Most tudtam meg a TV híradóból, hogy az IMF megengedte, hogy az államháztartási hiányunk 2,9 % helyett 3,9 % legyen. Triumfál a Kormány, a Pénzügyminiszter és szemel láthatóan a hírbemondó is. A gyengébbek kedvéért még azt is hozzáteszik, hogy ezek szerint 290 milliárd forinttal több lehet a hiányunk. Azt természetesen nem teszik hozzá, hogy ezzel az ügyes húzással sikerült az egy évben fizetendő kamatunkat megközelítőleg 30 milliárddal növelni az idők végezetéig, vagyis amíg minden tartozásunkat nem fizetünk vissza. Ez utóbbit nevezem az idők végezetéig. Aki azt hiszi, hogy hülyéskedem, annak elárulom, Magyarország 1970-óta soha egyetlen percre se szűnt meg tartozni.
Játszadoznak itt vagyonadóval, lakásadóval, szocpol megvonással, kamat támogatás beszüntetéssel csak azért, hogy 20-30 milliárdokat megspóroljanak. És akkor egyetlen húzással kiröppen az ablakon évi 30 milliárd, mert nekünk a 2,9 %-os államháztartási hiány nem elég. Mi többet akarunk! OK. Az átlagember nem ért az egészhez, de a pénzügyminiszter? Egyetlen egy kérdést tennék fel a nyugdíjasoknak, és a közalkalmazottaknak. Vajon tudják-e, hogy a 13. havi nyugdíjat, és fizetést, amit néhány évig élveztek, ÁFÁ-ban (vagy más huncut módon) sokszorosan fogják visszafizetni életük végéig. Ugyanis az államháztartási hiány valójában erről szól.