Breaking news

Bostoni orvos állítja, a Moderna Covid vakcinától olyan rosszul lett, hogy majdnem lélegeztetőre kerül.

Dr. Hossein Sadrzadeh, Bosztoni hematológus a Boston Medical Center munkatársát szent este beoltották Moderna COVID-19 vakcinájával. Az orvos erősen allergiás volt a kagylófélékre.

Elmondása szerint az oltást követően pulzusa felment, zakatolt a szíve. Elsőre azt feltételezte, hogy izgalmi állapotba került, de csakhamar ráébredt, hogy a dolog ennél okkal komolyabb, mert a nyelve és a torka feldagadt. Ennél is rémisztőbb a vérnyomása zuhant. Szerencsére nála volt az EpiPen-je, amit azonnal alkalmazott önmagán mielőtt megérkeztek a mentők és berohantak vele a készenléti osztályra, ahol különböző gyógyszereket kapott, beleértve szteroidokat is.

Másnap reggelre minden rendeződött, de orvosi vélemény szerint, ha nincs felkészülve egy allergiás rohamra, az eset másként is végződhetett volna.

Sadrzadeh azt állítja, ha nincs nála az EpiPen-je intubálni kellett volna (invaziv lélegeztetés), mert 11 éves kora óta ez volt a legrosszabb allergiás rohama. Javaslata szerint, allergiákra hajlamos embereknek a vakcinát kőrházban kell beadni. „Ismertem a szimptómákat, volt róla tapasztalatom, halálra voltam rémülve. Képzeljenek el valakit, akinek nincs ilyen tapasztalata.

Korábban, már volt 6 allergiás reakció az oltást követően. Az FDA és a CDC már vizsgálódik, a Pfizer-BioNTech és Moderna pedig már kézbe vették a témát.

________________________________________________________________________________________________________________________

63 gondolat erről: „Breaking news

  1. Ne fáradj a részletekkel, már a címből is lejön hogy hülyeség. Mitől került „majdnem” lélegeztetőgépre egy RNS vakcinától? Max. allergiás reakciója lehet tőle, amitől akár fulladhatott is, de ez messze nem olyan vészes történet, hogy így fel kéne fújni.

    szerk: Közben kikerült a cikk. Bingó.

  2. Miközben a Covid halálozási aránya 2 ezrelék körüli, az oltásoké majd sokkal jobb (magasabb) lesz 😀

  3. Dolgozzatok csak szorgalmasan, hogy még kevesebben vállalják majd!
    Nem sok esély volt/van rá, hogy ez megment bennünket, de lassan már a remény is eltűnik, ha ez így folytatódik…

    Inkább azon agyaljon a sok statisztikaelemző, hogyan lehetséges, hogy az ünnepek közt lekúszott 100 alá a halálozások száma, s a megbetegedésből is nagyságrendekkel kevesebb regisztrált van, miközben több nagyvárosban a szennyvízben mért víruskoncentráció növekszik, ill. stagnál. Várom a számszerű tippeket kedd-szerda környékére! Folytatódik a trend és szinte eltűnik a betegség Magyarországon (term. hála Orbánnak)? 🙂

    Közben van egy számomra oltásoknál sokkal fontosabb hír, mégpedig, hogy leköszönt (mert nem tehetett mást) a győri kórház (évtizedes és sikeres múltra visszatekintő) igazgatója. Már megvan a szépreményű utód is! Nem fogjátok kitalálni kiknek a bábuja… Alakul az eü-ben az, amit a KLIK-en keresztül a közoktatásban rég megléptek. Ismertek ennek áldásos hatásai is. S közben a sok oktondi tátott szájjal ült a tv előtt és bámulta a rendőri díszkísérettel érkező kiskamiont, ami úgy érkezett Budapestre, mint egy igazi Messiás Karácsony napján. Borzasztó élmények ezek nekem, sőt hátborzongatóak (és elsősorban nem Orbán miatt)!

  4. Horváth Csongor
    2020-12-27 – 13:43

    „Inkább azon agyaljon a sok statisztikaelemző, hogyan lehetséges, hogy az ünnepek közt lekúszott 100 alá a halálozások száma, s a megbetegedésből is nagyságrendekkel kevesebb regisztrált van,…”

    A kérdésedben benne van a válasz.
    „…kevesebb regisztrált van,…”

    Miért kérdezel, ha tudod választ?
    Már kibeszéltük. Pancsolnak az adatokkal.
    https://semmelweis.hu/hirek/2020/12/10/dr-merkely-bela-2-millio-magyar-fertozodhetett-meg-eddig/
    „…a második hullámban körülbelül 2 millió magyar fertőződhetett meg…”
    Ez több mint a „regisztráltak” száma.

    „Az igazság odaát van.”

  5. 6: n/a:
    Csak tesztelni kívántam az éberségedet. Nem csalódtam! 🙂

  6. Én arra leszek kíváncsi, hogy a sok idióta aki most ágál az oltás ellen, mit fog mondani amikor leesik neki, hogy semmilyen káros hatása nincs. Gondolom majd megideologizálja, hogy ő gondolta helyesen, jobb volt az óvatosság. Vagy hazudik, úgy ahogy most 3.-ik hozzászólásban Szabolcs a 3 ezrelékes covid halálozást hazudja.
    Kedves Szabolcs, jó nyisd ki a szemed: A koronavírus fertőzés halálozási aránya a 80 év feletti korosztályban 15%. A 70-80 közötti korosztályban 10%. A 3 ezrelék egyébként tényleg stimmel, a 20-30 közöttieknél kb ennyi.

  7. 8 – Ir01:
    Fogalmam sincs mi ez a hülyeség a vakcinával kapcsolatban. Az egészségügyi dolgozók 38 százaléka kéri. Megáll az esem. 1) Szakmai dolog, tudhatnák. 2) Ők vannak kitéve a legnagyobb veszélynek. Megáll az eszem. Valamelyik marha kitalálta, hogy a vakcinával együtt csipet, ezt azt juttatnak be, vagy már benn van, most csak aktiválják. De, aki azt elhiszi, hogy a rohadó hullából fel lehet valakit támasztani, azt mit nem hisz el?

  8. Tibor bá’
    2020-12-27 – 16:32

    „Fogalmam sincs mi ez a hülyeség a vakcinával kapcsolatban.”

    Te ennél okosabb ember vagy, és ez most propaganda.

    Higgadtan, elfogulatlanul:
    https://privatbankar.hu/cikkek/makro/nem-minden-egeszsegugyi-dolgozo-orul-az-oltasnak.html

    Hiszel OV-nak?
    „Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban azt mondta, hogy hiába kezdődhet december végén az egészségügyi dolgozók oltása koronavírus ellen, elég nagy ellenállás tapasztalható a részükről.”

    Ez névtelenül:
    „Szintén anonim módon nyilatkozott ugyanakkor lapunknak egy budapesti egészségügyi dolgozó, s az ő intézményében szinte senki nem szeretne beadatni az oltást.”

    Folytathatnám.
    A szavaid elfogultak!

  9. 8 Ir01
    Nem fog semmit mondani, addigra talál egy új gumicsontot, amivel rémisztgetheti az embereket.
    Vagy saját magának, és a hasonló gondolkodásúaknak fogja tulajdonítani, hogy nem merték megvalósítani gyilkos tervüket, mert megijedtek a reakcióktól…
    A baj csak az, hogy közben lelassítja a védekezést, és sok ember fog emiatt meghalni, akinek nem kellett volna.

  10. Az nem lehet, hogy az eü dolgozóknak csak azért a harmada kéri a védőoltást, mert már a többiek átestek rajta, és akkor már nincs rá szükség?

    Köszönöm szépen a VIP fordításokat!

  11. Már sokszor beszélgettünk a bizalomról. Az oltás beadatása mára bizalmi kérdéssé vált, több szempontból is.

    Többször mondtam, hogy az emberek egy jó része már semmit nem hisz el.
    Ez egyenes következménye a kormányok kommunikációjának, de leginkább a kontrasztnak a tettek és a duma között.
    Megunták, hogy hülyének vannak nézve.

    Véleményem szerint ebből a chip teória csip-csup szeletke. Egyszerűen kivárnak az emberek- nagyon okosan.
    Ha idős lennék azonnal regisztrálnék oltásra, ha fiatalabb azonnal készülnék, hogy bújjak ki alóla ha kötelezővé teszik.

    Lehet hülyének nézni, de én a gyerekeim beoltatását nem fogom támogatni, baromi sok szempont miatt.
    Persze lehet jönni az átoltottság dumával, meg társadalmi felelősségvállalás egyéni szerepével meg hasonlók. Ez normális esetben teljesen érthető is lenne, de én már nem gondolkodom ilyenekben.
    Ezek a felhívások, később meg talán kötelezettségek a háborúba szólításhoz hasonlítanak- legalábbis számomra.
    Társadalmi hasznossággal, nemes eszményekkel stb. becsapott fiatalok milliói lőtték halomra egymást háttéralkuk és piszkos üzelmek, meg tébolyodottak megalomán vágyai miatt.

    A hatalom természete, felépítménye nem változott az elmúlt 100 évben.
    A világ csak erőforrásbőség és technológiai újítások miatt él jobban és hiszi, hogy van demokrácia.
    Semmi változás. Az emberek játékszerek. Csak tömegben érhetnek el változást.

    Megunták. Ennyi.
    Persze egyenlőre nincs iránya ellenkezésüknek csak mindenmindegy tárgya, jelen esetben az oltás.

    Lázadás nem lesz amíg tele a poci finom moslékkal és megy a bambuláda, de már ellenkeznek.
    Úgy érzem magam, mint egy zsidó a gázkamrába
    vezető úton a tömegben
    Mindenféle üres ígéretekkel bombáznak( lezuhanyozhatsz), de eszem, szemem, lelkem keresi a kivezető utat a sorból.
    Önként biztos nem adom, bár hős sem vagyok.

    Szomorú, hogy a sok barom csak a felszínt kaparássza eszeveszett félelmében.
    Oltás vs.nem oltás?! Ez most komolyan téma még?

  12. 13: Balázs
    „Oltás vs.nem oltás?! Ez most komolyan téma még?”

    Pár hónapig még bőven mehet ez a téma, pontosan főleg az említett bizalmi válság miatt. De lehet hogy jan. 6 után más téma is jön ha nyugaton a helyzet nem változatlan…
    A most következő egy hónap kritikus, több okból ( és nem a pár allergiás eset miatt). Mi történik a nagylétszámú humán szakaszban addig az ideig, amíg az immunitás kialakul? Hogyan reagálnak azok, akik közben fertőződnek? Korosztályonként mi lesz a statisztika? Milyen mellékhatások lesznek még? Hisz orvosi kiszólás, hogy aminek nincs mellékhatása, annak gyógyhatása sincs…

    Szóval ezek miatt teljesen érthető a kivárás, semmi esetre sem hülyézném az óvatosakat.
    Ezt a kis időt talán mással is el lehet addig tölteni.

  13. 14 – Vaszil:
    A vírus által terjesztett betegségek elleni védőoltást nem ma találták ki. Én az elsőt 86 évvel ezelőtt kaptam. Szóval volt elég idő, hogy az emberek kialakítsák véleményüket a vakcinákkal kapcsolatban. Mi a fenére kell még várni? Én igenis lehülyézem azt, aki nem oltat.

  14. Aki azt fogadja el valónak, hogy a vírusnak nincs vagy csak csekély következménye van, az kapja meg a vírust kenetben, aki a vakcinát tartja kisebb kockázatúnak az kaphasson vakcinát1
    Így senkit nem korlátozunk a szabad választásában. Harmadik lehetőség nincs, a spontán fertőződés csak időhúzás!

  15. Tibor bá’
    2020-12-27 – 19:53

    „A vírus által terjesztett betegségek elleni védőoltást nem ma találták ki. ”

    Már mondtam:
    http://www.antalffy-tibor.hu/3379-statisztika#comment-270700
    „A jelenlegi vakcinák annyira különböznek a korábbi vakcináktól, mint az atomerőmű a tábotűztől.”

    „Szóval volt elég idő, hogy az emberek kialakítsák véleményüket a vakcinákkal kapcsolatban.”
    Nem volt! Ilyen vakcina még nem volt!

    Lássuk üzleti oldalról:
    Részvényt akkor célszerű venni, amikor az olcsó és várhatóan emelkedni fog az értéke, és viszont, eladni amikor az maximális értékű, az esése várható.
    Ehhez kell jövőbelátó képesség (üzleti érzék).

    https://www.portfolio.hu/uzlet/20201111/a-pfizer-vezere-mar-a-hatekony-vakcina-bejelentesenek-napjan-eladta-a-vallalati-reszesedesenek-tobbseget-457028
    „A Pfizer vezére már a hatékony vakcina bejelentésének napján eladta a vállalati részesedésének többségét”
    Ez véleménynyilvánításnak is felfogható.

  16. 18. Tibor bá’
    Ez egy gyönyörűen burkolt személyeskedés. Én elsőre is tudtam értelmezni amit írt. Ellenben én nem kaptam választ a kérdésemre.

  17. Majd ha a kedves politikusaink, és hozzátartozóik is csak oltási útlevéllel rendelkezve mozoghatnak, akkor elgondolkozom az oltás felvételéről.

  18. 1 A jelenleg alkalmazott vakcinak ismerjük ezt el ,lóhalálában készültek.
    2. Azt gyanítom a politikára érzékeny adatokat O1G manipulálja.
    3. Mindent mérlegelve a vakcinaszkepticizmus a szélsőséges helyzet okozta regresszió!
    4. Egészen biztos vagyok benne hogy 2023 december31-re a föld lakosságának 1 ezreléke meghal koronavirus miatt ez több mint 7 millió személy.
    5.Az epidémia jelentős csillapodasa a vakcinazott országokban jövő őszre várható.
    Szerintem….

  19. Kerekdombi (17) javaslata szerintem teljesen helyénvaló LENNE, minden vírus- és oltásszkeptikus számára kiváló lehetőség lenne meggyőzően bizonyítani, hogy hajlandóak némi csekély kellemetlenséget vállalni az általuk is féltett társadalmi közjó érdekében, nem csak mások bőrére kibicelnek. Tömören kifejeződik benne, hogy a demokrácia nem a mások kockázat vállalásán való élősködést jelenti.

  20. Kerekdombi
    2020-12-27 – 20:25

    „Harmadik lehetőség nincs, a spontán fertőződés csak időhúzás!”

    Az egybites gondolkodást nem szeretem.

    Az első hullámot erős korlátozásokkal sikerült megfogni, vagyis az már harmadik lehetőség.
    VAN még nagyon-nagyon sok megoldás a baj(ok)ra!

  21. 20 – Anonim:
    Nagy csoda lenne, ha bárminek a gyártásában 86 év alatt a technológia nem változna. Persze, hogy más a technológia, de az elv ugyanaz. Edward Jenner már több mint 200 éve legyengített himlő vírust alkalmazott. A védelmet kierőszakoló oltás vagy legyengített vagy elpusztult vírust tartalmaz, vagy (mint most) a vírus egy alkotó részét. Alkalmanként tesznek hozzá adjuvánst. Ezek a tények, a többi tiszta hisztéria. A tudatlanság hülyeséget szül.

  22. Anonim 16-ban belinkelt cikke szerintem nagyon jó, talán magasabb szintű ismeretterjesztésnek nevezném. Én csak egy — talán — tájékozottabb laikus vagyok és automatikus fordítóval olvastam, de minden részlete érthető volt számomra és érthető lett volna 40 évvel ezelőtt osztálytársaim döntő többsége számára is egy biológia tagozatos osztályban érettségizve. Már ezen, a nem szakmai szinten is elég jó betekintést ad a konkrét vakcina működésébe és ezzel A MEGÉRTÉSSEL A BIZALMAMAT NÖVELI. Bár számomra eddig sem volt kérdéses, hogy a nagyságrendekkel kisebb vagy nagyobb kockázat közül melyiket kellene választani. Még egyszer ide teszem, hátha többeket is elolvasásra inspirál:
    https://berthub.eu/articles/posts/reverse-engineering-source-code-of-the-biontech-pfizer-vaccine/
    Érdeklődőknek nagyon jó, aki meg nem hajlandó átrágni ennyin sem magát, vagy ezen a szinten sem érti a biológiát, az ne erőltesse a véleményét másra, sőt maga se bízzon benne.

  23. Tibor bá’
    2020-12-27 – 22:58

    „A védelmet kierőszakoló oltás vagy legyengített vagy elpusztult vírust tartalmaz, vagy (mint most) a vírus egy alkotó részét.”

    Nem! Ez már genetikai manipuláció.

    https://www.portfolio.hu/uzlet/20201209/koronavirus-10-honap-alatt-vakcina-ez-nem-csoda-hanem-a-technologia-461016
    „A harmadik generációs vakcinatechnológiák egy másik csoportját a vektorvakcinák képezik. Ezekben egy a koronavírustól eltérő vírust használnak a bejuttatáshoz, amelynek során a SARS-CoV-2 tüskefehérjéjének génjét a vektorként használt vírus genetikai állománya hordozza.”

    A VÉLEMÉNYEM szerint, most olyat csinálnak, amit nem tudnak majd kontrollálni.

    Irodalmi stílusban, Madách-tól:

    „Az ember ezt, ha egykor ellesi,
    Vegykonyhájában szintén megteszi. –
    Te nagy konyhádba helyzéd embered,
    S elnézed néki, hogy kontárkodik,
    Kotyvaszt s magát istennek képzeli.
    De hogyha elfecsérli s rontja majd
    A főztet, akkor gyúlsz késő haragra.
    Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől? ”

    Rossz az irány, a sikertelenség borítékolható.

    A tudósok hírnevet akarnak, a gyártó profitot, a politikusok pénzt, a gyógyulást pedig senki sem garantálja.
    Milyen garanciát ad Pfizer? Milyen nyilatkozatot kell aláírni az oltás felvétele előtt?

    Rossz az irány!

  24. n/a 27: „Kotyvaszt s magát istennek képzeli.” Ezt az „érvet” a kevés természettudományos ismeretű, inkább humán műveltségű emberektől szoktam hallani. Ilyenkor tulajdonképpen olyasmit kritizálnak, amihez nem értenek. Ebbe Madách is belepasszol, pedig ő nem volt maradi társadalmi vonatkozásban. No meg ő azért alkotott jelentőset a maga területén. (Nem csak szűrőt! 🙂 )
    De ha azok közé állsz, akik az ismeretlentől való félelmükben csak a legsötétebb maradi butaságot képviselik, akkor olyanná is válsz. Nem kívánom neked. A kockázatokat valóban felelősen mérlegelni kell, de ezt csak adekvát ismeretek birtokában lehet.

  25. 14. Vaszil

    Teljesen egyetértek. Magam is írtam, hogy a- szerintem- okosabbja kivár. Én mindenesetre kivárok, pedig az okosabbja se vagyok.

    Az oltás vs.nem oltás téma értelmetlenségére azért utaltam,
    mert azt már számtalanszor kibeszéltük itt( mindenkinek meglehet már a cselekvési terve pl.kivárás). Millió egy téma van amik itt sorakoznak az oltással parallel és szó szerint ugyanolyan robbanásveszélyesek mint az.

    Amit ezen ügyekben tehetünk az csekély, bár a mérlegelés szükséges.
    Amit ellenben tehetnénk, azt meg nem tesszük.
    A sok barmot nem pejoratíve értettem, hanem a vágóállatként , pillanatnyi érdekeik mentén, ide-oda rángatózó tömegre utaltam, aminek része vagyok.

    Azt is hozzá kell tennem, hogy valami megváltozott. Változik az emberek egy jelentős százaléka, nem tudni eléri-e a kritikus tömeget, de mindenféleképpen biztató fejlemény.

    Szeretem az itt jelenlévő, kritikus, természettudományos tudáson alapuló, analitikus gondolkodást.
    Nem szeretem- tisztelet a kivételnek- azonban, hogy törvényszerűen töredékes ismereteiket piedesztálra állítva, ezáltal értelmüket és gondolkodásukat helytelenül felhasználva, egójukkal eltelve zsákutcába vezetik magukat és véleményvezérként másokat.
    Pl. Jézust kritizálják, mikor láthatóan nem értik, mindezt a hűvös, racionális értelemre hivatkozva. Mintha tudnák mi az értelem és nemcsak használói lennének maguk is.

    Nem az oltás fog megoldást hozni, vagy az aktuálpolitika ismerete.
    A tudás hatalom.
    A szeretet is egy TUDÁS. Vagy inkább úgy mondanám, hogy egy bizonyos tudásból fakadó állapot. Szóval ezen tudás ismeretének bővítése(magam is ezen munkálkodom, mert tévedés azt hinni, hogy szeretni mindenki tud, max. csak megtapasztalja különböző szintű
    megnyilvánulását, ez gyakorta megesik) képes arra, hogy ne pusztítsuk el magunkat. Ismereteink optimális felhasználását lehetővé tegye.
    A kulcskérdés ez!

  26. Még mindig semmi fejlődés az oldalban. Semmi „karakterfejlődés”, ahogy egy (nagy)könyvben mondanánk. Csak a rettegés megy, meg az ideologizált elképzelések és ha valaki vitázni szeretne, mert éppen más a véleménye, itt még mindig lehurrogják és/vagy ostobának becézgetik az illetőt.
    Nagyon kevés az olyan oldal, ahol a kommentekben a horda ráugrik egy-egy más véleménnyel bíróra és darabokra tépik. Ide tényleg csak azért járok, bácsi kérem, hogy jókat derüljek az egyesület vagy inkább szekta viselt dolgain. Mostanában nem attól rettegünk, hogy elfogynak a jégmezők és meghalnak szegény jegesmedvék, hanem vírus meg oltás meg köhögés a téma…
    Tényleg bocs, hogy nevetek ezen, amikor jön a teljesen korrekt kommentelő, ír valamit, ami nem illik a blog sorai közé, és nem vita meg tök jó beszélgetés a vége, hanem egy bácsi által szépen megfogalmazott „menj te a fenébe innét, ha nem tetszik, amiket egymás közt matrázunk” válasz. Nevetséges.

    Az oltás, amelyet jelenleg a Pfizer például világszerte erőltet, alig 6 hónap alatt lett „kifejlesztve”. Nem kell a duma, hogy „de hát már évtizedek óta van koronavírus és előre fejlesztették”, mert ez nem igaz. Te is tudod. Nagyjából 6 hónap alatt összehánytak egy „valamit”, amit oltásnak neveznek, és aki ennek ellenáll, aki nem akarja beadatni ezt a szart, az a bácsi szerint rögtön ostoba…
    Hát gondolkodj már!
    Menj el szépen a Pfizer oldalára, ott találsz érdekes dolgokat arról, ahogy leírják például, hogy MENNYI ÉV SZÜKSÉGELTETIK egy-egy oltás kifejlesztéséhez. nem hónapok. Évek. 10-12 is néha.
    Most akkor gondolkodj újra. Mindenféle „csipeket ültetnek belénk” hülyeséget félretolva. Akarsz egy oltást, amelyik egy nem létező „világjárvány” ellen készült sebtében, és amelynek nem lehet biztosítása sem a gyártó, sem pedig az állam részéről, vagyis a kockázat (ellentétben az eddigi gyakorlattal) csak a tied, és ahol akkora a lehetséges mellékhatások felsorolása, hogy nem is kis lapocskát adnak az oltás mellé, hanem több oldalas kiskönyveket… hát tényleg ezt gondolod, hogy ostoba, aki ezt nem adatja be?

    Nem lehet, bácsi kérem, hogy te vagy ostoba, amiért erőlteted a szart?
    Csak kérdem. Nem személyeskedünk, ugye?

    A Pfizer említett „érdekessége”:
    https://www.pfizer.hu/hu/vakcinagy%C3%A1rt%C3%A1s-%C3%B6sszetetts%C3%A9ge?fbclid=IwAR3eIDbJfNYcVebXfbgcN-4kWXSyD7cI7ozjE0DU-cMm3h8nnss8-xIQXvk

  27. Megértem én a kivárásra játszókat is, de azért tudni kell, hogy ha mindenki ezt az utat akarná követni, akkor nem lenne mit kivárni. 🙂
    Egy biztos, a betegség súlyos formája főleg az idős, és krónikus beteg réteget érinti, számukra az a logikus, hogy oltassanak.
    Tudom, hogy ez sem valósítható meg vegytiszta formában, mert szkeptikusok minden csoportban akadnak, de ha a veszélyeztetettek többsége beoltatja magát, akkor elvileg nagyságrendekkel le kell csökkenjen a halálozások száma akkor is, ha a többiek nem veszik fel az oltást.
    Viszont a fertőzési láncok továbbra is fennmaradnak, tehát a veszélyeztetetteknek újra- és újra oltakozni kell.
    Az is jobban kiugrik majd, hogy az oltott veszélyeztetetteken kívüliek ritka, de előforduló halálozása egyre nagyobb százalékot tesz ki a halottak számából.
    Ennek lehet olyan pszichológiai hatása, hogy egyre többen szánják rá magukat az oltásra.
    Jó esetben…
    Ha viszont a számok nem igazolják a várakozásokat, akkor ez nem következik be.
    Nagyon sok függ azon, hogy hogyan alakul a helyzet az oltások után.
    Én mindenesetre vállalom az oltás szerintem csekély kockázatát, vállaltak ennél sokkal nagyobbat is a kísérleti fázisban az önkéntesek.
    És örülök, hogy hozzájárulhatok azokhoz a tapasztalatokhoz, ami alapján az ingadozók dönthetnek a kivárás után… 🙂

  28. Az a verzió sem esett még ki a lehetőségek paklijából, hogy a további, hullámokban elrendelt gazdaságbénító intézkedések sikeresen összeomlasztják a világgazdaságot. Ennek következményeként egymás torkának esünk, radikálisan csökkentve létszámunkat. A létszám csökkentésével és a nagy távolságú utazások megszűnésével megvalósítjuk a nyájimmunitást.
    Az emberek, ha lehetőségük van rá, a jövőben is százmillió számra keresztül kasul utazgatnak a bolygón. Itt egy majmot simogat, húszezer kilométerrel odébb megkóstol egy leguánt.
    Utálják egymást az emberek, de imádnak tömegnyomorgós helyekre menni, az hogy beteg, nem tartja vissza a nagy többséget. Szelektív gyűjti a szemetet, de a csomagolóanyagot is becsomagolja.
    Ivóvíz folyik a csapból, de műanyag palackokban hordja haza az ivóvizet.
    Sok sebből vérzünk. A vírus egy a sok közül.

  29. 27 – n/a:
    Írtam, hogy legyengített, elhalt vírust vagy vírus részt visznek be. Hogyan viszik be az már technológia. Nyilván ártalmatlan vírust használnak hordozónak. És minimum 30 ezer ember nem halt bele. Sőt a súlyos reakaciós esetek száma nem haladta meg a 200 éves gyakorlatot. Mit akarsz még?

  30. Értem.
    Csak az nem világos, hogy a vakcinázást szabotálók akkor mitől „tartanak” jobban?
    Az ismert hatású vírusfertőzéstől?
    A hivatalos protokollokon átesett vakcina VÉLT mellékhatásaitól?
    A mogyoróallergiától?
    Az ugrálóvárak kockázataitól?
    Nem oly régen a kötelező katonai szolgálatot elfogadtuk és százezrek vesztek oda fronton a vélt közjóért.

    Az idei író hősök elfutnak egy védőoltástól mint ha az istenítélet volna!?
    Sötét középkor! Szerintem.

  31. Tibor bá’
    2020-12-28 – 08:50

    „Írtam, hogy legyengített, elhalt vírust vagy vírus részt visznek be. ”
    NEM ÉRTED A TECHNOLÓGIÁT!!!

    Egy új vírust állítottak elő!
    „Ezekben egy a koronavírustól eltérő vírust használnak a bejuttatáshoz, amelynek során a SARS-CoV-2 tüskefehérjéjének génjét a vektorként használt vírus genetikai állománya hordozza.”
    Vagyis egy (kitudja milyen ) vírust kiheréltek, beleillesztették a covid kódot, és ezzel „betegítik” meg a szervezetünket.
    Ezzel a kreált vírussal megfertőzött (átkódolt) sejtjeink covid vírusfehérjét fognak termelni.

    NEM ÉRTED!

  32. Re:35 n/a
    Tessék mondani, az EU-ban a GMO élelmiszerek kvázi tiltva vannak, akkor a génmódosított Átlag József is tiltva lesz, és meg lesz semmisítve, lásd a hazai GMO kukorica beszántást?… 🙂

  33. 35:
    A Pfizer vakcina nem használ vektor vírust, a „régi” technológiával ellentétben.Az mRNS-t egy lipid burok borítja, az képes bejuttatni az mRNS-t a sejtbe, amin utána egyszer lefut a transzláció, utána az mRNS tönkremegy. A transzlációból a Sars-COV2 tüskefehérjéje alakul amire az immunrendszer képes antitestet előállítani.
    A Pfizer oltása azért újítás mert nem kell adjuvánst használni és RNS technológiával képes a szervezet előállítani az immunitás kiváltásáért felelős fehérjét.
    Nincs adjuvánst, ezért a mellékhatás is sokkal kevesebb mint a tradicionális oltásoknál. Megjegyzem, ez egy nagyrész magyar technológia.

    Az, hogy 6 hónap alatt „hányták össze” nem igaz. Az alap rendelkezésre állt a 2009-es SARS és a 2012-es MERS vírus járvány óta, mert akkor kezdték el a fejlesztést. Most „csupán” ellenőrizni kellett, hogy a régi tüskefehérje mennyire egyezik meg a régi mintákkal és eredményekkel.
    A klinikai vizsgálatok lépéseit nem hagyták ki, csupán a hatóság is rugalmasabban állt a rendszerhez. Nem kellett minden fázis után leállni, leadni több tízezer oldalnyi eredményt, azt a hatóságnak elolvasni engedélyezni és utána folytatni a következő fázissal ami évekig szokott tartani. Most „on-line” kapták az eredményeket, folyamatosan tudták felügyelni és adni az engedélyeket. Ami, a bürokráciát, évekkel csökkentette.

    Én, ha lehet, oltatom magam, pedig átestem a víruson. Ha lehet akkor a Pfizer-t kérném vagy a Moderna-t.
    Ha valaki a tradícionális „elölt” vírus készítményre vágyik, akkor várja meg a Sinopharm vakcináját Wuhan-ból 🙂

  34. Dolfin
    2020-12-28 – 10:37

    A hozzászólásodban annyi hibát találtam, hogy nem írtad ki a nevem.

    Köszönöm az érhető szavaidat!

    A forrásomat megadtam, és ezek szerint Portfolio pontatlanul írt.

  35. 37: Dolfin:
    Respekt. Irigyellek a türelmedért!

  36. Falus Ferenc doktor szerint (azt mondja az eddigi tapasztalatok szerint ez látható) aki beoltatta magát, attól még elkaphatja és továbbadhatja a nyavaját, ő viszont nem fog megbetegedni (kb. 5% kivételtől eltekintve).

    A másik rossz hír, hogy nem lesz elég védőoltás Európában még legalább 9-12 hónapig, úgyhogy 2021-ben (vagy nagy részében) sem lesznek feloldva a korlátozó intézkedések.

    Sz@r ügy azoknak, akik már mennének, utaznának, vissza akarnák kapni a régi életük, (főleg úgy, hogy az oltást sem adatnák be).

  37. Nobel díjat Karikó Katalinnak!

    Érdekes, hogy 1985-ben leépítették Szegeden, így Amerikába ment tovább dolgozni, kutatni, az elképzelését, ötletét, felfedezését megvalósítani.

    És itt felsejlik Amerika nagyságának egyik titka. Oda mennek a Karikó Katalin félék immár vagy 200 éve (ha nem több). Vajon miért?

  38. 31. hubab,

    No itt meg egyétértek veled (ellentétben az evolúciós posztnál).

    Hozzátenném, hogy az, hogy az idősek lesznek elsőkörben beoltva korrekt mindenféle szempontból. Keveset veszthetnek, viszont sokat nyerhetnek. És mivel kb. 2-3 hónap múlva jelentős részük át lesz oltva, így a halálozási statisztikáknak töredékükre kell csökkenniük.
    És ha náluk nem lesz bonyodalom, mellékhatás stb.. akkor nőni fog a fiatalabb korosztályokban a hajlandóság, hogy beoltassák magukat.

    A németeknél egyébként (ha jól emlékszem) az oltakozási hajlandóság máris 60% felett van (míg Magyarországon még mindig 30% vagy az alatt).

    A pozitív diszkrimináció pedig szerintem üdvözlendő. Igenis élvezhessenek bizonyos előnyöket azok, akik hajlandóak beoltatni magukat.

  39. 45. Én is olvastam. Általános elvnek talán jó is. És amíg nem áll rendelkezésre elég oltás, addig üdvözlendő is.

    De mondjuk én mint repülőtársaság, vagy üdültetést végző hajójárat tulaj hadd határozzam már meg, hogy kit engedek fel a fedélzetre.

    Ha csak beoltottakat engedek fel, akkor lehet, hogy fenn van a vírus a hajón (szállodában akárhol), de nem fog komoly gondot okozni és nem zárják le az egészet és cseszik szét az üzletem a vírustagadók, oltásellenesek miatt, akiket be kellett engedjek.

    Szóval a T. B.-hoz hasonlók jogai nehogy magasabb rendű legyen már, mint az én tulajdonosi jogaim.
    És így kialakul egyfajta pozitív diszkrimináció.

  40. 45/46:
    Általános liberális tétel: Jogaimat addig gyakorolhatom, amíg az nem ütközik más ember jogaival. Nekem jogom van az élethez és ezzel ütközik az, aki nem oltatja be magát és veszélyezteti az én életemet. Vagyis tessék kötelezővé tenni az oltást.

  41. 46. Igen, de ezek szerint amit Falus mond, ha be vagy oltva, akkor is elkapod, csak nem alakul ki tünet, de simán fertőzöl. Magyarul totálisan mindegy, hogy valaki oltva megy fel a repülőre, vagy oltatlanul, ugyanúgy fertőz. Eddig ezt nem tudtam, de ha így van, akkor tényleg felesleges a a pozitív diszkrimináció.

  42. 47: Tiborbá:
    Ilyen sehol sem lesz! És ez bizonyítja leginkább, hogy a konteó-elméletek teljesen megalapozatlanok voltak. Már rég beszaratták volna a népet, ha ez lenne a cél, és mindenütt kötelező lenne az oltás, ha valóban bármilyen megkötés, megjelölés, stb. állna a szándékukban. Arról nem is beszélve, hogy simán megtehetnék ezt gyanútlanul egy orvosi szűrővizsgálat, vérvétel, ill. bármilyen egyszerűbb esemény alkalmával.

    Számomra az az elkeserítő, ha a terjedést nem tudjuk megállítani, akkor a mutációknak köszönhetően tényleg csak évtizedes távlatban lesz lehetőség arra, hogy megszabaduljunk a covid-tól és annak kényszerűen korlátozó hatásaitól. Szörnyű!
    Hiába a védőoltás, az 5% miatt és a még várható egyéb problémák felmerüléséből adódóan, megtetézve a gyengébb átoltottsággal, ugyanúgy fogunk tapicskolni oda-vissza a hullámhegyek és hullámvölgyek között (egyelőre ismretlen fluktuációval), mint ahogy kínlódunk jelenleg mindenütt, kivéve, ahol nagyfokú izolációval éltek a döntéshozók azonnal.

    Nekem most az jön le, hogy jelen körülmények között a védőoltásokban bízva, hosszabb távon gondolkodni nem lehet és nem is szabadna. Pedig az emberek mindenütt ezt teszik, tervezik és várják (sőt elvárják) a korábbi életvitel visszatérését, s ezzel biztatják is őket, pedig erre nincs semmi garancia.
    A védőoltást mindettől függetlenül szerintem is be kellene adatni, amíg nem ismert halálos, vagy komolyabb szövődményt adó mellékhatás, egyszerűen nincs vele vesztenivalónk! Kaphatnánk pár hónapnyi nyugalmat, erőt lehetne gyűjteni a további lépésekhez… Persze nem úgy, hogy valószínűleg a magyar népnek a kísérleti egér szerep, ill. az orosz, kínai vakcina jut.

    Ha igaz a Falus féle megállapítás, sztem. akinél a saját immunreakcióból adódóan alakulna ki súlyosabb szövődmény, ha nem kerül időben kórházba, ugyanúgy belehalhat. Ezzel az arány az 5%-nál rosszabb is lehet, s a halálozások száma a védőoltás nélkülinek mindössze harmadára/negyedére apadhat. Ha nincs átoltottság, örülhetünk majd, ha a felére csökken (ideiglenesen).

    Szépen alakulnak a napi adatok is, gyönyörűen lekövethető, hogy nem a járványügyi valóságot, hanem a bürokrácia és az emberek szokásvilágának működését tükrözik napi olvasatukban.

  43. Hja…aki meg önként nem oltat, azt megkeresni, megkötözni és erőszakkal beoltatni,mi?
    Ennyire azért nem kell félni a haláltól emberek!☺

  44. 50: Valaki:
    Ugyan már, ezt a marhaságot!
    Magyarországon majdnem tucatnyi kötelező védőoltás van, ami ellen csak elvétve néhány idióta emelt szót (társadalmi szintű előnyük és hatékonyságuk megkérdőjelezhetetlen):
    https://www.webbeteg.hu/cikkek/gyermekgyogyaszat/575/gyermekkori-vedooltasok

    Sokkal nagyobb probléma, hogy jelenleg a hazai járványügyi védekezést „a nép nagy gondolkodói” irányítják, meg is van az eredménye! Íme a bizonyítvány:
    https://telex.hu/koronavirus/2020/12/28/hol-halnak-meg-koronavirusban-a-legtobben-a-vilagonlakossagaranyosan-tekintve

  45. „Vakcinaútlevél nélkül 2021-ben sem lesznek tömegrendezvények”

    A jogi, etikai viták, küzdelmek most fognak kezdődni.

  46. 51.
    Csongor
    A magyarok 70%a (egyenlőre) nem kér az oltásból. Ez azért több mint egy tucatnyi idióta.
    Egyébként csak ironikusan kérdeztem…?
    De tőled azért nem vártam, hogy összemosod a gyermekkori védőoltásokat a mostanival…

  47. 53: Valaki:
    Világosíts fel kérlek, engem butuskát, mi a különbség?
    (Előtte 37: Dolfin kötelező irodalom!)
    Egyébként igazad van, rengeteg az idióta, ezért tartunk itt (előzőben csatoltam a grafikont) megnézted?

    52: Gyarmathy:
    Igen, jogi és etikai viták várhatóak, pedig ez nem jogi, hanem természettudományos (eü./orvosi) kérdés. A válaszok már megvannak (a lényeg, hogy a védőoltott, ill. már fertőzésen átesett ember a vírus terjesztésében egészségügyileg nem élvez előnyt, kvázi a vakcinaútlevél egy önámítás), de természetesen jogász-politikusok fogják kimondani a végszót, efelől nekem sincs kétségem… Na meg nálunk a nép megmondó emberei. A sikertörténet biztosan folytatódni fog! 🙂

    Előre látom, ahogy egy szuperbulin csak oltottak vehetnek részt, így a buliszervező felelőssége letudva, mert nem lehet közvetlen halott, de aztán ezek szétspriccelnek a munkahelyeikre, családjaikhoz, s onnan senki sem fogja már követni, ami alakul, elvégre tetszettek volna oltani mindnyájan (abszolut rendben lesz a dolog)…

  48. Ez pedig egy kis Magyar vonatkozású, de angol nyelvű olvasni való a Pfizer/Moderna vakcina mellékhatásainak további megértéséhez.
    Valószínűleg a oltásokban található polieitilénglikol a felelős, az eddig fellépett anafilaxiás reakciókért…
    Tibor bá’ számára is jó hír, hogy a nanolipid burok adjuvánsként is viselkedik.

    https://www.sciencemag.org/news/2020/12/suspicions-grow-nanoparticles-pfizer-s-covid-19-vaccine-trigger-rare-allergic-reactions

  49. Értelmezve az eggyel fentebb saját magam által ajánlott cikket, illetve ismerve azt a tényt, hogy amerikában az arcfeltöltéssel rendelkezőket is rizikikó csoportba sorolják a hRNS vakcinák szempontjából:

    Szeretném felhívni a figyelmet, hogy itthon is előszeretettel alkalmazzák a Remake ráncfeltöltést, amiben a a töltő anyag Polyethylene Glycol (PEG)!

    Aki ilyen beavatkozáson esett át, mindenféleképpen jelezze orvosának, ha hRNS alapú vakcinával oltatna (Pfizer/Moderna/AstraZeneca), mivel fenn áll a veszélye, hogy allergiás lehet az oltás egyik összetevőjére!

  50. 45. Én is olvastam. Általános elvnek talán jó is.

    De mondjuk én mint repülőtársaság, vagy üdültetést végző hajójárat tulaj hadd határozzam már meg, hogy kit engedek fel a fedélzetre.

    Ha csak beoltottakat engedek fel, akkor lehet, hogy fenn van a vírus a hajón (szállodában akárhol), de nem fog komoly gondot okozni és nem zárják le az egészet és cseszik szét az üzletem.
    Szóval a Tom Bobb-hoz hasonlók jogai nehogy magasabb rendű legyen már, mint az én tulajdonosi jogaim.
    És így kialakul egyfajta pozitív diszkrimináció.

  51. 19.n/a:
    „“A Pfizer vezére már a hatékony vakcina bejelentésének napján eladta a vállalati részesedésének többségét”
    Ez véleménynyilvánításnak is felfogható.”

    Mint korábban is írtam, egy egészen más eset a Pfizer (ticker kód.PFE),

    https://www.tradingview.com/chart/?symbol=NASDAQ:BNTX

    akinek ez egy gyógyszer a sok közül és a Biontech (BNTX) akinek ez a fő terméke.

    https://www.tradingview.com/chart/?symbol=NASDAQ:BNTX

    Hogy van az, hogy hogy a közös termék esetén a PFE-ben nem bíznak a befektetők, a BNTX-ben meg igen?

    Lehet, hogy az ok nem a vakcinában keresendő?

    38-n/a:
    „A forrásomat megadtam, és ezek szerint Portfolio pontatlanul írt.”

    Nem írt pontatlanul, hanem „pontatlanul” olvastál és nagyon szelektíven emlékezel.

    Csodálkozom, hogy így jártál, hisz Te Mindenkinél okosabbnak képzeled magad…

    Másoknál piszlicsáré ügyekbe is belekötsz és buzgón idézed a bizonyítást, a fontosabb dolgokra meg nem „emlékszel”.

    Bár lehet, hogy ez a szűrésed eredménye, de akkor magad alatt vágtad a fát ( a tökön szúrtad magad, direkt nem írtam).

    Ugyanis, ahogyan a cikkben is, már korábban is szó volt arról hogy két mRNS vakcina van a Pfizer/Biontech és a Moderno, adeno vírusos az orosz vakcina meg az Oxford.

    „A molekuláris biológia és nanomedicina elmúlt évtizedben tapasztalt nagyfokú fejlődése tette lehetővé a nukleinsav-alapú vakcinák ilyen mértékű előretörését a mostani járványban, különösen a rendkívüli tisztaságú nukleinsav előállítása és a bejuttatásához szükséges nanopartikulum, például lipid-nanorészecske technológiai fejlődése. Ezzel a technológiai megoldással a világon elsőként a SARS-CoV-2 kapcsán várhatóak engedélyezett vakcinák, melyek közül a Pfizer/BioNTech mRNS-alapú vakcináját Nagy-Britanniában a hatóságok 2020. december 2-án engedélyezték.

    A harmadik generációs vakcinatechnológiák egy másik csoportját a vektorvakcinák képezik. Ezekben egy a koronavírustól eltérő vírust használnak a bejuttatáshoz, amelynek során a SARS-CoV-2 tüskefehérjéjének génjét a vektorként használt vírus genetikai állománya hordozza. Így a vektorként felhasznált, betegséget nem okozó vírus juttatja be a kifejezni kívánt célgént. A vektorként használt vírus általában valamely humán vagy nem humán adenovírus módosulata, számos fejlesztő alkalmazza ezt a technológiát.”

    Csak megjegyzem, hogy anno, amikor kijött, hogy az oroszok (és a kínaik ) nem végezték el a 3.fázist, akkor a félelmek között az is megjelent, hogy voltak már korábban negatív tapasztalatok mellékhatás tekintetében az adeno vírusos vakcinákkal kapcsolatban.

    Volt kémkedési botrány is az Oxford vakcinával kapcsolatban, amely szintén adeno vírus alapú.

    Az érdekeltség tekintetében nem azokat érdekelné a gyártási, kutatási információk, akik is ilyen vakcinát terveznek/gyártanak?

    37.Dolfin:
    Köszönet az összefoglalóért.
    Mint korában is írtam, én is valamelyik mRNS vakcinára „gyúrok”. 🙂

  52. 30.Tom Bobb:

    ” bácsi kérem”
    „Nem lehet, bácsi kérem, hogy te vagy ostoba, amiért erőlteted a szart?”

    Látszik, hogy a sértettség beszél belőled, mert direkt provokálsz és ezáltal egy
    TUSKÓ benyomását kelted.

    Tibor bá’ többször kijelentette, hogy az adott megszólítást kéri és elvárja.
    Kezdetben nekem is furcsa volt, de szerintem respektálható kérés.

    „Az oltás, amelyet jelenleg a Pfizer például világszerte erőltet, alig 6 hónap alatt lett “kifejlesztve”. Nem kell a duma, hogy “de hát már évtizedek óta van koronavírus és előre fejlesztették”, mert ez nem igaz. ”

    Erre 37-ben Dolfin megadta a választ,

    de már korábban is volt szó arról, hogy mivel sikerült felgyorsítani a fejlesztési, tesztelési folyamatot (párhuzamosítás, nemzetközi összefogás és információ megosztás, sok éven keresztül fejlesztett új technológiák üzembe állítása stb.)

    Mivel ennyire talán nem égett a ház vírus fronton, mint eddig…
    És az üzleti szempont se az utolsó.
    Nincs monokultúra, verseny van, jó pár szereplővel.

    És ez JÓ!

    „Nagyon kevés az olyan oldal, ahol a kommentekben a horda ráugrik egy-egy más véleménnyel bíróra és darabokra tépik. ”

    Aha, nem jártál még politikai témájú oldalakon , alt-right , Trump nem ismerős?

    „Ide tényleg csak azért járok, bácsi kérem, hogy jókat derüljek az egyesület vagy inkább szekta viselt dolgain.”

    ” Mostanában nem attól rettegünk, hogy elfogynak a jégmezők és meghalnak szegény jegesmedvék, hanem vírus meg oltás meg köhögés a téma…”

    Nyafogni, fanyalogni lehet a témán, de amikor érvekre kerülne a sor, akkor hamar kimerül az eszköztár.

    Egy idő után nagyon unalmas az érvekkel nem alátámasztott folyamatosan ellenkező VÉLEMÉNY, és akkor az ember ráhagyja az illetőre.

    Az ember rájön (jó pár reménytelen vita után), hogy hívőkkel nem érdemes érv alapú vitát folytatni.

    „Tényleg bocs, hogy nevetek ezen, amikor jön a teljesen korrekt kommentelő, ír valamit, ami nem illik a blog sorai közé, és nem vita meg tök jó beszélgetés a vége”

    Mindegyik ilyen felvetésre először érveléssel alátámasztott válasz jön.

    De amikor az illető x-edszerre előadja ugyanazt, szemmel láthatólag leperegve róla a korábbi érvek, akkor nem sok újat tesz hozzá a vitához.

  53. 60 – Idegen:
    Ezt a szarházi Tom Bobbot kitiltottam. Ne írjátok ki a nevét. Ha utalni akartok rá, csak T.B. -t használjátok. Majd ha szalonképes szöveggel áll elő, akkor esetleg átengedem.

  54. 61. Tibor bá: Na ja! De amikor először olvastam, hogy „T.B. féle”, nem tudtam, ez ki lehet. Talán Tibor Bá? 🙂

  55. 60. Idegen: Erről most az jutott eszembe, hogy a szart nem érdemes meghámozni, mert akkor is szar marad, csak szaros lett a kezed. Esetleg annyit érdemes: „Gyerekek, vigyázzatok, 30-ban egy darab szar van, ne lépjetek bele!”

    Az mondjuk kár, hogy a jegesmedvék halnak ki, pedig mennyi jobb ötletem lenne…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük