Tibor bá’ online
A holnapi „vissza a múltba” témája, hogy miért voltak az emberek boldogabbak a „kommunizmus” alatt, mint most, miközben fordítva kellene lenni. Talán azért, amit az amerikai „YES! Magazine”-ban megjelent cikk is taglal: What Makes the Healthiest Happiest Societies? Hint: It Not Rich People (Mitől lesz egy társadalom boldog és egészséges? Tipp: Nem a vagyontól) Hurrá! Ezt a spanyolviaszt én már felfedeztem. De nézzük, mit mond a cikkben meginterjúvolt Richard G. Wilkinson (aki egy angol társadalomkutató; témája a társadalmi egyenlőtlenség az egészségben; meggyőződése, hogy a jövedelmek közel azonos elosztása egészségesebb és boldogabb társadalmat szül.)
Olyan világban élünk, ahol a társadalmi egyenlőtlenségek igen erőteljesek, miközben a szegények és a gazdagok közötti szakadék egyre szélesebbé válik. Viszont az egyenlőtlenségnek semmi kihatása nincs azokra, akik a piramis csúcsán élnek, nem igaz?
Nem egészen, állítja Richard Wilkinson, aki évtizedeken keresztül tanulmányozta miért egészségesebb az egyik társadalom, mint a másik. Azt vette észre, hogy a legegészségesebb társadalmakra nem az volt jellemző, hogy nagy volt a jövedelmük, iskolázottabbak voltak, vagy vagyonosabbak. Ami jellemző volt rájuk, hogy amijük volt, az egyenlőbben volt elosztva. Sőt, még az is kiderült, nem csak a betegségek kerülik el jobban őket, de számtalan társadalmi probléma is, mint például elmebetegség, drogfüggőség, melyek sokkal inkább vannak jelen egyenlőtlenebb társadalmakban.
Utolsó könyvében, amit Kate Pickett-tel együtt írt: The Spirit Level: Why More Equal Societies Almost Always Do Better (A hangulati színt: Miért van az, hogy az egyenlőbb társadalmak majdnem mindig eredményesebbek) Wilkinson részletezi azokat a kóros hatásokat, amelyeket a társadalmi egyenlőtlenség vált ki: bizalomvesztés, növekvő aggodalom és gyakoribb betegségek, „beteges” túlfogyasztás. Ezzel szemben a nagyobb egyenlőségnek pont az ellenkező hatása van. A statisztika nem csal, kimutatható, hogy az olyan közösségek, ahol nincsenek szakadékok a gazdag és a szegény között, ott a társadalom tagjai ellenállóbbak, tovább élnek és boldogabbak.
A legújabb könyve után a YES! Magazine meginterjúvolta Richard Wilkinsont, hogy jobb megvilágításba kerülhessenek a javak egyenlőbb elosztásából származó társadalmi előnyök. Gondolom, valaki felhívhatná a magyar politikusok figyelmét a tényekre, nem azért mert nekem nincs mit a tejbe aprítanom, de talán, ha valami az egész társadalom érdekét szolgálja, akkor érdemes lenne megfontolni.
Kérdés: Ön hosszú ideig tanulmányozta a társadalmi egyenlőtlenségek hatását az egészségre. Meglepték önt az eredmények?
Wilkinson: Meg bizony, az összes. Tény az, hogy az egészségre gyakorolt hatás még a leggyengébb, más problémák még súlyosabbak. Vizsgáltuk a várható élettartamot, az elmebetegségeket, a tizenévesek szülési arányát, az erőszakos cselekedeteket, a bebörtönözöttek arányát, drogfogyasztást. Ezek nem csak egy kicsit voltak rosszabbak, sokkal, de sokkal rosszabbak voltak a társadalmi egyenlőtlenségek esetében. Ami tényleg meglep, hogy eddig még senki másnak nem jutott eszébe, hogy ezeket megvizsgálja. Hiszen mi nem csináltunk bonyolult vizsgálatokat. Az egészségügy például már rég tudja, hogy a szegényebb kerületekben az átlagos élettartam alacsonyabb, mint máshol. De valójában nem a jövedelem alacsony foka számít, hanem az egyenlőtlenség. A hátrányos hatás pedig nem 20-30 százalékkal nagyobb, hanem sokkal többel. Az egyenlőtlen társadalmakban a 20 év alatt szülő nők száma nyolcszoros. A gyilkosságok száma tízszeres. Az elmebetegek száma háromszoros. Ezek óriási különbségek. Ha a társadalmi mobilitás megfelelő mértékben tudna szelektálni, és mindenki a képességeinek megfelelően tudná megtalálni a helyét a társadalomban, az a társadalmi problémákat nem növelné. Mindössze a tehetségesebb egyének eloszlását változtatná meg. Az eredmények azt mutatják, hogy maga a státusz megosztás okozza a problémákat. Biztosak vagyunk abban, hogy semmi más magyarázat nincs a jelenségre.
Kérdés: Úgy tűnik ezeket az összefüggéseket azért nem vizsgálták korábban, mert hozzászoktunk, hogy ezek a problémák együtt járnak a szegénységgel. Hogy nem a szegénység szüli őket, hanem a jövedelmi különbségek, az egy nem várt következmény.
Wilkinson: Ki tudtuk mutatni, hogy egy gazdag ország hiába lett még gazdagabb, a szegénységhez kapcsolt korábbi problémák nem szűntek meg. Nem az alacsony jövedelemből származnak a problémák, hanem a jövedelem különbségekből. Más szavakkal, egy sokkal szegényebb országban nincsenek nagyméretű társadalmi problémák, ha különben a jövedelmek közti különbség nem nagy.
Kérdés: Miként változnak a problémák nagyságai, amikor egy szegény országban a társadalmi különbség kicsi, majd idővel gazdagabb lesz, miközben a társadalmi különbség is nő?
Wilkinson: A mi társadalmunkban az emberek aggódnak a szociális problémák miatt – úgy gondolják, hogy az életszínvonal megfelelő, azonban sok minden nincs rendben, és nem tudják mi ennek az oka. A média állandóan tárgyalja ezeket a problémákat és hol a szülőket okolják, hol a tanárokat. Mások a vallástalanságban keresik az okokat, meg minden másban. Az embereknek azonban évszázadok óta van egy megérzésük, hogy a társadalmi egyenlőtlenség megosztja a társadalmat, és lassan felmorzsolja azt. A kutatási adatok pedig ezt nagyon szépen alátámasztják.
Kérdés: Mi a helyzet a bűnözéssel, az erőszakos cselekedetekkel?
Wilkinson: A könyvben idézünk egy pszichiátert, aki 25 éven át foglalkozott erőszakos cselekedetért elítéltekkel. Azt mondta, ennyi év alatt egyetlen egy olyan esettel se találkozott, ahol a kiváltó ok nem az elkövető semmibevétele, megszégyenítése lett volna, és ezek az okok az egyenlőtlen társadalmakban sokkal könnyebben előjönnek, ahol a státuszversengés erősebb, és ahol az emberek a társadalom megítélésére kényesebben ügyelnek. De mással is találkoztunk. Különböző országokban a bebörtönözöttek között a szegény és a gazdag közötti arány változó, de változó a megítélésük is. Ha börtönbe kell kerülnöd, akkor válassz Japánt vagy a skandináv országokat. Onnan kijőve lehetőséged van a rehabilitációra. Amerikában, ahol a társadalmi különbségek nagyok, a börtön után rosszabb helyzetben leszel, mint előtte.
Kérdés: Amikor először hallottam az új könyvéről, azt hittem, hogy a könyv a társadalmi egyenlőtlenség anyagi következményeiről szól.
Wilkinson: Értem, de a könyv valójában a társadalmi egyenlőtlenség pszichó-szociális és a felsőbbrendűségi és az alsóbbrendűségi érzések okozta aggodalmaknak az életünkre gyakorolt hatásával foglalkozik. Nem a szegényes panellakástól kapsz szívinfarktust, hanem a stressztől, a reménytelenségtől, az aggodalomtól, és az ezektől származó depressziótól. A társadalmi egyenlőtlenség pszichó-szociális hatásai megszabják az emberi kapcsolatok minőségét. Mivel társas lények vagyunk, a társadalmi környezet és a társadalmi kapcsolatok a legfontosabb stressz kiváltók. Persze, ha éppen elveszted a házad, vagy ha hatalmas adósságaid vannak, akkor azok nagyobb stressz kiváltók. De az egész társadalmat tekintve úgy tűnik, hogy ezek a társadalmi tényezők a legnagyobb stressz kiváltók, mert nagyon sok ember van kitéve nekik.
Kérdés: Társadalmi egyenlőtlenségben milyen hatással van ez azokra az emberekre, akik a piramis tetején vannak?
Wilkinson: A státuszversengés problematikus egészen a felső csúcsig. Valamennyien nagyon érzékenyek vagyunk arra, hogyan ítélnek meg minket. Maga a látványos fogyasztás is egy státuszversengés. Az emberek hatalmas pénzeket képesek elkölteni azért, hogy márkás holmikat vegyenek, amelyek minőségben nem jobbak, mint a márka nélküliek. Nagy társadalmi egyenlőtlenség esetén az emberek nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy tartozásba verjék magukat, és mindent megtesznek, hogy többet költhessenek. A legnagyobb társadalmi egyenlőtlenséggel megáldott országokban évente 9 héttel dolgoznak az emberek többet. Ha egy ilyen országban nősz fel, akkor a mienktől eltérő emberi kapcsolatot tapasztalsz meg. Az emberi természetről alkotott véleményed megváltozik. Ha egy fogyasztói társadalomban nősz fel, akkor az embereket önzőnek találod. Éppen erről van szó. A fogyasztási vágy éppen azért olyan erős, mert a szocializálódásunk erős. Nem arról van szó, hogy nem tudunk ellenállni a begyűjtési vágyunknak. Sokkal inkább az a helyzet, hogy állandóan ügyelünk a külső látszatra. Vagyis félreértjük a fogyasztást. Nem az anyagi javak megszerzésére van szükségünk, hanem túlzottan érzékenyek vagyunk. Magunkat mások szemén keresztül látjuk. Ezért vásárolunk márkás holmit, mutatós gépkocsit és miegymást.
____________________________________________
És akkor most nézz magadba! N álad ez hogyan van?
____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________
Arról tudtam, hogy vannak kutatások arra, hogy a nagyobb társadalmi egyenlőtlenség, csökkenti a gazdasági növekedést.
De hogy ilyen komplex hatásai van ak, arról nem.
Köszönet a figyelemfelhívó posztért!
Abban látom a problémát, hogy meglehet, egy egyenlősdibb társadalomban boldogabb az emberek nagyobb része, viszont soha nem lesz versenyképes olyan társadalmakkal szemben, ahol a teljesítménykényszer meglehet frusztrált emberekből álló, ámde igen hatékony gépezetként érvényesíti érdekeit a gyengébbekkel szemben.
Így a „boldogabb” társadalom olyan mélyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, hogy boldogsága igencsak le fog értékelődni. 🙁
2:
Akkor most mi a cél? A versenyképesség, vagy a boldogság, a megelégedettség? – – – Az pedig egy érdekes álláspont, hogy a boldogság leértékelődik.
2:
Én az általad említett boldogabb társadalmat a skandináv országok alatt értem. Tényleg milyen szar, kiszolgáltatott helyzetben vannak.
Szerintem egy anyagias világra épülő számunkra kreált matrixban nem lehet boldog senki sem.Mitől lesznek boldogok az emberek,hogy mennyi pénzük van?Nem számítanak olyanok,mint élet,mint természet.Egy a lényeg,többet és többet!
Eszerint a szocializmus tudott valamit. Utólag visszanézve a kádárizmus lehet nem is olyan sátáni dolog volt?
Vagy a hitleri rend ahol a profitot 6% ban maximalizálták mindenféle tevékenységet beleértve,hogy ne nőljön túl gyorsan a vagyonos réteg.
4
Én persze nem a skandináv országokra gondoltam, hanem inkább a régi szocialista országokra, ahol kikényszerített egyenlősdi volt, kivéve a pártfunkcionáriusokat, de azért ők sem gazdagodhattak a végletekig.
Én még abban a korban nőttem fel, méghozzá a szerencsésebb szakaszában, és nyugodtan mondhatom, hogy az emberek nagy része nem élt meg súlyos konfliktusokat, a társadalmi korlátok nem frusztrálták az embereket, ezzel szemben hiánygazdaság volt.
Viszont teljesen nyilvánvaló, hogy egy ilyen társadalomban a tehetséges emberekben rejlő óriási potenciál egyszerűen bennragad, mindenki igazodik a középszerhez a munkában is, hiszen hülye lenne jól húzni, ha ennek ellenértékét nem kaphatja meg.
Ez nyilván halálra van ítélve, ha egy teljesítménycentrikus környezetben van, amely pillanatok alatt túlteljesíti, maga alá gyűri a langyos hozzáállást.
És a világ igazi urai ma bizony azok, akik nem foglalkoznak a társadalmi ellentétekkel, felvállalják az éles belső feszültségeket, nem törődve az emberek közérzetével.
Nem véletlenül van Amerikában annyi lelki sérült, sorozatgyilkos sokszor tini korú, az a társadalom rombolja a lelket.
A skandinávok lehet, hogy jobb megközelítés, bár ez majd hosszabb távon látszik meg, mennyire fenntartható.
És persze őket sem a legboldogabb népek között tartják számon, ők is híresek a depressziójukról, alkoholizmusukról, habár ez a klíma számlájára is írható.
Biztonság, kényelem, tisztaság, kiszámíthatóság, bizalom, ésszerűség, ezek mind olyan fogalmak és tényezők aminek bár lehetnek anyagi vonatkozásai, alapvetően nem pénz kérdése hanem a társadalmat alkotó egyénekben kell hogy meglegyen rá az igény. Amennyiben a túlnyomó többségben megvan erre az igény, akkor ezek a feltételek teljesülni is fognak, mert akkor ezekre költeni is fognak. Ahol nincs meg rá a többségi igény, ott aztán düböröghet a gazdaság akkor is egymás szarát, szemetét fogják kerülgetni, állandó bizalmatlanság fog uralkodni, a csalások, korrupció, bizonytalanság beleívódik az emberek mindennapjaiba és
úgy alapvetően a társadalmi normát be is állítja az ennek megfelelő szintre. És az aki alapvetően kerülné szeretné ezeket negatív effektusokat azzal, hogy ő másképp próbál érvényesülni, az előbb utóbb olyan hátrányba kerül, hogy onnan semmi esélye nem lesz se változtatni, se másokat meggyőzni arról, hogy ez lenne a megfelelő és mindenki számára kedvezőbb.
Kezdjük azzal, hogy aki ilyen „társadalmi felelősségtudattal” rendelkezik, akiről ordít hogy nem fog mások kárára előnytelen szerződéseket kötni, nem fog kizárólag profitérdekből tömegeket kirúgni, hát… az a büdös életben nem fogja többre vinni mint egy melós. Legyen annak akárhány diplomája és tűnjön is úgy, hogy valójában egy értelmiségi azaz kvalifikált posztot tölt be. Attól még nem lesz más csupán egy alsóbbrendű, cserélhető elem. Ahogy egy szegény ember vagy család is tud tisztán és rendezetten élni, úgy egy egész társadalomra is jellemzően érvényes lehetne ugyanez. De ahogy az is létező jelenség hogy egy tehetősebb családban (főleg ahol nincs bejárónő) mindent ellep a kosz, folyamtosan tönkretesznek lehasználnak mindent, magasról szarnak a karbantartásra rendezetlenség jellemző a környezetükre miközben persze kötik a milliós üzleteket és jómódban élnek, úgy egy egész társadalomra is jellemző lehet ugyanez.
8:
„És az aki alapvetően kerülné szeretné ezeket negatív effektusokat azzal, hogy ő másképp próbál érvényesülni, az előbb utóbb olyan hátrányba kerül, hogy onnan semmi esélye nem lesz se változtatni, se másokat meggyőzni arról, hogy ez lenne a megfelelő és mindenki számára kedvezőbb.”
Akkor ebből az következik, hogy egy korrupt társadalomban legyél te is korrupt és ne próbálj meg változtatni?
9
Nem feltétlenül. De nagy az esély rá, hogy a többség ezt a tanulságot vonja le.
Én például világéletemben irtóztam a korrupciótól, törtetéstől, szóval mindentől, ami nálam erkölcsileg negatív megítélésű.
Ugyanakkor a környezetemben azt láttam, hogy a többség – habár panaszkodik ezek a dolgok miatt – az élet döntési helyzeteiben mégis megmagyarázza magának, hogy ez nem az, meg hogy ezt kényszerből muszáj volt megtenni. És kétségtelen, az adott környezetben igazán érvényesülni csak úgy lehetett, ha valaki kevésbé volt finnyás.
Aki viszont nem volt képes a magának szabott elvi korlátokat átlépni, az kétféle módon reagálhatott.
A szélsőségesebb egyáltalán nem volt hajlandó alkalmazkodni a fennálló viszonyokhoz, és bárkinek beszólt, ha nem értett egyet.
Láttam ilyent is a környezetemben, mondanom sem kell, hogy minden emberi kapcsolata romba dőlt, vezetőivel állandó konfliktusba került, hamarosan úgy tartották számon, mint egy kötekedő elmebeteget. Pedig valójában a dolgok lényegét tekintve mindig igaza volt, de nem volt hajlandó betartani azokat az íratlan szabályokat, kis hazugságokat, elhallgatásokat, kompromisszumokat amelyek a való élet megéléséhez szükségek.
Én a másik utat választottam. Ha másoknál tapasztaltam negatív megítélésű dolgokat, úgy tettem, mintha nem látnám. Véleményemet legfeljebb abból sejthették, hogy soha nem csatlakoztam ezekhez a dolgokhoz, nem álltam be a sorba. Soha nem fogadtam el korrupciós pénzt, de én sem voltam hajlandó adni senkinek.
Belső klikkharcok esetén nem voltam hajlandó az erősebb pártját erősíteni még felszólításra sem, igyekeztem tüntetően semlegesnek mutatkozni.
Elárulom, már ez sem volt konfliktusmentes dolog, de ezt soha nem voltam hajlandó feladni.
Mindamellett sokszor utólag kiderült, hogy azok, akik ezáltal kedvezőbb helyzetbe kerültek, utólag, habár hálásnak mutatták magukat, később baleknak néztek, ők maguk a helyemben simán felvállalták volna az áruló szerepét kellő vérdíjért.
Szóval a lényeg az, hogy a legtöbb ember elvileg igen igényes erkölcsileg, de a való világban mégsem vállalja be ennek következményeit, mert ezek bizony igen tudják rontani a siker esélyeit.
9:
Hogy ebből kinek mi következik, vagy ki milyen következtetést von le azt mindenki maga dönti el és cselekszik aszerint. Tótágast is állhatok, jogom akkor sincs hogy bárkit kényszerítsek arra hogy változzon meg.
Erre vannak törvények, de az amit a társadalmi norma elfogad, eltűr az mindíg erősebb volt és lesz mint maga az írott törvény, és az is fog érvényesülni. Ettől én még hiába cselekszem eltérően, hiába tartom be azokat a -legyen akár írott- szabályokat amit a többség nem tart tiszteletben, legfeljebb hülyének, vagy ha hülyének nem is hát ügyetlennek, naívnak, idealistának fognak tartani.
Ellenben az „ügyes”, „dörzsölt” emberek akik „okosban” csinálják amit csinálnak mert „értik a dörgést” és „megoldják” a dolgokat az érdekeik mellet az általuk preferált változtatásokat is hatékonyabban képesek érvényesíteni.
11
Ez így van, de éppen ezért bárki utólagos megítélésénél éppen elég szétválasztani a magot az ocsútól.
Aki jelentős dolgokat hajt végre, az egyúttal azt is jelzi, hogy soha nem riadt vissza a cél érdekében praktikus kompromisszumoktól sem, amik aztán kétesen megítélhetőek lehetnek, ha túl finnyás szemmel nézzük azokat.
Aztán valahol van egy határ, amikor a pozitív negatívba fordul…
Kérdés, hogy ki nézi?
10. +1 nagyon nagy +1
A szélsőséges ismerőseid közé tartozom. 😉 Azt azonban nem állítanám hogy minden emberi kapcsolatom romba dőlt volna, de tény hogy érdekkapcsolataim nincsenek. Azazhogy vannak, már hogy a fenébe ne volnának, de azokra érdekkapcsolatként is tekintek, és úgy is kezelem őket.
Azt írod: „nem volt hajlandó betartani azokat az íratlan szabályokat, kis hazugságokat, elhallgatásokat, kompromisszumokat amelyek a való élet megéléséhez szükségek.” Az íratlan szabályokat a „fajtám” betartja, ezzel nincs semmi gond. viszont a „kis” hazugságok, elhallgatások megalkuvás – talán amit te kompromisszumnak nevezel – bizony más tészta. Ingerküszöb kérdése, hogy ki, hogyan reagál erre. Hol van az a minőségi – mennyiségi határ amit képes elviselni. Akár konfliktuskerüléssel, ahogy erre te is utalsz mint általad választott stratégia. Itt viszont engedd meg hogy éljek némi „szemrehányással”. Ugyanis amikor a „szélsőséges” konfliktusba kerül a vezetővel a fent említettek onán, valójában a te érdekeidet is, nem csak a sajátját védi. A lapítás, semlegesnek mutatkozás merő hazugság, önmagad csapod be ha ha azt állítod ilyen szituációkban létezik olyan, hogy semleges. Tudom ez erős kritikának hangzik, de mivel ismerem ezt a stratégiát, ezért mondom neked a passzívitás nem semlegesség, hanem azt az oldalt erősíti akinek a kezében hatalom van. Tehát ha ez érveit nem is tudja racionálisan alátámasztani, a követelesét ezáltal érvényesíteni, akkor épp ez a fajta passzivitás fogja meggyőzni arról, hogy akkor erővel, hatalommal teszi azt.
Én nem hiszem, hogy a jelenlegi helyzet megreformálható lenne. Már nem! Példa: A győri bíróságon gyermek elhelyezési per folyt. A bírónő finom célzást tett a jómódú papának, hogy milyen kellemetlen neki munkába járni kocsi nélkül. Két nappal később ugyanezt mondta a szintén jómódú anyuknak is. A bírtnő hamarosan két vadonatúj Susuki tulajdonosának mondhatta magát. Ítéletet nem hozott, mert kitalálta, hogy öszeférhetetlenség áll fenn. Ítélkezzen másik bíró. A korrupció legkárosabb formája, amikor már a bíróságok is korruptak. Minden vitán felül igazad lehet, és úgy elveszted a pert mint a sincc, mert a másik oldal lefizette a bírót. Mi lesz azzal a társadalommal, ahol már igazság szolgáltatás sincs? – Nem hiszed, nézd meg mi történt a „milliomos szlovák nővel”! Milyen döntést hozott a bírónő, amit aztán az ügyészség megfúrt.
13
Van igazságod, de az a szörnyű, hogy még így is magányos fehér hollónak éreztem magam, mert a környezetem még ennyire sem volt hajlandó, ha az érdekei forogtak kockán, simán behódoltak a mindenkori nagykutyáknak, akik énrám legfeljebb gyanakodva néztek, mint nem megbízható, kiszámíthatatlan elemre a rendszerben.
Azért én is húztam ki gyufát, amikor főnököm eszközként akart felhasználni kollégáimmal szemben, akikkel konfliktusba került, beígérve, hogy ha megoldom, azt tekinthetem egy kitöltetlen csekknek nála, amit akkor nyújtok be, amikor akarok.
Megtagadtam, lelkiismereti okokra hivatkozva, attól messze óvakodtam, hogy elmondjam módszeréről a nyílt véleményemet, mert annyira hülye azért nem voltam.
De így is sok évi helybenjárással fizettem ezért, míg nyugdíjba nem ment egyszerűen megakadályozta feljebblépésemet.
Szóval soha nem voltam nyílt lázadó, és kritikus, a véleményemet csak a tetteimből lehetett leszűrni.
És persze itt derült ki, hogy akikért kockáztattam, később simán kiszolgálták ugyanezt a főnököt, de ez sem változtat azon, hogy az adott pillanatban erkölcstelennek éreztem az ellenük alkalmazott főnöki eljárást, és ez alapján döntöttem…
A rendszeren egy módon tudtam pozitívan változtatni: mikor vezetői beosztásba kerültem, a beosztottaim között nem tűrtem el az ilyen disznóságokat, ha igazságtalan bánásmódot tapasztaltam a területemen, azonnal beavatkoztam.
Igaz, így elestem az oszd meg és uralkodj adta előnyöktől… 🙂
12.
Azért sarkítok, hogy érthetőbb legyek.
A kérdés csak az, hogy mennyire a saját lelkiismeretnek való megfeleléstől leszek boldog és mennyire a bármilyen áron elért sikertől,győzelemtől és nyereségtől ?
Gondolom ebben sem vagyunk egyformák.
Az introvertáltak hajlamosak inkább az első a extrovertáltak a második variáns szerint boldogok és boldogtalanok lenni.
16
Ez igaz, de az emberek legtöbbje amikor véleményt formál másokról, akkor rögtön elfelejti a saját esendőségét, és igen szigorú mércét használ.
Persze igaza is van bizonyos szempontból, az elvtelen lépések habár megindokolhatók, elnézően megbocsáthatók (többnyire magunkkal szemben), de semmiképpen sem szentesíthetők.
Nesze neked, fából vaskarika. De ilyen az élet…
Egyébként bármely szentéletű erkölcsi példaképet is veszünk, csak kellő mélységig kell megkaparjuk az életét, és találni fogunk benne olyan elemet, amire ő sem büszke.
Ez olyan, mint a hívők bűn fogalma, miszerint bűntelen ember nincs, mindenkinek van oka az önvizsgálatra, és megbánásra.
8
Teljesen egyetértek.
Egyértelmű hátrányba kerülsz, ha úgymond tisztán próbálod meg kezelni ezeket a (napi több tucat)un. alkukat. Nem megoldható a társadalom ezen fejlettségi szakaszában.
De ha a siker alatt nem a felsorolt társadalmi sztereotípiákat értjük akkor lehet sikeres az ember. Persze ez a siker anyagilag elég elhanyagolható szint.
Hiszen ma ahhoz, hogy anyagilag sikeres legyél „kompromisszumok” sokaságán kell átvergődnöd, ahol
vagy „vesztesz” vagy „szarozol” másokkal.
Sőt ez a fajta haszonszemléletű látásmód már a családok nagy többségébe is beette magát.
Hű de jól jártam ezzel az asszonnyal stb. című felkiáltások pszichológiai alapja is ugyanez. Minden üzletté vált.
Teljesen egyértelmű fejlődésbeli végállomás ez. Állati ösztönünk -miszerint én legyek jóllakva, a másik ha pusztul hát pusztuljon, legfeljebb megeszem- látásmód megértése nem olyan nehéz feladat. Ezen kiváltó okok tanulmányozása és legfőképp változtatása viszont meghaladja a társadalom tudását.
Amíg úgysem tudok ez ellen mit tenni (és úgy ahogy gondoljuk nem is lehet), hát én is harapok egy részt. Emögött persze félelmek vannak.
1.Nehogy má megdögöljek
2.nehogy rosszul éljek
3.nehogy hátrányba kerüljek
4.nehogy rosszul járjak
5.nehogy ne fogadjanak el
6.nehogy kritizáljanak
7.nehogy ne mentsem fel önmagamat önmagam előtt
8.nehogy má ne legyen állandóan kurva igazam
és a lista végtelen és összevissza változatai jelenek meg egy nap kb 10000-szer. Minden pontja az egyén mint önmaga védelmére vonatkozik. Ha megfigyelitek minden mögött ez van. Valaki még annyira védi önmagát, hogy a véleményét is szinte önmagának látja és képes érte nemhogy sértegetni, de egyes személyek tudatlansági faktorukból adódóan ölni is.
A jelen gondolkodási keretek között ezt nehéz megérteni. Az intelligenciánk és ebből fakadó technikai jellegű megoldások abban az esetben segíthetnének ha az alapot megértenénk.
És ez az ember mint szellemi lény megértése. Amíg magunkat gondolkodó állatoknak látjuk ne csodálkozzunk, hogy állatok módjára fogunk élni és bevégezni akik a pillanatnyi haszonszerzés félelmes kényszerűségében tengődnek.
„Sehol máshol nem olyan magasak a vagyonegyenlőtlenségek az eurózónában, mint Németországban – derül ki egy szerdán publikált tanulmányból. Az átlag német nettó vagyona 83 ezer euró körüli, de a lakosság több mint negyedének semmilyen vagyona nincs, vagy csak adóssága van.
A német DIW kutatóintézet friss tanulmánya szerint 2012-ben 6,3 ezer milliárd euró volt a lakosság vagyona (ennek nagy része, 5 ezer milliárd euró ingatlanban testesül meg), de a vagyon eloszlásában igen nagy egyenlőtlenségek vannak.
A vagyonra vonatkozó Gini mutató Németországban 0,78 volt 2012-ben a tanulmány szerint, míg Franciaországban ez a mutató 0,68, Olaszországban 0,61, Szlovákiában pedig 0,45. A mutató 0 értéke jelentené a tökéletesen egyenletes, az 1 pedig a lehető leginkább egyenetlen eloszlást.
A tanulmány megjegyzi, hogy az újraegyesítés óta eltelt évtizedek sem tüntették el a kelet-nyugati erőteljes különbségeket az országban, egy átlagos kelet-németnek kevesebb mint feleakkora vagyona van, mint egy nyugat-németnek.
”
http://www.portfolio.hu/gazdasag/a_nemetek_az_elen_a_vagyoni_egyenlotlensegben.5.195921.html
http://www.newyorker.com/online/blogs/johncassidy/2014/02/does-tackling-inequality-reduce-growth-no.html
Ha már az IMF tanulmány is arról cikkezik, hogy a növekedés fordított arányban áll az egyenlőtlenséggel…