A II. világháború után a német gazdasági csodát hamarosan követte a japán gazdasági csoda. Az 1960-as években a japán GDP évente 10 százalékkal nőtt, ami a 70-es évekre 5 %-ra, majd a 80-as évekre 4 %-ra csökkent. Néhány évtized alatt a Japán gazdaság az USA után a második lett a világban (2009-ben az évi GDP meghaladta az 5000 milliárd dollárt). A túlfűtött gazdaság az egekbe hajtotta az ingatlan árakat, így aztán 1985-re kialakult egy ingatlan buborék, amit 1989-ben a tőzsdei összeomlás követett. Mivel Japán messze van tőlünk, ezekről az eseményekről csak keveset tudunk, de a japán árúk, elsősorban gépkocsik, motorbiciklik és elektronika termékek, kiváltották a magyarok csodálatát. Így aztán fel se figyeltünk arra, hogy a japán GDP növekedés 2000-re 0,8 %-ra módosult, 2009-ben pedig -5 %-ot mutatott, vagyis visszaesett. Talán hihetetlen, de mostanra a japán társadalom 13,5 %-a nyomor szinten tengeti az életét. Az országban az átlag jövedelmek az elmúlt 20 évben folyamatosan csökkentek annak érdekében, hogy a munkanélküliséget alacsony szinten tudják tartani. Az állam éveken át tartó gazdaságélénkítő intézkedései következtében mára az állam tartozása a GDP 190 %-át teszik ki. Megismétlem: 190 %-át teszi ki.

Ezek után hadd idézzem egy 10 éve Japánban élő hazánkfiának blogját, amit Valentine nevű honlap olvasom küldött el nekem magánlevélben:

2009. augusztus 26. Van egy jó néhány éve hatalmon lévő párt. A korábbi gazdasági teljesítmény botladozik, a gazdasági világválság ezt csak elmélyíti, a korrupció pedig virágzik. Amerre nézünk, tehetetlenséget és inkompetens kormányzást látunk. Következésképpen, a kormányzó párt népszerűsége a béka segge alatt van. A következő választást minden bizonnyal a jelenlegi ellenzék nagy fölénnyel nyeri. Ez az ellenzék meglehetősen populista programmal operál, legyen minden ingyenes, de szállítsuk le az adókat is. Ezen kívül a bejutásért még néhány kisebb párt ácsingózik, meglehetősen vegyes felhozatallal. Ez a japán választások előtti körkép, minden egyezés a hazai helyzettel csak a véletlen műve. Érdekes módon, akikkel eddig beszéltem erről a témáról, mind felismerték azt a nem túl bonyolult igazságot, hogy ingyen vacsora nincs, a végén valaki fizetni fog, ha más nem, akkor az adófizető, tehát ÉN. A sokat emlegetett egészségügyben itt elég egyszerű a szabály: 30%-ot kell téríteni, ha azonban arany fogat, hajbeültetést, vagy műmellet akarsz, akkor az egészet, a gyerekszülés esetében is, mert az nem betegség. Ez ellen senki nem zúgolódik, igazságosnak tartják. Nohát, a hét végén lesz a választás, meglátjuk mi sül ki belőle, és főleg, hogy mi lesz utána?

2010. április 13. A magyar választások ismeretében folytatom a történetet. Jó 7 hónappal ezelőtt a kormányfőt és hosszú éveken át ellenzékben szenvedő pártját elsöprő, földindulásszerű többséggel megválasztották. Az addig kormányzó párt összeroppant és súlyos tartós válságba zuhant. A választások előtt az ellenzék számos népszerű ígéretet tett: az állami szolgáltatások árának a csökkentésére és hangsúlyozottan az adóemelés elkerülésére. Az új kormányfő nagy lendülettel állt neki a munkának, de csakhamar kiderült, hogy azért ez ennyire nem egyszerű. A dolgok nem nagyon haladtak előre és most már egyre többet hallani adóemelésről is. Aztán csakhamar az is kiderült, hogy a politikai korrupció megszüntetését zászlóra tűző új kormánypárt maga sem az a kimondott szűzkislány, ha saját pártja finanszírozásáról van szó. A közvélekedés ma már pont olyan korruptnak tartja az új kormányzatot, mint a sokat szidott korábbit. Mindezek eredményeképpen a kormány beiktatásakor a toronymagas 77 %-os népszerűségi index, jelenleg 32 % és a tendencia lefelé tart. A nép csalódott és dühös. „Nem ezt ígérték” mondogatják az emberek és a kiábrándulás egyre nő.

Nem, nem a magyar jövőt vizionálom, a japán jelent vázoltam fel. Hiszen ilyen nálunk nem fordulhat elő. 😀