Címkearchívumok: Hans Langendörfer,

(47) Papi szex-botrány (Repríz)

Tibor bá’ online

~k001Amióta katolikus papok vannak, azóta vannak papi szex-botrányok is. Ennek kifejezetten a papok az okai. Na, nem azért, mert botrányosan viselkednek, hanem mert ők tartják fenn a „szex = botrány” képletet. Mi a fenének erőltetnek olyasmit, amit maguk képtelenek betartani. Nézzék meg, hogy a hinduk vagy Buddha követői milyen jókat kefélnek és mégis a mennyországba jutnak (na, jó, ott másképp hívják). Szerintem a baj az, hogy vizet prédikálnak és (mise) bort isznak, az utolsó alkalommal Németországban. A hírek szerint közel 100 papról tételezik fel, hogy az elmúlt években abúzust követett el. Sok-sok év után, végre megszűnt a süketítő csend.

Az előzmények: A Hit Doktrína Kongregációja latin nyelven elkészített egy függelékkel is ellátott 24 oldalas összeesküvésnek felfogható dokumentumot. Ez egy szokásos belső használatra készült bizalmas irányelv az összes katolikus püspök részére, akiktől megkövetelik, hogy mindörökre titokban tartsák az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek nevében. Az irányelvet az úr 1962. évében bocsátották ki, tárgya pedig meglehetősen kényes: „A meggyónt szex-vétek.” Persze a Vatikán nem fejezi ki a dolgokat egyértelműen, szívesebben használ visszafogottabb kifejezést annak körülírására, mi történik akkor, amikor egy pap a nyájának valamelyik tagját téves irányba vezeti a gyónás előtt vagy után – más szavakkal kifejezve, amikor egy bűnbánót tisztátalan és obszcén dolgok felé terel „szavakkal, jelzéssel, bólintással vagy érintéssel.”

A Rómától érkező utasítások szerint a püspöknek minden egyes esetben igen szigorúan kell eljárni – olyan szigorúan, hogy minden feltárt adat a Szent Széken belül maradjon. Végül is a Hit Doktrína Kongregációja (amit korábban Inkvizíciónak neveztek) sok százéves tapasztalattal rendelkezik, belső vizsgálatok elvégzése terén. Az ilyen vizsgálatok esetén a Vatikán mindig saját soraiból nevezte ki a vádemelőket, védőket és a bírákat, a dokumentumokat pedig titkos archívumba helyezték el.

püspökök

Hivatalosan a Vatikán célja nem más, mint a gyónás szentségének a védelme. A valóságban azonban a Római Katolikus Egyház, mint a legfőbb erkölcsi autoritásának a fenntartása a cél. Ezt az autoritást semmi se mocskolhatja be, beleértve a világszerte sok ezer pap, gyermekek és serdülők sérelmére elkövetett szexuális abúzusát, a titkos szexuális kapcsolatot a lelkipásztor és házvezetőnője között, a papok törvénytelen gyermekeinek az eltitkolását, és a homoszexuális papok nemi kapcsolatát. Mindez azért következik be, mert az emberek, beleértve a papokat is, nehezen tudják magukat alávetni a pápai enciklikának. Ezt az elhallgatási szabályt évtizedeken keresztül fenntartották, egyes esetekben informálisan, más esetekben vatikáni utasításra, mint például az említett 1962-es irányelv.

Most azonban a hallgatás fala Németországban leomlott. A folyamat egy elit, jezsuita középiskolából, a berlini Canisius Kollégiumból indult el, ahol feltárták a rend néhány tagjának piszkos múltját. Ezek a papok a múlt század 70-es és 80-as években az iskola növendékei közül egyeseket szexuálisan zaklattak. A feltárást követve a volt áldozatok nap, mint nap, egymás után jelentkeztek. Február ötödikéig több mint 40 volt növendék vádolt három jezsuita papot, gyermekek és serdülők molesztálásával. Berlin után jelzések jöttek a Hamburgi St. Ansgar Iskolából, a Fekete Erdei St. Blasien Kollégiumból, illetve az Észak Német és Alsó Szász tartományok plébániáiból. Azonban, ez csak a jéghegy csúcsa, állítja Klaus Mertes páter, a Canisius Kollégium jelenlegi igazgatója. Évtizedeken keresztül a német püspökök másfelé néztek, amikor papjaik szexuális abúzust követtek el, illetve elbagatellizálták, a problémát „elszigetelt” jelenségnek tüntetve fel. Most végre, de vonakodva, előállnak saját adataikkal. A Der Spiegel felmérése szerint, amit 27 egyházmegyében végzet (de csak 24 válaszolt), legalább 94 papról feltételezik, vagy feltételezték, hogy 1995-óta megszámlálhatatlan számú gyermek és serdülő sérelmére követett el szexuális abúzust.

Gyermek Menhelyek Kerekasztal elnevezésű csoportja nemrég hozott nyilvánosságra egy belső használatra szánt jelentést, amiben drámai események is szerepelnek. A jelentés az 1950-es évektől olyan gyermekek és serdülők sérelmére elkövetett abúzusokkal foglalkozik, akik gyermekotthonokban nőttek fel. Ezen otthonok felét a Katolikus Egyház irányította. A jelentés szerint az elmúlt hónapokban több mint 150 sértett állt elő, hogy elmondják az őt ért sérelmeket. Az egyik ilyen nő szerint 15 éves korában a gyóntatószékben kellett ülnie és nézni a pap maszturbálását. Amikor megpróbált elfutni, az intézmény nevelőapácái elkapták és megverték. Eddig még sohase rendeltek el egy szisztematikus vizsgálat, hogy hány katolikus iskolában, otthonban, plébánián követtek el abúzust, még akkor sem, amikor ilyen esetről történtek bejelentések. A Kerekasztal csoport az év végére tervezi jelentésének a közreadását.

A németországi Katolikus Egyházat most természetesen megrázzák az események, elsősorban azért, mert lehet, hogy csak egy beinduló lavinaomlás kezdetét látjuk, amire eddig példa csak Amerikában és Írországban volt, ahol sok ezer esetre derült fény. Elképzelhető, hogy Németországra hasonló sors vár, tekintve, hogy a botrány éppen csak elkezdődött, de máris elképesztő hatást váltott ki a szülők körében, akik a katolikus iskoláktól elvárják gyermekeik morális nevelését; a volt áldozatok között, akik most arra vannak kényszerítve, hogy szembenézzenek múltjuk sötét jeleneteivel, miután évtizedeken át iparkodtak elfelejteni azt; a hívők között, akik most kiábrándulnak az egyházból. Nem csupán arról van szó, hogy az egyházban pedofil papok vannak, de arról is, hogy az egyház évtizedeken keresztül szisztematikusan védte a vétkeseket és figyelmen kívül hagyta az áldozatokat, miközben a saját soraik között meghúzódó bűnöket eltusolták. Ezen egyházi hozzáállás vezetett oda, hogy pedofil papok évtizedek alatt érzelmileg szétrombolt gyermekek hadát hagyhatták maguk mögött. Az eredeti cikk megjelenéséig (Február 8.) A Német Püspöki Konferencia Elnöke, a Freiburg érseke, Robert Zollitsch nem állt elő egyetlen bocsánatkérő szóval vagy jóvátételi ígérettel az egyház kétszínű nemi erkölcsének áldozatai számára. A SPIEGEL interjú kérésére napokig vacillált, majd úgy döntött, hogy nem vállalja. A Katolikus Egyház nem hajlandó lehetővé tenni, hogy az áldozatainak a szenvedése topik legyen, mert az nem illene bele az Egyház hipokrita világnézetébe. A Püspöki Konferencia a szex-skandalumot napirendre se tűzi Február 22. előtt. A Püspöki Konferencia titkára Hans Langendörfer jezsuita atyát idézve: „a reveláció az egyháznak olyan sötét arcát mutatja, ami engem megijeszt. – Kifejezetten követelünk egy alapos vizsgálatot.” Mindezek ellenére a papok nagyon messze állnak egy önkritikától, vagy egy mindenre kiterjedő vizsgálat elfogadásától, mert ehhez szükség lenne, hogy revideálják a fentről diktált egyházi erkölcstelenség elfojtását. Őszintén meg kellene fontolni a cölibátus fenntartását és a fenntartásának a következményeit, különösen akkor, amikor a papi hivatás betöltésére egyre nehezebb találni jelöltet. Számtalan kitűnő karakterű fiatal férfit éppen a házasságra lépés tilalma tart vissza a papi hivatás választásától, aminek következménye, hogy az üres helyeket kénytelenek betölteni arra alkalmatlanokkal. Ez természetesen azt jelenti, hogy az Egyház (híven 2000 éves makacsságához) el fogja kerülni a fontos témák megtárgyalását, ahogy azt mindig is tette, annak ellenére, hogy a legújabb események fényében ez nem lesz könnyű. A jezsuita offenzíva a teljes papságot nyomás alá helyezte. A jezsuita rend szándéka egy szisztematikus abúzus vizsgálat saját soraik között, függetlenül attól milyen következményekkel jár, bár az egymás után felbukkanó áldozatok száma arra utal, hogy a rend történetében ekkora krízissel még sohasem kellett szembenézniük. Stefan Dartmann atya, a németországi Jezsuita rend főnöke szerint: „egy soha nem látott méretű tragédia felbukkanása elkerülhetetlen.” Ez nyilvánvaló a tanúskodásokból.

Robert K. egyike egy jezsuita atya testvéri szeretetének az élvezői közül a Bad Godesberg iskolához kapcsolódó emlékei között kutatva így nyilatkozott: „Mint fiatal fiúk, részünkre nagyon nehéz volt a papok szexuális közelítését elszenvedni. Ilyen volt például gyónás alatt a rendkívül kényes vallomások legapróbb részleteire történő rákérdezés, de nem volt ritka a csókok vagy simogatások kikényszerítése, egészen a konkrét szadista szexuális lerohanásig.” S. atya, rendfőnök „kisfiúkat hívott a szobájába, deréktól lefele levetkőztette őket, ráfektette őket az ágyára. Ezt követve pedig kegyetlenül megverte őket egy kötéllel, majd kényeztette őket.” Ilyen abúzusok visszavezethetők egészen az 1950-es évekig.

Egyes papok nyilvánvalóan képesek ösztöneiket többé-kevésbé ellenőrzés alatt tartani, így nem figyelnek fel rájuk, mint amilyen például a már elhunyt M. atya volt, aki a Canisius Kollégiumban matematikát tanított és imádta figyelni a hetedikes fiúk úszóleckéit. Mások meghívtak néhány fiút egy kis autózásra a BMW kocsijukon. A fiúk elviccelődtek azzal, hogy kocsikázás közben a pap élvezettel fogdosta őket. Az események után a pap és tanítványai nyögtek a bűntudatuk alatt, zavart csendben voltak, és vezeklésen estek át. A Canisius Kollégium három, most feltárt, erkölcstelen papjainak egyik R. Péter atya volt, egy kövér hitoktató, aki oldal szakállt és napszemüveget viselt. Péter atya most mindent tagad és megpróbálja magát feltüntetni egy olyan joviális papnak, aki megérti a fiatalokat. A pap által vezetett mikró-busz rendszámában benne volt az „SJ” (Societas Jesu) vagyis a „Jézus társaság” jelzése, de a Kollégium tanulói szerint tulajdonképpen a „Seine Jungs” (az ő srácai) rövidítése lehetett.

1973-tól, nyolc éven át R. Péter a Canisius Kollégium játszóterén egyfajta ifjúsági központot honosított meg „Mária Kongregáció” néven. A paptanár által kiválasztott csoportvezetők bebocsátást nyerteke ebbe a délutáni klubb épületbe, aminek „Burg” (kastély) volt a neve, és akiket aztán a hétvégére meghívott „továbbképzésre” egy bajor jezsuita üdülőbe. A korabeli fotókon látszik a szerzetes, aki ragaszkodott hozzá, hogy tanítványai Péternek szólítsák, és akit szeretett tanítványai körülvesznek. R. Péter elkísérte „fiait” síelésre, úszásra. A fényképeken látható serdülő fiúk farmerekben és gyapjú pulóverben vannak. Látható, amint sört és bort isznak közvetlenül az üvegből. Első ránézésre az egész miliő kiváltságos fiatal fiúk teljesen ártatlan időtöltését sejteti, akik Nyugat Berlinben a körülölelő kommunista rezsim ellenére egy szabad iskolában érzik magukat. A ma 52 éves Ansgar Hocke visszaemlékezései szerint a jezsuitákat az optimizmus szelleme jellemezte. Akkoriban ő és társai úgy gondolták, hogy „a diákokkal üvöltöző, reverendába öntözött, javíthatatlanul konzervatív szerzetesek, akiknek egyetlen útmutatójuk a katekizmus volt, végnapjai közelegnek.” Fiatal, atletikus szerzetesek új életet leheltek az iskolába. „Nem láttuk, hogy milyen betegesek és labilisak voltak.” állítja Hocke.

A diákok úgy gondolták, hogy a szexuális élvezetek az emberi boldogság részét képezik. „Tudatában voltunk annak, hogy a fiatal szerzetesek ebből a boldogságból ki vannak rekesztve, és gyakran láttuk, mennyire tehetetlenek.” számol be tapasztalatairól Hocke, akinek személyes élményei nem voltak a lelki gátlásaikkal kapcsolatban, de mások szörnyű árat fizettek érte. R. atya belső köréhez tartozó diákok állandóan „négyszemközti” beszélgetésekre voltak meghívva. Ezekre a „beszélgetésekre” a kastély pincéjében került sor, ami hamarosan hírhedté vált a diákok között és a „maszturbációs pince” vagy „kihallgató szoba” gúnynedvet kapta. Egy volt diák szerint: „Le kellet vennem a nadrágomat és rá kellett feküdnöm az ágyra. Péter atya végig akarta nézni a maszturbálásomat, ami közben fogdosott. Amikor kész voltam, megkérdezte, hogy jó volt-e?”

A szégyen és a félelem, az állandó veszély, és a szerzetesek részéről a bizalmaskodás, de egyben a baráti gesztusok, valamint mint a diákok barátjának a képe, az áldozatokat arra késztette, hogy éveken át megőrizzék titkaikat, vagy legjobb esetben is utólag viccnek fogják fel. Az abúzusnak rendszerint az vetett végett, hogy a sértett idősebb lett, és R. atya már nem tartott rá igényt. Johannes Siebner, aki korábban a Canisius Kollégium diákja volt, és most, mint jezsuita pap a St. Blasien Kollégium igazgatója, azt mondja, hogy „Akkoriban valamennyien hallottunk a pincéről és hogy ott mik történnek, de csak nevettünk rajta.” Később a diákok egymásnak írt leveleiből kiderült, hogy a feltételezések megfeleltek a valóságnak. „Amit megtudtam az egy tökéletes meglepetés volt, annak ellenére, hogy mindig volt bennem valami kellemetlen érzés…. Az egész dolog számomra egy totális sokk hatását keltette, amit nehezen tudtam feldolgozni. Ez az egész annyira hihetetlen, miközben undorító és velejéig romlott….. Aztán ott volt a rendszer rád nehezedő nyomása, ami alól nehezen lehetett kibújni, ha egyszer bekerültél. De nem értem a szerzetesrendet sem, hogy lehet ilyen elképesztően felelőtlen…. Amikor ezt írom, remeg a kezem és félek.”

Peter Rueth ministráns volt az északnyugati Paderborn város közelében álló fiúotthonban, amit a Salvatorians rend tartott fenn. Peter Rueth így számolt be gyermekkori élményéről. „Az egyik reggel, amikor a pappal egyedül voltunk a sekrestyében, a gyónásom előtt bezárta a sekrestye ajtaját és azt mondta „csak egy tiszta lélek szolgálhatja az urat”. Leültetett egy székre, majd a stólájával bekötötte a szemem és egy másik ruhadarabbal összekötötte a kezeimet, amit azzal magyarázott, hogy ezt azért csinálja, mert gyónás közben nem láthatjuk egymást. Aztán kérte, hogy mondjam fel a bűneimet. Ezt követve azt mondta, hogy a penitenciám részeként ki kell nyitnom a számat, amibe egy ecetbe mártott szivacsot helyez, ahogy azt a keresztre feszített Jézussal tették. A végrehajtott orális szex után a pap a fiúra parancsolt, hogy mondjon három miatyánkot és mossa ki a száját.

Ilyen és hasonló visszaidézései a múltnak sokak szájából hangzott el. Amerikai becslések szerint a katolikus papok 2 %-a pedofil, ami azt jelenti, hogy Németországban 400 potenciálisan pedofil pap lehet. A megtörtént eseteket azonban az egyház bagatellizálja, agyonhallgatja és konkrét esetekben a papot áthelyezik egy másik iskolába, ahol természetesen folytatja korábbi tevékenységét. Miért is ne folytatná? Viszont az elöljárók miből gondolják, hogy fel fog vele hagyni? A probléma szőnyeg alá seprése semmit se old meg, pedig lenne mit. A papi pályára kerülő fiatalok nincsenek tisztában az emberi szexualitással. Természetes vonzódásukat a nők felé, el kell nyomniuk. Szexuálpszichológusok szerint ez homoszexualitás és pedofília felé tereli őket. Problémáikra segítséget senkitől se kérhetnek, mert az 1139-óta fenntartott cölibátust isteni erénynek tekintik. A német pápa, Joseph Ratzinger intellektuális világában a papok által elkövetett abúzusnak nincs helye. Felfogása szerint a gyermekek sérelmére elkövetett bűnök az istentelenségből fakadó legszörnyűbb tettek, amiket papok is elkövethetnek. Legutolsó megszólalásában a pápa azt ajánlotta papjainak, hogy kövessék Szent Domonkos példáját, aki magát teljes egészében az imádságnak és a tanulásnak szentelte. Ennek ellenére XIV. Benedek pápa volt az első, aki hajlandó volt találkozni néhány áldozattal, igaz nem hivatalos kihallgatáson, hanem az amerikai látogatásának egy mellékepizódjaként, miután a tanácsadói napokon át hezitáltak. Az írek viszont nem kaptak még egy pápai sajnálkozó levelet se, pedig ott is több évtizedes abúzusra derült vény.  Közben a püspökei teljes mértékben tisztában lévén a valós helyzettel, mindent megtesznek papjaik megmentése érdekében. Amerikában például a Romai Katolikus Egyház több mint 2 milliárd dollár kártérítést fizetett a volt áldozatoknak. Konkrét adatok szerint ezt körülbelül 5000 pap által elkövetett abúzusért fizettek ki közel 12.000 áldozatnak.

Az erkölcstelenségen túl a témának van egy másik, kevéssé ismert vagy feldolgozott aspektusa is. A pedofília végül is a büntetőtörvénybe ütközik. Ennek Németországban az elévülése 10 év. Kiskorúak esetében a 10 év a nagykorúságtól számít. Ez azt jelenti, hogy egy orális abúzuson átesett 13 éves sértett legfeljebb 28 éves koráig tehet világi feljelentést. A tapasztalat azt mutatja, hogy az áldozatok 40 éves koruk előtt nemigen képesek feldolgozni gyermekkoruk abúzusait. Amikor végül megszólalnak, a bűnös pap már vagy halott, vagy nem büntethető. A berlini Canisius College esetében a sértettek 20-30 év múltán álltak elő.

Levonva a végső következtetés, meg kell állapítani, hogy az elmúlt ötven év az emberi szexualitást egy teljesen más dimenzióba helyezte a nyugati világban, mint amire valaha is példa lett volna. A mai társadalom természetesnek tekinti az ember jogát a szexuális örömök megszerzése terén. A szexualitást nyíltan tárgyaló társadalomban a Katolikus Egyház végképp nem dughatja a fejét a homokba, és 2000 év után rá kellene már ébrednie, hogy ultra konzervatív magatartását, saját érdekében, fel kellene adni. 900 év után a cölibátust az egyháztörténelem szemétdombjára kellene dobni. Ezzel az egyszerű intézkedéssel sok tízezer pap és sok százezer sértett pszichés torzulása lenne megelőzhető.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________