Breaking

290 gondolat erről: „Breaking

  1. Így igaz, és ez nem most kezdődött. Nyugat Európa úgy fog járni, mint a mi a Budavári török „turistákkal”

  2. 1.Bogozy
    „Így igaz, és ez nem most kezdődött.”
    EZT nagyon jól tudják politikusaitok is, akik ime mégis a bevándorlók kezére adják SAJÁT NEMZETÜKET.
    Ezek ellen csak egyetlen célravezető megoldás létezik, éspedig az európai lámpavasak rendeltetésszerű használata a ” politikusainkat egy kicsivel magasabbra” alapon, mindezt egy egészséges és már nagyon szükségessé vált polgár-vagy inkább önvédelmi háború keretében.
    Ma Egyiptomban állitják meg a buszt, mert OTT már megtehetik, holnap Európában fogtok igy leszállni a buszról, mikor majd nemsokára nálatok is megtehetik majd.
    Ergo a legkomolyabban beszélek, bogozy barátom, mert már nem is tudom mit mondjak-üzenjek nektek, hiszen mint látod, az életetekről van szó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Európai széplelkek, hajrá, kezdjetek hamar ezerötszáztizennyolc kibúvót találni,” hogy jaj, harcolni kell majd??? na de azért mégse”……
    Az agresszor, felbújtó, uszitó és provokátor jelzőket mellözzétek, az ilyesmi liberálagymenés lepereg rólam.

  3. Breivik meg eközben, cinikus mosollyal dörzsöli a kezét luxuscellájában, mert ha igy haladnak a dolgok tovább Európában a muszlimokkal, pár tíz év és szobrot emelnek neki Oslóban….

  4. 3.Zee
    Szobrot emelnek neki?
    Csak?
    A vállatokon hozzátok majd ki.
    Nem pár tiz év, hanem nemsokára.
    Ha élni akartok, és ez most nem patetikusság.

  5. 2.
    Szóval azt mondod Bálint, hogy az Európában élő 30 millió muszlimot ki kell nyuvasztani?
    Csak maradjunk most Magyarországnál, él az országban pár ezer muszlim. Tudtommal soha nem bántottak senkit. Mi legyen velük?

  6. 5. Gyarmathy

    „Csak maradjunk most Magyarországnál, él az országban pár ezer muszlim. Tudtommal soha nem bántottak senkit. Mi legyen velük?”

    Semmi.
    A muszlimok kissebbségben majdhogynem kedves emberek… Akkor kezd velük elszaldni a ló, amikor elérnek egy százalékos számarányt, úgy 5% körül… (jó… lehet másnak jobb sacca is)… persze beszámít a koncentráció is egy adott területen.

    Szóval kezelhető szinten semmi gond.
    De ehhez tartani kell magunkat.

    Azért azt mindig igyekszem hozzátenni, hogy gigantikus „belső” politikai segédlet nélkül ugyanúgy fasorba se lennének, mint az elmúlt évtizedekben.
    Európa politikai elitje valami okból elhatározta, hogy felgyorsítja az idegen kultúrák beáramoltatását. Drábik gyönyörűen levezeti, hogy az Iszlám megismertetése Európában remek alkalom elhinteni az emberekben azt, hogy NEM VAGYUNK EGYENLŐEK, és ehhez hozzá kell szoktatni a népet…
    Szóval megint és újra: az Iszlám és a muszlim radikálisok „csak” a fegyver… Nekünk azt a kezet kell figyelni, ami tartja a fegyvert… És az is sokat segít, hogy ha rájövünk, hogy ki fizeti a fegvert tartó kezet, ki a megbízó, és mik az igazi céljai.

  7. 3-4.

    Nekem úgy rémlik, hogy Breivik nem muszlimokat gyilkolt, hanem keresztény fiatalokat, előtte meg felrobbantotta Oslo belvárosát, ahol szintén nem muszlimok haltak meg.
    Jobb lenne egy megőrült Európa, ahol brejvikek gyilkolásznák, akik nem tetszenek nekik? Értem én mit akartok mondani, de azért ne essünk már át a ló túlsó oldalára.

    Ha a Breivik hős lesz Európában, akkor Bálint, ha te zsidó származású vagy, jobb, ha nem jössz majd errefelé.

    6.
    Szerintem egy darab újabb muszlimot nem szabad beengedni egyetlen európai országba sem, akik meg muszlimként muszlim országba utaznak kirándulni vagy akármiért, azok nem jöhetnek vissza.
    Persze a dolog, a baj valahol ott kezdődött, hogy a nyugat, élén az USA-val szétb@szta Irakot, Szíriát, Líbiát, Afganisztánt.

  8. Emberek!
    Breivik éltetése egy félreértésen nyugvó hiba. Breivik egy közönséges elmebeteg, semmi köze a muszlim problémához.

    Hogy mit csináljunk a 30 millió muszlimmal? Meg kell tőlük szabadulni, így vagy úgy, de tűnjenek el. Minimum az, hogy bevezetni a kötelező ivartalanítást. Akinek ez nem tetszik, az kap egy évet, hogy elhúzza valahova a csíkot. Na most, aki nem ért egyet az én „radikalizmusommal” annak felhívom a figyelmét arra, hogy harc esetén egészen biztos az veszít, aki „emberségesebb”. Nem vagyok se fajgyűlölő, se szadista, se kegyetlen, de veszíteni se szeretek, és ez minden másnál erősebb érzés.

  9. Egyébként nem értem miért ilyen hülyék. Még messze nincsenek annyian, hogy átvegyék Európa felett az uralmat. Miért csinálják ezeket az őrült cselekedeteket?

    Csak magukkal csesznek ki, mert a figyelem és az ellenszenv rájuk, az egész iszlám közösségre összpontosul, pedig még többségbe jó darabig nem kerülnek.
    Biztos, hogy lesznek még további merényletek, de ezzel csak felhívják a figyelmet az iszlám veszélyességére arra sarkallva Európát, hogy fellépjen ellenük. A merényletek az Európa hódító tervek ellen hatnak.

    https://www.youtube.com/watch?v=ESr49KHkDpw

  10. 8. Breivik, bár embertelen, de logikus döntést hozott. A Norvég munkáspárt utánpótlását gyilkota le, akiket, többek között arra neveltek, hogy a jövőben még több migránst telepítsenek majd be. Tibor bá ez sajnos nem félreértés. Eljön majd az idő mikor az emberek felismerik, hogy ha nem szabadulnak meg a saját agymosott, vagy haszonszerzésből tevékenykedő liberálisaiktól, akik buzgón segítenek százezreket Európába, akkor elvesztek. Ezek az emberek, politikusok, jogvédők a szó szoros értelmében hazaárulók. A muszlimok az ellenségeink. Minél többen vannak, annál inkább azok. A baloldali pártok pedig őket segítik. Ergo: Az ellenségeink segítői, barátai, a mi ellenségeink.

  11. 9. „Egyébként nem értem miért ilyen hülyék.” Ezt úgy hívják, vallási fanatizmus, és ebben a tekintetben, ők semmiben sem különböznek, a pár száz éve Mohácsi síkon nyargaló őseiktől.

  12. 11.
    És mit szólsz a keresztény vitézekhez – már ha pár száz évvel ezelőtt tartunk – akik elmentek a Közel Keletre gyilkolni vallási alapon?
    Vagy a keresztény európai hódítókra, akik legyilkoltak ki tudja hány millió amerikai indiánt? Vagy a keresztény angolokhoz, franciákhoz, portugálokhoz, spanyolokhoz, hollandokhoz, akik évszázadokig rabolták, gyilkolták a világot sokszor vallási köntösbe bújtatva tetteiket?
    De visszatérve a jelenbe, vajon hány iraki, szíriai, líbiai halt meg a „keresztény” bombáktól? Azok az emberek úgy nőnek fel, hogy gyűlölik a nyugatot, a keresztény nyugatot. Vajon ok nélkül?
    Szíriában Asszad uralma, meg előtte az apja uralma alatt rend volt és békében éltek keresztények és muszlimok egymás mellett. Mi miatt változott ez meg? És miért jönnek onnan most őrültek ide?

    10.
    Kíváncsi lennék mit szólnál, ha Breivik robbantásában meghal valamelyik családtagod?
    Miben különbözik egy Breivik egy muszlim robbantótól? És a szigeten megkérdezte, hogy ki baloldali vagy munkáspárti és ki nem?
    Gyilkoljuk le a baloldali pártokat, lehetőleg a gyerekeikkel kezdve?

    Egyébként ma Magyarországon a magyarok ezrei a muszlimok vagy baloldali pártok miatt hullanak vagy a jobbali hatalmon levők intézkedései és lopásai miatt?
    És mit keres a MOL észak Irakban, miért szivattyúz ki dollármilliárdokat onnan, miközben az irakiak országa romokban hever és tömegek nyomorognak? A milliárdokat kereső MOL vezér és az őt támogatók vajon ballibsik?

    Hirtelen ennyi kérdés kavarog bennem írásod nyomán. 🙂

  13. 7.Gyarmathy
    …” Nekem úgy rémlik, hogy Breivik nem muszlimokat gyilkolt, hanem keresztény fiatalokat, előtte meg felrobbantotta Oslo belvárosát, ahol szintén nem muszlimok haltak meg.”
    Gyarmathy, te most maszatolsz vagy szándékosan félrebeszélsz!
    Breivik egy szigeten gyilkolt, igaz?
    Egy szigeten, ahol, nyár lévén , norvég nemzetáruló agyament libsi fiatalok eggyütt nyaraltak migráns fiatalokkal, azaz jövendő gyilkosaikkal. Mert ez igy szokott lenni azoknál, akiknek a multikulti teljesen elvette az eszüket.
    Elitélem a belvárosi robbantást, ez tévedés volt, és nem kellett volna, mert nem a norvég politikusférgeket, saját nemzetük sirásóit sújtotta, akik viszont nagyon, de nagyon megérdemelték volna, hanem a köznépet, sajnos!
    Breivik elitélendő ugyan minden emberi mércével nézve, de igyekezzünk talán kissé más kontextusban nézni és megitélni amit csinált.
    Nézzük csak a közelmult eseményeit mondjuk 2016 decemberétől, és kezdjük a kölni eseményekkel!
    Kell ennél több????
    Szerintem ő, mindenkinél hamarabb felfedezve a migráció szörnyű veszélyét az elpuhult és marhára megvezetett európai társadalmakra nézve, tettével egy segélykiáltást orditott bele a norvég, és közvetve az európai köztudatba, egy ébresztőt, amire egy véres, nagyon véres felkiáltójelet tett .
    ” Ha a Breivik hős lesz Európában, akkor Bálint, ha te zsidó származású vagy, jobb, ha nem jössz majd errefelé.”
    Már ahogy te tévedsz, kedves Gyarmathy barátom.
    Breivik a tárgyalásán Izraelre hivatkozott, mint az iszlám elleni harc követendő példaképaként, és te el sem tudod képzelni mennyire azonosul minden jelenlegi jobboldali párt és mozgalom Izraellel.
    Sajna, de igy van, és ki tudja kinek van igaza.
    Szóval sajnálom Gyarmathy, de van aki megérti, hogy a radikalizmus esetleg nem szép, neveletlen és nemigen dumál, inkább odacsap, de legalább garantálja az életet.
    A mienket mindenesetre, Gyarmathy, de hogy veled mi lesz, azt nem tudom.

  14. 12. „És mit szólsz a keresztény vitézekhez”,, Szerintem a keresztény és a muzulmán vallási fanatizmus egyformán káros volt és ma is az. A különbség csupán annyi, hogy a legtöbb muszlim agyban „megállt az idő”, úgy kb 5-6 száz éve.
    „Azok az emberek úgy nőnek fel, hogy gyűlölik a nyugatot, a keresztény nyugatot. Vajon ok nélkül?” Minden okuk megvan rá, de ez okból jó lenne, ha nem a te, vagy az én lányomat erőszakolnák meg az utcán csoportosan a valamikori jövőben. Vagyis ne mi igyuk meg a levét az amerikai érdekeket kiszolgáló európai vezetőink tetteinek.
    „Kíváncsi lennék mit szólnál, ha Breivik robbantásában meghal valamelyik családtagod?” Szörnyű lett volna. De úgy látom nem értesz. Szerintem Breivik töbszörösen is megérdemelte volna a halálbüntetést és az hogy még ma is él éppen annak a liberális felfogástól átszőtt büntetési gyakorlatnak a kudarca,melynek követőit megpróbálta gyéríteni. Én a tettében a logikát látom, de nem tudom elfogadni a kegyetlenségét.
    „Miben különbözik egy Breivik egy muszlim robbantótól? ” Semmiben.
    ” És a szigeten”.. Azon a szigeten akkor a Munkáspárt tartott találkozót, más nemigen volt ott rajtuk kívül.
    Senkit sem kell legyilkolni. De eljöhet majd az idő, ha így folytatódnak a dolgok.
    „A mai magyarországon”….Igazad van „a mai magyarországon” valóban még nem ezek a fő problémák. De azt kell meglátni szerintem, hogy a muszlim beáramlás európába egy egyre gyorsuló folyamat, aminek Orbánék is csak addig fognak ellenállni el nem zárják számukra a pénzcsapokat. Amint ez megtörténik, szerintem be fogják engedni a menekülteket, mert fontosabb lesz nekik hogy tovább tömjék a zsebüket. És ha egyszer ne adj isten kap majd egy értesítést az önkormányzattól, hogy elkobozták a házadat, kapsz 48 órát hogy kiköltözz, mert kell a hely a menekülteknek, na majd akkor térjünk vissza a „kit gyilkoljunk le” kérdésre….

  15. 13. Balint, köszönöm. Már azt hittem csak én látom így a dolgokat. Bár, ahhoz hogy a jelenlegi Európa oly mértékben radikalizálódjon, hogy akárcsak esélye legyen a túlélésre, még nagyon messze vagyunk. A nyugat talán már nem is lesz képes rá, talán csak az ex kelet európai országok lesznek erre képesek..

  16. 15.Zee
    …” Bár, ahhoz hogy a jelenlegi Európa oly mértékben radikalizálódjon, hogy akárcsak esélye legyen a túlélésre, még nagyon messze vagyunk…”
    Ha még mindig nagyon messze vagytok az életetek megvédését szolgáló harcikészültségtől, akkor meg fogtok halni.
    Egész egyszerüen már NINCS ráérő időtök, és ha nem lesztek csakhamar valamennyien egy-egy Breivik-sajnos, de ezt kell mondjam, mert hagytátok a migránsáradatot túlcsordulni a gáton-akkor csúnya véget fogtok érni, mondom én , az iszlámot több mint 50 éve testközelből ismerő valakiként.
    Van-e AKÁRKI közületek, akinek nagyobb gyakorlati tapasztalata lenne az iszlámmal, mint NEKEM?????
    ” A nyugat talán már nem is lesz képes rá, talán csak az ex kelet európai országok lesznek erre képesek..”
    Tisztelem az éleslátásodat, mi is igy látjuk innen a dolgokat, de ha ti sem léptek idejében, szintén lekésitek a vonatot.

  17. 13.
    Tudod, ha Európa megtébolyodik, annak a zsidók is csúnyán meg fogják inni a levét. Rengetegen és mélységesen gyűlölik a zsidókat a breivik féle ultranacionalista féle emberek és szervezetek közül.
    A felszínt kapargatod Bálint barátom, 2016-ig mész vissza, de ha nem vetted volna észre, én picit tovább mentem vissza.
    Szerintem sem szabad beengedni egy darab muszlimot sem, de lássuk már, hogy miért jutottunk ide! Merthogy legalább a 2000 évek elejéig vissza kell mennünk, hogy mi vezetett a jelenlegi helyzetig.

    14.
    Sokmindenben és nagyjából egyetértek. Ezért is írtam, hogy egy darab muszlimot nem szabad beengedni egyetlen európai országba se. De amíg a nyugat kavarja a szart az országaikban és rabolja őket kifelé, addig a káosz és a radikalizálódás nőni fog részükről.
    És nemcsak erről van szó, hanem például most Amerika 350 milliárd dollárért ad el fegyvert Szaúd Arábiának, a muszlim irányzatok legradikálisabb vahabita melegágyának. Ha a muszlim leggyilkosabb irányzatának támogatója olajat ad el dollárért, majd fegyvert vesz rajta, az rendben van a keresztény amerika szerint és Európának sincs ellene szava. 350 milliárd dollárért fegyvert, iszonyatos összeg, az oroszok nem költenek ennyit évente fegyverkezésre.
    Nem lesz ebből baj? Nem fognak azokkal a fegyverekkel keresztényeket gyilkolni?

  18. 13.
    „Breivik a tárgyalásán Izraelre hivatkozott, mint az iszlám elleni harc követendő példaképaként, és te el sem tudod képzelni mennyire azonosul minden jelenlegi jobboldali párt és mozgalom Izraellel.”
    Csak nálunk olyan idióta a Jobbik élükön a Vonával, aki(k) a migránsok beáramlása közepette is az iszlám fontosságáról papol csak azért mert azok utálják a zsidókat. Közben meg már lassan 20 éve nem a zsidókkal van itt a probléma, sőt a „zsidó probléma” semmi ahhoz képest, ami vár Európára az elköv. évtizedekben.

  19. 16.

    Ugyan már kedves Bálint! Európa szenvedni fog, de muszlim uralom alá nem kerül. A muszlimok mindig is alávetettségben éltek Európához viszonyítva és ez ezután sem lesz másként, legalábbis, amíg ember uralkodik e bolygón.
    Viszont ha Amerika meg vele Európa meggyengül és már nem tud odafigyelni meg segíteni nektek, akkor az arabok felfalnak benneteket.

    Ne feledd, próbálkoztak már a muszlimok Európa meghódításával, de nem jött össze nekik, Izrael területét viszont birtokba vették és évszázadokig szinte zsidómentessé tették. És ha nem állna mögöttetek Európa meg Amerika, ma nem létezne Izrael állam.

  20. A hírrel kapcsolatban pedig annyi hozzáfűznivalóm van, hogy ezekben az országokban ugye a keresztények gyakorlatilag egy elnyomott, folyamatosan terrorizált vallási kisebbségi csoport, akiknek meg kell tanulniuk a maguk védelméről gondoskodniuk. Miért nincsenek fegyveres kisérőik ennyi ember esetén, miért nem ellenörzik az adott útszakaszt jobban. Napi szinten vannak attrocitások és olyan mintha csendben tűrnének csak.

  21. MENEKÜLTIPAR I. – PSZICHOPATA VILÁGURALOM
    Hogyan és miért segítik a globális pénzügyi körök az úgynevezett „menekültek” Európába áramlását és a kontinens elfoglalását? A válasz: Ez egy népességcsere-program, ami az mellett, hogy rendkívül jól jövedelmező feladatokkal látja el a kollaboráns, úgynevezett „civil” csoportokat, az embercsempészekkel együttműködő, azokkal összejátszó migráns-segítőket (akik a Keleti pályaudvarnál például tömeggyilkos terroristákat is istápoltak), nem mellékesen gigászi káoszt és gazdasági problémákat okoz. A Nyugat-Európát nagyrészt 25-35 éves, katonakorú, jó kondícióban levő közel-keleti férfiakból álló álcázott hadsereg kivérezteti a megszállás alatt álló országok pénzügyi készleteit, és a folyamatos bűn- és terrorcselekmények révén félelemben tartják a lakosságot. Az „emberjogi” és egyéb „humanitárius” szervezetek (amik soraiban elsősorban a többségi társadalomba beilleszkedni képtelen deviáns és aberrált személyek vannak) eközben dollármilliókat kaszálnak, és persze örömittasan tapsikolnak, látván, hogy a normális emberek Európája szép lassan darabjaira hullik.
    https://youtu.be/dgPWPQfCMiA

  22. MENEKÜLTIPAR II. – AZ ÉVSZÁZAD ÜZLETE
    A menekültipar résztvevői milliárdokat keresnek azon, hogy Európát ezzel a civilizálatlan és beilleszkedni képtelen férfitömeggel elárasztják, és közben megvalósíthatják az Elit régi álmát, a népességcserét is.
    https://youtu.be/E44H87WRnTk

  23. 21-22.vaskalap
    Pontosan ugy, ahogy irod.
    Ufklotte könyvét nálatok az iskolákban kéne kötelező olvasmányként bevezetni.

  24. Lehet rosszul tudtam ez ideig, hogy a koptok, nem arabok?

    Ha ebbe a migránsosdiba belepusztul az Unjó, akkor tényleg igaz lesz a megállapítás, hogy amelyik „szövetségbe” belépnek a magyarok, az nagyon gyorsan felbomlik, széthullik.

    Talán egyszer még megéljük, hogy azért fizetnek majd nagy összegeket Magyarországnak, hogy eszünkbe se jusson hozzájuk csatlakozni.

  25. Ezek az emberek akkor is állati módon viselkednek, ha nem a jövőtervezőink parancsait hajtják végre a keresztények kiirtását, alávetését. Bayer a blogjára feltett két videót, az egyiken egy idős nő békésen üldögél a parkban egy padon, amíg egy afrikai oda nem táncol hozzá és ki nem üti. A körülötte levő emberek úgy tesznek, mintha nem látnák, hogy mi történt. 05.25-én tette fel, a címe „Migránsok integrálódás közben”.

    A másik meg egy mai videó, egy csoport afrikai egy náluk fiatalabb és gyengébb fehér fiút ver és rugdos ájulásig. Ez nap mint nap megtörténik és a birka Európa szó nélkül tűri. A Soros civilek, az Európai Bizottság és a franciák ilyen videóval csalogatják még azokat is, akik el sem indultak.

    https://www.youtube.com/watch?v=X1Fq6gtbx4Q

    Képtelen vagyok megérteni, hogy miként történhet ez? Talán a bennszülött fehér ember meg van vásárolva és azt képzeli, hogy a viszonylagos jólétének ez az ára és ennyit megér? Na de meddig lesz ez a jólét, ha csak a németeknek eddig közel száz milliárd euróba kerültek ezek a naplopó félállati létben tobzódó „emberek”?

    Jól kifundálták ezt nekünk, mert azok az EU-s vezetők, akik tehetnének ellene valamit mind gyermektelenek. Mit érdekli őket, hogy mi lesz 20 év múlva? Mi is csak lassítani vagyunk képesek az eliszlámosításunkat, hiszen az első ország ahol muzulmánok vannak többségben 100 kilométerrel van tőlünk és Szerbiában, Romániában, Bulgáriában is egyre többen élnek. Hova lehet elbújni előlük? Talán Japán nem fertőzött még és az Északi sarkra nem jönnek utánunk, mert fáznak.

  26. 25.

    Azt kapja Európa, amit megcsinált magának.
    Az elembertelenedő, konvencionális értékrendet átalakító, „hálátlan” kapitalista társadalom, ahol csak a színtiszta érdek érvényesül.
    Akkor a muszlimoktól miért várnak hálát és toleranciát?

    „Jól kifundálták ezt nekünk, mert azok az EU-s vezetők, akik tehetnének ellene valamit mind” jó szolgák uraiknak, akik a hatalomba helyezték őket.
    Ezért a vezetők sem hálásak, csak az érdekük, hogy még sokáig hatalomban hagyják őket.
    Ehhez kell egy impotens, megvezetett többség, mint ahogy nálunk is.

  27. 9. Gyarmathy

    „Egyébként nem értem miért ilyen hülyék. Még messze nincsenek annyian, hogy átvegyék Európa felett az uralmat. Miért csinálják ezeket az őrült cselekedeteket? ”

    Nem ők döntenek…
    Egy percig se cél az, hogy a muzulmánok átvegyék Európa felett az uralmat.
    A hátérhatalomnak az a célja, hogy európa rettegjen és olyan törvényeket fogadjon el, ami az európai polgárok „védelmében” a szabadságjogokat erősen megnyirbálja.
    Ehhez kell a terrorizmus… Hasznos idiótákat meg lehet találni a robbantásokhoz.
    Elvégre évtizedek óta „tenyésztik” a megfelelő keveréket.
    Ne félj, amikor a muzulmánok már esetleg a valódi hatalomra is veszélyesek lesznek, akkor a rendőrök leveszik a kesztyűt, és bevezetik az izraeli módszereket.

  28. 12. Gyarmathy

    „És mit szólsz a keresztény vitézekhez”

    Ezt is pontosítani kellene.
    Eredetileg a muzulmánok támadták meg a Szentföldet és kezdték irtani a keresztényeket.
    Szóval a keresztes hadjáratok indításai elvileg vállalhatóak. Sajnos kivitelezés során elkufárosodott, és átment üzleti vállalkozásba.
    Ami pedig a gyarmatosítást illeti, hiába hivatkoztak a Bibliára, pusztán az Ószövetségre való hivatkozással irtottak ki kontinenseket…
    Jézusnak semilyen tanítása nem ad alapot tömeggyilkosságra.
    Általában így illene nézni, amikor a „kereszténység nevében” elkövetett borzalmakról beszélünk… Durván szólva, ha én valakinek kiverem a fogait egy vasrúddal, és azt mondom, hogy a Gyarmathy nevében tettem, akkor az a te hibád?
    Szóval… sajnos igaz, hogy a kereszténységtől a drmokráig rengeteg ideilógiát használtak már népirtásra… szóval nézzük differenciáltan.

    Brevik…
    Egy valós problémára adott egy elfogadhatalan választ…
    De itt jön a képbe Tibor bá’ észrevétele, hogy egy durva harcban az emberségesebb veszít… Az „emberségesebb” társaság csak akkor győzhet, ha abszolút túlerőben van at embertelenebbekkel szemben.
    Ez pedig egyre kevésbé áll fenn.

  29. 27.Atilla
    …”Ne félj, amikor a muzulmánok már esetleg a valódi hatalomra is veszélyesek lesznek, akkor a rendőrök leveszik a kesztyűt, és bevezetik az izraeli módszereket.”
    Nagyon közel jársz az igazsághoz, hogy azt ne mondjam, beletrafáltál a közepébe.
    Amit irtál, szerintem is a legvalószinübb scenárió.

  30. 16. bálint

    „Van-e AKÁRKI közületek, akinek nagyobb gyakorlati tapasztalata lenne az iszlámmal, mint NEKEM?????”

    Nyilván nincs.
    Bár úgy érzem, én nagy iramban gyűjtöm a tapasztalatokat két no-go zóna között. tegnap és tegnapelőtt is lövölöztek éjszaka, és az ilyesmi már csak a harmadik oldalon jelenik meg a helyi újságban…

    De azért továbbra is kénytelen vagyok megjegyezni, hogy addig nem lehet a muzulmánok ellen harcolni, ameddig a politikai elit az ő oldalukon áll…
    Most olvasom, hogy valaki 9 év börtönt kapott, mert dohányzott egy repülőgép WC-jében. Egy migráns pedig 14 rendbeli nemi erőszakért 2 évet…
    Az EU-parlamentbe annyi jutot el a röszkei támadás miatt elitélt muzulmánról, hogy hangosbemondón CSILLAPÍTOTTA a kedélyeket, meg 3 „tárgyat” dobott a rendőrök „felé”…
    És amikor valaki felveti, hogy Soros a bevándoroltatás egyik fő mozgatója, akkor seperc alatt megvan a antiszemita cimke is…

    Szóval… röviden… csak úgy lehet hatékonyan harcolni a bevándorlás ellen, he előbb eltakarítjuk a bevándoroltató politikai elitet…
    Ez meg magas léc.
    Főleg, ha Európában ez egyetlen politikai erő ami a bevándoroltatás ellen küzd hatalmas külső és belső nyomásnak van kitéve.

  31. 25. inkvizítor

    „Képtelen vagyok megérteni, hogy miként történhet ez? ”

    Talán elő kellene venni Drábik könyvét a tudatmódosításról.

    Figyeld meg a zsenialitást !
    A németekkel felépíttettek egy európai paradicsomot, gigantikus vagyonokkal, értékekkel… Mire élvezhetnék, elfogynak a németek, és a bevándorlók töltik ki a teret… Őket meg nagyon egyszerűen ( a Kalergi terv alapján) parkolópályára lehet tenni, és a háttérhatalom ölébe pottyan a németek 70 évi munkájának a gyümölcse, ami nem kevés.
    De ez érvényes egyész Nyugat Európára. És a tömeg a bevándorlókat fogja okolni.

    És ezt nagyon kifinomult tudatmódosítási eszközökkel érték el, mint a reklámok, PC beszéd, irányított kultúra, művészet, mindez a Frankfurti Iskola ajánlásai alapján.

  32. A repülőgép budijában dohányzó koma kétszer okozott tüzet azon a gépen! A másodikra majdnem ráment az összes utas élete

  33. 31.
    Hát igen, így már más a kép. Mondjuk a muszlim erőszakolóknak meg minimum faroklevágás, de inkább ki kell írtani az ilyeneket és disznóbőrbe varva kell eltemetni. Asszem a következők ezerszer meggondolják majd mikor erőszakolgatnak.

    Mit kap egy muszlim Iránban vagy Szaúd Arábiában, ha más asszonyát, lányát megerőszakolja? Na úgy kell vele eljárni Európában is.

    Nagyon érdekes ez a magyar feliratos film, ahol egy cseh képviselőnő beszél az iszlámról. Nem sokat beszél mellé, az biztos.

    Felhívnám a figyelmet különösen a 18.30-tól kezdődő részre. Egyetértek vele. Szerintem az iszlám nem fogja meghódítani Európát. Robbantgatásaikkal csak magukat kezdték el felszámolni az európai kontinensen. Még pár robbantás Angliában és az iszlám közösség nagyon nehéz helyzetbe kerül.

    30.
    Gondolom itt Orbánékról van szó. Csak akkor nem ártana szólni nekik, hogy például a MOL ne vegyen részt Irak kirablásában. Mert így nagyon álságos ez a történet. Meg hát az ország feudálissá való tételét és milliók jobbágysorba taszítását sem kéne hagyni.
    Ugyanis miközben muszlimozunk, sorosozunk, az országot meg szétlopják alólunk a nagy szabadságharcos honvédők. Szerintem a muszlim áramlás folytatásáért imádkoznak esténként, úgy kell nekik ez a hatalmuk megtartása miatt, mint éhezőnek egy falat kenyér.

  34. 33. Gyarmathy

    „úgy kell nekik ez a hatalmuk megtartása miatt, mint éhezőnek egy falat kenyér.”

    Szerintem magát csapja be az, aki így gondolkodik.
    2014-ben nem volt bevándoroltatás, mégis megvolt megint a kétharmad.
    És brutális külföldi beavatkozás nélkül megint meglesz.

    Végülis… a „hatalmuk megtartása” olyasmit jelent, hogy a kihívásokra olyan válaszokat adnak, ami egy többségnek megfelel.
    Legyen az kerítés, vagy Brüsszel beavatkozási kisérleteinek hárítása.

    És szerintem nagyon kevés ember győzhető meg mostanában arról, hogy Orbán eltávolítása után majd a jóságos Európa el fogja hozni a fejlődés és a jólét korszakát.

    Szóval akárhonnan is nézzük, a választás nem túl bonyolult: Vagy a Fideszmutyi, vagy Soros elárasztja az országot muzulmánokkal, plusz a legtöbb döntéshozást átpasszolják Brüsszelnek.
    Tehát Orbán, vagy a migránsok.

  35. Attila 33.

    Igen, “úgy kell nekik ez a hatalmuk megtartása miatt, mint éhezőnek egy falat kenyér.”

    Én úgy emlékszem, hogy a választókörzetek megmásításával, törvény erejű csalássorozattal sem lett meg a kétharmad egészen, egy fő híján 2014-ben, de lehet hogy menet közben változott – nem emlékszem-.
    Szóval elbaltázták.
    Pedig a mostani konzultációs kidobott leveleket a narancsos párthűek még a szemetesből is begyűjtik nálunk. Lehet téli tüzelőt gyűjtenek, vagy valami másra kellhet nekik?
    De az biztos, hogy most nem „teljes” a létszám, ezért kell erőlködniük a fijjuknak.
    De sebaj, még egypár törvénytelen törvény és újfent sínen lesznek.

    De ha már annyira aggódsz az épp soros fóbiád miatt,
    „akárhonnan is nézzük, a választás nem túl bonyolult”,
    szavazz a jobbiknál is szélsőségesebbekre, azok nem csak kitiltják a migránsokat, hanem még talán le is lőnék őket.

    Mindig van jobb választás. Itt az a kérdés, akarod-e?

    A lemezed meg lejárt, tegyél fel valami újat!

    Még arra a kérdésre sem válaszoltál, hogy értelmezted-e
    „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
    álságosan kicsavart összetett szép magyar mondatot és mire jutottál?

  36. 33.

    „Szóval akárhonnan is nézzük, a választás nem túl bonyolult: Vagy a Fideszmutyi, vagy Soros elárasztja az országot muzulmánokkal”.

    Igen, ez a lényege a fidesz propagandának, amit szépen be is vettél. Az európai muzulmán kérdést nem a fidesz fogja megoldani és elsősorban és másodsorban sem a muszlimok a veszélyesek Magyarországra több szempontból sem.

    A „fideszmutyi” mára veszélyes, nemzetet fenyegető méretű országrablássá vált. Ha tovább folytathatják, annak borzalmas következményei lesznek.

    Fogadok, te sem fogsz hazaköltözni, hogy gyerekeid a fidesz klán, földerurak, Voldemort meg Lőrinc nagyurak zsellérei legyenek. Maradsz a muszlimfertőzött, Brüsszel uralta jó kis Franciaországban. 🙂

  37. 35.

    „A “fideszmutyi” mára veszélyes, nemzetet fenyegető méretű országrablássá vált. Ha tovább folytathatják, annak borzalmas következményei lesznek.”

    Nem lesznek, hanem már vastagon mérhető eredményei vannak.
    A piros szegfű által elüldözött 300.000 magyarok száma 2010-től újabb 400.000 elüldözött fővel gyarapodott; még 1956-ban is (csak!) 200.000 honfitársunk lépett el a kommunista bosszúterror elől.
    Akkor ez a mostani „demokratikus „terror durvább, az 1956-osnál? A számok legalább is azt mutatják.

    A migránsok is kétségbeesnek, ha Magyarországra toloncolnák őket.
    Akkor ki fogja belakni ezt az országot?
    A vérnarancs oligarchák és kitartottjaik, a szerencsétlen 3 millió nyugdíjas és a sáskák, akik viszont rabolható javak híján szintén nagy számban kirepülnek.

  38. Nem közismert, hogy a ma muszlimnak ismert területek a kereszténység ősterületei voltak. A legfontosabb, legrégebbi, az apostolok által alapított egyházak Kis-Ázsiában és a Termékeny Félholdolon voltak. Konstantinápolytól Iránon, Irakon és Szírián át Egyiptomig az első századtól ősi keresztény területek voltak. Ezeket foglalták el agresszív terjeszkedéssel a muszlimok. A keresztes háborúk idején még egyáltalán nem voltak ott régóta, és nem volt lefutott játszma, hogy kié lesz ez a hatalmas terület végül. A keresztes háborúkban sok hiba és bűn történt, de a legnagyobb hiba az volt, hogy végül nem sikerült visszafoglalni a területeket a kereszténység számára. A helyi keresztény közösségek azóta is durva elnyomásban, folyamatos életveszélyben élnek és fogyatkoznak. Csoda, hogy még léteznek.

  39. 38. előforduló

    „magyarok száma 2010-től újabb 400.000 elüldözött fővel gyarapodott; ”

    Te mondod, hogy én szopom be a fidesz propagandaát…
    De sterintem te is tisztában vagy azzal. hogy 2011-ben járt le a 7 éves moratórium, ami után minden korlátozás nélkül lehetett (végre) nyugaton munkát vállalni.
    Ha akarod, előkeresem az a térképet, ami mutatja, hogy az összes európai ország közül pünkt Magyarországról a legkissebb az elvándorlás aránya. Még a bezzeg szlovákok és csehek is nagyobb arárnyban hagyják ott az országot, a lengyelekről, románokról nem is beszélve. Szóval ezt így nehéz a Fidesz nyakába varrni, de természetes, hogy sokan megpróbálják. Persze… illik hozzátenni, hogy 2010 előtt is komoly kivándorlás volt, pedig akkor még nehezítve is volt. És ugye az a híres elmúttnyóccév volt az, ami belőtte a fizetéseket, úgy hogy a kivándorlás garantálható volt az első adandó alkalommal. Azt pedig tudjuk, hogy a ballib társaság aláígért a környező országoknak, hogy ide csalogassa a multikat… Így alakultak ki a mai bérek.
    Sajnos hirtelen nem lehet emelni a béreket, ameddig a multik nagy tömegeket alkalmaznak, mert ha elmennek, akkor itt marad egy csomó munkanélküli.
    Ezért a kormány inkább különböző juttatásokat ad. Főleg a családosoknak.
    Elengedi az oktatási kölcsönt gyerekvállaás esetén meg hasonlók.
    Sajnos az elvándorlás folytatódni fog, ameddig a nagy fizetéskülönbségek megmaradnak…
    Talán szurkolni kellene a migránsoknak, hogy szorítsák le nyugaton a béreket… Akkor talán kevesebben mennek el au országból.

  40. 37. Gyarmathy

    „Fogadok, te sem fogsz hazaköltözni, hogy gyerekeid ”

    Azért a házadat ne tedd rá… már keresem otthon az iskolákat a gyerekeknek… Ahol nem fő tantárgy az Iszlám ( mint itt az „egyházi „iskolákban)

  41. Attila 40.

    Aki ennyire szószólója a narancsos pribékeknek, annak még „szili” is megveregetné a vállát, nyugodtan hazajöhetsz, biztos lesz az „apanázsod”. Vagy itthonról irkálsz egy kinti serveren keresztül?

    Kronológia szerint a lengyeleknek és magyaroknak hagyományosan közelebbi volt a nyugati kapcsolatuk, a nyitott társadalomnak, a mélyben gyökerező poroszos kultúrának és a nagyszámú svábságnak köszönhetően.
    Nem kellett a munkavállalásra szükségszerűen külön egyezmény, hiszen a törökök, szerbek, albánok is régóta nagy számban jelen vannak Németországban.

    Amit írtál van igazság benne /elemezni kellene és a zavaró hatásoktól megtisztítani/ de a politika sosem az igazságról szólt.
    Úgy, ahogy ma sem.

    Az tény viszont, hogy újabb 400.000 dolgozóképes ember hagyta el az országot az utóbbi 7 évben és ezzel a helyzettel ellenszenves kormányunk nem tud és nem is akar mit kezdeni. Végül is a statisztikát javítják, mert külföldi telephelyen dolgozó magyar állampolgárok és a keresetük jó részét is hazahozzák (több mint 1000-1200 milliárd forintot, a GDP 3%-a), ami hazai elköltésével a költségvetési helyzet , gazdasági mutatók javításához, a forint erősödéséhez nagyban hozzájárulnak.

    „Azt pedig tudjuk, hogy a ballib társaság aláígért a környező országoknak, hogy ide csalogassa a multikat”
    hogy gondolod? Miben?
    Felszólították a multikat, hogy eszükbe ne jusson 1 forintnál többet fizetni a dolgozóiknak?
    Amikor még ment a harc a környező volt szocialista országok között a működő tőke bevonzásáért?

    Egyébként mostanában pont az „istenített vezetőd” volt pont az, aki egy győri gyárlátogatáson felszólította a gyárvezetést, hogy eszükbe ne jusson olyan sokkal emelni a dolgozói fizetéseket, mint tervezték, mert akkor az a kecskeméti autógyártónál bérfeszültséghez vezet.
    Hoppá!
    Varrjál rá gombot!

    Másrészt az ajnározottaid pont azok, akik sokszor a multiknak munkahelyenként több tízmillió forint munkahely teremtési támogatást adtak az utóbbi években is. Meg persze a saját cégecskéiknek is.
    Az átlag magyar vállalkozónak meg csak az adó-járuléksarc jut.
    Mert ugye szerinted is ez a hazafias, esélyegyenlőséget megteremtő nemzeti gazdaságpolitika helyes iránya?
    ‘Nem is tudom’ már melyik kormány kötötte sorba a stratégiai megállapodásokat a multikkal? Vagy 54-el……….. Segítesz?

    Ezt Te írtad: „hirtelen nem lehet emelni a béreket, ameddig a multik nagy tömegeket alkalmaznak, mert ha elmennek, akkor itt marad egy csomó munkanélküli.”
    Jé!
    Mégiscsak néha valamit meglátsz, a demagógia ellenére?

    Juttatásokat ad a kormány a családosoknak?
    Nevezhetnénk éhbérnek, persze nekik a csemetéik után a több milkós havi „jussból” van mit leírni vastagon, még a führerednek is van vagy 4 eltartottja.
    Na de egy szürkén dolgozó kőművesnek, fodrásznak , stb. miből?

    Szurkolok is a migráns „agysebészeknek”, hogy minél több demagógnak szabják át a szürkeállományát.

    Látom, most sem szóltál az aljas módon kicsavart migránsos kormánykérdéshez -ezek szerint leültél értelmezni és rájöhettél tenmagad is arra – milyen rútul rászedte becstelen kormányunk a hiszékeny pártolóit.

  42. 42. előforduló

    „narancsos pribékeknek”
    „istenített vezetőd”
    „ajnározottaid”
    „führerednek”
    „aljas módon kicsavart ”

    Látod, ezért nem szeretek veled vitázni… zsigeri, érzelmektől fűtött dolgoról nehéz tényszerűen beszélni.

    Én se szeretem a ballib társaságot, de nem minősítem őket, sőt igyekszem rációt találni amögött amit csináltak… hogy megértsem az okokat.

    Nekem úgy tűnik, hogy a Fidesznek más a koncepciója, és ez több embert tetszését nyeri el, mint az eddigi próbálkozások. És én is ezek közé tartozok. Szerintem a jelenlegi helyzetből a lehetőségek alapján az optimumot hozza ki. Nyilván nem lehet minden réteget egyszerre felemelni, és ez feszültségekhez vezet. Nekem mindenesetre szimpatikus a családok támogatása, a fizetések növelése, a brüsszeli beavatkozás csökkentése, és nem utolsósorban a migránskérdéshez való hozzáállás.
    Azt is többször leírtam, hogy ha a mostani vezetők csak pénzt és hatalmat akarnának, akkor többet és stabilabban érhrtnék el a háttérhatalom kiszolgálásával. Látod, az előző garnitúra vezetői is védelem alatt állnak, egy sincs börtönben… Sőt, egy lista szerint a 100 leggazdagabb magyar között vagy 80 balliberális van.
    Ha Orbánék buknak, akkor viszont tuti, hogy nem marad el a véres bosszú, (most mondta Botka) amiben Sorostól Brüsszelig fognak tunkolni azok, akiknek a tyúkszemére léptek.

  43. 19.Gyarmathy
    „Ugyan már kedves Bálint! Európa szenvedni fog, de muszlim uralom alá nem kerül.”
    Ez egy nagyon komoly kijelentés. Mire alapozod?
    .” A muszlimok mindig is alávetettségben éltek Európához viszonyítva és ez ezután sem lesz másként, legalábbis, amíg ember uralkodik e bolygón.”
    Az, hogy alávetettek, még nem gátolja öket abban, hogy lerohanják országodat és elvágják torkodat. Mig 6 svéd rendör nem képes lefogni EGY fiatal migránssuhancot, addig az alávetett suhancnak áll a zászló.
    „Viszont ha Amerika meg vele Európa meggyengül és már nem tud odafigyelni meg segíteni nektek, akkor az arabok felfalnak benneteket.”
    Kőkemény igazság, Gyarmathy. Az lesz sorsunk, amit a világot irányitó hatalom kiszab nekünk. Mert lásd, Izrael sem több, mint egy sakkfigura a táblán.
    Ha meg kell halni majd, meghalunk, de nem ugy mint ti Európában, mert másként hal meg egy oroszlán, mint egy BIRKA. Márpedig ti innen nézve azok vagytok, bármennyire is kapálództok ellene.
    ” És ha nem állna mögöttetek Európa meg Amerika, ma nem létezne Izrael állam.”
    Igy igaz, Gyarmathy, de ez most szimpla vagdalkózás.
    mi köze van ennek a migránsproblémához, azaz hol jön Makó Jeruzsálemhez?

  44. Attila 44.

    Azért használom ezeket a jelzőket, mert eseted teljesen elfogult feléjük és nem objektíve ítéled meg a helyzetet, hanem részesen.

    A ráció?
    Megválaszolom. A lenyúlás a lopás.
    Aki nem állt be közéjük a sorba, kitették. Mint Pl. az Ángyánt.

    Amikor nem „minősítek”, hanem számadatokat hozok fel, akkor sem szeretsz vitázni, csak gyanítom, hogy miért.

    A zsigeri érzelmekre meg jelzem, ha veled megtették volna, amit velem, még talán fegyvert is ragadnál.

    Már megint nem segítesz hangosan együtt gondolkodni, pedig egypár kérdést újfent kérdeztem.

    A ballib társaságról – hidd el – nekem is megvan a véleményem, ami ráadásul nem is „sajtó” , nyilvános -konform.

    A narancsnak -szerintem- semmivel sem másabb a koncepciója és csak az „egyszerűbb gondolkodású” megvezetettek szimpátiáját nyeri el és a csókosokét.
    A céljuk -szerintem- a hatalom és dinasztiaépítés.
    És ez rosszabb, mint ha egy külhoni tenné, mert belülről is megosztja a társadalmat; ez szokott véres polgárháborúhoz vezetni; a külföldi uralkodók ellen csak dicső szabadságharc lenne.

    Aki kicsit is képes gondolkodni, átlát rajtuk és nyomon követi az eseményeket.
    A gazdaságunk a „kedvező környezeti hatások” együttesének hála mutatkozik „jó” színben, nem a hozzáértő ténykedésük eredménye.
    De ha kielemezzük, kiderül, hogy nagyok a bajok.

    A nemzeti tudat addig terjed, hogy aki velünk van az nemzeti, a többiek a soros.
    A határon túli Kárpát m.i magyarokat meg éppúgy aprítják a környező államok, mint az mszp idejében.
    Az unjóban nincs még egy ennyi átgondolatlan és bukott „szabadságharcot” vívó banda. Felelőtlenül kitűzik a céltáblát Magyarországra és a népre, hogy ide lőjetek. Mert ellenségképet kell állítani.
    Ez a külpolitika hangoztatott sikere?

    Nyilvánvaló, hogy „nem lehet minden réteget egyszerre felemelni”,
    de azért kinyírni, ellehetetleníteni és elüldözni sem kellene, főleg a magyar érzelműeket és magyar kisvállalkozásokat. Persze akkor nekik sem jutna akkora érdemtelen tortaszelet.

    Meglódult a beruházás, miért:
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nemcsak_az_unios_penzek_porgetik_a_magyar_gazdasagot_elemzok.639415.html

    Tiborcz 5 + 2 szintes irodaházat épít 4 milliárdért, míg az 50 cm széles kibetonozott patakmedren át ívelő biciglis hidat meg 450 millióért építik .
    Ez szerinted arányos?
    Vagy csak valaki éhesebb?
    https://444.hu/2017/05/29/tiborcz-uzlettarsa-epit-5-emeletes-irodahazat-a-meszaros-utcaba
    https://444.hu/2017/05/29/tiborcz-uzlettarsa-epit-5-emeletes-irodahazat-a-meszaros-utcaba

    „nem lehet minden réteget egyszerre felemelni”
    Ja, külföldön robotolókat, dolgozókat még a szavazás joga sem illeti meg.
    Miért is? Mert ők talán nem magyarok? Csak a keresetüket ne felejtsék hazaküldeni, hogy minimum a világbajnok ÁFA-val lenyúlhassák a családtagokat a fijjuk.
    De aki Ausztráliában, stb. magyar állampolgárságot nyert és évtizedek óta nem járt itthon, az beleszólhat az itt élők életébe? Hát ez a teljesen normális?

    A családok támogatása?
    Minden eddigi kormánynak volt szociális és családtámogatási programja. Mindegyikben voltak jó elemek is, rosszak is.
    A mostaniban azt is látni kell, hogy az igazán jómódúakat aránytalanul támogatják meg, a szegényebbeket az út porában hagyják.
    ” Mindenki annyit ér, amennyi pénze van.”(amennyit lopni tud?) aliasz ‘Lézer jancsi’
    Emlékeztetlek, a fizetések minden kormány alatt nőttek, csak most sokszor a hazavihető, a nettó csökkent. És nem a gazdagabbaké. Az ő haza vihetőjük aránytalanul megnőtt. Miért? Kitalálod? Vagy érdek és számszakilag levezessem?

    Igen, a brüsszeli beavatkozásra nemet mondanak (helyesen) olykor(saját anyagi érdekükből), máskor meg esztelenül céltáblát szolgáltatnak.
    A háttérhatalom kiszolgálásával nem érhetnének el több hasznot, mert akkor „többet” kellene visszaosztani az ellophatóból.

    „előző garnitúra vezetői is védelem alatt állnak, egy sincs börtönben”
    igen látom, meg azt is, hogy 2010-ben sem küldtek senkit börtönbe, pedig választási ígéret volt a számonkérés, sőt még hagyót és hunvaldot is kiengedték.
    2002-ben is ígérte az mszp a számonkérést, mégis egyetlen fidesznyik sem került rács mögé akkor sem. A politika már csak ilyen.

    Letaszították a leggazdagabbakat, de a mostani leggazdagabbak meg mind narancsosok, sokszor a semmiből, a „gázcső” mellől. Hogy ez mennyire életszerű?
    Legyen minden irigy gázszerelő!
    Ugye?

    Na már bejátszott soros mellé egy új, a botka is. Más lehetséges jelöltek nem is léteznek?
    Szerinted más „jó képességű” emberek, szervezetek nem is léteznek ebben az országban.?
    Hát ez szomorú szegénységi bizonyítvány a magyarokról. Ezt visszautasítom.

    Én még egyszer szavaznék a mészárosra, mert aki zsenialitásával ilyen „ragyogó” eredményekre képes, annak képességeit vétek lenne nem az ország hasznára kamatoztatni.
    Vagy Te nem így gondolod?

  45. 44 – Attila (PV):
    Nem szívesen szolok bele két fél vitájába, csak ha van rá jó okom. És most van, mert hozzászólás etikáról van szó. Ugyanis sérelmezted a következő kijelentéseket:
    „narancsos pribékeknek”
    “istenített vezetőd”
    “ajnározottaid”
    “führerednek”
    “aljas módon kicsavart ”
    A helyzet az, hogy a vita hevében az ember alkalmaz kifejezéseket, amelyekkel jelezni akarja a felkorbácsolt érzelmeit. Éppen ezért indokolt esetben vulgáris kifejezések is meg vannak engedve. Nem erről van szó: „Baszd meg, én megmondtam baszd meg, hogy ha megengeded neki baszd meg akkor aztán baszhatod baszd meg.” Mert ez csupasz vulgárisság. De, ha nagy, kiváltott mérget akarsz jelezni, akkor egy kurva, vagy baszhatod bizony helyénvaló.
    Az igazság az, hogy nyilvánvalóan te az összes intellektuális erődet felhasználod annak bizonyítására, hogy fideszes elkötelezettséged jogos. Eközben elhallgatsz dolgokat, ferdén magyarázol dolgokat, és rendesen csúsztatsz is. Éppen ezért én már nem állok le veled vitázni, mert téged meggyőzni reménytelen, ráadásul lelkesen magyarázol mindent félre. Ez aztán másokat is kihoz a sodrából és használ ilyen kifejezéseket, amelyek nagyon is passzolnak rád. A helyzet az, hogy elvakultságod, a napnál is világosabb tények cáfolása nálad olyan nagyfokú, hogy ennél jóval rázósabb kifejezéseket is megérdemelsz. Szóval: Orbán átírta az alkotmányt (hatszor, mindig a pillanatnyi érdekének megfelelően) kiherélte az AB-t, átszabta a bíróságokat, Pintérrel maffiát csinált a rendőrségből, Polt Péterrel leállította az összes maffia tevékenység felfedését. Ezek után a nyomorgó, halálra adóztatott országtól ellopja a lenyúzott bőrt és a felzárkóztatásra szánt EU pénzt. Hab a tortán, hogy a MNB-t átadta egy született tolvajnak. És ezt te mind helyesnek tartod és meg is magyarázod, majd kifogásolod, hogy durva szavakat használnak veled szemben. Nem vagy hajlandó észrevenni, hogy az ország javának elérése helyett Orbán személyes mániáit, és passzióit éli ki. Ráadásul egy primitív és buta gázszerelőből csinál multi milliárdost, és még azt se követeli meg tőle, hogy elképesztően primitív nyilatkozataival ne köpje szembe az egész nemzetet. Az embernek megáll az esze és csak arra tud gondolni, hogy te ezért fizetést kapsz valahonnan.

  46. 47: „te ezért fizetést kapsz valahonnan”

    Ha fizetést kapna, akkor még ‘megérthető’ lenne, olyanokkal van tele a királyi és a csatolt média.

    De Attilánál ez az egész a belső meggyőződéséből fakad. A kognitív disszonancia tipikus példája, ami az erőteljes „komcsi/libsi”-ellenességéből fakad.

  47. 46. előforduló

    „A céljuk -szerintem- a hatalom és dinasztiaépítés.”

    Nagy dolog. Aki hatalmon van, mindenki meg akarja tartani.
    És addig marad hatalmon, ameddig az EU által ellenőrzött választásokon többséget szerez. A többség meg addig fog rá szavazni, ameddig jobb életet kínál, mint az alternatívák.

    Nem tudodm…. Szerinted tényleg jobban járnánk, ha Brüsszel szabályozná az adótól a gázáron keresztül a migránsokat? Ezek a „szabadságharcok” valóban értelmetlenek?
    Mert én úgy emlékszem, hogy volt időszak, amikor csontig benyalva túlteljesítettük az európai elvárásokat… És mi lett az eredménye? Mennyire értékelte Brüsszel az áldozatokat?

    Az „elüldözéssel” sem értek egyet… Az ország egyelőre nem tud versenyezni a nyugati bérekkel… A béremelés meg nagyon bonyolult problémákat vet fel…
    Szerintem méltánytalanul övönaluli érvelés ezzel operálni, de hát már beidegződött…

    „Minden eddigi kormánynak volt szociális és családtámogatási programja.”
    Igen… Szerinted melyikkel jártak jobban a családok? A mostanival, vagy az előző garnitúráéval?
    Igaz, most a középosztály helyzetbehozása a cél… Ők be tudják indítani a gazdaságot, és akkor jut a szegényebbeknek is… Ha fordítva csinálják, akkor csak a pénzt nyeli… Ez a hibája a szocialista elgondolásnak. Megértem hogy ez feszültséget okoz, de hosszútávon mindenkinek előnyösebb.

    „Na már bejátszott soros mellé egy új, a botka is. Más lehetséges jelöltek nem is léteznek?”

    Miért? Szerinted igen?
    Ki vele, ki lenne az ?
    Vagy Soros még gyúrja, és majd csak az utolsó pillanatban húzza elő a kalapból?
    Kire gondolsz?
    Vonára?
    Már a párttársai se tudják, hogy mit akar…
    Vagy Bajnai Nemértettünkhozzá Gordon visszajön Washintonból hogy elvégezze az Open Society legújabb kisérletét?
    Esetleg a Momentumra gondolsz? Komolyan?

    Ok… A Mészárosos vicc jó volt, jót nevettünk…

  48. A közelgő pünkösd alkalmából néhány napra hazaugrott a nemrégi hackertánadás miatt lóhalálában Európába átrendelt fiam.
    Ijesztő, amit a mai Angliáról mesél az ebédlőasztal mellett.Valakik mintha kipecézték volna az angolokat, többfrontos háborút nyitva ellenük.-mondja a gyerek.
    A hackertámadás, ami valahogy Angliát sujtja leginkább, a manchesteri robbantás, most a British Airways megbénitása, ez nem lehet VÉLETLEN, így a fiam, kiről feltételezem, hogy tudja miről beszél.
    Azonkivől, mondja ő, habár jelenlegg esetleg sikerült valahogy rendbehozni a webet, de félő, hogy a hackerek kijönnek az Ethernal Blue egy uj, félelmetes változatával, amely képes lesz rendes, hivatalos e-mailhez, mintegy felfedezhetetlen potyautasként rácsatlakozva betörni a rendszerbe.
    Rengeteg, megszámlálhatatlan támadás érte és éri naponta az angol hálózatot, amelyeknek nincs hirértékük, mondja a kölök, majd hozzáfüzi, hogy szerintők az egész internetvilág komor és bizonytalan jövönek néz elébe.
    Azonkivül-teszi hozzá, mintegy mellékesen- nem tudható mi lesz Anglia sorsa.
    Az utcán járva, 10 járókelő közül 8 színes, 2 angol.
    És ez nem az ugynevezett no-go zónákban, ahova persze, hogy lábunkat be nem tettük, hanem a városközpontban.
    Oda jutottunk, hogy kaptunk egy listát a non -safe metróállomásokról, ahol az utasitás szerint SEMMIKÉPPEN nem szabad leszállni, lévén fölöttük európaira veszélyes utcák, mindez nem Zululandon, Afrikában, hanem LONDONBAN!
    A szállodában szintén a kezünkbe akartak nyomni egy efféle, ezek szerint kimondottan turisták számára készült warning listát, mutattuk hogy nekünk már van.
    Ezt meséli az Európából tegnap hazaérkezett fiam.
    Szép új világ.

  49. 45 Bálint

    Nem arról van szó, hogy 6 svéd rendőr nem képes leverni egy tomboló suhancot. Olyan a jogi környezet, hogyha keményen leverik a hőzöngőt, ők kerülnek börtönbe, túlzott erőszak alkalmazásáért. Rengeteg riporter várja, lesi az ilyen alkalmakat, hogy rasszista bélyeget tudjanak rásütni az európai fehérekre. Jó szóval, simogatással nem lehet fanatikus őrültek közt rendet tartani, sőt csak felbátorítják őket.

  50. 48. Observer

    „A kognitív disszonancia tipikus példája, ami az erőteljes “komcsi/libsi”-ellenességéből fakad.”

    Az orbánellenességből pedig az éleslátás és a előítéletmentesség… tudom.
    Ez egy ilyen blog, és én tisztában vagyok vele, hogy itt erős kissebbségben vagyok…
    Ezért is nem megyek bele végtelen vitákba, mert mindig van egy „igen de…”

    A komcsiellenesség onnan jön, hogy nem szeretem a fűnyíró elvet…
    Ez azoknak jó, akiknek az „átlag” elérése egy álom.
    Akik az átlag fölé kerültek, de még nem a pixisbe, azoknak meg rémálom.
    És az a borzasztó az egészben, hogy a komcsi „átlag” messze a kapitalizmusban elérhető életszínvonalak átlaga alá van nyomva…
    Mert ugye a hitelből fenntartott gulyáskommunizmusban az átlag nem élt úgy, mint a német átlag ugye?
    De úgy se mint az osztrák átlag…
    De úgy se, mint az osztrák proli…
    Meg menjünk bele, hogy a kommunizmust Adam Weishaupt álmodta meg, amikor megalapította az Illuminátusokat, és a sátánista Marx tőle vette át az alapgondolatokat?
    Persze…
    Mindig vannak rétegek, akik számára vonzó a „vegyük el a gazdagoktól” ötlet…
    Persze a hasznos idióták nem veszik észre, hogy ez az elvett pénz nem a „szegényekhez” kerül, hanem a hipergazdagokhoz, akik most éppen a középosztályt akarják felszámolni, és ellenük hergelik az alsóbb rétegeket…

  51. Érdekes volt elolvasni ezt a sok hozzászólást a kegyetlen, mindenkit elnyomó muszlimokról…
    Viszont történelmileg visszatekintve a hajj de békés kereszténység volt az, ami valóban kiirtotta az uralma alá vont területekről az ott honos korábbi vallásokat, így a görög, római, egyiptomi, kelta, germán vagy épp magyar hitvilág és istenek eltűnése mind neki volt köszönhető. Később a muzulmánná vált területeken a mai napig fennmaradtak a kopt, asszír és egyéb keresztény egyházak.

    A honfoglaló magyarokkal érkezett jelentős muzulmán (akkoriban inkább izmaelitának mondták) vallási közösségek (pl kálizok, böszörmények) se maradtak fenn a keresztény Magyarországon, a török kor alatt viszont a hódolt területeken is túlélt a kereszténység, a területek visszafoglalása után viszont a 150 év alatt ott megtelepedett muzulmánság hamar eltűnt.

    A zsidók meg éppen a jajj de intoleráns muzulmánok közé települtek be ezerszámra Palesztinába, majd kiáltották ki, hogy ez a terület mostantól az övék, és Izraelnek hívják, akinek meg ez nem kóser, az húzzon a picsába. Szóval pont a zsidó migránsok csinálták meg a közelmúltban a muzulmánok kárára, amivel a muzulmán migránsok kapcsán rémisztgetnek minket… És valahogy ezeknek a migráns zsidóknak, (akiket addig ott nagyon elnyomtak a muszlimok) tankjai és egyéb olyan hadifelszerelése is volt, amivel az átfogó arab támadásokat is vissza tudták verni, nem lopott teherautóval gázoltak meg garázsban barkácsolt bombákkal robbantgattak…

    És Koszovóban is a(z ortodox) keresztény szerbek kezdték halomra lőni a muzulmánokat, nem az azon a környéken már többségbe került muzulmánok mentek át a keresztényekhez elmetszeni a torkukat…

    Még mielőtt muzulmán bérencezésbe fordul a topic, ateistaként jelezném, hogy szerintem az összes vallás veszélyes, és lehetőleg a hatalomtól távol kell tartani őket, nem szabad engedni, hogy ránk tukmálják a vallási szabályaikat. Európában a helyzet jelenleg nem azért jó, mert a keresztények toleránsok és nem akarják a többiekre, pl az ateistákra rákényszeríteni a vallásukat, hanem mert sikerült ezeket a törekvéseiket visszaverni és egy szekuláris berendezkedést kialakítani. Ezt a szekularizmust kell a muzulmánokkal szemben is fenntartani, és nem a kereszténység erősítése a megoldás, mert azzal csöbörből vödörbe eshetünk csak.

  52. 52,bogozy
    … „Olyan a jogi környezet, hogyha keményen leverik a hőzöngőt, ők kerülnek börtönbe, túlzott erőszak alkalmazásáért. ”
    Nincs új a nap alatt, bogozy, valamikor nagyon régen, már megvan 20 éve is annak, hogy nálunk is fikázták a rendőrőket a rendkivül magas bünözőrátával szereplő feketék elleni fellépésük miatt a liberálhasmenésben szenvedő szofosó agyhalottak, akik csak azt nem vették figyelembe, hogy a feketéink elleni ” rasszista és diszkriminativ” fellépése a rendörök tapasztalatain alapult, ugyanis 10 esetből 7-8 volt az intézkedö rendőr elleni fizikai támadás. minekutána a rendőrök elleni acsarkodás meghozza „eredményét” és két intézkedö rendört, akiket három, utcai igazoltatásra felszólitott fekete megrámadott, mire ök bizony megtáncoltatták a gumibotot rajtuk, elbocsátanak, nos a rendőrség, a szolgálati szabályzatot, ami tiltja a sztrájkot, bizony sztrájkba lép, utcára vonul ilyen táblákkal:” Mindannyian x-y- a két elbocsátott neve -vagyunk! Azok védjenek meg benneteket, akik nekünk ezt megtiltották.”
    De lehet, hogy ez izraeli néplélek, nem másolható át Európára.
    ” Rengeteg riporter várja, lesi az ilyen alkalmakat, hogy rasszista bélyeget tudjanak rásütni az európai fehérekre”
    Ha nektek EZ fontosabb az életeteknél, ám legyen.

  53. 55. Bálint

    „Ha nektek EZ fontosabb az életeteknél, ám legyen.”

    Látod… most akarják leváltani az egyetlen kormányt, aki fel mer szólalni az európai fehér ember és kultúra védelmében, mert egy gázszerelő meggazdagodott….

  54. 53: „Az orbánellenességből pedig az éleslátás és a előítéletmentesség”

    Úgy bizony. 😀

    Csak azt nem veszed észre, hogy a libsi-komcsi kormányok hibáit épp úgy ostorozzuk/ostoroznánk, mint a nép-nemzetiét.

    Ha esetleg Botka keveri majd a szart ME-ként, azt hiszed, akkor majd csöndben leszek? Hát nem.

    A dolog az úgy működik, hogy azt szidom, aki éppen faszságokat művel. Most éppen Orbán és tettestársai vannak soron. Előtte azért nem volt Gyurcsány/Bajnai, mert kb. 2011-től írok ide… 😉

    56: „az európai fehér ember és kultúra védelmében”
    Talán még könnyeztél is, amíg ezt leírtad… 😉

    Nekem meg röhög a vakbelem. Tudod miért migránsozik OV? Hogy a sok beszari megint megszavazza ME-nek. Na ezért.

    55: „fontosabb az életeteknél” Még elég messze vagyunk attól a pillanattól, hogy az európai normákat ne kellene betartanunk.
    Izraelre mások a szabályok, nekünk nem példa, mert nem lehet az.

  55. Attila 50.

    Örülök , hogy ezt állítod:
    „Aki hatalmon van, mindenki meg akarja tartani.”,
    mert ezzel elismered, hogy a hangoztatott nemzeti, a népért dolgozunk, az ország javára, stb. szerinted is hazug lózung, populista álszent szólam és semmi valóságalapja nincs.

    És nem az EU ellenőrzi a választásokat.

    És nem a többség szavazott rájuk, hanem hatalmi erővel megváltoztatták a választási övezeteket, így pl. nálunk 27%-ból csináltak maguknak 90 %-ot. Ez a szomorú valóság. Meg etetik a sáskákat a vérünkkel, hogy begyűjtsék azt a millió szavazatot. Meg manipulálják az „elhasználódott agyú” nyugdíjasok tömegeit.

    Igen, szerintem sem járunk jobban Brüsszelel, ezért is szavaztam anno ellene.
    A bukott brüsszeli szabadságharcokat (AZ ÖSSZES, AMELYIK LEZÁRULT) TE minek neveznéd felelőtlen szájtépésen kívül.
    Mert hogy hibbant az a vezér, aki eleve vesztes csatába viszi népét, az biztos.

    Mert a rezsi sem Brüsszelen múlik, már többször kifejtettem.
    http://mfor.hu/cikkek/vallalatok/Ketszer_annyit_bukott_az_allami_kozmuceg_tavaly__mint_2015_ben.html
    Azért itt is van aki megtalálja a számítását.
    A politikában hálát ne várjál el az áldozatokért; bugyuta aki erre apellál.

    „ország egyelőre nem tud versenyezni a nyugati bérekkel”,
    de igen.
    Pl. a politikusbérekkel, állami cégek vezetői bérezésével, bizonyos szakmákban, pl. egyes orvosok, akik egészen pofátlan módon működnek. Mit gondolsz, miért nem szaladnak nyugatra? Honfiúi szeretetből, akik az állami egészségügyben a nincstelen nyugdíjas képébe mondják, hogy „én nem vagyok ám olcsó János”?
    Ez övön alúli?

    A mostani családtámogatás sem kielégítő és nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Sokaknak kimondottan rosszabb. Míg egyesek meg kimondottan dőzsölnek.

    Ezt a demagógiát:
    „a középosztály helyzetbehozása a cél… Ők be tudják indítani a gazdaságot, és akkor jut a szegényebbeknek is”
    a középosztálynak adott pénz mennyivel jobb, mint a szegényeknek adott forintok?
    Kérdésem: Ők miért tudnák beindítani jobban a gazdaságot?

    Kire gondolok lehetséges jelöltként?
    A Lúdas Matyira, aki 3X veri ezt döbrögin vissza, vagy Bendegúzra, aki vigyázna az ország pénzes tarisznyájára, vagy akárkire.
    De itt már többen leírtuk, hogy sok kicsi szervezeti képviseletre és nem 2 db gigapártra.
    Akár egy szakértői karra, egy tantestületre, vagy bárkire……..akiben van szikarnyi tisztesség és hozzájárul egy olyan választási-vezetési rendszer kiépítéséhez, ahol nincs sumákságra, csalásra, lopásra lehetőség.
    Mert az ugye nem várható el a tolvajtól, hogy önmagától mondjon le a lopásról és a lopott javakról. Arra kényszeríteni kell.
    Mert gyilkolni nem csak fegyverrel lehet, hanem ha megvonják a létszükséglet feltételeit. És ez az aljasabb és hatékonyabb módja a gyiloknak.

    „Ok… A Mészárosos vicc jó volt, jót nevettünk…”
    akkor ezek szerint Te is elismered, hogy tisztességtelenségből, „lopásból” jött össze a félkegyelműjének amije van és talán csak egy pénztárnok, egy irányított stróman?
    Akkor mikor mondod ki, fogod elítélni a „segítőit”, akik mögötte állnak? Mert az csak úgy lesz tisztességes!
    És ez lenne alapja az egész eszmecserénket újraértékelni.

    (Tettem fel kérdéseket)

  56. 57. Observer

    „Tudod miért migránsozik OV? Hogy a sok beszari megint megszavazza ME-nek. Na ezért.”

    Látod, ez a „zsigeri” hozzállás.

    Szerintem azért, mert jelentős veszélyt jelent az ország és Európa számára.
    Nyilván az emberek elvárják, hogy amennyire lehet, hárítsa el ezt a veszélyt.
    Már írtam korábban, hogy migránsozás nélkül is megvolt a kétharmad…
    Tudom… A beszari birkák…
    De hol vannak azok a bátor szellemi világítótornyok, akik kivezetnék ezt a szerencsétlen országot a sötésétségből? Még fejlesztik őket a CEU-n?

    Tibor bá’, akinél kevesebben utálják jobban Orbánt azért simán leírta, hogy Orbánnak ebben az esetben igaza van… És ezért lehet az ő véleményét jobban tisztelni, mint azét, aki a migáns dologban is csak a negatívot próbálja látni.

  57. ..
    57,Observer
    .” “fontosabb az életeteknél” Még elég messze vagyunk attól a pillanattól, hogy az európai normákat ne kellene betartanunk.”
    MI kell még történjen veled/veletek ahhoz, hogy UTÁNA aztán
    már felrúgnád az „európai normákat”?
    Egyáltalán mik azon normák, amelyek felülirják az önvédelmi jogaidat.?
    „Izraelre mások a szabályok, nekünk nem példa, mert nem lehet az”
    Na ne mán.
    Izraelben esetleg másként kel a nap, vagy mi?
    Azok a szabályok érvényesek minden népre, amiket KIVIV magának, vagy legalábbis harcol értük, és nem amit mások előirnak neki.
    Kérdezd a csecseneket, a palesztinokat-70 éve harcolnak ellenünk, és én emelem kalapomat elöttük, ugy bizony- kérdezd a szireket, az afgánokat, az irakiakat.
    Ők az igazi hösök az én szememben, nem te!

  58. Attila 59.

    „Már írtam korábban, hogy migránsozás nélkül is megvolt a kétharmad…”;
    igen, 2010-ben.
    Aztán, mikor a nép szembesült „rémtetteikkel” már csak „trükkök és csalások ” sorozataival sem lett meg a kétharmad. ugye nem értetted meg a magyar mondatokat?

    Mikor válaszolod meg utóbbi ártatlan kérdéseimet?

    És ezt is:
    „„Ok… A Mészárosos vicc jó volt, jót nevettünk…”
    akkor ezek szerint Te is elismered, hogy tisztességtelenségből, „lopásból” jött össze a félkegyelműjének amije van és talán csak egy pénztárnok, egy irányított stróman?

    Akkor mikor mondod ki amit gondolsz, mikor fogod elítélni a „segítőit”, akik mögötte állnak?
    Mert az csak úgy lesz ám tisztességes részedről!

    Csak úgy ajánlom figyelmedbe ezt a hazafiságot:
    http://alfahir.hu/2017/05/30/jobbik_fidesz_trianon_emlekev_kozlemeny

  59. 59: Attila (PV)
    „De hol vannak azok a bátor szellemi világítótornyok, akik kivezetnék ezt a szerencsétlen országot a sötésétségből? Még fejlesztik őket a CEU-n?”
    Nos ez valóban halálosan komoly kérdés! És az összes többi egyetemen se? Mert ha egy (max két) éven belül nem lépnek színre értelmes alternatívával,ha ez a kontraszelektált irányítás még Merkel után is marad, akkor itt nagy kaki lesz…

  60. 60.

    Hát igen, a megállapításod őszinte és célzatos és fájón igaz.
    Még ha államotok harcol is ellenük, van ki erényként méltatja „bűneiket”
    De ugye ott is terroristának bélyegzitek azokat a „hősöket”?
    Akkor most mi van?
    Kinek van igaza?

    Vagy igazság nincs, csak érdek?

    „Egyáltalán mik azon normák, amelyek felülirják az önvédelmi jogaidat.?”
    A jogot talán nem, de a lehetőséget a védekezésre igen, mint akinek hátrakötik a kezét és csak szitkozódni képes, amíg a száját is be nem tapasztják.

    Az egyén szabadságjogoktól való megfosztása?
    A félelem?
    A tehetetlenség tudata?
    És hazaáruló , tisztességtelen vezetők.

  61. 58. előforduló

    „Kérdésem: Ők miért tudnák beindítani jobban a gazdaságot?”

    Mert ők azok az egyelőre szűk vállalkozó réteg, aki hajlandó kockáztatni, és ha többen lesznek ők tudnak munkát adni a többieknek.
    Az alternatíva az, hogy az állam kreál adófizetők pénzén munkát, amire nincs garancia, hogy piacképes, meg nem is igazán ez a dolga.
    Ha megnézed az egészségesebb gazdaságokat, ott van egy erős kis és középvállalkozói réteg, meg a multik… Ezek egyensúlyán sok múlik.
    Persze… értem én a berögzött tőkés-munkás osztályharcot, de a létező alternatíva szerintem ennél is rosszabb… Csupa multi, minimum választék, globál olvasztótégely…
    És most az antikapitalisták ágyaznak meg a globalizmusnak…

    Mészárossal kapcsolatban nem „ismerek el” semmit, mer nem tudom hogy mit csinál… sokaknak már az elég, hogy „gazdag”… meg hogy magyar… Sőt… az súlyosbító.
    Ismertem egy kazánszerelőt, aki még a Kádár korszakban lett milliomos…
    Egyszerűen jól csinálta a dolgát… Még Kínába is exportált.
    A mai politikai hangulatban meg azt hiszem érthető, hogy a kormány elsősorban a „megbízható” embereit hozza helyzetbe… Ha nem lenne ennyire ellenséges a légkör, akkor lehet, hogy mások is közelebb jöhetnének a húsosfazékhoz, de az ellenzék látványosan levette a kesztyűt.

    „Kire gondolok lehetséges jelöltként?”
    De hol az a Lúdas Matyi?
    Hol az a Bendegúz?
    Ki fog rájuk szavazni?
    Hogy állnak ellent Sorosnak, a génpiszkált kajának és a globalizációnak?

    Ha VAN létező alternatíva? én is szeretném látni…

    Kérdés: Ha rajtad múlna holnap, hogy bukjon a Fidesz, hogyan döntenél?
    Szerinted mi történne holnaputántól ha „úgy” döntenél?

  62. Mogul 62.

    Már kifejlesztették a CEUn.

    Az istenadta Magyarország kormányának nemzetközi szóvivője jelenlegi állásában.

  63. 63.elöforduló
    …”A jogot talán nem, de a lehetőséget a védekezésre igen, mint akinek hátrakötik a kezét és csak szitkozódni képes, amíg a száját is be nem tapasztják.”
    Van még egynéhány kifogásod , hogy miért is NE kelljen harcolni?
    Valamelyik hasonló migránstémával foglalkozó poszt aljára már odabiggyesztettem véleményemet, és azt, hogy én, személyesen ÉN mit csinálnák hasonló körőlmények között.
    Ellepték országomat az emberi fenevadak, kormányom, katonaságom nem tesz ellenük semmit?
    Fegyvert szerzek akár a föld alól is, nem érdekel mennyibe kerül!
    Nappal law-obeiding citizen leszek, kivéve az éjszakákat, főleg hétvégén!
    De mint mondtam már, ez lehet elkialkat kérdése.
    Nem vagyunk egyformák.

  64. 61. előforduló

    „Csak úgy ajánlom figyelmedbe ezt a hazafiságot…”

    Szerinted MOST mi a fontosabb?
    Szorosabbra fűzni a V4-et, esetleg bővíteni Romániával, hogy erősebb pozíciónk legyen Brüsszelben, vagy egy gesztus ?
    Ne felejtsd el, hogy a Fidesz adta meg az állampolgárságot a határon túliaknak, és az nem csak egy gesztus volt…
    Ha a körülöttünk lévő országok rájönnek, hogy egy csónakban evezünk, könnyebb lesz velük tárgyalni…

  65. 65. előforduló

    „Az istenadta Magyarország kormányának nemzetközi szóvivője jelenlegi állásában.”

    Persze… Orbán is Soros ügynök… tuggyuk…
    Szerinted, ha pár fideszes nem jár oda, akkor honnan lehetne tudni, hogy mi folyik ott?

  66. 51.balint

    Igazábol ennyire szarba lenne Anglia ?

  67. 51. Bálint

    „Azonkivül-teszi hozzá, mintegy mellékesen- nem tudható mi lesz Anglia sorsa.”

    Angliát már feladták, úgy mint Olaszországot és Franciaországot.
    Egyedül a City of London működik, de az nagyon… Viszont már nem akarja finanszírozni a lecsúszó Angliát… Mondom, onnan már a vagyont szipkázzák kifelé… Aki tudott, már elmenekült Franciaországba… Fél Normandia már angolul beszél.
    De hát csöbörből vödörbe…
    Az európai középosztálynak vége…
    A többsebességes EU belengetése az EU végét jelenti…

  68. 54. Avatar

    „Európában a helyzet jelenleg nem azért jó,”

    Mi a szösz ?

    A nem migránsozó topikban holnaputánra már a világvégét várjuk, mert ez az ateista rendszer elméletileg és gyakorlatilag is fenntarthahatlan, mert a „hej, eccer élünk” felfogás felzabálta a jövőnket…

    Ami a kereszténységet illeti, azért terjedt viszonylag gyorsan, mert jórészt illeszkedett a már meglévő hagyományokra. Az erőszakos térítés az Ószövetség elfogadtatását célozta, mert azt vette be nehezebben a népek gyomra.
    Szóval a vallásokat nem kellene egy kalap alá venni, mielőtt megnézzük hogy mit is hirdetnek.

  69. Attila:
    Nem először írom, de korábban nem kaptam rá választ. A fordulat évében 14 éves, igen fogékony fiatal férfi voltam. Az orosz katonák, majd Rákosi a jómódú családomat koldus szegénnyé változtatta. Apámék vidékre menekültek a kitelepítések elől. Én ‘”egyéb” származású voltam. Továbbtanulás nulla, de 3 év katonaság az igen. Minden okom megvolt a „komcsik” utálására. Utáltam is őket rendesen. De ez 65-70 éve volt. Már nagyon rég nincsenek komcsik. A komcsizás egy fideszes trükk, amit sokan, főleg az idősek beszopnak. Orbán és bandája pedig most bassza szét a nemzetet, nem lehetetlen, hogy egyszer és mindenkorra, végérvényesen. Nem gyűlölöm Orbánt, nem utálom Orbánt, megállapítom, hogy egy gazember. Nem sírom vissza Gyurcsányt, Bajnait, Meggyesit, de ezek nagyságrendekkel kisebb kárt okoztak a nemzetnek, és ha, ismétlem ha nincs jobb, akkor inkább az MSZP, mint a Fidesz. Csak félő, hogy az újra hatalomra kerülő MSZP – látva mit engedett meg magának a Fidesz – rosszabb lesz, mint korábban volt. —- Kettőn között az igazi különbség az, hogy téged az érzelmeid irányítanak, engem pedig az eszem. Nem ártana, ha tanulnál tőlem.

  70. Attila 64.

    Tudod miről beszélsz?
    „ők azok az egyelőre szűk vállalkozó réteg, aki hajlandó kockáztatni, és ha többen lesznek ők tudnak munkát adni a többieknek”
    a mélysza.ros lőrincre gondolsz, vagy a garancsi, vagy a vajnára, stb.-re?
    Van fogalmad, hogy ők mit kockáztatnak a biztos, túlszámlázott állami közbeszerzésekkel, megrendelésekkel?
    Max. a lebukás és számonkérés esélyét.
    Elárulom, hogy a többségük piaci alapon egyből becsődöl-becsődölt. Ők csak az állam csecsén csüngve nagy legények.

    Vagy a másik a „középréteg” akinél otthagyják az adót?
    Láttál már Attila bankárt, jól fizetett állami cégvezetőt, politikust, hogy „jól megérdemelt” fizujukat élére állítva kockázatos vagy bármilyen piaci alapon működő termelő és nem lehúzó vállalkozást indított volna?
    Mert én még nem láttam.

    Eleve egy „jól kereső átlagembernek” a célja, hogy amíg jól fizetik mennél többet hazavihessen és azt családjával boldogan elkölthesse.
    Szerinted ki akarna vállalkozni közülük, ha havi fél-egy millát, vagy többet hazavihetne?
    Melyik multi nem sajtolná ki az emberét „jó pénzért”, hogy inkább otthon legyen ideje összebarkácsolni az alkalmazottnak egy konkurrens céget és lelépni a multitól?

    A másik, a becsületesen dolgozó, kínlódó magyar kisvállalkozói réteg, aki meg les.zarja az SZJA-t, mert ha lenne nyeresége, azt osztalék formájában sokkal kisebb adóval vehetné ki, mint bérként. már ha lenne nyeresége. De erről neked konyításod sincs.

    Neked fogalmad sincs a magyar viszonyokról, vállalkozói alapismeretekről, gazdaságról-pénzügyről, adótörvényekről, állami szabályozókról , de rohadtul magabiztosan osztod az „okosságokat” és főleg a kormányzati demagógiát.
    Eddig azt hittem, erre Mari nénék csak a vevők, de csalódtam.

    „Mészárossal kapcsolatban nem “ismerek el” semmit”
    már elismerted, amikor ezt írtad:
    „Ok… A Mészárosos vicc jó volt, jót nevettünk…”
    már csak a folytatásra lettem volna kíváncsi,
    mert ha nevetségesnek tartod ennek a semmirekellőnek az „értékét”,
    akkor kíváncsian várom, mit mondasz a mögöttük állókról. És kikről?
    De hát neked még a becsületszavad sem ér! Visszaszívod……
    Még azt is letagadod és megpróbálod kimagyarázni, amit állítottál!

    Nem az a fájó, hogy gazdag ez a bolond, hanem az, hogy miként és miből lett 1 év alatt azzá! És kinek a verejtéke, halála árán.
    Mert ő a tehetség, a szorgalom, ………….. a becsület megtestesült angyala?
    Mondd! Te mindenkit palimadárnak nézel?

    Neked 9 millió magyar ember az ellenzék.

    Ekkora őrület után, már csak azt tudom feltételezni, hogy marha jól fizetnek mindezért.
    Add már meg a kapcsolatod, nekem is jól jönne egy kis lé zagyvaságok összehordásáért.

    Írtad: „nem lenne ennyire ellenséges a légkör, akkor lehet, hogy mások is közelebb jöhetnének a húsosfazékhoz”
    hiszen minden mondatodban cáfolod önmagad is, mert írod, hogy nem becsületes munkában, hanem tisztességtelenül, a kisajátított húsosfazék meregetésében váltak gazdaggá….. ugyanis ezt jelenti, amit leírtál.

    „VAN létező alternatíva”, nyisd ki a szemed.
    „bukjon a Fidesz, hogyan döntenél?”
    Egyértelmű. Rács mögé mind, aki tettes.

    Lúdas Matyi a rajzfilmben és néphagyományban, Bendegúz a bakterházban.
    Már a génpiszkált is bejátszik a választásba?

    „mi történne holnaputántól ha ” ha nincs a történelemben. Sok minden történhetne. Én a jobb és élhetőbb jövő lehetőségében bízok.

  71. 67. Attila

    Csakhogy ők már 90-ben kivonultak a parlamenti ülésteremből Trianon okán, amikor a szomszéd országokban még forradalmárkodtak.

  72. 69.
    Ja viki 198…. -ban azért ment fiatalon Oxfordba duhajkodni, mert már akkor tudta a majdani nagy vezír, hogy 30 év múlva ki fogja csinálni a „főnökét”.

    Így kell karriert építeni. Előrelátóan. 30 évre.

    Attila! Téged még miért nem kértek fel tanácsadónak?
    Annyit értesz a dolgokhoz mint a gázszerelő.
    Én komolyan Rád szavaznék.

    És a románoktól milyen szövetséget vársz, akik még a történelem folyamán minden szövetségesüket hátba szúrták?

  73. 69.apofis
    ” Igazábol ennyire szarba lenne Anglia ?”
    Nem én voltam ott, hanem a fiam, szerinte igen, nagy bajok vannak odatúl

  74. 66: „Ellepték országomat az emberi fenevadak”

    De nem lepték el, szóval még nem kell parázni.

  75. Stumpf István – jelenleg alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke,
    Matolcsy György – az Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő
    Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár
    Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt
    Varga Mihály – jelenleg gazdasági miniszter, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt KISZ-titkár
    Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár
    Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár
    Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, a nfideszes kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságánál..

    A Soros ösztöndíjasok; mai értéken számolva.
    Rajk- és Bibó-szakkollégium 230 millió
    A Fidesz (még nem pártként)125 millió
    1989-ben Orbán – Soros pénzén – ösztöndíjasként Oxfordban tanult.
    Deutsch Tamás, Kövér László, Németh Zsolt, és Szájer József szintén Soros-pénzeken tanulhatott nyugati iskolákban
    Schmidt Mária kutatásra 30 millió
    Kósa Lajos Soros alapítványától kapott pénzt, hogy részt vehessen a CEU elődjének tartott 1988-as dubrovniki nyári egyetemen
    Áder János szintén Soros-ösztöndíjas volt, így ő is kénytelen volt ingyen az egyetemen tanulni, Habony Árpád 7 milliót kapott arra, hogy könyv és papírrestaurátor lehessen.
    Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult
    Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.
    A CEU-n tanított Illés Géza, és oda járt Kovács Zoltán kormányszóvivő és Kumin Ferenc New York-i főkonzul. Berzétei Ákos külügyi helyettes államtitkár jelenleg is ott tanul

    Lehet, hogy valakit jól átvertek ezek a „komcsik”?
    Forrás. Netről, innen, onnan.

  76. 78.
    Hoppácska! Jó hogy betetted, mert a nagy fidesz dezinformációs áradat közepette jó, ha valaki beteszi időnként így összeszedve, hogy kik is ezek a fiúklányok. Persze majd jön Attila és jól kimagyarázza ezt is. Például, hogy csak azért tanultak, boldogultak Soros pénzén, hogy jól kikémleljék az öreg konspirációs mesterkedéseit és majd felhasználják ellene. 😀

    Bálint,
    egyébként te hogy kerültél Izraelbe? Csak azért kérdezem, mert véletlen nem te vagy ott a bevándorló, a jövevény, a „migráns”?

    Anglia tele van migránsokkal, jövevényekkel, akárcsak Franciaország. Ott van például Attila. :). Angliában meg van mindenféle, meg itt vagyok én is. Izraelben meg ott van a migrante Bálint meg még pár millió, akik néhány évtizede költöztek oda, míg az arabok a fene tudja mióta vannak ott. Szóval a migránsok jól elvitatkoznak itt, hogy mit kéne csinálni más migránsokkal. 🙂

    Azt mondod Bálint, hogy testközelből ismered az ottani muszlimokat és hogy mennyire rosszak. Én meg azt látom, hogy az évek múlásával Izrael állam egyre csak nőtt és egyre kisebb helyre lettek visszaszorítva az arabok. Az nem lehet, hogy emiatt durcásak?

  77. Most fog előállni Attila azzal, hogy mi valamennyien Soros fiúk vagyunk. Más érve már nem maradt. Illetve maradt még egy végső érv, amit az istenhívők találtak ki (mellesleg ő is az) Orbánt meg kell találni önmagadban, mert ott van, csak meg kell érezni jelenlétét, és akkor te is hajlandó leszel meg is halni érte. És akkor ez az Attila két gyereket is nevel. Szűzanyám! 😀

  78. Kedves kommentelők: Attila, Tiborbá, előforduló és a Többiek:
    1. Nem fizet se viktor se soros se trump se putyin 🙂
    2. Előre is elnézést ha beleszólok a vitátokba de látva mennyire oltjátok Attilát és mennyire egyedül van 🙂 gondoltam elmondom a véleményem mert lehet többen gondolkodunk hasonló mód csendes olvasók itt a blogon. Rokoni körben is többen ezen a véleményen vagyunk ezért gondoltam megosztom veletek:

    Lehet hozni balra-jobbra mindegyik bandára ezer-milliárdos nagyságrendű példákat lopásra, biztos nem ismerjük a teljes végösszeget és simán el tudom képzelni hogy viktorék többszörösét lopták mint az előző pár bagázs összesen privatizációstul mindenestül.
    DE ennek ellenére is azt mondom, hogy jobban járunk a mostani tolvaj féreg bandával a jelenlegi geopolitikai és klíma helyzetben mint bármelyik mostani baloldali párttal (mszp/momentum/dk/együtt-PM/MLP/LMP ugyanis azok a következő változásokat hoznánk :
    – határ-kerítés egyből lebontva, majd migránsok jönnének tízezerszám ingyen lakással + munkahely-támogatással és rájuk kihegyezett pályázatokkal
    – színesbőrű kisebbségiek újra támogatva lennének ingyenpénzzel + a gyerekszámmal hatványozva
    – családtámogatások és jelen gyerek után járó adókedvezmény visszavágása, inkább a gyerek után járó támogatás jönne ami a kisebbségieknél újra a 6-8 gyerek nemzést eredményezné még ha nyomorban is élnek
    – kis kaliberű lopások és fiatalkori bűnözés újra zöld utat kapna, büntetés helyett ismét csak egy csekk menne a helyi jegyzőtől
    – nyugati bankrendszer teljesen kiszolgálva, alapkamat megemelve, a mostani 4%-os államadóssági átlagkamat újra mehetne fel a 8-10% közé ami évente 800-1000 milliárd Ft kamatteher pluszba
    – a hazai mészáros/habony/stb kiskirályok és haverok helyett a külföldi offshore cégek lennének kitömve ahova nulla rálátás, vagyonnyilatkozatokban meg sem kell említeni
    – a mostani hazug nyugat-ellenes kormánypropaganda helyett jönne a szintén hazug szajha-média féle pro-migráns és kelet-ellenes propaganda
    – jönne anyugati féle rasszistázás ha bárki egy rossz szót merne mondani a nem magyar gyökerekkel rendeklezőkre

    Így valószínűsítenénk mi rokoni körben a balos változásokat. A jobbikra meg kevés esélyt látunk, de lehet…

    Mocskos tolvaj banda ül a parlamentben – ennek ellenére nem valószínű, hogy most vagy később (akár egy omlás keretei között is) elérnénk komoly változást forradalommal vagy más eszközökkel. Ha bajban érzik magukat fenn még a különböző oldalakon állók is összezárnának szerintem és vagy TEK-kel vagy a bizonsági magáncégekkel de megakadályoznák, hogy be legyenek darálva vagy eltávolítva a húsosfazék mellől. Még egy komoly támogatást szerző momentum-nak vagy jobbik-nak se lenne esélye rá mert hamarabb ellehetetlenítenék vagy lejáratnák őket a gyűjtött titkosszolgálati anyagokkal.

    Fentiek miatt én még mindig azt mondom jobban járunk ezzel a féreg bandával mint azokkal akik a helyükre jönnének. A legjobb lenne szerintem ha viktorék csak egy jobbikkal és/vagy lmp-vel tudnának többséget szerezni a parlamentben de erre kevés esélyt látok úgyhogy jön még hasonló 4 év ami alatt már nagyon valószínű egy újabb pénzügyi válság a szokásos elbocsátásokkal elégedetlenkedéssel és az fog csak fordulatot hozni a jelenlegi fidesz-érában.

  79. 81: A francia hadsereg mindig tökéletesen felkészült arra, hogy megnyerje az előző háborút.
    Jó lenne tudni, hogy a „baloldali” pártok mire készülnek fel – a múltban élnek, vagy a jövőre készülnek. Tanultak-e bármit az eddigi hibáikból?
    Ti feltételezitek, hogy nem. Az a nagy büdös helyzet, hogy szerintem is igazatok van. 🙁

    A fidesz olyan mélységben beépült a közigazgatásba, állami intézményekbe, de még a privát-szférába is, hogy bárki is váltaná le 2018-ban, megpróbálnák ellehetetleníteni, lennének újra utcai zavargások stb.

    DE – ha nem sikerül 2018-ban kibuktatni a fideszt, akkor /ha már te a jövőbe láttál a baloldal kapcsán 🙂 / mi a „garancia” arra, hogy nem lépünk ki az EU-ból, nem lesz totális diktatúra, lezárt határok – Rákosi rendszer 2.0?

    Ami a pártokat illeti – szerintem eljárt felettük az idő, a fejlődés gátjaivá váltak. Jelenleg a pártok – talán a Jobbik kivételével – nem is akarnak hatalomváltást, csak minél több parlamenti helyet. Kevesebb, mint egy évvel a választások előtt nincs a pártoknak valós politikai üzenete, gazdasági programja.

    A társadalom nem fidesz-barát részének egy „nagykoalíció” létrehozását kellene kikényszeríteni, amiben ott van az összes ‘nemfidesznemkdnp’ párt tagsága/szimpatizánsa és egy -tényleg – szakértő kormány felállását kellene támogatni.

  80. 73. előforduló

    „a mélysza.ros lőrincre gondolsz, vagy a garancsi, vagy a vajnára, stb.-re?”

    Nem … Ők a pénzügyi hátteret biztosítják a Fidesznek.
    Én a kisvállalkozó rétegre gondolok…
    Boltosokra, vízvezeték szerelőkre…

    Arra támaszkodok, amit látok…
    Kisvállalkozó ismerőseim, rokonaim úgy érzik, egyre könnyebbül az élet.

    A létező alternatívát te is csak a mesekönyvben látod…

  81. 72. Tibor bá’

    „nincs jobb, akkor inkább az MSZP, mint a Fidesz. ”

    Remek… Botka most mondta, hogy lebontaná a kerítést…
    Akkor inkább a migránsok, mint a Fidesz?

  82. 72. Tibor bá’

    „Már nagyon rég nincsenek komcsik.”

    Aha… Ki is mondta, hogy „vegyük el a gazdagoktól…” ??

  83. freeetoaster 81.

    Érdekes, hogy Te is a jelenleg egyik legerősebbet, a Jobbikot kifelejtetted és csak a liberált-balosokat említed.
    Van több kezdeményező is, többek közt ismert is, mint Gémesi György az ÚJ Kezdettel, aki bízom benne önmagához hasonlatos értelmes embereket gyűjtött maga köré.
    De biztosan vannak még más, vállalható indulók is.
    Sajnos ilyen mértékben is forgácsolódik szét az erejük.

    A narancsban semmi helye a belső ellenzéknek, még mindig sikerült „kicsinálni” a belső elégedetlenkedőket, változást akarókat. Belső ellenzék így nem is várható.
    Ezt még anno a MDP sem tudta megcsinálni és 56-hoz vezetett a belső-párt megújulást akarók reformer ereje.

    És a megállapításaidhoz:
    —–a színes bőrűek most is támogatva vannak ingyen pénzzel, csak a jogcím más. Felénk ingyen lakást is kapnak és ingyen lakás felújítást.

    ——-„kis kaliberű lopások és fiatalkori bűnözés újra zöld utat”
    kapnak folyamatosan most is , ezért ússzák meg a „fiatalok”, „eltérő kultúra” egypár évvel akár a kegyetlen rablógyilkosságot, erőszakosságot és ugyanakkor kell koholt és bizonyítatlan vádak alapján már éveket ülniük a nemzetieknek, mint pl. Budaházy Gyurinak és a többieknek.
    Aki védelmezi saját javait a sáskák ellen , manapság az is nagyon könnyen kerülhet rács mögé.

    ——„alapkamat megemelve, a mostani 4%-os államadóssági átlagkamat újra mehetne fel a 8-10% közé ami évente 800-1000 milliárd Ft kamatteher ”
    igen, ami nem a jelenlegiek érdeme, hanem a kedvező nemzetközi helyzeté.
    (az itthoniaknak államadósságlevelek kamata 2% alatt áll most. Azaz a külföldi a dupláját kapja, mint a magyar most is.)
    Ha majd a dollár és eurokamatot emelik, a forintkamat sem maradhat ezen a szinten.
    Az államadósság?

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga

    a narancs „rémuralma alatt tetőzött 2011-ben 80,7%-on. (Akkor nyúlták meg a nyugipénztárak 3200 milliárdját) Sosem volt vissza 94-ig a hangoztatott 85% felett.
    Az államháztartás pedig folyamatosan hiányra van tervezve!

    Annál elszomorítóbb, hogy az alacsony államadósság finanszírozás ellenére sem képes a magyar gazdaság és állam stabilan „talpra állni”.
    Mert ez a 4% növekedési eredmény csekélyke.
    A kint dolgozók hazautalása a GDP 3%-a + a kalkulált, várhatóan az ez évi lehívott unjós támogatás a magyar éves GDP 6-17%-a lesz.
    Akkor a 4% növekedés az milyen siker?
    Totális kudarc!

    ——- Most is bőven van offshore-ba mentés, elég csak a letelepedési kötvények 100 milliárdos hozamát zsebre tevőkre gondolni…..és egyebekre.

    Sokan leírták már, hogy egy „pártfüggetlen szakértő” csapatot látnának szívesen az ország élén; én még megtoldanám, hogy mennél több, egymástól független emberrel.
    Igen, egy újabb világválság esetén lenne látható, ki a legény a gáton, amire lehet alkalom is adódik majd.

    „jobban járunk ezzel a féreg bandával mint azokkal akik a helyükre jönnének.”
    Biztos vagy ebben? Jövőbelátó vagy? Én azért bízom egy szebb és más jövő lehetőségében.

    Szóval változás nem sok volt és lehet nem is lesz.
    Csak a zsebekhez köthető személyek mások, de néha még az sem.

  84. Attila 83.

    „Ők a pénzügyi hátteret biztosítják a Fidesznek.”,
    vagyis az egész ország lenyúlását, pénzét, kifosztását. Az esélyegyenlőség jegyében.
    Nem csak a jelenlegit, hanem már a jövőbeni pénzeket is 70 évre előre.

    „Én a kisvállalkozó rétegre gondolok…”
    gondolom arra a 7 év alatt több százezer tönkrement, kisvállalkozását felszámolóra gondoltál Te is, meg a haverjaid is.

    Könnyebbedhet az élet?
    Esetekben biztos.
    A harmadik világban is jobban élnek, már kevesebben hallnak éhen, sőt a korábbi Kínában a több százmillióval szemben mára már senki.
    Sőt a 8 évvel ezelőtti világválság is éppen lélegzetet vesz.
    Csak nézd a másik oldalt is.
    Mihez viszonyítunk.
    És miből!
    Irdatlan nagyságú, kintről érkező pénzből. Amit most nem a kádári hitelfelvételnek nevezhetnénk, mintsem egyfajta Marshall Segélynek. Sajnos ez viszont egyáltalán nem látszik meg az országon.

    „A létező alternatívát te is csak a mesekönyvben látod…”
    Veled ellentétben nem éppen.
    Én ismerem a gazdasági publikálásokat, tényszámokat, elemzéseket, lemodellezem az infokat és azok alapján alakítom ki véleményemet, álláspontomat.
    Talán ez a meglepő különbség közöttünk?

    A kérdéseimre még mindig nem tudod a válaszokat?

  85. Volt korábban valakinek a Monsanto-s üggyel kapcsolatos kiegészítő véleménye.

    Csatolom hozzá a legújabb törvénytelenséget, amit önmagukat szembeköpve törvényesnek minősített a narancsos csürhe:

    https://www.agrarszektor.hu/foldpiac/babolnai_foldvircsaft_elsimitjak_az_ugyet.7681.html

    Ugyanis a földtörvény szerint állami liciten nyert földet a nyertesnek 20 évig rendeltetésszerűen kell saját magának használnia és tovább, bérbe nem adhatja.

    Jól szembe csulázták önmagukat, de hát mi ebben ameglepő?
    Nem ez az eset az első és vélhetőleg nem is az utolsó.
    A törvénytelenség meg az ő oldalukon áll.
    Meg polt is.

    Ez a ma Magyarországa.

  86. 187. előforduló

    „A kérdéseimre még mindig nem tudod a válaszokat?”

    Amikre nem vélaszolok, azokra vagy nem tudom a választ, vagy nem akarok parttalan vitába szállni mert alapvető nézőpontbeli különbségek vannak.

    Lehet a Fideszt szapulni, és sokszor jogosan…
    De az összes alternatíva olyan gyenge, hogy egy kierőszakolt kormányváltással az ország gyakorlatilag külföldi protektorátus alá kerülne… (Nézd meg mit csinálnak most Görögországgal.)
    A baloldal a szent nyugatnak való megfelelési kényszer miatt, a Jobbik meg 5 percig se tudna kormányozni, mert azonnal blokád alá vennék az országot a cukiságkampány ellenére.
    Az más kérdés, hogy biztos forrásból hallottam, hogy egy SZDSZ-es dicsekedett annó, hogy ők hozták létre a Jobbikot, hogy alkalom adtán bevethessék…
    Először hülyeségnek tartottam, de egyre inkább hajlok afelé, hogy igaz.
    Az „eredeti” Jobbik hangoztatott elvei nagyrészével egyetértettem, és egyet értek ma is. De azzal is tisztában vagyok, hogy ha AZ a formáció kerülne hatalomra, akkor a „szabad demokráciák” seperc alatt megfojtanák.
    De erre már nincs esély… A Jobbik balra tolódott, és összefognak a baloldallal…
    A tagság… nem valószínű… Már formálódik az új szélsőjobb…
    Mondják… Lesz még Szegedi Csanád a Jobbik alelnöke….

  87. 89.

    Pedig egy két statisztikát megnéztem volna tőled, hátha más számokat találunk benne.
    Azért utóbbi kérdésem egyikét sem válaszoltad meg;
    hogy a gazdagabbaknak adott adóforintok miben különböznek a szegényeknek adott forintoktól.
    Koszosabb?
    Büdösebb? Állítólag a pénznek nincsen szaga.

    Arra sem reflektáltál, hogy az évi GDP 3% -át kitevő külhonban dolgozók hazautalásai és az idén várható + a GDP 6-17%-át kitevő unjós segílyke lehívása után ( ez az évi magyar summa GDP 9-20 %-a) miért kellene örülnünk a 4-5%-os gazdasági növekedésnek?

    Pedig ezek olyan egyszerű kérdések.

    Az „összes alternatíva olyan gyenge” igen, a jelenleg ismert alternatíva mind, amelyeket a hatalmat birtoklók mindent törvényes és törvénytelen eszközzel próbálnak elnémítani.
    Ezért is kell Budaházynak raboskodnia.

    Te még hiszel a mesékben?
    Melyik meséskönyvből olvassak fel?
    Mindent elhiszel, amint akárkik mondják……?

  88. Nagy nap a mai.
    Ha a szakképzett és szorgos magyar ügyészségnek – nyomozó hatóságnak a mai május 31. éjfélig sem sikerül 2 év megfeszített szerencsétlenkedés után valami szabályos , épkézláb vádat benyújtani Questor ügyben, akkor Tarsoly mehet amerre lát, isten hírével szabadon.

    Mert hát végül is bűncselekmény sem történt, csak narancs módra hétköznapian 250 milliárd forintnak egyszerűen nyoma veszett.
    Elgurult, mint a 7krajcár.

    https://444.hu/2017/05/31/a-quaestor-vagyon-elkotyavetyelese-a-terv-szerint-halad

  89. 81.: Freeetoaster ( és Attila)
    Én is egy csendes olvasó vagyok és szeretném biztosítani Attilát és Freeetoaster (is), hogy nincsenek egyedül.
    Amit Freeetoaster leírt azzal teljesen egyetértek!
    Én kicsit továbbmegyek: Nemcsak, hogy nincs szóbajöhető leváltó klientúra, szerintem nem is kell!
    Nem vagyok Fidesz párttag, semmilyen hivatalos kötődésem sincs hozzájuk!
    Nem vagyok Orbán fan sem, de szerintem jelen helyzetben Ő egy igazi nagybetűs „HAZAFI”!
    Más politikus egyszerűen nem képes megvédeni most a hazánkat a migráns/Soros/Brüsszel stb. agresszív inváziójától!
    Lopnak? Igen! …ééééés! Egészségükre váljék! Cserébe kapunk is valamit!
    A korábbi klientúra mégtöbbet lopott (igaz nem hallottunk annyit róla, mint mostanság mert a saját kezükben lévő média nem tolta naponta a képünkben. )
    Akkoriban én is szinte elmenekülni akartam az országból, naponta szembesültem vele, hogy míg minket írtanak, a cigányságot szaporítják ellenünk! Manapság ez már nagyon nem így van!
    Jelenleg aki akar és tehetséges, ambiciózus az igenis tud érvényesülni!
    A környezetemben ez egyértelműen látszik.
    Sokan kimentek külföldre az elmúlt 20 évben. Semmi baj!
    Persze, hogy kimentek a fiatalok, mert kint magasabbak a fizetések, de erről nem Orbán tehet!
    Ha nálunk is megemelnék a fizetéseket, az összes multi elpucolna innen és munkanélküliség lenne! Ezt Ti is tudjátok! Majd lassan megoldódik ez a probléma is!
    A legtágabb környezetemben is azt látom, hogy akik kimentek, gyűjtöttek pénzt, visszajönnek, mert kint az utolsó sárosképű pakival vannak egy szinten, továbbá nem találnak maguknak párt! Hazajönnek, vesznek egy lakást és elvesznek egy magyar lányt feleségül! Nincs itt katasztrófa, ez egy ilyen fejezete az életüknek.

    Amit megfigyeltem: mifelénk hétfőn is (!) a TESCO parkolója (vagy 2 focipálya méretű), tele autóval! Tömve minden áruház pláza vásárlókkal! Tényleg jólét kezd kibontakozni az elmúlt évek után!
    folyt. köv.


  90. folyt.

    A közeli nagyvárosban egymást érik a régi és az új autókereskedések, mind megél!
    Egy barátom fél éve kezdett bele! A héten mesélte, hogy minden adó kifizetése után, havi kétmillió forintot keres alsó hangon! ..és nemcsak hiteles vásárlói vannak, ugyanis autóhitelt mostanában nagyon nehéz kapni! Az autó azért elég jó mérőszáma a fogyasztásnak és az ipari teljesítménynek is áttételesen!
    Nem akarok demagóg lenni, de azért van erős gazdasági növekedés!
    A borsodi zsákfaluban élő cigányok biztos nem így látják,,,, szerencsére!
    Nem akarom megismételni amit freeetoaster leírt
    + de itt vannak még a családtámogatások, adókedvezmények stb. stb.
    A középosztályt próbálják erősíteni amit minden politikus nyugaton és az USÁban kiírtani akar. …(ugye tudjuk az okát? )
    Én a középosztályhoz próbálok felkapaszkodni, tanult gyerekeket hátrahagyni az országnak. Van rá esélyem. Gyurcsányék esetén ez esélytelen lett volna.

    Nyilván Orbán sem a régi zsidóbérenceknek adja a zsíros megrendeléseket, hanem olyannak aki hűséges hozzá. Ez természetes dolog! Kit tömjön pénzzel az ellenségeit???? Uraim, ez most komoly?
    Minden politikai vezető így gondolkodik és ez valahol érthető is.
    —–
    Tehát még1x, ha lopnak hát lopjanak, minden politikus ezt csinálja (Brüsszelben is!)
    Van viszont egy óriási különbség, amikor Gyurcsány lopott ( gazdasági növekedés ide vagy oda, válság, mindegy ) nem éltünk jobban! A gazdaság leépült, ki lett árusítva és
    majdnem beledöglöttünk a válságba + devizahitelekbe stb. (a korábbi általános Európai fellendülés ellenére(!))

    Tudom, hogy itt divat az Orbánutálat, de én igenis azt látom, hogy az ország jobban él, boldogabbak az emberek, aki akar az érvényesülhet!

    Tibor bá’ világlátásodét és tapasztalatodért minden tiszteletem!
    Az egész munkásságodért tisztellek és a magamévá próbálom tenni, egyet kivéve,
    ezt a makacs Orbánutálatot! Igazábólnem értem nálad az okát sem…

    Minden nem bel- (!) politikai témájú írásod valahogy nem ezt tükrözi.

  91. Aranyos! Igazad van. Gyurcsány is lopott, meg a haverjai bőségesen, csak az akkori ellenzéknek nem volt a kezében a médea, illetve több területen is együtt loptak.
    pl. franyó vett aluminium ipari üzemet, 1600 milliós rekultiválási és fejlesztési kötelezettséggel terhelten. Mikor lelépett ez a kötelezettség eltűnt, egy okos törvénymódosítás miatt, amiből fidesz is hasznot húzott

  92. Freeetoaster & Aranyos:
    Attila (szerintem) enyhe elmebetegségben szenved, vele nem foglalkozom. A ti esetekben meg vagyok győződve az őszinte elhivatottságotokról. magamról pedig úgy tudom, hogy objektív vagyok. A migráns kérdés kezelésén kívül minden más Orbán mellett érvelés hamis. IGEN. Az igazi kérdés, ha nincs Orbán, mi lesz a határainkon? Ha 100 százalékosan meg lennék győződve arról, hogy Orbán = határvédelem marad, Bárki más = határvédelem megszűnik. Akkor szomorú szívvel, de elfogadnám Orbán további rémuralmát. De sajnos, nem vagyok erről meggyőződve. Úgy érzem, hogy Orbán a határvédelemmel kapcsolatos kardoskodását csak a választásokig fogja folytatni, azt követve behódol Brüsszelnek.

    Na most a lopásokról. Persze gyönyörűen lopott az MSZP-SZDSZ koalíció is, de sokkal, de sokkal gusztusosabban,majdhogynem elfogadhatóan csinálták. és adtak a látszatra Tocsik 600 milliót kapott „jogtalanul”, hónapokon át volt teli vele a média. Most Tarsoly Csaba megússza 250 milliárddal. És akkor még nem tértem ki Mészáros pofámba röhögésére.

    És akkor a jogállamiság! A baloldalnak is volt kétharmada. Eszük ágába se volt szájuk ize szerint megváltoztatni az alkotmányt, az alkotmány bíróságot. Nem is gondoltak arra, hogy kiheréljék a bíróságot. Nem ültettek köztörvényes bűnözőket a legfőbb ügyész és a belügyminisztérium székébe. Tudnám még folytatni, de nem hiszem, hogy lenne értelme.

    Aranyos!
    Ha te ezeket nem látod, vagy nem így látod, akkor minden erkölcsi alapot elveszítettél ahhoz, hogy engem kritizálj.

    Az utolsó pont. Igaz, hogy „nincs helyettük más”. Én se látok senkit, aki a helyükbe léphetne. De ez nem érv! Felvennél-e egy közismert, többszörösen elítélt pedofil férfit a 6 éves kislányod felügyeletére pusztán azért mert a hirdetésedre nem volt más jelentkező????? —– Ha az országban minden második ember úgy gondolja, hogy nincs aki leváltaná Orbánt, akkor nem is lesz.

  93. Aranyos 93-94.

    Hogy mennyire igazad van.
    Milyen jól látod a helyzetet.
    Most gratuláljak, avagy sírjak.

    Vivát tolvajok és lopók és gyilkosok hada!
    Vivát törvénytelenség!
    Vivát aljasság!
    Vivát gerinctelenség!
    Vivát hazugság!
    Vivát………….
    És egy vivát még a seggnyalásnak is. Elvégre ez is kötelezően elvárható!

    Miért ne?
    Ha már lop a fej, lopjon a dolgos kéz is!
    Lopjon mindenki!
    Hiszen ez a trendi.

    Ez aztán a mai társadalom erkölcsi perspektívája.
    Talán még büszkének is kell rá lenni.
    Mondhatni az evolúció megkoronázása.

    Hej ősök, ősök!
    Ne forogjatok a sírotokban.
    Talán egyszer ennek a tébolynak is kakukkolnak.

    Azért az nem árt, ha az értelmező kéziszótárban megnézed a HAZAFI szó jelentését.

  94. 96. Tibor’bá

    Beadja a derekát Brüsszelnek.
    bizonyosan így lesz, mert ezt már megtette több kilátástalanként indított „szabadságharc” után is.
    Ha meg nem tenné?
    Brüsszel kivágja a sarcot az országra. És mi fizetjük.

    Csak azért, hogy a maradék unjós pénzbe vastagon bele lehessen nyúlkálniuk.
    Persze most 2 év alatt akarják a teljes summát magukévá tenni, úgyhogy utána kevésbé lesznek fogékonyak a brüsszeli intrikákra.

    A migránsokat, ha kell beeresztik.
    Elvégre a felhatalmazásukról szólt a népszavazás, ha a magy. parlament megszavazza, akkor senkinek semmi apelláta. Hiszen 98%-ban népszavazáson az „agyatlanok” felhatalmazták őket erre.

    Aztán ha nem délről, akkor nyugatról is bejöhetnek szegény muszlimok, hiszen határok nélküli Európában élünk. Még ki sem dobhatjuk őket, a friss unjós letelepedetteket.
    Még szerencse, hogy eszükbe sem jut hozzánk jönni. Egyelőre.
    Ha meg unjós szintű segílykét és ellátást kellene nekik biztosítani Magyarországnak, abból polgárháború lenne itthon.

    A többibe bele sem merek gondolni.
    Szóval itt már nem a személyéről van szó -szerintem-, hanem ha nem tér vissza a nyugatiak jobbik esze, akkor minekünk nem kell ez az agyatlan uniós társulat.

  95. 98: „most 2 év alatt akarják a teljes summát magukévá tenni”

    Gondolkoztam azon, hogy 2020 után csak a vállalatok kapnak visszatérítendő támogatást, tehát az égi manna megszűnik.
    De rájöttem, hogy nem szűnik meg.
    Mészáros és loptársai nem ok nélkül vásárolnak be minden területen – úgy vesznek fel majd uniós támogatásokat (kedvezményes hitelt), hogy a magyar állam fog garanciát vállalni a hitelfelvételre. Aztán a cég bebukik, az állam (vagyis MI) pedig szépen visszafizetjük a kölcsönt az EU-nak. Mindenki boldog lesz, főleg az „Aranyos” emberek. 😉
    Viszont ennek lesz egy olyan pozitív hozadéka, hogy amíg lesz pénz, addig EU tagok leszünk, és emiatt a látszatot is fenn kell tartani valamilyen szinten.
    Különben meg fusson külföldre, aki még teheti, mert aki itt marad, az vért fog pisálni.

  96. Kedves Aranyos!

    Sikerült megnyugtatnod, hogy nem teljesen kidobott pénz amit a Fidesz propagandára (agymosásra) költ.

    Köszönöm.

  97. 96. Tibor bá’

    „Na most a lopásokról. Persze gyönyörűen lopott az MSZP-SZDSZ koalíció is, de sokkal, de sokkal gusztusosabban,majdhogynem elfogadhatóan csinálták.”

    Szerintem te is tisztában vag vele, hogy a ballib lopás kismiska…
    Nem is ez a fő bűnük… ezért olyan nagy a szájuk…
    Szépen, lepapírozva átjátszották a nemzeti vagyon nagy részét a nyugati barátaiknak…
    Nekik csak a 30 ezüst jutott, és ezért olyan nagy mellényük.
    Ugye becsúsztak az autópályák, hegy nélküli alagúttal, meg a 4-es metró, meg hasonló kalibeű akciók, de az nem volt „lopás”, mert tök legálisan mentek a pénzek a nyugati cégeknek… Jó… egy idő után a EU is felébredt, de szerintem az Alstromot akarják most szivatni, azért bukott ki.

    Szóval… A ballib ezt fogja visszahozni… és valóban ŐK kevesebbet fognak lopni… a többit meg a külföldi haverok viszik ki… teljesen kóser módon…

    Ami meg Orbán kerítését illeti, addig fogja megtartani, ameddig meg tudja védeni…
    De ha belűlről is támadják, akkor nyilván nem lesz elég ereje hozzá…

    Szóval a kerítés lebontása mindenképpen a ballib sara lesz…

  98. malleusorbis 100.

    Ne emészd magad.

    Aranyos leírásából (azon kívül, hogy nincsenek se makro se mikro se semmilyen gazdasági ismeretei)
    -elárulta- kisüt ifjonti vére.

    Előtte áll még pár évtized megtapasztalásának lehetősége, hogy megjöjjön a jobbik esze.
    Meg az olvasott szöveg értésének gyakorlata, mert az itteni sok beirat után akkor talán nem írna a gazdaság korábban cáfolt mutatóiról összevisszaságokat.

    Vagy mi „ellenzékiek” (merthogy nem szeretjük azorbánt, se a gyurcsányt) befekszünk egy klinikai kúrára, mivel a mi szürkeállományunkra valami egészségkárosító következményeként hatástalan a kormány szuggesztív propagandája.

    http://kanadaihirlap.com/wp-content/uploads/2013/06/megszoritas.png

  99. 102 Attila

    Mivel kellene téged megdobálni, ami nem pereg le rólad?

    Még mindig várom a statisztikai számadatokkal megtámasztott cáfolataidat az érveimre.
    Ha nem megy, nincs annyi tisztesség benned se, hogy elismered és bedobod a törülközőt?

    Nyomod itt tovább a sületlen propagandát?
    Igaza lehet Tibor’bának, hogy nálad döccent egyet a kerék……..

  100. 71: Hja, biztos tök örültek a pogány népek, amikor a hódító, térítő keresztények (Nagy Károly, Szent Bonifác, Permi Szent István stb) kivagdalták a szent fáikat. Ez biztos „illeszkedett a már meglévő hagyományokra”…

  101. 104 – előforduló:
    Te ezt nem tudhatod, de Attila ezt már hosszú évek óta csinálja. Azt, hogy Polt Péter mint legfőbb ügyész nyíltan bűnpártoló, és egyetlen funkciója, hogy Orbán úgy garázdálkodjon, ahogy akar, amin minden tisztességes ember totálisan fel van háborodva, amit külföldiek (kelet-nyugat tök mindegy) el se akarnak hinni. Szóval ez Attila szerint annyira rendben van, hogy meg se válaszolja a felvetésemet, helyette papol valami általa kitalált harmadosztályú dolgon, hogy igaz, a szocik kevesebbet loptak láthatóan, de sokkal többet rejtve. Az se zavarja, hogy ez csak egy sima állítás, amivel semmire se megyünk. Minden esetre ezzel elfed olyan abszolút tényt, hogy a legfőbb ügyész, akinek kutya kötelessége (lenne) a bűnüldözés, valójában bűnpártoló.

  102. 79.Gyarmathy

    „Bálint,
    egyébként te hogy kerültél Izraelbe? Csak azért kérdezem, mert véletlen nem te vagy ott a bevándorló, a jövevény, a “migráns”?”
    Gyarmathy, összemosod a szezont a fazonnal, összehasonlitásod sántit és logikátlan.
    A migránsaid elözönlik Európát, jönnek a húsosfazekad mellé, rajtad, a te munkádból, a te nyakadon élösködni, majd hálából elvágják a nyakad.
    Én mint migráns, hogy szavaddal éljek, őseim régenvolt országába jöttem vissza miután Európa annakidején igazán világosan és érthetően tudomásunkra hozta, hogy nincs helyünk köztük, és IGY VAN EZ RENDJÉN!Minden zsidónak Izraelben a helye szerintem, és ki zsidó manapság is külhonban éldegél, az komoly dilemmának lesz kitéve ha a gazdanép akármelyik fia az utcán nekiszegezi a kérdést: zsidó, mit keresel az ÉN országomban?
    Elismerem és elfogadom, hogy ez a honfoglalás igazán rendhagyó és fölöttébb vitás alapon történt, de van benne valamelyes ráció.
    Mutass rá a sáskajárás valamiféle rációjára, a mások javainak felzabálásán kivül, hadd lám, mit hozol fel?
    És akkor forditok a kártyán, és megjegyzem, hogy a migránsaitokkal ellentétben minket nem vártak tárt karokkal, hanem lőfegyverrel-az ő szempontjukból jogosan- minket egy sziklás-homokos sivár, száraz sivatag várt, amiből mi, a MIGRÁNSOK csináltunk egy csodálatos, zöldellő, fantasztikus országot, mig nálatok a migránsaitok, kikhez minket hasonlitani akarsz, csinálnak nemsokára gyönyörú Európádból egy kibaszott sivatagot, egy nyomoruságos slams-ot, az iszlám mélysötét fátylával befedve.
    Na menj már, Gyarmathy.
    ….”Azt mondod Bálint, hogy testközelből ismered az ottani muszlimokat és hogy mennyire rosszak. Én meg azt látom, hogy az évek múlásával Izrael állam egyre csak nőtt és egyre kisebb helyre lettek visszaszorítva az arabok. Az nem lehet, hogy emiatt durcásak?”
    Szeretem ezt a kifejezést ” durcásak”, honnan szedted?
    Akkor, ha én „durcás” vagyok a szomszédomra, merthogy a tegnap ellopta volt az udvaromat a tolvaj gazember, akkor én átmehetek hozzád Európába-csak ugy, durcásságból- betelepedni hozzád rajostól, és ráadásul aljasul is viselkedni veled, de föleg családod nőnemú tagjaival?Csak me`há én ilyen kis durcácska vagyok?
    Nem kellett volna inkább a gonosz tolvaj migráns Bálinttal szemben/ ellen durcáskodni odahaza, és nem Európában???
    Na menj mán, Gyarmathy.

  103. A közelmúltban történtekre emlékszünk e még?
    Napi rendszerességgel követelte masszív kommunistázás közepette a Fidesz /Fidesz=Orbán/, hogy a III/III-s ügynöklistát hozzák nyilvánosságra. Ma már tudjuk, a Fidesz vezérkar is kommunista volt. /”mi kommunista ifijak…”/Erről fentebb már megemlékeztem.
    Az első Orbán kormány négy évig sikeresen elkenegette a III/III-s ügynöklista nyilvánosságra hozatalát. Állították, az ellenzék a gátja a törvény megszületésének.
    Aztán eljött a második Orbán kormány. Gondoltam, végre megtudjuk az igazságot, kik voltak besúgók, hisz 2/3-al ezt megtehetik. Letelt úgy a négy év, hogy egy hangot nem hallottunk a lista nyilvánosságra hozataláról. És ismételten eltelt majd négy év hatalmon, de mukkot, pisszenést sem hallani a témában.
    A Fideszben ki lehet érintett, ki lehet olyan fontos ember, hogy Orbán nem akarja, hogy megismerjük a listát? Kiért tenné meg ezt Orbán?
    A tippem, hogy az Orbán család érintett.

    A térdre csuhások Orbán hang, keresztény, nép nemzetire változott, mikor eljött az ideje. A kaméleon könyöröghet tőle a receptér.

    Olajszőkítés. A nyomozás anyagát 85 évre titkosította Pintér. Nagyon úgy látszik, ez Orbánnak is tökéletesen megfelel. Ezt azért hívhatjuk összekacsintásnak.

    Az a fránya grippen ügy sem akaródzik megvilágosodni. Pedig, állítja Orbán, szín tiszta MSZP- s ügy. Vagy még sem. Ez is egy közös projectnek látszik azzal az utálatos nemzetietlen MSZP-vel.
    Tehát, egy III/III-s érintettségű ember, aki súlyos bűncselekmények titkosítását helyesli és akkor és azzal áll össze akivel az érdeke épp megkívánja, egy ilyen embert piedesztálra emelni /nagyfokú erkölcsi megbecsülés/ nagyon nagy hiba.

    Orbán azt a pénzt adja a családoknak, amit előzőleg elvett a családoktól.
    /mindenki családos, aki megszületik/

  104. 98. előforduló

    „A migránsokat, ha kell beeresztik.”

    Na igen… tipikus önbeteljesítő jóslat…
    A migránsokat csak akkor tudja Brüsszel ráerőltetni a kormányra, ha az gyengének tűnik.
    Most ezért harcol az ellenzék… Aztán büszkén a mellét döngeti, hogy „mi megmondtuk !”
    Egy erős kormány mellé odaállna a V4-ek, már a finnek is, meg egy csomóan…
    De ha Brüsszelnek sikerül példát statuálnia, akkor Európával együtt megszívjuk.
    De hát Mohács óta a belső széthúzás tette az országot könnyű prédává az ellenségeivel szemben… A végén úgyis majd mindenki a „kormányt” szidja, a valódi bűnösök meg vagy sunnyognak, vagy ők szidják a leghangosbban.

  105. Attila 109.

    Tudom, hogy neked problémát okoz a népszavazási aljas kérdés megértése és elemzése, de fussál neki.
    Ha nem menne, menj át a szomszéd kisiskolás gyerekhez, kérd meg, hogy magyarázza el, ők még benne vannak a szövegértésben.

    “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

  106. 106.

    Tudom, csak reménykedem.

    Attól, hogy csecsemőként kiesett a babakocsiból, még történhet valami csodaszerű változás az állapotában.

    Véleményemet korábban róla sokszor leírtam:
    „De hát neked még a becsületszavad sem ér! Visszaszívod……
    Még azt is letagadod és megpróbálod kimagyarázni, amit állítottál!”

    minden lepereg róla, mint rendőrjárőrről az értelem.

  107. 111 – előforduló:
    Nézd meg! Polt Pétert most is átugorja, helyette a migránsokról szövegel.

    Te a falu plébánosát próbálod meggyőzni arról, hogy nincs isten, mely esetben mehetne hajnaltól késő estig földet túrni a napi ötszöri lakmározás helyett az árnyékban. 😀

  108. 111: „minden lepereg róla”

    Szóltam előre… 🙂

    De sokkal érdekesebb az, hogy Franciaországban él, aztán amikor lesz a választás, szépen elmegy a követségre, és leszavaz a fideszre. ‘Más faszával a csalánt verni’ tipikus esete. Ami azért felháborító, mert aki nem itt él, az milyen alapon akar dönteni a MI sorsunkról? Joga természetesen(?) van rá, de erkölcsileg erősen kifogásolható szerintem. Egyébként meg Attila itt az egyik nagy erkölcscsősz, de ez nem zavarja.

  109. 111. előforduló

    Még mindig nem értem, mit akarsz a népszavazási „aljas” kérdéssel.

    „Minden lepereg róla, mint rendőrjárőrről az értelem.”

    És azt hiszem, eljutottunk arra a szintre ahol már nem tudok és nem is akarok vitázni.
    Régi fórumozó vagyok, ismerem ezt a módszert, elérted, győztél, igazad van… Nyilván a te univerzumodban, oda meg nem vagyok bejáratos.
    Olyan véleményt képviselek, mint másik pár millió agymosott birka…
    Majd ha a ti „igaz” véleményeteket képesek lesztek számunkra is érthető módon, személyeskedés és fikázás nélkül kommunikálni, akkor majd lehet hogy kinyílik a szemünk, és benneteket követünk… de amíg csak a sárga írigység meg a fröcsögés jön, addig mi szépen elbégetünk magunkban.

  110. 113. Observer

    „Egyébként meg Attila itt az egyik nagy erkölcscsősz, de ez nem zavarja.”

    Nem zavar…
    Sosem tekintettem véglegesnek külföldi tartózkodásomat.
    És szépen adózok otthon is, tehát „erkölcsileg” is van jogom úgy szavazni, ahogy lelkiismeretem diktálja.
    Ráadásul törődök otthoni rokonaimmal, barátaimmal, ismerőseimmel, és ezt találom a legjobbnak a fennálló alternatívák közül.
    És szeretném, hogy amikor hazamegyek, se kommunista gyarmati rendszer ne legyen, se sharia… Sajnos ezt egyik „kormánybuktató” formáció se tudja, de nem is akarja garantálni.
    Botka most nyal be csontig Sorosnak, hogy majd ő lebontja a kerítést…
    Mit vársz?
    Majd Soros elintézi, hogy a családtámogatási pénzből „integráljuk” a migránsokat…

    Ja… persze… lopafidesz… elfelejtettem… ez most a síp, ezt kell fújni…

    És a síp hangja véletlenül elnyomja, hogy a globális hatalmak sokkal több pénzt szivattyúznak ki az országból, ami ellen a Fidesz „szabadságharcol”…
    De az ellenzék még ezt is elszabotálja…
    Mint a majom a sivatagi pocsolyánál… sorra lökdösi be az állatokat a krokodilnak, abban reménykedve, hogy őt eszi meg utoljára…

  111. 115: „Sosem tekintettem véglegesnek külföldi tartózkodásomat.”

    Aha, befektetés a jövőbe…, csak nehogy pofára ess. Az a fidesz és az az Orbán Viktor nem létezik, amiben te hiszel.
    „amikor hazamegyek, se kommunista gyarmati rendszer ne legyen, se sharia”
    Gyarmati rendszer pedig lesz – bár nem kommunista, hanem fidesz gyarmat lesz itt minden.
    „lopafidesz” Miért, nem lop?
    És most én is lopok (tartalmilag), egy másik kommentelőtől, egy másik fórumról: A korábbi szoci lopások úgy aránylanak a fideszéhez, mint egy szelet csoki ellopása egy csokigyáréhoz képest.

  112. 116. Observer

    ” A korábbi szoci lopások úgy aránylanak a fideszéhez, mint egy szelet csoki ellopása egy csokigyáréhoz képest.”

    Ajjaj… Ez a sok Terézanyu…
    Persze, hogy nem loptak… Mert az mind „törvényes” volt a nagy kavarodásban… ugye?
    Amikor a privatizációnak nevezett szabadrablást senki sem ellenőrizte, mert a „külföldi tanácsadók” maguknak adták a jó tanácsokat.
    Írtam Tibor bá’-nak is… nem olvastad?
    A ballib főbűne az volt, hogy hagyták a külföldi cégek által lerabolni az országot, a 7%-al magasabb kamattal csilliárdokat kiszivattyúzni, kivágatni szőlőt, gyümölcsöst, leölni títmillió sertést meg szarvasmarhát, hogy jó piac lehessünk új „szövetségeseinknek”, 8% profitot garantálni a közműnek, saját pénzen feltőkísített bankokat fillérekéert eladni, meg ezer más katasztrófális döntést… Ez egyike se „lopás”… Ez mind kóser…
    Persze… Az EU-nak nem kell egy másik kapitalista ország, csak felvevőpiac…
    Ezt szolgálták és szolgálnák a mai szocik…

    ” Az a fidesz és az az Orbán Viktor nem létezik, amiben te hiszel.”
    Lehet… a többi pár millió birkával együtt vállaom a pofáraesés rizikóját.
    De szerintem az a Fidesz se létezik, amit ti festetek a falra…

    Persze értem én… a családi kezvezményeket is csak aljas szándékból osztogatják…
    Több embertől többet lehet lopni… igaz?
    Meg a fizetésemeléseket is… hogy visszalopják.
    Tudom.
    Több gyerek kap ingyen enni, magasabbak a bérek, többen dolgoznak, az államháztartás egyensúlyban… nem mint az előző garnitúra idején…
    jaigen… lopafidesz…
    Persze… mondom, kell egy tőkésosztály, amit a baloldali beállítottságú emberek nem tudnak elvi alapon elviselni… Ciki… de anélkül meg a külföldi tőkés visz mindent…
    Ja igen egy hithű internacionalistának ez nem fáj…

    Szóval vagy egy kapitalista rendszerben élünk, annak minden aránytalanságával együtt, vagy gyarmatként, ANNAK az aránytalanságaival.
    Én inkább a kapitalizmust választanám. Egyszerűen azért, mert az átlag színvonala magasabb, mint a gyarmaté, ami szűklátókörűen „igazságosabb” mert mindenki egyformán szegény, a néhány kiszolgáló személyzeten kívül, aki nemigen van szemelőtt.

    Ezért sírják vissza a gulyáskommunizmust is… mert a gyárigazgatónak „csak” 3x akkora volt a fizetése mint a melósnak…
    Ausztriában meg a melósnak 5x annyi volt a bére mint a magyaré, az igazgatóé meg 50x, 100x…
    De az nagyon szar… igazságtalan…
    Ezt a logikát én nem tudom követni.

  113. Attila!
    Franciaországból nyilván nem látszik, de itthon nem ám csak a Soros bérenc ballib megmondóemberek panaszkodnak, mint ahogy azt a kormány beállítani próbálja. Orbán korábbi szakemberei is kritizálják, ami történik.
    Közben pedig a kormányzat olyan bosszúálló politikai kultúrát épített ki, hogy az MTA nem mer megjelentetni egy olyan szakmai elemzést, ami nem igazodik az öntömjénező propaganda állításaihoz.

    „Madár István moderátor feltette a kérdést, hogy ha a rendszernek vannak eredményei, mint a külső adósság csökkenése, a foglalkoztatottság növekedése, akkor miért vagyunk annyira biztosak abban, hogy kudarc, ami most történik.

    Chikán Attila szerint annak, ami most történik, az etikai-kulturális háttere olyan súlyú, hogy erre nem lehet nemzetet építeni. A korrupció olyan durva, hogy ez hosszú távon nem lehet eredményes. Magyarországon a szőnyeg alá seperjük a problémákat, olyan képeket mutogatunk a tévében, amiket nem rohad a kórházak fala. Nem beszélünk olyan dolgokról, mint az új gépkorszak, a rengeteg munka, amit a gépesítés el fog venni. Külföldön ez nem így van, ott ez folyamatos és visszatérő téma.

    Szerinte ez a két téma: a kulturális-etikai, és a munkaerőpiac változása alapvetően hiányzik a magyar közbeszédből.

    Csaba László szerint ha valaki fordítva ül a lovon, akkor úgy nagyon nehéz vágtát nyerni.

    Szerinte ha itt arra költjük a beruházások felét, hogy itt legyen a világon a legolcsóbb az energia, akkor alapvetően tévedünk és fordítva ülünk a lovon. Olyan területeken csinálunk óriásberuházásokat, amely területeken soha nem fognak megtérülni.

    Szelényi [Iván] végül megadta a választ a kudarc kérdésére is: a fenntarthatóság.

    Szerinte a Szovjetuniónak is voltak sikerei, mondjuk a repüléstechnika terén, de még a korai náci Németország is gazdaságilag sikeres volt bizonyos szempontból. Szerinte a kérdés az, hogy meddig tart ez ki, mert ezek a rendszerek nem voltak fenntarthatóak.

    Csaba László később visszatért a munkaerőpiaci kihívásokhoz is. Szerinte, ha igaz az, hogy 30 év múlva fogalmunk sincs, mit fognak dolgozni az emberek, akkor az oktatást inkább úgy kellene intézni, hogy nagyobb alapműveltséget adjon, és sokkal rugalmasabb átképezhetőséget. Így bármikor fel lehet venni a versenyt a változó munkaerőpiaccal.”

    http://24.hu/belfold/2017/05/31/magyarorszag-ma-samanista-politikat-csinal/

  114. 117: „Ezt a logikát én nem tudom követni.”

    Én se a tiédet. Ha már a múltat feszegeted, amiket felsoroltál, abban minden rangú és színezetű kormány és párt részt vett, kivétel nélkül. A 70:30 lopásarányról nem hallottál? /Mellesleg ez most 100:0./
    De én még emlékszem a fidesz nem titkolt jelszavára (ellenzékben), hogy minél rosszabb a kormánynak,annál jobb nekünk – és a pozícióba betonozott embereik az MNB-től kezdve mindent meg is tettek ezért. Nehogy már szenté avasd őket.

  115. 118. Avatar

    Néha nem árt elolvasni a hozzászólásokat sem a belinkelt oldalakon.

    117. Attila

    Őszinte megbecsülésem, amiért ezt a csoportos ellenségeskedő agressziót elviseled. Nem vagy egyedül, csak ehhez energiája már nincs mindenkinek. Ők azok, akik elmennek és szavaznak. Nem akarnak senkit lebeszélni, rábeszélni és földbe taposni csupán azért, mert más a véleményük.

    107. Bálint

    Teljesen igazad van mindenben. Nekünk, nem zsidó magyaroknak is azt mondták a bevándoroltatás pártiak, hogy nyugodtan engedjük be a torokvágó muszlimokat, hiszen valaha mi is migránsok voltunk. Tudod ez az a réteg, amelyiknek semmi nem számít addig. amíg meg nem tapasztalja személyesen, hogy megerőszakolják, elvágják a torkát, baltával szétverik a fejét, felrobbantják, elgázolják kamionnal. Ha csak fele annyi hazaszeretet lenne bennük, mint bennetek Izrael iránt, akkor gondolnának a jövőre is. Persze, lehet, hogy nekik sincs gyerekük, úgy ahogy az EU vezetőinél sem volt fontos, hogy családot alapítsanak. Mit lehet várni az ilyenektől? Mit érdekli őket az a szó, hogy jövő?

    Majd akkor sápitoznak, amikor késő lesz, de nem elég késő ahhoz, hogy már ne kelljen megtapasztalniuk az új holokausztot.

  116. 120. Inkvizítor

    Köszi…
    Tudom, ezen a blogon abszolút kissebbségben vagyok(unk), de a világ azért más.

    A helyzet az, hogy engem valóban érdekel az „ellenfél” eszközrendszere. módszerei, technikája.
    Most ott tartanak, hogy mivel magukról nem tudnak sok jót elmondani, az kormányt „dehumanizálják”, olyan feketére igyekeznek festeni, amitől ez a gyengécske alternatíva is vonzónak látszik. Legalábbis nekik… Meg talán azoknak, akik majd külföldről „besegítenek”… (persze az se lesz ingyé, de hát mit számít az, ha a Patást elviszi az ördög?)

    De hát, mint mindig, az emberek a pénztárcáikba néznek, és elmennek szavazni.

    Lopafidesz… Persze de csökken a munkanélküliség meg nőlnek a fizetések, bővül a családtámogatás…
    Inkább a Fidesz lopjon, mint a „talpig becsületes” ballib csináljon törvényesen gyarmatot az országból, meg árassza el menekültekkel, meg biztosítson kisérleti telepet Soros Nyílt Társadalmának, amit Botka éppen most gründol nekünk a nagy filantróppal Brüsszelben….

    Minden politikai rendszer a húsosfazék körüli előnyökért vállalja ezt a hajtást.
    Van egy magyar mondás: Nyomtató lónak ne kösd be a száját…
    Mert nem az a kérdés, hogy mennyit „lop” egy politikus, hanem hogy azzal mit csinál, amit nem lop el.
    Úgy tűnik, a Fidesz visszaosztja… legalább egy részét… (menj végig a városon, nézd meg az üzleteket, autókat, nézd meg tömött parkolókat a nagyáruházak előtt…) De az előző garnitúra egy az egyben átjátszotta a külföldi társaságokank.

    Persze tudom én…
    Azoknak fáj a legjobban a Fidesz, akiknek hiányzik a 30 ezüst a régi jó gyarmati időkből… Meg az általuk feltüzelt hasznos idiótáknak…

  117. 121 – Attila:
    Az a probléma, hogy a türelmesen előadott mondatokat vagy nem értitek meg, vagy a panaszt elfogadjátok. A politikus, a honatya 😀 100 éve is lopott, és a világon mindenütt lop. Ez köztudott. Amin én ki vagyok akadva: a lopás mértéke, a lopás leplezetlensége, a lopáshoz való jog hangoztatása, a lopás szégyentelensége. Nekem személy szerint nem fáj a lopás, mert engem anyagilag nem érint. Még azt is megengedhetem magamnak, hogy ezt a honlapot jelentős vesztességgel fenntartom. De, hogy egy senkiházi, szar, tanulatlan bunkó gázszerelő a TV képernyőt a pofámba röhögjön, hogy a 10 milliárdokat ő a szorgalmával és az eszével csinálja, na erre nyílik ki a bicska a zsebemben.

  118. 118. Avatar

    „hogy az MTA nem mer megjelentetni egy olyan szakmai elemzést, ami nem igazodik az öntömjénező propaganda állításaihoz.”

    És mitől szállt inába a bátorsága az MTA-nak?

    Amikor a CEU mellett kellett kiállni, mind ot tolongott, és nem tűntek nagyon beszarinak….

    Nem lehet, hogy inkább a tartalomml lehet inkább a baj?

    „még a korai náci Németország is gazdaságilag sikeres volt bizonyos szempontból.”

    Persze… De mi is volt a német gazdaság „fenntarthatatlanágának” oka?
    Eleve az hogy „náci” ? Vagy más lappangott a bokornak megette?

    Churchill 1960-ban, Bernben mondta a következőket:
    „Németországnak megbocsáthatatlan bűne a második világháború előtt az volt, hogy kísérletet tett gazdaságának kiszakítására a világkereskedelmi rendszerből, és arra, hogy kialakítsa saját pénzügyi rendszerét, amelyből a pénzvilág nem tud többé profitálni. Lemészároltuk a gaz disznót.”

    Ezzel a rendszerrel kihúzta az országot a gazdasági kátyúból, és sikeres háborúkat indított, amiket csak hatalmas világszintű összefogással lehetett visszaverni… Alapvetően ugyanaz a a pénzügyi rendszer tette Németországot a háború után azzá ami ma…

    Azért őszintén… MINDEN, a kormányt fikázó véleménynek automatikusan helyt kell adni minden szinten? Nem lehet, hogy hogy esetleg túlzó a kritika, és nem minden megállapítás tényszerű, ezért nem szívesen adják egyesek a nevüket hozzá?
    És aki ezt felhozza, az mindjárt vagy a rendszer csókosa, vagy retteg?
    Nekem inkább az az érzésem, hogy az MTA észrevette, hogy a CEU hisztivel be lett hülyítve, és most óvatosabb…

    Jó, jó, értem én Saull Alinsky meg Jim Sharpe módszereit, hogy hogyan kell hangulatot kelteni… De ha túl van tolva, akkor a visszájára sül el…

  119. 122. Tibor bá’

    „De, hogy egy senkiházi, szar, tanulatlan bunkó gázszerelő ”

    Hát ez az…
    Az egész Fidesz ezekből áll… Orbán is elmebeteg, sokak szerint Grazban kezelik, a többi idióta…
    A sok entellektüel lángész meg képtelen kicsavarni a kormányrudat ennek a gyógypedagóiás osztálynak a kezéből…??
    Nézem én az HírTV-n Kálmán Olga vendégeit… Mind olyan okos, hogy le kell venni a fényerőt a monitoron…
    Olyan meggyőzően mondják, hogy a rendszer holnap összerogy, meg hogy most már TÉNYLEG akkora a népharag, hogy legkésőbb hétfőn téglánként szedik szét a Parlamentet, hogy minden elismerésem… Vágó például egyszer se röhögte el magát…

    Lehet, hogy nem mindenkit zavar, hogy Orbán gázszerelő barátja sikeres…
    Akiket zavar, azokat meg általában az nem zavarta, hogy a művelt, sokdiplomás nyugati üzletemberek csilliárdokat talicskáztak ki az országból…

    Akit zavar a gázszerelő, majd szavaz másra… Már egy év sincs hátra.
    Ahogy elnézem Kálmán Olgát, az ellenzék, tele van intelligens, hozzáértő szakemberekkkel, szemben az idióta Fidesszel… Nem lehet komoly probléma észérvekkel meggyőzni az embereket egy szebb, jobb alternatíváról… ugye?

    Ja, ilyenkor jön az, hogy az agymosott birkák… A suttyók nem értik…
    Lehet hogy le kellene jönni a szellemi világítótornyokból a földre, és olyan programot ajánlani amit még ők is megértenek… Ennyi élesesű, felvilágosult, haladó embernek ez nem lehet probléma…
    Ráadásul a globális fősodratú sajtó, a fősodratú politika, és még a nagy filantróp is az ő oldalukon áll…

    Szóval… Hajrá !!!

  120. Ha minden Magyar, aki külföldön tartózkodik, szavazhatott volna levélben, akkor most bizony Orbán mellett kiállva a kisebbségbe szorult ellenzék hangja lennél.
    Vajon miért nem kapták meg a nyugaton dolgozók a levélben szavazás lehetőségét?
    Miért is kellett öt állami tv-t létrehozni? Megvették a második legnézettebb kereskedelmi tv-t. 70 vidéken megjelenő újságot is megvettek. Most szabták magukra a köztéri reklámfelületek bérelhetőségét.
    Vajon hol szakad el a Fidesz szimpatizánsoknál a cérna? Az első éjszaka jogánál? Nem hinném, mert kár nem érne senkit. Az egypártrendszer bevezetésénél? Ott sem, hisz a legjobb van hatalomban. Királlyá koronázás? Angliában is jól működik a rendszer. Árulja már el egy Fidesz drukker, hol szakadna el a cérna?
    A Jobbik fogja megnyerni a választást.

  121. Attila 114.

    Sajnos nem veszed észre magad.
    A Te szemed nem akaródzik kinyílni az értelmes eszmecserére.
    És miután csúnyán mondva „hüly.ének” nézel minket „ellenségeket”(mert aki az objektív igazat kimondja az már csak ellenség lehet) még meg is sértődsz. Mint aki fordítva ül a lovon.

    Próbál az ember normális hangon statisztikával, gazdasági számokkal megtámogatva reagálni a felvetéseidre, de elereszted a füled mellett. És jössz Andersen válogatott mesegyűjteményével.

    Semmi „hasznosat” nem reflektálsz, ellenben tovább nyomod a kormányzati propagandát.
    Akkor inkább megnézem az M1-M2, Duna1-2, az ECO Tv, stb. tv híreket, akár napjában többször és egyéb hírcsatornákat. Ugyanis szórul szóra ugyanazt a propagandát nyomod.

    Egyedül amire felkapod a fejed, az a személyedet ért intrikák.
    Ki intelligensen, ki olykor durvábban szembesít ezen tulajdonságoddal, de sajnos csak a durvát érzékeled.

    Olykor még azt is visszaszívod, amit logikailag már Te is beismertél.
    Így mit vársz még el?
    Azt hogy bólogassunk a felhozott megalapozatlanságaidra? Hiszen az érveinket el sem olvasod, nem is gondolod át.
    Ez a fórum nem a fidesz honlapja. Ide mások is jönnek, más meglátással. Nem kéne őket is meghallgatni? Elgondolkodni, azon, amit mondanak?

    Itt nem kisebbségről van szó, vagy többség véleményéről, hanem a száraz tényekről, amit tök mindegy, hogy mszp-sen, vagy fideszes-en, avagy függetlenül nézel, attól a tény az tény.
    A tényekbe nem érdemes érzelmeket belevinni, mert az már nem tény.

    „Még mindig nem értem, mit akarsz a népszavazási “aljas” kérdéssel.” Már párszor kínomban „rejtve” leírtam; hát nem jött be.

    „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

    Akkor tételesen:
    1. jogilag nem meghatározott, hogy milyen országgyűlés, akár albán is lehet; miért nem írták ki közjogi néven: Magyar Országgyűlés
    Véletlen trehányság lenne, avagy tudatos?

    2. arról kérdezik a véleményünket, hogy a (M. ) Országgyűlés hozzájárulása nélkül….., azaz magyarul ezt azt jelenti, hogy ha nem járulnak hozzá, akkor nyista migráns, de ha az országgyűlés megszavazza, akkor jöhet a migráns.
    Akár adhatnak a migránsoknak német állampolgárságot -uniós állampolgárságot és kötelezően Magyarországra lakhatási engedéllyel telepíthetik le őket, teljesen uniós jogszabályszerűen.

    3. kötelező …, ennél van enyhébb fokozat, a választható, önkéntes, stb.

    4. mindezzel nem a döntésünkre kíváncsiak, hanem, hogy teljes jogkörrel felhatalmazzuk őket, az országgyűlés 50% + 1 főt a betelepítés döntésről, magunk helyett, lemondunk a döntési-vétó jogunkról.
    Mivel ezzel a leadott szavazatok 98%-a egyetértett, innentől nincs apelláta, hogy de tisztelt országgyűlés miért engedi be a migránsokat?
    A válasz lenne, hogy felhatalmaztuk újfent őket.

    Na látod , ennyi a bajom ezzel az aljasan kitekert kérdő mondattal.
    És annyira nem hiszem, hogy ne lenne a kormánytagok között, aki csak így tudja ezt az egyszerű kérdést feltenni, ezzel a bonyolítással még biztosan lesz céljuk.
    Az „egyszerűbb gondolkodású” emberek ezt be is szopták alaposan.

    Ha tisztességesen, vállalhatóan fogalmazzák meg ezt a kérdést, pl.:
    Akarja-e, hogy az Európai Unió előírhassa kötelező jelleggel nem magyar állampolgárok Magyarországra történő betelepítését?
    kb. fogadhatóbb (ez sem tökéletes) lett volna és biztosan sok millió emberrel több elment volna behúzni a nemet.

    És még egyszer Attila, ha én megtisztellek, hogy végigolvasom és értelmezem mindazt, amit írsz és statisztikai adatok tömegét linkelem be válaszként érveimhez, akkor ne újabb kormányzati propaganda mesedélutánnal válaszolj.

    Nem kell egyetérteni, de akkor számokra számokkal cáfolni, hogy beismerhessem esetleges tévedéseimet.

    A lopás meg lopás, akárki követi is el.

  122. Minden tiszteletem Attila hogy itt küzdesz.
    Az értelmetlen vitát és politizálást én már akkor abbahagytam amikor egy szdsz-es társaság (akik mellesleg német rendszámú kocsikkal álltak a taxis-lázadás idején az úttorlaszban az Árpád-hídnál) letámadt mert meg mertem kérdezni, hogy ők miért nem mennek tovább?… Most előjöttek az utódok, nincs ebben semmi csoda. Újabb 25 évig lehetne ezt a felesleges vitát folytatni a nemzetek feletti háttérérdekekről – jön a választás oszt el kell menni. Vannak akik a vitákból élnek. Ha valaki magától nem látja a fától az erdőt (Orbántól a globál-szart a „művelt” világban) akkor szavazzon a soros-brigádra, mert más választása úgy sincs… Legyen neki a hite szerint.

  123. 122. Tibor’bá

    A beismerés és megbánás !

    Amit még egy tolvaj is megtesz, ha fülöncsípik.
    No de egy „hangoztatott keresztényi” értékrenddel…….? Ja. Az más.

  124. 125. Károly

    „A Jobbik fogja megnyerni a választást.”

    Ezt most a kiscicákra, a boldog Hanukára, vagy a migránskvóta elutasítása ellni szavazásra alapozod?

    Ha a Jobbikból valakinek esélye lesz, akkor az a társaság aki mostanában válik ki a Jobbikból… EZ így hatalmas csalódás a jobboldalon…

  125. 127. Mogul

    Köszi… Csak Tibor bá’ meg ne tudja hogy más unortodoxok is olvassák a blogját.

  126. 126. előforduló

    Ami nekem észérv, számszerű tény, az neked kormányzati propaganda, szóval nem fárasztom magam.
    A kormány ugyanúgy maszírozza a statisztikáit, mint az ellenzék az övéit, a saját céljai érdekében… Az hogy neked ellenzéki forrásid vannak, még nem garancia arra, hogy igazabbak, mint a kormányzati… Érdekek sugallják azt is.

    A népszavazási kérdés körüli szőrszálhasogatás meg gyerekes…
    1. Mégis… Szerinted életszerű, hogy az albán országgyűlés döntése legyen érvényes?

    2. Nyilván ha az országgyűlés dönt, hogy migráns jöhet, mert nem lát benne veszélyt, akkor miért ne? például a kopt vagy szír keresztények… Az az országgyűlés dolga, hogy mérlegrljen és döntsön.
    Itt a lényeg az, hogy a országgyűlés döntsön és ne Brüsszel.

    3. Kötelező… Brösszel ne írhassa elő… Ha Brüsszel önkéntest írna elő, akkor nem lenne szükség erre az egész hajcihőre, mert arról már volt szavazás, és mi onként vállaltunk 0 migránst, aminek Brüsszel nem örült.

    4. mindezzel nem a döntésünkre kíváncsiak… hanem egy erős kártyát szerettek volna Brüsszellel szemben, amit elszabotált az ellenzék… a Jobbikkal együtt.
    Ha hátsó gondolatként tömeges betelepítésre akarnák használni, akkor meg inkább tökön lőnék vele magukat, mert erről egyenlőre nincs törvény, és megtehetnék simán… Én itt se látok semmit…

    Ezért nem értem hogy neked mitől aljas ez… De hát te csak ezen a szemüvegen vagy hajlandó nézni mindent, de ez még az elkotelezettebb ellenzékieknek is erőltetett.

    A lopás az lopás, igaz…
    De ameddig a talpig becsületes emberek orrukat befogva, undorkodva távol tartják magukat a politika mocskától, és a partvonalról fanyalognak, addig azokkal kell beérni aki kevésbé finnyás.

    A többség meg az elérhető választékból guberál vallása, világnézete, családi háttere és személyes tapasztalatai alapján….
    Ez van.

    Arra viszont te nem tudsz érdemleges választ adni, hogy mi történne az országban egy sikeres kormánybuktatás után… a VALÓSÁGOS erőviszonyok figyelembevételével.

    Én már látom, hogy Vona, Gyurcsány, Botka, meg a Soros-fióka Bajnai egymás hátában forgatják a kést, 6 hónapon belül IMF hitel, 15% alapkamat, és a külföldi cégek röhögve talicskázzák ki mindazt, amit a migránsok még nem gyújtottak fel, mert addig nincs kormányzás, ameddig a „legrátermettebb” ki nem irtja maga körül a szóba jöhető konkurrenciát hogy megszerezze a helytartói státuszt….

  127. Tibor bá’
    nem tűnik fel Neked, hogy a napi ezer látogatódból ez az 5-6 ember szórja itt veled együtt az észt? Igaza van azoknak, akik nem akarják kitenni magukat a mocskos szátoknak a lefitymáló megjegyzéseiteknek. Attila állja a sarat… mert ugye ő (sem) nem normális (szerintetek). Ha a stílus, maga az ember, és ha ti képviselitek az értelmes embert….

    Ez a blog ugyebár az értelmes embereké, ezért tedd próbára a látogatóidat és tegyél fel egy titkos szavazást – ki kire voksolna -, így megtudhatod hány olyan értelmes ember van mint ti!

  128. 132. Indiánlány

    „tegyél fel egy titkos szavazást – ki kire voksolna ”

    Különösen most !
    Most érkezett, friss ropogós :


    „Soros György újabb támadást intézett a magyar kormány ellen. Az amerikai milliárdos egy brüsszeli gazdasági fórumon maffiaállamnak nevezte Magyarországot és azt üzente a magyar miniszterelnöknek, hogy nem ő áll a magyar ellenállás mögött, de örül neki.”

    Az ellenzék már George Sorost is a sorai közt tudhatja… Szuper.
    Most már nyíltan hadbaszállt…
    Hogy a magyar ellenzéknek mennyire veszi be a gyomra, az rövidesen elválik…

    Az öreg fifikás… Többet ártott volna Orbánnak, ha barátjának nevezi, de hát vak tyúkra is jön teherautó… nem igaz?
    Alig várom a Jobbik lelkendezését, hogy milyen érzés Sorossal egy csapatban focizni…
    Bár kiderülhet még, hogy Vona a CEU-n gyorstalpalón elvégzett egy „Transznemű embercsempészek dilemmái a kiskorú migránsok kapcsán” című kurzust, és komoly pozíciókban reménykedik.

  129. 132 Indiánlány

    Igazad van. Tibor bá’ körül kialakult egy szekta. Ezen belül egy kemény mag. Náluk van az igazság. 🙂

  130. Attila 133.

    Miért?
    Véletlenül ebben nem mond igazat a vén „csibész”?
    Ő képezte ki. Tán csak ismeri a saját borját!

    Nem maffiaállam ma Magyarország?
    Akkor mi?
    Népi demokrácia?
    Akkor miért söpri le a parlamenti többség az összes indítványt, amit nem ők nyújtanak be?
    Még a 100 éves trianoni emlékévre vonatkozót is.
    No de mit várhatunk azoktól a „nemzetiektől” akik Trianon szóra már 1990-ben fejvesztve lekoccoltak a parlamenti ülésteremből.

    A Haza azt jelenti, amit el tudunk lopni belőle. Igaz?

  131. Attila
    „Ezt most a kiscicákra, a boldog Hanukára, vagy a migránskvóta elutasítása ellni szavazásra alapozod?”
    Úgy gondolom vagy olyan tájékozott, hogy tudd, a Jobbik a Rogán migránsok beáramlásának tilalmát is be akarta emelni a törvénybe, feltétele volt részéről a törvény megszavazásának, de ezt a Fidesz elutasította. Ezért nem szavazta meg a megengedőbb törvényt, ők az állampolgárság megvásárlását sem engedélyeznék. De tudom, hogy ezt tudtad, de azt is gondolom, nem szándékosan esett ki ez az információ. Így vagyok én is. Ha valaminek a sikerében nagyon bízom, akkor az agyam a negatív dolgokat kiszelektálja. A hibák elkenődnek, a sikerek felnagyítódnak. Ez nemtől, vallástól, politikai meggyőződéstől függetlenül mindenkivel megesik. Ezt felismerve lehet a realitás talajára visszatalálni.

    Azért fog a Jobbik nyerni mert az entrópia is úgy akarja.
    Na meg ugyan azt a hibát követi el Orbán, mint az első kormányzása idején.
    Ennek érzékeltetésére három nyugdíjas Fidesz szimpatizáns nő beszélgetését idézném a múltból. -Úgy viselkedik, mintha direkt el akarná veszíteni a választást. Pedig nem kellene mást tenni, mint csendben maradni. Ezért az embereket lenéző, lekezelő stílusa miatt nem fogunk rá szavazni.

  132. 124 – Attila:
    Szokásod szerint nem vagy hajlandó megérteni a mondanivalómat. Talán arról is tehetnél említést, hogy a Fidesz oly ügyesen változtatta meg a választási törvényt, hogy a szavazatok 44 százalékával kétharmadot kapott. 2018-ban 20 százalékkal is megkapja az 51 százalékos sima többséget. De szerinted ez is OK. Akkor miről vitázunk?

    131 – Attila:
    15 %-os alapkamat? Hmmm…Járay ha jól emlékszem Fideszes pártkatona volt. De te ezen simán átlépsz.

    132 – Indiánlány:
    Ha én a mocskos számmal osztom az észt, akkor te mostantól moderálásra fogsz várni, mert ilyen sértegetést nem engedek át. Ha újra meg akarsz itt jelenni, akkor melegen ajánlom az elnézés kérést.

    133 – Attila:
    Ezzel a kijelentéssel: „Az amerikai milliárdos egy brüsszeli gazdasági fórumon maffiaállamnak nevezte Magyarországot” csak egyetérteni lehet. U.i. Már többször felvetettem Polt Péter szerepét, de mindez ideig átléptél rajta.

  133. Attila 131.

    Látom értelmezési nehézségeid továbbra is fennállnak.
    2. Ide nekem se kopt keresztények, se szír keresztények ne jöjjenek tömegesen. Mert ők a vallásuk mellett hozzák a hétköznapi kultúrájukat is. Itt pedig másképp süt a nap.

    Talán ebben különbözünk, hogy mindenki maradjon a saját hazájában.

    Látom, most se érted.
    1. Egy kormányzati nyilatkozatnak, vannak formai követelményei, szabályai.
    Miért nem írták le, hogy Magyar Országgyűlés?
    Nehezükre esett?
    Vagy a Magyar szóval akad bajuk? Vagy már arra készülnek, hogy ez az ország nemsokára nem Magyarország lesz?
    De ha ennyire nincsenek a közjoggal tisztában -amit kétlek- akkor ilyen alulképzettekre sincs szükség egy nép élén.

    3. Ha a nép véleményére kíváncsiak migráns ügyben, akkor miért hatalmazzuk fel őket arra, hogy majd a M. Országgyűlés dönt helyettünk.
    Akkor minek kérdeznek meg minketerről?
    Hiszen a döntési felhatalmazást megkapták 2014-ben.
    Nem érzed a logikai ellentmondást?

    4. Ha Brüsszellel szemben kell nekik megerősítés migráns ügyben, akkor tisztességesen -ahogy próbáltam egy verziót leírni – teszik fel a kérdést, amiből kiderül a nép véleménye.
    De ők nem ezt akarták, csak hogy lobogtathassák, hogy mellettük áll a nép. Tudod nem ők a népért, hanem a nép őértük.
    Hát ez nem nagyon jött össze nekik.

    „kormány ugyanúgy maszírozza a statisztikáit, mint az ellenzék az övéit, a saját céljai érdekében… Az hogy neked ellenzéki forrásid ”
    Igen a kormány maszatol és hazudik és ezt minden viszonylag épeszű ember képes kihámozni a kormányzati adatokból.

    Amikor számadatokat hoztam neked, akkor azok kimondottan a KSH és kormány számaiból idézett és levezetett adatokat hoztam fel, visszanézheted a linkeket.

    Az ellenzéki média is abból dolgozik, ugyanis kielégítő gazdasági adatokkal csak a mindenkori állami szervek, hivatalok rendelkeznek.

    És a mesedélutánodra:
    Veled ellentétben én NEM VAGYOK JÖVENDŐMONDÓ, LÁTNOK.
    Csak a mostani állapotot elemezve a kilátások nem jók és talán egy változás jobb lesz. De igen, lehet szarabb is.
    Akkor a rabszolgának sem illett a szabadság után sóvárogni, mert akár keresztre feszítés is lehetett a vége.
    Ilyen az emberi természet.

    Látom neked csak a narancs van, meg azon kívül a többiek. Szóval a többieket végezzék is ki? Mind a 8 millió magyart?
    A szélső jobbtól, jobb-balközépen keresztül a szélsőbalt. Meg a belső ellenzéket. (Nógrádit épp most rúgták ki, mert olyat szólt el, ami nem tettszett. Még ha igazat is.)
    Hát remek.
    Erre a „jó öreg” Sztálin és Rákosi elvtárs is csak egy jóízűt csettinteni tudna.

  134. 132: „a napi ezer látogatódból ez az 5-6 ember szórja itt veled együtt az észt? Igaza van azoknak, akik nem akarják kitenni magukat a mocskos szátoknak a lefitymáló megjegyzéseiteknek”

    Látom, már indexen vagy, de azért olvasni tudsz… 🙂

    Azt az egyet szeretném tudni, ha ennyire nem tetszik a véleménye ennek az ‘5-6 mocskosszájú’embernek, akkor miért ezt a blogot olvasod? Van direkt olyan, ami neked való: 888, Pesti Srácok stb.
    Vagy ez valami kényszeres dolog, hogy ‘nektek’ mindenhol és mindenkitől meg kell védeni Viktor vezért?

    Úgy egyébként pedig a tököm tele van azzal, hogy amikor a jelenlegi kormány hibáiról beszélünk, akkor vagy a múltba révedve szidjátok a ‘szocikat’, vagy a jövőbe látva előlegezitek meg, hogy mi lesz, ha nem Viktor lesz a ME. Csak éppen a „mostani” tények nem érdekelnek benneteket mindeközben.
    És úgy egyébként senki nem dicsőíti sem az MSZP-t, se az SZDSZ-t azok közül, aki a jelenlegi rendszert itt bírálja. Az is egy szemét bagázs volt – de ez mi alól menti fel a jelenlegi kormányzatot? Mert szerintem semmi alól sem.

  135. 132.

    Mennyivel is szimpatikusabb vagy,
    amikor értelmes emberhez méltón,
    pár száz méter 20.000 forint többletért harciaskodva közelíted a tényállást.

  136. 123: Churchill ezen „idézete” nagy valószínűséggel épp olyan hamisítvány, mint az antifinnugista körök által népszerűsített Treffort idézet. 2001 előtt soha nem bukkant fel.
    Sőt ez igazából két kamuidézet összevonása, ugyanis a „We butchered the wrong pig.” különálló életet él, és így önállóan arra szoktak hivatkozni vele, hogy később Churchill rájött, hogy a ruszkikat kellett volna „lemészárolni”, azaz nem „Lemészároltuk a gaz disznót.” hanem „Rossz disznót mészároltunk le.” értelemben.
    De az International Churchill Society szerint ennek az idézetnek sincs hiteles forrása.
    https://www.winstonchurchill.org/publications/finest-hour/finest-hour-130/riddles-mysteries-enigmas-12
    De már megint egy órát elbaltáztam arra, hogy megpróbáltam egy hülyeségnek utánajárni, hátha van valami valóságalapja… Te vajon miért nem vagy képes magad utánanézni az ilyeneknek amikor Drábiknál vagy a többi kamugépnél olvasod ezeket? Nem zavar, hogy alaptalan hülyeségekre építed fel az érveléseidet?

    Azt ismered, hogy „A lie gets halfway around the world before the truth has a chance to get its pants on.” (Churchill)
    Na, igazából azt se ő mondta valószínűleg, hiába van tele ezzel is a net! 🙂 De ez a mondás legalább igaz.

  137. 137. Tibor bá’

    „Szokásod szerint nem vagy hajlandó megérteni a mondanivalómat. ”

    Értem én, hogy gőzgép, de mi az ami hajcsa ?

    Legfejjebb nem értek egyet vele.

    „Fidesz oly ügyesen változtatta meg a választási törvényt, hogy a szavazatok 44 százalékával kétharmadot kapott.”

    Ez egy legális európai rendszer…. Az angol rendszerben még nagyobb arányú többsége lehetne.
    De ez az MSZP-nek és a Jobbiknak meg a DK-nak is a rendelkezésére áll 44%-al kétharmadot szerezni…
    Csak azok a fránya szavazatok… azok nem akarnak összejönni. Rohadtszemétfidesz….
    Demokráciában meg MINDIG csak azok számítanak, akik elmennek szavazni…
    Akik nem mennek el, azok nem számítanak. Erről tényleg kár vitázni.

    Járai esetében az MNB még ugye „független” volt, és soha nem volt párt tag.
    Ez azt jelenti, hogy az MNB-t a globális tőke irányította és nem a Fidesz.
    Abban az időben még úgy tűnt, hogy az elvárások kiszolgálásával majd az EU-ban minden jobb lesz.
    Hát nem lett…

  138. 142.

    Az arányosságról:
    Angliában most 65 millió ember választott, vagy a volt teljes Brit gyarmatbirodalom 3 milliárd lakosa?

  139. 142: „Ez egy legális európai rendszer”

    Tényleg hülye vagy, ha nem érted, hogy a választási törvény úgy lett átalakítva, hogy jelen helyzetben a fidesznek kedvezzen. Direkt átszabták a választási körzeteket stb.
    Különben mi a lófasz ok volt arra, hogy a meglévő szabályokat átírják, ha nem ez?

    Most már tényleg befejezem veled a diskurzust, mert mindig felnyomod a vérnyomásom. 😀

  140. 141. Avatar

    „Churchill ezen “idézete” nagy valószínűséggel épp olyan hamisítvány, mint az antifinnugista körök által népszerűsített Treffort idézet.

    Nagy valószínűséggel.

    Tudtad, hogy az Aranbullából 7 eredeti készült, és csak egy másolat maradt fenn?
    Akkor az is hamisítvány?

    A történelem tele van bűnjelek, bizonyítékok, dokumentumok eltüntetésével.

    Nyilván se a mai bankrendszer nem büszke rá, hogy Hitlert pénzelte, és igyekszik eltüntetni a nyomokat, és az utalásokat összeesküvés elméletnek beállítani.
    Ugyanez a Treffort idézetről… Napról napra tarthatatlanabbá válik a finnugor elmélet… Nyilván az MTA se büszke rá, és eltüntette a forrást.

    A tények mindkét esetben alátámasztják a „hamisítványokat”.

    Az meg, hogy Churchill elég bárdolatlan volt és sokat káromkodott, az köztudott, nyilván többször is használta a „disznó” kifejezést…
    Az meg valóban nem csoda, hogy a Churchill Society nem rak a kirakatba ilyen idézeket…

  141. 131: „2. Nyilván ha az országgyűlés dönt, hogy migráns jöhet, mert nem lát benne veszélyt, akkor miért ne? például a kopt vagy szír keresztények… ”

    A kormányzásnak több szintje van. Választunk helyi önkormányzati képviselőket, országgyűlési képviselőket és európai parlamenti képviselőket.
    Orbán most épp azon rugózik, hogy Brüsszel ne írhassa elő Magyarországnak… De miért pont az Országgyűlés dönthetne erről? Miért nem az Önkormányzat? Budapest előírhatja mondjuk Pornóapátinak, hogy be kell fogadnia a migránsokat?
    Viktor mindig azon a szinten akarja erősíteni a jogkööket, ahol van esélye a saját akaratát keresztülvinni. Amikor 2002-ben ellenzékbe került, akkor nagyon fontos volt neki, hogy az önkormányzatiságért, meg a népszavazásokért felszólaljon. Amikor megszerezte az országos kormányzási jogot, akkor az önkormányzatiság és a népszavzás már zavarja a hatalomgyakorlásban, ezért visszaszorítja.
    Az EUs normákat, előírásokat is a baloldali kormányokon persze számon kérte, de neki már ne akarjon előírni semmit Brüsszel… A baloldali kormányok mellé soha se állt oda Brüsszellel szemben, De persze ez akkor nem volt hazaárulás, csak amikor őmellé nem akar valaki odaállni.

    „Arra viszont te nem tudsz érdemleges választ adni, hogy mi történne az országban egy sikeres kormánybuktatás után… ” „6 hónapon belül IMF hitel, 15% alapkamat”
    A démonizálás nagyon megy neked, csak épp azt nem veszed figyelembe, hogy az alapkamatot nem a kormány, hanem az MNB határozza meg, a monetáris tanácsban pedig Matolcsy és emberei ülnek.
    Bár ha belegondolok, hogy ebben az évezredben a csúcs alapkamatot épp Járai Zsigmondék állították be (2003. június elején még 6,5% volt, november végén már 12,5%), akkor lehet, hogy Matolcsyék is próbálnának így keresztbe tenni a kormánynak.
    Esetleg azt nem látod 6 hónapon belülre, hogy mindenkinek kötelező lesz heroinista buzinak lenni, és a gyerekeit feláldozni Baalnak, ha nem Orbán lesz hatalmon?

  142. 144.

    Csigavér.
    Mi lett volna az OPNI-val, ha az ápolók bedobják a törülközőt.

  143. 144. Observer

    „Tényleg hülye vagy, ha nem érted,”

    Ez lehet a probléma.

    A választási kerületek meghúzása pár tized százalékot segíthet… Ezt elismerem. De még ez is legális.
    Az ellenzéknek viszont nem tized százalékokon múlik a sikere… Ezt meg neked kellene belátnod.

  144. 142: „Ez egy legális európai rendszer…. Az angol rendszerben még nagyobb arányú többsége lehetne.
    De ez az MSZP-nek és a Jobbiknak meg a DK-nak is a rendelkezésére áll 44%-al kétharmadot szerezni…
    Csak azok a fránya szavazatok… azok nem akarnak összejönni. Rohadtszemétfidesz….”

    Ja, meg az EU parlamenti képviseleti arányok is demokratikusak, csak ott épp nem Orbán nótáját fújják, tehát az ellen lázadni kell. Rohadtszemétbrüsszel…

    145: „Nagy valószínűséggel.”
    Igen, azért nem írtam biztosra, mert nem szánok további 5-6 órát a 99%-ról a 100%-ra való növelésre. De az idézetet te hoztad, neked kéne igazolnod annak hitelességét.

    „Tudtad, hogy az Aranbullából 7 eredeti készült, és csak egy másolat maradt fenn?
    Akkor az is hamisítvány?”
    Ha az Aranybulláról 2001-ben bukkant volna fel az első említés, akkor legalább is gyanús lenne.
    Speciel az Anonymous féle Gesta hitelességét is sokan kétségbe vonták, mert évszázadokon keresztül senki se tudott róla, hogy létezik, csak a XVII. században került elő.

    „A történelem tele van bűnjelek, bizonyítékok, dokumentumok eltüntetésével.”
    Meg hamisításokkal és hazugságokkal is.

    „Napról napra tarthatatlanabbá válik a finnugor elmélet… ”
    Szerinted. A nyelvtudomány szerint meg nem. A matematikusokat se érdekli, hogy ha kétségbe vonod a gyök 2 irracionális szám.

    „A tények mindkét esetben alátámasztják a “hamisítványokat”.”
    Álmodozol. A tények makacs dolgok, és épp az általad hitt hamisiítványok ellen szólnak.

  145. 142 – Attila:
    Már csak Polt Péterrel tartozol. Kurvára kíváncsi vagyok erre mit tudsz összekaparni. 😀

    141 – Avatar:
    Nem kidobott idő, ne sajnáld. Intellektuális tréningben maradsz

  146. 150.
    Annál sokkal többel, másoknak is.
    De hát polt hátán polt…….

  147. Szívesen hivatkoznak az Angol választási rendszerre.

    Döntse el mindenki, lehet-e hivatkozási alapnak használni az alábbi, a Mo-i választási rendszerre nyomokban kicsit, elvében fényévekre lévő Angliai választási rendszert. /nyomokban lóhúst tartalmaz/

    Az egyszerű többségi rendszer ami egyben a legrégebbi is, amelyet ma már szinte kizárólag az angolszász országokban (Westminster-típusú demokráciákban) alkalmaznak. Európában pedig Oroszország kivételével sehol máshol nem találkozhatunk vele. Gyökerei a középkori területi képviselet elvére nyúlnak vissza, amely szerint a képviselők -és jön a lényegi különbség- nem egy érdekcsoport, párt, nézet képviselői, hanem a város, a megye, vagy a tartomány küldöttei. A jelenleg alkalmazott egyéni választókerületi rendszer a 19. századra vált uralkodóvá Angliában.
    Azokban az országokban, ahol ezt a rendszert alkalmazzák, az állam területét annyi választókerületre osztják, ahány parlamenti hely van. Minden választókerület egy képviselőt választ, a választás egyfordulós. Tehát nincs pártlista és döntő a jelölt személyisége. A mi választási rendszerünkkel ellentétben.

    Az emberek szembeállításához felidéznék egy olyan jeles eseményt, amire mindenki emlékezni fog.
    Március 15-e előtt egy-két héttel, kitűzte a Fidesz vezérkar a kokárdát és így mentek a parlamentbe. Sikerült napokon belül megosztani az embereket.

  148. Angol egyéni képviselő választás erőssége, hogy szinte nulla az esélye egy képviselő újraválasztása akiről kiderült nyilvánvalóan, hogy hazug és lopott. Franyó ilyen rendszerben sosem kerülne másodjára parlamentbe. Ezért alapított pártot, hogy listán bekerülhessen, a listákon általában a szarháziak kerülnek be.

  149. 150. Tibor bá’

    „Már csak Polt Péterrel tartozol. Kurvára kíváncsi vagyok erre mit tudsz összekaparni. ? ”

    Polt Péter magyar legfőbb ügyészt választotta elnökévé az uniós legfőbb ügyészek szervezete Rómában.
    Szóval a Fidesz markában van az uniós legfőbb ügyészek szervezete is…
    Én inkább úgy látom, hogy nem annyira a Fidesztől, mint inkább a globális hatalmaktól kapja a súgást…
    Ezért van még Gyurcsaány szabadlábon, mert akiknek megtömte a zsebeit, azok védik.
    Ezért nincs ítélet a vörösiszap ügyében, és ezért kapott Budaházy 13 évet, és ezért lett leállítva az elszámoltatás, mert a háttérben nyugati cégek/emberek vannak, akiket nem illik lebuktatni.
    Ennyire „független” a legfőbb ügyész.
    A Fidesz meg nem tud minden fronton egyszerre harcolni.

    Cserébe te is elmondhatnád, hogy milyen érzés Sorosnak kikaparni a gesztenyét ? ?

  150. 100. malleusorbis”Sikerült megnyugtatnod, hogy nem teljesen kidobott pénz amit a Fidesz propagandára (agymosásra) költ.”
    Elolvastad a hozzászólásomat??? Értelmezted?
    Én csupán a személyes tapasztalataimat írtam meg, kiegészítve a környezetemben élőkével. Mi ebben a propaganda? Agymosás… 🙂
    Ismétlem, nincs semmilyen Fidesz kötődésem, nem nyertem EU-s pályázatot, nem indultam közbeszerzésen. Az infóimat sem kormányoldali hírportálokon gyűjtöm, be, hanem pl. innen is.
    Amikor a Fidesz kormányra került, volt olyan rendeletük ami nekem nagyon jól jött akkoriba, bevallom nagy segítség volt.
    Viszont közvetlen ezután egy másik rendeletükkel azonnal csődbe vitték a húzóvállalkozásomat, Óriási veszteség volt, teljes csőd! Le sem merem írni mekkora összegben ragadt be miattuk eladhatatlan árukészletem!
    Azonban nem ez alapján ítélem meg őket.
    Létrehoztak egy olyan kiszámíthatóbb, magyarbarátabb gazdasági környezetet, ami kedvez az ambiciózus(nem csak párttag 🙂 ) embereknek, lehetőséget ad nekik a gazdasági térnyerésre, valamint kedvez a családoknak, családalapítóknak.
    Gyurcsányék idején a számkivetett kisbetűs magyarnak éreztem magam, mert úgy is bántak velem! Gondolkoztam is erősen a külföldre kitelepülésen! A cigányok szaporítása volt a cél és az ország vagyonának a külföldre mentése! Naponta szembesültem vele. Fuldokoltam a magyarellenes gazdasági döntésekben és az állandó „b..szogatásban! (Kicsit furcsán fogalmaztam, de talán értitek) Most úgy érzem, hagynak dolgozni, érvényesülni! Használhatom a tudásom, tehetségem, tudok előrejutni, családot alapítani! (ez NEM propaganda, ezt én így tapasztalom, így érzem!)
    A fotelfanyalgóknak tökmindegy ki van kormányon! A begyöpösödött lusta embereknek úgysem lesz jó senki sem! Most kiszámítható (ebbe persze én beleszámítom a geddon problémákat is amennyire lehet, de amit írok ettől független) a gazdasági környezet, van növekedés, fogyasztás, családreform, az embereknek (mondjátok ki bátran: Fidesz fanoknak 🙂 ) erre van szüksége, ezt értékelik!
    Nem a Fidesz eredménye, hogy a kormányváltás után, sok szorgalommal és kitartással ismét „felfejlődhettem, Ők csupán a kedvező környezetet teremtették meg ehhez.
    Sokáig lehetne ezt ragozni.
    ——–
    Mint, írtam, hogy ki lopott többet MSZP/SZDSZ vagy Fidesz, nekem egyértelmű! Biztos vagyok benne, hogy asz MSZP/SZDSZ-hez képest a Fidesz kismiska ebben! Nem akarom ismételni magam, de amikor ők voltak kormányon a kezükben volt a média túlnyomó részben, nem volt még FB sem, gyakorlatilag. Szinte nem is tudtuk mi történik a házuk táján. Most a hatalomba visszakapaszkodni akaró ellenzék önti az arcunkba az ellenpropagandát! Ha igaz, ha nem! Mindegy csak lehessen uszítani az egyszerű embereket. (Ha bejön akkor persze ők(átlagember) persze már nem fognak számítani…) A Fidesznek jutó uniós támogatások „lefölözése” és egyéb lopások” maximum lepotyogó apró szotyihéj, az ország korábbi (MSZP/SZDSZ) „privatizálásához” és kiárusításának „lefölözéséhez” képest!
    —————-
    Folyt. köv.

  151. …folytatás:
    —————-
    Tibor bá’ félreértesz! Én nem kritizállak csak nem értem ezt a makacs ellenszenved a többi (más témájú) írásod fényében! (pl.
    – az emberi természetben van kódolva, hogy ha valaki közel jut a tűzhöz, többet fog lopni;
    – Brüsszel; Migránsok; Soros témák;
    – Zsidók túlsúlya a médiában–ezek eltávolítása–;
    – libsi-buzi emberek más észjárása, frusztrált gondolkodásmódja-> ezek potenciális eltávolítása a vezető pozíciókból;
    – Forint elleni támadások, ezek megoldása, pl. manyUP lenyúlás,
    – nyugdíj és demográfiai problémák, korábbi kormány idején csúcsra járatott devizahitelek
    – cigányok visszaszorítása, (pl. kevesebb segély, inkább adóalapcsökkentés)
    – tőlünk nyugatra távozók előbb-utóbb történő hazatelepülése (de addig is küldenek haza egy kis pénzt… 🙂 ).
    Ezek mind-mind korábbi írásaid témái, amik, (nem azt akarom mondani, hogy felmentik a kormányt), de azért más fénybe helyeznek sok kormány-döntést!
    —–
    A jelenlegi kormánynak is van sok bűne, sok szemétséget csinált, én is tudom elismerem! Sok döntésükkel abszolút nem értek egyet!
    Azonban ezek többsége nem a magyarság ellen történt, nem a külföldiek parancsára (néhány kivételtől eltekintve), és valljuk be …sokat javult az életszínvonal (aki nem hiszi nézzen körül a városokban, parkolókban, áruházakban, köztereken, éttermekben, szállásadó helyeken, fesztiválokon stb.stb.)
    —-
    Az oligarchák elképesztő gazdagodásáról:
    Engem azért nem érdekelnek a Fidesz haverok, a Fidesz oligarchák elképesztő gazdagodásai, még a Mészáros Lőrinc sem, mert politikai szempontból ezt így kell csinálni. Ha Én lennék „fent” én is igyekeznék kiépíteni egy anyagilag is erős támogatói réteget: akire számíthatók az egyre mérgesebb politikai csatározásokban. (Ezek az emberek azért erősen magyar kötődésűek) .
    pl. Emlékezzünk vissza, az Orbán-Medgyessy választásra: ment a plakátharc ezerrel (az MSZP plakátok száma+ a médiaszereplésük többszöröse volt a Fideszének, nem lehetett nem észrevenni. Nem számított a pénz, volt dögivel),
    a szocik izomból, lesöpörték a csóró Fideszt. Persze, mert alapból is mögöttük álltak a pénzemberek, + a külföldi rablótőke is öntötte rájuk a pénzt, mint ahogy most is!
    Én nem felejtek! Ezer meg egy emlékem van a múltból az akkori lopásokról, országkiárusításokról, „elnyomásról” stb.
    Röviden: a Fidesznek ki kell építenie a saját oligarcháit, különben elveszik. Eltapossa a külföldi libsi tőke, aztán jöhetnek a „sárvérűek” délről + a brüsszeli „magyar” kormány. Komolyan, ezt Ti nem így látjátok?
    —-
    —-
    Összességében Én arra, az itt tapasztalható össztűzre próbálok reagálni, melyben nem értitek, hogy valaki, hogy az ördögbe lehet elégedett a Fidesz politikájával, és miért szavazna ismét rájuk! (tudom…tudom.. az a valaki egy agyatlan Fidesz fan… ezt már leírták itt sokan!)

  152. 149. Avatar

    „Álmodozol. A tények makacs dolgok, és épp az általad hitt hamisiítványok ellen szólnak.”

    Hogy ki álmodozik, és ragaszkodik a kincstári maszlaghoz, az majd kiderül… vagy talán nem…

    Az viszont tény, hogy amerikai és brit bankok pénzelték Hitlert, hogy verje le a Szovjetúniót… De nem követte az utasításokat, és saját útját járta.
    Ezért meg kellett büntetni.

    Ami meg a „nyelvtudományt” illeti, az utóbbi 150 évben alaposan megváltozott, csak az Akadémia sunnyog, mert még sokak exisztenciája függ a finnugor elmélethez körömszakadtáig való ragaszkodástól.
    Nézz utána:
    Marácz László: A finnugor elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból
    Egyébként hatalmas tömegű, genetikával és régészeti elemekkel is alátámasztott kutatások eredményeit is megtalálhatod, ha akarod.
    De tudom, néha egyszerűbb sodródni az árral és a tekintélyelvű tudományosságot követni, mint fellebbenteni a politikai érdekek kusza szövevényét egy-egy „tudományos” állásfoglalásról…

  153. 157: Atila (PV)
    Erről a nyelvtudomány-témáról beugrott, hogy éppen a finnugrizmus lufija takarta el az akkoriban ébredező másik irányt (ami azóta is tabu)
    Kis érdekesség a héber-magyar nyelvrokonságról:
    (Magyar Zsidó Lexikon 550.o.)
    A magyar-héber nyelvrokonság gondolatát a reformáció kora teremtette meg. Sylvester János, a legelső magyar nyelvész 1539. kiadott latinnyelvű grammatikájában héber nyelvtani formákkal magyarázza a magyar nyelvi jelenségeket (birtokos személyragozás, tárgyas igék ragozása stb.). Szenci Molnár Albert (1610) főleg a hangok kiejtésében, a névelő használatában látja a két nyelv egyezését. Gelei Katona István pedig 1645. arra az eredményre jut, hogy a magyar nyelv a zsidón kívül más nyelvvel rokonságban nincsen. Komáromi Csipkés György (1655) a magyar nyelv formagazdagságát a héber fölé emeli. Medgyesi Pál 1650. írt könyvének előszavában újból hangoztatja, hogy a magyar nyelvet legméltóbban a zsidóhoz lehet mérni és ezt a nézetét a két nyelv grammatikai hasonlóságával igyekezett hihetőbbé tenni. Érdekes hangtani egybevetést adott Tótfalusi Miklós a helyesírásról szóló művében (1684), melyben annyi a héber betű és szó, hogy a szemlélő hirtelenében héber nyelvtan könyvnek hihetné. Otrokocsi Fóris Ferenc Origines Hungaricae c. híres latinnyelvű könyvében (1693) a magyar szókincs számtalan szavát a héberből származtatja. Szerinte még a «magyar» szó is héber eredetű. Azonos a héber gur igével, illetve annak főnevével magur-ral, legközelebb áll hozzá a szó chaldeus alakja : mager = szomszéd. És valóban, írja, őseink Arameában a szírek, chaldeusok stb. szomszédai voltak. Pápai Páriz Ferenc (1708) a magyar írást, a névelőt, az igei szemólyragokat hozza fel bizonyítékul a két nyelv rokonságára. Bél Mátyás, Kalmár György (Prodromus 1770) újabb bizonyítékokkal igyekeztek megalapozni nyelvhasonlító elméletüket. A Debreceni Grammatica (1790) szerzői némi kritikával szintén elfogadták a héber-magyar nyelvhasonlítás művelőinek álláspontját, Beregszászi Pál (1797) pedig egész nyelvtanunk struktúrájában a héber nyelvi jelenségek megfelelőjét mutatta ki. A héber-magyar nyelvrokonság eszméjének még a XIX. század elején is akadtak hívei; a két nagy magyar nyelvész, Révai Miklós és Verseghy Ferenc. Ők azonban már szűkebb körre vonták a két nyelv egyezésének bizonyítékait.

    Utolsó romantikusa ennek a nyelvészeti iránynak Horváth István, ki abban a hitben élt, hogy a Biblia elején a magyar nemzet őstörténetét olvassa és hogy a két nyelv közül a magyar volt az átadó, a héber az átvevő nyelv (Rajzolatok 1825).

    (folyt. köv.)

  154. Aranyos 93-94-155-156.

    Hát érdekes egy szemüveget hordasz.
    Gondolom a HAZAFI magyar jelentésére még mindig nem szántál időt.

    Nem lehet szó nélkül elmenni mellette.
    „Lopnak? Igen! …ééééés! Egészségükre váljék! Cserébe kapunk is valamit!”

    Gondolom Te is jó szívvel neki adod minden földi javadat egy jelenkori magyar „fiatalnak”, aki este benézne hozzád, elvisz minden értékedet, esetleg még nejedhez is hozzápiszkál, aztán felpakol, majd hozzád vág egy félig leszopott nyalókát.
    Ez ugye OKÉ, mert hát kaptál is valamit.
    Kicsit sem disszonáns?

    „TESCO parkolója tele autóval! Tömve minden áruház pláza vásárlókkal!”
    Mert véletlenül sem a multiknak áll a győzelmi zászló, a magyar kiskereskedők közül meg évi 6.000 bolt bezár (KSH). Ehhez képest a kisker „csak” 4-6%-al nőtt (KSH) amit a torzító tényezőtől „véletlenül” elfelejtenek megtisztítani. Mert ha nő az idegenforgalom, természetesen vásárolnak is azok a pl. külföldiek.
    Meg hát az a fránya netes pénztárgép. Ezek szerinted nem torzítják a statisztikát?

    jólét ? Igen, mert mindenki egyre jobban él (itthon bár nem mindenki mondhatja el, én is jelentkezem), de a románok is, az albánok is, az oroszok is, stb. , de a venezuelaiak nem. Akkor most mi van?
    Kié az érdem? Ja hogy annyit nem lopnak, hogy még éhen is haljunk?

    Autókereskedés: Nálunk éppen tönkrement a 20%. Nem bírt el többet a piac. Sopronban lakik a haverod?
    A szervízből is azért jól „eltengődtek”.
    De elemzési szempontból a hatás:
    alacsony volt a korábbi évek bázisa. A magyar gépjárműpark átlag életkora 2 évet öregedett az utóbbi években. Magyarul az átlagpógár alól kirohadnak az autók és most annyira életoptimista lett, hogy bele mer vágni egy új kocsi vásárlásába.
    Persze ez a tényen nem változtat, hogy növekszik az eladások száma, csak nem mindegy milyen adatot, miért azt nézzük, de főleg kinek az érdeme. Mert még téves következtetésre is juthatunk.

    „A középosztályt próbálják erősíteni amit minden politikus nyugaton és az USÁban kiírtani akar.”
    Mindjárt sírva fakadok. Haj de szeretnék azon a kiirtásra váró luxemburgi átlagember életnívóján élni.
    Épp a napi oktatás színvonala nem ideillő példa.

    Kissé olyan optimista vagy, mint a Philip Kotleri szakállas marketing story-ban a cipőügynök, aki Afrikából azt telegrafálja haza, hogy „főnök! Itt mindenki mezítláb jár! Több millió cipőt adhatunk el. „
    Míg a másik cipőügynök: „Főnök! Itt senkinek sincs pénze, itt mindenki mezítláb jár”
    Te az első cipőügynökhöz hasonlítasz…..
    Kérdés melyik a valós tény és hol az egyetemes igazság.
    És főleg közben a cipőtlen csóri benszülött néger mit érez.

    Szóval nem mindegy melyik hegytetőről nézel szét és meddig látsz el.

  155. 154: „Polt Péter magyar legfőbb ügyészt választotta elnökévé az uniós legfőbb ügyészek szervezete Rómában.”
    2011-ben 1 évre. Most épp az ír Mr Peter McCormick az elnöke.
    De ez a szervezet nem EU szintű ügyészség, hanem az Európai Bizottság egyik tanácsadó szerve. Consultative Council of European Prosecutors (CCPE)

    „Szóval a Fidesz markában van az uniós legfőbb ügyészek szervezete is…”
    Most úgy csinálsz, mintha Te nem tudtad volna, hogy ez a pozíció már rég nem aktuális neki? Vagy mintha ez a pozíció a hazai legfőbb ügyészi poszt EU szintű megfelelője lenne (lett volna)?

    Az Európai Ügyészség [European Public Prosecutor’s Office (EPPO)] felállítására való törekvések jelenleg is zajlanak. Magyarország pont az ezt nem támogató 5 ország között van.
    Polt 2001 óta egyhuzamban legfelsőbb ügyész, szóval az összes korrupciós ügy és EU pénz lenyúlást az általa irányított szervezetnek kellett volna kivizsgálni. Mint tudjuk, marginális esetben kezdték el akár a kivizsgálását is a nyilvánvaló lenyúlások esetén is.
    Az újonnan felállítandó Európai Ügyészség épp az EU pénzek elköltésének jogszerűségével kapcsolatban kapna hatáskört. Van aki szerint pont ezért nem szeretnénk mi ezt:
    http://hungarianspectrum.org/2017/01/29/an-eu-prosecutors-office-would-be-a-heavy-blow-to-viktor-orban/

  156. 157: „Ami meg a “nyelvtudományt” illeti, az utóbbi 150 évben alaposan megváltozott, csak az Akadémia sunnyog”

    Ennek azért ellentmond, hogy pl Finnországban (pl Helsinki egyetem) is finnugor nyelvekről beszélnek továbbra is, és ezek közt tartják számon a magyart, no meg Marácz saját munkahelyén, az Amsterdami Egyetemen is. Ahol egyébként Marácz nem nyelvészeti területen dolgozik, hanem kelet-európai történelemmel foglalkozik. Szóval ha a saját kollégáit se tudja meggyőzni, az is az MTA sunnyogása?

    „Egyébként hatalmas tömegű, genetikával és régészeti elemekkel is alátámasztott kutatások eredményeit is megtalálhatod, ha akarod.”
    Elég sok ilyet is olvastam, csak épp ezeknek nem sok relevanciája van nyelvrokonsági kérdésekben.

    „De tudom, néha egyszerűbb sodródni az árral és a tekintélyelvű tudományosságot követni, mint fellebbenteni a politikai érdekek kusza szövevényét egy-egy “tudományos” állásfoglalásról…”
    Máskor meg még könnyebb hinni abban, ami nekünk épp szimpatikus, figyelmen kívül hagyva minden érvelést, és összeesküvés elméletekkel vádolni, aki mást mond.

  157. 154 – Attila:
    Ezzel a rizsával akarod lefedni Polt Péter maffia ügyész szégyenteljes tevékenységét? Kifejezetten sértésnek veszem, hogy ennyire hülyének nézel. Azt pedig tudnod kellene, hogy kifejezetten Observer kérésére baszhatod itt a Zsófit. Jelenlétedből már semmi értelmes dolog nem származik. Használd ki hátralévő rövid életed, pufogtass még el egy-két baromságot.

  158. 162: „kifejezetten Observer kérésére”

    Nem lehettem józan… 😀

    /Tibor bá’, ha visszanézed, Attila frankón felpörgette a dolgokat. Van pár lelkes ember, aki utánanéz az állításainak /és meg is cáfolja sorra/, szóval zajlanak az események, egy csomó érdekes dolgot olvastam el így, egy csokorba gyűjtve. /

  159. Attila
    Neked is ajánlom ezt a cikket figyelmedbe:
    https://kuruc.info/r/26/173499/

    nem kell ide betelepítési kvóta; a fijjuk irtóra találékonyak, ha a szükség megkívánja.
    Most pl. ösztöndíj. Csak a diákok korhatárát kell ügyesen belőni; 16-60 év?

  160. 162. Tibor bá’

    ” Polt Péter maffia ügyész szégyenteljes tevékenységét? ”

    Legalább pont ma ne „maffia” ügyészezzél amikor Soros is maffiaállamozik…
    Igaz, most már hivatalosan is egy csónakban eveztek….

    Az előző garnitúra úgy tömte ki a nyugati haverjait, hogy közben belezakkant az ország.
    A mostani kormány úgy tömi ki a holdudvarát, hogy közben nőlnek a fizetések egyensúlyban az államháztartás, csökken a munkanélküliség…

    Most tegyük vissza a libást vagy az igazmondó Ferencet, mert egy gázszerelő megszedte magát? Hát… próbálj ezzel kampányolni, oszt majd meglátjuk.

  161. 164. előforduló

    „nem kell ide betelepítési kvóta; ”

    Itt a vég. Pofa csattan a kövezeten !! Most végre lebuktattad a kormányt.
    Egymillió diákot fog felvenni… (talán pont a CEU-ra) a Fidesz.

    Ha jól emlékszem, te próbáltad kielemezni a kvóta népszavazást… De ezek szerint nem ment.
    Ha jól emlékszem abban nem volt szó arról, hogy soha senki nem jöhet, tanulni se…

    De te szemfüles vagy és átlátsz a szitán !
    Itt nem arról van szó, hogy hosszútávú kapcsolatokat alakítsunk a világ összes régiójában, ki tudja mit hoz a jövő alapon…
    Á dehogy…. Ördögi terv részeként gender studies-ra felveszi a komplett Iszlám államot, mert őseink elkúrták a tatárokkal meg a törökökkel is, mert nem szövetkeztek velük… De most szövetkezünk, és együtt rohanjuk le a bűnös nyugatot a bátor dzsihadistákkal…. És tulajdonképpen Soros is Orbánnak dolgozik…

    (hmmm…. ebből a furcsa ízű italból ma már nem iszom többet)

  162. 158. Vaszil

    „Biblia elején a magyar nemzet őstörténetét olvassa és hogy a két nyelv közül a magyar volt az átadó, a héber az átvevő nyelv (Rajzolatok 1825).”

    Nagyon nem meglepő… A magyar őstörténet, ősvallás egy nagyon régi alapból Zoroaster/Zarathustra korából, sőt előbbről táplálkozik, és a zsidó Ószövetség is innen emelt ki részeket magának.
    A sumér-magyar nyelvrokonsággal is főleg az a baj, hogy kultúrálisan megelőzi a hébert, és ez nem mutat jól a „minden a zsidó kultúrával kezdődőtt”, már bevett koncepció mellett.
    Viszont megmagyarázza az átvevő-átadó kapcsolatot, beleilleszthető a tatárlaki korong meg az, hogy az olasz Alinei szerint a magyar és az etruszk is rokon, és vagy 40 000 éves a Kárpát medencében.
    Ezt sajnos nehéz összehozni a görbelábú gyilkosokkal, akiket a besenyők rugdostak be a Kárpát medencébe, és a saját ruházatuk elnevezeseit is az itteni szlávoktól tanulták meg…

    Kiváncsian várom a folytatást !

  163. 165:
    „” Polt Péter maffia ügyész szégyenteljes tevékenységét? ” -Legalább pont ma ne “maffia” ügyészezzél amikor Soros is maffiaállamozik… Igaz, most már hivatalosan is egy csónakban eveztek…. ”

    A Polt Péter tevékenységére válasznak halovány, viccnek gyenge, vádnak simán nevetséges. Te magad pedig ezzel feleslegessé váltál.

  164. 166.

    Szomorú , hogy a lipótmezei műintézmény véglegesen bezárt.
    Azóta nem találod a helyed.

  165. 167: Attila (PV)
    Két lehetőség van a szellemi fölény elérésére és megszerzésére, a gyorsabb módszer az ha folyamatosan és konzekvensen hülyézek másokat, a másik út lassabb és nehezebb mert időigényes és csapdákkal teli tanulmányokba kezd az ember. Nem statisztikákat nézeget… Ezért kezdtem héber nyelvi-vallási-filológia tanfolyamokba – de kell még egy-két év (nem semmi a téma!)

  166. „Mostanában párszor kivágták nálam a biztosítékot.
    Azok Sorosoznak, akiket Soros kapart ki a falu széli szegényházakból, és taníttatott, s ma már milliárdosok, ha éppen nem az ország leggazdagabbjai? Azok Sorosoznak, akiknek a pártját, a mai állampártot Soros György pénzéből indítottak be? Azok Sorosoznak és amerikáznak, akiket Mark Palmer segített és védett, vagy védetett meg?
    Azok Simicskáznak, akik Simicskával közgépesítették a közpénzt éveken át, akik százmilliárdokat hoztak össze a Simicska-Nyerges duóval?
    Azok Simicskáznak és Sorosoznak, akik Simicskát Pénztáros Lőrincre, Sorost valamelyik …sztáni oligarchákra, Mark Palmert és az USA-t pedig Putyinra, és a keleti illiberális államokra cserélték?
    Aki megvédte a nyugdíjamegtakarításainkat, az akarja most megvédeni a magyar családokat?
    Egy zsírnáci „Péter Niedermüllernek és Benedek Jávornak” hívhatja a MAGYAR EP képviselőket, miközben 2 ezer millió forintot nyomat át a saját számlájára egy sportszövetségtől?
    Az komcsizik, az beszél állampárti beidegződésekről aki az egykori állampárt kutatóintézetében dolgozott és a legvadabb komcsi előnyöket vette igénybe anno, ma pedig az új bolsevik állampártot szolgálja pártszolgálatosként?
    Lehet ebben az országban állami szinten uszítani, gyűlölet kelteni, árulni, csalni, lopni, hazudni és közben az embereket egymásnak ugrasztani?
    Hogy a francban van az, hogy az egyik állami vezető még a babáját is milliós fizetésért tartja, miközben a miatta otthonukat vesztett devizahitelesek utcára kerülnek? S talán pont az ő megsarcolásukból fizeti a babáját?
    Hogy a fenében van az, hogy a másik kormányoligarcha cicája aranyat eszik, miközben még gyereknapon is gyerekek állnak sorban az ételosztáson?
    Hogy az életbe van ez?”

  167. Politikai „gyöngyszemek.”
    „Akik feljelentik a magyar EU-s pénzek ellopását, az Rákosista és a nyilasok szellemi örököse!”
    (Lázár)

  168. egészen elképesztő, hogy a népvándorlás ügyébe az egyszerű jóskapistát is bevonták, aki visszasírja, hogy bezzeg régen milyen jó volt, mert az asszonyok három – négy gyereket is szültek, otthon maradtak és amíg a férjük az autóversenyt nézte a tv-ben, addig a nők a zoknikat párosították.
    Bezzeg régen…
    Kisemberek nyilatkoznak a menekültekről, Sorosgyörgyről, szinglikről, demográfiáról, összeesküvés-elméleteket gyártanak…
    Letelepedési kötvény vagy mifene…aktív és alvó külföldi szakemberek nagy számban vásárolják. Műveleti területnek számítottunk a Varsói Egyezményben és most a Natoban is.
    Hőzöngés ez csupán ,,normáliséktól”, akik májusban már klímáznak, októberben már fűtenek. Tíz fekvőtámaszt nem tudnak megcsinálni, egész évben melegvízben fürdenek, de konkrét véleményük van az okostelefonos menekültekről, Brüsszelről is.
    ,,a magyar lakosság tűrő – és túlélőkészsége nem értelmezhető a kritikus infrastruktúrák részleges sérülése esetén sem”, csak hogy idézzek egy szakembert.
    Itt meg elbeszélnek Tolnába – Baranyába.

    Ha az életed nem megfelelő, akkor változtass rajta! Végezz belső önmunkát, fejleszd a személyiséged, tanulj, erősítsd a tested, olvass szépirodalmat is és megváltozik a világ…

  169. 172: János
    “Ha az életed nem megfelelő, akkor változtass rajta! Végezz belső önmunkát, fejleszd a személyiséged, tanulj, erősítsd a tested, olvass szépirodalmat is és megváltozik a világ”

    Üde színfolt vagy az itt előfordulók között, aki nem csak észt oszt és a másik elmeállapotáról ad „szakvéleményt”, hanem a nehezebb utat javasolja és komolyabb önfejlesztésre, tanulásra bíztat…

    Apró örömök az életben 🙂

    Mert valóban kegyetlen nehéz a „kisemberek” sorsa, mivel leginkább azok akik olyan kérdésekkel foglalkoznak, amiket nem tudnak megváltoztatni és ezért a másikat dumálják le

  170. 173.Vaszil

    Aki ide ír az észt oszt, vagy legalábbis akar. János tényleg üde színfolt volt ezzel a hozzászólással!

    A jó ezekben(amit magam is mindig mondok), hogy tágítják a látómezőt. Sokan olvassák ezt a blogot és fontos, hogy ilyen véleményeket is olvassanak. Az oldal célja ez lenne, és ez is a felelőssége.
    Minél több példa(vélemény)állna a rendelkezésünkre annál jobban ülne „az értelmes emberek vitafóruma” jelző.

    A valóság, hogy az ismeretek és az emberi viselkedésből fakadó konklúziók, következmények nagyívű tárgyalása ugyan sokszor személyes tapasztalatokból, ám nem elég fejlett alapokról történik. Emiatt itt sokaknak nem lesz előrelépés.
    És ezért János utolsó bekezdése nagyon igaz és megszívlelendő mindannyiunknak!

  171. 174 – Vaszil:
    Áruld el nekem, hogy lehet valakit önfejlesztésre, tanulásra biztatni, akiről nem tudni, hogy 22 éves-e vagy 93, nyolc általános végzett-e vagy van 3 diplomája, esetleg egyetemi előadó és beszél négy nyelvet? Szerintem, ha itt valaki észt oszt, az éppen te vagy.

  172. 172. János
    Te valszeg agglegény vagy.
    Ugyanis az van, hogy Örvendve és nagy lelkesedéssel fogadtam fenti csokorba szedett tanácsaidat, mivelhogy már mióta, hogy szeretnék változtatni életemen…
    És akkor odaállok a nejem elé hogy izé… hát önmunka, fejlödés, szépirodalmi elmélyülések, ahogy mondtad volt.
    Válaszul rámförmed a fehérnép, hogy ” és akkor majd ki fogja levinni a szemetet,vagy elmosogatni, esetleg én?”
    És jól megrugdalt ez a némber.

  173. 177 – bálint:
    Agglegény, sőt született agglegény.

  174. 172. János
    Most a legkomolyabban:
    Mindaz, amit ajánlasz, szép és igaz, de attól még nem változik a világ élete jobbra.
    Népek, országok közös, kollektiv sorsot élnek, nem mindig, sőt majd soha sem a legoptimálisabbat, hanem azt, amit politikusaik, oligarcháik, uralkodóik elérhetővé tesznek számukra.
    Amit ajéánlasz, az jó arra, hogy kissé jobban érezzed magad egyénileg, de csak ennyi.
    Nem mondom, jobb mint a semmi.

  175. 176:

    Vaszil?
    Nem János hozzászólásához szóltál hozzá véletlenül?

    Hiába na, aki tévedhetetlen az tévedhetetlen.
    Nehogy beismerd, mert kitér az olvasótábor az ateizmusból. 🙂

  176. Kijelentő mondatok, személyemről ismeretlenül.
    Még Jézuskának sem sikerült megváltoztatni a világot.
    A világ élete? A te életed? Volt életed? Megéled?
    Választhatok és gondolkozhatok szabadon?
    Agglegény? Közöd? Tipikus előitéletes kijelentés.
    Család vagy gazdasági szövetség? Mennyiségi vagy minőségi gyerekszaporulat?
    Te melyiket választod? A kék vagy a piros pirulát? Ki is lehet lépni a kísérletből…

  177. Az értelem -azon fokozata ahonnan egyáltalán el lehet indulni- egyik ismérve, hogy nem ítéli meg alacsonyabb rendű megnyilvánulását. Pusztán azért mert tisztábban van vele,
    hogy hova fejlődhet még önmaga is és mennyi hiányossága van. Úgy is mondhatnánk, hogy az is egy tudás, hogy mennyi mindent nem tudunk még személy szerint, így elvész felsőbbrendűségünk érzete csak azért mert ugyanazon az úton sokan kullognak mögöttünk és a társadalom észpiramisában kicsit feljebb vagyunk. Akik egy-két lépcsővel még feljebb vannak azok kevéssé nyilvánulnak itt meg, mert kb. olyan nekik velünk beszélgetni mint nekünk egy 3 ált. iskolás beszédhibás cigánygyerekkel.
    Aki kijelentéseket tesz másokra az -saját szavaival élve- szánalmas hozzáállását bizonyítja, ahelyett, hogy előre igyekezne. Ilyenekkel „vitatkozni” „értelmetlen”.
    De itt egyszerűen elintézik: Hülye vagy, elment az eszed stb.

  178. 181-182:
    Kezet foghattok. Értelmetlen zagyvaság, amit összefirkáltatok. Mi lenne, ha egyszerű magyar (lehetőleg) tőmondatokban írnátok le véleményeteket. Tanuljatok Irénkétől. Ő pont azt írja le, amit gondol, és milyen érthetően! 😀

  179. 183.
    Igen. Így visszaolvasva, kicsit nehezen érthető. Többszörösen összetett az egyik mondatom.
    De lényegileg nekem mindkét hozzászólás értelmezhető-ami nem meglepő, hiszen az egyiket én írtam – és teljesen világos.
    Az, hogy valakinek teljes zagyvaságnak tűnik mind a kettő, az már nem olyan nagy probléma. Hisz pont erre utalnak a hozzászólások.

    Valakinek a Mátrix című film korszakalkotó, mert segít,
    irányt mutat és érti a filmet. Valakinek meg egy érdekes fantáziatermék.
    Még a Hollywood-i seggfejek is asszisztáltak hozzá, pedig pont őket, az ő erőltetett rendszerüket támadja. Nyilván ők sem értik, hogy hogyan mutatja be a tudat és az isteni rendszer működését, igaz csak nagy vonalakban.
    Persze Dajtás is hülyeségeket szokott beszélni-szerinted, szerintem meg pont, hogy nem.
    Amúgy egész értelmes „lenne”, de ez a mániája, szinte érthetetlen. De lehetne példának hozni Kedves Lorándot, ő is biztos szimplán hülye volt.
    Azért mert nem értünk valamit, még nem biztos, hogy badarság.
    Sok mindent nem értek én sem, de ez lehet a felfogóképességem hiánya is, vagy csak információm nincs a témáról, mint pl. neked a szellemvilágról. Egyszerűbb leszólni a másikat.

  180. Tanmese

    Egy magyar,fehér ,kaukázusi species, keresztény, férfi, befogad a házába egy
    legeslegkevésbé sem bizalomgerjesztő, rosszarcú , piszkos sebesült
    cigányembert és orvost hív hozzá, aki ellátja annak súlyos sebeit.
    Ha ez nem történt volna meg , a cigány nagy valószínűséggel meghalt volna.
    A segítség az utolsó pillanatban érkezett.
    A szomszédok figyelmeztetik, hogy ki fogja őt rabolni, esetleg a
    lányát majd megerőszakolja a vad alulszocializált – „ettől minden
    kitellik” – befogadott.
    – Nem lesz ennek jó vége ! – károgják.

    Hogy a későbbiekben mi történik nem tudjuk meg, mert eddig a történet.
    Emberi életmentés történt és a megmentő kényelmetlenségeket,
    költségeket és jelentős kockázatot vállalt.
    Akármi is fog történni , ő úgy ítélte meg, így helyes cselekednie.
    Ezen egyetlen tette, igazi keresztényre, humanistára vall.

    Te meg úgy cselekszel majd, ha úgy hozza az élet, ahogyan a te lelkiismereted diktálja.
    Olyan véleményt alakítasz ki, amilyen neked tetszik.

  181. 184 – Balázs:
    Valamit újabban kihagysz a számításból: ezen a szemétdombon én vagyok a kakas, nem te. Ezt nem észlelni eléggé balga dolog, amikor ez sokkal nyilvánvalóbb, mint a szellemvilágod.

  182. 180: Irénke
    „Nem János hozzászólásához szóltál hozzá véletlenül? ”
    De csak itt úgy mozognak a bejegyzésszámok, hogy mire leütöm az entert már nem aktuális az „észosztásom”… Vagy másnap jelenik meg – széttolva a sorszámokat.
    De legalább szellemi produkcióra készteti a megfejtőt 🙂

  183. 187

    ……………Sivatagnyi értéktelen homok…………………… sitthegyek…..
    …………több hónapi szorgalmas ásás után, egy egy aprócska gyámánt.
    De a szellemi kincskereső nem lankad, szenvedélyesen keresgél ……tovább ……….fáradhatatlanul.
    ………………………………………………………..

  184. Fórumozási egyszeregy

    Ha nem érted amit ír, ő a hülye nem te, ez egészen egyértelmű.
    Ha nem tetszik amit ír , nincsen ínyedre , kössél bele a személyiségébe, biztosan találsz támadási felületet.
    Ha mégsem, akkor találj ki egyet és vádold meg azzal.
    Ha visszabeszélni merészel, akkor légy vele még durvább.
    Szard le a szalonképességet és az igazságot, azok csak akadályoznak a sikerben !
    Ha végül valaki elküld a kurva anyádba, könyveld el fölényes győzelemként.
    Soha ne add fel , mert te vagy a jobb a többiek mind balfaszok !

    🙂 🙂 🙂

  185. 185 Akalawago

    Ezt a tanmesét nagyon lecsupaszítottad, nincs meg az a kontextusa mint a valós helyzetnek.
    Egyrészt itt többnyire egészséges fiatal emberekről van szó, akiknek nagy része egyszerűen a magasabb életszínvonal reményében, és kalandvágyból indult útnak, sokan az alkalmazkodás legcsekélyebb szándéka nélkül.
    Másrészt a kibocsátó térségek olyan mérhetetlen utánpótlási potenciállal rendelkeznek, amelyek ennek a szívóhatásnak logikusan nem fognak ellenállni, hogy esély sincs ennyi embert befogadni anélkül, hogy mi is bele nem rokkannánk.
    De tegyük fel, hogy morális alapon kezelve mindenki adná magát ehhez a folyamathoz, és megpróbálnánk mindenkinek segíteni, amíg gazdasági potenciálunk ezt megengedi, és saját családjainkat nem veszélyezteti.
    A folyamat potenciálját tekintve ez egy végtelen és gyorsuló beözönlést eredményezne, a befogadó teljes összeomlásáig, mert ugyan mitől állna le a beözönlés?
    Vagy úgy gondolnád, hogy ez nem számít, fő a segítőkészség? Vagy esetleg majd ha elérjük a befogadóképességünk határát, akkor új törvényeket húzunk, és ami tegnap még elvárt hozzáállás volt, az holnaptól praktikus alapon tilos lesz?
    Arról nem is szólva, hogy a nyugati államok nyilvánvalóan már most sem emberbaráti szempontok alapján támogatják a befogadást, ezt legfeljebb eszközként használják a befogadó népesség körében, és nincs kétségem róla, hogy ha elérnék a kitűzött céljukat, akkor rögtön véget vetnének a folyamatnak, legyen bármilyen drasztikus is az ehhez alkalmazott módszer, és a kihasznált idealista csak kapkodná a fejét, hogy mi történt. Aki meg közben áldozatául esett a folyamatnak mindkét fél részéről, az úgy járt…
    Szóval szerintem az a minimum, hogy megvizsgáljuk a migránsok hátterét, és csak azt, és annyit engedjünk be, akit mi arra alkalmasnak találunk, és még akkor is vállaltunk kockázatot, de legalább nem engedjük a folyamatot elszaladni a kezelhetetlenségig.

  186. 189 – Akalawago:
    Úgy tűnik itt nem érvényes az egyszeregyed. 185 alatt elég nagy baromságot hoztál össze, és lám hubab milyen szépen megválaszolt. – Az itteni egyszeregy ennél rövidebb, és értelmesebb: Írj úgy, ahogy azt a bloggazda elvárja. Ha ez nem sikerül, akkor először csak cenzúrát kapsz, ha nem jön meg az eszed, akkor végképp törölve leszel.

  187. Értem én, csak az nem világos nekem, tényleg nem, miért nem értik ezt az egyszeregyet
    Európa vezetői ?
    Frapáns helyzetjelentés, bár minden szavával nem értek egyet, kétlem például, hogy az utóbbi három évben Németországba befogadottak, úgytudom közel kettőmillió fő növelték volna az ország GDP – jét.
    Tízből hat homokzsák és még optimista is voltam.

  188. 190
    Kedves Hubab

    „Egyrészt itt többnyire egészséges fiatal emberekről van szó, akiknek nagy része egyszerűen a magasabb életszínvonal reményében, és kalandvágyból indult útnak, sokan az alkalmazkodás legcsekélyebb szándéka nélkül
    Másrészt a kibocsátó térségek olyan mérhetetlen utánpótlási potenciállal rendelkeznek, amelyek ennek a szívóhatásnak logikusan nem fognak ellenállni, hogy esély sincs ennyi embert befogadni anélkül, hogy mi is bele nem rokkannánk”

    Ez így ebben a formában egyszerűen nem igaz, nem tényeket írtál
    hanem a kialakult álláspontodat támogattad meg a tények tendenciózus eltúlozásával.Vedd sorba, egyenként kritikusan, az egyes állításaidat és be fogod látni!

  189. 193 – Akalawago:
    Az idézett Hubab bekezdés abszolút ésszerű feltételezés. Ezekből az állításokból statisztikai tény gyártani igen költséges és fáradtságos munka lenne, különben is felesleges, mert különböző megfigyelők egyetértenek a feltételezésekben. „Vádad” miszerint hubab csak az álláspontját húzta alá, rád legalább annyira érvényes. — A meg nem jelent hozzászólásoddal kapcsolatban hadd jegyezzem meg, ha valamit nevetségesnek találsz, akkor LOL-val lehet jelezni. nem kell leütni 150 betűt. Különben nem jelzed mire reflektálsz (nem az első eset) pedig direkt ezért vannak sorszámozva a hozzászólások.

  190. 193. Akalawago
    Már nem egy fórumon feltettem azt a kérdést, hogy vajon a migráció támogatói milyen jövőképpel rendelkeznek, milyen víziójuk lehet a jelen folyamat pozitív végkifejletére vonatkozóan, ami mentén ilyen határozottsággal támogatják azt.
    Mert esik szó emberiességről, munkaerőhiányról, csak arról nem, hogy miként képzelik el a konfliktus feloldódását, hogy fog ez pozitívan szolgálni, hogyan oldódnak fel a jelenlegi tapasztalt konfliktusok, amelyek egyenlőre inkább eszkalálódni látszanak, mint csillapodni, milyen forgatókönyv van a fejükben, ami mentén cselekedni szándékoznak.
    Ezt megkérdeztem az Amnesty International Magyarország honlapján is, de míg a migrációellenesek bárdolatlan hangnemű hozzászólásaira igen éles riposztokkal válaszoltak, az én kérdésemet egyszerűen ignorálták, mint amivel nem tudnak mit kezdeni.
    És nyugati médiákban is hiába kutattam valami koherens elképzelés után a jövőre nézve.
    Ha én vetítek magamnak egy erre vonatkozó képet, az azért van, mert logikus, és nincs egy felépített alternatíva, amely megnyugtathatna, hogy én csak rémeket látok…

  191. 190

    “Egyrészt itt többnyire egészséges fiatal emberekről van szó, akiknek nagy része egyszerűen a magasabb életszínvonal reményében, és kalandvágyból indult útnak, sokan az alkalmazkodás legcsekélyebb szándéka nélkül
    Másrészt a kibocsátó térségek olyan mérhetetlen utánpótlási potenciállal rendelkeznek, amelyek ennek a szívóhatásnak logikusan nem fognak ellenállni, hogy esély sincs ennyi embert befogadni anélkül, hogy mi is bele nem rokkannánk”

    *************************************************************

    …többnyire _______ aligha ekzakt fogalom, mindenki azt gondol amit akar

    ……az alkalmazkodás legcsekélyebb szándéka nélkül ______ majd nyilván rákényszerülnek , ha egyáltalán igaz a kijelentés

    …..mérhetetlen utánpótlás _____ Nem tudjuk pontosan mekkora csak a végtelen mérhetetlen.

    …..megrokkanás _____A mindenki által megérezhető gazdasági és a közállapotokat érintő negatív változások és a „megrokkanás” között igen széles a sáv.
    A megrokkanás emlegetése manipulatív hangulatkeltés.

    **********************************************************

    Az éves szinten immáron milliós nagyságrendű bevándorlás Európába, az iszlám állam gaztetteivel egy időben ,
    mindenkiben aggodalmakat kelt, bennem is.

  192. 196 Tevje
    Te maszatolsz, szavakon rágódsz, pedig láthattad elégszer, hogy az érkezők többségét fiatal férfiak teszik ki, és láthatóan megindult a környező térségekből a beözönlés, úgy az arab világból, fekete Afrikából, kelet- és dél-Ázsiából , ami korábban enyhébb mértékű volt.
    Most történt egy gátszakadás, amire egyenlőre nem találják a megoldást, és aminek beláthatatlan következményei lehetnek, ha Európa tovább tehetetlenkedik.
    Mert hol látsz valami reménykeltő mozzanatot, hogy a fenti térségek lakosságának egyre nagyobb része ne gondolja úgy, hogy követnie kell az úttörőket?
    Mitől szűnne ez meg magától?
    A visegrádi keményebb hozzáállás legalább arra jó, hogy egyfajta nyomást gyakorol az unió vezetésére, hogy megpróbálják felpörgetni a szükséges új törvényeket és szervezeti változtatásokat, még ha szóban nem is ismerik el a probléma nagyságát.
    Nem zárom ki, hogy ilyen majd végbemehet, de ehhez szerintem kell a nyomás, hogy érezzék, lépniük kell, ha nem akarnak belebukni.

  193. 197 – hubab:
    Tevje képtelen eligazodni a világban, ezért mindent tagad, amit más fogalmaz meg. Ő maga pedig ide-oda lengve bizonytalanságát önti szavakba.

  194. Részlet egy no go zone evolúciójából.

    http://mandiner.hu/cikk/20170606_nem_hajlando_athaladni_molenbeek_bizonyos_reszein_egy_busztarsasag
    „Az egyre gyakoribbá váló kődobálások miatt a De Lijn nevű flamand távolsági busztársaság sofőrjei nem hajlandóak áthaladni Brüsszel Molenbeek nevű városrészének egyes utcáin”

    „az utcán játszó gyerekek és fiatalok január óta rendszeresen kövekkel dobálják meg a távolsági buszokat.”

    „a buszokat ért kőzáporban több szélvédő és oldalsó ablak tört be, vagy keletkezett másmilyen kár a járművekben.”

    „A beszámoló szerint a rendőrség megerősítette a támadásokról szóló híreket. Hozzátették a kődobálás a város más kerületeiben is előfordul és a brüsszeli tömegközlekedés járatait is érinti.”

  195. Európába hosszú évtizedek ótabevándorlók érkeznek a magasabb életszínvonal reményében.
    A legutóbbi években a Sziriában folyó háború menekültjei miatt, jelentősen megnövekedett a​z érkezők száma.​
    Afrikából és a távoli Ázsiából is​ egyre többen jönnek.​
    Az ​Európai ​Unió félmilliárdot azaz 500 milliót meghaladó öszlakosságához képest, az évente érkező cirka 1 millió ember ​nem ​​nevezhető​ ​katasztrofálisnak.
    Átlagosan minden ezer ember kettő jövevényt fogad be évente.
    A be​fogadás ​ üteme valószínűsíthetően apadni fog,ahogyan a befogadó országok ezzel kapcsolatos gazdaságának és közállapotainak megterhelése növekedik.
    Ebből következik,hogy Eurábia Muszlim Kalifátusról,
    „Európa saját sírásása” -ról képzelődni, nem több mint hisztériakeltés.
    Még akkor is az , ha ezen milliók befogadása se nem ingyenes, se​ nem ​kockázatmentes.
    A néhány munkavállalóért,akit valóban integrálni lehet ,kezelendő a demográfiai problémát,​munkaerőhiányt ,​igen magas árat kell fizetni.
    Érkezhetnek e sokasággal​,​ valószínűleg érkeznek is, betegek , olyanok akik tartósan szociális ellátásra szorulnak​ majd ​, bűnözők, analfabéták​,​ ​muszlim ​vallási fanatikusok​, akik ​potenciális terroristák.
    Németországban a rendőrség által megfigyelt terrorgyanús személyek száma egy év alatt 140 – ről, 680 – ra növekedett ! (index)

  196. 200. Emigráns
    Ezt komolyan is gondolod, vagy csak felmondtad a kötelező mantrát? Ezt azért kérdem, hogy érdemes-e veled vitatkozni, vagy csak rántsuk meg a vállunkat.

  197. 201 – gabiiii:
    Aki ennyire analfabéta azzal nem érdemes vitatkozni. Át kell rajta lépni. hamarosan lesz egy poszt az erőszakos muszlimizációról.

  198. 200.Emigráns
    …”Az ​Európai ​Unió félmilliárdot azaz 500 milliót meghaladó öszlakosságához képest, az évente érkező cirka 1 millió ember ​nem ​​nevezhető​ ​katasztrofálisnak.”

    …”Ebből következik,hogy Eurábia Muszlim Kalifátusról,
    “Európa saját sírásása” -ról képzelődni, nem több mint hisztériakeltés”
    Te most szórakozól velünk, vagy szimplán hülyéskedsz?

  199. 200: „500 milliót meghaladó összlakosságához képest”

    Mivel az eloszlás nem homogén, ezért nem az összlakosság-számhoz kell viszonyítani. Bizonyos területeken dél Franciaországban már most ki lehetne kiáltani a kalifátust…

  200. Ez a skizofrén mosógépszerelő jókat röhög, amikor bejön új neveken és ugyanazt adja elő ezredszerre is, abban a jellegzetesen ocsmány, álfinomkodó, provokáló, magyartalan stílusában. Ugyanis a tömeg ezredszerre is ugrik rá, pedig ugyanaz a szarjancsi van az ezeregyedik név mögött is.

  201. A statisztikával játszadozás a propaganda egyik legjobb fegyvere. A beáramló migránsok nem egyenletesen oszlanak meg a befogadó országokban. Pl. Svédországban a déli részeket kedvelik, az északi részeken nem akarnak élni. A déli részen is leginkább egy tömegben, saját maguk közt kívánnak élni. Francia országban hasonlóan. Van sok kis falu, ahol nincs egy szem sem belőlük, pedig a statisztika szerint rájuk is esne 5-10 migráns személy.

  202. 204

    …..És mégsem kiálltják ki …..hogyisvanez akkor mégsem elég ehhez elérni egy százalékos arányt az ottlakók között ?

    ***********
    205
    Maga ugrándozik itt elfti, nem látunk tömeget.
    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
    Egyszer Tibor bá’ – nak – felségsértéssel is felér – szemrehányást merészeltem tenni miért tűri moderátorként a trágár fröcsögést.
    Akkor nem tettem eleget a követelésének, hogy mutassak ilyen hozzászólást …..most ezt pótolom.
    Minden szekta dühödten támadja azokat, akik nem respektálják a hittételeit.

  203. 207: „És mégsem kiálltják ki …..hogyisvanez akkor”

    Hallottál már trianonról? Évszázadokig elvoltak a „kisebbségek” magyar fennhatóság alatt. Aztán egyszer csak hopp, a magyarok lettek a kisebbség, idegen zászló alatt.

    Szóval MOST még megéri kihasználni az adott országot, így nyugi van. De ha bármilyen komolyabb gebasz lesz pl. a gazdasággal, akkor változik a kép.

    „mégsem elég ehhez elérni egy százalékos arányt az ottlakók között” Játszhatod a hülyét, engem nem zavar.
    Láttál már somogyi, zalai, é-magyarországi településeket, ahogy pánikszerűen elhagyják a magyarok (aki teheti), mikor a romák számaránya elér egy bizonyos szintet?
    Ha valahol a betelepülőkkel nem lehet együtt élni, az őslakosság elmenekül – nyugaton is.

  204. 208: Trianonnál melyik kisebbség kiáltott ki bármit is? A nagyhatalmak rajzolták újra a térképeket, és az etnikai határok nem feltétlenül érdekelték őket. Az elvesztett területek nem is függetlenné váltak, hanem más országokhoz lettek átcsatolva.

    A példád azért se igazán jó, mert a románokra még csak-csak elmondható, hogy betelepültek Erdélybe (és köré) – a magyar álláspont szerint, a románoknak más a véleményük erről – , de a szlávokat és németeket speciel a magyar migránsok zavarták ki fegyverrel, hogy elfoglalják tőlük a területet. Másrészt majd egy évezred kellett hozzá, hogy ezek a területek Trianonnál (ismét) elvesszenek (egy részük ugyebár már a török hódításokkor is kikerült a magyar uralom alól), pedig a peremvidékeken folyamatosan a nemzetiségek adták a többséget, tehát a párhuzamod azt adná ki, hogy a muszlim betelepülés és lokális többségbe kerülés után még pár évszázad, és hopp már el is vesztjük a uralmat…

  205. Lehet, hogy nem is játssza a hülyét… 😛

    Egy amerikai közvéleménykutató szerint a magyarok többsége mindenről pont azt gondolja, amit az USA külpolitikája szerint gondolnia kell.

    https://vilagterkep.atlatszo.hu/2017/06/14/a-magyarok-tobbsege-nem-akar-keritest-az-orszaghataron-egy-regionalis-kozvelemenykutatas-szerint/

    Ez van, nyugodjunk bele.

    Az említett falvakról meg van egy videó, ahol szegény jobb sorsra érdemes külföldiek vettek ingatlanokat, mert nyugdíjas korukban ott szerettek volna élni, de a házat elhordták a honfitársaink… 😀

    A címe „FELDERÍTŐ – Egész utcákat lopnak el a cigányok”

    Nem akarok linket tenni be, mert akkor a program nem engedi át a hozzászólásomat.

  206. 200.Emigráns
    Elöször: fölöttébb találó nicknevet választottál magadnak.
    Másodszor: csak most jut eszembe, Wass Albertnek van egy nagyon ideillő kis novellája, cime „Az ember és a háza”.
    Keresd meg az interneten , és olvasd el, illik a migránsokra is.
    Utána gondolkozz el.

  207. 209. Avatar

    Ha figyelmesen olvasnád, amit Observer ír, az jó lenne, mert olyat ő nem állított, amiért belekötöttél.
    Ez mind a figyelmetlenséged.

    Írásod pontatlanságát azért lepontosíthatjuk:
    a történelmi dokumentumok alapján , hogy nem csak a nagyhatalmakon múlott Magyarország határainak átrajzolása, hanem abban a kisantant is vastagon kivette a részét és folyamatosan ostromolta az angolokat, franciákat.
    Sőt, katonailag tettek is róla, hogy az antant által jóvá nem hagyott elképzeléseiket önkényes területfoglalással kész tényekké változtassák.
    Trianon annak a kész ténynek lett a lepapírozott változata.
    Meg persze a patkánylázadás is belejátszott.

    Sőt a jenkik kimondottan máshol húzták volna meg a határokat, a magyarok javára, a tényleges etnikai határokat jobban lekövetve. Pl. a jócskán magyar többségű Vajdaság nagy részét meghagyták volna, de Kolozsvár is magyar maradt volna.

    Az elveszett területek elcsatolásáról Observer semmit sem írt semmit.

    Miért olyan fontos neked a magyar nemzeti érzelem , a magyar múlt besározása?

    Aztán megint behozod mindazt a sok kesze-kuszaságot, amit már a Trefort Ágostonnál is produkáltál; de legalább már nyilvánvaló a bizonyíték, hogy honnan fúj a szél nálad.

    Miféle németeket
    „zavartak ki a korabeli magyarok….hogy elfoglalják tőlük a területet. Másrészt majd egy évezred kellett hozzá, hogy ezek a területek Trianonnál (ismét) elvesszenek.” ??
    Henrik és csapataira gondoltál, mert ők sosem voltak itt őslakosok.
    És honnan; innen a Kárpát Medencéből?

    És miféle szlávokat?
    Mert az avaroknak mondott népet sem sokan tartják manapság már szlávnak. Éppeg a történelmi tárgyi bizonyítékok hiányzanak a tót történelemkönyvekből, meg a románokéból is .

    A szerbek meg maguk is Koszovót tekintik őshazájuknak.
    A mai Szerbiának nevezett területet évszázadok alatt orozták el.
    De sebaj, még szerencse, hogy vannak hozzád hasonló virtigli „magyarok” ebben a hazában, akik ha tehetnék revidiálnák trianont úgy, hogy csonkaországot is szétdobnák a szomszédok között.

    „peremvidékeken folyamatosan a nemzetiségek adták a többséget”
    jó szűken kellett rajzolni a peremvidéket, ugyanis még cirka 500 éve, Mátyás idejében is magyar anyanyelvű és kultúrájú volt az korabeli Nagy Magyarország lakosságának 80%-a. (Már az addigra sok török elől menekülő rác és oláh megjelent, a korábban betelepített bányász-iparos szászok, svábok néptömegeiről már nem is szólva.)

    A nemzetiségi kultúra -ugye- több száz éven át bizonyítottan fennmaradt a Kárpát Medencében. Sőt, fejlődött. Ennyit a magyar elnyomatásról.
    Trianon után meg szűk 90 évvel a volt színtiszta elcsatolt összefüggő magyar ajkú területen már nincs magyar lélek. Mert ez rendjén van.

    El kellene olvasnod a trianoni „szerződés” idevágó részleteit. Többek között a kisebbségi nemzeti jogokról, önrendelkezésről, kultúra-vallás szabad gyakorlásáról, stb.

    „tehát a párhuzamod azt adná ki, hogy a muszlim betelepülés és lokális többségbe kerülés után még pár évszázad, és hopp már el is vesztjük a uralmat…”
    talán a párhuzam azt is feltételezheti, hogy nem kell több száz év, elég pár tíz év, amikor is az erőszakosság, szaporaság-betelepülés és a „felsőbb vezetői” akarat átformálja Európa etnogenetikai – kultúrális alapjait.

  208. 209: „Trianonnál melyik kisebbség kiáltott ki bármit is?”

    Hm. Mi is Románia nemzeti ünnepének a története?

    „1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok gyulafehérvári nemzetgyűlésüket, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz.”
    http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_december_1_a_romanok_gyulafehervari_nagygyulese_kimondja_erdely_elszakadasat/

    1918 „október 30-án Turócszentmártonban aláírták az ún. Szlovák Nemzet Kinyilvánítását, amelyben a szlovákok képviseletével a Szlovák Nemzeti Tanácsot bízták meg és kinyilvánították a cseh nemzettel való közös állam szándékát” Wiki

    A többi állításodat is lazán tudnám cáfolni, de részben megtették helyettem. 😉

  209. 207 – Emigráns:
    Te mióta jársz ide okosságokat írni? És mit tettél már le az asztalra? Pugacsov elvtársnak a nyomába se érsz. Tudod te ki az a mosógépszerelő, olvastál akár egyetlen egy hozzászólását a több százból? Tudod te, hogy a mosógépszerelő eddig hány nicket használt? És mit értettél meg P. e. szövegéből, ami mellesleg kurvára ül.

  210. 209 – Avatar:
    Ez nem volt az első destruktív megnyilvánulásod. Mi lenne, ha egy kicsit alkalmazkodnál a közhangulathoz?

  211. 214.

    Kár volt belemenned olyanba, amit nem írtál le.
    Most majd a 2,5 fél év eltérésen fog rugózni.

    Egyébként, amire a Rubicon nem tért ki:
    a magyar államvasutak térítésmentesen szállították a gyulafehérvári gyűlésre igyekvőket.
    A résztvevők nem választás, szavazás útján lettek kijelölve, hanem adhoc. (egy kis ösztönző pénzmag biztosan segített, de a dokumentáltan ingyen lerészegedés lehetősége biztosan )
    A gyűlésre „elfelejtették ” meghívni az Erdélyt és Partiumot, Bánságot lakó egyéb nemzetiséget, csak lerészegített románok, az ortodox egyház és értelmiségiek voltak jelen. Miközben a később elcsatolt területek lakosságának alig több mint 40%-a volt román. Sőt sok egybefüggő egységes területeken akkor egyáltalán nem is élt román.
    (Sok vegyes házasság is volt, amit nem tudom hova soroltak. Egy biztos, hogy akinek a Monarchia vélt-valós sérelmet okozott, vagy vagyontalan magyar volt, a magyar-elmagyarosodott uraktól elvett földek kiosztása során könnyen románok közt találhatta magát.
    A tanácsköztársaság leverése során is pl. a legmagasabb román katonai rangú parancsnok is egy Papp (tán) Dániel nevezetű „magyar „származású vezértiszt volt. ‘forrás: Gyulafehérvárott történeti kiállítási anyag.)
    Az erdélyi románság tekintélyes része nem akarta a Kárpáton túli testvéreket,; jobban érvényesült a Monarchiában, de még a csupasz Magyar királyságot is szimpatikusabbnak találta. Olyannyira, hogy 1918-ban a betörő románok csapatok ellen sok román is felvette a magyarok oldalán önként a harcot. Későbbiekben a román seregből is többen dezertáltak a magyar csapatokhoz.
    Az 1919-es megszállás során románokat is végeztek ki a megszállók, sokukat a Szilágyságban.
    A megszállás-tanácsköztársaság ellen nem sorozták be őket, megbízhatatlanságuk okán, inkább a Regátba vitték az erdélyi románok többségét katonának és az otthon maradt családtagjaikkal zsarolták őket.

    Majd elfelejtettem a tótok.
    Hát ők sem iparkodtak a csehek karjaiba, sőt, Pozsonynál 3 napig a 3 nemzetiségű lakosság tartott ki a bevonulni szándékozó cseh határvadászok ellen.
    Nem véletlen az a Túrócszentmárton, jól fenn északon.
    Aztán (talán Eperjesen) kikiáltott Szlovák Tanácsköztársaság, akik a magyarba karoltak, a csehek ellen.
    A csehek is megérték a pénzüket, mert a tótok nyakára ültették a közigazgatásukat, cseh vezetőkkel, ahol a tótok csak beosztottak lehettek.
    Persze tótországban is voltak olyan tót ügyvédek, tanárok, akik busás hasznot hasznot húztak az elszakadásból.

    Mindez hozzátartozik a kor igaz történetiségéhez.

  212. Trianonról juteszembe…..
    Halálosan komolyan kérdezem meg,magamtól is.
    A világ hétésfélmilliárd lakója – mondok egy számot, mert nem tudom- százmillió kisebb és nagyobb részhalmazt, közösséget tartalmaz.
    Tényleg nekem, aki Budapesten születtem és magyar az anyanyelvem és magyar állampolgár vagyok , nekem kutyakötelességem legjobban a magyarok nevű részhalmazt legjobban szeretnem ?
    Miért is baszki miért ? Mert az olyan hazafias ? És ?
    Nem válaszhatom modjuk az európaiakat, esetleg a buddhistákat ?
    Avagy a sakkozókat, a maratoni futókat, a nagycsaládosokat, esetleg az ateistákat ?
    A nemzet fogalma gyorsuló átértékelődésen megy keresztül …..sőt ……

  213. 218: „nekem kutyakötelességem legjobban a magyarok nevű részhalmazt legjobban szeretnem”

    Nem. Végül is, ők sem szeretnek téged… 😉

  214. 219

    Meg egymást sem ……sőt ……csak az objektivitás kedvéért.

  215. Emingrás, hogy egy klasszikust idézzek, el lehet innen menni. 🙂
    Ha másik nemzet/ország tetszik neked, akkor szabadon lehet oda menni, és ott élni, szeretni őket. Senki se tart vissza, ha máshová akarsz tartozni, mi ezért nem kövezünk meg (mint más kevésbé liberális ország szülöttei).

  216. 221 – Chani:
    Már elment, most éppen Barcelonában él, és nem szerel mosógépeket. 😀

  217. 218.Emigráns
    …”Tényleg nekem, aki Budapesten születtem és magyar az anyanyelvem és magyar állampolgár vagyok , nekem kutyakötelességem legjobban a magyarok nevű részhalmazt legjobban szeretnem ?”
    MINDEN VAGY, Emigráns!
    Csak MAGYAR nem . !!!!!!!!!!!!!!!

  218. 218. Emigráns

    „A nemzet fogalma gyorsuló átértékelődésen megy keresztül ”

    Nem egészen.
    A nemzet, a nemzettudat marad, ami volt. Viszont kialakulóban van egy réteg, amelyik számára ezek egyre kevesebbet jelentenek.
    De attól még el kellene fogadni azt is, hogy még éppen elegen maradtak azok is, akik számára ezek a fogalmak fontosak.

  219. bálint:
    Sok közömbös ember idős korára döbben rá, hogy magyar. Vannak ritka kivételek, akiket a fasza vezérel, nem tudja, hogy a fasz rossz tanácsadó.

  220. 213: „Ha figyelmesen olvasnád, amit Observer ír, az jó lenne, mert olyat ő nem állított, amiért belekötöttél.”
    Na nézzük…

    „a történelmi dokumentumok alapján , hogy nem csak a nagyhatalmakon múlott Magyarország határainak átrajzolása, hanem abban a kisantant is vastagon kivette a részét és folyamatosan ostromolta az angolokat, franciákat.”

    Persze, hogy dolgoztak az ügyön ők is, meg a magyarok is, de a végső döntés a nagyhatalmak kezében volt.

    „Sőt a jenkik kimondottan máshol húzták volna meg a határokat, a magyarok javára, a tényleges etnikai határokat jobban lekövetve. Pl. a jócskán magyar többségű Vajdaság nagy részét meghagyták volna, de Kolozsvár is magyar maradt volna.”

    Hát én is épp ezt írtam, nem a nemzetiségi határok voltak a mérvadóak.

    „Az elveszett területek elcsatolásáról Observer semmit sem írt semmit.”
    Csak azt, hogy „Aztán egyszer csak hopp, a magyarok lettek a kisebbség, idegen zászló alatt.” Vagy ez valami másra vonatkozna? Nem az elcsatolt területeken lett kisebbségi státuszban a magyarság?

    „Miért olyan fontos neked a magyar nemzeti érzelem , a magyar múlt besározása?”

    Neked miért számít a magyar múlt besározásának, ha rámutatok, hogy Trianon nem épp jó párhuzam a muszlim betelepülés és kalifátus kikiáltás rémképére?

    „Aztán megint behozod mindazt a sok kesze-kuszaságot, amit már a Trefort Ágostonnál is produkáltál; de legalább már nyilvánvaló a bizonyíték, hogy honnan fúj a szél nálad.”

    A Trefort ügyben az hamisítás megcáfolását hívod kesze-kuszaságnak?

    „Miféle németeket
    “zavartak ki a korabeli magyarok….hogy elfoglalják tőlük a területet. Másrészt majd egy évezred kellett hozzá, hogy ezek a területek Trianonnál (ismét) elvesszenek.” ??
    Henrik és csapataira gondoltál, mert ők sosem voltak itt őslakosok.
    És honnan; innen a Kárpát Medencéből?”

    A dunántúli országrészen elég sok bajor élt a Frank uralom alatt álló Pannóniában. Pláne ha beleveszed, hogy a honfoglalás után a magyar gyepűterületek sokkal messzebb értek a mai határnál, akkor magadtól is rájöhettél volna, kikre gondoltam.
    Hogy kik voltak az igazi őslakosok és kik ma az ő leszármazottaik, azt meg elég nehéz lenne manapság megállapiítani. A legkorábbi Kárpát medencei népnevek Hérodotosztól maradtak fenn, de azok a népek, amiket ő elmegetett mára mind eltűntek. Így Őslakosi jogokra hivatkozni mindenkitől elég fals.
    Persze ismerem az 50 ezer éves Kárpát medencei magyarság tévképzetét, de inkább nem minősítem, mert neked az is biztos besározás lenne…

    „És miféle szlávokat?
    Mert az avaroknak mondott népet sem sokan tartják manapság már szlávnak. Éppeg a történelmi tárgyi bizonyítékok hiányzanak a tót történelemkönyvekből, meg a románokéból is .”

    Hát olyan szlávokat, akikről a krónikáink is szólnak (Anonymousnál pl szlovének népnévvel). Meg akiktől az olyan településnevek származnak, mint pl Csongrád, Visegrád, stb.

    „A szerbek meg maguk is Koszovót tekintik őshazájuknak.
    A mai Szerbiának nevezett területet évszázadok alatt orozták el.”

    Mitől elorzás az ő területnövekedésük, és miért jogosabb szerinted a magyarok honfoglalással elfoglalt országa?
    Kézai csodaszarvasa szerint nekünk a Meotis ingoványaiban van az őshazánk (ha a száznyolc magyar nemzetség leszármazottja vagy), aztán mégse ott élünk. Csak mi a Kárpát medencét 1-2 évtized alatt eloroztuk, aztán utána sok küzdelem mellett se nagyon voltak újabb hosszú távon sikeres hódítások (leszámítva Horvátország elfoglalását).

    „De sebaj, még szerencse, hogy vannak hozzád hasonló virtigli „magyarok” ebben a hazában, akik ha tehetnék revidiálnák trianont úgy, hogy csonkaországot is szétdobnák a szomszédok között.”

    Te csak ne nyilatkozz arról, hogy én mit csinálnék, mert fogalmad sincs róla. Cserébe én se írkálok hülyeségeket, hogy te mit csinálnál, ha hatalmadban állna.

    „„peremvidékeken folyamatosan a nemzetiségek adták a többséget”
    jó szűken kellett rajzolni a peremvidéket, ugyanis még cirka 500 éve, Mátyás idejében is magyar anyanyelvű és kultúrájú volt az korabeli Nagy Magyarország lakosságának 80%-a. (Már az addigra sok török elől menekülő rác és oláh megjelent, a korábban betelepített bányász-iparos szászok, svábok néptömegeiről már nem is szólva.)”

    Nem tudom milyen adatokra hivatkozva állítod ezt a 80%-ot. És hogy ebbe beleérted-e Nagy Magyarország részeként Horvátországot is. A Wikipédia a forrás?
    De egyébként Mátyás és Trianon között még elég sokmindn történt, köztük az ország 3 részre szakadása, és a háborús front ide-oda haladása az országban, ami elég komoly népességvesztést eredményezett.
    1700 körülre már csak 50-55% magyart ír a wiki, 1880-ra 46%-ot, onnan emelkedik 1910-re (ismét) 54,5%-ra.

    „A nemzetiségi kultúra -ugye- több száz éven át bizonyítottan fennmaradt a Kárpát Medencében. Sőt, fejlődött. Ennyit a magyar elnyomatásról.”

    A kereszténység meg több mint egy évezreden át fennmaradt a muzulmán uralmú területeken (keresztény területekről viszont az ott megtelepedett a muzulmánok (pl kálizok, böszörmények) eltűntek). Ennyit a muzulmán elnyomásról?

    214:
    >>209: “Trianonnál melyik kisebbség kiáltott ki bármit is?”
    Hm. Mi is Románia nemzeti ünnepének a története?
    “1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok gyulafehérvári nemzetgyűlésüket, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz.”
    http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_december_1_a_romanok_gyulafehervari_nagygyulese_kimondja_erdely_elszakadasat/

    1918 “október 30-án Turócszentmártonban aláírták az ún. Szlovák Nemzet Kinyilvánítását, amelyben a szlovákok képviseletével a Szlovák Nemzeti Tanácsot bízták meg és kinyilvánították a cseh nemzettel való közös állam szándékát” Wiki<<

    Tehát egyik se kiáltott ki saját országot, hanem a szomszédos rokonságukkal akartak egyesülni. Nahát, én is pont ezt írtam. És nem is ezek az aktusok voltak a mérvadóak, hanem a nagyhatalmi döntések.
    (Az más kérdés, hogy a szlovákok azóta a csehektől is elváltak.)

    "A többi állításodat is lazán tudnám cáfolni, de részben megtették helyettem."
    Ezt se cáfoltad, a többit se cáfolták.

    216: Szerintem egyáltalán nem voltam destruktív.
    Csak rámutattam, hogy a Trianon párhuzama elég béna amikor a muzulmán migránsokról van szó.

  221. 218.

    Trianonról neked a szeretet jut eszedbe. Érdekes.
    Emberek millióinak szenvedése, halála és megaláztatása, kifosztása,…….

    Te pont fordítva éled meg. Azokat szereted, szeretgetnéd, akik ezt a borzalmat hozták….
    Mintha a mai szíreknek- irakiaknak mondanák, hogy szeressétek amerikát és az iszlám államot.

    Jól mondod:
    „Budapesten születtem és magyar az anyanyelvem és magyar állampolgár vagyok”,
    de nem vagy magyar. Ezt – becsületedre mondva- nem is állítod. Sőt kimondottan nem szereted a magyarokat .
    Mi vagy akkor?
    „olyan hazafias ? És ?Nem válaszhatom modjuk az európaiakat, esetleg a buddhistákat ?”
    Erre mondják Európában azt, hogy gyökértelen vagy.
    Egy kozmopolita.
    Arra, hogy nem találod a hazád, ne annak a népnek legyen már a bűne, akik hazát kínáltak neked.
    Magyar nyelvben haza -háza egy tövű. Neked hol a házad?
    Máshol apaföld, apáik földje van, nálunk anyaföld, amelyik megszült……..
    Nem tűnt fel , hogy Európa tősgyökeres népei is büszkeséggel, meleg érzésekkel gondolnak felmenőik múltjára?

    De látszik, hogy a nemzet fogalma és a sakkozó, maratoni futók, stb. közötti különbséget sem érzékeled.

    Igen, a nemzet fogalma.
    Nagy változáson ment át.
    De hol?
    Ott, ahol nem is létezett. A franciáknál, a németeknél. Pl. a német nemzeti összetartozás tudatot a napóleoni háborúk alapozták meg. Azóta van.
    Az a nemzettudat, amit a franciák is másképp definiálnak, mint a németek.
    Na mindkettőtől különbözik a magyar meghatározás.

    Épp azért tart itt a mai Magyarország, mert rengeteg hozzád hasonló gondolkodású él e hazában .

    Valahol István király idejében elronthatták, mert a neki tulajdonított mondás ; kb. ” mennél színesebb egy nemzet, annál gazdagabb”,
    (mivel írásos emlék nem maradt abból a korból fenn, kétes az eredete ennek a mai politikusaink szájából gyakran elhangzó szólásnak),
    valójában a korabeli államok , nemzetek fennmaradását pont az akár erőszakos homogenizálás teremtette meg és nem a sokszínűség.

  222. 225.Befigyelő
    ” Sok közömbös ember idős korára döbben rá, hogy magyar”
    Ezt hogy érted?
    Valaki orosz, lengyel, német vagy olasz , születése pillanatától haláláig.
    Ez tény, ez alól kibújni lehetetlenség, aki mégis megpróbálja másnak kiadni magát, az egy ökör, aki szamár akar lenni.
    Lám, kedves Emigráns barárunk nem tartja szükségesnek szeretni azon nemzetet, amibe beleszületett, semmi baj, nem köteles, lelke rajta.
    Én viszont, ki Magyarhontól jó messze élek, se nemzeti, se vallási, sem más alapon nem tartozok a magyarsághoz, ime, LÉLEKBEN magyar vagyok.

  223. 228 – bálint:
    Rosszul fejeztem ki magam. Arra gondoltam, hogy idős korában jut eszébe, hogy magyarnak érzi magát. Egészen addig nem volt neki fontos.

  224. 226. Avatar

    hát elég érdekesen értesz egyet Observerrel, mert valahogy az írásod akkor -hogy is mondjam- nem volt kellően kifejező. Mintha neki sem ez esett volna le….

    Ami nem fedi a valóságot, hogy „a végső döntés a nagyhatalmak kezében volt”.
    Mert pl. a román katonaság a franciák erőteljes tiltakozása ellenére vonultak be a Nagyváradtól keletre húzott 50 km. sávszélességű demarkációs övezetbe, sőt utána az ott állomásozó csekélyke francia erőnek is kijárási tilalmat hirdettek. Már a katonai beavatkozás esélye is felmerült a helyzet (szövetséges) kezelhetetlensége miatt, csak a térségben nem állt a franciák rendelkezésére kellő haderő.

    A csehek (és nem szlovákok és nem csehszlovákok)
    szintén úgy vonultak be felső Magyarország egyes területeire, hogy azzal a nagyhatalmak nem értettek egyet.
    Nem semmi erőlködésükbe tellett, hogy bizonyítsák a nagyhatalmaknak, hogy az Ipoly mennyire fontos vízi út és hogy Kassán nem is élnek magyarok.
    Nem sok hiányzott, hogy a cseh katonai erővel demonstrálva Gödöllő, Gyöngyös, Miskolc vonalában húzzák meg az ősi csehszlovák határt.
    Csak a bátor balassagyarmatiak és a később ocsúdó Bp-i katonaságnak köszönhetően maradt e terület Magyarország része.
    Mert az Antant biztosan ott sem bocsátkozott volna öszzecsapásba ezzel a szövetségesükkel sem.
    Különben ugyanaz lett volna, mint a nagyváradi körzet sorsa.
    Ahova fegyverrel betették a lábukat onnan se az Antant, se senki sem zavarta ki se a cseheket, se a románokat . A helyzetet kezelve inkább „lepapírozták”. Egyébként Makó – Szeged esetében is rezgett a léc.

    De gondolom a magyar diplomácia zseniális húzásáról , a Budapest-Bukarest központú dualista állam elképzeléséről sem hallottál semmit.
    Magyarország helyzetén a patkányforradalom igaz sokat rontott, de az országot elfoglaló román haderőnek az Antant erőteljes fellépésének hatására sem akaródzott kivonulni, mindaddig, mígnem az Antant áru-fegyverszállítási blokáddal nem fenyegette meg a románokat és hogy elveszik tőlük Erdélyt és partra szállnak a Fekete tenger felől és a szovjeteknek is szabad kezet adnak Besszarábia ügyében.

    És megint fenn vagyunk a történelmi térképen, a frankoknál, akik birodalmát és jelentősségük nagyságát már külföldön is igen sokan vitatják. Sőt, kapcsolatba hozzák az elcsalt évszázadokkal.
    De hát Te biztosan személyes benyomással bírsz arról a korról, mert hát ott lehettél….
    Meg egyébként is, a rómaiak, meg hunok, szlávok és egyéb mindenféle népek mellett az a pár tucat bajor katona és esetleg családja (ha igaz lenne) alkották a nyugat dunántúli német őslakosságot. Biztosan a föld is tömve van a német és frank kultúra betemetett nyomaival, csak még nem ásták ki.

    A Trefort életrajzából már idéztem korábban és nagyon sajnálom, ha a szavak mögötti logikai levezetést nem értetted meg, ennél többet nem tudok tenni érted.

    „Aztán egyszer csak hopp, a magyarok lettek a kisebbség, idegen zászló alatt.” Vagy ez valami másra vonatkozna? Nem az elcsatolt területeken lett kisebbségi státuszban a magyarság?”
    hát nem éppen; a hopp (kicsit szerencsétlenül) jogi kisebbséget jelent, míg a magyarságot már a törökök terjeszkedése előtt is belhatalmi és külső csatározások fogyasztották rendesen.
    Pl az erdélyi vallásháború 25 százalékkal vetette 30 év alatt vissza Erdély lakosságát. Ergo nem az akkor még nem elcsatolt egyes területen került kisebbségbe a magyarság.
    De a szász és sváb betelepítések már közvetlenül a Magyar Királyság első évszázadaiban elkezdődtek, mégsem voltak őshonosak a német ajkúak, csak betelepítettek.
    folyt köv.

  225. 230. folytat.

    Az idézett tévképekre nem térek ki, mert a bizonyítás mind a két oldalon hiányos már csak évezredekre is visszamenőlegesség okán;
    viszont arra igen, hogy akiben magyar szív dobog, az (még ha necces is) nem az „ellenségeink” által megkreált történetiség igazát hirdeti.
    Főleg, ha már külföldi történészek is kezdik kétségbe vonni azon állítások igazát.

    Nálad nehezen érthető az a kényszer,
    hogy mindenáron a magyar kultúra, ősi múlt kisebbítésére, lejáratására és a környező , esetleg ellenséges népek és múltjának felmagasztosítására törekedsz a magyarral szemben.
    Valahogy ez a mentalitás kísértetiesen hasonlít valamihez, amit az ELTE tanszék kreálmányában – amit linkeltél korábban -találkozhatunk.

    A korabeli Magyar királyságban Horvátországra (nem a maira) perszonálunióként tekintettek, mint ahogy a nyugati gyepű (lakatlan határövezet), a védelmet kérő Havasalföld, vagy mai Bosznia, sőt még a korabeli Lengyel királyság sem képezte a magyarok szerves országrészét.
    Írod: „leszámítva Horvátország elfoglalását”
    ez nagyon mellélökted, mert a korabeli Horvátország és a Dalmát tengerpart, (tengermelléki terület) is a magyar király segítségét és védelmét kérte önként, nem lett se megszállva, se harcolva ellenük; közigazgatásilag mindig is maradt független terület, mint önálló bánság.

    Az adatok még a korabeli oktatási anyag részét is képezték;
    a Wiki pedig nem az én olvasmányom, ott lehet nem is találsz erre vonatkozót.

    Írod: „peremvidékeken folyamatosan a nemzetiségek adták a többséget”
    felhívtam a figyelmedet a Mátyási példával is, hogy NEM FOLYAMATOSAN ADTÁK A TÖBBSÉGET, közel se.

    Igen, mint én is írtam az évszázados , többirányú háborúskodás, török elleni küzdelem megtizedelte a magyar lakosságot….
    De milyen furcsa is , ezek az írások nem arról szólnak, hogy az ősi szláv, szlovák, szerb, német lakosságot pusztították ki, hanem a magyarokat.
    Miért is?
    A törökök csak a magyar népség ellen viseltettek gyilkos szándékkal?
    Vagy, mert netalán akkoriban sem éltek ott őslakosként ezek a népek?
    Logikailag is kellene értelmezni……..

    Adott területen élő őslakos népeket csak a jóval nagyobb számban beáramlók tudnak beolvasztani. (mint ahogy a „”honfoglaló magyarokat „” is kisebb számúnak állítják be.) Akkor nem a magyar-sztyeppei kultúra terjed el, hanem a „többségi”.
    Marad a legyilkolás, elzavarás lehetősége, amire szintén a magyar múltban nincs semmi nyom.

    Mint ahogy Nagy Sándor is hiába hódította meg Perzsiát, uralkodó réteget alkotott, házasította össze katonáit perzsa nőkkel, nyomtalanul oldódott fel a görög kultúra.

    „A legkorábbi Kárpát medencei népnevek Hérodotosztól maradtak fenn, de azok a népek, amiket ő elmegetett mára mind eltűntek.” A magyarokról sok megnevezés maradt fenn, különböző korokból— csak gyanítják, hogy mind a magyarokra vonatkozik—- és mégsem tűntek el azok az „ősi” népek. Csak másképp kezdték később nevezni őket. (persze kultúra, nyelv váltása, módosulása történhetett.)
    Valamint akkor hova tették a bizonyítottan Attila hun népét?
    Mert biztosan hallottál a „Hun völgyről” és történetéről, ahol a hun-magyar elszigetelt kultúra nyomai mind a mai napig dokumentáltan idegen környezetben megtalálhatók.
    Itt a kárpát medencéből meg csak huss, eltűntek Attila népes hunjai? Nyom nélkül?

    “A nemzetiségi kultúra -ugye- több száz éven át bizonyítottan fennmaradt a Kárpát Medencében. Sőt, fejlődött. Ennyit a magyar elnyomatásról.”

    A kereszténység meg több mint egy évezreden át fennmaradt a muzulmán uralmú területeken”
    Rossz a párhuzamod, mert pont arra világítottam rá, hogy a magyarok (bár többségük és hatalmuk folytán megtehették volna), nem olvasztották be a betelepült nemzetiségeket, sőt segítették évszázadokon át kultúrájuk ápolását, míg ők sokkal később a „relatív „többséggel visszaélve 90 év alatt megsemmisítették-semmisítik a magyar kultúrát. Erőszakkal.
    Ezzel szemben „muzulmán területen” a keresztény népesség többsége őslakos volt (részben Palesztína-Libanon nem)
    az arabok és az iszlám hit hódítókként terjeszkedett a térségbe kisebbségként és hatalmuk, befolyásuk pont fordítva, lassanként lett egyre nagyobb létszámukkal növekvően.

    Írod: Tehát egyik se kiáltott ki saját országot, hanem a szomszédos rokonságukkal akartak egyesülni. Nahát, én is pont ezt írtam. És nem is ezek az aktusok voltak a mérvadóak, hanem a nagyhatalmi döntések.
    (Az más kérdés, hogy a szlovákok azóta a csehektől is elváltak.)”

    Fentebb már részletesen leírtam, hogy ez a nagy családi összeborulás nem volt egyértelmű sem a tótok, sem a románok részéről, mivel a lakosságuk jelentős része, máshol többsége sem akart a rokonok vezette uralom alatt élni.

    A nemzeti üléseknek, tanácsoknak nevezett valamik a történelemben pedig sokszor olyan kisebb-jelentéktelen értelmiségi-vallási csoportosulások, amikor egy szűk kör hatalmi-anyagi-erkölcsi előnyökért összeáll valamilyen külső érdekcsoport elvárásainak megfelelő célokért szövetkezve, olykor széles rétegű nemzeti támogatás nélkül.
    Mindenkor ezt fújja fel a „nemzetközi” érdek.
    Manapság is.
    Mint pl. a magyar tanácsköztársaság is a társadalom többségével szemben egy szűk kör erőszakos cselekménye volt .

    A szerbek esetében
    „“A szerbek meg maguk is Koszovót tekintik őshazájuknak.
    A mai Szerbiának nevezett területet évszázadok alatt orozták el.”

    Mitől elorzás az ő területnövekedésük””
    attól, hogy ők erőszakosan, az ott élők ellenében, gyilkolva nyomultak be évszázadok alatt elismerten Koszovóból azokra a területekre.
    És céljuk a folyamatos területszerzés volt.

    „”A többi állításodat is lazán tudnám cáfolni, de részben megtették helyettem.”
    Ezt se cáfoltad, a többit se cáfolták.”

    Szerintem meg jó párat, kivéve amit konszenzusos ismeretek híján kölcsönösen nem ismerünk el.

  226. 230: Ismét leírod te is, hogy nem az etnikai viszonyok határozták meg a határok meghúzását, hanem a szomszédos országok fegyveres előrenyomulása, és az Antant döntései („hogy elveszik tőlük Erdélyt, stb”).
    Meséld már el, mi a párhuzam ebben azzal, hogy „jönnek a migráns muzulmánok, többségbe kerülnek és kikiáltják a kalifátust”?

    Az „elcsalt évszázadok” témájában sokat olvasgattam, és az az álláspontom, hogy hülyeség. A teória kitalálója meg épp úgy nem volt ott, nincs személyes benyomása a korról, mint nekem. Egyébként kértem már, hogy ne nyilatkozz a nevemben

    „Meg egyébként is, a rómaiak, meg hunok, szlávok és egyéb mindenféle népek mellett az a pár tucat bajor katona és esetleg családja (ha igaz lenne) alkották a nyugat dunántúli német őslakosságot.”
    Mint írtam, őslakosság már nem nagyon volt ott addigra, a pannonok, azalok, eraviszkuszok (ha ugyan előttük nem voltak még ősibb lakosok) eltűntek.
    De a bajorok előtt is élt több germán nép hosszabb-rövidebb ideig a Kárpát medencében, pl kvádok, gepidák, herulok, longobardok. Mikor épp ki zavart el kit a környékről…
    Hogy te honnan vetted, hogy pár tucat bajor katona (vagy az se) költözött csak be a területre az avarok bukása és a magyarok hatalomátvétele közti évszázados időszakban, azt nem tudom.
    Ha jól tudom, a Nemzeti Múzeumban van külön terem a késő avar és karoling időszak leleteiről.

    „A Trefort életrajzából már idéztem korábban és nagyon sajnálom, ha a szavak mögötti logikai levezetést nem értetted meg, ennél többet nem tudok tenni érted.”
    Értem én, értem, hogy beleerőltetted a hamisított idézet alapján felállított prekoncepciódat az életrajzába. Csak épp én ezt nem találtam meggyőzőnek.

    „De a szász és sváb betelepítések már közvetlenül a Magyar Királyság első évszázadaiban elkezdődtek, mégsem voltak őshonosak a német ajkúak, csak betelepítettek.”
    És kik voltak az őshonosak? Már sokadszor ősözöl, de hogy ilyenkor kikre gondolsz, az rejtély…

  227. 232.
    hát feladom, megszaggatom a ruhámat.

    Az, hogy nem ismered el az újabb keletű nem hivatalos „származási elméletet” hagyján, de amikor pl. rávilágítok a hivatalos ellentmondására a hivatalos múzeumi kiállítási anyagban, legalább előbb menj el , és győződj meg róla.

    Az elcsalt évszázadok hülyeség?
    Szerinted.
    És ha nem?
    Sokan évtizedek óta kutatják. Mégis megkérdőjelezett az eredmény.

    Mint ahogy Jézus idejében is állítólag (mindenféle ókori forrásból) Nagy Heródes ölette a csecsemőket, azért kellett menekülniük Egyiptomba, aztán később kiderült, hogy már ie. 4-ben meghalt Heródes. Hát új koncepciót kellett találni. Vagy a „krisztusi kor” több 4 évvel?

    Korábban Trefort saját életrajzából idéztem szó szerint, némi logikai magyarázattal persze a saját elgondolásommal, mint ahogy Te is a saját meggyőződéseddel.
    Csak hát egy pl. a Trefort szavait: „visszatértünk száműzetésünkből…”, stb. nekem nehezemre esik nem száműzetésnek értelmezni….
    De biztosan igazad van…….. a száműzetésnek sok jelentése lehet.
    Pl. biztos a hazaszeretet szó egyfajta szinonímája.

    Látom még mindig az ideológiáját vallod az általad korábban linkelt „A magyar nemzeti radikalizmus fenomenológiája” a társadalmi konfliktusok kutatóközpont „tudományából”.
    Azért az ilyen jellegű oldalakra sem egykönnyen akad rá „véletlenül” a hétköznapi ember.

    „És kik voltak az őshonosak? Már sokadszor ősözöl, de hogy ilyenkor kikre gondolsz,”
    épp arra amire Te is, amikor a bajorok magyarok általi elűzéséről írtál…..meg a nyugati gyepűről (ami tényleg igaz annyiban, hogy ellenségeskedő szomszédtól jó egy kis lakatlan távolság) amit viszont soha nem tagoztak be a Magyar Királyságba, se be nem lakták, azaz nem orozták el.

    Az, hogy a hunok, vagy mai magyarok előtt kik, merről-hová mentek magad is -beláthatod- hogy a folyamatosan civilizációs korok átívelésén keresztül és más-más birodalmi krónikásoktól nem várható el a népnevek objektív meghatározásának teljes egyezősége.

    De nehéz is a múltban vájkálni, mert ki is az őslakos?
    ” Az első emberpár” ?

    Az én olvasatomban az őslakos nép , aki egy „tartós” civilizációs kultúrát-társadalmat épített fel egy adott területen és nem összevissza rohangált törzsi formájában hol ettől, hol attól menekülve, vagy éppen betámadva.

    Maradok annál az elvnél , hogy azok a dokumentált, 5-6 ezer éve rovással ékített eszközök-tárgyak nem véletlenül potyoghattak el a Kárpát Medence területén.

    „”nem az etnikai viszonyok határozták meg a határok meghúzását, hanem a szomszédos országok fegyveres előrenyomulása, és az Antant döntései ….
    Meséld már el, mi a párhuzam ebben azzal, hogy “jönnek a migráns muzulmánok, többségbe kerülnek és kikiáltják a kalifátust”?”
    Nem értetted meg.
    Pont az etnikai arányok évszázadok alatti megváltozása teremtett lehetőséget és formált jogalapot a kisantantiaknak kellő időben az államhatárok akkori megváltoztatásához.
    A katonai erő felmutatása pedig az Antant döntéseivel szembeni, a jogos etnikai határokat messze meghaladó területszerzési céljaikhoz, a rabláshoz kellett.
    Amikor is se a liberális, se a wilsoni, se az emberi szabadságjogok, önrendelkezés, kultúra ebben nem érvényesülhetett.

    Persze akkor még az Antant nagyhatalmaknak vastagon voltak gyarmataik; hát ennyi az erkölcsi alapról.
    És ez nem egészen 100 éve történt, azaz közel abban a korszellemiségben vagyunk manapság is, még mindig ezen”demokratikus” nemzeti vezérelvek a meghatározóak.

    A párhuzam: az „őslakosokkal” szemben álló kultúrális és muzulmán vallási tömegek betelepülése nagyobb feszültséget teremt, mint annak idején a más Kárpát medencei nemzetiségűekkel.
    Idővel megteremtik az „új honfoglalók” iszlamizált közösségi egységüket és sajátos kultúrális szokásaik kiterjesztett igényét.
    És hasonlóság, ebben az esetben is, jön a külföldről, otthonról a biztatás, az ideológiai útmutatás, az emberi anyag pótlása, sőt a szolíd „fegyveres segítség” is.

    Ami nem párhuzam, hogy nem agresszív külső fegyveres támadással jutnak vagyonelemekhez, földhöz, mint pl. a románok, hanem a „demokratikus” intézményrendszert kihasználva belülről határozzák meg eltérő kultúrális igényüket, majd abszolút számbeli többségbe kerülve „demokratikusan”, katonaság nélkül jogkövetőn változtathatják meg az adott állam berendezkedését, múltjából felépített civilizációját.

    Azaz mindkettő mód a területen élő „őslakosok” akarata ellenére és őket elnyomva, szokásaikat felszámolva; a betelepültek létszámfölényüket felépítve és kihasználva érnek el gyors és alapvető változásokat az államszerkezetben és annak kultúrájában.

  228. 232 – 233:
    A lényeget a nagy vitában tökéletesen elkerültétek. Az iszlám vallás előírja követőinek, hogy terjesszék az eszmét, gyilkolják le azt, aki nem tér át Allah imádására. Ez nagyságrendekkel nagyobb probléma, mint a pravoszláv oláh, vagy keresztény tót terjeszkedés. Arról már nem is érdemes beszélni, hogy a kultúrájuk számunkra a legkisebb mértékben se elfogadható.

  229. 226: „Ezt se cáfoltad, a többit se cáfolták.”

    Jó, legyen úgy. Csak azt az egyet nem értem, hogy mit szeretnél elérni, vagy bizonyítani?

    Mert amit csinálsz, az semmi egyéb, mint kekeckedés.
    Ha te nem értesz egyet azzal, hogy a bevándorlás akár olyan hatást is előidézhet, mint anno trianon, akkor ne érts vele egyet, oszt’ jónapot.
    Egyébként kedvelem, hogy utánanézel a dolgoknak stb., de jelen esetben úgy teszel, mint aki nem látja a fától az erdőt, lényegtelen részproblémákat kreálsz a mondandónkból, amit aztán lelkesen cáfolsz – mint aki azt élvezi, hogy ő mennyivel faszább és zseniálisabb csávó, mint a másik. „L’art pour l’art” vitázol.

  230. 234.Tibor bá
    …” A lényeget a nagy vitában tökéletesen elkerültétek. Az iszlám vallás előírja követőinek, hogy terjesszék az eszmét, gyilkolják le azt, aki nem tér át Allah imádására. ”
    Igy igaz!
    Egy fórumtárs bedob egy hsz-t az európai iszlám migránsproblémáról, minekutána fura módon a vita percek alatt átterelödik Trianonra, tótokra, románokra, Kárpátmedencei őslakosságra, és amit csak akartok.
    A lényeg, a kertek alatt beszivárgott farkas,- farkas?-dehogy, veszedelmes mérgeskigyó, az iszlám képében rátok leselkedő halálos veszély teljesen elsikkad.
    Mint ahogy nagyon helyesen megjegyzed Tibor bá,hogy jön a román, tót, ortodox kereszténység az iszlám rettenetes, nem gyözöm eléggé hangsúlyozni,számotokra rettenetes veszélyéhez képest.?
    A görögkeleti kereszténységgel valahogy ki lehet jönni, tul lehet élni.
    Ám térjetek át az iszlámra ha majd NEMSOKÁRA az lesz életbenmaradásotok egyetlen feltétele.
    Kijelentem és aláirom, fejemet téve rá, hogy nem egészen egy hónap multán öngyilkosok lesztek, mert:
    Az iszlám ELPUSZTIT benneteket, EURÓPAI embereket, ha nem fizikailag, akkor lelkileg, mert az iszlám életformát TI, európaiak, nem birjátok ki.
    Ugatja mindezt a messzi Bálint barátotok, ki életében muzulmánt közelről nem látott, az iszlámról lila gőze sincs.

  231. 236 Bálint

    „Az iszlám ELPUSZTIT benneteket, EURÓPAI embereket,”

    És mégis… Azokat az országokat állítja pellengére a keresztény gyökereket tagadó brüsszelita elit, akik nem értenek ezzel egyet…

    Én értem hogy te alaposan ismered az Iszlámot és ismered a veszélyeit.
    Amit nem értek, hogy miért van egy európai politikai nyomás, hogy ránk kényszerítse ezt a katasztrófát.
    Az Iszlám brutalitás CSAK a fegyver…
    De ki és miért tartja ezt a fegyvert Európa halántékának?

    Úgy tűnik az „önvédelem” kimerül az Iszlám ellenességgel…
    Pedig akik ránk szabadítják, azok ezerszer nagyobb gazemberek.

  232. 232: „de amikor pl. rávilágítok a hivatalos ellentmondására a hivatalos múzeumi kiállítási anyagban, legalább előbb menj el , és győződj meg róla.”

    Inkább menj el te és nézd meg, te állítottad, hogy nem is léteznek ezek a leletek!
    A hazai Karoling kor régészeti leleteiből igen sok az utóbbi egy évtizedben került elő a Szőke Béla Miklós (László Gyula tanítványa) által vezetett Zalavári ásatásokból. Szóval ahogy írtad ott „a föld is tömve van a német és frank kultúra betemetett nyomaival, csak még nem ásták ki” valóban jól jellemezte volna a helyzetet mondjuk 15 éve, de mostanra elég sokat kiástak. És a leletek alapján Zalavár igen komoly hatalmi és vallási központ volt, ahol pl akkora harang (kiásták az öntőformáját) volt, ami a legnagyobb ismert a Karoling korból. A festett üveg ablakokat (megtalálták a törmelékét) is csak kiemelkedő fontosságű templomoknál alkalmaztak ez időszakban.
    A feltárt glagolita betűs edénytöredékek is igazolják, hogy valóban tevékenykedett itt Konstantin (Ciril) és Metód is, és tanította itt a szlávokat írni a nekik kialakított ABCvel. Mellesleg találtak Tengri tamgát is a területen, ami mutatja, hogy pogányok (feltehetően avarok) is voltak Zalavári fennhatóság alatt.
    A Hadriánus templom mellett feltárták Arnulf keleti frank király és császár palotaépületének maradványait is. (Ő a honfoglaló magyarok szövetségese volt, a duntántúl meghódítása az ő 899-es halála után következett be.)
    Ha már az alternatív elméleteket ennyire szereted: 896-ban Arnulf egy Brazlav nevű hercegre bízta Zalavár és Pannónia védelmét, és SzBM szerint nem Pozsonynál, hanem ezen a környéken folyhatott le a 907-es Brezalauspurc-i csata.

    „Az elcsalt évszázadok hülyeség?
    Szerinted.
    És ha nem?
    Sokan évtizedek óta kutatják. Mégis megkérdőjelezett az eredmény.”

    Számos ponton cáfolva lett ez az elmélet, támogatottsága a hivatásos történészek körében kb olyan arányú, mint a lapos föld hívőké a hivatásos geológusok között.
    Többek közt a fennt leírt zalavári romok pont az Illig szerint kitalált időszakban épültek.

    „Mint ahogy Jézus idejében is állítólag (mindenféle ókori forrásból) Nagy Heródes ölette a csecsemőket”

    A „mindenféle ókori forrásból” mire vonatkozik? Csak egyet írj Máté evangéliumán kívül! Még Jézusról sincs kortárs említés sehol, nemhogy a csecsemők leöléséről…
    Lukács evangéliuma viszont Jézus születését a szíriai Cirénius helytartósága alatt tartott népszámlálás idejére teszi. Iosephus szerint ez i. sz. 6-ban történt. Tehát a két evangélium ellentmond egymásnak (itt is). A Betlehemi csillagot meg egyesek a Haley üstökössel azonosítják, az viszont ie 6-ban volt látható.
    Egyébként az isz 1-et Dionysius Exiguus számította ki a 6. században (hibásan), azelőtt nem Jézushoz mérték az időt. (sőt az egyházon kívül még elég sokáig ezután se)

    „Csak hát egy pl. a Trefort szavait: “visszatértünk száműzetésünkből…”, stb. nekem nehezemre esik nem száműzetésnek értelmezni….”

    A visszatér ige 1844-es dátumnál később nem szerepel, a száműzetés szó meg csak a szerkesző utószavában: „1848-ban Eötvös Józseffel együtt önkéntes száműzetésbe vonult külföldön, amikor látta, hogy lehetetlenné válik a királyi udvarral való megegyezés.”
    Már megint olyat adsz a szájába, amit sose mondott (írt)?

    „Azért az ilyen jellegű oldalakra sem egykönnyen akad rá “véletlenül” a hétköznapi ember.”
    Már kétszer leírtam, hogy akadtam rá erre az oldara kimondottan a hamisított Glatz idézetet keresve (ami szerepel az oldalon hamisított és a Magyarok krónikájában valóban megjelent formában is szerepel a 4. és 5. lábjegyzetben). Már azt is leírtam, hogy nem is olvastam végig a cikket se, csak a lábjegyzetben szereplő idézeteket túrtam elő innen.
    Hogy te azóta is saját elméletedet fejlesztgeted arról, hogy én ennek a site-nak rendszeres olvasója lennék, megint többet árul el rólad, mint rólam.

    „Maradok annál az elvnél , hogy azok a dokumentált, 5-6 ezer éve rovással ékített eszközök-tárgyak nem véletlenül potyoghattak el a Kárpát Medence területén.”

    A tatárlakai leleteken nem magyar nyelvű rovásírás van. Ennyi erővel a latin betűkhöz is hasonlítgathatnám a jeleket rajta, van X,Y,D, V, H, stb betűkhöz hasonló jel rajta…
    A Vinča–tordosi kultúra képviselőinek nyelvéről sajnos pláne fogalmunk sincs, a jeleiket ismerjük, de hogy ez egy írásrendszert alkotott-e, azt egyelőre nem nagyon lehet eldönteni.
    De még egyértelműen írásrendszert alkotó jelrendszerek megfejtése se egyszerű, pl a lineáris A, vagy az indus völgyi írások is megfejtetlenek…

    233: „Az iszlám vallás előírja követőinek, hogy terjesszék az eszmét, gyilkolják le azt, aki nem tér át Allah imádására.”

    Ennek ellenére több, mint ezer éve ott élnek köztük több ortodox keresztény egyház követői (pl koptok), de még a Zoroasztriánusok is fennmaradtak Iránban…
    Amikor a törökök elfoglalták hazánk jelentős részét, akkor se álltak neki mindenkit leölni, aki nem tér át…

  233. http://mult-kor.hu/fotok-hatalmas-avar-temetkezesi-helyet-talaltak-pozsonyban-20170629

    >>A feltáráson dolgozó régészek a vizsgálat eddigi öt hónapja során több mint 460 – értékes leleteket rejtő – sírt tártak fel. A legkülönlegesebb leletek közé egy Nagy Károly frank király korabeli érem tartozik. „Az érem a 771-793-as évekből származik, és európai ritkaságnak számít” – mondta Hornák, aki szerint ilyen éremből eddig csak 14-ről tudtak, és a mostani az első, amelyre régészeti feltáráson bukkantak.<<

    Hejj ezek a kitalált középkort kiagyaló géniuszok igencsak furmányosak voltak, ha még az avarokat is meggyőzték arról, hogy kitalált uralkodók pénzérméivel temetkezzenek…

    Ja, bocs, az avarok se létezhettek, hiszen uralmuk szinte teljes egészében a "kitalált" időszakra esik, és csak azért találták ki őket, hogy a hun-magyar azonosságot megszakítsák valami kamu néppel… Szóval ezek nem is avar sírok, hanem hunmagyarok. A pénzérmét meg nyilván a tót régész rakta oda, hogy aztán jól megtalálja, mert ő is a magyarok elleni összeesküvés egyik fogaskereke.

  234. 239. Avatar

    Köszönöm a tájékoztatást.

    Nem akartam már múltkor sem beléd bonyolódni, mert minden infod könnyedén szándékoddal ellentételesen értelmezhető.

    Nem értem, miért fontos neked a magyar múlt mindenáron történő besározása, degradálása, sokszor alaptalanul.
    Azaz van egy sejtésem.
    Mikor szórsz már hamut a fejedre?

    De mit is akarsz ezzel a cikkel tudatni, mert köze sincs ahhoz, amit szeretnél.
    Belemélyedtél egy szlovák történeti bizonyítási erőlködésbe.
    A szlovákokban meg erősen túlteng egy bizonyítási kényszer, ami se történelmi időre, se személyekre, se hitelességre nincs tekintettel.

    Nem tudom a szlovák történetiségben a ló és sztyeppei életforma milyen mélyen gyökerezik (erdős hegyvidéki népként erősen kérdéses),
    de az ásatáson készült fényképeken egyértelműen látható, hogy a halottat egy lóval temették egy sírba.
    Azt meg mindenki tudja széles e világon, hogy a pusztai vándor lovasnépek szokása a Sárga tengertől az Arab Félszigeten át Nyugat-Európáig , hogy gazdáik mellé temetik a lovukat.
    Akkor ezek szerint, a szlovák egy nagy lovas nemzet volt?
    Furcsa, hogy népi őskultúrájukban, népművészetükben ennek nincs semmi nyoma.

    Eget rengető bizonyítékod:
    „legkülönlegesebb leletek közé egy Nagy Károly frank király korabeli érem”;
    kikotortak egy darab, azaz teljesen egész, egyetlen darab frank érmét!

    És micsoda világszenzáció, csak ezt az egyet kaparták elő régészeti feltárás során! (a többi 13-t valamiféle sufniban lelhették?)

    Képzeld!
    Otthon a kertünkben pinceásás közben, gyerekkoromban találtam egy szögletes kínai pénzérmét. (csak az lehetett, mert krix-krax volt rajta és valami szögletes alakú lukas, kiderült valami XX. századi)
    Eszerint a kínai állam határa egykoron hazánkban húzódott.

    Most gratuláljak neked, avagy sírjak?

    De ha ennyire megfognak a tótok,
    ajánlok figyelmedbe egy érdekes oldalt az általad idézett Társadaslmi Konfliktusok Kutatóközpont-hoz hasonló indíttatású egyazon intézmény kebelén belül :
    http://szlavintezet.elte.hu/szlavanyagok/szlav_tortenelem/slav_tort.shtml

    azzal szoktam szórakozni, hogy mennyi logikai ellentmondást találok felbecsülhetetlen értékű történelmi bibliájukban.
    Neked mennyit sikerül?

  235. 240: „miért fontos neked a magyar múlt mindenáron történő besározása, degradálása”

    Egy avar temetőnek mi köze a magyar múlt besározásának?

    A Fertő-tó környékén /és ezek szerint attól kicsit északabbra is/ – köztudottan – volt avar lakosság, ami talán a magyar honfoglalásig is fennmaradt.

    Vagy tagadod az avarok létezését? Mert a mi kis falunkban is (mármint a területén) volt egy avar telep, van egy avar vezéri sírunk is, aranykinccsel, lovas temetkezéssel, meg ami kell.

  236. Aki nem tudná, az avarok mi vagyunk. Az avarok a hunok itt maradt leszármazottai, akik a honfoglaláskor bejövő magyarokat régi rokonként üdvözölték.

  237. 241. Observer

    És ugye korabeli írásban megemlékeztek arról, hogy mi avarok, akik valójában tótoknak mondjuk magunkat………?

    Belinkelnéd az ilyen jellegű írásos avar régészeti leleteket?

    A tót régészek is igen megörülnének neked, mert bizonyított lenne nyilvánvaló állításuk.

    Előre is köszönettel.

    242. Ábel

    Tudhatnád, hogy a valamikori nagy múltú, nagy lélekszámú és erős hun nép, és kultúrája egyszerűen felszívódott a biomasszába a régészek tudományos kutatásai szerint.

    És csak Uhorszko létezett, mert olyan nem volt, hogy Magyar Királyság, csak az I. világháború után.
    De akkor már nem volt regnáló király, ergo olyan, hogy magyar király soha, de sohasem létezett.

    Ez az igazság.

  238. 243: Bevallom, fogalmam sincs, hogy miket hordasz itt össze.

    A tót népnév: ” A szó eredete a gepidák és más germán törzsek thuat törzsnevéből ered” wiki

    Szó nincs avarokról.

  239. 244.

    Hát ezzel az összehordással zavarba hoztál.

    Vettem a fáradtságot a wikire (bár oda mindenféle hülyeséget feltöltenek);
    „szó eredete a gepidák és más germán törzsek thuat törzsnevéből ered,[1] akiknek állama a 4. századtól az 5. századig állt fenn a Kárpát-medencében”
    /bár akkor meg az állítólagos 410-453 közötti Attila merre járhatott a hunjaival? Ki tudja…..rejtély/
    A thuat meg a tot-ból (halál) származik, de talán még a Thor-hoz is köze van, elvégre az égi isten az élet-halál ura kalapácsával csapkodva.

    Akkor eszerint a tótok mégiscsak tótok, mert állítólag ezt állítják róluk a korabeli gepidák.

    Azok a gepidák, akik rokonok a vandálokkal és ellenségesek a gótokkal; és a Visztula felől érkeznek. A nagy és erős gepida népnek őstörténetükről krónikájuk nincs, azaz nem maradt fenn. /Szegények, de a nyelvjárásuk az igen./
    De hát az árja fajelmélet szerint a germán-gót félék is valahonnan Kisázsia felől jöttek, azaz mindenki rokona mindenkinek?

    Visszatérve a tótokra:
    no de ha a tótok már a korai középkorban is tótok voltak, akkor kik az avarok?
    Mert tót testvéreinknek el kellene már dönteniük, hogy akkoriban a gepidák-gótok által leírt tótok voltak, vagy valami mások, netán avarok?

    Meg hát slovákok is és egyben morvák is. Ez axióma.
    Sőt tulajdonképpen a cseh nép egyik oldalága. Ez is axióma.
    De a lengyelek se sértődjenek meg, mert északi szlávok is. (a lengyelek meg közeli genetikai rokonaink, mint az ukránok és horvátok is.)
    Sőt a déli szláv testvéreik leszármazásának egyenesági vérvonala is.
    Bár közöttük meg útban voltak a hazánk területén élő szarmaták, akik meg – -Hérodotos szerint– egyfajta szkíták.
    A tótok talán még kicsit bolgárok is.
    Bár tudjuk, hogy a korabeli bolgárok meg nem genetikai szlávok voltak.

    Valami kimaradt volna?
    biztos.

    Hát bizony nagy múltú összetett nép ez a tót! ( kár, hogy csak mi használjuk ezt a megnevezést és azt is pejoratíve)

    A rossev sem tudja lekövetni őket!
    Valaki össze tudja rakja őket valaha is?

    Nehéz egy ügy ez , ugye?

  240. előforduló: Csak annyit linkeltem be, hogy a kitalált középkor elmélet szerint sosem létezett uralkodó pénzérméjét tárták fel régészeti temető feltáráson.
    Erre te a magyar múlt mocskolásáról beszélsz, majd nekiállsz árnyék-bokszolni olyan elméletekről, amiket senki se vetett itt fel.
    Senki se állított olyanokat, ez a lelet azt bizonyítja, hogy Pozsony környékén az avar korban ősszlovák népesség élt, a szlovák egy nagy lovas nemzet volt.
    És igen, ez a lelet világszenzáció, még ha te nem is tudod értékelni. Hogy pontosan milyen körülmények között tárták fel a másik 13 érmét, nem tudom, de találhatták egy részüket pl szántás közben szórványleletként, vagy fémkeresős amatőrök is.
    Ha nagyon érdekel, nézz utána.
    Még az is lehet, hogy pinceásás közben is találtak már emberek érméket, amiket aztán nem egy múzeumban adtak le pontos leletdokumentációval, hanem eladták műgyűjtőknek. (Nemrég bronzkori arany lábvértet talált Szeged mellett gombászás közben valaki – az még nagyobb világszenzáció!)
    Az is csak a te képzelgésed, hogy bárki szerint a lelet előkerülése azt bizonyítaná, hogy itt volt a Frank birodalom határvidéke. Azoknak az érméknek az időszakában a mai Pozsony területét még egyértelműen az avarok uralták.
    Találtak már római pénzeket a távolkeleten, vagy épp Szt István pénzét Skandináviában, pedig nem értek el addig a határok… Viszont utólag kitalált mesehősök pénzét sehol nem találták.
    A tótfóbiádat meg kezeltetni kellene. Magyarországon a 3. leggyakoribb családnév a Tóth, több, mint 200 000 családot hívnak így. Biztos ők is mind csak azért épültek be a magyarok közé, hogy elhazudják a történelmünket!

  241. 246.

    Hogy miért?
    Mindig a magyar ősmúltat és annak folytonosságát vallók és kutatók elleni cikkekkel, állításokkal próbálsz érvelni (pedig épp eléggé akadályoztatva vannak ők nélküled is)

    Persze igaz is, egy virtigli magyar emberhez az illik, ha a magyar múltat tagadó és elhallgatni-megsemmisíteni akaró környező ellenséges népek
    (mivel fusztráltak államiságukat és múltjukat illetően) mindenféle kitalációját, a hazai, belső ellenséggel gyártott képpel vegyítjük.

    Nem elég, hogy birodalmi okokból a magyarság nemzetközösségét , múltját több mint 350 éve megsemmisíteni akarják, a rokon népek kutatását, kapcsolatfelvételt akadályozzák; ehhez a szocialista múlt is hozzájárult a nemzeti helyett az internacionalizmus jegyében és manapság is gőzerővel folytatják ezt a romboló gyakorlatot.
    És vannak, akik beállnak ebbe az eszmeiségbe.
    Ugyan mi érdekük benne?
    Lehet gyanúm………..?
    Tetszik a
    „utólag kitalált mesehősök pénzét sehol nem találták.”
    mondatod a gondolatodról mindent elárul….

    Szóval szép dolog a tótok ténykedése, ha nem azt olvasnám még akadémistáink nyilatkozataiban is, hogy az avarok szláv nyelvű és kultúrájú népség voltak.
    Ezt a pozsonyi leletet is valószínűleg ilyen gondolatiságban kommentálhatják odakint. Ugyanis nem is tehet mást a régész Hornak, mert nem mehet szembe a hivatalos szlovák történetiséggel, még ha szeretne sem.

    Volt szerencsém magyar származású felvidéki történész-idegenvezetőhöz, aki magyar létére nem akarta megérteni, hogy egykor létezett a Magyar Királyság és az nem Uhorszko!

    Másrészt a korokat általában valamilyen jellegzetességükről nevezik el az iránymutató (éppen pozícióban levő szakmai „elöljárók”) , ami későbbi esetleges tévedés igazolása mellett is már magán fogja viselni az egyetemesített korjelzőt, határozót, nevet.
    Nem foglalkoztatott igazán ez a korszak, de a hivatkozott Szőke Béla Miklós munkájába belenéztem…;
    aki nagy tudású egyetemi tanára meggyőződése ellenére tagadja a magyar féle kultúrájú népek Kárpát Medencei múltjának folytatólagosságát.
    Többek közt írja, hogy „griffes indák”-at talált az avar kornak nevezett kultúrában.
    Visszatérve a tót iparkodáshoz, van lovas temetkezésünk, meg griff madaras tárgyi emlékünk.
    Hát ezek egyértelmű jelek úgy gondolom mindenkinek, aki kicsit is tisztában van a z ősmagyar jellegű kultúrával.
    Már csak ezek alapján el kellene gondolkodni az avar-szláv kontiunitásról.
    Hát ha még idevesszük, hogy -Hérodotosz szerint – abban a korban a Kárpát medencében élő szarmaták szkíták. (a szkíta gyűjtőnév)

    A karoling kor, amelyik megint egy korábban elnevezett időszakot jelöl, érdekes, hogy a zalavári ásatások nagyobb építészeti kultúrértéket hordoznak, mint máshol. Asszem valami templomot kapartak elő, amit korában a legnagyobbnak minősítettek.
    Kicsit kétkedve fogadom el, hogy egy nyugatról pár évtizedes hóditásait a dunántúlig kitoló nép katonái pont a „határvonalon” Zalavárott építse fel legnagyobb vallási áhítatát megtestesítő épületét. Szóval még a nyugat fő fészkükben sincs ilyen lépték, akkor mit is mondjunk róluk. Arról nem is suzólva, hogy egy ideiglenes hódítás nem egyenértékű a nép szállásterületével.
    Ez kb. olyan, mint amikor IV. Béla csapatai segítségével szabadították tatár uralom alól fel Kievet, és a magyar király legnagyobb palotáját ott építették volna fel.

    Másrészt szép dolog a karoling érme, ami kétséges, hogyan azonosítottak be, ha régészetileg még nem találtak korábban belőle?
    Valószínűleg alak és latin írás van rajta , esetleg valaki nevével. (évszám akkoriban nem szokás)
    Mikor készülhetett és mi célt szolgált, ha össz vissz csak 14 db került elő.
    Hát széles körben elterjedt fizetőeszköz az nem lehetett.
    Csak egy emlékérem?
    Vagy valami más?
    Mit bizonyíthat ez egyáltalán, minthogy valaha valakik készítettek 14 db egyforma érmét.
    Egy nagy „kultúra” fél Európára kiterjedő befolyását biztosan nem.
    Mintha Kínában egy múmia zsebében találtak volna belőle egyetlen darabot.

    Egyébként minden nap jelennek meg ásatási hírek; a Keleten, Mongóliában, Kínában, Oroszországban, az örményeknél stb Szkíta, Hun vonatkozású leletek. Azokról akkor miért nem számolsz be ilyen lelkesedéssel?

    A z egyik leggyakoribb Tóth családnévről:
    elfogadott találgatások vannak, de hogy miért az a családnév, azt senki sem fogja hitelt érdemlően ezredév távlatából összehozni.
    Régen megkülönböztető nevet a családról, az egyén személyi jegyeiről, tulajdonságáról, szakmájáról, stb adtak. Gyakori volt a név felvétel -választás, vagy valamilyen földrajzi megnevezés alapján……
    Talán nyugodt szívvel senki sem jelentheti ki, hogy a Tóth családnevet milyen elv alapján tulajdonolja a családja.
    (Előzőekben tisztázott, hogy a korai gepida-germán nyelv halál szavából is eredezhetett, mint halál-halálos, halálosztó…….)

    Ennyit a tót fóbiámról, mert én részben ismerem milyen elvetemültségeket állít a mai tót történelemírás……

    Ugye ismered a himnuszukat?
    Hát a címerüket?

  242. 247 – előforduló:
    Szívesen olvasnék valamit arról, hogy IV. Béla részt vett Kijev felszabadításában.

  243. 247: „ha nem azt olvasnám még akadémistáink nyilatkozataiban is, hogy az avarok szláv nyelvű és kultúrájú népség voltak”

    Adnál erre – egy nem ‘tót’ nyelvű – „hivatalos” linket? Mert addig csak ‘vagdalkozás, amit csinálsz.

    „Zalavárott építse fel legnagyobb vallási áhítatát megtestesítő épületét”

    Hát akkor tagadd le azt a templomot. Amit a régész az „orrom előtt” ásott ki… 🙂
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Zalav%C3%A1r#/media/File:Zalav%C3%A1r_-_Convent.jpg
    Különben egy Pribina nevű morva fickó volt a főnök akkoriban ott.

  244. 248: Annál is inkább, mivel már rég nem élt, mire Kijev ténylegesen felszabadult…

  245. 249.

    Nem szokásom állandóan a wikit bújni, mert sok benne a pontatlanság, ezért onnan nem tudok idézni.
    De több múzeumi -történeti kiállítási anyagban és történelmi könyvekben is olvasni az avar és szláv kultúra összemosásáról. Hadd ne idézzek linket….. aki keres, az talál!

    „Zalavárott építse fel legnagyobb vallási áhítatát megtestesítő épületét”
    Talán rossz a nyelvtanom és magyar mondatértésem, de mintha a mondat a romok meglétét mintha nem tagadná.
    Itt csak (mivel -másokkal ellentétben- vettem a fáradságot Szőke Béla Miklós munkáinak beleolvasgatásába ) fenti kijelentéssel azt az állítását vitatom, hogy egy olyan nagy korszak legnagyobb templomépítési igyekezetét pont zalavárott éli ki ahol „csak állítólag pár évtizedet tölt és nem a szállásterületének, népének központjában.
    És mivel az állítólagos karoling kornak a koherens tárgyi emlékei eléggé soványak, azaz a kornak megvannak, csak az a kérdés, hogy valójában milyen kultúra a karolingnak nevezett kor.
    Ergo korabeli rom van, csak kik is és milyen indíttatásból építtették?

    Ha most a wikiből vetted ezt a Pribina fickót, akkor Szőke Béla Miklós munkássága körüli keresgélésben a történészi cáfolatát is megtalálod. Na kinek van igaza? Kérdezzük meg a tótokat, elvégre nyitrán most ők kontárkodnak egy ideje.

  246. 251: „kik is és milyen indíttatásból építtették”

    Mivel körülötte szláv sírok vannak, lehet találgatni, hogy kik építették. Hogy kinek, az egy másik kérdés.

    „Ha most a wikiből vetted ezt a Pribina fickót”

    Ja. Kb. 10 éves korom óta járok ki a zalavári ásatásokhoz rendszeresen (évente 4-5 alkalommal), sőt, én is ástam a Borjúállás szigeten még diákként (bár az másik kultúrkör volt). Valami fogalmam van róla, ami ott folyik/folyt, mert el szoktam beszélgetni a régészekkel, már akkor is, mikor még a Cs. Sós Ágnes ásatott ott, nem a Szőke.

    De te biztosan jobban tudod az ottani dolgokat. 😉

    „aki keres, az talál” Kerestem, de nem találtam. Örülnék, ha kisegítenél.

  247. 248.

    Az interneten sok előadás van fent, amit mivel ” alternatívok” révén szokás itt a virtigli magyar uraknak megtagadni, és megkérdőjelezni ezért nem nevezem meg őket.

    De idevág a hivatalos történelem azon ismeretanyaga, miszerint a tatárok 1242 tavaszán -állítólagosan- nagy kánuk halála miatt söpörtek el a Magyar Királyság területéről …. éspedig nem a legrövidebb úton hazafelé, hanem a Duna mentén délre. Aztán a bolgárországban még megpihentek jó egypár évig, nagy hazatartó igyekezetükben.
    Ezzel úgy gondolom az előadó logikája igazolt, hogy a tatárok nem a kán halála miatt vonultak ki, hanem valamilyen más okból……..

    És az a Magyar Királyság, ami „megsemmisült” (tudjuk a szavak túlzásának háttér érdeke is lehet, pl. a pápa a megsemmisülésre hivatkozva akarhatott közvetlen a befolyást)
    még II. Frigyes osztrák-stájer herceg rátette a kezét a nyugat Dunántúlra, akit 1242 tavaszán szintén a magyar királyi hadak elűztek. (a kétfrontos háború már akkor sem lehetett sikeres, főleg nem egy állítólag „tatárok megsemmisítette” országban)

    A halicsi és russz földi csatákról szóló előadásokból annyi maradt meg nekem, hogy 1258, vagy 1268-ban a halicsi fejedelemség a magyar királyi haderő erőteljes támogatásával (nem a király személyes jelenlétével) mért először csapást a tatárok csapataira , akik eladdig -állítólag- veretlenek voltak. Ezért vonultak ideiglenesen a Krím és a Kaukázus irányába vissza.

    Következtetésük tartalma:
    ha egy 1242-ben tönkrevert, kifosztott és legyilkolt ország hadereje II. frigyest nyugaton , délen és keleten pedig a korábban győző tatár seregeket megverte 15 éven belül, azaz egy emberöltőn belül, akkor itt baj lehet a hivatalos történelem állításaival.

  248. 251 – előforduló:
    Az nem úgy van, hogy aki keres az talál. Szíveskedj alátámasztani az állításodat. – Várom IV. Bélát!

  249. 252-254

    Nehéz egy ügy, évtizedekkel ezelőtti olvasmányokat, történelemtanárokat összeszedni, főleg, ha már elhunytak. Leírjak ilyen neveket? Minek?
    Kialakítottak egy történelemszemléletet, egy történelmi logikát és egy szájuk íze szerinti alapot adtak tovább.

    ( Persze amit meg lehet kérdőjelezni. Erre azt mondanám, ha a történelmi állítás egyik oldalról és az ellenségeskedők a másik oldalról is ugyanazt a valóságot írják le, akkor nagy valószínűséggel az lehetett a megtörtént történés. De még ekkor sem biztos. Elég csak az utóbbi 70 év forradalom és ellenforradalom vitáira gondolni. )

    Mivel minden kutatási és leletanyag értékét és elterjedését a szakma általi elfogadottsága fémjelez.
    Akkor is, ha az netalán nem igaz, csak szakmai elfogadottsága nyer ismertséget.
    Amit nem szakmai minősítéssel és nem a szakma által bekalibrált irányban tesznek, az érdektelen és igaztalan. Legalább is, amíg egy szakma által elismert renitens át nem verekszi, avagy belebukik. Mint pl. a napi építésztörténész Vörös Győző.

    Visszatérve a Kárpát medencéhez, már a hivatalosan aposztrófált őslakos illír és pannon népek meghatározása is problematikus.
    Pl. https://sites.google.com/site/titkosmagyarostortenet/kik-voltak-a-pannonok

    Belőle kiemelve: „..Ilyen szerkezetű sírt eddig nem találtak a
    Kárpát-medencében, csak Ázsiában…….a szent dolognak tartott földet. Iránban, Indiában a zoroasztriánusok a közelmúltig így temetkeztek..a pannon nép nem tekinthető a Kárpát-medence őslakosságának és jóval a kelták beköltözése előtt éltek itt……illírekkel való összehasonlítás is indokolt, de itt még több bizonyítékra lesz szükség….”,
    csak egy a sok közül, ami a Kárpát medencei népek hivatalos verziójában némi turbulenciát okoz.
    Persze a másik oldalról is lehet történész doktorokat felsorakoztatni; és akkor kinél az igazság szelete?

    A szlávok a Kárpát Medencébe állítólag a VI. században vándoroltak be, de akkor hova lettek a csak elismerten létező hunok és rokon népeik? Vagy együtt éltek?
    A morvák (állítólagos korai szlávok)mint írják „vitatott szláv nyelv….egyes nyelvészek szerint ez külön nyelv”, „A morvák az Avar Kaganátus fennhatósága alatt éltek”
    és onnan, a nyitrai központból keveredett le Pribina, avagy Priwina Zalavárra?, a franknak nevezett korban.
    Azaz nem volt Zalavárott őslakos. Hogy kiket, szlávokat, morvákat, avagy valamiféle avar rokonságú népet hozott magával…..? Avagy ott éltek, mint ahogy a horvátok is Bizánc ösztökélésére kerültek be a kárpát medencébe az un. avar korban, a VI-VII.században, Azaz időben a hun kor után.
    Mit is jelentenek ezek a kormegjelölések? Mert a népek nem tűntek el nyomtalanul.
    http://www.kiszely.hu/istvan_dr/017.html

    Szóval szerintem nem egyértelmű, hogy kik és kinek építettek, esetleg csak az épp uralkodó vezető elit a meghatározható és a „kőművesek”, de kövekből önmagában talán az se.

    Lehet elmélkedni Cirill és Metod ténykedéséről is, mert Bizánc rendelésére munkálkodtak, ami hatalom önmagában a cselszövés és összeesküvés, megosztás jelképe.
    Egy „ős kultúrának” eleve nincs szüksége, hogy új írásbeliséget, glagolita jelrendszert kapjon, hacsak nem valami külső, ármánykodó céllal, vagy valami új hatalom folyamodványaként. Az hogy e jelrendszer nem él a mai közép-európai szlávoknál és az ortodoxia sem, talán több, mint elgondolkodtató kell legyen.
    Az, hogy eljutott-e Zalavárra a két szerzetes, önmagában kérdéses.

    A zalavári korsólelethez cáfolat:
    „A cserépen nem két jel van, hanem három (a kereszttel nem tudtak mit kezdeni a régészek, akik nem hajlandók tudomásul venni a székely írás tényeit és az avarok létét).
    A glagolitában ebből a három jelből csak két jel található meg, míg az avarok által is használt székely jelek között mindhárom megtalálható. A kereszt a „d” (Du/Dana) jel. A középső jel az „u” (Ushu „vas”) jele. A jobb szélen látható harmadik jel pedig az „s” (sarok) jele lehet – a szélén látható kacskaringók a népi jelváltozatokon és a keletieken fordulnak elő.
    Amiből következően Zalavár sohasem volt Pribina székhelye és semmi bizonyítéka nincs annak sem, hogy itt akár egyetlen szláv élt volna….Az egész szégyenteljes hazugság csak a magyar régészet prekoncepciójának bizonyítéka.” /Varga Géza/
    Kinél az igazság?

    Hát kevés írás maradt IV. Béla idejéből.
    A Kievet benéztem, Halicsról szól
    A korabeli krónikák nagy tanulmányozója Szántai:
    https://www.youtube.com/watch?v=TB5C_YpAAPQ
    https://www.youtube.com/watch?v=ahTKp40FTlI
    Obrusánszky Borbála valamelyik előadásában

  250. 255: „semmi bizonyítéka nincs annak sem, hogy itt akár egyetlen szláv élt volna”

    Uram, Jézus!

    A Balaton (Közép- Európa legnagyobb tava, Magyar Tenger stb. 🙂 ) elnevezése a szláv „blato” szó ‘magyarosítása’, ami mocsarat, sarat jelent egyébként. Ez az a mocsár (Kis-Balaton), ami a mai Zalavárig elnyúlott akkoriban.

    De nem, nem éltek szlávok a környéken… Világos és egyértelmű. 😀

    De tudod mit, itt van neked egy külön verzió, hogy a Balatont miért úgy hívják, ahogy. 😀
    http://www.balatonfelvidek-tapolcaiterseg.hu/digitalcity/homepage.jsp?dom=AAAAVAQT&prt=AAAAUXSS&fmn=AAAAVAEV&men=AAAAVAEX

  251. Observer

    Látom te nagyon hiszel az Akadémia által tanított történelemben. Nincs kedved elolvasni azt, hogy milyen körülmények közt sikerült a TÁRIH-I ÜNGÜRÜSZ-t az Akadémia ellenére nyilvánosság elé tárni? Netán egyszerűbben hozzáférhető és rövidebb az a cikk, ami Vörös Győző véletlen felfedezéséről szól. „Vörös vihar Théba felett” a címe. A Toth-hegyen egy Kopt-szentélyt fedeztek fel, a falon egy ember nagyságú Isten pantokrátor-képpel, amely olyan, mint amilyen a magyar Szentkoronán látható. Nagyon tanulságos és ha ezekről nem tudsz, mert a legbiztonságosabb az akadémiai megcsócsált történelemáltudomány a számodra, akkor nem is fogsz tudni róla.

    http://docplayer.hu/29650284-Voros-vihar-theba-felett.html

    Ez csak 2 ici-pici részlete annak amiből levonhatnánk némi tanulságot abból a hazugságcunamiból, amit történelemként eladnak nekünk ilyen Glatz F. félék.

  252. 257: „Látom te nagyon hiszel az Akadémia által tanított történelemben.”

    Nem. Én a bizonyított tényeket fogadom el, illetve a legracionálisabb, leglogikusabb magyarázatokat.
    És elég sok akadémikussal találkoztam már ahhoz, hogy semmilyen „tekintélytisztelet” ne legyen bennem. Nem az az érdekes, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit.

  253. 257. Oké, értem. Igen tiszteletreméltó álláspont. Aki nem régész, történész, és egyéb olyan bizonyítékokat kutató tudós, mint például Előforduló által is említett Obrusánszky Borbála, annak nehéz dolga van, hogy mit és kinek higgyen. Veled ellentétben a legtöbb ember először megnézi az illető pedigréjét, ami meg csak arra bizonyíték sok esetben, hogy jó s…gget nyalt-e a megfelelő időpontban. 😀

    Részemről azt tartom igazán hitelesnek, akinek az álláspontját nem magyar történészek, régészek, antropológusok osztják. Ugyanis mi, magyarok, tuti, hogy nem fizettünk le senkit. Pédául Horthy esetében az amerikai nagykövet John Flournoy Montgomeryt, vagy Tom Lantost, a néhai amerikai kongresszusi képviselőt.

  254. 259: „a legtöbb ember először megnézi az illető pedigréjét”

    Ezzel az a baj, hogy mindenki mondhat okos dolgokat is, meg totális hülyeségeket is.
    Ha valakinek feltétel nélkül mindent elhiszel, mert a „Nagy Ő” mondta, akkor pont olyan vagy, mint a másfélmillió elvakult fidesz fan. 😉

  255. 259 & 260:
    A hitelesség megállapítása egy rohadt nehéz dolog. Főleg olyan területen, amihez nem értesz. Pl. Az amerikai nagykövet nem feltétlenül az igazat mondja, mert őt hazája érdeke befolyásolja. Tomi Lantos nem feltétlenül az igazat mondja, mert ő egy magyar származású zsidó. Egy tót vagy magyar antropológus nem feltétlenül a valósságot mondja olyan témákban, amikben a szlovákok és a magyarok vitatkoznak. Szerencsére a természettudományoknál nincs ilyen zűr. Itt legfeljebb elvakult emberek állhatnak elő meglepő hülyeségekkel, ha megszállta őket a „szent lélek”. 😀 Az elmúlt 10 évben vadidegen emberektől kaptam érdekes blablákat, amivel meg akarta menteni a világot. Pl. Visszaállítani a királyságot, ahol ő lenne a helytartó, mert családfáját vissza tudja vezetni Szent Istvánig.

  256. 260. Tibor bá’

    Vannak nyilvánvaló hülyeségek és nyilvánvaló, bizonyított hazugságok, csak a hülyeséget elhiszik azok, akik nagyon hinni akarnak és a hazugságot meg elhiszik azok, akik rendíthetetlennek szeretnék tudni az általuk preferált világképet.

    A természettudomány valóban biztonságosabb ilyen szempontból, de ott is előfordulhatnak meglepetések. 😛 Például ilyen volt a kvantumfizika.

  257. 256

    Gondolom tudod mit jelent az időzőjel.

    Ezért ne nekem címezd, hanem beszéld meg /Varga Géza/-val!

    Másrészt az előzőekben idézetettekben leírták, hogy a szlávok a VI. században települtek be.

    Gondolod, hogy előttük a népek sehogy sem hívták a „nagy mocsarat”? Csak a szlávoknak jutott eszébe elnevezni? A hunoknak sem volt szavuk rá?
    Másrészt rosszul tudod, mert nem csak a Kisbalaton , hanem az egész ország (a hegyvidékeket kivéve) egy hatalmas mocsártenger volt az év nagy részében..

  258. 263: „Ezért ne nekem címezd, hanem beszéld meg /Varga Géza/-val!”

    Nem biztos, hogy ő meg akarja beszélni velem. 😉

    Egyébként, ha valaki belinkel valamit, ellenkező jelzés nélkül az tűnik logikusnak, hogy egyetért vele.

    „előttük a népek sehogy sem hívták a “nagy mocsarat”” De, bizonyára hívták. A rómaiak pl. Lacus Pelso-nak. Csak éppen amikor a magyarok odaértek, éppen nem egy rómaitól, hanem valami szlávtól tudták meg a hely nevét…

    „Másrészt rosszul tudod, mert nem csak a Kisbalaton , hanem az egész ország (a hegyvidékeket kivéve) egy hatalmas mocsártenger volt az év nagy részében.”

    Na, erről nem tudom, hogy mi köze a témához, de mindenképpen pontatlan, amit írsz, ha nem tesszük hozzá, hogy melyik évszázad melyik évtizedében… 😉

  259. 263: Azt hittem, azért linkeled, mert egyetértesz vele. Nem vagyok táv-gondolatolvasó.

    „előttük a népek sehogy sem hívták a “nagy mocsarat”” A rómaiak pl. „Lacus Pelso”-nak hívták. Mi is hívhatnánk úgy. Csak nem volt ott egy római sem a szlávok között, aki megmondta volna az odaérkező magyaroknak. 😉

  260. 264.-265.

    Gondoltam, hogy a hozzászólásra vonatkozó időtáv adja magát.
    Igen, ennyiben tökéletlen a magyar nyelv a más nyelvcsaládúakhoz képest, hogy épít a logikára és nem kell minden egyes időt külön kijelölni.
    De tényleg lehettem volna precízebb.

    Egyébként az ország alföldi részének vízrajzi megváltoztatása a török időben kezdődött, amikor a törökök lecsapolták a folyami fokokat, mocsarakat mert túl nagy volt az ellenőrizetlen, megbújásra alkalmas, adót nem fizető terület és lakosság.

    Annyiban egyetértek a Gézával, hogy itt a Kárpát medencei lakossággal és történetiséggel valamit nagyon nem akarnak tisztába tenni, vagy nem tudnak.
    Kezdve attól, hogy a korai avarok, pannonok, szarmatáknak ,hunnak stb. nevezett népekről nem sokat tudunk, de a korabeli szlávokról aztán nagyon sokat.

    Azaz annyit, hogy lovas népek voltak és gyakori motívumuk pl. a „griffes inda”.
    Ők mit csinálhattak a szlávok megjelenése-betelepülése idején?
    Hogy őróluk csak úgy megfeledkezik a történetírás?
    Tudtommal genocídiumnak nincs régészeti nyoma.

    És ők milyen nyelvet és kultúrát gyakorolhattak?
    Mert ez manapság nem fontos.
    A …-hun-……..- magyar kontinuitás sem fontos hazánk „régész-történészeinek”, mert amit tudunk, azt vagy nyugatról, vagy görög-bizánci krónikák mesélik.

    A szlávok még egy teljes nyelv-írás cserére is szorultak cirill -m. iránymutatásával,meg rájuk is ragadhatott mindenfelől mindenféle, de hát róluk aztán mindent tudunk. Azt is, hogy ők nevezték el a BLTN-t, még véletlenül sem volt az itt élő ősnépességnek szava rá, amit tőlük esetleg a szlávok átvehettek.

    Mennyire logikus is, hogy egy fiatal gyökerű és kultúrájú bevándoroltak mondták meg a tutit a magyaroknak és még véletlenül sem az ott lakó szkíta népek leszármazottjai. (pardon, az avarokról is ilyet állítani eretnekség)
    Mert hát az ő írásbeliségükről se nyelvemlék, se írásos anyag nem maradt fenn, csak pár krix-krax, meg griffmadár amit jó alaposan igyekeznek eldugni, félremagyarázni és eltitkolni a hivatásosak, mert nem illeszkedik a tudományos világképükbe.

    Azért írtam a Balaton mássalhangzóit, mert az ókorban a magánhangzókat nem írták ki (a mássalhangzók hordozzák a tartalmat; a rovásban sem mindig írják ki ) és hátha valakinek a mássalhangzók alapján eszébe juthat valami érdekes értelmes………

    Hozzáteszem, hogy az etruszk-latin szavak eredetére, levezetésére is vannak érdekes elméletek- magyarázatok..
    Gondolom a néhai Kis Dénes munkásságával még mindig nem foglalkoztál.

    A biblia (még ha nem is hitelesnek vesszük, elgondolkodtató igazságtartalma..)is megírt egy nyelv a bábeli „zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét „…… valami valóságalapot is teremthet ezen elméleteknek.

    És az vélhetően nem a szláv volt ott se a beszélt akkoriban a Közel-Keleten.

  261. 266: Némi gond volt a hozzászólások megjelenésével.

    Szóval, az én véleményem szerint- volt ‘honfoglalás’. Hogy egy vagy kettő, hagyjuk nyitva (az ‘egy sem’ verziót is hanyagoljuk).

    Bizonyára laktak néptöredékek a Kárpát-medencében, de a számuknak elenyészőnek kellett lennie az ideérkező magyarsághoz képest – különben azt történt volna, mint a bolgárokkal – akik átvették a helyi szlávok nyelvét. A magyar nyelv viszont fennmaradt. Emiatt aztán az sem valószínű (amit tanítottak), hogy a besenyők által megvert, csak férfiakból álló seregtöredék jutott volna be a K-M-be.

    Úgyhogy felesleges azon ‘rugózni, hogy előttünk ki volt itt és milyen létszámban. Most itt vagyunk, és ez a lényeg.

  262. 267 – Observer:
    Amikor valami beragad akkor két dolgot tehetek: 1) szó nélkül átengedem, és ezzel beékelődik korábbra, felborítva a sorszámozást. 2) Állítok az időponton, és akkor előrekerül, de ez meg felboríthatja az egymásra reagálást. Inkább ezt választom, mert ez okozza a kisebb galibát.

  263. 268:

    OK. Csak fura volt, hogy a „Hozzászólás küldése” után ‘láthatóan’ semmi nem történt – meg se jelent és ‘hibaüzi’ sem volt. A meleg nem tett jót az internetnek. 🙂

  264. 267.
    A többedszeri kirajzás és bejövetel híve vagyok, bár visszamenőlegesen bizonyítékokat nehéz előbányászni.
    Minden esetre a szkíta (benne magyar)féle kultúra folytatólagosságáról a Kárpát Medencében legalább az ókor végétől mélyen hiszek.

    Kultúra és benne nyelvcsere sokszor és sokfelé történhetett a történelem folyamán, amihez nem biztos, hogy a nagyobb számosság szükségszerűen kelhetett.
    Újabb kori példák: Pl. a Habsburg regnálás alatt (talán az 1700 -as években)a kisebb német anyanyelvűek aránya ellenére, nem sok hiányzott, hogy a hétköznapi magyarság teljesen felvegye a német nyelvet; „szerencsére – szerencsétlenségünkre” beütött az 1800-as évek nemzeti öntudata.
    Vagy a szocializmus lagymatag 70 éve csaknem elegendő volt 100.000 fő szovjet katona ideiglenes bentlakásával, meg néhány tucat elvtárs segítségével, hogy az ország legtöbb lakója beszélje az orosz nyelvet és részben felvegyen szovjet kultúrtöredéket.

    Általában nem is a magyarokban van az alaptalan bizonyítási kényszer, hanem a körülöttünk élő népekben; ezért lehetett pl. az első szlovák nagykirály I. Stefan……..

  265. 270 előforduló
    Na, azért ez az orosz nyelv kissé túlzás… 🙂
    Én mindent összeszámolva tíz évig tanultam hivatalosan az orosz nyelvet, mégsem sikerült messzebb jutni vele, mint sokkal kevesebb tanulási időben, és idősebben a némettel meg az angollal…
    Az akkori oktatási rendszerrel kevesen sajátították el, inkább valami alibi lehetett az oroszok felé, hogy mi akarjuk. De motiváció híján nem sok eredménye volt.
    Szerencsére mi nem lettünk szovjet köztársaság, mert aki oda bekerült, ott nem volt irgalom, azoknak tényleg meg kellett tanulni oroszul.
    Tavaly megjártam a Duna-deltát. A helyi szárnyashajó személyzete hivatalosan románul kommunikált, de út közben egymással oroszul társalogtak.
    Mondták a helyiek, hogy ezek a Moldovai Köztársaságba valósiak, akik áttelepültek Romániába, de az oroszt annakidején már úgy a fejükbe verték, hogy kényelmesebb nekik úgy társalogni, mint románul…

  266. Vitatkoztatok a szlávokról. László Gyulának az előadásában van egy rövid felvétel a YT-n, 9 perces.

    „Kik éltek itt 895 előtt? Szlávok nem, hiszen sem a helységnevek, sem a régészet nem igazolja ezt, magyarok vagyis onogurok éltek itt 670 óta. A 895-ös csapat inkább türk jellegű és nagyon gyér temetőik vannak, vajon igaz Illig német professzor állítása, miszerint az egyház 230 évet toldott a történelembe a Karolingok miatt? És Árpádék 670-ben érkeztek, ahogy a Krónikáink állítják? Nem tudni, de nyomok vannak, méghozzá tömegével!”

  267. 272: Kedvelem LGy-t és a kettős honfoglalás elmélete is gondolat-ébresztő.
    Csak éppen az elmélete miatt, kérdéses, hogy mennyire tud objektív maradni.

    Meg már az ő ideje óta rengeteg új feltárás volt (autópályák nyomvonala stb.), amik nem igazán támasztják alá LGy elképzeléseit.

  268. 273.

    Visszakérdeznék.

    Akik a hivatalos történelemoktatásban (ami nem „teljesen”lekövető) részesültek, abban doktoráltak és egyéb tudományos fokozatot elértek és „tiszteletnek” örvendenek nem kevés javadalmazással;
    ők mennyire tudnak objektívek maradni?

  269. 274: „nem kevés javadalmazással”

    Te most komolyan azt gondolod, hogy a történelemtudomány területén tevékenykedők külön pénzt kapnak azért, hogy eltitkolják a magyarok valódi múltját?

  270. 275.

    Netán félreérhető, amit írtam, de szerintem nem……

    Nem külön javadalmazást kapnak a történészek, hanem a mai hivatalos szakmabeliek az állami költségvetés és az állam szerveinek, alintézmények költségvetéséből kapják meg a havi fizetésüket, bérüket netalán mint közalkalmazottak.
    Tudományos fokozataikat is szintén így minősítik és díjazzák anyagiakban.

    Szerintem logikus elv, ha az államilag elismert történelemfelfogással szemben kifogása van a szakinak, akkor az állami fizetésre sem fontos igényt tartania -mondhatják-.

    Másképp; ha 1956-ban egy történész nem vallotta az ellenforradalmat , hanem épp forradalomról referál (mint manapság hivatalosan kimondott; forradalom volt), nemcsak állami fizetést nem kapott volna, hanem még ki is rúgták volna , megfoszva tudományos minősítésétől, sőt diplomájától is. Rosszabb esetben még le is csukták volna emberünket.

    Így eléggé részletes és érthető?

    Ezért kérdeztem vissza, ők mennyire lehetnek objektívak?

  271. Elkezdtem írni egy hosszú választ, de sajnos nincs időm mindenre kitérni, és egyre jobban lemaradok az új hozzászólások miatt. 🙂
    Azért ameddig eljutottam, azt ide teszem…

    „Mindig a magyar ősmúltat és annak folytonosságát vallók és kutatók elleni cikkekkel, állításokkal próbálsz érvelni”

    Nem, én az igazolatlan állításokkal szemben érvelek. Persze a „történelmi ezotéria” képviselői nálunk általában egy elég jól behatárolható körből kerülnek ki. De most épp Heribert Illig elmélete ellenében hoztam fel érvként az érmeleletet. Illiget is a magyar ősmúlt kutatójának gondolod?
    Vagy esetleg lehet, hogy épp ő egy környező néphez tartozó, aki a múltat eltörölni próbálja a kitalációjával?

    „a rokon népek kutatását, kapcsolatfelvételt akadályozzák”
    A jelenlegi magyarság legközelebbi rokonságát (legalább is genetikailag) a környező szláv népességek jelentik. A törökös (László Gyula szerint kimondottan iszlám jellegű) honfoglaló kultúrkörből már igen rég kiléptünk, és sem a mongol-tatár, sem az oszmán török hódítások időszakában se akartunk ezekhez visszatérni…
    Éppenséggel a mongol-tatár seregek voltak azok, akik a keleten maradt magyarságot eltüntették a térképről, maradékaikat (nyelvileg is) asszimilálták.
    A határon túli magyarság is épp asszimilálódik, de a rokon népeket keresők valahogy ritkán keresik a a magyar nyelvet elhagyott magyar származású román, szerb, szlovák (stb.) családokban a rokon népeket…

    „És vannak, akik beállnak ebbe az eszmeiségbe. Ugyan mi érdekük benne?”
    És az alternatív történelmi tézisek vallóinak ugyan mi érdéke van abban, hogy a saját változatukat terjesszék? Heribert bácsi pl jól megszedte magát a könyvével, az biztos…

    „Szóval szép dolog a tótok ténykedése, ha nem azt olvasnám még akadémistáink nyilatkozataiban is, hogy az avarok szláv nyelvű és kultúrájú népség voltak.”
    Ezt kinél olvastad? Esetleg az is érdekes lehet, hogy az avar birodalom mely időszakáról, mert pl a bolgárokról ismert és elfogadott, hogy regnálásuk során a bolgár-törökből bolgár-szláv lett. Aszparukh után 150 évvel, 831-től már szláv nevű uralkodójuk van: Malamir kán (Krum unokája). Aztán pedig 864-ben Borisz kán megkeresztelkedik, 885-ben befogadja Ciril és Metód tanítványait (amikor a pápa betiltja a szláv liturgiát), Simeon (a bolgárok „Könyves Kálmánja”) korában meg Preszlávban ezerszámra készülnek a glagolitából ott kialakított ciril betűkkel óegyházi szláv nyelven lejegyzett szövegek.
    Ez kb 200 év alatt lezajlott, az avarok meg kb 250 évig uralták a Kárpát medencét…

    „Kicsit kétkedve fogadom el, hogy egy nyugatról pár évtizedes hóditásait a dunántúlig kitoló nép katonái pont a “határvonalon” Zalavárott építse fel legnagyobb vallási áhítatát megtestesítő épületét. ”

    Kicsit el vagy datálva, ugyanis 800 körül összeomlott az avar birodalom, a nagy építkezések pedig a 800-as évek második felében történtek. Kb annyi idő telt el ez alatt, mint amennyi ideig a hunok uralták a vidéket (ők ugyanis csak kb 50 évig voltak itt a 4. század elején). De elsőként még csak fatemplomok épültek, amit szintén feltárt SzBM. Mint fentebb látható ez az az időszak, amikor a bolgárok (és a morvák) térítése is zajlik, a Római és a Bizánci központok erősen vetélkednek ez időben a térítés ügyében…
    Aztán a vége az lett, hogy jöttek a magyarok, és ez a térítés dolog kb egy évszázadot még odébb tolódott nálunk…

    (Mellesleg a római korban a savariai Iseum (Izisz szentély) is vetekedett méretében a rómaival, pedig akkor is határvidék volt Pannónia ezen része…)

    „Arról nem is suzólva, hogy egy ideiglenes hódítás nem egyenértékű a nép szállásterületével.”
    Egy hódításról ritkán lehet előre tudni, hogy milyen hosszú időtávra szól. Pribina kilincselt pár helyen, hogy bízzanak rá valaminek az irányítását, végül ezt a vidéket irányíthatta, más területe neki nem volt. Fia, Kocel idején a (térítéseket irányító) Salzburgi érsek tartózkodási helye is itt volt egy ideig, gondolom szívesen terjeszkedtek volna tovább is kelet felé, csak épp a bolgárok, majd pedig a magyarok hátráltatták ez irányú törekvéseiket.

    „Másrészt szép dolog a karoling érme, ami kétséges, hogyan azonosítottak be, ha régészetileg még nem találtak korábban belőle?”

    Na ennek már tényleg nem fogok utánanézni, numizmatikus nem vagyok…

    „Egyébként minden nap jelennek meg ásatási hírek; a Keleten, Mongóliában, Kínában, Oroszországban, az örményeknél stb Szkíta, Hun vonatkozású leletek. Azokról akkor miért nem számolsz be ilyen lelkesedéssel?”

    Mert mondjuk az ő létezésüket nem akarta letagadni Illig, így nem kellett ezt cáfolni. De Árpád-kori, avar és szarmata leletekért nem kell olyan messze menni, a minap épp az m44 vonalán feltártakról volt friss hír szinte miden portálon…
    De ha már felmerült a távolkelet: Illig azon is filozofál, hogy Attila temetése nem történhetett meg úgy, ahogy Jordanes leírta, abban Alrik gót király temetkezésének leírását látja visszaköszönni… Ehhez képest Benkő István a Xiongnu temetkezési szokások párhuzamait mutatja be:
    http://julianusbaratai.blog.hu/2017/05/23/attila_harmas_koporsojanak_belso-azsiai_parhuzamai

  272. Se kedvem, se időm, se szakterületem hosszasan belebonyolódni az ellentétek elemzésébe.

    Már megbocsáss, de mire érv, hogy valakinek a zsebében lapult egy árva érme (akit manapság kihantoltak) , nem egy szütyőnyi, azaz egyetlen darab kósza, ami állítólag karoling , de sajnos korábban hitelesen ledokumentálva még sehol nem ismerték.
    Hát tényleg meg lettem győzve. Erről szólt a szlovák linked.

    Csakhogy a magyar nem a szlávokkal rokon, hála a genetikai kutatások és technikák fejlődésének.
    Már meg ne haragudj, de inkább hiszek egy nemzetközileg elismert archeológus-genetikusnak, mintsem neked.
    És az állítása szerint a legközelebbi genetikai rokonaink még ma is élnek Kazahsztán, de Kirgizisztán, Üzbegisztán ,…, és Xinjiang tartomány területén. És még kulturális azonosságra is kimeríthetetlen a példa.

    Az, hogy az alacsonyabb szintű genetikai rokonság egyes szláv népekkel miként alakult, az más dolog. De a szláv lényegiségben érdekes, hogy egyes szláv néppel meg semmi azonosság sincs. És állítólag nem a tótokkal a legerősebb a genetikai kapcsolatunk, pedig már jó ideje élnek velünk.

    A hunok itt -tudtommal- az iu. V. században voltak erejük teljében, utána vélhetően feloldódtak a biomasszában, mert elfelejtkeznek megemlíteni azóta is a leszármazottaikat.
    Bár némely „elvetemült” echte román történész és régész a székelyeket is hunnak tartja.
    Valószínűleg nem sokáig lesznek már a szakmában………

    A linket köszönöm, majd megnézem.

  273. előforduló 2017-07-06 – 19:45 (a sorszámozásban már nem bízom…)
    „Visszatérve a Kárpát medencéhez, már a hivatalosan aposztrófált őslakos illír és pannon népek meghatározása is problematikus.”

    Én már többször jeleztem neked, hogy az „őslakos” fogalom azért nem jó senkire, mert minden írásos forrásokban említett népet megelőztek mások.

    „Pl. https://sites.google.com/site/titkosmagyarostortenet/kik-voltak-a-pannonok
    Belőle kiemelve”
    Tényleg érdekes írás, de miért nem a TEOL és az Élet és Tudomány eredeti cikkeit hivatkozod be, miért egy olyan oldalról hozod a linket, ahol olyan butaságokat írnak hozzá, mint pl:
    „Ők azokon a területeken éltek, amit Bulcsú és tormás Szabartói Aszfalóinak, és a magyarság őshazájának neveztek!”
    A sabartoiasfaloi-t nem az őshaza nevének mondták, hanem a nép korábbi nevének, amit a honfoglalás előtt leszakadt és „perzsia vidékére” települt néprész továbbra is használt állítólag. (Míg Tormásékat a bizánciak türköknek hívták, .)

    Ja, én is kiemelnék valamit: „Duna másik oldalán lakó ellenséges szkíták” … „a két hagyományosan ellenséges nép”
    Hát igen, attól még hogy mindekettő keletről jött és hasonló a tárgyi kultúrájuk, még nem feltétlen egy népről van szó.
    (Mint ahogy a magyar és a szlovák se egy nép, pedig tárgyi kulturájában nagyjából azonosak.)

    „A szlávok a Kárpát Medencébe állítólag a VI. században vándoroltak be, de akkor hova lettek a csak elismerten létező hunok és rokon népeik? Vagy együtt éltek?”
    Hát speciel a szarmata alánok a hunok érkezésekor összecsomagoltak a vandálok és a gótok egy részével együtt, és leléptek nyugatra.
    Attila halála után a gyermekei által folytatott tesvérháborúk nem tettek jót a hunok létszámának, végül az ideiglenesen itt állomásozó hunokat a korábban behódoltatott népek koalíciója leverte, visszaszorultak a kaszpi térségbe, ahol aztán valószínűleg beolvadtak más népekbe.
    Miért, a Mongolok hova lettek világbirodalmuk összeomlása után? A legnyugatabbi mongol nyelv a kaukázus környéki kalmük, a többi egykor meghódított területen beolvadtak. (És magukat avarnak nevező népek is ott maradtak fenn.)

    „Egy “ős kultúrának” eleve nincs szüksége, hogy új írásbeliséget, glagolita jelrendszert kapjon, hacsak nem valami külső, ármánykodó céllal, vagy valami új hatalom folyamodványaként. Az hogy e jelrendszer nem él a mai közép-európai szlávoknál és az ortodoxia sem, talán több, mint elgondolkodtató kell legyen.”

    A horvátoknál elég sokáig fennmaradt a glagolita használata a latin rítus mellett is. A bolgárok meg tovább alakították a betűket, ez lett a ciril írás, amit Szerbiától kezdve délre és keletre haladva mindenütt megtalálsz a szlávoknál a szláv orodoxiával együtt…

    “A cserépen nem két jel van, hanem három (a kereszttel nem tudtak mit kezdeni a régészek, akik nem hajlandók tudomásul venni a székely írás tényeit és az avarok létét).”
    Az egyik nagszentmiklósi leleten (a Boila csészén) pl kereszt jelöli a görög betűs körirat olvasásának kezdetének helyét.
    A másik két jel 100%osan egyezik a glagolita jelekkel, A székely jelekkel igen csask nyögve nyelős az egyeztetés… De Varga Géza a páfrányhajtásból is kiolvassa a „jóma” ligatúrát…
    E kérdésben én inkább a Vékony Gábor, Hosszú Gábor féle vonalat tartom helyesnek.

    A Balatont, mint azt Observer megírta a rómaiak évszázadokon át Lacus Pelso-nak (lapos tó) hívták, mint az a frissen hazahozott Seuso kincseken is olvasható. Hogy más eközben máshogy hívta volna, arról nincs adat.
    A németek által használt Plattensee ennek tükörfordítása, de ha már mássalhangzóztál: a PLaTteN(see) egyben a BLTN-hez is elég közel van. (Azt meg tudjuk, hogy a német fül a bort meg a port nem tudja megkülönböztetni egymástól… 😉

  274. „Orbánnak mennie kell(ene)”
    85. Bogozy

    Nem ment el a válaszom az „Orbánnak mennie kell(ene)” poszt alatt, megpróbálom itt elküldeni, talán észreveszed.

    „A magyar gazdaság és bérek rendbetétele nem ördőngösség, és nem is kellek hozzá évszázadok.” – írod.

    Volt nekünk egy zseniális közgazdászunk, Síklaky István. Ő írt egy könyvet Létbiztonság és harmónia (Egy zöld fordulat programja, A pénzuralmi rendszer alternatívája) címmel. Neki is ugyanez a véleménye, még a receptet is megadja hozzá. Pdf-ben letölthető a Scribd. com-ról.

    Arra is lehetett volna mód, hogy a kelet-európai rendszerváltást egy messze tekintő gazdasági újjáépítő programmal kapcsolják össze Kohl kancellár Alfréd Herrhausennek, a Deutsche Bank elnökének tervei szerint Kelet-Európában. Ez a terv azonban csak akkor lett volna megvalósítható, ha Kohl radikálisan szakít a nemzetközi monetáris politikával amely viszont alapvetően befolyásolta volna az USA geopolitikai terveit és a második világháború után kialakult hatalmi viszonyokat Európában. A Deutsche Bank elnökének a meggyilkolása a Vörös Hadsereg Frakció nem létező „harmadik generációja”által véget vetett ennek a tervnek és maradt az eladósításunk és tönkretételünk és kifosztásunk, ami a mai napig folyik , törvényekkel és nemzetközi szerződésekkel körbebástyázva és kollaboránsokkal végrehajtva. Mi meg lelkesen átkozzuk azokat, akik a szavazatainkra szorultak és tudatlanságunk miatt vágjuk a fát saját magunk alatt és akik ebből profitálnak vígan élnek és zsarolják a magyar politikusokat. Tök mindegy kinek hívják a miniszterelnököt, Orbánnak, Medgyessynek, Bajnainak.

    Ez az igazi korrupció és a szándékos elszegényesítésünk valódi oka, amin nem segítene, ha a Seuso-kincsek árából vacsorát főznénk a cigánygyerekeknek.

    Érdekes olvasmány ez a tanulmány a neten…

    „Miért kellett meghalnia Alfréd Herrhausennek, a Deutsche Bank elnökének?”

  275. Barcelona központja, ma délután.
    Mondjátok, kedves barátaim, mi kell még történjen veletek, hogy megértsétek:
    Vagy ti, vagy a migránsok.
    Ma Barcelona.
    Holnap Budapest.

  276. 281 – Bálint:
    Az isten szerelmére hagyd már ezt abba. Tökéletesen egyetértek veled. Mondd meg, mi a picsát tudok tenni. Még egy rohadt gázpisztoly se lehet a kocsimban.

  277. 281.Tibor bá
    TE, a te korodban, kedves jó barátom, már nem kell tenned semmit ezügyben, korkedvezménnyel mentesülve vagy a nemzetvédelmi szolgálat alól, nem is Neked irok.
    Azokat szólitom meg, azokat igyekszem felrázni, a Te” faliújságodon” azoknak hagyok üzenetet, akik, korukat tekintve, még tehenének valamit családjok érdekében.
    A hangsúly a ” tehetnének”-en van.

  278. 283 – Bálint:
    Nem vagyok én magatehetetlen, fegyverrel is tudok bánni. Olyan jól lőttem célba, hogy kiváló honvéd címet kaptam, és még mindig nem vagyok vak, és hajlandó lennék szétlőni bármelyik muszlim seggét. Dehát engedik? Orbán be van szarva, hogy az ő seggét lőjük szét. Ez a probléma és az, hogy a jövő évi választások után tenni fog egy 180 fokos fordulatot migráns ügyben, mert neki elsősorban az uniós pénzre fáj a foga. A migráns ügyet csupán azért karolta fel, hogy kihúzza a sámlit Vona Gábor alól 😀

  279. 281: „Ma Barcelona.
    Holnap Budapest”

    Hahaha. Hallottál már a TEK-ről? Terroristáknak itt esélye sincs… 😉

  280. 281.

    „Ma Barcelona.
    Holnap Budapest.”

    Egyelőre Európában egyedül Budapest áll ellen.
    És a felvilágosult, modern, szakértő, intelligens ellenzék ezerrel ássa alá ezt az egyet is…

    Budapesten egyelőre feltűnik, ha egy füstösképű kisteherautót bérel… Megy a drót a rendőrségnek.

    Egyelőre.

  281. Van egy olyan érzésem ,hogy a menekültek nagy része akkor hallott először Magyarországról , amikor tranzit országként át haladt rajta.
    Az alábbi videó röhejes de nem az első eset amivel találkoztam.

  282. 281. balint
    Furák ezek a muszlim terroristák: a paradicsomba akarnak kerülni, de azért elmenekülnek a harc helyszínéről. Azonban a biztonság kedvéért a teherautóban hagyják az útlevelüket, hogy kétség se férhessen a származásukhoz. Mindezt egy olyan országban, ami nem ellenséges velük és amúgy a világpolitikában sincs túl nagy súlya.
    Csak én érzem úgy, hogy hülyének vagyunk nézve?

  283. 287. sama

    „a menekültek nagy része akkor hallott először Magyarországról , amikor tranzit országként át haladt rajta.”

    Nem azoktól kell tartani, akik ide akarnak jönni…
    Hanem azoktól, akiket az EU már semmire nem tud használni, és nálunk akarja parkoltatni… Miután Soros megoldja, hogy meglegyen az évi egymillió bevándorló…

    Ha a kvótarendszert keresztülverik, akkor semeddig se tart hozni egy törvényt, hogy a segélyt csak a lakhelyhez közeli postánál lehet hetente felvenni…

  284. 280. Inkvizitor

    Egy hónap után, véletlenül megszimatoltam a válaszod.
    Hálásan köszönöm, letöltöttem, nekiállok, átrágom magam rajta.

    Különben náluk még Kádár idejében Bakson volt egy gazdasági kísérlet. A munkások javadalmazását közvetlenül hozzákötötték a teljesítményhez, és a termelékenységhez.
    A munkások vérszemet kaptak és óriásit fejlődött a hatékonyság, egy fillér beruházás nélkül, csak azáltal, hogy az (buta melósoknak nevezett) emberek elkezdték használni az eszüket és átszervezték a munkát.

    Sajnos az irigy pártvezetés leállította, mert sokat kerestek a melósok. Nem nézték, hogy teljesítmény volt mögötte.
    Ha engedték volna elterjedni ezt az általam „népi kapitalizmusként” nevezett rendszert, legtöbb mint húsz éven belül, vertük volna a nyugati országokat.

    A kapitalizmusban a nagy cégeknél a tulaj és az általa alkalmazott néhány menedzser gondolkodik és hajcsárkodik. Népi kapitalizmusban minden munkás a nagyobb hatékonyság/jövedelem, érdekében gondolkodik és dolgozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük