
Teherán nukleáris ambiciói egybeesnek az Irán és Izrael közötti növekvő feszültséggel és az immár közvetlen katonai ütésváltásokkal.
Izrael már többször jelezte, hogy a perzsa állam nagyon közel jár a nukleáris robbanófegyver elkészítéséhez, ha a legfőbb vallási vezető meghozza a döntést a végzetes lépésről. Iráni tisztviselők eddig azt hangsúlyozták, hogy az ország nukleáris programjának „békés” aspektusa van, és Teherán nem törekszik nukleáris fegyvert építeni.
A Fox News legutóbbi interjújában Keith Kellog amerikai altábornagy mégis a legközelebbi időpontra teszi az iráni atomfegyver megépítésének lehetőségét.
20 éve megy a ködösítés, a félrevezetés és a megtévesztés
A békességről alkotott hamis képet nem kisebb személyiség vázolta fel, mint Haszán Róhani iráni elnök, aki két ciklust is betöltött 2013-2021 között. Az államfő azt vetítette a Nyugat felé, hogy a legfőbb papi vezető vallási parancsot (fatwát) adott ki arról, hogy Irán békés állam, amely elutasítja a nukleáris fegyverkezést.
Róhani ezt úgy interpretálta a brit, francia és német külügyminisztereknek, hogy az ajatollah megtiltotta a nukleáris fejlesztéseket, amiből viszont egy szó sem volt igaz.
A megtévesztés kampánya akkor indult el, amikor az Iszlám Köztársaság úgy látta, hogy túlélése közvetlen veszélybe kerülhet az USA és szövetségesei iraki invázióját követően. Khamenei egy beszédében akkor azt mondta, hogy „nem akarunk atombombát. Még azt is ellenezzük, hogy vegyi fegyvereink legyenek. Ezek a dolgok nem egyeznek az elveinkkel.” A főpap azt hangsúlyozta, hogy Irán fiatal nemzedékében rejlik az igazi erő, nem pedig a fegyverkezésben.
Az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval (valamint még Oroszországgal) folytatott későbbi nukleáris tárgyalásokról azonban mára világosan kiderült, hogy Irán legfőbb célja a fejlesztésekhez szükséges idő megnyerése volt, amihez szisztematikus félrevezető narratívákat kellett kapcsolni a program békés természetéről.
Azóta viszont a teheráni tisztviselőktől vagy a hivatalos médiától érkeznek alig burkolt fenyegetések arról, hogy az iráni nukleáris doktrína bármikor megváltozhat. Maga a legfőbb papi vezető, Ali Khomeini ajatollah is többször tett erre utaló kijelentéseket a közöségi médiában, amikor a cionizmus felszámolását, azaz Izrael megsemmisítését nevezte a legfőbb feladatnak.
Mennyi idő kell meg Teheránnak?
Az amerikai média és több katonai elemző szerint Irán „csak néhány hétre van” egy vagy több nukleáris fegyver megépítésétől. A témát ezen a héten az amerikai alelnökjelöltek vitájának moderátora is felvetette.
Ugyanakkor a nukleáris szakértők azt mondták a The New York Times-nak, hogy Irán nem csak „néhány hét” távolsága a nukleáris fegyver építésétől, hanem Teheránnak valószínűleg több hónapra, vagy akár egy évre is szüksége van egy ilyen fegyver létrehozásához.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter július közepén úgy jósolta, hogy Iránnak már csak 1-2 hétre van szüksége a „kitörési idő” eléréséhez, ami azt jelenti, hogy már kellő mennyiségű és katonai sűrűségű hasadóanyag lesz a birtokában.
Izrael szerint viszont a küszöböt nem most, hanem az év elején átlépték. Az amerikai védelmi minisztérium egyik szakértője pedig már tavaly úgy mérlegelt, hogy Iránnak csak pár hét kell a katonai szintű sűrűség (90%+) eléréséhez.
A média gyakran és helytelenül tálalja, hogy mennyi időre van szükség az atomfegyver bevethető szintjének eléréséhez, és összekeverik a kellő szintű robbanóanyag elérését a fegyver megépítésével. Ezzel szemben a nukleáris fegyverek gyártásának több más aspektusa is van, beleértve a nukleáris tisztítási munkálatokat, a mérnöki feladatokat, a fegyver fizikai legyártását és főként a tesztelését.
Mindehhez nagyon magas szintű kohászati, mérnöki és informatikai munkának is párosulnia kell, a tesztelést pedig érzékelni fogják a nyugati és izraeli felderítő eszközök.
Houston J. Wood, a Virginiai Egyetem emeritus professzora azt mondta a The New York Times-nak, hogy nincs közvetlen veszélye annak, hogy Irán idén megkezdi nukleáris fegyver tesztelését. A tanár szerint körülbelül egy év kell még ahhoz, hogy Irán elegendő nukleáris üzemanyagot állítson elő, mielőtt nukleáris fegyver megépítésébe belevághat.
Siegfried Hecker, az amerikai Los Alamos katonai Laboratórium egykori igazgatója erről azt közölte, hogy maga a fegyverkonstrukció hosszú hónapokat vehet még igénybe.
Történelmi összehasonlításban: a Manhattan-terv során az Egyesült Államok 1945 márciusára 21 dúsító egységet működtetett, és július elejére érte el a fegyverszintű sűrűséget. Az előállított kb. 50 kilogramm súlyú dúsított uránt átszállítottak a Los Alamos kutatóközpontba, ahol a teljes mennyiséget beépítették az első atomfegyverbe, a Hirosimát elpusztító Little Boy-ba, a kisebb sűrűségű maradékot pedig a Nagaszakira ledobott fegyverbe.
1945 augusztus végére Amerika már 12 atombomba birtokában volt, de a japán kapituláció folytán ezek bevetésére már nem volt szükség. A fegyvereket a Fülöp-szigeteken szerelték össze.
Mivel a műszaki rendszerek és technológiák azóta hatalmas fejlődésen mentek át, és ezeket Irán ismeri, sőt megtanulta alkalmazni is, szinte biztosra vehető, hogy a perzsa állam egy éven belül bevethető atomfegyver birtokában lesz – vagy akár sokkal előbb is.
Izraeli támadás minden fronton az utóbbi hónapokban és hetekben – az egyik legfőbb ok éppen az, hogy fogy az idő, mert Irán a célegyenesben van az atomprogramját illetően. Jobb kiprovokálni a perzsákat most és bevonni egy háborúba az amcsikat még most, mint később, ugyanis teljesen más a leányzó fekvése, ha egy atomfegyverek nélküli ellenséggel vívsz háborút, mint olyannal, aki rendelkezik nukleáris fegyverekkel. Ez a magyarázata a nagyon visszafogott iráni reakcióknak is. A rakétaprogramjuk is fejlett, hordozóik már valószínűleg vannak.
Az egyik oldalon nincs idő, a másik oldalon az idő egy szövetséges… Ez nem egyedi eset a háborúk, ellenségeskedések történelmében. Az időfaktor szinte mindig nagyon fontos ilyen szempontból is.
Tegnapi hír: földrengés Szemnánban, Iránban. 4,5 erősségű, a furcsasága az, hogy állítólag nem voltak utórengések. Megcsinálták a perzsák az első föld alatti teszt-robbantásukat? Ha igen, az „illetékes elvtársak” tudni fogják és venni fogják az üzenetet, hogy az új atomhatalom bejelentkezett a klubba.
Valamiért nagyon hezitál Izrael.
Mi lehet az oka, hogy lassan 10 napja nem válaszol a perzsák rakétacsapására.
Vagy nagyon megrágják az eshetőségeket, vagy az USA nem engedi a kijelölt célpontokat megcsapni, így még folyik az alkudozás, vagy egyszerűen nincs meg a képesség hozzá, mert mondjuk nem engedik az arab államok a területük használását, illetve nem megoldható a légi tankolás nagyobb kockázat nélkül.
Egyedüli járható út az IÁF-nak, ha Jordánián át Irakon keresztül közelíti meg Iránt. Azonban ott fenn áll a veszélye, hogy az oroszok kiszúrják a támadó köteléket és szólnak a perzsáknak, akik teljes tűzkészültségben várják azokat (pl. a Murmanszk nagy teljesítményű elektronikus zavaróval, ami állítólag az F-35-ök rendszerét is bezavarja – ebből kapott Irán 4 db.-ot, ami lefedi a fél kölel-keletet). Ennek okán is alkudozás lehet a medvével is.
A média azt sugallja hogy napok kérdése a büntető csapás.
Szerintem is lesz, mert ha nem az nagyon nagy blama, főleg, hogy közel-keleten ezt a gyengeség jelének tekintik. Kérdés, hogy mikor és mit.
2 – Bendegúz
Izrael bajban van. A légvédelme nem úgy működik, ahogy kellene.
Délről a hútik tesztelték pár hete – eredményesen.
Északról rakétaesőt zúdíthat Izraelre a Hezbollah; tele vannak rakétával, annak ellenére, hogy pár raktárukat a zsidók kilőtték. Libanonnal háborúban áll Izrael – tárgyalni nem tudnak, mert Libanonban nem a reguláris hadsereg képviseli a legnagyobb erőt, hanem a lefejezett Hezbollah, amely az ország messze legnagyobb politikai-katonai mozgalma/ereje. Az meg tárgyalni a történtek után nem fog. Az izraeli szárazföldi hadseregnek pedig nagyon nehéz dolga lesz, hogy akár 100-100 métert haladjon előre Dél-Libanonban.
Keletről Irán lőheti ki a rakétáit. A nyugati médiák túlságosan optimista képet festettek a légvédelem eredményességéről – olyan nem nyugati (de nem is iráni) forrás is van, aki azt állítja, hogy a kilőtt 200 iráni rakétából 181-et nem tudtak megsemmisíteni az izraeliek, az amcsik és a franciák együtt, akik készültségben voltak és eleve segítették Izraelt, mivel Irán előre szólt, hogy készülhetnek a támadásra.
Olyan kósza hírek is vannak, hogy jó néhány F-35-ös is megsemmisült az iráni rakétatámadásban – igazából ez mellékes is, ha igaz, ha nem, de az Izraelieknek minden veszteség duplán fájó, mivel az ország kicsi, a logisztikájuk sebezhető és egy többfrontos háborúba az ország még gazdaságilag is belerokkanhat.
Az USA-ának rendkívül gyengültek Irán felé a tárgyalási pozíciói, mert azt ígérték a perzsáknak az után, miután az izraeliek kivégezték iráni területen a Hamász vezetőjét, hogy mérsékelni fogják Izraelt, csak ne bosszulja meg azt a cselekedetet Irán. Hát úgy sikerült mérsékelniük Netanjahuékat, hogy utána jött a Hezbollah elleni akció. Ezek után az irániaknál az amcsik már nem tárgyalóképesek, Washington már nem sok mindent tud majd elintézni diplomatikus úton Teheránnal.
Izrael szerintem is válaszolni fog a támadásra, de ezzel csak újabb adag olajat önt majd a tűzre. Az ország instabil helyzetbe kerül, külső és belső okok miatt is.
Egyébként meg az is közismert, hogy nem minden zsidó vagy magát zsidónak valló illetve a judaizmust követő embercsoport nézi jó szemmel már csak azt sem, hogy Izrael Állam eleve létezik és ezek az erőknek az az érdeke, hogy a helyzet a Közel-Keleten egyre csak fokozódjon. Persze, az okok teljesen mások az ő esetükben, mint mondjuk az araboknál. Ezek egyáltalán nem palesztinbarát erők, teljesen mások a motivációik.
Akik azt gondolják, hogy a zsidók ebben az akár alapvető kérdésben (mármint Izreel létezését illetően) is egységesek, az nagyon nagyot téved!
Izrael túl sok hidat égetett fel egyszerre. A helyzete enyhén szólva is bonyolult, gondolom, hogy mindent lépést mérlegelni kell, mert a fentieket sokan magában az Izraelben is nagyon jól tudatosítják.
Shlomi Eldar, izraeli újságíró: „Mi kezdtünk háborút Iránnal; ki ölte meg Iszmail Haníje-t?!
Ha megtámadjuk Iránt, azonnal reagálni fognak; vannak erőműveink, a haifai kikötő és vegyi üzemeink, amelyek célpontjaik lehetnek. Még mindig nem tudjuk kezelni a gázai helyzetet, a túszokat és a Hezbollahot, és Izrael nem fog túlélni egy háborút Iránnal.”
Egy izraeli élő tévéadásban beszélt így, de a szociális hálókról eltávolították a felvételt.
Egyébként vannak még más motivációk is, néhány közülük egyszerű, mint a faék. Például bizonyos amcsi gazdasági illetve politikai körökben nagyon nem szeretnék, hogy az olaj ára az egekbe szökjön egy közel-keleti eszkaláció, adok-kapok következményeként, mert mondjuk ez nagyon jól jön majd például az orosz költségvetési bevételek szempontjából. Stb., stb.
Azonkívül, hogy bonyolult megcsapni repülőről Iránt (rakétával menne, de valamiért ezt nem szeretik az izraeliek) az egyelőre elmaradt válaszcsapásban szerepe van a közepes szinten muzsikáló izraeli légvédelemnek. A perzsa ballisztikus rakéták ellen nem igazán volt hatékony a rendszer. Megjegyzem, az AEGIS sem. Ezek tükrében nem biztos, hogy megéri belemenni egy adok kapokba. Nincs mélysége Izraelnek, így legfeljebb föld alá tudnak elrejteni dolgokat. Ha pedig atomerőműveket lőnek meg a perzsáknál (ahogy hírlik), akkor ők is olyan választ fognak kapni és az ezzel kapcsolatos reklamációjuk semmit sem fog érni, ti. ők kezdték a veszélyes infrastruktúra kikapását. Remélem nem kerül sor erre.
A csapások eredményéről Izrael is nagyon hallgat, s ha szól, akkor kb. a FOS média szintjének megfelelően teszi. 100%-ban leszedett mindent. Ha F-35-ösöket nem is lőttek szét a perzsák, de kárt okozhattak, amit persze, hogy nem kötnek az orrunkra. A napokban hallottam, hogy a nevatimi légibázison operáló három zavaró és elektronikus porszívóként működő repcsijükből kettőt lehet, hogy szétlőttek/megrongáltak a perzsák.
Egy osztrák szakértő írja, hogy:
„Az osztrák katonai szakértő, Tom Cooper hívta fel ráa figyelmet, hogy a múlt keddi iráni rakétatámadás óta az izraeli légierő (IASF) három átalakított G-550-es légtérellenőrző gépéből (AWACS) csak egyet lehetett működés közben látni, méghozzá a 452-es lajstromjelűt.
„Az 537-es és az 569-es számot viselő példányok holléte ismeretlen” – írja Cooper.
A gépek azon a Nevatim légibázison állomásoztak, amely az iráni rakétatámadás egyik fő célpontja volt. Izraeli hivatalos közlések szerint a támadás nem okozott jelentős károkat a bázison, de független szakértők szerint az mindenesetre biztos, hogy számos iráni rakéta vagy robbanófej, esetleg a lelőtt rakéták darabjai csapódtak be a bázis területén.”
Ha ezek a gépek tényleg kiestek, az elég nagy érvágás a felderítési rendszerüknek.
Nem mellékesen nem vagyok meggyőződve, hogy ez az egész nem egy orosz proxy arra válaszul, hogy elkezdték csapkodoni a hátországát nyugati rakétákkal. A Murmanszk elektronikai zavaró berendezést is azért adhatták át, hogy figyelmeztessék a nyugatot, hogy eddig és ne tovább.
Ha fokozza az USA az ukrán helyzetet, az orosz is be fog gyújtani neki egy pár helyen. Többek között azzal, hogy a nyugati gazdaságnak is oly fontos olajárat megsokszorozza a k.keleti olajinfrastruktúra szétkapásával.
És, hogy a cikkhez is hozzászóljak, mi van ha van Iránnak atomja? Akárcsak pár robbanófej erejéig. Nagyon veszélyes játék indulna, ha ezt valaki nem venné figyelembe. Lévén, hogy a perzsák már bemutatták a célba juttatási képességüket. Lehet, hogy éppen ez ami visszafogja Izraelt egy kemény választól.
Ha robbantottak, akkor már van atomjuk. Izrael elkésett. Mostantól Iránt nem érdemes megtámadni.
5
Az oroszokat meg lehetett ?
Azt mondtam, nem érdemes, nem hogy nem lehet. Mért, ki támadta meg az oroszokat?
7
Amellett ,hogy védekeznek, elég huszárosan támadnak is az ukránok. Kurszknál és drónokkal sok helyen.
Bogár László a csatornáján beszél akár 1000$-os olajárról is ha nagyobb gebasz történik a közel keleten.Persze pontos árat ó sem tud. de jelenésen megugorhat ha lesz valami.
Viszont jelen pillanatban teljesen kikövetkezhetetlen hogy mi lesz a közel keleten és ki mikor mit lép.Egyenlőre a közel keleti háború is csak egy „olvasom a hírekben „tipusú háború
Ha esetleg elszáll az olajár akár csak 200 dollárra akkor meg majd csak les a világ és zuhan egy recesszióba.Ne menjünk bele de egy 200$-os olajárnál is annyi lenne a világgazdaságnak.Talán az öbölháború idején volt egy nagy olajáremelkedés de ne felejtsük el akkor még alig volt olajfüggőség. Emlékszem még gyerekként talán elsős voltam.Na ha most kapna egy olajsokkot a világ az teljesen más lenne.
9. andrew
Valahogy be kell indítani azt a fránya összeomlást és megteremteni az új világrend eljövetelének feltételeit.
Egy napi túlélésért küzdő tömeget sokkal könnyebb lesz beterelni egy digitális disztópiába (ahol nagyjából lesz enni és innivaló, meg relatív létbiztonság, ha nem pofáznak) mint egy öntudatos, javakban dúskáló fogyasztásra szakosodott embertömeget.
Semmi sem történik véletlenül.
Csak azt kell megnézni, hogy milyen szépen húzzák nap mint nap a srófot.
Valahogy olyan szépen együtt tud működni orosz, kínai és amerikai ebben a nagy vetítésben. Egyik hozza a gyufát, a másik a benzint, a harmadik pedig az elégetendőt. A keletkezett füst jótékony takarását pedig valamennyien kihasználják.
10.
Nagy szellemi erőfeszítéssel sem sikerült Téged megértenem.
10 – Bendegúz
https://medium.com/@360IE_16697/egypt-the-pharaoh-and-slave-systems-cfef4a1aa0c2
12.
Az Akropolis köveibe kéne vésni !
LOL 🙂
13 – Portish
A nyitó képet mindenképpen. Elég azt megnézni, a szöveg igazából mellékes, nem is fontos.
Kedves „LOL 🙂” Mester, meg ne szakadjon ám a nagy szellemi erőfeszítésben! Nagy kár lenne egy ilyen nagyszerű Csillag Patrik-díjas debatterért.
10, Bendegúz
Mark Rutte holland szakember, (Magyarország régi barátságtalan vitapartnere, de most már nagyhatalmas bölcs tanítója a szorgalmas magyar népnek) és Christopher Cavoli amerikai tábornok ill. Pierre Vandier francia admirális, kidolgozták,
az ún. minimális képességfejlesztési előirányzatot a Szövetség számára,
amiben minden tagországnak ki kell vennie a részét, összesen 131 dandárral. Na, ugye.
Az online média meg a háború végét nyomatja, hogy a területi engedmények fejében, az oroszok kapják vissza a 17. század szerinti oroszországi határvidéket. Ó, persze.
Nem Volkswagen, Audi, Skoda, Seat lesz, hanem a jól bevált Kübelwagen ( ha a törökök kilépnének), légvédelmi csöves tüzérség, drónok, Panzerfaust és majd a jenkik is elkezdik a készenléti raktáraik számát ill. a csapataik létszámát szaporítani kelet – Európában.
Sok migráns Libanonból, Szíriából megint várható?
A törököket vajon elbizonytalanítja, hogy ki akarják rakni őket a Swift – rendszerből?
5 – Ábel
„Ha robbantottak, akkor már van atomjuk. Izrael elkésett.”
Nagyon úgy tűnik, hogy ez a nagy szitu.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, William Burns szerint nincs bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyverek kifejlesztése mellett döntött volna.
Ha Teherán ilyen lépésre szánná el magát, az Egyesült Államok és szövetségesei valószínűleg tudnának róla – mondta a georgiai Sea Islanden tartott Cipher Brief Threat nevű konferencián.
Az NBC ugyanakkor idézi a CIA igazgatóját: Iránnak egy hetébe telik egy atombomba előállítása és a kockázatok egyre nőnek.
Szóval nincs nekik, de egy hét alatt lehetne? Mi van???
Szerintem az, hogy Iránnak már valóban van atombombája és az amerikaiak tudják ezt. De nem ismerhetik be, mert legalábbis a Közel-Kelet néhány országa azonnal sietne szintén minél hamarabb atomfegyverhez jutni. Például Szaúd-Arábia biztosan, de akár mások is.
Másfelől viszont az iráni fenyegetés határozott amerikai tagadása azt jelentené, hogy a Fehér Ház állításai iránti hitelességnek vége, ha kiderülne az igazság. Így hát hagynak maguknak egy kiskaput azzal a rendkívül valószínűtlen, buta állítással, hogy Irán egy héten belül atombombát tud gyártani.
Ebből a szempontból tehát logikus az USA azon törekvése, hogy Izraelt mérsékelje a reakcióját illetően. Legalábbis az USA egyes hatalmi körei mindenképpen.
Szóval Irán de facto már atomhatalom, amit de jure a többiek (még) nem ismernek el (ebben valószínűleg az amerikaik az oroszokkal meg a kínaiakkal is megegyeztek) – hozzáteszem, ha ez valóban így van, akkor ez a helyzet nem lesz túl sokáig tartható. A szaúdiakat sem ejtették a fejükre. Rájuk esetleg majd az amcsik meg a BRICS országok közösen próbálnak nyomást gyakorolni, hogy ők ne siessenek „Irán után”, merthogy Irán „másra haragszik”.
Egyébként meg egy izraeli válaszcsapást követően sem fog automatikusan kirobbanni egy nukleáris háború a Közel-Keleten. Csak a tétek és az ilyen esélyek léptek egy szintet. Mostantól jóval nagyobb felelősség kockáztatni.
10. Bendegúz
Most hallgattam a youtubon: Ray Dalio jóslata II-A Második Nagy Gazdasági Világválság Elvileg a manusz a világ második legnagyobb alapkezelője és ő is nagy összeomlást jósol.
Mármint olyat mint az 1929-es. Én személy szerint nem hiszek neki hiszen az elmúlt 20 évben annyian jósoltak már ilyet és semmi nem lett belőle.
Nem mondom azt hogy bár lenne ilyen összeomlás de ez a kifeszített kapitalista szar főleg ami az elmúlt 5-10 évben végbement, kicsúcsosodott már sok az embernek.
Épp olvasom facebok poszt képnél ahol régen a határban ebédeltek hogy milyen jó volt mert összetartás volt, vagy másik pl. család étteremben ahol mindenki a mobilt nyomkodja.Vagy pl. a szülőket nem hívja meg a lagzira és 100 komment alatta hogy velük is megtörtént.És ami érdekes hogy nem egyedi eset a cikk, hanem a kommenteknél 100-an ráírnak hogy ők is ugyanezt tapasztalták. Vagy épp hallgatom Bogár Lászlót aki mondja hogy a születésszám soha nem volt ilyen alacsony a
történelemben.Ember embernek ellensége.Mindegy a sort lehetne folytatni.Másik oldalról épp a family frostos manuszt hallottam aki az utcán egy vásárlóval
beszélt és ő meg nyomatta a bibliai szövegét, hogy ez meg volt írva hogy ez lesz a világgal. Végül is mindegy milyen síkon és szemszögől nézzük látható hogy baj van minden téren.
Az ember elgondolkodik hogy a mostani utóbbi 10 évben kialakult vadkapitalista dolog vagy egy great reset lenne e jobb ?Mondjuk egy alapjövedelmes great reset
lehet jobb lenne mint egy tovább csúcsosodó vadabbnál is vadabb kapitalizmus.
Re:17 Andrew
Látod te is belesétáltál abba a csapdába, amibe sokan mások is, miszerint a sok rossz ami a világon van, jobb már az alapjövedelmes „semmid sincs, de boldog leszel” világ is, miközben ők maguk csinálták az egészet.
Szerinted miért asszisztál minden nagyhatalom hozzá? Pontosan azért hogy a maguk disztópikus verzióját megcsinálhassák.
Erre mondom én hogy lóf@szt mama!
É-Koreai kommunista rezsim babazsúr lesz ehhez képest.
Pontosan a kifárasztásra játszanak hogy a sok rossz után majd milyen jó lesz, ha minden szabadságodat még a tested fölötti önrendelkezésedet is feladod.
Ne dőlj be ennek a neomarxista ideológiának, akárhányszor és akárhány felé módon probálták mindig csőd és káosz lett a vége. Ha 100* probálják megetetni veled a sz@rt, más csomagolásban is sz@r marad…
Az embereknek maguk kezébe kell hogy vegyék a sorsukat, mert nem lehet örökké a az állam bácsi „gondoskodó” ölelésére hagyatkozni. Azért elég ciki ha 18 évesen még valaki pelenkát hord, és nincs aki kitörölje valaki a popikáját. Kb most így viselkedik a társadalom jelentős része.
18 – Teljesen igazad van.
Én a magam részéről szívesebben élnék egy Mad Max világban, amiből még lehet valami jobb, mint egy totális diktatúrában, falanszterben.
Minden közösségben vannak kötelező szabályok , törvények.
Ezek az egyén legnagyobb tisztelete mellett sem nélkülözhetőek.
Természetes, hogy a közösség mindenkori termelési módja szabja meg ezeket.
Egy szélsebesen globalizálódó és digitalizálódó világban kézenfekvő népszerű tévedés naponta a „gonosz háttérhatalom” ellenséges mesterkedését vizionálni.
A jól működő birodalmak „alattvalói” jólétével,nem versenyezhet az önellátó tanyai „szabad” remete élet.
Re:20
Ha valami úgy mozog, hápog, és úgy néz ki mint egy kacsa, az nem csillámpóni, hanem egy kacsa.
Rólad mindig ez jut eszembe:
21 – dajtás
Neked is?
Lásd a „Kihalás” poszt 41-es számú hozzászólását, 5 napja. A címzett ugyanaz.
21.
„Nekem van igazam, Te olyan hülye vagy mit a belinkelt filmen az uralkodó !”
Abszolút Érv.
Megnyerted a vitát !
Gratulálok !
A távolbalátó képességed se semmi, azt is bizonyítottad !
23 – Nézd, nyugodtan ismételgesd tovább magadnak, amit csak akarsz. Nekünk nem olyan fontos, hogy meggyőzzünk. Nem mi ülünk a süllyedő földön.
24.
„Nekünk”
Kiknek a megbízásából beszélsz ?
Nem tudom a forint vásárlóerején és a magyar életszínvonalon kívül még mi süllyed.
Talán még a vitakultúra, ami itt, egymás kigúnyolásában és ócska személyeskedésben merül ki.
25 – Természetesen a munkáltatóm, a Moszad megbízásából… 😛
25.
Kedves Ábel
Ha megsértettelek volna, akkor töredelmesen a bocsánatodat kérem!
Ígérem többet nem fordul elő!
Best regards !
27 – Ne ijedezz, csak viccelek! Ingyen nyomom a propagandát…
Mármint, amit gondolok.
Én is vicceltem.
Re:23
Én nem hülyéztelek le, sőt még nem is gondoltam azt hogy hülye vagy(ez egyéni projekció), csupán azért raktam be ezt a rövid videócskát, mert pontosan úgy tagadod a nyilvánvalót, mint a filmbeli atlantiszi király. Ehhez még távolba sem kell látnom, sőt semmilyen varázslat sem kell hozzá.
Belátom mostmár tévedtem, gonosz hatalmak munkálkodnak azon, hogy kiirtsák az emberiséget.
Vak és ostoba voltam, ezért nem láttam, pedig evidens.
Zsidók, migránsok, szabadkőművesek, iszlamisták, brüsszeli bürokraták, soros és a globalista ballibsik, zöldek, gander lobby ,klimaaktivisták.
Great reset !
Ki is támadt tavaly Október 07-én? Az arabok a zsidókra.
Izraelnek joga van megvédeni magát!
32.
Ezek a hadműveletek már nagyon túl vannak azon, amit védekezésnek lehetne nevezni.
A 2023- as áldozat, 2024 -ben agresszor.
82.
Ki is tàmadt okt. 7 elött a palesztinokra?
A palesztinoknak jogukban áll negvédeni magukat.
Mindenkinek joga van megvédenie magát, ha megtámadják.
De ha megöli valaki az unokatestvéremet, nem jogos a részemről kiirtani az ő tíz tagú családját.
Mert ezt már nem nevezhetjük védekezésnek, ezt úgy hívják aránytalan barbár bosszú !
Hitler nemcsak a Holokausztot, hanem egy agresszív rasszista államot is örökül hagyott.
33, 35 – Portish
Most akkor én kérdeznék tőled, ha megengeded.
Tegyük fel, hogy igazad van és jól látod a helyzeted és Izrael tényleg messze túllőtt a reakciójával a palesztinok irányába és éppen ezért – ahogy mondod – immár inkább agresszor, mint áldozat. És egy rasszista állam – ezek is a te szavaid.
Nos, akkor a nagyon egyszerű kérdésem az, hogy hol vannak például a szankciók Izrael irányába? Hiszen az USA és az EU a demokratikus berendezkedés mintái, amelyek bár nem tökéletesek, de mégis a lehető legjobb alternatíva az emberiség számára. Igaz? Ha pedig ez így, ha mondjuk az EU nagyon érzékeny az emberi jogokra és az igazságtalanságokra világszerte, akkor miért nem hozott még gazdasági büntetőintézkedéseket Izrael ellen? Hogy van az, hogy az izraeli sportolók sincsenek semmiben korlátozva? Vagy valaki készül korlátozni az „izraeli propagandát” az EU területén, te hallottál valami hasonlót? Hiszen amit Izrael művel a palesztinokkal, az „barbár bosszú”, ahogy írtad.
Nem gondolod úgy, hogy a liberális demokrácia értékrendszerével nem fér össze a kettős mérce és ez a szintű képmutatás? Akkor hogy is van ez szerinted?
Egyetértek a kérdésed sugallatával.
Izrael az Usa kedvence pártfogoltja, továbbá a Holokaust miatt, kvázi érinthetetlen.
Ezt én is felháborítónak találom.