(2465) T i n d e r

Tibor bá’ szatirikus online

A 20 éves szűz, sőt a 20 éve szűz se én vagyok

Közkívánatra, vagy inkább közkövetelésre engedek a nyomásnak. Ma már úton-útfélen mindenütt társakat keresnek az Interneten. Nekem is rá kellett döbbennem, hogy hazánkban megközelítőleg 10 millió társtalan tengeti életét valamelyik hipermarket és panellakása között. Ezért úgy döntöttem, hogy kísérleti jelleggel az első három hölgynek, akik már hetek óta ostromolnak, lehetőséget biztosítok arra, hogy az én honlapomon is keresgéljenek társat. A hölgyek felé mindössze egyetlen kikötésem volt, hogy lehetőleg saját fényképüket küldjék be, és ha van rá mód, a kép ne legyen 20 évnél régebbi. Ezt is csak saját jól felfogott érdekükben erőszakoltam rájuk, mert egy esetlegesen összejött személyes találkozónál sokat segít az egymásra találásban.

C.S.Grobacsek Mária: Mint azt a jobb oldalt látható fényképem is illusztrálja egy átlagosnak mondható lány vagyok az egyik észak magyarországi településről. Még csak 20 éves vagyok, de már elég sok barátom volt, viszont a szüzességem még nem vesztettem el. Egészen pontosan egyszer már elvesztettem, de valaki megtalálta és 10 % jutalom ellenében visszahozta. Valójában ez a nagy bánatom és ezért teszem fel magam az Internetre, mert a helyi csajok már halálra cikiznek. Szóval várom azt a vállalkozó férfit, aki elvenné – de most már tényleg – a szüzességem, és persze adna érte valamit cserébe, mert ugye, valamit valamiért.

S.B.Kiscelli Ildikó: Sajnos nem volt jobb fényképem. Ez pedig eléggé előnytelen, de eligazodásnak azért megfelel. Gondolom jól látható rajta, hogy egy számítástechnikai cégnél dolgozom, mint kávéfőző, amivel a főzés tudományom be is fejeződik. Éppen ezért csak olyan pasik ismeretségét keresem, akik tudnak főzni (mosni, porszívózni, szülni, stb.) Különben 19 éves vagyok, eddig volt 4 abortuszom, 4 görög társasutazásom és 4 cicusom, de az utolsó pasim ezekből hármat agyonvert, mert dugás közben mindig melleimre akartak ülni dorombolás végett. Ezért egy új pasival szemben nincs semmi más megkötésem, csak a macskák szeretete.

J.M.Nagy Fruzsina: A NAGY nem az igazi nevem, csak olyan ragadvány név. Az első pasimtól kaptam a melleim miatt. Vele egy mammográfiai szűrésen ismerkedtem meg. Amikor levettem a blúzomat azt mondta ilyet még nem látott, pedig már 30 éve szűr, és ezen az alapon össze-vissza nyomkodott, de úgy az ágyban a pasi OK volt. Igaz hamar elment, és pont ezért tettem fel magam az Internetre, mert mammográfiára 2 évig nem kell mennem és ekkora kihagyást túlzásnak tartok, pláne, hogy el se megy. Az életkoromat szándékosan nem mondom meg, hadd legyen meglepetés. Különleges igényeim nincsenek, mert én a 22 centit nem tartom különlegesnek. Igaz, kölcsönös egyetértés esetén a 22 centiből néhány millimétert engedhetek.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

20 gondolat erről: „(2465) T i n d e r

  1. Én 31 éves vagyok, az utóbbi 2 évben rendszeresen tettem fel ezt az applikációt, és úgy heti 100 nőből kb 1-2 volt aki visszadobott szívecskét és még beszélgetni is lehetett vele. A nagyjából 7-10 nő közül max kettő mer elmenni személyes talira, mert inkább csak online barátkoznának vagy csak félnek, hogy nem azt tudják nyújtani amit a Tibor bá’ által is jól szemléltetett hazugság mutat a képeikről 😀 Általánosságban szerintem jól megfigyelhető, vagy érzékelhető, hogy a sok kanos fickó mellett eltörpül az ilyen alkalmazásokon fellelhető társat vagy szexet kereső nők aránya, így oly mértékben vannak elkényeztetve, hogy semmi se motiválja őket arra, hogy megbecsüljék a palikat. Szóval úgy gondolják ha valami már kicsit is eltér az elképzeléstől, kukába vele, mert van nem kis túlzással 100 másik hasonló jelentkező. Nekem az lett a konklúzióm,hogy komoly szerencse kell és nem kevés parasztvakítás, hogy egy igazán szép nő szóba álljon az emberrel. Szóval, maradok a személyes ismerkedésnél. 🙂

  2. 01 – Norbi:
    Köszönjük az igen hasznos, személyes beszámolót.

  3. Hmmmm… az kétségtelen, hogy sok ilyen van….. de had mondjak ellenkező példád… ugyanis a jelenlegi feleségemet is társkeresőn találtam….. és nem kevés ismerősöm van aki szintén ott találta meg!

  4. Nekem sok barátnőm keresgélt sokáig a neten társat. Az volt az általános tapasztalat, hogy rettenetesen nehéz volt, mert a pasik többnyire csak a szexre utaztak, tisztelet a kivételnek, valamint hazudoztak össze-vissza. Aztán pár év távlatában többnyire megtalálták a pátjukat, egy kivételével, ő sorra kifogja a legjellemtelenebb hazugokat. Úgy látom, már fel is adta a reményt, ami nagyon szomorú.

  5. 03 – Zoltán:
    A társkereső egy nagyon okos megoldás, elvégre az ismeretségi kőr szűk. A probléma abból adódik, hogy az emberek nagy része rosszul használja, illetve visszaél a lehetőséggel.
    Az én időmben voltak 5 órai teák, ahol össze lehetett futni nem ismerős lányokkal.
    A szüleim tánciskolák „össztáncán” ismerkedtek hétvégén, ahol a lányos mamák is ott ültek a fal mellett.
    Még régebben mindenütt voltak matchmaker-ek, akik mindkét nemből száz meg száz főt ismertek, és összeillesztették őket.
    Ne de, ami most megy az röhej.

  6. 04 – Camelia:
    G.B. Show szerint: „A férfi számára a szex ára a házasság, a nő számára a házasság ára a szex.” Ha ezt nem felejted el, akkor minden megmagyarázható.

    Tegnap olvastam (nem magyar hírforrásból) A metoo mozgalom annyira túltolta, hogy már akkor se megbocsátható, ha a nő azt mondja „yes”. A férfinek meg kell győződni arról, hogy a nő nem kényszer hatására mondta-e, hogy „yes”. Az egyetlen holt biztos eset, ha a nő azt mondja „fuck me”. De én még ilyen nővel nem találkoztam. Úr Isten, ki fog halni az emberiség. 😀

  7. 06: Én pl. már találkoztam olyan nővel aki azt mondta, hogy „dugj meg”…, igaz nem is lett belőle hosszútávú dolog, mert nimfomán volt a lelkem, és kb. 5 pasinak kellett volna a nap 24h -ban körülötte lenni. Szóval, a lényeg, a lényeg: vannak ilyen nők, találkozni i lehet velük, de, hogy pár hét után már nem bírod az ütemet az is biztos. Mondjuk mi elhúztuk 1/2 évig a dolgot, de aztán ment is tovább „virágról, virágra” kb. 10 évig a „drága”, mire végül kihalászott egy elég tehetős fickót (a korábbiak is azok voltak egy idő után, csak nem sikerült megfogni őket…), akitől lett végre két gyereke a 30 -as éveire. Minden esetre egy életre szóló tapasztalat volt az már biztos, mind szexuálisan, mind emberileg. 😛 😉

    A Tinder és a hasonszőrű alkalmazásokról: Vannak a felhasználók között mindkét nemből a ténylege ismertséget, é kapcsolatot keresők is. Ez a kör cirka 20% lehet. A többség kb. 80% az bizony szexet, randit, elismerést, stb. keres a kvázi nulla önértékelésének, és önbecsülésének elellensúlyozása miatt.
    És ahogy a világunk is csúszik lefelé a béka segge alá, úgy az emberi kapcsolataink, a társkapcsolatok is egyre silányabbak, felszínesebbek. Szex az szinte egyből van, de pár hónap, zömében 3/4-1 év után azonban mindig kiderül, hogy egymást fikarcnyira nem ismerő emberek űzik egymással, és kezd kihűlni a dolog. Nem véletlen, hogy a mai házasságok 50-55% -a a házasság 2-3 évében véget ér. Papír nélkül ez már 1-2 év után i meg van. Hiába, a szex összeköt (Oxitocin, Endorfoin…), de egymás ismerete, a hasonló látásmód, közös érdeklődési kör, stb. össze is láncol.

  8. 05.

    Ma is van lehetőség táncon keresztül, kulturált módon ismerkedni, és most nem a bebaszós hétvégi heringpartikra gondolok, ahol seggrázáson kívül bármilyen más táncmozdulat esélytelen.

    Rengeteg tánciskola van ma Budapesten, vidéki nagyvárosokban is egyre több. Egyrészt lehet táncórán ismerkedni, másrészt hétvégente ezek a tánciskolák rendszeresen bulikat szerveznek. Rengeteg csinos, kulturált nő/ férfi jár ezekre az eseményekre.
    Persze ehhez meg kell tanulni valamilyen szinten táncolni, ami csomó idő, pénz befektetés (és itt már a legtöbb ember kiesik). Nem baj, ez is egyfajta szűrő.

    Szóval aki akar, annak ma is számtalan lehetősége van ismerkedésre, inkább arról van szó, hogy az emberek többségének nincs ma erre igénye, és így marad a számítógép/ mobiltelefon előtt a Tinder meg a társkereső.

  9. 07.Python

    …” Hiába, a szex összeköt (Oxitocin, Endorfoin…), de egymás ismerete, a hasonló látásmód, közös érdeklődési kör, stb. össze is láncol….”
    A sex csak összeköt, a pertner emberi értékeinek megismerése ÖSSZELÁNCOL.
    Nagyon megragadott , és nagyon tetszik ez a kifejezésmód, a dolgok ilyes megfogalmazása, le a kalappal Python.

  10. 07 – Python:
    Megmondom őszintén ez a „dugj meg” rendkívül inspiráló. Elég sok nővel volt dolgom, de egy vonatkozásban mind egyforma: titkolta, elrejtette, elhallgatta, hogy neki is jó volt. Diszkréten átlépett rajta. Kegynek állította be, hogy megdughattam. Mind azt várta, hogy én kezdeményezzek. Volt, akiknek le kellett engedni a redőnyt. Volt, aki elfordult, amikor lehúzta a bugyiját. Jó, ez nem a mai korosztály. Ma nem tudom mi van, mert 26 éve házasodtam utoljára, és azóta nem vagyok a forgalomban. 😀

  11. 10: Én elváltam, jobban mondva szétmentünk az élettársammal (aki a nimfó után jött… és mai értelemben elég sokáig húztuk együtt 😉 ), mert nem házasodtunk össze. 😛 Amúgy az sem most volt…, még a húszas éveim végén. Egyébként ma is az van, többségében a normális nőknél ami Te is leírsz. Ő ugyan nem, meg á dehogy, meg ő úrilány, stb., csak mindig véletlenül megbotlanak és valahogy a farkadon kötnek ki. 😛 😉 De nekik nincs senkijük, meg akárkivel nem, életemben nem volt alkalmi kapcsolatom, miközben úgy néz rád, hogy tépd már le rólam a ruhám, de egyébként én nem feküdnék le akárkivel egyből, főleg nem veled, stb.!

    Viszont az általános tendencia az az, hogy ma már a csajok nyomulnak, főleg ha van BMW-Audi-Mercedes-Benz „szentháromság” közül valami a feneked alatt, ha meg még lakás is van, és min. virítód havi nettó 300.000 -es fizut, akkor…! Önmaguktól küldik az először csak a másodlagos nemi jelleget kihangsúlyozó fotókat, aztán pár dicsérő szó után jönnek az egyre merészebb fotók, végül a bikinis, majd félmeztelen v. pucér képek a tükör előtt v. szelfikamerával. Ami persze izgató, meg tényleg vonzó egy darabig. Csak hát süt szegénykémről egyből, hogy kb. egyből megkapható, totálisan önértékelési hulla, önbizalomnak és vadságnak álcázott önbizalomhiány, amit az általa egyedüliként ismert széteszem a lában, jól meg…-nak, és arra a pár percre biztosan szerettek véglények. Most őszintén, a szexen kívül tartós kapcsolatra bármelyik egészséges önértékeléssel bíró férfitársam akarna egy ilyen „nőt”…?! Megsúgom, nem! A többségünk persze élni fog az adandó alkalommal, mert ugye egy numera, az nem numera, de aki már unja ezeket a játszmákat, és többre vágyik egy kufircnál, az nem fog visszaélni az ilyen nők gyengeségével. Nem, nem azért mert Grál lovagok volnánk, de egy idő után nem kell a kellemetlenség, meg az, hogy valakinek a pótapja, pótbarátja, szeretője, barátság extrákkal „társa”, stb. legyél.
    Ugye ezek a pénzedre hajtók pedig aranyásók, hogy ezt a régi kifejezést használjam. Normális nőket lehet találni ugyan, de egyre ritkábban. Főleg a 30-as, 40 -es elvált, gyerekes korosztályból, mert időközben rájöttek, hogy ugyan pénzes, de faszkalap pasihoz mentek hozzá, a biztos gyermekvállalás reményében. Csak ugye a gyerek nem a kocsira, pénzre üt, hanem az apjára…! 😛
    A fiatalabbak kvázi egy jó szótól, na jó, pár dicsérettől már le is fekszenek bárkivel, aki jó partinak tűnik, csak aztán csodálkoznak, hogy 1-2-3, esetleg pár heti szex után dobják őket, és csak arra kellenek. Egyre inkább pénzvadászóbb, anyagiasabb ez az egész dolog.

    És még mielőtt megkapom, nem, nem vagyok hím soviniszta, én is találkoztam normális nőkkel, akik nem a fentebb felsoroltabb kategóriába tartoznak, de ők az a 20-25% -os kisebbség a saját tapasztalataim szerint. Az meg már az én saram, hogy pont az ilyen normális, és érett nőkkel nem jött össze tartósan, de ha valakivel nem illetek össze, akkor az hosszútávon nem működik jól. Szóval vannak még normális csajok, de 35 alatt egyre gázabb a szabad felhozatal, a mai huszonévesek meg így negyven környékén, hát max. szexre jók, de önmagukban a zöme egy igazi HP vagy HHP. (Hozzáteszem, saját tapasztalataim alapján.)

  12. 11 – Python:
    Ezt apám (aki elég nagymenő volt) Szellemesen intézte el. „Szűzzel nem futottam össze (pedig az első titkárnője 17 volt) viszont minden nőm életében én voltam a második.” –
    Volt nekik néhány nevezetes húzása. Egyszer két, egymást ismert szeretője együtt elmentek hozzá és azt mondták nekik kórusban: „Tibor válassz! Ő vagy én?” Erre apám szó nélkül sarkon fordult és elment a harmadik szeretőjéhez.
    Végül az anyám beváltotta több éves fenyegetését és beadta a váló keresetet. A tárgyaláson 10.000 Pengő végkielégítésben egyeztek meg, és az anyám mindjárt át is vette az összegről szóló csekket. Kifelé menet a kapuban összetépte a csekket, a papír fecniket átadta az apámnak és azt mondta „én inkább nevelem tovább a gyerekeket, este otthon találkozunk”. Találkoztak.

  13. 12: A második barátnőm, még hamvas tinédzserként szűz volt, és nekem adta az elvétel jogát 1/2 év együtt járás és számtalan petting után. 😉 😛 🙂

    Viszont azóta nem találkoztam „szűz” nővel…, max. megjátszottan szüziessel! 😛 😉 Jó apád egy igazi bölcs volt, ott a pont nála! 🙂

    Megsúgom, dolgoztam iskolában, és ott már a 10-12 évesek többségének is szexuális felvilágosítást kellett tartani, mert mint a nyulak, minden ész és felelősségvállalás, védekezés nélkül szexeltek fusiban…! Szóval mai tinédzserek már a 20-as éveik előtt, sőt a 15. életévük előtt sem fognak nagyon szűz csajjal találkozni. Ami valahol szomorú. 🙁

  14. 09: Kösz! De egy bizonyos kor vagy élettapasztalat után az ember fia, és lánya is (Bár a női ismerőseim által évtizedek alatt meséltekből arra következtetek, hogy a mai csajoknak -mert nővé nem elég születni, meg is kell érni azzá- nincs az az Élet által adott pofon mennyiség, amitől fejlődni és érni tudnának, de ez a pasik zömére is elmondható.) társkapcsolatra törekszik a felületes párkapcsolatok, vagy a még annak sem nevezhető „kapcsolatok” helyett. Na ez viszont a mai rohanó, elkorcsosuló, elanyagiasuló világunkban elég nehéz, de törekednünk kell rá. 😉 🙂

  15. A mai fiatal társadalom elkorcsultságát, érzéketlenségét és kapcsolati sivárságát az elektronikában látom.: a házielektronika-a tv., számitógép – valamint a hordozható, kültéri elektronika -a mobiltelefon -miatt tartunk ott, ahol vagyunk emberileg/ társadalmilag.
    Az elektronika ezen értelemben öl, butit, elszigetel. Nincs kedved embert látni, találkozni, beszélgetni, mert a kisebb, nagyobb, mégnagyobb képernyők rabja vagy, szines bűvőletükben él a mai ember, főleg a fiatalabbja.
    Hadd ne én, a vénember szaporitsam a szót a mai társadalmat szétrohasztó jelenségről, amely gyorsabban terjed, mint a drogszivás, menjetek utcára, üljetek fel buszra, vonatra, villamosra, és nézzdetek szét magatok körül.
    Ahány ember, annyi mobil, igaz-e?
    És majdnem mindenki használja, azok is, akiknek nem jutott ülőhely, férj-feleség, mindenik a saját mobiljába merülve, iskoláscsoport, kik ismerik egymást, esetleg osztálytársak, felszállás után leülve rögtön előszedik a mobilt, akkor milyen emberi kapcsolatok épülhetnek ki egy ilyen társadalomban, ahol senki nem kiváncsi a másikra??!!

  16. 15 – bálint:
    Igaz.
    Néha-néha Évával lemegyünk a Rómaik partra, ahol van egy törzshelyünk egy törzs asztallal. Iszunk egy kapucsínót, vagy éppen ebédelünk. Viszünk magunkkal egy látcsövet, és ha jön egy hajó, akkor bekukkantunk a fedélzetre. Az ősszel láttuk a non-plusz-ultrát. Jött egy pár, egy 20 év körüli lány és egy 25 év körüli fiú. Fogták egymás kezét és leültek a mellettünk lévő asztalhoz, egymással szemben. Nem beszélgettek. Hangtalanul mind a ketten elővettek egy okos-izét a zsebükből, letették maguk elé az asztalra és egyetlen hang nélkül elkezdték nyomkodni. Évával kíváncsian (és hangtalanul) néztük őket, majd egy percnyi nyomkodás után elkezdtünk nevetni. Ők fel se néztek, nyomkodták tovább. Kb. fél órával később felálltunk, és elindultunk haza felé, még akkor is nyomkodták. Éva kérdezte tőlem, Te ezek hogy dugnak? Nem ismered a régi cserkész kuplét? Nem. Sok szakasza van neki, de ide csak a harmadik vonatkozik:
    Egy rádiós felfedezte
    Az elektromos baszást
    De egy kosza rövidhullám
    Jól megrázta a faszát,
    Holla hi – holla ho
    holla-holla-hija-hija-holla ho-ho-ho

  17. 16.Tibor bá
    Ma is születnek értékes emberek, pontosan úgy, mint régen, csak a mai társadalom, a körülmények nem teszik lehetővé, hogy ez felszinre kerüljön, kinevelődjék, kifejlődne bennük.
    Az emlitett fiatal pár, és a sok-sok többi, az ötvenes években BESZÉLGETETT volna egymással, mint ahogyan a mi korosztályunk tudott anno beszélgetni egymással, volt kommunikáció, volt AKARAT és szükségét éreztük a verbalitásnak, a minden emberi kapcsolat alapjának és kezdetének.
    Manapság erre nincs szükség, nincs rá igény, az emberek-főleg a fiatalok SMS- ekben, néhány rövid tőmondatban beszélgetnek, ha ezt a ” beszélgetést” egyáltalán igy lehet csúfolni, sőt legutóbb már majdhogy szavakra sincs nagy szükség, kialakulóban van egy idióta, retardált gyerekekenek való, riasztóan együgyű emoticon-nyelv, ha hallottál róla.

  18. Önimádó társadalom.
    Felszínes érzelmek.
    Transzgenerációs problémák.
    ….
    ….
    Nulla önismeret.

  19. 17 – bálint:
    Azt, amit 16. alatt írtam, hogy lehet leírni emoticon nyelven?
    Értelmes ember szabásúakat kísérletik úton megtanították 200 jelre. Ezekkel kommunikáltak a majmokkal. Akkor most, a maik fiatalok egymással 200 emoticonnal kommunikálnak? LOL!

  20. Volt egy tornatanárom,Lackának becéztük a hàta mögött.
    Ô szokta mondani ha valaki nem tudott tornaórán valamit megcsinálni:
    -„Afrikában gyököt vonnak a majmok,te meg erre is képtelen vagy?!”
    Én a mai x,y etc generációra mondanám ugyanezt.
    Ugye ôk se mobillal születnek ,de nagyon gyorsan rabjai lesznek az agyhülyitô gadget-eknek.
    A cél a computer,telefon,tv,hollywoody fake storyk mind arra vannak tervezve,hogy a népesség csak egy birkanyáj legyen.Aztán ha már mindenki elbódult a nagyszerû szürrealitásban akkor ki fogják húzni a villásdugót a konnektorból és a birkák önként és dalolva masiroznak a FEMA táborokba!
    Errôl szól az egész!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük