(151) A nagy álom

Tibor bá’ online

~q191Tudom, nem az én műfajom, mármint az álmodozás, a 16 éves lányoknak van fenntartva, én meg már rég voltam 16, lány meg soha, de ez nem azt jelenti, hogy nekem ne lenne jogom álmodni. Elengedem tehát magam és elképzelem. Izrael megbékél a palesztinokkal, Iránt nem bombázzák le, mert 4-5 hidrogénbombával több vagy kevesebb a 30.000 mellett nem oszt, nem szoroz. Amerika rájön, hogy a dáridónak vége, a katonai jelenlét, a vég nélküli beavatkozások költsége meghaladja a várható profit értékét. Az európai muszlimok lecsendesednek, hiszen már a kutya se támadja őket. Oroszország nem érzi magát veszélyeztetnek és felhagy diplomáciai aknamunkájával. Kína eléri azt, amit akart és rádöbben, hogy „nem ilyen lovat akart”. Észak és Dél Korea rádöbben, hogy egy nyelvet beszélnek. Az egész emberiség megnyugszik és érdeklődéssel várja, mit hoz a klimatikus jövő. Mi mást hozna, mint meleget. Ennek ellenére az emberiség szaporodik tovább „the business as usual” (építkezés alatt a munka zavartalanul folyik) és minden évben egy kicsivel több energiát használ fel mint előzőleg. Egyetlen dolog él és virul, a szabadpiac törvénye. Amiből kevés van az egyre drágább lesz. Az árak pedig megszabják a fogyasztást. A sok-sok duma a Davos meg hasonlók ellenére a gabonából etanol lesz, mert az kifizetődőbb. Akinek nem lesz pénze a drágább élelmiszerre az éhen hal. Az éhséglázadókat leverik, mert olcsóbb fenntartani karhatalmi szervezetet, mint a hatalmas tömegeket eltartani. Akik kölcsönökbe verték magukat, akár az USA-ban (minden harmadik családi ház kicsúszik a tulajdonos alól), akár Magyarországon (800.000 adós van több mint 3 hónap részletfizetéssel elmaradva) folyamatosan süllyedni fognak. Magyarországon nyílt vagy rejtett (lásd USA) diktatúra lesz, ami az adott körülmények között a legjobb megoldás. Az EU-ból természetesen nem fogunk kilépni, és az nem is oldana meg semmit. Az állam hatalmas méretű spórolást vezet be vagy önként, vagy pénzügyi kényszerből (forint összeomlás). Az állami apparátus le lesz csökkentve, mind létszámban, mind pedig fizetésben, de a rendőrség meg lesz erősítve. A magasabb nyugdíjak meg lesznek kurtítva. Az egészségügyre és oktatásra az állam nem fog adni pénzt. Aki nem tudja megfizetni a magánklinikát az megdöglik, aki nem tudja fizetni a magánoktatást, annak a gyereke hülye marad (bár ez nem fog nagy hátrányt jelenteni 😀 ).  Aki teheti vissza fog húzódni és megpróbálja „hivatalos” tevékenységét „háztájival” pótolni. Az emberek megpróbálnak segíteni magukon úgy, ahogy tudnak. Az élet teljes mértékben át fog alakulni. Megszűnik a pazarlás, minden tárgynak újból lesz értéke. Nem lesz semmi se „eldobható”. Meg fog szűnni a munkanélküliség, de nem széleskörű foglalkoztatás útján, hanem a házi, ház körüli munkák felvállalásával. Gyümölcséréskor tesznek el befőttet, lekvárt. Porszívózás helyett, majd hetente kiporolják a szőnyegeket. Mosógép helyett kézzel fognak mosni teknőben. A lyukas cipőt nem fogják eldobni, hanem megtalpaltatják. Jóval kevesebb húst fognak enni. A városokból az emberek menekülni fognak vidékre. A wellness szállók el fognak néptelenedni, divatba jön megint az erdőjárás, kirándulás. A megélhetési bűnözés megsokszorozódik, ezzel együtt a börtönök tovább zsúfolódnak, újakat építenek. Az emberek életmódjukkal alkalmazkodni fognak a körülményekhez. Kisebb lakásokba, házakba költöznek. Télen csak egy szobát fűtenek. Megtanulnak takarékosan élni, egymásnak átadják az ötleteiket. Rokonok, barátok szorosabb kapcsolatot fognak tartani és kölcsönösen kisegítik egymást. Az egyre drágább, de rendelkezésre álló energiát ott használják, ahol elkerülhetetlen. Például: kaszával fognak aratni, de a cséplést és a lisztőrlést gépekkel végzik. Ezt nem a tudatos megfontolásnak lesz az eredménye, hanem az értékek átcsoportosulásának. 3000 forintos gázolajjal nem érdemes „kaszálni”, ha egy munkanélküli egész nap kaszál 1000 forintért. Egy 30 litert fogyasztó 4WD jeep-nek nem lesz értéke, de majd divatba jönnek a csomagszállításra alkalmas triciklik. A verseny miatt a termékeket majd úgy fogják készíteni, hogy minden javítható legyen, aki nem ilyet gyárt a tönkremegy. Nem lesz hirtelen nagy összeomlás, fokozatosan fogunk belesüllyedni a manufaktúrába és az egyszerű életvitelbe. Hogy mi lesz a mai elektronikával, azt nehéz megjósolni. Nem csak az eszközök fognak drágulni, de a fenntartásuk is. A reggel 8-kor bekapcsolt és éjjel 12-kor kikapcsolt tévézésről le fogunk szokni. A kérdés úgy lesz feltéve, ma eszel vagy internetezel?

Aztán felébredtem, és az jutott eszembe, mi a fenének foglalkozok én ezzel. Megmenthető ez az emberiség? De tényleg. Van valakinek valami jó kis ötlete?

___________________________________________________
___________________________________________________
_________________

42 gondolat erről: „(151) A nagy álom

  1. És ebben az átmenetben fog visszaerősödni a nyomtatott könyv értéke. Ha vigyázol rá, nem penészedik be, egér nem rágja, nem tüzeled el, még unokáid is olvasni fogják. Hol mondható el ez az E-Bookról? Mi lesz a sok kütyüvel ha nem lesz pénz a fenntartásukra?
    Két napja nálunk volt az egyik távközlési cég szerelője routert cserélni. Kérdezte, hány éves a plazma tv?
    Mondom 7, de miért? Mert az ő MITTUDOMÉNMILYENFULLOS led tévéjének mennyivel élénkebbek a színei.
    Az lehet, – válaszoltam, -de én a plazmát elfektetve, téglákkal alátámasztva asztalnak is tudom használni a biztonsági üvege miatt. Próbáld ezt ki az led tévéddel…

  2. Nem hiszem, hogy ez ilyen simán le tudna folyni. Az emberek olyan mértékig megszokták a luxust (még a közfoglalkoztatottak is), hogy mentálisan nem tudnák elviselni annak elvesztését. Rengeteg öngyilkosság lenne, de amellett megnőne az agresszió, és szerintem komoly összecsapásokra is sor kerülne, véres lefolyása lenne ennek, főleg a 90 óta születettek körében.

  3. 3:
    Tegnap „vidéken” jártam. Ott, ahol annak idején lovaskocsikkal közlekedtek, ha kellett valamit vinni valahová. Gépkocsik az utakon, nem is kevés, gépkocsik a házak előtt, gépkocsik az udvarokban. A kutyát nem érdekli, mennyibe kerül a benzin. A gépkocsit nem kell etetni, nem kell felszerszámozni, nem kell lecsutakolni, nem kell bekötni az istállóba, ott lehet hagyni ahol akarod. Olyan fokú kényelem, ami sose volt az emberiség osztályrésze. ÉS MINDENKI SÍR, MINDENKI NYUGATRA VÁGYIK. Sose volt ilyen jólét, és sose lesz. Még sincs senki megelégedve semmivel. Mi lesz ennek a vége?

  4. Itt a vidéki kisvárosban több lovas kocsi is van. A füvet sokan kaszálják fűnyíró helyet. Nem egy helyen télen alig fűtenek, nemhogy egy szobát. A befőttek elrakása itt megszokott. Nyáron rengetegen vannak a közeli folyó melletti ingyenes szabad strandon. A lakosság nagy hányadának nincs számítógépe. Egyre többe művelik meg a kiskertet. Télen a nagyszülőkhöz költözés a divat itt, mert akkor csak egy házat kell fűteni, nem kettőt. Egyre többen fűtenek fával. Egyre több a közmunkás, s nem csak az utcát takarítják, hanem a munkaügyi központban, könyvtárban, s a polgármesteri hivatalban, s iskolákban és óvodákban is hivatali munkát látnak el.

  5. A mai világ népességének nagy része számára az adja az óriási hajtóerőt, hogy hisz abban, hogy ha kellő intenzitással dolgozik, akkor az előbb-utóbb megtérül, és ő révbe ér. És ez adja a gazdaságnak azt a dinamizmust, ami fenntartja.
    A nagy álom akkor fog végetérni, mikor ezek az emberek rájönnek, hogy ez teljesen irreális, és teljesítményük a töredékére fog visszaesni, és a gazdaság összeomlik…

  6. 1. Miért is kéne megmenteni a bolygó legkártékonyabb létformáját, amikor tudjuk, hogy az emberiség „megmentése” egyenlő a Föld elpusztításával??? Sokkal inkább a természet és az állatok védelmén kéne dolgozni, ők sokkal veszélyeztetettebbek. 2. Amíg nem vezetik be mindenütt a kötelező kínai családmodellt keményen betartatva, addig minden próbálkozás csak hablaty és látszattevékenység. Sajna szerintem már ez is elkésett dolog, ez lett volna az egyetlen mentőöv.

  7. @1: Azért szerintem mérd meg a hétéves plazmatévéd fogyasztását és szörnyülködjél… Már a 3 éves (ledes) tévé is jóval többet fogyaszt, mint az idei modellek. Nem tudom, hogy mekkora a képátlója, de egy ugyanakkora aktuális modell legfeljebb a harmadát fogyasztja, és akkor meg sokat mondtam.
    Bizonyára jól megy neked, hogy ilyen drága asztalban gondolkodsz 😉
    Másrészt, amikor ott tartunk, hogy a tévé csak asztalnak lesz jó, akkor marhára nem fog érdekelni a teherbírása…

    Annyit mégis meg kall jegyeznem, amennyiben jó műszaki állpotban van a tévéd, fogadni mernék rá, hogy mélyebben a fekete színei, mint akár legújabb LED-es tévéknek. Ez az egy nekem is birizgálja a csőrömet a ledes tévékben.

    Amúgy kellemes tévézést!

  8. Az viszont biztos, hogy az én tévém fogyasztja a legkevesebbet: áramból is, és a drága időmből is. Ugyanis nincs.

    Az álom szép. A vidékiesedés folyamata még tán nem is teljesen irreális. A világpolitikai rész viszont sajnos elképzelhetetlen.

    Azt még mondjuk el tudom képzelni valahogy, hogy a nagyhatalmak meggondolják magukat, és mégsem robbantják ki a III. vh-t. De hogy ezek a muzulmán tömegek ne csináljanak polgárháborút Európában is, arra egyre kevesebb esélyt látok.

  9. Nos, mi történik egy baktériumteleppel miután -exponenciális- szaporodásuk következtében felélték a tápanyagot, oxigént, vizet? A választ tudjuk.
    És mi történik egy ún. intelligens fajjal, aminek hihetetlen pusztító erő van a kezében?
    Hamarosan megtudjuk…

  10. 6. Tudomásom szerint a kínai modell nem minden szempontból tekinthető sikeresnek: az egyke gyereket kis császároknak is nevezik, olyan szinten vannak elkényeztetve, de ennél nagyobb baj, hogy a nőnemű magzatot gyakrabban elhajtják, mert „ha csak egy lehet, akkor legyen fiú” (kulturális beidegződés, nem férfi sovinizmus). Ennek már most is meg van az eredménye: több millió fiatal kínai férfinak nem jut feleség. Pszichésen torzulnak, növekszik a bűnözés. Kevesebb nő, kevesebb gyerek, kevesebb potenciális járulékfizető, emelkedő életkor, öregedő társadalom, nyugdíjrendszer (ha van ott ilyen) összeomlik. Ez is csak azt mutatja, hogy nem jó, ha az ember hosszú távú (generációk felett átívelő) folyamatokhoz piszkál, mert több kárt csinál mint hasznot.
    Szerintem az 1. megállapításod akkor lenne helyén való, ha az ember idegen (E.T.) lenne a Földön. De mivel része vagyunk a bolygón kialakult bioszférának, az emberiség által elkövetett pusztítás is része a természetes folyamatoknak. MINDEN faj addig szaporodik, terjeszkedik, amíg eléri azt a szintet, amit a rendelkezésére álló erőforrások megengednek. Ekkor sem az egyedek állnak le a szaporodással, csak az ivaréretté váló példányok száma nem nő tovább (pl. 10 kölyökből csak 2 éri meg a felnőtt kort). Az ember persze a nagy eszével megtalálta a kiskapukat:
    1. mezőgazdaság, amihez újabb és újabb területeket kell bevonni (erdőirtással), vagy ha már nem lehet, akkor műtrágya, vagy újabban GMO. De nem mehet a végtelenségig.
    2. fosszilis tüzelőanyagok (ami szintén nem végtelen)
    3. nukleáris energia (amivel jó hosszú időre megmérgezzünk területeket)
    4. orvostudomány (alacsony csecsemőhalandóság, magas életkor)
    Az összeomlás kódolva van. Minél tovább húzza az ember, annál nagyobbat szól a végén. Gyanítom, hogy a dínók is így jártak volna, ha lett volna elég idejük (és eszük), és most egy velociraptor tépelődne azon, hogy milyen gonoszak vagyunk mi gyíkok…
    Talán ha az emberek (kis egy populációja) túléli az elkövetkező nehéz időszakot és kellő írásos emlék megmarad ahhoz, hogy tudják mi vezetett a pusztuláshoz, akkor az újra felépülő társadalom a kulturája részévé teszi a fenntartható jövő kérdését. Szóval mindenki amish lesz :), de az sem tart örökké.

  11. 10: Olyan értelmes lény nem elképzelhető, amely egy élelemmel megrakott raktár mellett küzd a napi megélhetésért, ami vagy sikerül, vagy nem. Legfeljebb ha nincs tudomása erről a raktárról…
    De az értelem szükségszerűen felfedezi ezeket a potenciális raktárakat, és akkor nincs az a hatalom, amely megakadályozza, hogy ezekből lakmározzon. Ja, hogy ezek egy idő után kiürülnek? Ez bizony már az utódok problémája…
    Szerintem is ez bármiféle értelmes lény esetén szükségszerűen bekövetkezik.
    Lehetett bármilyen puritán erényeket hirdető mozgalom, ha győzött, nagy habzsi-dőzsi követte. 🙂

  12. 11: Szerintem létezhet értelmes létforma, amelyik képes felmérni az erőforrásai megújulásának a lehetőségeit, és arra optimalizálja az életét. Csak nem szabad piaci kapitalizmusban.

  13. Hát igen, az lenne a logikus, hogy a túlélők a rendeződés után tanulmányozzák a múlt hibáit, tanulnak belőle, majd élnek fenntarthatóan, mint Marci Hevesben. Ez lenne a logikus, de nem ez fog történni, hanem az, hogy aki közli, hogy vissza kell fogni a…… azt megkövezik, kikiáltják lefizetett tudósnak, kigúnyolják a téziseit, cáfolják a tényeket (amihez csalnak egy kicsit) mert ők „jól” akarnak majd élni, és aztán egyszer csak megint szarban találják magukat.

    Nézd meg, még mindig vannak, akik tagadják a melegedést és azt állítják, hogy az IPCC, az NOAA meghamisítják az adatokat.

  14. Megy a felkészítés:

    Klímaváltozás és migráció – forró témák Európában

    A mai bejegyzéshez pedig annyit tudok hozzáfűzni, az előttünk álló 10-15 év története zanzásítva. Jó írás Tibor bátyám! 🙂

  15. 13: Szerintem meg valami hasonló történhet, mint a szocializmusban, hirdetnek elveket, de az egyesekre nem vonatkozik, mert aki hatalommal bír, az feljogosítva érzi magát, hogy csak másokkal tartassa be a szabályokat, neki viszont minden jár.
    Aztán ez egy idő után lassan szépen bedől, a gátak átszakadnak, és ismét a saját határáig nyomul az életmód, ami igaz, már alacsonyabb lesz, mint a mostani, aztán minden kezdődik elölről.
    Egyébként az Olduvai-elmélet is ezen az úton látja az emberiséget visszacsúszni a kőkorszakba.

  16. Tibor bá előtte olvastad a Nyirkai jóslatot?Vagy mi van most ? 😀 😀

  17. Vajon majd a rádiójeleinken túl ezek az okfejtések is kimennek a kozmoszba?
    Nem ártana ugyanis figyelmeztetni esetlegesen más intelligens, technológiai civilizációkat is.
    A posztban felvázoltaknak a ’70es évektől be kellett volna indulni, hogy esélyünk legyen

  18. A poszt jó.És ha nem lesz háború akkor a fent leírt dolgok nagyjábóli bekövetkezésének lenne is esélye(lassú lerohadás)

    A hirtelen összeomlás mellett szerintem ez is egy lehetséges forgatókönyv.És szerintem igenis van erre esély hogy ez valósul meg.
    Persze erről lehetne vitatkozni hogy hány % esély lenne rá, mert megmondani nem tudjuk hiába van annyi információ a neten.
    A hirtelen összeomlással összevetve ez a lassú lerohasás is egy nehéz (ha nem nehezebb) forgatókönyv lenne.
    Az hogy ki melyiket tartja „jobbnak” nagyban függ a családi helyzetétől, munkahelyétől stb….

  19. 10. Zed

    „és kellő írásos emlék megmarad ahhoz, hogy tudják mi vezetett a pusztuláshoz…”

    Mi tudjuk ?

    A túlélő generációk hogy fogják kimagozni az összeesküvés elméletek meg a polkorrekt kincstári verziók közül, hogy ki a hunyó ?

  20. A Földön valaha élt fajok 99%-a már kihalt. Ennyi.
    Semmi összeesküvés. A természet rendje.

  21. 13: Tibor bá!
    Ebből a hsz.-ból is látszik, hogy nem értettél egy kicsit sem meg engem. A poszt minden mondatával és a hsz.-od minden mondatával egyetértek. És ez nem mond ellen a hsz.-od utolsó mondatával.
    A könyvedből nem küldtél nekem, pedig kértem szépen. Ennyire haragszol rám? 🙁
    21: végre valami, amit a természet okoz 🙂

  22. Ma érkezett a hír. Obama engedélyezte, hogy a Shell fúrásokat végezzen az Északi Jeges-tengeren (Arctic).

  23. 23: Már 1,5 hete.
    Remélem a tájfunok idén is tönkrevágják a Shell ùszojait, mielőtt célba érnek. 2012 hez hasonlóan.

  24. 25:
    1914 tavaszán is elkerülhetetlen volt a világháború, csak a tét kicsi volt. Mindkét fél azt hitte, hogy meg fogják nyerni. Most senki se hiszi, ezért húzódik olyan sokáig. A II. világháborúra Hitler 5 évig készült, mert nulláról kezdte, de senki se hitt benne, mert nyilvánvaló volt, hogy Németország nem nyerheti meg az amerikai ipar mellett, akik a végén egészen biztos be fognak avatkozni. Ezért érte meglepetés az Antantot, de aztán magukhoz tértek. Tanulság: ha egyszer felkészülnek, előbb vagy utóbb elindul, függetlenül a nyerési esélytől.

  25. Alakul a molekula. Németekhez megjött az első 4db F-22 Raptor. Nem a mennyiség a lényeg, hanem a lépés maga. Meg jön az ősz, és akkor ugye hadgyakorlatozni kell. Kíváncsian várom az orosz válaszlépéseket.

    A hidegháború óta példátlan hadmozdulatokra kerül sor ősszel Európában, ahogy az ukrajnai válságra hivatkozva a NATO egyre csak fokozza tevékenységét, életbe lépteti vonatkozó intézkedéseit, és felkészíti új típusú reagálóerőit. Bár a legfőbb mozzanatokra nem hazánkban kerül sor, Magyarország sem marad ki.
    http://mno.hu/magyar_nemzet_kulfold/oszi-manoverek-europaban-1302146

  26. Az időjárás és a konfliktusok sorozata gerjeszti a migrációs hullámot

  27. 26. Tibor bá’

    „de senki se hitt benne, mert nyilvánvaló volt, hogy Németország nem nyerheti meg az amerikai ipar mellett”

    Nem volt nyilvánvaló.
    Hitler rengeteg pénzt kapott az amerikai ipartól, és nem volt annyira tuti, hogy az USA be fog szállni a háborúba…
    Arma remekül meg tudja indokoni, hogy mert miért is szállt be végül az USA…

    Persze könnyű az utólag összefércelt kincstári vonalak mentén szemlélni a történelmet, és zsebre tenni az „ugye igazam van”-okat, de a valóságban mélyebb összefüggések irányítják a történelmet, mint ami a nyolcadikos történelemkönyvekig eljut…

  28. 29:
    Azok, akik nem ragadtak le a kelet-európai mini világképbe pontosan tudták, hogy a németek nem győzhetnek. Azoknak a magyar politikusoknak lett igaza, akik távol akartak maradni a háborútól. Az USA az első perctől kezdve be akart szállni, csak az amerikai tömegeknek el kellett adni a dolgot.

  29. 23.
    Ha már kezdik megfúrni a sarki mezőket (vajon csak próba? mert ha jól tudom a jég miatt veszélyes ha elszáll a cső?) az jele lehet az olajcsúcsnak.Biztos nem eladásra szánja USA azt az olajat.

  30. 30. Tibor bá’

    Amint az ábra mutatja, az USA célja Európa legyűrése volt, gyakorlatilag mindegy alapon, hogy a németek vagy az angolok kikiáltott győzelmével…

    Az utolsó pillanatban pedig eldönti, hogy ki legyen a győztes.
    Nem lett volna probléma London vagy Párizs porrá bombázása, mint ahogy nem volt a Normandiai falvak-városok totális megsemmisítése sem…
    Ha a City of London nem hódolt volna be FED-nek, akkor most a csapból a németek ellni blokád folyna, aminek 900 000 halottja volt, meg a Dél Afriaki koncentrációs táborok…

  31. 32
    Mitől lenne járhatóbb ? A napelemek legyártásához felhasznált ritkafémek végesek és az előállitásuk rengeteg fosszilis energiát igényel,ez a delirium tremens csak addig tart,amig van konvencionális kőolaj és földgáz. A mezőgazdaság , az élelmiszeripar,a világkereskedelem halott ezek nélkül,ami az ipari civilizáció alapja.A fosszilis energia kiválthatatlan.
    Megujuló energiákkal XVIII. századbeli életszinvonalat és népességet lehet biztositani, ezen a szinvonalon pedig nincs értelme a megujuló energiákkal vesződni ,mert a ma még meglévő fosszilis energiatartalékok több tizezer évre lennének elegendőek a jelentéktelen mértékű felhasználás mellett ,mint petroleumlámpa és nagyon egyszerű és kevés gép müködtetése .
    Az életmódón kell változtatni,ez az egyetlen járható út,amig még élhető a Föld.

  32. 34:
    Ahogy a francia nemesség a halálukig ragaszkodtak kiváltságaikhoz, ugyanúgy az emberiség is ragaszkodni fog a megszokott életnívóhoz, amíg el nem pusztul. Hogy neked tetsző hazai terepen maradjak, ahogy a magyar földbirtokosok ragaszkodtak a nemzetiségek elnyomásához egészen Trianonig.

  33. 34:

    Ez kötekedés részedről. Mindketten tudjuk, hogy se az életmódunkat nem változtatjuk meg, se nem fenntartható a mai megújulónak tekintett energiatermelés.

    Ellenben amíg a világunk létezik, már pedig nyugodjatok meg még jó néhány évig létezni fog, addig nem mindegy milyen életminőségben történik ez. Relatív zöld környezetben, napelemekkel körbevéve, vagy füstben fuldokolva (Kína) szénerőművek közt.

    Egyébként a hírben sokkal nagyobb jelentőségű maga a tény, hogy közel 100%-os megújuló mellett a rendszer stabil maradt, mert itt nem a mennyiségen van a hangsúly (az is szép teljesítmény) hanem az, hogy a rendszer működőképes maradt amellett is, hogy a termelés ekkora százalékban adták a szél és naperőművek.

    Továbbá az utókor régészeinek az is érdekes felfedezés lesz, hogy volt egy ország, aki megpróbált hosszú távon fenntartható pályára állni, még akkor is, ha ezt kicsit megkésve tette.

  34. 23: Egyet tehetünk: világszinten bojkottálja mndenki a Shell-t. Én már több éve nem vagyok hajlandó náluk tankolni.
    Az OMV is fúrni akart az Adrián, de a tiltakozással sikerült ettől eltántorítani.

  35. 37
    Furcsa mesékben ringatod magad. 🙂 Civilizációnk pár éven belül egy totális atomháborúban fog eltünni .

  36. 39:
    Ez nem tudható. Ha az atom nem lenne végzetes, már rég kitört volna. Egy háborút csak az elit tud beindítani, de az elitnek így is jó dolga van, miért kockáztasson? Másfelől viszont a hülyeség mindig beleköphet a levesbe. Szóval, nem tudható.

  37. Tibor bá
    Igen, csakhogy ma sokkal több ország rendelkezik atomfegyverrel ,mint régen,százszor több környezeti ,erőforrási problémával,ami kényszer lépésre készteti,még akkor is ha ezzel a világ végét is fel kell vállalnia,mert nincs mit veszitenie.

  38. 41:
    Ez igaz, de ha Pakisztán kilő 5 rakétát Indiára, az viszonozza. Ezt az emberiség még bőven megússza. Ránk csak USA kontra Oroszország/Kína jelent veszélyt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük