Címkearchívumok: görög utazás

(210) Görög gondolatok utazás közben (repríz)

Tibor bá’ utazik online

~k001Adrian Anthony Gill (62) a Sunday Times szatírát kedvelő kolumnistája szerint az ókori Athén kultúrájának mai folytatása inkább található Londonban, Párizsban vagy Berlinben, mint a mai Görögország bármely részében. Különben is – így A.A. Gill – az Athén fénynapjai óta eltelt 3000 év alatt mit adtak a görögök a világnak? Mondhatom jókor teszi fel a kérdést. Például pénzügyi válságot, na persze csak az az Euró-zónának, de ez a lehatároltság nem rajtuk múlik. Leonidász utódai most az utcán borogatják a kukákat és szállnak szembe a rendőrökkel, mert a langyos, mediterrán – mondhatnám – gondtalan életmódnak vége. De ne legyünk hálátlanok, megleptek minket még Demis Roussosszal és a kebabbal is, bár ez utóbbit ők maguk is a törököktől csenték el. Bizonyításként arra biztat Gill, hogy nézzük meg a lassan teljesen helyreállított Akropoliszt, majd a bazársort, amit a mai görögök az Akrfopolisz köré építettek. Hát, látványnak ez is megteszi.

Magyar létemre csak részben tudok egyetérteni Gillel. Az igaz, hogy a görögök pont olyan keveset törődnek a múltjukkal, mint a jelenükkel. A hegyi falvak – az Európai Unió nagy bosszúságára – a kommunális szemetet egyszerűen kihordják a legközelebbi völgybe, és arra gondolnak, szemét problémájuk több ezer évre meg van oldva. De nem minden ilyen egyszerű. Bizánc elég korán ráült a nyakukra (Kr. u. 395), és ott is maradt úgy ezer évig. Bizáncot szorosan követte az Ottomán Birodalom. Ami nálunk 1686-ban véget ért, az a görögöknél 1821-ig tartott, és azért ez nem mindegy. Érdekesség, hogy míg mi szeretjük a törököket, a görögök utálják őket. Úgy látszik a megszállás, az agyon tiprás nem vált ki egységes reakciót.

A néhány száz Magyarországon működő utazási iroda, ha éppen nem megy tönkre, akkor különböző görög utakat (is) hirdet, vagyis soha ennyi lehetőség nem állt előttünk a görög kultúra helyszíni megtekintésére, mint napjainkban, de útvesztő is akad bőven. Ha tanácsot adhatok ne menjetek charterjárattal a görög tengerpartra. A viszonylag olcsó (de egyre dráguló) apartmanok lényegében sebtében, olcsón összeeszkábált olyan alkalmatosságok, ahol aludni, főzni és tisztálkodni – minimális kényelem kíséretében – valóban lehet, de ez csak egy nyúlfarknyival jobb, mint a sátoros kemping. De nem ez a lényeg. A tengerpart nemcsak meleg, sós, drága és dögunalmas, de többnyire jellegtelen is (igaz, lehet, hogy csak nekem, mivel köztudottan tengerundorban szenvedek). Ráadásul az egyik pont olyan, mint a másik. És, ha már Görögországban vagy, ugyanazon a pénzért miért ne szerezhetnél magadnak maradandó élményt. Nézd meg, amit Görögország a tengerparton kívül nyújt az idegennek – persze nem rohamrendőr attakra gondoltam.

Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az Akropolisszal kezdem, mert részemre azt Delphi százszor felülmúlja. Delphi tényleg csodás (és egyre csodásabb lesz 😀 a tucatnyi kőfaragó alkalmazásától).

 Delphy

Az ókori jósda meglepően beillik a környezetébe. Hatalmas feltárt parkszerű terület, amiben egy életre szóló élmény barangolni egy fél napot. Az ősi kövek félreérthetetlen zamatot adnak a látogatók lelki ízelgetéséhez. Ha, nem csíped túlzottan a romokat, akkor nézd meg Meteorát.

Meteorák

Ha az nem vesz le a lábadról, akkor semmi széles e világban. A ma is „üzemelő” kolostorok (összesen öt) megközelíthetetlen, obeliszkszerű, száz méter magas sziklaujjak csúcsán hirdetik az ember túlélés vágyának méreteit – úgy bizony, ez nem kizárólag mai probléma. Hogy a fenébe másztak oda fel az első helyfoglalók? Hogy vitték fel az építőanyagot? Hogy miért, azt nem nehéz kitalálni. Oda fel csak az juthat, akit a fentiek szívesen látnak. Amerikai fiatalok tanyáznak a szomszédságban és szuper felszerelésükkel felmásznak egy-egy csúcsra. Talán csak azért, mert hogy az a pimasz csúcs ott van. Aztán ott fenn meggyújtanak egy magukkal vitt gyertyát, arra az esetre, ha visszafelé lezuhannának 😀 .

Különben az egész ország állandóan gyertyákat gyújtogat. Persze főleg templomokban, ami sajátos megnyilvánulása az ortodox egyház szellemiségnek. A Templom-völgyben elhelyezkedő, volt Apolló-templom jelenleg mint ortodox kápolna funkcionál. Ott jártunkkor egy görög középiskola diákjai is arra kirándultak. Meghökkentő volt az az áhítat, ahogy az egyik görög diáklány megcsókolta a feszületet, amihez az osztályfőnöke, nyilvánvalóan művészeti értékek megtekintése végett vezette. Ilyen jelenetet nehéz elképzelni Magyarországon.

Az ókori Korinthosz is megérdemel egy félnapos bámészkodást. Nem kapkodva, szép nyugodtan, sok-sok elüldögéléssel az ősi kövek között, valamelyik kihelyezett, természetesen újkori fapadon. Ne mondjátok, hogy megint csak kövek, kövek, mert a patinás kövek között nyilvánvalóan rendezetlenül, de látszólag rendezetten, csodás virágerdők bújnak meg, amihez hasonló Magyarországon nem létezik. Vagy ha igen, mint például a közönséges mezei pipacs (nem tudom, lehet még látni itt-ott egyet-egyet?), nos annak színe se a jól ismert téglavöröset hozza, hanem valami sokkal mélyebb, bíbor pirosat. Aztán meg úgy érzem, a legblazírtabb ateistát is valahol megfogja, ha felfigyel, hogy János apostol ezeknél a köveknél írta az Apokalipszist, ami egy kicsit kezd aktuálissá válni.

Vannak meglepő dolgok is. A Thermopülai szorost ne is keresd. Hogy hol volt, azt megtudhatod. Ott, ahol Leonidász szobrát az Leonidászamerikás görögök felállították a II. világháború után néhány évvel. Szoros az nincs, de volt, állítja a görög nemzetiségű idegenvezető (öt évig a Közgázon, bocsánat a Corvinuson tanult, többek között magyarul is, aztán elvett egy magyar csajt feleségül, aki kiforgatta vagyonából, egy közgazdászt! És ilyenek vigyáznak az állam pénzére!). Hogy a szoros mikor tűnt el, és miért? Nos, ez nagy talány. Az is, miért Leonidász, spártai király védte a szorost és hol voltak az athéniak. Csak azért, mert Spárta legalább 200 kilométerrel van messzebb a Thermopülai szorostól, mint Athén. Az is talány, az 50.000 perzsa miért lacafacázott a szorossal és benne 300 katonával. Állítólag, amit tettek, az egy stratégiai bárgyúság. Szóval errefelé túl sok a legenda. Nagy Sándorra természetesen igényt tartanak, Macedóniával együtt, mint az oláhok Hunyadi Jánosra és Erdélyre. A görög Nagy Sándor nem csak a gordiuszi csomót bogozta ki, de apját is megölte, mert hódítási vágyát nem volt képes még néhány évig magába fojtani, de erről a görögök hallani se akarnak.

Akad azért jelen idő is Görögországban, A Korinthoszi-csatorna kifejezetten érdekes. Végighajózni egy 6 kilométer hosszú, és mindössze 26 méter széles csatornán meglepő érzés, ha ezekhez a méretekhez hozzáadjuk a helyenként 80 méter magas partot, akkor kiderül, a hajó ténylegesen egy vízzel telt szurdokon halad előre. Az egyik híd felettünk 80 méter magasban, meglepő látvány. Rajta az emberek, mint apró bolhák, hevesen integetnek. Nyilván ők is turisták. Két kilométerrel arrébb a másik híd már emberléptékű. Hogy egy hajó áthaladhasson „alatta”, 20 métert meghaladó magasságig kellene emelni, mivel itt a part alig néhány méterrel magasabb a vízszintnél. Emelés helyett a hidat leeresztik a vízbe, gondolom a merülési mélység alá, ami nyolc méter körül lehet. Aztán meg magyar mérnök, Türr István vezette a munkálatokat. Ezt mi már elfelejtettük, a görögök nem.

Görögország egyik legnagyobb vonzereje, hogy a valóság és a mitológia úgy keveredik össze, ember a talpán, aki kiigazodik benne. A görög idegenvezető úgy beszél a mitológiai istenekről – természetesen magyarul – mintha valahol ott lennének az Olimposz környékén, csak hát éppenséggel momentán kimentek a divatból. Jóllehet, másfél ezer éve hivatalosan nem is léteznek. Hogy isteneiket komolyan vették, az biztos. Mi mással lehet megmagyarázni egy hatalmas templomot Szunióban, amit egyedül Posszeidonnak építettek. Vagy egy külön szentélyt, ami csak Héráé volt Lutrakitól pár kilométerre,benne több több tucat papnővel. Gondoljatok bele, ez olyan mintha mondjuk Gyöngyösön lenne egy templom Loyolai Szent Ignác részére, kizárólag az ő részére, ahol csak hozzá lehetne imádkozni.

Azért a számtalan isten és félisten mellett megtalálható az örök ember is. Mikénében, Agamemnón sírjánál elkerülhetetlenül eszünkbe jut, hogy a felesége gyilkolta meg. Vajon mivégből? Miért nem elég egy nőnek, ha az ismert világ urának a felesége? Mi ez, ókori önmegvalósítás?

Különben a görög hitvilágnak különleges íze van testközelben. Mint tudjátok, az ember öntudatra ébredésének nagy ára (ismert vesszőparipám), a halandóság közvetlen érzékelése, ősidők óta dacot vált ki belőle. Ki ne ismerné az öregasszony és a halál meséjét. E szerint az öregasszony kikönyörgött a haláltól egy nap haladékot, és azt fel is íratta vele az ajtóra „Holnap jövök, Halál”. A másnap jövő halált az öregasszony emlékezteti ígéretére ami ugye előrevetíti az örök holnapok végtelen sorát. Nos Görög honban ez egy kicsit másképp van. Büszkék is rá, mert a furfang arrafelé nagy becsnek örvend. Így aztán minden görög főeszményképe Sziszifusz, akit két évezred távlatából még ma is csodálnak. Mi is történt? Ugye Zeusz parancsára Hádésznek le kell vinni Sziszifuszt az Alvilágba. Közben Sziszifusz ráveszi Hádeszt, mutassa be saját csuklóján, hogyan kell használni a bilincset. A gyanútlan Hádész eleget tesz a kérésnek, amire Sziszifusz rákattintja azt. Képtelen helyzet. Hádész ki lett vonva a forgalomból, a halottak napokig nem juthattak be az Alvilágba. Perszefoné, Hádész felesége megy el Sziszifuszért, aki szó nélkül követi. Előtte viszont Sziszifusz megtiltja a feleségének, hogy eltemesse. Az Alvilágban pedig avval érvelt „micsoda egy csapnivaló feleség, még csak el se temetett. Engedj vissza három napra, hogy elrendezzem a temetésemet, feleségemet pedig megleckéztessem.” Sziszifusz persze nem tarja be a szavát, az Alvilág hiába várja. Hádész kénytelen Zeuszhoz fordulni Sziszifusz megbüntetése végett, aki azóta görgeti a sziklákat hegynek fel, természetesen megállás nélkül, de – kacsint ránk a görög mesemondó – még mindig jobb a szakadatlan sziklagörgetés, mint a végérvényes elporladás. Főleg ha meggondoljuk, hogy mese közben az autóbusz sziklás szerpentinen halad hegynek fel és hegynek le a 4 méter széles úton, balra pedig 300 méteres szakadék. Anyám! Ha élve érkezünk Argosra még egyszer befizetem az utiköltséget.

Héraion

                             Argos – Héraion

Látva az elsápadt arcokat, az élő görög bedekker elmesél egy viccet. „Meghal a szentéletű pap, ami után Szent Péter színe lé kerül. A Mennyország kiérdemlése nem kérdés, de a pap sopánkodik – nagy az én bánatom Péter atyám, a nyájamat nem tudtam megtanítani imádkozni. Sebaj fiam – válaszol Szent Péter – visszamész a Földre még tíz évre és buszvezető leszel a hegyi ösvényeken.”

A cikk elején említett A.A.Gill túl szigorú volt a görögökhöz. A nép egy dologban biztos hasonlít az ókori elődökhöz. Pont olyan jókedvűen rendezetlenek, mint a hajdan volt ősök. Amerre csak nézünk, nem látunk mást, mint a latin és görög betűk fergeteges keverékét. De, ha csak ez lenne! A görög nagy és kisbetűket felváltva használják, megízesítve néhány stilizált alakkal is. A helyesírást nem ismerik, mint fogalmat. Mindent úgy írnak le, ahogy kiejtik, mármint ki-ki hogyan ejti ki. Talán ezért, vagy egyébként is, például az i-ket, ü-ket és az y-t tökéletesen csereszabatosan alkalmazzák. Szavakba, főleg tulajdonnevekbe, itt-ott töltelékbetűket csempésznek be. A szövegekben különböző ragokat láthatunk vagy elhagyják őket. Ki tudja, hogyan kell? Tán Zeusz a megmondhatója.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________