(1645) Biszku

Tibor bá’ online

 

~q191A 94 éves Biszku Béla (valamikori belügyminiszter) ellen indított per másodfokú ítéletére került sor, ami az ügyet simán visszadobta az első fokra. Az egész politikai cirkuszt elindító Novák Előd képviselő úr bekiabált, hogy egyetlen napot se fog Biszku ülni. Valószínűleg, de ki lenne attól boldog, ha igen későn bekövetkező halála előtt ülne néhány napot? De, nem ez a lényeg.

Az emberiség történelme kizárólag arról szól, hogy csoportok (törzsek, népek, országok, osztályok stb.) viaskodtak egymással a hatalomért, a dominanciáért, hogy azok, akik felülkerekedtek jóval több javakhoz jussanak (beleértve a természeti kincseket is), mint amennyit ő maguk képesek megtermelni. A (jaj a) legyőzöttekkel a kor szellemének megfelelően mindig más és más szokott történni.

Az I. világháború végén senkinek se jutott eszébe, hogy a legyőzöttekből háborús bűnösöket (h.b.) gyártsanak, és elítéljék őket, amiért nem voltak képesek győzni. A II. világháború végére ezt a gyakorlatot nem vitték át, Nürnbergben a Szövetségesek kiélhették bosszúvágyukat, de ez nem lehetett túl sikeres, mert kihirdették, hogy a háborús bűnök nem évülnek el.

Na, de mi az a háborús bűn? Véletlenségből nem arról van szó, hogy irtani kell az ellenséget? Az 500 kilós bomba ledobása nem h.b. a 4 darab összeláncolt 500 kilós viszont igen? Ha a hadifoglyot étel nélkül az elpusztulásig hajszolom, az nem h.b. Ha nem vagyok hajlandó bajlódni vele és tömegsírba lövetem, az h.b? Mi a különbség? Az apa és a férj így se, úgy se tér vissza. Ha megtorlásként a Wehrmacht kiirt egy teljes falut (d’Oradour-sur-Glane, Lidice) az h.b. ha a IDF teszi ugyanezt, az jogos önvédelem, illetve isten által nekem ígért terület?

Az nyilvánvaló, hogy a jog mindig is a hatalom játékszere volt, de ez mára már túllép az abszurditás határain. Már hangzottak el javaslatok, hogy bíróság elé kell állítani azt a baktert, aki az áldozatokat szállító vonatszerelvénynek szabad utat biztosított. Ugyanez a sors jutott Biszku Bélának is. Emberek kioltott vére tapad a kezéhez, ezért háborús bűnös, mert a forradalom, ellenforradalom, (dicsőséges) szabadságharc, felkelés, stb. stb. háborúnak számít, ha az egy képviselő úrnak úgy felel meg. Ha éjszaka lelőnek (egyébként ártatlan) cigányt 5 éves gyerekével együtt, az csak gyilkosság minősítés nélkül.

Az ország vezetősége annak idején hadat üzent Sztálinnak, majd a magyar csapatok követtek el némi atrocitást Ukrajnában, végül a Vörös Hadsereg elfoglalta hazánkat, megerőszakolták a nőket, mindent elloptak, ami mozdítható volt, a munkaképes polgári lakosság egy részét elvitték málinki robotra, és persze megszállták az országot. 56-ban ez ellen kelt fel a magyar nép (egy része). A magyarországi bábkormány (Na ja, mára már Franciaország és Németország is az) Természetesen nem a felkelők oldalán állt. Ez hozzátartozott a játékszabályokhoz. Ha nyer a forradalom Biszkut felhúzták volna egy Andrássy úti fára (volt rá példa, pedig nem is nyertek). Hogy ez ne következzen be, a belügyminiszter Biszku kiadta a parancsot a „rend” visszaállítására. Mindenki ezt tette volna a helyében, mert az egyetlen alternatíva a lemondás lett volna, akkor meg az oroszok akasztották volna fel a forradalom leverése után.

Maradjunk annyiban, hogy tisztességes bíróság ilyen ügyekben nem hoz ítéletet. Ennek voltunk szemtanúi. A másodfokú bíró nem volt hajlandó magára vállalni a politika által megrendelt ítéletet. Valóban, húzni fogják addig az időt, amíg Biszku önmagától nem szenderül át a másvilágra. — Lehet más a véleményed, de akkor előbb vizsgáld meg magad, hogy nem a legyőzhetetlen, és féktelen gyűlölet honol-e benned, ami mindent eltorzít.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
________________________________________

10 gondolat erről: „(1645) Biszku

  1. „Az I. világháború végén senkinek se jutott eszébe, hogy a legyőzöttekből háborús bűnösöket (h.b.) gyártsanak, és elítéljék őket, amiért nem voltak képesek győzni.”
    Tudom nem szorosan a poszt témájához tartozik, de ha jól emlékszem, azért Magyarországot beiratták egy kis „különtornára”.

  2. Igaz, hogy jogi csűrés-csavarás volt 56-ot háborúnak minősjteni, hogy Biszkut lecsukhassák, de az ausvici toronyőrt máig becsukják 100 évesen is. Jaj a legyőzöttnek és a legyőzöttek a gojok..

  3. „Ha éjszaka lelőnek (egyébként ártatlan) cigányt 5 éves gyerekével együtt, az csak gyilkosság minősítés nélkül.”
    Még ehhez annyi pontosítást, hogy ez rasszista indítékú gyilkosság, amiért tényleges életfogytiglan jár. Fordított esetben ez nyereségvágyból elkövetett emberölés, amit pár évvel meg lehet úszni. A lényeg, hogy az áldozat magyar legyen.
    De amúgy igaz, jaj a legyőzötteknek!

  4. Pugacsov elvtárs,
    “Ha éjszaka lelőnek (egyébként ártatlan) cigányt 5 éves gyerekével együtt, az csak gyilkosság minősítés nélkül.”

    Maga a gyilkosság – amennyiben valóban megtörtént – aljas és felháborító dolog, csak sajnos az egész annyira életszerűtlen, hogy nem tudom elhinni, hogy nem valamelyik szolgálattal végrehajtatott provokáció. A gyilkos személye nem is érdekes, az elkövetői kör és az indíték nagyjából sejthető.

    „Már hangzottak el javaslatok, hogy bíróság elé kell állítani azt a baktert, aki az áldozatokat szállító vonatszerelvénynek szabad utat biztosított.”

    Hasonló témában ez a cérna másnál is elszakadt:
    http://www.flagmagazin.hu/jobbegyenes/bayer_zsolt_van_lejjebb

  5. Ennyi évvel a rendszerváltás után ugyanolyan nevetséges az ügy tárgyalása Biszku esetében, mint annyi évvel a holokauszt után a lágerőr esetében.

    A bírósági elintézési mód (addig húzni-halasztani, míg a delikvens jobblétre szenderül, vagy az ügy elévül), tipikus magyar elintézési mód.
    Lásd pl. Kulcsár ügy, Posta bank és társai.
    A következmény nélküli ország, ahol nevében jobb és bal a háttérben megalkuszik, kiegyezik egymással.
    A bírósági eljárás csak a PR része, nem a komoly büntetéshez vezető út.

  6. Ez is csak egy mesterségesen előidézett „vihar” a biliben. Mert még ’90-91 tájékán megértettem volna, de most…?! Szóval csak egy jó kis kommunikációs, mekkora antikommunisták vagyunk kedves magyar honfitársaim, ha elítélik…! Most meg megy a morgás a magyar bíróságra, hogy…!

  7. A háborús bűnös a második világháború után kissé átértelmeződött. Az akkori USA ugyanis köztudottan előszeretettel fogadta kebleire azokat a náci személyeket akik ugyan közvetve vagy közvetlen felelősek voltak igen sok ember lemészárlásáért, viszont érdekeik azt diktálták, hogy kimentsék őket. De vajon nem e keverjük össze az emberiség elleni bűnt a háborús bűnökkel? A holokauszt nem háborús bűn, hanem egy torz ideológia miatt végrehajtott emberiség elleni bűn. A háborús bűn, ha a hadifoglyokat nem az egyezményesen elfogadott módon kezelik, hanem kivégzik, az emberiség elleni bűn pedig az, ha kiirtanak egy 2000 fős civil lakost számláló falut elrettentés céljából, vagy mert más etnikumhoz tartoznak.

  8. Ahogy a halálbüntetést is behozná valaki, ezzel átértékeli és átértelmezi az európai jogot – ennyi erővel akár a háborús bűn kategóriát is átértelmezhetné a jövőben egy törvény.
    Ez lenne a jogbiztonság?

  9. Ennyi idő elteltével értelmetlen foglalkozni a témával, okafogyott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük