra tartom ezt a fajt,de mint szakembert kérdezem, a Comondor nem képes erre a feladatra!!!
    Én elkötelezett hive vagyok a nagyszerű hazai fajoknak,és érdekelne mennyivel jobb az önáltal tenyésztett T.M a mi Comondor-nál.
    Megtisztelő válaszát várva
    Jónás Ferenc József

  6. 6:
    Kedves hozzászóló!
    1) Mi nem tenyésztünk kutyákat, ezt a fajtát nem kell tenyészteni, jók úgy, ahogy vannak.
    2) A T.M. annyival jobb a komondornál, hogy ha megvakul nem lök fel nőket, még házibulik után sem. 🙂
    3) A magyar komondort valóban c-vel kell írni? 🙁

  7. A „C”omondor azér’ nem jókutya, mert marha nehéz megtalálni benne a bolhát! 🙂
    Amúgy agyam eldobom ettől a kutyarasszizmustól! A Tibor Bá’ féle tibeti masztiff vagy a Tótjóska udvarában csaholó németjuhász mennyivel nem-magyarabb mint az agyon-visszatenyésztett komondor, ha a gazdája Magyarországon fizeti a kutyatápja utáni Áfát?

    Buék Tibor Bá, Éva és Olvasótársak!

  8. Anélkül, hogy kétségbe vonnám a Tibeti Masztiff különleges értékeit, bátorkodom megkérdezni a világ összes rendőrsége
    – én legalább így tudom –
    miért használ mégis mind Német Juhászt ?

  9. 10:
    Véletlenségből, nem a világ összes rendőrségét kellene megkérdezned?

  10. Ha sátor mellé rakják akkor honnan tudja a területe határait ? Mikortól harapja meg a sátor közelébe merészkedő embert ? 50-100 200méter ? Ha kiviszem egy kerítés nélküli tanyára akkor nem megy el őzikét és vaddisznót fogni 200 méterrel arrább ? Bár ez utóbbi inkább jó tulajdonság hiszen ha behozza a küszöbre akkor egy részét megkapná a zsákmánynak és nekem se kéne húst venni pár hónapig.Szarvasgombára mennyire betanítható mert már már meggyőznek a tulajdonságai hiszen attól,hogy 70 kiló még nem fog szükségszerűen többet enni mint egy izgága 40 kilós kutya mert ha nem rohangál nem is kell az energia.Tibetben pedig nem igazán van élelmiszer felesleg így nem életszerű egy nagy étvágyú kutya.
    De az időjárás is egy kicsit más ott mint a nyáron 40 fokos Kárpát-medence,hogy viselik ezt a bundásabb kutyák ?

  11. 12:
    Egyetlen értelmes gondolatod van a 14 sorban. Hogy viseli el a meleget? Ragyogóan. Kifekszik a napra is. Ugyanis a bundája igen jó hőszigetelő. Vagyis nem melegen tart, ahogy ezt hőtan órán hiányzók gondolják, hanem hőt szigetel. Nem engedi a kutya testéhez se a hideget, se a meleget.

  12. Tibor bá!
    A tibeti masztiff az állatorvost a kötelező szurival hogyan viseli el?

  13. 14:
    Én adom be nekik. Észre se veszi. Magas a tűrés küszöbe.

  14. nem tudom ki vette eszre, es bocs hogy off, de ez nagyon talalo ebben a blogban:

    „2004-ben megírtam a „Van-e jövőnket?” (már egyetlen sincs belőle)”

    🙂

  15. 16:

    Kétségtelen a „példány” kimaradt, ded már pótoltam. Köszi az észrevétel.

  16. 12

    „Ha sátor mellé rakják akkor honnan tudja a területe határait ?”

    A tibeti kutyánál mindig van egy méterrúd és pontosan tudja mérni vele a területének határait. Tévedés kizárva.

    „Mikortól harapja meg a sátor közelébe merészkedő embert ? 50-100 200méter ?”

    Amikor már közvetlen közelében van akkor harap.
    Továbbá a jólnevelt tibeti masztiff nem megy se özre se vaddisznóra vadászni ellenben a szarvasgombát reszelve lágytojással igen kedveli.

  17. „Láncra kötésről szó se lehet, mert sohase volt láncon. Láncra verve kezelhetetlen fenevaddá válik. Különben is, láncra kötve, hogy végezheti el a kötelességét? Sehogy. A kutya egész éjjel a kertben föl-le mászkál és a legkisebb zajra is azonnal jelez,”

    És mit tehetünk a hülye szomszédok ellen, akiket zavar, hogy ugat a kutya? Csak mert rengeteg ilyen van, én is ezért vagyok kénytelen láncon tartani.

    „Vagyis nem melegen tart, ahogy ezt hőtan órán hiányzók gondolják, hanem hőt szigetel. Nem engedi a kutya testéhez se a hideget, se a meleget.”

    Azért a bunda alapvetően arra való (ahogy a ruhánk is), hogy a test melegét minél kevésbé engedje ki. Tehát ha a kutya bőrfelülete mondjuk 35 °C-os, a levegő meg -10, akkor a meleget bent tartva akadályozza meg a fagyást és teremet mondjuk 15-20 °C-os környezetet. Viszont ha kint 40 °C van, akkor akkor sehogyan sem tud 35 °C alatti környezeti hőmérsékletet fenntartani. Persze aggódni emiatt nem kell, a kutya nem fog beledögleni, meg vannak a módszerei, például a lihegés.

  18. 19:
    Az ember a hőháztartását izzadással tartja egyensúlyban (illetve diereg, ha lehűl) A kutya nem tud izzadni, ezért a nyelvén lévő nyál elpárologtatásával szabadul meg a felesleges hőtől. A bundája távol tarta a külső hőt (legyen a hideg vagy meleg)

    A lánctól nem ugat kevesebbet. Tudatosítani kell vele, hogy csak „komoly” esetben ugasson. Megfelelő büntetéssel ezt mi elértük. Amikor feleslegesen ugat, ecetes vizzel a pofájába permetezünk.

  19. Szép napot Tibor bá!
    Tudom, hogy az idei alomról lecsúsztam ezt már megbeszéltük privátba:) De nem tetszett dicsekedni a mostanival úgy gyönyörködtem volna::::) Jövőre ugye kapunk:)?

  20. 21:

    Kedves Ildi!
    Ez a honlap nem egy tibeti masztiff kenel honlapja. Ez csak egy oldalág. A többit E-mailben.

  21. Üdvözlöm!

    A véleményére lennék kíváncsi.
    Egy 15 hónapos kan TM. Elfogadna-e egy kis kutyát lányt.
    Természetesen az is masztiff lenne.

    Üdvözlettel: Gábor

  22. 23:
    Hajjaj, de mennyire! 😀
    Elfogadnál-e egy olyan bomba szép, ropogós, 16 éves csajt, aki úgy nézne rád, mint egy istenre?

    Félre a viccel. A felnőtt kutyák pontosan tisztában vannak azzal, hogy a kiskutya az egy kölyök és olyasmit is megengednek nekik, amit felnőtt kutyáknak nem engednek meg. Például odamehet a táljukhoz és kicsenhet belőle egy-két falatot. A kiskutya pedig állandóan figyeli a felnőtt kutyát és utánozza. Gondolj bele! A kutya nem tud könyvet olvasni, sőt beszélni se. Ezért a megszerzett tapasztalatot nem tudja átadni, tehát a kicsinek el kell „lopni”. Ez egy egészséges folyamat. Egy új kiskutyát sose akkor kell beszerezni, amikor az öreg kutyát elaltatják, hanem akkor, amikor még átadhatja az „ismereteit”. Még fiú kutya is felnőhetne mellette, és annak az ivarérése jelentene problémát addig, amíg a közelben egy szuka nem kezdene tüzelni. Na akkor jön a baj, ami szerencsére csak a tüzelésig tart. Különben a 2-3 kutya tartása jót teszi velük, mert az egy kutya halálra unja magát. Ugyanis a kutya természetéből fakadóan falkában él(ne).

  23. Kedves Tibor bá!
    Van egy hat hónapos TM kan kölykünk, vele kapcsolatban lenne kérdésem. Teljesen rendben van minden a kutyával, ahhoz képest, hogy kölyök és milyen nagy, nem szedi szét az udvart, nem rombol, nem töri a kerítést, nagyon szeretjük. Egyedüli heppje, hogy ha megyünk ki a kapun, tolakszik kifelé és menne rohangálni a fák közé (erdőben lakunk) és bizony nem nagyon érdekli az, ha hívom vissza. Míg kisebb volt, ilyet nem csinált. Most nemrég lovas fogat után vetette boldogan magát és bár csak játszani akart, a ló és a gazdája érthető módon nem díjazta ezt. Így viszont már nem nagyon merem kivinni magunkkal, ő persze duzzog. Hogy lehet elérni nála, hogy visszajöjjön ha hívom? Szeretnénk nyugodtan vinni magunkkal az erdőbe. Kutyaiskolába nem igazán akarjuk vinni, el ne rontsák. Póráz nélkül szeretnénk megoldani, mivel szeret az ösvényről berohanni a fák közé. Köszönettel: Rita

  24. Kedves Rita !

    Nekem 3 éves Tibeti Masztiff kanom van! A kutyának főleg gyerek korába szerintem kimondottan jót tesz a kutya iskola! Ennél a fajtánál nagyon fontos a korai szocializáció! Menjen sok ember és sok állat közé! Nem a kiképzésen van a hangsúly,hanem azon,hogy jól szocializálódjon!A kutyát alap Bh vizsgás kiképzéssel nem nagyon lehet elrontani,de azt nem szabad elfelejteni,hogy ez a fajta természetéből fakadóan,nagyon önálló és bizony makacs is ! Viszont a kutyának az őrző védő tanítás nem ajánlott,főleg azért,mert a vérében van és azt tényleg csak elrontani lehet!

  25. Pl. híváskor jutalom falatkákkal, símogatással, hanglejtéssel – lehet visszacsalogatni. Gyakorlással zárt helyen. Hozd vissza, gyere ide, ha odajön – megjutalmazni. Sok türelem.
    Bárcsak nekem is lehetne egy ilyen klassz kutyám.
    Volt egy nápolyi masztiff-német juhász keverék kan kutyám. Na az volt egy igazi domináns. 50 kg. Haltalmas. És keverék kutya ide-oda: gyönyörű volt.
    Még mindíg őrzöm a kiskutyás nyakörvét, pedig ez 1992-ben volt.

  26. 26-27:
    A tibeti masztiff valóban önálló és makacs és az őrzésre védésre neme kell tanítani. Az is nagyon fontos, hogy a gazdival 6 hetes korban ismerkedjen meg és legyen vele napi kontaktusa. Mit jelent ez. Napjában többször kell szólni hozzá, megsimogatni, mert igényli a testi kontaktust. Viszont a „kiképzést” ellenezzük. A t.m. nem képezhető, ellenáll. – Nem kell jutalom falatokkal csalogatni. Ha kimegyek a házból a kutyák azonnal odajönnek hozzám. 100 méterről (a kert legtávolabbi pontja) hívásra azonnal odarohan. Imádják a gazdájukat (esetünkben mind a kettőnket). Csak az Éva eteti őket, mégis egyforma „bánásban” részesítenek minket, tehát nem a kaja miatt van a rajongásuk. – Mi akadálya van annak, hogy ilyen kutyád legyen?

  27. Tibor bá, az akadály a kert hiánya. Ha a lányoméknak sikerül pár év múlva kertes házba költözniük, akkor jelentkezem egy kiskutyára. 🙂

  28. 30:
    Kedves Szilvia!
    E-mailben megy a válasz.

  29. Kedves Tibor bá!
    Most múlt már 1 éves a masztiffunk és megoldódott a följebb leírt probléma. Nem vittük kutyaiskolába, egy percet nem volt tanítva és semmi gond nincs. Tudomásul veszi, ha nem mehet ki a kapun. Amikor visszük magunkkal, akkor bár elszalad, de hívásra rövid időn belül visszajön. Mitöbb: mindig figyeli merre megyünk és rohan utánunk, nem is igazán kell neki szólni. Csak bámulom még a mai napon is, hogy mennyire intelligens és hatalmas szíve van. Egy nagy ló már, kb 45-50 kiló, nagy sörénnyel és még látszik, hogy mennyire bújós kiskölyök 🙂 Viszont éjjel folyamatosan járőrözik, és szinte nem is ugat, hanem rendesen üvölt 🙂 Szóval, mi odavagyunk érte 🙂

  30. szeretnék egy ilyen kutyát.most költözünk kertes házba és picit félek.eddig még mindig csak társasházban laktam.de van egy cavalier törpe spaniel kutyánk,hat éves lesz, ő benti kutya.kijönnek majd egymással?

  31. Kedves Tibor ‘bá és minden T.M.kutyagazdi..
    Most lépünk bele mi is a családommal TM.tartók táborába..
    Kérek mindenkit mondja el meglátását az ugatással ,ismerősök-rokonok fogadásával ,a szomszéd látogatásával a nagymama tiszteletben tartásával ,a kert túrással kapcsolatban.. Teljes izgalomban vagyok pedig nem vagyok kezdő kutyatartó..ez egy teljesen más világ,gondolom !Minden pozitív és negatív hozzászólást köszönöm ,mindenből tanulok !
    Üdv.Dana

  32. Kedves Tibor Úr!
    Tudnék venni most egy 6 hónapos t.m. kan kutyust. Bele merjek vágni? Falkavezérként fog rám tekinteni, vagy már késő? Nem vagyok kezdő kutyás, volt már kuvaszom, dobermannom is.

  33. Kedbes Roland!
    Ideális a 6 hetes kutyus, de a kutyák alkalmazkodók. Ha nincs más gazdi, akkor elfogadják a 6 hónapos korban megismertet embert is. A kenyeret adó gazdit mindig alfa hímnek fogadják el, végül is tőle függ az életben maradás. Ennél fontosabb, hogy ne próbáljátok meg „betanítani” mert azt nem tűri. Teszi magától azt, ami a dolga. Éberen figyel, őriz, és megvéd.

  34. Kedves Tibor bá’!

    Nagyon jó az oldal és jók a témák is. Nagy gratula hozzá!
    Azonban a tibeti masztiff a legjobb őv kutya állítás kissé meredek (próbálok finoman fogalmazni). Már egy kolléga is megjegyezte előttem: ha annyira overkill ez a fajta, akkor a világ rendvédelmi és katonai szerveinél miért nem ezt használják? Biztos egyik szervezet munkatársai sem értenek hozzá… Vagy csak szeretik a „vicc-kutyákat”. 🙂
    A „bekattant” kuvasszal kapcsolatban látom Nálad is fogékony talajra hullott ez a legenda. Elárulok egy titkot: Ha az életedet 2 m-es láncon kellene leélned, télen-nyáron, hóban-hőségben, esetleg még bactatnának is naponta, nos Te is (meg Én is) „bekattannál”. A kuvasszal nincs több gond, mint a többi kutyával. Érteni kell hozzá. Megfelelően kell tartani. És ha nem egy ideggyenge valamit vettél/kaptál kuvasz név alatt (mert minden fajtában van ilyen is meg olyan is) akkor bizony ő is megvédi ugyanúgy az udvart!
    Még azt is megértem, hogy a saját kutyájával elfogult az ember (én is az vagyok), de azért a realitás talaján kellene maradni. Minden fajtának vannak kiemelkedő és kevésbé „jól sikerült” egyedei is. Szerencsére olyan sok fajta kutya közül lehet válogatni. Kinek ez tetszik, kinek az. Amikor masztiff-rajongók (de ugyanilyenek a KÁJ-osok, Kaukázusi Juhászosok is) ömlengenek, hogy ez a világon a legjobb, minden más fajta szar, akkor teljesen kifeszülök! Kapásból tudnék én is pár érvet felhozni, hogy a fent említett „hegyi kecskék” miért ótvarok, és miért nem etetném őket még akkor sem, ha ingyen kapnám őket, de nem teszem, mivel nem akarom megsérteni azokat, akiknek ez(ek) a fajták jelentik a világ közepét. Örülök, hogy megtalálták a kutyák között a „nagy Ő-t”. Szeressék, és éljenek meg együtt sok-sok csodálatos évet. Még egy utolsó gondolat: A TM 5000 éve így a hegyekben, meg úgy a nyáj mellett… Aha. És te Tibetből hoztál magadnak, aktívan dolgozó tenyészpártól utódot? Vagy innen európából szereztél be kölyköt, amelyiknek még a származási lapon szereplő ősei közül egyik se látott még kecskét se, nem hogy „tibeti ősnomád kultúrát”? A genetika fontos, de a tanult/tanított és megélt dolgok legalább annyira alakítják egy kutya jellemét. Egy európai, 300 nm-es kertben felnövő, tápot zabáló, folyamatos vakcinázással védett kutyától azért nem lehet elvárni azt, mint amit a tibeti pásztorok követelnek a sajátjaiktól. Szerintem. Meg itt a vézenes, harapós, félős, ilyen olyan bajokkal megáldott kutyát a tenyésztők nem fogják földhöz verni, mer’ sz@r, hanem azért „csak” 120.000-et kérnek el… Szóval bonyolultabb dolog ez, minthogy kijelentsük: A Tibeti Masztiff a világ legjobb őrző-védő kutyája. Mert nem. Szerintem.
    Bocsánat a hosszú hozzászólásért! Jó egészséget!

  35. 37 – Arnie!

    Nem kívánok vitába keveredni kutya ügyben, elsősorban azért mert nem az „én asztalom”, a feleségemé. Ebből adódóan nem vagyok elfogult, de látom azt, amit látok. Reagálok viszont az első témára. A TM kutyákat azért nem alkalmazzák a rendvédelmisek, mert a TM nem betanítható. Egyszerűen nem teljesíti a parancsot. A TM-et szépen meg lehet kérni valamire, amit szeretetből teljesít. Ösztönből pedig védelmez. Már százszor láttam, hogy ha valaki először van nálunk az körbeszagolják (a szagmintát elteszik) és egész itt tartózkodásuk alatt álladóan figyelnek RÁNK. Ha úgy ítélik meg, hogy „helyzet” van, akkor először csak hörögnek, amit abbahagynak, ha leintjük őket. Ha ez nem történik meg, akkor támadnak, de először csak finom figyelmeztető harapással (volt rá példa) Utána pedig teljes erőbedobás jönne (amire még nem volt példa). És ezt senki se tanította velük. A legkisebb szokatlan zajra, jelre, eseményre azonnal reagálnak. A 3 kutya közül egy mindig őrszemet tart, és ebben váltják egymást.
    Különben köszönöm a hozzászólást.

  36. Kedves Tibor.
    Szeretnék érdeklődni, hogy lehet e még kiskutyát venni? Nagyon szeretnénk egy ilyen fajtát. Válaszát előre is köszönöm.

  37. Nekem van egy most 11 hónapos tibeti masztiff kan kutyusom. Házőrzésből ötös, az biztos, erre tényleg nem kellett tanítani, viszont kb. 6-7 hónapos kora óta az ott lakó családtagokon kívül senkit nem enged be, akkor sem, ha velem együtt jönnek be, vagy engedélyt adok rá. Egy problémám van vele, rengeteg kárt csinált, szétrágott kerítés, ablakpárkány, szúnyogháló, teraszt tartó gerendák, kertkapu, kerti eszközök, virágot nem tűr meg. Az eddig gyönyörűen karbantartott, virágokkal teli udvarunk most gyakorlatilag csak vasból és betonból áll, azt még megtűri, pedig rengeteg játéka van, mindenféle anyagból, mégis ezt teszi. Remélem meg fog komolyodni. (??) Egyébként jó kutya, nekünk amúgy is a házőrzés volt fő szempont, aki oda rossz szándékkal bejön, annak biztosan ez volt az utolsó útja…

  38. 40: „vagy engedélyt adok rá”

    Engedélyért fordulj a falkavezérhez – mert ezek szerint nem te vagy az. 😉

  39. 40:
    Csak az első 5 év nehéz. Aztán feladja a rágcsálást. 😀

  40. Ugy tudom a kutya aljszörzete belül üreges és levegővel van tele ez a hövédő benne erre jön a normál fedőször a husszú.
    Kutyás vagyok de én rácsokat kellett raknom szintén hasónló okokból mert társasházban nehéz lenne nagy kutyát tartani….. Szálkásszörü tacskóm van vaddisznó cser.

    Végig bogarásztam az oldalt jól elvoltam 🙂

    És egy puszit küldök az oroszlán bubjára.

  41. 40. @Sziszi : Mint sorstársamnak együttérzésem! 🙂
    Annyiból szerencsém lehet|van, hogy leánykám van… 😉 Nem kan… Mióta meg van… azóta beverekedtem magam egy csomó fércbúk csoportba – nyíltakba és zártakba -, nem vagy egyedül, na… 😀 Ha tudsz angolul, javaslom a figyelmedbe a „Tibetan Mastiff hard work effects” zárt csoportot… egy britt banyáé, szoktak közösen zokogni-kacagni… 🙂

    Végül egy tibeti masztiff mém – a felirat kb. annyit tesz, hogy „Nem mindig kapom szét a kárpitot – de ha igen, akkor a büdös életben nem fogod tudni megjavíttatni!” 😉
    http://bit.ly/1GvwJ8T

  42. 40: ezek a jelenségek tartási problémákra utalnak. Rendkívül fontos minden kutyának, hogy megfelelő élményekben legyen része, és a szocializációja is megfelelő legyen. Emiatt is fontos lehetőleg minden nap sétáltatni, ha lehet, kirándulni, függetlenül attól, hogy mekkora területe van. Ui. ezzel épül a gazda-kutya kapcsolat is, megismerheti a világot, találkozhat más kutyákkal és emberekkel. Feladatokra és sok játékra is szüksége van. Ezek hiányában frusztrált lesz és sosem lesz boldog és kiegyensúlyozott. A „falkasorrendet” is meg kell tanítani neki, ehhez szabályok felállítására van szükség. Ha tudod, vidd el egy jó kutyaiskolába, szuper program, és sokat tanulhatsz a kutyákról. pl. wwww.kutyasuli.hu . Sok sikert. 🙂

  43. Köszönöm a sok hozzászólást! Kutyasuliba jelenleg is járunk, emellett viszem sétálni, futni, kirándulni, emberek, kutyák közé egyaránt, rendszeresen.
    A kutyaiskolában azt mondták, hogy bármekkora falkavezér vagyok, arról soha ne szoktassam le a kutyát, hogy ne engedje be az idegent, mert onnantól fogva vége a házőrzésnek. Szóval nem is akarok már engedélyt adni neki erre, ha idegen jön, egyszerűen elzárom, vagy másik bejáraton engedem be és kész. Nekem a kutyaiskola rengeteget segít, főleg a kutya-gazdi kapcsolat megfelelő egyensúlyának kialakításában, mert rájöttem, hogy eddig csak szerettem a kutyámat, de nem neveltem…

  44. Tibbetben ruhátkapnak mert vedlés tavasztól júliúsig tart hogy meg ne fázzanak, most olvastam

  45. Kedves Tibor Bá’,

    a T.M. területvédő ösztöneit figyelembe véve hogyan lehet megoldani az ellátását olyan időszakokban, amikor például a család 1-2 hét szabadságra elutazik. Mit lehet tenni, hogy beengedje azt, aki ételt visz neki?
    Másik kérdés, hogy a gyerekeim (10 évesek) sajnos csak minden 3. napon tudnak nálam lenni (válás miatt). Ha a kutya „csak” ilyen gyakorisággal találkozik velük, akkor ha egyedül mennek haza az iskolából, beengedné őket?

  46. 49:
    A 3 napos látogatás nem zavaró, ha a gyerekek nem kegyetlenkednek vele (rugdosás, nyúzás, stb.). Az etetőt is beengedi, ha előtte összebarátkoznak (összebarátkozás közben a gazdinak is ott kell lenni). Néhányszor jön látogatóba és visz neki némi rágcsálni valót. Aztán legalább egyszer etessen a gazdi jelenlétében. — Nagyon fontos! A kutyát hagyni kell, hogy mindenkit alaposan végigszagoljon. Ezt sokan nem engedik, mert félnek tőle, és akkor jön a konfliktus. Kellő szagminta után a kutya lenyugszik. A leendő etető pedig beszéljen is hozzá, hogy megjegyezhesse a hangját. Amikor etetni megy, már messziről beszéljen hozzá, nyugodt, barátságos hangon. — Tegnap is széttépett egy nőt egy kutya. Ezért a gazdi a felelős. A kutya alapvetően ember barát. Ha egy kutya embert támad, az pszichésen nagyon el lett baszva. Egy tisztességesen felnevelt és tartott kutya NEM „kattan be”, ez hülyeség.

  47. Tibor ba’, Van egy TM unk szuka, aki most hat honapos, es van egy Bischon Frise szinten szuka kutya, 3 eves,
    Az lenne a kerdesem hogy mit csinaljunk az ellen hogy ne tamadja TM a Bischon t,erejessen kerul fordul ra tamad, es szet kel szedni oket, felek hogy egyszer kinyirja, setaltava vannak eggyut minden nap!

  48. 51:
    Kedves Silvia!
    Ha összeugranak, ne csinálj semmit. Azt akarják eldönteni, ki az úr a háznál. Amint kiderül, béke lesz.

  49. Koszonom szepen Tibor ba’,remelem nem lesz baj , csak kicsit felek tole, mert TM 3x nagyobb mint a Bischon.

  50. Egyelőre… 😀 Háromszor nagyobb… 😉
    Lesz majd 7 – 8-szoros is… egy év múlva. 😉
    Tapasztalatból mondom… 🙂
    TM mellé társkutyának – aranyat ér egy kutya haver!!! 😀 – minimum húszkilós kutyus dukál. 🙂 Az már bírja a „kiképzést…” 😉

    Just for the record mentioned… :-]

  51. Szívesen olvasom a bejegyzéseket, kedvelem a kutyákat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük