Euróvíziós dalfesztivál

Tibor bá’ online

 

Gratulálunk a sógoréknak, kitűnő választás volt.
Gratulálunk a sógoréknak, kitűnő választás volt.

Akinek kellett bizonyíték arra, hogy civilizációnk gyors ütemeben hanyatlik, az ma este megkaphatta. Egy transzvesztita nő, Krisztus arcra maszkírozva, szakállal és bajusszal, ami az én konzervatív felfogásom szerint egyenesen hányingert rám hozó szerelés, csak az isten tudja ki számára szexis öltözékben hatalmas fölénnyel nyerte a dalversenyt. Minden szavazatnál képbe hozták az „énekesnőt”, aki ezt ocsmány meglepetéssel metakommunikálta a kamerába. Ez a fazon Madách római jelenetébe illett, már pedig akkor a dicsőséges Római Birodalom végnapjait élte. A jelenséget én az európai dekadencia bizonyítékának fogtam fel. Nagyon érdekelne, hogy csak én látom-e így?

______________________________________________________
______________________________________________________
_______________________________________

132 gondolat erről: „Euróvíziós dalfesztivál

  1. Pont erről beszéltünk a feleségemmel. Én elfogadom a homoszexualitást, biztos nem heccből csinálják, elég nehéz lehet nekik a többség ellenében a mindennapokban.
    De ez a lánykori nevén thomasként hívott képződmény, meg direkt rájátszik az egészre, tipikusan olyan buziban, mint amilyen dániel péter volt zsidóban, mielőtt hazaköltözött izraelbe: keltette a feszültséget, amiért az emberek megvetették, erre ő elővehette a rasszisták vagytok kártyát.
    A feleségem is azt mondta, ha szakáll nélkül áll ki énekelni, észre sem vettük volna, konkrétan a franc foglalkozott volna vele. Így viszont szerzett egy rakás szavazatot az agymosott ultraliberális baromarcúaktól, mondván „ezaz-jujjdebátor-éljen”.
    Mindegy, jövőre már csak úgy nyerhet valaki, ha szakállas-nőként egy hátulról megvilágított paraván mögött veri ki, miközben énekel valami tökmindegymit. Na lesz csak a performansz.
    Lassan oda jutunk, mint az ókori görögök, tele buzikkal, pedofilokkal. Csoda, ha összeomlik a társadalmunk?

  2. Teljes mértékben egyetértek Tibor bá’val.
    Jól megmutatta hogy hol tart ma Európa! Ez a civilizációnk csődje. Ettől szakállas sejthalmaztól (mert embernek NEM tekintem) mindig a rosszullét kerülgetett, akárhányszor mutatta a kamera. És IGEN, én homofób vagyok, és büszke vagyok rá!
    Legszívesebben egy méteres vascsővel alakítanám át az arcát!
    Hogy miért? Azért mert minden amit ez képvisel, és terjeszt az ellensége mindannak amiben én hiszek! Lassan már nekünk normálisaknak, nincs hova hátrálni, benne vagyunk már a falban!
    Másrészt ez Ausztria számára is ciki, mert ők juttatták ki.
    Milyen emberek élnek ott? Ott ennyi az aberrált, az agy mosott liberális, és a buzi? Hogy leszavazták a normálisakat?
    Elnézést a durva szóhasználatért, de nagyon fel vagyok dúlva!

  3. Igazad van Tibor bá, sajnos ez a vég. Úgy gondoltam már – talán – nincs lejjebb, de sikerült még mélyebbre süllyedni az erkölcsi fertőben. Hozzáteszem – szerintem – ez vegytiszta provokáció is egyben a klasszikus családi értékek ellen a judeo-liberális vezető „elit” részéről. Gondolták, akkor még egy NAGY adag szart lenyomunk a döglődő, taccsra vágott Európa torkán.

  4. Ilyenkor azt furcsállom, hogy nem veszik észre, hogy épp ellentétes eredményt érnek el egy ilyen akcióval, mint amit próbálnak propagálni.
    Saját környezetemben is azt mérem le, hogy szinte kivétel nélkül mindenkit felháborít, vagy taszít ez a dolog.
    Azt belátom, hogy a másság nagy tehertétel lehet az érintetteknek, el is fogadom, ha a saját köreikben élik a maguk életét. De nem szeretem, ha megpróbálnak túlkompenzálni, márpedig sok közülük ezt teszi, mint az említett művész(nő) is.
    Én a magam környezetében is ismerek olyan személyt, akinek ismert a mássága, de kifelé semmi jelét nem adta ennek, a felszínen úgy él, viselkedik mint mindenki más. Ez esetben magánügynek tartom hálószobatitkait, és én úgy kezelem társaságban mint bármely más személyt.
    De ez már tényleg felér egy provokációval. És nem is akarom elhinni, hogy egy általános szavazás ilyen figurákat soroljon előre, ez valami extrém ízlésű személyekből álló zsűri tudatos véleményformálást célzó döntésének tűnik.
    De mint írtam már, ez pont ellentétes hatást szül.

  5. Háát fiúk, a Magyarországról adott szavazatok így alakultak:
    Magyarország: 8 pont Svédország, 10 pont Ausztria, 12 pont Hollandia.
    Lehet hogy nem mindenki kap sokkot tőle.

  6. Jó pár éve egy átoperált izraeli valaki nyerte meg a versenyt.
    Az már nem is számított,hogy Izrael sosem volt Európa része.
    Aljas manipuláció folyik itt. Gőzerővel verik szét a normális emberi értékrendet. Az emberek pedig eltűrik.

  7. 5:
    Ez csak azt jelenti, hogy velünk pont olyan könnyű manipulálni, mint bárki mással. És ha nem mindenki kap sokkot tőle azt jelenti, hogy a dekadencia már a velőkig hatott nálunk is. Madách római jelenetébe illett a fazon, már pedig akkor a dicsőséges Római Birodalom végnapjait élte.

  8. Szerintem jóval többen undorodnak tőle, mint ahányan reagálnak rá. Ennek egyik okát eleve abban látom, hogy ez az egész eurovíziós dalfesztivál (kisbetű szándékos) egy olyan rendezvény, amely keveseknek hoz katarzist. Akiknek meg igen, azok pedig csak annyit tudnak felfogni, „néd má’, szakálla van a bigének he!” Ez pedig nem csak Ausztria szégyene – azért szerintem ott is akad aki pironkodik, hogy ki képviseli őket! – hanem egész Európé, így a miénk is!
    Hogy egy kicsit söpörjünk a magunk portáján is, tekintsünk vissza az elmúlt évek magyar szerepléseire, bár amekkora érdeklődéssel voltam a rendezvény iránt, aligha teljes a kép! Amikor a Nox együttes képviselt minket, akkor tudtam meg, hogy egyáltalán létezik egy ilyen műsor. Szerettem a Noxot, egyedi, lendületes hangzásvilága, a magyar dallamvilággal fűszerezve érdekes volt. Azt már nem tudom hányadik lett, de szerintem méltatlanul hátul végzett.
    Aztán valami Compact Disco kommersz, jellegtelenül divatos produkciójára is emlékszem.
    Ami viszont kifejezetten hányingert keltett bennem, az bájalex nyavalygása volt a kedveséről, akit farkasok neveltek (azaz utcagyerek volt) és oda megy ahová akar (vagyis minden jöttmenttel kefél) de bájalexnek ez jó (azaz egy gerinctelen nyamvadék, akibe a nője a lábát törli). Nem is emlékszem, hogy dallama volt-e.
    Most pedig neveztünk egy színesbőrűt, aki annyira magyar, hogy tolmács kell neki a rendőrségen… Mondjuk azt el kell ismerni, hogy azért énekelni tud 🙂

    Régen a kolostorokban, a péntek böjti nap volt. Halat ettek ha volt, illetve ha apát úrnak vadhoz, marhához volt kedve akkor azt. De hogy ne legyen kifogás, a húst hal alkúra vágták és apát úr áldón terjesztette fölé kezét: „Ego baptistem te piscem”, azaz „hallá keresztellek”. (Ha tévedtem a ragozásban, megköszönöm ha egy latinul jól tudó kijavít!) Ennyi köze volt a pénteki marhahúsnak a halhoz.
    Egy normális dalfesztiválon az győz, aki szebben, jobban, érdekesebben énekel. Aki nyilvánvalóan nagyobb sikert arat. Hacsak bizonyos megmondóemberek másként nem akarják. Olyankor az győz, aki azoknak a bizonyos megmondóembereknek tetszik, vagy egyéb okok miatt „győzetni akarják”. (Érdekes, hogy idehaza sem aratnak zajos sikert bájalex, vagy a Compact Disco újabb és újabb produkciói! Vagy csak én nem hallok róluk?) Persze ilyen esetben már nem beszélhetünk dalfesztiválról! Hacsak nincs egy mecénás, egy minden megmondások megmondója, aki csakazértis annak kereszteli. „Ego baptistem te Eurovíziós Dalfesztivál”
    Persze ezek a megmondóemberek – akik uralják a médiát – aligha keresztelnek!

  9. Egyetértek veled Tibor bá.
    Beteg ez a világ! A transzvesztita nőt éltetik, szegény orosz lányokat meg megalázzák.
    Ez az európai értékrend, európai kultúra!? Ez inkább valami beteges ideológiai szavazás volt, a zenéhez semmi köze nem volt.

  10. Egy hanyatló birodalom, inkább hanyatló civilizáció kulturális sokkja.

    Madách – Az ember tragédiája hasonlata nagyon találó! 🙂

  11. A valódi hatalom az „emberi szabadság” látszatát próbálja bizonyítani azzal hogy lám egy partvisszájú transzvesztita is lehet egy nemzetközi verseny győztese. Itt mindent lehet emberek! Lehet hogy legközelebb a segglyukával kísérő melódiát fütyülő, farpofáira melleket varrató semlegesnemű fog nyerni „De szeles vagyok ma” című dalával?
    Mindenesetre gratulálok a sógoréknak, akik híresen lokálpatrióták, reméljük nem exportálják ezt az új irányzatot, mert ha szakállas nemtelen emberek tűnnek fel az utcákon inkább jelentkezem az első Mars expedícióra…
    Csak azt tudnám hogyan magyarázzam meg a dolgot a legkisebb gyermekemnek ha esetleg rákérdez arra miért van a néninek szakálla? Halat evett és kiütöttek rajta a szálkák?

  12. Régen a „szakállas nőt” a cirkuszban mutogatták, és az emberek fizettek érte, hogy láthassák. Most ez a cirkusz az Eurovíziós dalfesztivál.
    Különben mindenkinek közismert, hogy a média kinek a kezében van, és milyen „értékrendet” képvisel. Min is csodálkozunk?

    Engem inkább az foglalkoztat, hogy egy nemzetközi eseményen ki képviselhet egy országot. Az osztrákokat mindig utáltam, tehát ha ők maguk közül – legjobbként – egy szakállas nőt tudtak csak kiállítani, az érthető – ennyire képesek. 😀

    Pont ezért nem értettem egyet Kállay-Saunders kiküldésével – egy néger hogy a fittyfenébe képviselhet egy fehér nemzetet? Régebben minket Botondok, Toldik, Kinizsik képviseltek…

    A sportban is kész röhej a Janics Natasa ügy. Az ilyen emberek senkit nem képviselnek, csak saját magukat.
    Nagy kedvencem a „francia nemzeti foci válogatott” is. 😉

    Ha rajtam múlna, nemzetközi fórumra – ahol Magyarországot kell képviselni – max. olyan embert engednék ki, akinek már a nagyszülei is ebben az országban éltek. Véleményem szerint nem csak a győzelem számít.

  13. 13 :
    Kállay-Saunders anyja magyar nő. Az apja persze nem magyar.

    Te képes lennél megtagadni Petőfit, és az aradi vértanú tábornokokat is?
    Az oroszok pedig tagadják meg Puskint?

  14. Show must go on!
    Mindig újabb és újabb mocskot kell bedobni, hogy felfigyeljenek az emberek. Mert egyre magasabb a tűréshatár. Na persze az emberek figyelméért folytatott verseny miatt emelkedik a tűréshatár.

  15. 13:

    Ez alkalommal a sulykot kissé elvetetted. 🙂

  16. 14: „Te képes lennél megtagadni Petőfit”

    Miért, a Petrovicsok hol éltek korábban, a Holdon?
    Semmi bajom azzal, hogy Petőfi milyen nemzetiségből származik, ahogy szeretem Radnótit, vagy Rejtőt is.

    Az aradi vértanúkon hadd ne kelljen végig mennem, bizonyára meg volt a kötődésük az országhoz, bár 48-49-ben azért harcoltak itt nemzetközi kalandorok is, mint pl. Bem és Dembinsky.

    16: „Ez alkalommal a sulykot kissé elvetetted.” Ezt hívják markáns véleménynek egy liberális demokrata részéről… 😀

  17. 17:

    Ha nincs megoldás, nem kell erőltetni. Az univerzitásokra gyorsan beíratták a pénzen vett sportolót az egyetemre. Az olimpiára állampolgárságot adnak. Janics Natasa nekem se szimpatikus, de mit tudsz ellene tenni. 100 éve volt amatőr sport, ma már nincs. Szerencsétlen Kállai-Sandersen ne verjük le, hogy az édesanyja oda volt a fekete faszért. Ja, és nem az egyetlen magyar nő, szép számmal vannak. Az se érdekli őket, hogy a magzatuknak kurva nehéz lesz a gyerekkora, akár itt, akár ott. Aztán, amikkor borul a bili, akkor az egész ország izgul, hogy a gyerekét ki tudja hozni a francia szigetvilágból, vagy el tudja perelni az arab papától mondjuk Jemenben. – Különben régen liberális voltam, és persze maradtam is, csak az egész kicsúszott a fenekem alól. és még egy utolsó, az én véleményem szerint a liberalizmus nem azt jelenti, hogy hülye vagyok, mert csak addig vagyok elnéző, a másikat élni hagyó liberális, amíg a másik fél azt megérdemli.

  18. 4.
    „…hogy nem veszik észre, hogy épp ellentétes eredményt érnek el egy ilyen akcióval, mint amit próbálnak propagálni.”

    Dehogynem.
    De pont az a cél, mint az antiszemitizmussal…
    Folyamatosan fenntartani a nyomást, folyamatosan defenzívában tartani azokat, akik nem értenek mindenben egyet…

    Nagyon az 1984 című könyv és film végső gondolata rémlik fel amikor a mutatott 4 ujjra 5-öt kellett mondani…
    És elkezdeni szeretni a nagy testvért…

  19. 14: Petőfi? Az apja egy szlovákul is jól beszélő magyar ember volt az Alföld közepén, az anyja meg egy szlovák anyanyelvű magyar nő Észak-Magyarországról! 🙂 (Kár, hogy a fiuk felforgató lett.)

  20. Tiszta hülyék vagytok mar bocs. Ez egy vicc, mindenki poénbol szavazott rá, mint pár éve arra a skandináv paródia zenekarra. Ne legyetek mar annyira mellen a konteokban h komolyan veszitek az eurovíziót. Csak mi vagyunk olyan hülyék h komolyan vesszük, az osztrákoknak legalább volt egy kis humorérzéke…

  21. Még „férfi ” volt, nem volt szakálla nekije..hm..Most megtetszett neki.Farka van most?Vagy az sincs nekije?
    De elég izraeli pofája van,lehet hogy azért ragaszkodik a szakállához.. 🙂

  22. 23: +1
    Az eurovízió arról szól, hogy körberöhögi a kontinens azokat, akik komolyan akarják venni. A Lordi mellett megemlíthetőek a Bureonovói bábuskák is, akik épp csak lecsúsztak a győzelemről.
    Conchita Wurst maga is csupán egy poénos szerep, pont azért van szakálla, miközben női ruhákban énekel, hogy ellentmondásos legyen, nem „hagyományos” transzi, aki valóban úgy érzi, hogy férfitestbe szorult nő, és próbál minél inkább nőnek látszani. Mondhatni Conchita a transzik paródiája. A győzelme azt mutatja, hogy Európa nagyrésze értékelte a poént, és az Unicornishoz hasonlós szánalmas homofóbok pofájába röhögtek. (Vajon ha egy transzi nyilatkozna olyat, hogy vascsővel verné szét a homofóbok fejét mert nem tekinti őket embernek, amellett is ilyen könnyedén elmennétek? Vagy azon azért felháborodnátok, hogy mit képzel magáról?)

    Ja, és ha már Izrael részvételét kritizáltátok, akkor vajon Azerbajdzsán miért nem csípi a szemetek?

  23. 25. Ha ez poén volt, akkor Unicornis számára is hasonlóan poén egy ilyet jól megruházni vascsővel, mert neki meg az a vicces, ahogy neked ez. Kíváncsi vagyok, hogy ez a kretén mennyire röhögne rajta. Szándékosan maszkírozta magát Jézus formájúra, ez is a provokáció része. Lehetne mondani, hogy bojkottálja mindenki ezt a szar, könnyűzenei rendezvényt, én is azt teszem, de hát műsoron kívül is tolják az ember arcába. Mindenhol Kolbász Koncsita pofáját látom a neten.

  24. 23: Kedves Janibacsi ez tényleg baromi jó poén volt, hullára röhögtem magam hogy ezek a sógorék milyen vicces fiúk/lányok/stb.?? tudnak lenni.
    Tudjuk egy vicc az egész élet. Csak túl komolyan vesszük.Reméljük a következő Eurovíziós Fesztiválon már láthatunk egy férfi embert a feje két oldalára növesztett szarvakkal, és felplasztikáztatott női mellekkel fél pucéran énekelni. Még inkább fogunk röhögni.
    Mindenesetre gyűjtsünk a nyertesnek borotvára, hisz lehet csak a szűkös anyagiak miatt maradt ilyen vicces a szerencsétlen nemtelen.

  25. A fészen Tibi atyánál is ez a sláger a mai nap.
    „Azt mondják, van az a pia…. de ennyi a világon nincs. Dicsértessék!”- mondta Tibi atya.
    Egy hozzá szólást hoztam :
    „Most már egész európa tudja, az osztrákoknál vannak a legjobb hangú szakállas nők… és a legjobb szabadkőműves táncdalfesztiválok.”

  26. 29. Érdekes a magyar nyelv, mert a nemtelen azt jelenti, hogy erkölcsileg értéktelen. Akinek meg van neme, az nemes. Úgyhogy egy fikarcnyi kétely sincs bennem a mocskos háttérerők munkálkodását illetően, mikor ilyen „nemtelen” férgeket látok a képernyőn.

  27. Most ment egy lengyel adón egy műsor, amiben világ- és lenygel slágereket énekeltek ismert előadók, az eredeti előadóra maszkírozva. Gaga, Michael Jackson, stb. kb. felerészben volt „nemváltó előadás, ahol pl. Gagát tangában férfiénekes játszotta, stb. keresek képeket.

  28. Ez a paródia kifogás (amit én se értettem, pedig 70 éve hallgatok és mondok vicceket) pontosan olyan, mint a 6 nap alatti bibliai teremtés. Először tagadták a paleontológusok tételeit, amikor aztán már a hülyének is nyilvánvaló volt, hogy nem 6000 éve kezdődött az élet, akkor kitalálták, hogy a 6 napot nem kell komolyan venni. Ha igazatok lenne, akkor kérdem én, mi annak az a akadálya, hogy az egész fesztivál nem hívják: „Eurovíziós paródia vetélkedő”-nek? Ha nem tudod a választ, majd én megmondom. Azért mert a „másságot” kiparodizálni nem PC. Pedig erre nagyon odafigyelnek. Nézd meg a francia elnök és a német kancellár, hogy beszopja az amerikai szöveget. Oroszbarát terroristák kontra demokráciáért harcoló jófiúk. A puccsot pedig tessenek elfelejteni. Ez barátaim az erkölcsi értékek tudatos lerombolása,amit ti beszophattok, de én nem fogom.

  29. 23: Nem rossz, hogy ennyiféle szempont szerint értékeljük a jelenséget.
    Őszintén szólva bennem is felmerült egy ilyen kósza gondolat, hogy ez a szavazási eredmény nem éppen valamiféle görbe tükröt akar-e tartani az intézményrendszer felé, mondván, ha már lúd, legyen kövér.
    Minél idiótább végeredmény jön ki, annál inkább égeti a műsort, tehát tegyünk oda nekik.
    Eszembe jut a tegnapi műsorelőzetes a TV-s szavazóhelyiségből, ahol a riporter gyerek mögött mindig újra meg újra felbukkant egy igencsak vidám fazon, aki barátnője szégyenlős csitítása mellett mutogatott és bekiabált a háttérből vigyorogva, V betűt mutogatva, hogy Koncsíta… Nem olyannak nézett ki, mint akit a transzvesztiták jogai érdeklik, inkább paródia íze volt.
    És ha igaz, hogy a magyar szavazók is ide szavaztak legtöbbet, akkor elképzelhetetlennek tartom, hogy ennyi embernek tetszett tényleg a produkció, mert ekkora toleranciának a nyomát sem érzem környezetemben.
    Vagy főleg csak a kisebbség vette a fáradságot, hogy szavazzon, érintettsége okán. 🙁

  30. Sziasztok!

    Néhány mondat erejéig megszólalok, mert azt gondolom a legfontosabb tény mellett elmentetek ti is, mint ahogy az összes közösségi média hozzászólói, akár negatív, akár pozitív oldalról közelítették meg azt, ami tegnap este Eurovíziós Dalfesztivál néven történt.

    Mióta nézem a dalfesztivált, feltűnt, hogy valójában kevesebbet nyom a latba a dal minősége, mondanivalója, mint az előadásmód ÉS az aktuál politikai hangulat.

    Ez történt tegnap is, csak immáron a dalfesztivált megrendezők nyíltan felvállalták, hogy a műsor nem mentes a politikától sem. Ebben (is) rendhagyó közvetítés volt.

    A dalfesztivált közvetítették Kínában és nyilván Oroszországban is. Európa ezt kihasználva hatalmasat „rúgott” Oroszországba, és keveseknek feltűnő módon Kínába is. Ez utóbbit a műsorvezetők tették.

    Oroszországba kétszer is belerúgtak, egyrészt teljesen alaptalanul kifütyülték az egyébként igen szimpatikus orosz lányokat, másrészt kihasználva az osztrák indulót kihozták nyertesnek Conchitát, ezzel szintén Oroszországba rúgva, aki közelmúltban törvényekkel szigorította a homokosok helyzetét.
    Sőt még egy harmadikat is kiemelhetek, amit Tibor bá is nagyon helyesen vett észre, hogy Conchita nem csak egy szakállas nő volt, hanem egyértelműen Jézushoz hasonlóvá szabták, fokozva ezzel az üzenetet és a drámát.

    Európa így üzent az oroszoknak és Kínának. Szerencsétlen módon? Igen.

    Egészen biztos vagyok abban, hogy Conchita itt inkább csak felhasznált „áldozat”, akiről 3 napig beszélnek és mindenki elfelejti.

    Persze Európa hanyatlása tény, de ennek semmi köze a dalfesztiválhoz, tehát nem összekeverni az okot és az okozatot. A dalfesztivál ez utóbbi.

  31. 34: az erkölcs tudatos rombolása ott kezdődik, hogy a 6 napos teremtésen gúnyolódsz!!! 🙂 Innen már csak egy ugrás a bajuszos álnő.

  32. 34:
    A tisztességnek vannak íratlan és alapvető szabályai. pl.: Nem kötelező sportolni, de aki sportol annak kutya kötelessége küzdeni és mindent megtenni, hogy ő győzzön. VAGY, szavazni nem kötelező, de ha már szavazol, akkor arra ad a voksodat, ami megegyezik a nézeteddel. HOGY MIÉRT? Mert, ah elfogadott az ellenkezője, akkor minden vesztes az mögé bújhat, hogy ő nem gondolta komolyan. Ez ugyebár a lövést oktató őrmester vicce. És akkor kilyukadhatunk a hozzászólásokhoz is, amit „illik” tisztességesen tenni, mert különben ki lehet jelenteni utólag, hogy azért írtam 1000 százalékot, mert siettem, vicceltem, kíváncsi voltam észre veszitek-e stb.

  33. 33: Tibor bá’, nem az a feltételezés, hogy a rendezők paródiának szánják, hanem az, hogy a szavazók csinálnak hülyét a rendezőkből, parodikus végeredményt produkálva. Azok meg jópofát vágnak hozzá, mintha minden rendben lenne, mert különben kibukna a kudarcuk, hogy palira vették őket. 🙂
    Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy már ennyi az agymérgezett…

  34. 36:
    Nem gúnyolódtam, hanem rámutattam egy nagyon fontos anomáliára. 🙁

    35:
    Szervusz Curix!
    Észrevételed roppant ésszerű, de félő, hogy téves. Európa ugyanis ilyen értelemeben nem létezik. Az egyedekből összeálló európai tömeg nem üzent senkinek, helyette visszatükrözte azt, amit beleprogramoztak: Az oroszok vérengző terroristák, a jóléthez szorosan hozzátartozik a hagyományos értékek seggberúgása.

  35. 38:
    Olvasd tovább a bejegyzéseimet! És nézz szembe a valósággal. Erről szól a poszt. Itt tartunk.

  36. Szeretni nem kötelező, de el kell fogadni a másságot.
    Most, mikor a poszt-karbon időszak küszöbéhez értünk, amikor az utódoknak csak a múlt a biztos, a homoszexualitás gigászi erővel tör fel az emberi ID legmélyéről. Ez trend és ez így marad sokáig. Ugyanis a bizonytalan környezet vagy nagy jólét táptalajt képez az emberben szunnyadó esetleges hajlamoknak.

  37. 42:
    Szép ez a gyűjtemény, de miért adtad közre?

  38. 39:

    Tibor bá lehet, hogy nem voltam egyértelmű, akkor kicsit rövidebben.

    Ezzel a dalfesztivállal mindent elértek a készítői, amit csak akartak.
    Hatalmas fricska Oroszországnak és Kínának, hogy feldughatja a hagyományos értékeit.
    Európán belül pedig egy totális megosztás. Facebook tömve van olyan hozzászólásokkal, hogy kötelet és tarkon lövést Conchitának… de azért ma este szalad vissza a család megélhetését biztosító osztrák munkahelyére.

    Aki ennek a provokációnak felül, az képtelen ezt a helyzetet tiszta fejjel átlátni.

  39. 44!
    „de azért ma este szalad vissza a család megélhetését biztosító osztrák munkahelyére.”
    Persze,5 ember munkáját végezni minimál bérért..Álom állás..
    Te ne keverj össze dolgokat Curix..

    A „Titkolt hírek képekben” című felhasználó a fészen belinkelte Tibor bá ezen posztját,úgyhogy ott is megy a csete-paté.. 🙂

  40. kedves barátaim, ne ragadjunk meg a felszinen, nézzetek le a dolgok mélyére.
    ez az egész euróviziós komédia csak a felszinen uszkáló hulladék ami az osszetört , elsüllyedt európai civilizáció után fennmaradt a viz szinén.
    nem vesszük észre, hogy az általunk ismert és elfogadott érétkrend- amit én fehér, európai civilizációnak neveznék- lassanként, sőt, kijavitom magamat, nagyonis gyorsan tünik el a süllyesztőben.helyette jön ez, amiből most kaptunk izlelitőt.
    majd 70 éves vagyok és veszem észre hogy a világ körülöttem eszeveszett gyorsasággal változik ROSSZRA.
    a baj folytatódik azzal, hogy a mai fiatal, a mostani eszement világban észre sem veszi hogy valami nincs rendben, mert nincs összehasonlitási alapja.
    szögezzük le, ez a müsor az 50-es években NEM LÉTEZHETETT VOLNA, ezer okból kifolyólag, ugyanakkor egy mai 7-8 éves gyerek számára elfogadott dodlog , hogy egy szakállas néni éenekel a tévében.
    az, hogy a néni ráadásul jézushoz hasonlit, az is csak nekünk tünik fel, a gyerek nem biztos hogy egyáltalán tudja, hogy néz ki jézus.
    és ha belegondoltok, ez a LEGNAGYOBB BAJ.

  41. 46.
    „az, hogy a néni ráadásul jézushoz hasonlit, az is csak nekünk tünik fel, a gyerek nem biztos hogy egyáltalán tudja, hogy néz ki jézus.
    és ha belegondoltok, ez a LEGNAGYOBB BAJ.”

    ???????

    Tudtommal senki sem tudja, tudhatja, hogy nézett ki Jézus!
    Semmilyen erre utaló nyom nem maradt fenn.
    Vagy igen? 🙂

  42. Csak most tűnt fel, hogy ez a szakállas kolbász úgy néz ki majdnem, mint bájalex. Ha akkor inkább egy bájalexandrát küldtünk volna, megnyeri a versenyt. A magyarverő néger kevés volt a győzelemhez.
    Koncsita nem új kreálmány, már 3 évvel ezelőtt is mérgezte az internetet, de a tudatipar most látta elérkezettnek az időt a futtatására.

  43. 18: „az én véleményem szerint a liberalizmus nem azt jelenti, hogy hülye vagyok, mert csak addig vagyok elnéző, a másikat élni hagyó liberális, amíg a másik fél azt megérdemli.”

    Tibor bá’, a liberalizmus mára eléggé rosszízű mellékzöngét kapott. Én azt mondanám, hogy te az eredeti jelentéséhez állsz közelebb: szabadelvű.

    46: Bálinttal nagyrészt egyetértve, úgy vélem helyes a Biblia oktatása (hittan, de legalábbis erkölcstan). Azért ez a véleményem (a saját hitemtől eltekintve), mert alapvető emberi normákat tartalmaz, amelyek mentén felépülhetett és fennmaradhatott egy civilizáció. Ha pedig mindenáron tudományos síkra akarjuk terelni ezt a kérdést, hát a Biblia mellett is szól annyi érv, mint az evolúciós elmélet mellett és egyáltalán nem tartom korrektnek, ha meg sem ismertetik a kreacionista tételeket!

    No, de visszatérve ehhez az eurovíziós izéhez, egyáltalán nem gondolom, hogy paródia lenne! Szerintem vagy a szavazást manipulálták, vagy normális ember egyszerűen nem is méltatta annyira, hogy szavazzon. (Ez utóbbi egyáltalán nem lepne meg!) Az pedig, hogy egy ország egy ilyet előadót jelöl, „nagyon szép” bizonyítványt állít ki arról az országról. Ámbár egy ismert és bevallottan pedofil, idegbeteg bohóc is lehetett EU képviselő!
    Így, ahogy most áll, bizony eléggé recseg-ropog ez az EU-s tákolmány!

  44. 43: a gyűjteményt azért adtam közre, hogy jelezze, nem egyedülálló a kolbászos koncsita futtatása, hanem globálisan összehangolt program. E műsor nagy siker volt a katolikus Lengyelországban. Úgy harapnak rá a nézők a genderideológiára, hogy nem is veszik észre, mi az.

  45. #49 A biblia csak addig tartalmaz megfelelő normákat amíg valakik önkényes alapon ki nem szűrik belőle azokat amik nem illeszkednek a modern normák közé. A homoszexualitás elutasítása pl elég hamar kifog veszni belőle. Ez szerintem nem is baj, tudomásul kell venni, hogy az emberi faj tökéletlen, nem szabad bántani azokat, akik nem érdemlik meg.
    Ettől függetlenül nem hiszem hogy jópofit kéne vágni ahhoz, hogy szándékosan provokálnak. Kíváncsi vagyok hány olyan ember volt aki dicsérte mrs kolbász fellépését pusztán azért mert attól tartott kirekesztőnek bélyegzik ha más véleményt fogalmaz meg nyilvánosan.

  46. 50:
    A gyűjteményed és kolbász kisasszony két külön kategória. Megszemélyesíteni xy-t egy szórakoztató műsor, de ez a nő önmagát személyesítette meg. Önmaga pedig elfogadhatatlan.

    51:
    nekem nem az a bajom, hogy Mrs Kolbász transzvesztita, hanem hogy elképesztően ízléstelen.

  47. Szereztek egy kellően identitászavaros osztrák gyereket. A megfelelő szerekkel mind tudatilag, mind lelkileg és testileg az üzleti céljaiknak megfelelően alakították. A többiek is megpróbálták, sokat kerestek ők is, de ez a project verhetetlen volt idén. Ha én producer lennék, már most kutatnám a trendet, és talán egy szuper konzervatív gyereket kezdenék építeni.
    Ha jól tudom ez a magyar (és más) közszolgálati adókon megy, közpénzből. Persze a szavazáshoz a mobilszolgáltatókat kell igénybe venni.
    Pörög a (kamatos) pénz, a haldokló bolygó felszínén egy értelmes organizmus feszegeti saját fennmaradásának határait. Most erre futja.
    Sajnálom azon embertársaimat, akiknek meg kell küzdeniük saját sorsuk által kimért identitás problémájukkal. Ezek a pénzéhes rohadékok őket kergetik a nehezebbnél nehezebb helyzetbe.
    Nem az áldozat az undorító, még ha éppen az ő teste bűzlik is.

  48. 53:

    Ez az analízis tökéletes, de… A hírszerző szakmában is a kémet akasztják fel, nem azt, aki küldte.

  49. Érdekes lenne egy szavazás eredménye, hogy ki érzi manipuláltnak a szavazást, ill. a döntőbe jutást.

    A témához (is) kapcsolódó alapmű az ‘Idiocracy’ alias ‘Ó, a tököm!’ c. film, ajánlom mindenkinek, elrettentésül.

  50. Itt meg lett szólítva Bye Alex .
    Most itt egy dala. Így kezdte :

  51. Akkor had mutassam be a 2006-os győztest:

    De igen, tényleg van értelme ezt az egészet komolyan venni….
    Képzelem, ahogy a tetűhintás békaembernek öltözött ufózsidók egy füstös szobában most dörzsölik a tenyerüket….

  52. 58 :
    Ez elég horror volt. 🙁 🙁
    Pihentetőül itt a 2009-es győztes. Ez kész felüdülés. 🙂

  53. Egyébként „hála” a Facebooknak és egyéb online médiáknak, az is tudomást szerzett az osztrák nő/férfi létezéséről, akit egyébként a tévé nem érdekel, meg a többi hasonló nem túl építő jellegű média.

    Sokféleképpen lehet reagálni erre, szerintem mi magyarok ezt megint túllihegtük szokásunkhoz híven.
    Rendben, nem túl reprezentatív, de német, osztrák oldalakon is szétnéztem, van ahol több 10 ezer hozzászólás érkezett, de sehol nem tapasztaltam ezt a gyűlölködést, mint nálunk.

    Ezen azért érdemes elgondolkodni.

    Egy amúgy létező jelenség került felszínre, jó adag provokációval vegyítve.

    Sokan itt is farkast kiáltottak, mert „jaj hogy magyarázom el a gyerekemnek”. Persze az ennél 100x károsabb Való Világ és társait nap mint nap nézik a fiatalok, az belefér.

    Egyre nagyobb a szülő felelőssége ez tény, de a világ változik és benne mi is. Hagyományos értékek is átalakulnak, ez törvényszerű. Persze lehet vitatkozni, mi szükséges, mi az ami már túlmegy egy határon, hol vannak egyáltalán a határok, mi az ami normális, mi nem?
    Ezek a kérdésekre adott válaszok nem egyértelműek, és gyorsan változnak.

    A gyereknek pedig nagyon egyszerű választ kell adni: az igazat!
    Bár szerintem 12 évestől felfelé már nem nagyon kérdez a gyerek, mert már képben van, az alatt meg nem kéne nézni a műsort.
    Ti is tudjátok, hogy ez a jelenség nem most kezdődött és nem is most ér véget.

    Tibor bá nyugodt lehetsz, hogy a műsor hatott a kínai és orosz fiatalokra is, és abban is biztos lehetsz, hogy nem véletlenül ez a Conchita jelenség nyerte meg a fesztivált.
    A magyar is alapból inkább homofób nép, mint sem toleráns, mégis 10 pont ment az osztrákoknak. Ez nem fedi a valóságot.

    A lényeget meg már fenn megírtam.
    Egy német újság is megerősítette azt a feltevésemet, hogy idén minden eddiginél több politikát vittek a műsorba, de ezt csak az nem látja, aki nem akarja.

  54. Konchita, vagy aki ezt az imaget kitalálta, egy ügyes és profi marketinges, aki megtalálta idén azt az ingerszintet, amit ebben a haldokló, szerintem már halott európai kultúrában meg kellett ütnie, hogy nyerjen. Minden profin ki lett találva, tálalva. Ez ma Európa. Egy teljes káosz, betarthatatlan törvények, szabályok tömkelegével.Ennél remekebb tükör nem készülhetett volna. Sírni kellene, de ehelyett dühös vagyok,hogy megengedtük, hogy ide süllyedjünk.
    Nem a homoszexualitással van bajom, mert az egy létező dolog, nyugodtan megférhetne a heteroszexualitás mellett. Ez a produkció mutatja, hogy nem tudjuk mik is vagyunk. Nekem ez a szakállas „nő” pont azt jelenti, hogy ki? is mi? is vagyok én?
    Ha a természetbe hiba csúszott, s férfi testbe nő született, vagy női testbe férfi, nincs abból gondom, hogy a személy válassza meg, melyik nemet is érzi magáénak, válassza azt, de válasszon, s éljen annak megfelelően. Ez azonban egy csúsztatás, s nekem ez a „jelenség” azt jelenti, nem vállalom fel igazán magam, hisz ez egy nemtelen valami lett.(Milyen remek a magyar nyelv, ez a nemtelen szó is mutatja.)Ezt a mentalitást látom ebben a választásában Európának. Ha simán szakáll nélkül női ruhában adja elő ezt a számot,mint homoszexuális férfi,vagy netán férfiként, nem nyert volna, pedig jó hangja van, a dal is szép. Direkt meghallgattam többször, s néztem az előadót. Egy szerencsétlen fiatal srác, akit be fog darálni ez a recsegő széteső világ.

  55. Vegig olvasva a hozzaszolasokat, ugy erzem van meg valami a temaval kapcsolatban, amit meg kellene emliteni.
    A Nyugat-Europaban elö nagyszamu muzulman bevandorlok vajon hogy reagaltak le ezt a törtenteket?
    Harom napja Antwerpenben setaltam. Az utca tuloldalan huszegynehany közepkoru nö jött velem egy iranyba,mind neon rozsaszin dzsekiben es kalapban, nyilvan valami buliba mehettek. Szemböl, az en oldalamon, harom arab kinezetü ficko
    jött. Mikor meglattak a csoportot, az utca tuloldalarol, orditva lekurvaztak a csoportot…
    Az ö ingerküszöbüket, mar a kirivo öltözet is megütötte.
    A hagyomanyos europai ertekrend es az europai muszlim bevandorlok vallasilag szabalyozott ertekrendje között mar igy is eleg nagy szakadek tatong, amit ennek a dalfesztivalnak az eredmenye nyilanvaloan csak tovabb melyitett. Valoszinuleg nem törtent mas, csupan az idözitett bomba visszaszamlalojat gyorsitotta fel kisse a zsüri…

  56. Bizonyara nem igy reagaltam volna le a temat, ha ez a szemelyes elmeny es a blogon, ma ejjel olvasott hozzaszolasok idöben nem alltak volna oly közel egymashoz, igy azonban nem lehetett nem meglatni az összefüggest.
    Meg valami. Többen irtak a zsüri döntese mögött valoszinüleg meghuzodo politikai szandekrol.
    Epp most olvastam a mai „The Canadian” cimlapjan egy cikket a dalfesztivalrol „Bearded Austrian drag queen wins Eurovision”
    cimmel. A cikk emigyen zarul:
    „We are unity, and we are
    unstoppable,” Conchita said after
    winning the glitzy competition. When
    asked what she would tell Russian
    President Vladimir Putin, Conchita
    replied: „I don’t know if he’s watching,
    but if so, I’ve made clear, we’re
    unstoppable.”
    Hat ez igy azt hiszem elegge egyertelmü..

  57. 63:
    „Világossá tettem, hogy megállíthatatlanok vagyunk” — Szörnyű, de mennyire igaz. megállíthatatlanul taszítja az egész emberiséget a megsemmisülésbe. Ezt tényleg meg kell ünnepelni.

    Curix!
    Hiába vetted fel a ökölvívó kesztyűdet, ez nem homo kontra heteró téma. Nem tudom, hogy Kolbász kisasszonynak mi a neme vagy a preferenciája, mert ez nem releváns. Amit láttam az elképesztően nem csak ízléstelen, de határozottan szándékos provokáció. Szerinted az helyes, ha provokációra megértéssel reagálok. Az én generációm nem húzza be fülét-farkát, hanem odavág.

  58. 47: +1 Senkinek sincs fingja se arról, hogy nézett ki Jézus. Conchita szakállát jézusosnak látni kb. olyan mint a Rorschach-teszten minden tintapacát pinaként azonosítani.

    60: Ha már fehoztad, mit szólsz, hogy a faszpörgető Aurélió nyerte a VV-t, nem a cukilány? 😉

    „Ha simán szakáll nélkül női ruhában adja elő ezt a számot,mint homoszexuális férfi,vagy netán férfiként, nem nyert volna, pedig jó hangja van, a dal is szép.”

    Ha a tavalyi győztes dalt éneklő nem Emmelie Charlotte-Victoria de Forest nem egy szexi fiatal csaj lett volna, hanem egy középszerű, középkorú nő, akkor ő se nyert volna, még ha a hangja és a dal szép is. Ez egy show, a látványnak, előadásnak legalább akkora a szerepe, mint a dalnak.

    62: Hát igen, vannak, akik úgy érzik, hogy nekik joguk van lekurvázni, aki nem úgy öltözik, mint az nekik tetszik. De bezzeg ha az ő szokásaikat, vagy öltözködésüket kritizálja valaki, akkor vérig sértődnek… Pedig mondjuk a gyerekek körülmetélése (lányok és fiúk esetére is gondolok) sokkal barbárabb, és szerintem jogosabban kritizálható szokás, mint mondjuk rózsaszín dzsekit és kalapot viselni… A nők csadorba/burkába kényszerítése szintén.

  59. Szerintem a szavazatok nagy része épp a külsője miatt ment rá és nem az előadás miatt.
    Ettől függetlenül azért úgy érzem, hogy nem kell az egész társadalomra vonatkozó következtetéseket levonni, mert szerintem csak azoknál ez a fontos, akik egyáltalán szavaznak egy ilyen eseményen, azok meg nem hiszem, hogy az emberiség krémje.

  60. 22: Petőfi apja gróf Szechenyi István – Drábik szerint.:)

  61. 65:
    Hogy Jézus egyáltalán élt-e az kérdéses, és ha élt, vajon hogy nézet ki. Ez igaz, de a te megjegyzésed mégis kekeckedés, mert különböző festők, sok száz év óta festik Jézus képét, tehát a keresztény világban van egy konkrét elképzelés. Mrs Kolbász pont ezt az elképzelést vette célba.

    Aki nem érti a felháborodás okát, azoknak itt egy analógia. A társadalom néhány százaléka vegetáriánus, ami nem egységes mozgalom, mert van aki a hústilalom mellett tojást, tejet fogyaszt, van aki azt se, van aki viszont a halat nem tekinti húsnak, stb. Mit szólnál, ha ez a néhány százalékos csoport erőszakkal elérné azt, hogy Európa összes vendéglőjében csak vegetáriánus ételeket lehessen kapni? Engem nem zavarna, ha lennének vegás éttermek,, ahová sose tenném be a lábam, de az igencsak bosszantana, ha sehol se lehetne tisztességes menüt rendelni.

  62. Most nem azért az egy húszért de:

    1. Ki a fasz nézi ezeket a műsorokat.
    Ez egy tökéletes szűrő, hogy kivel állj szóba. Ha valaki mindig az agymosó média szövegeivel jön azzal nem kell foglalkozni. Őszintén szólva itt sem kellene. Én is láttam az interneten a szakállast. Beleolvastam néhány cikkbe, kb 5 percet foglalkoztam vele, és tipli tovább. Nem alkottam róla véleményt, nem gondolkoztam el rajta, mert az olyan lenne mintha az utcán látott kutyaszarról elmélkednék. Azzal is csak annyit foglalkozok, hogy figyelek rá, nehogy belelépjek.

    2. Miért van még egyáltalán TV előfizetésetek.
    Ezt gondolom nem kell magyarázni. Nekem sincs már vagy 10 éve. Az első hét után (!!!!!!!!!) egyáltalán nem éreztem hiányát.
    Néha rokonoknál nézem a TV-t és már az „Ismeretterjesztő” csatornák is taszítanak. Próbáljátok ki egy hónap szünet után ,és tudni fogjátok miről beszélek. De ha mindenképpen tévézni akartok, akkor mindig úgy üljetek le elé, hogy bármilyen műsort néztek, az csak egy show műsor, lehet egy kicsi valóságalapja, de nem kell 100%-ig komolyan venni.

    3. A homokosság, aberráció, deviancia mindig mindenhol létezett. Hiába próbálták irtani, korlátozni, ellehetetleníteni. Ha a földön csak 100 ember maradna valamilyen oknál fogva, mondjuk 50 nő és 50 férfi, tuti lenne köztük homokos, vagy egyéb módon, a normálistól eltérő. A buzik, meg a többi normálatlan csak az emberiséggel együtt fog eltűnni. Aki ezt nem fogadja el, és elhiszi, hogy ezt meg lehet változtatni, az egy idióta. DE! A homokosok, meg a többi is tud normálisan (!) együtt élni a társadalommal. Nincs hanyatlás. Európa és a világ mindig ilyen volt!

  63. 69.
    Pont a lényeget nem érted szerintem.

    A helyzet az, hogy a homoszexualitás hirdetése már globális politkai irányzat, és nem néhány „más” értékrendű ember magánügye.

    A „múltat végképp eltörölni” kívánók igyekeznek minden olyan hagyományt elsöpörni, nevetségessé tenni, ami a régi korokban biztonságot és folyamatosságot nyújtott.
    Most egyszerre megy a támadás a vallás és a család intézménye ellen.
    Szóval folyik a Szép Új Világ építése számunkra…

    Lehet hogy SZERINTED a homoszexualitás aberráció, de a hatalmi álláspont szerint normális, és tőled is elvárja hogy úgy kezeld, akkor is ha kifordul tőle a gyomrod. Különben náci vagy meg kirekesztő, és megnézheted magad.

    És eljön az idő, amikor már nem tudod kikerülni a kutyaszart az utcán, inkább megszokod a szagot és már a cipődről se pucolod le.

  64. 69.
    „Ki a fasz nézi ezeket a műsorokat?”
    Valahol igazad van. Mivel tenni nem tudunk ellene, egészséges immunitás ha ignoráljuk, ergo aki nem vesz róla tudomást, azt nem tudták befolyásolni, provokálni ebbe az aberrált irányba, bármennyire próbálták. Ha nem jövök fel a blogra, talán soha se tudtam volna meg mi is történt valójában. Így a hozzászólások olvasása után kiváncsiságból rákattintottam a „győztes dalra”…a felét sem tudtam végignézni, annyira taszított.

  65. Az csak engem zavart, hogy a magyar versenyző dala a CSBE-ről szólt?

    Ja, és még egy: a conchita egyesek szerint puncit jelent spanyolul

  66. 64:

    Te generációd odavág? Hová Tibor bá? Azt gondolod, mert írtál egy cikket róla, akkor most jól odavágtál?
    Szerencsétlen esztelen elvakult jobbikosok is gyűlölködnek az az interneten. Egyetlen személlyel azonosítják Európát… Senki ne mondja, hogy ez helyes. Közben csinálják az ingyen reklámot ennek a szakállas nemtudomkinek.

    Nem vettem én fel semmilyen kesztyűt Tibor bá, csak látom már megint kötöd az ebet a karóhoz és értetlenkedsz.

    63-asban Zee is nyilvánvalóvá tette, amiről tegnap beszéltem.
    Egyértelmű politikai üzenet volt az oroszok felé attól az Európától, amiről te úgy gondolod, hogy nem létezik.

  67. 73.
    „Egyértelmű politikai üzenet volt az oroszok felé attól az Európától, amiről te úgy gondolod, hogy nem létezik.”

    Azt hiszem, most a válsztásokon kiderül, hogy AZT AZ EURÓPÁT mennyire akarja elfogadni a többség.

    Talán nem véletlen, hogy az euroszkepticizmus egyre erősödik, mert az az értékrend, amit a „modern” EU képvisel a politikától a gazdaságon keresztül a kultúráig egyre gyomorforgatóbb.

    Biztos tudod… nem a „más”-sággal van a baj, hanem hogy megpróbálják lenyomni a torkunkon.
    Én sem kényszerítem a vegákat, hogy végignézzék, amikor tatárbífszteket eszek…

    És röhely… de lehet hogy a konzervatív többség tényleg az oroszokra fog tekinteni a hagyományos értékrendszer védelméért…

  68. 68: Szerintem egyáltalán nem hasonlít arra közhelyszerű Jézus képre, már csak azért se mert valami fura okból az európai (és észak-amerikai) művészek Jézust rendszeresen szőkés hajjal ábrázolták az Utolsó Vacsorától a JK szupersztárig, Conchita meg fekete hajú. Van szakálla, és az ábrázolásokon Jézusnak is van… hát ez nem olyan hatalmas egybeesés, speciel ByeAlexet is hasonló szakállszerkezettel küldtük versenybe tavaly, de akkor nem ugrott be róla Jézus neked. Szerintem a mi Sanyinkra sokkal jobban hasonlít is Conchita, ha a haját levágná és feltenne egy hipszter szemcsit simán összekeverném őket.
    De te múltkor az István a király feldolgozásban is megsértődtél a „Kyrie eliszom”-on, ami ott se volt (direkt visszanéztem), úgy tűnik direkt keresed mikor sértődhetsz meg a keresztények helyett is…

    Az arcszőrzettel rendelkező nő meg egyébként is régi poén, Freddie Mercury épp 30 éve porszívózott bajszos nőként az „I Want to Break Free” videoklippjében. Hogy emiatt, vagy ennek ellenére, azon lehet vitatkozni, de világsiker lett az a Queen szám.

  69. 68: Ja, még a vegás részhez… Most épp te vagy felháborodva, hogy az eurovíziós étteremben kolbász is volt az egyik fogásban 😉 , és a vendégek képesek voltak pont azt megszavazni legnépszerűbbnek. Mert ezzel ők – szerinted – megsértették a vegákat. Hát a vegák ne nézzék, ha nekik nem tetszik, van más vendéglő az eurovízióson kívül is. Vagy szavazzanak sokat, hogy a nekik tetsző fogás nyerjen legközelebb.
    Hacsak nem az az állításod, hogy valójában nem is voltak szavazatok a győzelme mögött, hanem csak behazudták az eredményt, akkor az eredmény épp arról szólt, hogy a nép kinyilvánította, hogy a vegák ne akarják megszabni, hogy milyen fogásban lehet kolbász, és miben nem.

  70. 78:
    Avatar ki fogja deríteni, hogy én tettem fel.

    75/76:
    Nálam mindenki talál ellentmondást, akit nem a tények érdekelnek, hanem saját falkájának a diadala. Nekem nincsenek tények nélküli meggyőződéseim, de ezt nehéz megérteni.

    73:
    Nem várom el tőled, hogy megérts a kifejezéseimet. – Egyetlen egy cikk valóban nem csinál nyarat, de az évek alatt felrakott (és máig megtalálható) 1960 poszt elég eklatánsan jelzi az én életszemléletemet. Az én koromban egy ember meggyőződésének ilyen aktív ismertetését szerintem nyugodtan nevezhetem „odavágásnak”.

  71. 79. Avatar Lucifer ügyvédje itt a blogon. 😀
    Nekem csak most hívta fel egy cikk a figyelmem az Európa Parlament és Bábel tornya analógiára. Műveletlen voltam eddig ebben a kérdésben, de hát a szavazásokat is le szoktam szarni. Ennek az épületnek tényleg Bábel torony formája van. A sátán birodalma épül és ennek egyik eszköze ez az ajrovízió is.
    A tizenkét csillag mit szimbolizál? Biztosan az elrendezésnek is jelentősége van. Gedeon, te vagy a szimbólum szakértő. 😀

  72. 78-79: Persze, sokan látnak a Rorschach ábrákba pinát.
    De ennek a képnek az eredetije is elég meleg…
    http://www.adorans.hu/sites/default/files/images/17431~Sacred-Heart-of-Jesus-Posters.jpg
    (és nem is egyforma a szakáll dizájnjuk)

    Egyébként az immár Kossuth díjas, és mostanában állami milliókkal kistafírozott Demjén „Rózsi”(!) is elég meredek cuccokban lépett kezdetben színpadra:
    http://www.blikk.hu/data/cikk/78/66/21/cikk_786621/d00038EF21998cbe436a3.jpg
    A csizmát is nézzétek meg alaposan! 🙂

  73. Ez egy nagyon gagyi fotosopolás. Vadaiékból én ki se néznék egy ilyen ötletet, pláne ilyen gyors reakcióidővel…
    Szerepel is egy MR MOTO névtáblácska is a képen bal alul, szóval nem valódi DK-s anyag.

    A kép linkje alapján szerintem a jobbikos Balasi András készíthette, hogy utána megírjon egy felháborosott cikket róla, és gyűjtse a nyáj kattintásait… 🙂
    http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/Balasi/dkeuconch_0.png

  74. Tibor bá te elmondtad a véleményed a dalfesztivállal kapcsolatban. Van, aki egyet ért vele, van aki nem.

    Egyébként tényleg nagyjából két nagy táborra szakadt az internetes társadalom ebben a témában.

    Valószínűleg azoknak van igazuk, akik a lehető legpoénosabban fogják fel, mert egyébként mást nem igazán lehet tenni.

    A sok szemét közül a kulturális szemetet a legkönnyebb kizárni az otthonokból. Ezt kell tenni, és nem sopánkodni, hogy vége Európának, csak mert egy indentitás zavaros személy beleénekelt a kamerákba, ami kb. nem több, mint egy tucat ember műve.

    Avatar jó példát hozott rá, hogy voltak már elég eszement korszakok és irányzatok korábban is (pl. 70-es évek) és Európa még mindig itt van.

  75. 84.

    De a 70-es években nem volt még nyíltan globális prolitikai progam szintjére emelve a dolog, egy-egy énekes vagy együttes magánakciójáról volt szó, amihez akkor még kellett bátorság.
    Manapság már ahhoz kell a bátorság, hogy kritizálja ezt a jelenséget az ember…

  76. Ausztria nem oly régen megszavazta Jörg Haider irányát, most mást. Nekem ez nem áll össze. Az elsőt könnyebben értem, ez inkább mesterséges dolog. De hogy a kettő hogy lehetne egyszerre, elképzelni sem tudom.

  77. 84:
    Ezzel a bejegyzéseddel egyetértek addig, amíg az Európai sopánkodást említed. Ugyanis nem az a „bajom” hogy a pasi fellépett, mert a diverzifikálásba belefér. A „bajom” az, hogy elsöprő sikert aratott. Ma tudtam meg, hogy meleg, de ez irreleváns. Az ízléstelensége nem ebből fakad. Én aztán nem vagyok istenfélő, de keresztény kultúrába születtem bele, és ez a Jézus imitáció elfogadhatatlan. A pasi tátongó gesztikulációja pedig hányinger.

  78. Csak egy kérdés:

    Kinek, kiknek volt jó, hogy ez a Conchita nevű egyed nyerte a dalfesztivált?

    85: ehhez most is bátorság kellett. Tibor bával egyetemben nagyon sokan elítélték a szakállas nőt. Ki burkoltan, ki kendőzetlenül.

    86:

    Nem tudom mit szavazott meg Ausztria, de mivel tesómék életvitelszerűen kinn élnek sok jót nem hallok onnan.
    Amit én valóban betegnek tartok, hogy 14 éves gyerekeket osztálykirándulás gyanánt koncentrációs táborokba visznek, vagy azt, hogy órán a Die Welle-t nézik.
    Na itt kezdődnek a problémák nem Conchitánál.

    Szerencsére egy hónap múlva már szinte senki nem fogja tudni ki a Conchita, egy fél év múlva meg már azt sem melyik ország nyert.

    87:

    Tibor bá a saját külön bejáratú véleményem nekem is az, hogy hányinger az egész, de valójában ez egész dalfesztivál jó régóta hányinger. Ez csak az i-re tette fel a pontot.
    Az elsöprő eredményt ne vedd ennyire komolyan, ez nem tekinthető reprezentatív szavazásnak.
    Ellenkező esetben szerinted Oroszországból érkezett volna pont?
    Tibor bá túl komolyan veszed és túl nagy jelentőséget adsz a dolognak.

    Ausztria „kidobott” már magából egy Hitlert, most egy Conchita sikeredett. Ez utóbbi még mindig jobb. 🙂

  79. Eu-répa,

    avagy a virslifaszú nő álma…

    Szavazz az EU-ra te is lehetsz Bécsben szőrös zsidó nő Heller Ági néni és Lendvai Pali bácsi után!

    Egy normális előadó azzal a dallal az első tízbe sem került be.

    Ahogyan a magyar kiküldött is azért szerepelt jól, mert félnéger.

    Az orosz ikrek normálisak és szépek, de ráadásul még oroszok is.

    Ez a mai Európában már-már bűn.

  80. Szarok a szakállas nőre, habár szerintem is gáz és elég izzadságszagú provokáció. Ami viszont engem bosszant, hogy maga a nyertes dal (még ha nem is egy az egyben) teljesen nyilvánvaló, hogy egy Skyfall átirat. Akinek van füle rá azonnal hallja. Tehát az eredetiség meg bevállalóságg mellett ez a gyagyi ellentmondásos csencselés szépen meglapult a szakáll mögött. Persze egy ilyen „zenei” fesztivál hallgatóságának (fogyasztóinak) mint ez a trágyadomb, fel sem tűnik vagy le sem szarja.

    Ami pedig ezt, a most nagyon trendi -számomra már kurva unalmas- elfogadósdit illeti csak annyit jegyeznék meg, hogy ha melegként áll ki akkor le se szarta volna senki. Megkockáztatom, hogy ha transzexuálisként vállalja magát az se keltette volna fel már a figyelmet. Viszont kérdezem én, ha állandóan erről az elfogadásról karattyol (mint önjelölt messiás) akkor ő saját maga mi a picsának nem fogadta el úgy magát ahogy volt. Vagy ha már úgy döntött hogy nemet vált, akkor miért festett magának szakállat? Mondom mégegyszer, tőlem akár tehéntőgyet is varrathat magának lehet meg bikaszarva is lehet valakinek, csak „elfogadás” témában szerintem jobb ha mélyen kussol.

  81. 89:

    Felháborodásod, és álláspontod érthető, de ezt a stílust itt ne alkalmazd, mert ez nem a Kuruc-info. 🙁

  82. Most beszéltem egy meleg cimborámmal, hogy neki mi a véleménye. A srác egyébként angol. Szerinte ez a szakállas kolbász rosszabb a legrosszabb ripacsnál. A hangja természetesen jó, de messze nem hozott semmi újat vagy különlegeset ami indokolná a kimagasló figyelmet. Pontosan ezért van szüksége erre a nevetséges karakterre ami szerinte nem is az ő ötlete hanem valóSzintén rámutatott az Adele szám és a tipikus James Bond zene hasonlóságra. Aztán még megjegyezte hogy az ilyen „pathetic cockroach”-ok miatt olyan a társadalom véleménye és hozzáállása a melegekhez amilyen.

  83. A homoszexualitásról:

    A 80-as években nem létezett. Beszélni sem szabadott róla. (Legalábbis Romániában).
    A 90-es évek demokráciájában elfogadták, hogy létezik.
    A 2000-es évektől egyre jobban promoválják.

    Hová lehetne innen elhúzni mielőtt kötelezővé teszik?

  84. „Szakállas Nő, Androgyn Jézus, Makovecz Imre ”

    http://kitalaltujkor.blogspot.com/2014/05/szakallas-no-androgyn-jezus-makovecz.html

    A globális tudatipar transzvesztita-hermafrodita „sztár”figurái, akik gyakran Jézust és Szűz Máriát is gúnyolják, a genderideológiával együtt az okkult gnoszticizmusban gyökereznek, melyet például a szabadkőművesség és Aleister Crowley Thelema-vallása képvisel. E sötét okkultizmus központi figurája az Androgyn „Istenség”, vagyis az Ördög, a Bafomet. Makovecz Imre az androgyn Bafometet még katolikus templom oltárja felett is elhelyezte…

  85. 93:

    Esetleg Észak-Korea? Jó utat!

    92:
    Egyetértek a cimboráddal, csak szerintem még hangja sincs.

    95:

    Megjelent az első videó is ezzel kapcsolatban az interneten:

    Hasonló okfejtés mentén halad.

  86. 93: „Hová lehetne innen elhúzni mielőtt kötelezővé teszik?”

    Olyan még sose volt, ellenben a heterók rendszeresen felhatalmazva érezték magukat a történelem folyamán, hogy a melegeket akár az életüktől is megfosszák, csupán nemi orientációjuk miatt.

    Pugacsov engem már Lucifer ügyvédjének hívott ebben a kommentfolyamban (80), ami szintén egy megbélyezés: aki a melegek pártjára áll, azt a sátán szolgájának kell nyilvánítani, és akkor már a véleményét se kell figyelembe venni, hisz csak gonosz, rossz, téves, hazug lehet.
    De szerintem az ördög inkább a gyilkos szándékú heterókban bújkál, akik „vascsővel alakítanák át az arcát” a nekik nem tetszőkenek.

  87. 98:

    Avatar tapasztalatból mondom, hogy még két szót szólsz a melegek mellett és Tibor bá jól ellátja a bajod! 😀

    97:

    „A nagy többség nem lehet deviáns, ugyebár.”

    Ebben én nem lennék olyan biztos, ha a szót valódi jelentése szerint értelmezzük, és nem pedig a buzi szinonimájaként használjuk.

    Érdekes ez a nem túl nagy múlttal rendelkező Putyin imádat itt Magyarországon, meg úgy általában az EU egy részében.
    A tények meg ellenben azt mutatják, hogy az elvándorlási hajlam Oroszországban hasonló számokat mutat, mint nálunk, és ami még „felháborítóbb”, hogy az oroszok is ezt a züllött nyugatot választják megélhetésük helyeként, elsőként Németországot és Ausztriát, ahogy mi is.

    Mi lehet a baj akkor Putyinnal és Oroszországgal?

    Egyébként én is olvastam már Orbánról igazi hazafi cikket német újságban. Szerintük Orbán a hazafi… Szerintünk meg Putyin. Hmmm érdekes dolgok ezek.

    Mindenesetre Putyin miatt még senki nem vándorolt ki Oroszországba.

  88. 99!
    Mit gondolsz curix mindenki kitörő örömmel választja megélhetésének a „züllött nyugatot”?Ez a „züllött nyugat” Putyin gáza nélkül lepadlózna..
    Hogy mi a baj Oroszországgal?Az hogy nem akarja engedni a kereszténység utolsó bástyáját lerombolni..
    Ezzel a szakállas lénnyel is üzentek a világnak..
    Putyin ment Amerikára támadni?.. 😮
    Az a bajuk még hogy Putyin nem adja át önként és dalolva területeit meg a készleteit..

  89. 99: „és Tibor bá jól ellátja a bajod”

    Voltam már én is moderált felhasználó, akinek nem kerülhetett ki minden hozzászólása.

    „Mindenesetre Putyin miatt még senki nem vándorolt ki Oroszországba.”

    De, Pardieu. Akarom mondani: Depardieu. 🙂 Mutogatták is az oroszok agyba-főbe. Viszont a másik irányba vándorló tömegekről szemérmesen hallgatnak.

  90. Oroszország nemzeti szocializmust szeretne, ez pedig vörös posztó a latorállamok szemében. (Hozzáteszem, hogy minden buzi, szakállas néni meg az összes mutációjuk szemében is.)

    Egy évszázados zsidó bomlasztás, és sorozatos nemzetárulás után (aminek az egyik főkolomposa a nobel-díjas Gorbacsov volt), AZ IRÁNY, amerre fordulni látszik az orosz hajó, nem rossz.
    A kérdés az, hogy mennyire sikerül Putyinnak megszilárdítani a helyzetét, és ki fogja őt követni.

  91. Avatar: a véleményed teljesen fedi az enyémet 🙂

  92. 101
    ez csúsztatás 🙂

    Egy kiszipolyozott országban mindenki nehezebben boldogul, könnyebben próbál máshol szerencsét.

    Ha a kérdést úgy teszed fel, hogy milyen vezetőket szeretnének maguknak az alattvalók; Barroso-t vagy Putyint, Catherine Ashton-féléket vagy Lavrovot, akkor lehet hogy mások hallgatnának szemérmesen.

  93. 100

    Melike nem szeretem ha Putyint piedesztálra emelik csak mert…
    Putyin gáza nélkül… ja persze. Maradjunk annyiban, hogy egyelőre Oroszország is rá van szorulva a nyugat pénzére.
    Szerinted mi lenne az orosz költségvetéssel a gáz bevételek nélkül?

    Amúgy totál félreértettél. Arra voltam kíváncsi, ha Putyin és az országa ilyen csudajó, akkor miért akarja azt akkora százalék elhagyni, mint Magyarországot?
    Miért csökken Oroszország lakossága?
    Az, hogy miért olyan magas az egy főre eső Vodka fogyasztás, azt nagyjából lehet tudni 😀

    Olvastam, hogy Oroszország bojkottálja a dalfesztivált, sőt esetlegesen megrendezi majd a sajátját.
    Szerintem ez korrekt lépés. Maga a dalfesztivál szerintem is túlment egy bizonyos ponton.

    Aki ez miatt meg már temeti Európát az kicsit (nagyon) túlbecsüli a jelentőségét ennek a fesztiválnak. Magyarországon sikerült is túlbecsülni, még mindig ki vannak kelve magukból a kommentálók, és átmenve állatba vállalhatatlan szövegeket engednek el. Igen, ez Magyarország.
    Kritizálni, más felett pálcát törni nagyon tudunk, csak saját házunk táján vagyunk képtelenek rendet tenni.
    Majd talán egyszer…

    102:

    Nemzeti szocializmust? Ezt miből gondolod? Szerinted az oroszok kérnek belőle? Vagy lenyomják a torkukon?
    Nem tudom.. jelen pillanatban nem tudnék választani nyugat és kelet között. Mindegyiknek megvan a saját defektje. Bizonyos tekintetben kelet (Oroszország) jobb, igen.

  94. 95. Ez egy jó kis összefoglaló a sötét erők ármánykodásáról. A liberális oldalakon megy a csúsztatás, hogy de már régen is voltak szakállas nők, na és, mi a nagy dolog ebben? Csakhogy kolbász lady se nem nő, se nem szakállas. Egy nyegle, homokos férfi műszakállal, parókával. Ez egy üzenet volt, ahogy az eu-s bábel torony is. Itt vagyunk és mindennél erősebbek vagyunk, megállíthatatlanok. Az „Androgyn Jézus” neve is egy ráadás, pinácska, fogamzás, kolbász.
    És persze Makovecz egy plusz ráadás, aki szereti a vakoló jegyeit lágy, „organikus” ívekbe csomagolni. Az épületei rendkívül rossz hangulatot árasztanak, nem tudom, ez csak nekem tűnt fel? Mert mások áradoznak az építészetéről. Pancsó Viktor stadionja is erősen ezt a hatást tükrözi.

  95. 99 & 101:

    Számtalan helyen, számtalan okból kifolyólag érdemtelenül üldözik a melegeket, amit én magam se helyeslek. Ez a vascsöves arcformálás nekem se nyerte el a tetszésemet.
    Curix te ebben a témában is kényelmetlenül félreértesz.

  96. 105.

    „Aki ez miatt meg már temeti Európát az kicsit (nagyon) túlbecsüli a jelentőségét ennek a fesztiválnak.”

    Nem emiatt temetik… Ez csak egy szimptómája Európa alapvető problémájának.
    Az az európai elit, amelyik ezt a kultúrát helyezi előtérbe a kalsszikussal szemben, az a politikában és a gazdaságban is ugyanilyen szinten operál.
    Nézd meg a gazdasági válság vagy az ukrán helyzet kezelését.
    De az USA lehallgatási botrányra se tudtak legalább egy jót kurvaanyádozni, csak szemlesütve elfogadták hogy az USA gyarmatként kezeli az EU-t.
    Az EU eleinte jó ötletnek tűnt. De sajnos túl gyorsan elkurvult.
    A fene se tudja, hogy hogy értelmezze az ember, hogy vezetői nappal a demokráciért aggódnak, éjjel meg titkos Bilderberg szeánszokon döntenek 500 milló ember feje felett…
    Na… hát ez pontosan olyan gyomorforgató mint ez a se nő se férfi, androgün Jézus, ami látványtechnikai csinnadrattákkal, hókuszpókuszokkal próbálja végletes rothadtságát leplezni.

  97. Az európai kultúrát különböző nemzetek kultúrája adta össze ugyanúgy, ahogy beszélünk távol-keleti, keleti kultúráról is. Pont azért tartom halottnak, mert ezt a sokszínűséget irtották ki. Teljesen mindegy, hogy hol nézem pl. a tévét,itt svédben ugyanazt látom mint otthon, vagy Írországban, csak más nyelven beszélnek benne. A nagy koncertek körbe utaznak,kiállítások szintén. Talán a színház az, ami még lehet hazai.Régen egy filmnek az első kockáiról tudtad, hogy francia, angol, cseh, netán olasz. Ugyanaz történik a nemekkel is, egybemosódnak. A fiúk egyre lányosabbak. (Metroszexuális)A csapból is az folyik, legyél egyéniség, tűnj ki a tömegből, s közben egyre jobban hasonlít mindenki a másikra, egyendivat, egyenviselkedés.
    Ez is Európa, de egy új, s a régi bizony halott. Aki a régiben nőtt fel, az érzékeli a színtelenedést, s aki szereti a színeket, nem érzi jól magát egy szürke egyenvilágban. Tudom, a szürkének vannak árnyalatai, de a szürke sosem lesz zöld, piros,sárga,kék….

  98. 108.

    Nem tudom miben és hol értelek félre Tibor bá. A bevezető írásoddal nagyjából egyetértek. Ha esetleg magadra vetted a legutolsó kommentet, az nem neked szólt, hanem az Unicornis féle, magukból kikelt emberekre, akikkel tele van az internet és valójában alig különböznek ettől a szakállas lénytől.

    109,110

    Értem, amit írtok, de ti is tudjátok, hogy ez nem az EU vagy a dalfesztivál miatt van.
    Kolbász kisasszony csak felszínre hozott egy létező problémát, egy sokkal nagyobbat, mint maga a jelenség még sem azzal foglalkozik senki, hanem kolbász Conchitával.

    Igen Buza ez már egy másik Európa. Minden eszeveszett gyorsan változik körülöttünk, miből gondoljátok, hogy a kultúra állandó marad?
    Az, hogy Európa milyen volt, és milyen lett az már egy másik fejezet.

    Csak zárójelben még annyit, hogy ez a probléma valójában globális, és keletet is érinti, csak másképpen, mint minket.
    Moszkva és Peking látszólag már alig különbözik egy európai vagy amerikai várostól.

  99. 110.
    „Az európai kultúrát különböző nemzetek kultúrája adta össze…”
    Talán ez se olyan egyértelmű.
    Amit ma „európai kultúrának” nevezünk, az a reneszánsz után kialakuló elit kultúra, ami inkább a mindenkori mecénások izlését tükrözte, mint a tulajdonképpeni népét.
    A keleti kultúrák évezredeken keresztül átívelve hordozzák stílusjegyeiket és ősi értékeket mentenek át. Az európai „kultúra” pedig pont a múltbeli értékekkel való leszámolással veszi kezdetét.
    Aztán kezdetét veszi a gyarmatosítás, földrészek, majd a természet igába hajtása, amit fejlődésnek próbálnak eladni. Amikor már nincs hova terjeszkedni, az egészségét és a jövőjét is feléli, elveszti szinét, beszürkül és várja, hogy valami életre keljen benne.

  100. 105: „Maradjunk annyiban, hogy egyelőre Oroszország is rá van szorulva a nyugat pénzére.
    Szerinted mi lenne az orosz költségvetéssel a gáz bevételek nélkül?”

    Nézd már, valaki egy komplett cikket írt a kérdésedre… 🙂
    http://index.hu/gazdasag/2014/05/14/ezert_szanalmas_putyin_nyomulasa/

    Conchita Wursthoz visszakanyaradva meg érdekes, hogy felvetésre került, hogy „valami extrém ízlésű személyekből álló zsűri tudatos véleményformálást célzó döntése” repítette az első helyre, de az adatokat részletesen megnézve kiderül, hogy a közönségszavazatok terén jobb helyezéseket ért el, mint a zsűrik által felállított rangsorokban (bár összesítve ott is nyert, csak kisebb előnnyel).
    http://index.hu/kultur/2014/05/13/conchita_wurst_tenyleg_mindent_vitt/
    Éppenséggel Oroszországban is benne volt a közönségszavazatok alapján a top3-ban, szóval az orosz lakosság is üzent Putyinnak… De dobogós volt a kaukázusi Azerbajdzsánban, Örményországban és Grúziában is a közönség körében, pedig ezekben az országokban nem hiszem, hogy olyan nagy melegpropaganda lenne.
    A magyar szakmai zsűri (Palásti Zoltán, Kovács Kati, Náksi Attila, Dorozsmai Péter, Tóth Vera) csak nyolcadiknak sorolta, de a közönség szavazatok a második helyre hozták fel.

  101. 113: És ki ellenőrzi a közönségszavazatok hitelességét? Aki a krími, donyecki, stb. népszavazásét? 🙂

  102. 105!
    „Maradjunk annyiban, hogy egyelőre Oroszország is rá van szorulva a nyugat pénzére.”

    Na ne már..Mert máshol nem is tudná eladni.Ez vicc kategória..
    Na curix jártál már te Oroszországban egyáltalán?Szét néztél te ott hogy mi hogy van?
    Azt tudod hogy Olaszországban azt hiszik a magyarokról hogy jurtában laknak az emberek meg kecskével alszanak?Mert biza azt hiszik..Holott te itt jóval nagyobb szinvonalon élsz mint ők ott.És nagyobb házban is..(ők 60 négyzetméteren laknak vagy 10-en)És várják a jó magyar téli szalámit,mert az ő kajájuk ehetetlen sz@r…Azt gondolod hogy ők jobban élnek,ők meg azt hogy te itt szarabbul.Pedig ez nem így van..Úgyhogy nem kell hanyatt esni minden féle szóbeszédtől..
    Francia országtól is mindenki úgy el van ájulva.Párizs.Úristen!Én alig vártam hogy haza jöjjek onnan is..Koszos piszkos bevándorlókkal teli büdös ..
    Én nem vagyok elájulva nyugattól..(Az alpok egyes részei tetszenek nem tagadom,de nem élnék ott)

  103. 105!
    Na a lényeg curix.Megnézted te Turcsinovot,meg Jacenyukot,Tavares urat meg Martin Schulz elnök urat fényképeken?
    Na nézd csak meg.Mit veszel észre a képeken?.. 🙂
    (Mintha valahogy ikrek lennének nemde?)Nagyon érdekes.
    Arma neked mi a véleményed? 🙂

  104. 115:
    Ez a rászorulás megjegyzés nagy hiba volt. Ma az a menő, akinek energiája van.

  105. Melike a gázszolgáltatást nemzetközi szerződések szabályozzák, és bármennyire az óvodára kezd hasonlítani ez az egész nyugat-kelet vita, nem úgy működik, hogy csak pikk-pakk elzárja a csapot Putyin.
    Az orosz gazdaság sokban függ az EU-tól és az Usa-tól, az EU pedig részben függ az orosz gáztól.
    Kölcsönös függési viszonyban vagyunk, ezért nem szabad az oroszokat megszívatni, mert végső soron azt az EU is megszívja. Ennek semmi köze a gázcsapokhoz.

    Talán ezt az EU is, (leginkább Németország) felismerte.

    Melike voltam már nyugaton, Olaszországban is. Maradjunk annyiban, hogy valamit jobban csinálnak, mint mi.
    Nekem semmi bajom nyugattal. Bajorország kimondottan tetszik, szívesen laknék is ott, de ez nem ide tartozik.
    Előtted is nyitva áll az orosz határ, ha a tajga, vagy Moszkva jobban bejön, mint a koszos Párizs.

    Putyinról nekem Orbán jut eszembe, nem tehetek róla. Putyin is átszabta a választási törvényeket a saját javára. Durvábban, mint itt Orbán. Putyin is a saját embereivel veszi körbe magát és nekik adja a stratégiailag fontos cégeket. Orbán hasonló mód kormányozna, ha nagyobb hatalom lennénk és az EU nem kötne minket.
    Putyin mond szimpatikus dolgokat is, de ez elmondható Orbánról is.
    Más kérdés, hogy van-e mögötte valami, vagy csak hangzatos, mint Orbán szövege.

    Németországban Putyin már inkább vicces figurának számít, mint komoly államférfinak. Legalább is ez a kép került kialakításra róla.

    Nézd én is szánalmasnak találom, amit az Usa művel és ahogy játszadozik Európával, de ettől még nem gondolom, hogy Putyin a világ megmentője.

    Európa már rengeteget szenvedett a Szovjetunió miatt és rengeteget Amerika miatt. Jó lenne ebből a szerepkörből most már kibújni, de az EU-t nem a megfelelő emberek irányítják ehhez.

  106. 118!
    Pontosan Tibor bá.Így van..
    119!
    Sajnálom hogy így gondolod curix.Én nem mondhatom meg neked mit gondolj.Leírtam az én verziómat..Te leírtad a tiédet..

    „Kölcsönös függési viszonyban vagyunk, ezért nem szabad az oroszokat megszívatni, mert végső soron azt az EU is megszívja.”
    Nem hinném hogy az oroszokat megingatná hogy nem ide szállítják a gázt..
    És ha Oroszország teljes mértékben leszakadna a dollártól ?És ha mondjuk visszaadná az amcsiknak a microsoft összes termékét?Sorolhatnám..Minek..Azt gondolod megállna a világ náluk?

    „leginkább Németország) felismerte”
    Leginkább Merkel ismerte fel,velük mi lenne az Oroszok nélkül,és nem fordítva.Mit gondolsz a nagy német iparmágnások mit csinálnának Merkellel ha össze rúgná a port Putyinnal?Talán fel is akasztanák..

    „Előtted is nyitva áll az orosz határ, ha a tajga, vagy Moszkva jobban bejön, mint a koszos Párizs.”
    Én inkább maradnék itthon a fenekemen mint írtam is.Nincs szebb mint reggelente kinézni a szép és tiszta Zempléni hegyvidékre.. 😉

    „Putyin is a saját embereivel veszi körbe magát és nekik adja a stratégiailag fontos cégeket”
    Miért?Kinek kellene adnia?Obamáéknak?Vagy az Izraelieknek?

    „Putyin is átszabta a választási törvényeket a saját javára.”
    Ezt nem értem.

    „Európa már rengeteget szenvedett a Szovjetunió miatt és rengeteget Amerika miatt. Jó lenne ebből a szerepkörből most már kibújni, de az EU-t nem a megfelelő emberek irányítják ehhez.”

    Ebben egyetértünk..

  107. Wow, megújult a blogmotor! Most már nincs száma a hozzászólásoknak, de van „válasz” gomb! 🙂

    “Előtted is nyitva áll az orosz határ, ha a tajga, vagy Moszkva jobban bejön, mint a koszos Párizs.”

    Van 2 rokon, akiknek az apja magyar, anyja orosz. Az egyik eddig Moszkvában élt, de nemrég (mikor jött a baba) átköltözött az orosz feleségével együtt Budapestre.
    A másik Párizsból Svájcba költözött át…
    🙂

    És mit szóltok a Lobbik Oroszországért Mozgalom kémkedéssel vádolt tagjához?

  108. Nem szoktam nézni a műsort, de ebből az összeállításból kiderül, hogy szemérmetlenül sok szabadkőműves szimbólum tűnik fel benne, amit a nézők talán észre sem vesznek, viszont a jelképeket tudatosan elhelyezőket ez valami kéjes örömmel töltheti el. Maguk a „versenyzők” is részt vesznek ebben a játékban, vagy csak a díszlet árulkodik. A végeredmény meg maga a beteljesülés, önmagáért beszél.

  109. Érdekes, de a Koncsitával kontrasztba állított orosz dal szövege is gnosztikus és lényegében rímel a szakállas nőére… Akkora szinielőadás ez, hogy na.

  110. Hej ezek a szimbólumok, úgy látom mindenhol ott vannak:

    Milyen oroszul? 😀

  111. Hát ez nekem nagyon erőltetett.
    Minden egyenlő oldalú háromszögbe szabadkőműves piramist kell látni? No meg a pepita padló is csak a szabadkőművesekre utalhat. De akkor az én fürdőszobámat is szabadkőművesek burkolták… 🙂
    A sárga Baphometnek meg lemaradtak a szarvai a pentagrammába rajzolt mintához képest.
    A klasszikus Travolta mozdulat pedig nem lehet más, mint Hórusz szeme! 🙂 A mutató és hüvelykujj összeérintése nem ám a „tökéletes, fasza” közismert kézjele, hanem 666! Mi más lehetne?

    Az új „Játék határok nélkül” aranyborjús logóját láttátok már?
    http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1405/JHN2014515102125/gallery.xml&rovat=teve#/8

  112. 127: A „Lucifero” családi név csakis felvett lehetett, nem kell ragozni, hogy egy olaszt se hívtak egyházi anyakönyvben Lucifernek, ahogy magyart sem. A névválasztás jelzi irányultságát. Petőfi valóban a luciferi okkultisták körébe tartozott, ők gyártottak elvtársukról szibériai legendát. Én mindenre nyitott vagyok, de eddig még semmi meggyőzőt nem olvastam az ezt bizonygató szófosásokban. A Széchenyi apaságára vonatkozó idézet meg csak azt bizonyítja, hogy szegény Széchenyi nem ok nélkül került diliházba. A linkelt Petőfi-portré köztudottan idealizált, marketingcélokra készült.

  113. 128.

    Döblingi naplójában saját maga írja le Széchenyi, hogy Petőfi a fia, „akinek az anyját, mint annyi mást hagytam elpusztulni…” – írja. Hruz Mária férje Petrovics István Petőfit fattyúnak nevezte. A keresztnevét, az Istvánt is csak a kisebbik fiának adta.

    Nem azért került „diliházba” a legnagyobb magyar, mert Hruz Máriától született fiút a fiának nevezte, viszont ez remek lehetőség arra, hogy szavait kiválogassák aszerint, hogy alkalmas-e bizonyos politikai szándékokhoz, vagy sem. Ha alkalmas, akkor nem hülye a Széchenyi, ha ellentétes, akkor hülye.

    Armando Lucifero létező személy volt, calabriai gróf, 1855 szeptember 18-án született Krotónban. Történész, régész, paleontológus, társadalomtudós, természettudós, költő, újságíró, múzeum igazgató lett későbbi időkben azaz a könyv megírása után.

    Ez egy szobor róla.

    http://it.wikipedia.org/wiki/File:Armando_Lucifero.jpg

    ” Petőfi valóban a luciferi okkultisták körébe tartozott”

    A fenti megjegyzéseddel egyetértek, de Petőfi akkor még nagyon fiatal volt, sőt akkor még talán ezeknek az „okkultistáknak” becsületesebb céljaik voltak.

  114. Conchita Wurst ókori elődje:

    „A titokzatos múmia 1835-ben érkezett meg a londoni British Museumba. Első pillantásra a szakembereknek semmi kétségük nem lehetett afelől, hogy az illető nő volt – erről árulkodott koporsója, illetve az a tény, hogy a múmia számára női „melleket” készítettek balzsamozói. Az arcán látható szakáll azonban sehogyan sem illett a képbe…”
    „Amikor a British Museum megvásárolta a múmiát, csípőjén egy eredetileg rózsaszín, ám mára teljesen színét vesztett szoknya volt, s fakoporsóban érkezett, rajta egy női névvel (Mutemmenu).”
    „A komputertomográfiai vizsgálatoknak (CT) köszönhetően végre sikerült tisztázni, hogy a nőnek hitt múmia valójában egy férfié.”

    http://mult-kor.hu/20140522_kover_ferfie_a_pink_szoknyas_tancolo_no_mumiaja

  115. 130:
    Egy PR fogásnak dőltél be. Ez semmi más, mint téma felszínen tartása. 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük