Tibor bá’ online

Most már évek óta azt lehet hallani, hogy a magyar kórházakban, sürgősségi osztályokon a helyzet elviselhetetlen. Ezt nem akarom, és nem is tudom megcáfolni, de azt be tudom mutatni, hogy máshol se sokkal rózsásabb a helyzet.

Az egyik meg nem nevezett angol kórházban végzet felmérés szerint az intenzív osztályon fekvő betegek nagy részének diagnózisa egyszerűen helytelen. Némelyek azért halnak meg, mert az orvosok nem vesznek észre olyan jól elhatárolható betegségeket, mint például szívinfarktus, rákos daganat vagy tüdőembólia. Szakértők szerint az ok nem annyira a hozzá nem-értésben keresendő, mint inkább abban, hogy nincs „visszajelzés”, amiből tanulni lehetne. Ugyanis időhiány miatt alig végeznek boncolást. A papírok visszakeresése érdekes eredményt hozott. Ezek szerint egy másik angol kórházban a halált okozó betegséget az esetek 39 százalékában nem ismerték fel. Ráadásul az állapot nem korlátozódik egy-két kórházra, inkább lehetne mondani, hogy széles körű. Az egyik kritikus szerint az orvosok túlzó mértékben bíznak az új diagnosztikai eszközökben, és nem tanulnak hibáikból, mert világszerte egyre kevesebb boncolást végeznek.

Természetesen egy-kettőre kezdtek megjelenni az orvos-védő nyilatkozatok: „Nem arról van szó, hogy hanyag munkát végeznének, de az esetek nagy részében lehetetlenség pontos diagnózist készíteni.” Mások úgy gondolják, hogy a kb. 30 százalékos tévedési arányt eddig is sejtették, de nem tudták melyik az a harminc százalék.

Megint mások azt feszegetik, hogy ha ez a helyzet az intenzív osztályokon, mi lehet a valóság más osztályokon. Ezeket gyorsan próbálják megnyugtatni, hogy az intenzív osztály egy különleges eset, mert az ott fekvő páciensek többségével állapotuk miatt nem lehet kommunikálni, és ez nehezíti az orvos helyzetét. El tudom képzelni, amikor az egyik lázas, de úgy különben kommunikatív betegnek azt mondja az orvos, „Mondja szépen ááááá, köszönöm, egyébként mit gondol a néni, mi lehet a baja? Igazán nagy segítség lenne, ha tippelne valamire.”

És akkor most nézzünk szemben egy konkrét esettel. A Birmingham Heartlands Hospital vizsgálata fényt derített a következőkre: Három év alatt az intenzív osztályon  2213 beteg fordult meg. Összesen 636 hagyta ott a fogát, akik közül mindössze 49-et daraboltak fel, de csak 38 boncolási eredményt lehetett értékelni (a homály fedett 11 esetről egy szót se!). A boncolási jegyzőkönyvek szerint 17 diagnózis helyes volt, 21 pedig hibás. A 21 hibásan diagnosztizált beteg közül 10 életben maradhatott volna, ha az orvos rájön mi a baja, de hát kérem 3 esetben a szívinfarktusnak is sikerült elbújni az orvos elől. Most jön a hab a tortára! A boncolások felszaporításának legnagyobb ellenzői maguk a kezelőorvosok, mert félnek, hogy hibájukra fény derül, és a rokonság perelni fog.

Engem mindig bámulatba ejtett az a szemlélet, ami szerint, ha egy híd leszakad a tervezőt börtönbe csukják, ha egy gépkocsivezető munkája közben elüt egy járókelőt, biztos elzárás vár rá, ha egy vegyész felrobbantja a laboratóriumot, minimum meg kell neki fizetni a kárt, persze csak akkor, ha életben marad. Ezzel szemben a beteg embernek tudomásul kell venni, hogy gyógyítása bizonyos kockázattal jár, amibe még az is belefér, hogy műtét közben a hasában felejtenek egy ollót. Ő tehet róla, ha nem kell felnyitni a hasát, nem lehet bent felejteni egy ollót. Legközelebb majd kétszer is meggondolja, mielőtt kiveteti az epekövét. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________