Címkearchívumok: kolapszus,

(144) Tibor bá meséje

Tibor bá’ online

~p001Az I. világháború után az osztrák-magyar közös pénz a Korona elinflált. A Horthy kormány létrehozta a Magyar nemzeti Bankot, az pedig kibocsátotta a Pengőt. Az apám 1 teljes hónapon át dolgozott, amiért kapott három darab papír fecnit, egy lilás-pirosat, amire az volt írva, hogy 100 Pengő, egy kéket, amimre az volt írva, hogy 20 pengő és egy zöldet, amire pedig a 10 Pengő volt rányomtatva. Egy teljes hónapi munkájáért kapott 3 darab papírt, de boldog volt, mert 35 Pengőért egy hónapig hagyták egy lakásban lakni, ami nem az övé volt. 5 Pengőért kapott egy pár cipőt, 1,90 Pengőért húst és így tovább. Annak a három darab papírfecninek az volt a „kvázi” értéke, hogy mindenki elfogadta, mindenki adott érte igazi értéket (javakat és szolgáltatást). Az eredeti pénzkibocsátó, a magyar állam egy hatalmas rakás papírért cserébe nagyon-nagyon sok igazi értéket kapott. Telt-múlt az idő és az állam egyre inkább többet költött, mint amennyit az általa kibocsátott Pengőből adó formájába vissza tudott kapni. Nyomott tehát még egy csomó Pengőt és azért is kapott ezt-azt. Aztán nyomott még több Pengőt és még több Pengőt. Egy idő után sokkal több Pengő volt kint a lakosság kezében (amiért természetesen a kellő ellenszolgáltatást megadták), mint amennyi javak az országban szabadon rendelkezésre álltak. Teszem azt, friss sertéstőkehús. Amikor a hentes észrevette, hogy az üzletben tolonganak a vevők a húsért, akkor az 1,90-et felemelte 2,50-re, de még így is tolongottak, tehát felemelte 3,80-ra. Az apám tehát 1 kg húsért már nem 3 órát volt kénytelen dolgozni, hanem hatot. Ez életszínvonal eséshez vezetett (volna), ezért morogni kezdett, amire a fizetését felemelték havi 260 Pengőre, és megint 3 órai munkáért kapott 1 kg húst. Ugyanakkor, aki korábban a keserves munkájával megkeresett pénzét összegyűjtötte, észrevette, hogy a pénzének a vásárlóereje felére csökkent, vagyis az infláció őt meglopta. A folyamat folytatódott, és egyre inkább felgyorsult hosszú éveken át. Ez oda vezetett, hogy 1946 márciusában az 1 kg kenyér ára reggel 8-kor 3 millió Pengő volt, 12-kor 6 millió Pengő, de este zárás előtt már 20 millió Pengő volt. A munkás a heti fizetését megkapta pénteken mondjuk 2 milliárd Pengőben, de ha nem ment el bevásárolni, akkor hétfőn ezért a hetibérért már csak egy skatulya gyufát kapott (akkor még skatulyának nevezték). Nyilvánvaló, hogy így nem lehet élni. Az egy dolog, hogy az összekuporgatott pénzek értéküket vesztették, de a mindennapi élet teljesen ellehetetlenült. Az emberek áttértek a cserekereskedelemre. Neked ez van, nekem az, cseréljünk. A szabó varrt egy öltönyt és kért érte két hízott libát. A fogorvos betömte a lyukas fogat, amiért megkapta az egyik hízott libát, stb. De mi van akkor, ha a fogorvosnak már elege van a sült libacombból, vagy a szabónak nem kell a liba? Nyilvánvaló, hogy pénz használata nélkül a civilizált élet lehetetlen. Ekkor az emberek elkezdtek egymással dollárban kereskedni. Csakhogy ezt a törvény tiltotta, gyakoriak voltak a házkutatások és a talált dollárt elkobozták, de nem minden esetben adták le a rendőrségen. Akkor az emberek elkezdtek aranyban kereskedni. Volt egy 50 centis, 18 karátos aranylánc, amiből le lehetett csípni 2-3 vagy 5 láncszemet, amiért lehetett kapni ezt-azt. Természetesen ez is egy kínlódás volt. Meg kellett teremteni egy stabil pénzt, a Forintot, amit megint a Magyar Nemzeti Bank bocsátott ki, és megint csak annyi volt a fedezete, hogy mindenki más is elfogadta az országban. 1 kg kenyér 1 Forintba került, 1 liter tej pedig 1,60-ba. Aki tehát a régi jó „békeidőkre” emlékszik, azaz a 3,60-as kenyérre és a 39 Forintos sertéshúsra, annak a memóriája csak a kádári időig megy vissza, amikor a forint már csak egy harmadát érte a kibocsátáskori értékének. Az infláció az állam legaljasabb és leghatékonyabb adója, legfeljebb igazságos, mert a szegényektől alig vesz el valamit, a gazdagoktól annál többet.Az infláció kellemetlen, de ha a globális felmelegedés nem nyírja ki az emberiséget, és valamelyik őrült nem indít el egy atomháborút, akkor már csak a gazdasági kolapszus marad, aminek talán a legelső következménye az   áramszolgáltatás totális kimaradása. Ennek megértéséhez, de inkább átéléséhez, tapasztalatokkal kell rendelkezni az 1960 előtti tanyasi vagy villamosítás nélküli falvak életéből. Télen már du. 4-kor sötét van. Egyetlen megoldás a petróleumlámpa volt, de pont a petróleum az, ami nem lesz, vagy patikamérlegen fogják mérni aranyárban. 16 órától reggel 7-ig, tehát 15  órán keresztül még dolgozni se tudsz, mert nem látsz. TV, rádió, Internet, telefon, postaszolgáltatás nem létezik. Ha valamit akarsz közölni a szüleiddel, vagy gyermekeiddel, akkor személyesen kell odamenned olyan úton, ahol bármi megtörténhet gyaloglás vagy kerékpározás közben (innen származik az „útonálló” szavunk). Semmilyen gépet nem tudsz használni, mindent kézi erővel kell megoldani. Lehetsz te ezermester, de se forrasztani, se hegeszteni nem áll módodban. Csavarozni és nittelni természetesen lehet, de a fúrást a lyukhoz, amerikánerrel kell megoldanod, ami fáradtságos és igen időigényes, messze nem tökéletes, és nem lehet minden esetben alkalmazni. A lyukakat fémben csak addig tudod fúrni, amíg éles a csigafúród, mert köszörülés nem létezik. Illetve majd visszajönnek a 80 cm átmérőjű, vízzel telt teknőbe beállított, lábbal hajtott köszörűk, de ezeket újból ki kell találni annak, aki még emlékezik rájuk, és meg kell tanulni kezelni. Esztergálás nem létezik, ha nincs pótalkatrész, nem tudod pótolni gyártással. Köszörű hiányában, kés, sarló, kapa stb. élesítése kézi kaszakővel történik (ha gondoskodsz időben ilyesmiről). Újságok természetesen nem fognak megjelenni, és a központi hatalom (ha még lesz) az utasításait biciklistákkal küldi szét az országba (akik nem mindig fognak megérkezni), a településeken pedig kisbírók fognak kihirdetni dobolás után. Különben az áramhiánnyal együtt jár a vízellátás megszűnése, és a csatornahálózat bedugulása. Az egészségügyi és orvosi ellátás csak egy szép emlék lesz a múltból. Gyógyszergyártás hiányában, a gyógyszerekből is hamar ki fogunk fogyni. A fogorvos egy lyukas fogat nem lesz képes betömni, ha különben hajlandó is lenne rá. Ha valami elszakad, azt kézzel kell megvarrni, vagy szerezni kell régi, lábhajtásos varrógépet. Meg kell tanulni olyan rég elfelejtett tevékenységet, mint bőr lenyúzás, bőrcserzés és kikészítés, valamint cipővarrás. Kézi fonás és kézi szövés. Ezekhez persze előbb meg kell építeni a megfelelő gépeket, ha lesz olyan, aki erre képes. Birkák kézi nyírása. Igásállattal való szántás. Kaszálás és kézi cséplés. Malom nélküli lisztgyártás. És akkor most hadd hagyjam abba a felsorolást, mert a többit magadtól is kitalálhatod. De, aki azt hiszi, hogy a civilizáció összeomlása egyenlő lesz a régi, tizenkilencedik század romantikus, vidéki életével, az egy kurva nagyot téved. Egy fantasztikus öldöklés után megmaradó és többé-kevésbé konszolidált kisközösségben élő embercsoportok kőkorszaki szinten fognak küzdeni, jó esetben 40 évig tartó életük alatt. Persze, ha előbb felforr az agyunk, vagy úgy ahogy vagyunk elpárolgunk egyetlen villanás alatt, akkor a fentieket megspórolhatjuk. 🙁

_______________________________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________________________