(1844) Orwell 1984

Tibor bá’ online

 

~q191George Orwell Nineteen Eighty-Four (Ezerkilencszáz nyolcvannégy) című utópisztikus regénye 1949-ben jelent meg és Rákosi Mátyás Magyarországában természetesen nem fordították magyarra. (költségmentesen olvasható: http://mek.oszk.hu/00800/00896 – és ha még nem olvastad, melegen ajánlom) Jómagam angol nyelven 1958-ban jutottam hozzá, és hol volt még 1984? Huszonhat év a jövőben az örökkévalóságnak tűnt (akkor), miközben, minimum egy újabb 26 év telt el azóta. Felteszem a honlapom látogatói közül sokan olvastátok a könyvet, de aki nem, azok kedvéért néhány szó. Orwell szegény értelmiségi családból származott, a gyarmati Indiában Eric Arthur Blair néven látta meg a napvilágot, 1903-ban és alig 47 évesen, tüdőbajban halt meg Londonban. Orwell családi háttere miatt nem is lehetett más, mint baloldali, azonban a Spanyol Polgárháborúval kapcsolatos szovjet tevékenység kinyitotta a szemét, és elsőre megírta az Állatfarm című könyvét, majd az 1984-et. Az előző a létező Szovjetunió paródiája, a második pedig – követve Huxley Szép új világát – egy vízió a jövőről. Huxley fantáziájának kiötlésekor (kb. 1930) a sztálini Szovjetunió többnyire még Terra Incognita volt Nyugat Európában, ezért „polgáribb” formában álmodta meg a jövőt. Orwell már szerencsésebb helyzetben volt, tudott egy totalitárius rendszer létezéséről, ezért a jövőképében ezt fejlesztette tovább. Az 1984-be új fogalmakat vitt be, amiknek nevet kellett adni. Így születettek meg a Nagy Testvér, Gondolatrendőrség, Újbeszéd, Telekép és a híres, vagy talán hírhedt figyelmeztetés, NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART. A szemmel tartás eszköze a családok szobájában elhelyezkedő TV készülékbe szerelt szerkentyű volt, aminek segítségével a Nagy Testvér mindenkit megfigyelt. E kissé hosszúra nyúlt bevezető után, lássuk a jelent!

Őszintén bevallom, amikor a művet olvastam, mindössze egy jó pofa fantazmagóriának tartottam. Persze-persze a diktatúrák már csak így működnének, de hol vagyunk ettől? Aztán elfelejtkeztem a könyvről. Amikor a rendszerváltás után elkezdték felszerelni a térfigyelő kamerákat, még semmit se sejtettem. Aztán elterjedt a mobil telefon, és kiderült, hogy segítségével nyomon lehet követni, hol jártam tegnap este, kiket hívtam fel és engem kik hívtak. egyesek szerint az összes beszélgetést rögzítik néhány évre. És akkor megérkezett a Windows 10, ami – állítólag – kémkedik utánunk. A Facebook pedig még a múltunkat is tudja. Észre se vettük, és megérkeztünk a „nagy testvér szemmel tart”-hoz. Igaz, nem 1984-ben, ahhoz képest késett egy kicsit, és lám, nem kellett hozzá diktatúra se.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

 

 

38 gondolat erről: „(1844) Orwell 1984

  1. Van némi különbség a „kereskedelmi” célú és a politikai megfigyelés között.

    A mai ember hozzáállása is más a témához – ma az emberek nagy része önként szórja szét magáról az információkat, nem érzi ennek semmilyen kockázatát, mert mi is történhet – kapunk néhány célzott, ránk szabott reklámot, és akkor mi van? Hát, tényleg csak annyi van, hogy teljesen átformálják a tudatunkat… 🙁

    A politikai megfigyelés más tészta, úgy vagyunk vele, hogy még ha gyűjtenek is adatokat rólunk (pl. tárolják a telefon beszélgetéseinket), kit érdekel, úgysem vagyunk „célszemélyek”. Hát igen, ma talán nem, na de holnap? Például abban is biztos vagyok, hogy Pukli István-ról évek alatt összegyűlt, de eddig nem elemzett adatokat már ezerrel elemzik valahol, és azt keresik, hogy hol lehet fogást találni rajta…
    Ha nem találnak semmit, akkor viszont csinálnak, mint ahogy a „Péter Gábor lánya” Gallóné ‘járt’. Ja, hogy nem igaz? A „táborhoz” tartozókat az már nem érdekli…, a politika iránt nem érdeklődőkben meg megmarad a dezinformáció: „Ja, az a Gallóné, tudod, a főávós Péter Gábor lánya… egy ilyen akarja képviselni a tanárokat??? ”

    PS: Majdnem elfelejtettem: Én igen is szeretem Nagy Testvért. 😀

  2. Ide is leírom mint sok más helyre 🙂
    Az 1984 egy disztópiáról szóló mű. Antiutópia. Disztópikus regény. Legalábbis nekem mindenképpen, nem ilyen utópiát képzelek el.
    Ennyit akartam mondani, olvasom tovább a cikket, és ez úton köszönöm meg az eddigieket. 🙂

  3. Az egyik barátom a MATÁV-nál dolgozott, és állítja, hogy a mobilod akkor is kémkedik utánad, ha ki van kapcsolva. Ha titkos megbeszélni valód van, ki kell szedni belőle az elemet is. Ugyanez érvényes a számítógépre is, kihúzni a dugót az aljzatból.

  4. 3: „ki kell szedni belőle az elemet is”

    Nem ok nélkül gyártják újabban fixre szerelt aksival a mobilokat… 🙁

  5. 3. 4. Most megy a harc, az Apple és a „Nagy Testvér” között, mivel az Apple nem hajlandó „kiskaput” nyitni a bztonsági rendszereikbe számukra! 😀

  6. A harc az Apple és az FBI között nem értünk zajlik, hanem a hatalomért.
    Ha balfasz marad az állam és az állam apparátus, akkor rövid időn belül a gigantikus költségvetésekkel és rejtett/nem ismert új high-tech technológiával rendelkező korporációk veszik át a valódi hatalmat.
    A CIA, FBI és a többi meg bokázhat és jelenthet a Zrt tulajainak.

  7. Mondok még jobbakat: Az egy dolog, hogy ugye a mobilod egyszerre min. 3 de inkább 5-7 adótoronnyal tart kapcsolatot, és itt jön be a háromszögelés módszere. 😉 😛 🙂 Na de a mai GPS-es okostelefonokkal már szinte bármit, még ha nincs is bekapcsolva, távolról sok minden aktiválható, ha figyelő szoftvert töltenek rá a telódra. A telefon akkor is kommunikál néha, ha kikapcsolod, de ettől még az aksi benne van…, sőt az a kiveszem az aksit dolog, mindjuk mezei megfigyelők ellen jó lehet, de azért a komoly szolgálatok már v. 20 éve képesek arra, hogy mondjuk 20-50m távolságból tudnak annyi energiát átvinni bizonyos módszerekkel, hogy a telep, tápellátás nélküli technika is ha működésre nem is, de kommunikációra rávehető. 😉 😛

    Na és ott a sok mobil és Wi-Fi jel az éterben. No most egyfajta a szonárokhoz hasonlatos technikával ezeknek a rádióhullámoknak a segítségével egyfajta mozgókép is alkotható, és a zárt épületekbe is „beláthat” az ezzel a technikával rendelkező. Nem, nem folyamatos mozgókép, de detektálható vele a mozgás, meg ilyesmik. És nem, ez nem Sci-Fi…! 😉 😀

    És még amikről nem tudunk, de ugye a Snowden féle „bomba” után azért elég sok, és nem is a legfrissebb NSA technikáról kiderült ez meg az, és azért jól látható, hogy a Nagy Testvér bizony figyel!

    De ki figyeli a hivatalos figyelőket…?!

  8. 6.
    „rejtett/nem ismert új high-tech technológiával rendelkező korporációk veszik át a valódi hatalmat.
    A CIA, FBI és a többi meg bokázhat és jelenthet a Zrt tulajainak.”
    Ez már most is így van! 🙂

  9. Talán ismeritek a Shazam nevű android alkalmazást (nekem nincs androidom, nem tudtam kipróbálni).
    Arról járja az a hír, hogy zenék felismerésére képes – ezért is töltik le sokan. És képes metaforákat szóképeket felismerni és adott esetben alkalomadtán továbbítani akinek kell.
    Rossz nyelvek szerint 100 milliót költött rá a CIA is, bár a program inkább Carlos Slim nevéhez köződik (remélem jól emlékszem).
    Képes ki-be kapcsolni a tabletet. Mármit a Shazam.

  10. Na, hogy ne csak az eszes, „presstitute” halucinációs cikkek legyenek felhánytorgatgval, íme, Snowden szerszámáról egy cikk (a cikkben a második linken a stuff), annak, aki tenni is akar a nagytesó… „figyelme” ellen:

    https://freedom.press/blog/2014/04/help-support-little-known-privacy-tool-has-been-critical-journalists-reporting-nsa

    Mobiljaimat az ilyen miatt használtan vásárolom – egyéves, kétéves, viselt, hajdani csúcsmodell annyiba fáj, mint a mindenkori – már éppen használható – átlag, új okostelefon… amit rootolok, ízlésemnek megfelelő főzött ROM-ot húzok rá… és örülök… 😉

    Valamint, odafigyelek mit mesélek el telefonálás közben, mert „minden, amit ott mondok el, felhasználható ellenem…” :-»
    Magánszféra, manapság nincsen – pont, a sok, számtalan IT analfabéta miatt… mit lehet tenni… 🙁

  11. Annak ellenére, hogy az FBI korábban az ellenkezőjét állította, egyáltalán nincs szüksége az Apple segítségére a tavaly decemberi kaliforniai terrortámadás egyik gyanúsítottja iPhone 5c-jének feltöréséhez. “Tisztelettel, ez marhaság!” -Edward Snowden

    További részletek: http://komlomedia.hu/hir.php?hir=6926

    Ennyit az Apple és az FBI huzakodásáról. 😉

  12. A nagy testvér annyira jól figyel, hogy megint sikerült két helyszínen terrorcselekményt végrehajtani Európában… Most ki a hülye? Egyik országnak sincsen annyi pénze és annyi emberanyaga, hogy mindenkiről naprakész információik legyenek. Egyszerűen a mai technológiai tudás, a rengeteg adat feldolgozására, elraktározására egyáltalán nem alkalmas. A világ legkeresettebb terroristája fél évig tudott bujkálni, mire elkapták. Ugyan már!

  13. 14. minden kijátszható.
    De majd hamarosan lesz néhány összeesküvés elmélet, hogy az orosz usa izraeli etc. titkosszolgálat fedezékében hajtották végre., ilyen olyan politikai gazdasági céllal.

    Ez simán arra lesz egy újabb alkalom hogy az egyéni szabadságjogok csökkenjenek.
    Nehezebb , szarabb lesz veszélyesebb utaznunk Afrikába, Arábiába, Közel- és Távol-keletre.
    A tömegeket vonzó események kockázatosak.
    Addig amíg Pakisztán Afganisztán Irak főterein gyilkoltak tömegesen ártatlanokat nem hittük el, hogy a helyszínek egyszer megváltoznak.

  14. 13.

    Nagy rakás felszínt kapirgáló demagógia az egész. Mindenesetre fogalmam sincs, hogy Orbán miért ad fel ilyen magas labdákat; annyi felesleges ballaszt, piszkos ügy, és politikai hulla lóg már a Fideszen, hogy nem csodálkoznék azon sem, ha nemsokára végleg elsüllyedne az egész bagázs.
    Talán feltételezhető valamilyen alku is a háttérben, amiről nem tudunk… én legalábbis nem tudok más magyarázatot.

    15.

    „De majd hamarosan lesz néhány összeesküvés elmélet, hogy az orosz usa izraeli etc. titkosszolgálat fedezékében hajtották végre., ilyen olyan politikai gazdasági céllal.”

    Szerinted nem azért léteznek titkosszolgálatok, hogy többek között a törvényeket kikerülve elvégezzék a piszkos munkát? Te magad írtad, hogy az eseményekre hivatkozva csökkenthetik a szabadságjogokat; ha valóban ezt szeretnék elérni, akkor nem ez lenne a leginkább kézenfekvő lépés?
    A hatalmas felháborodás és társadalmi nyomás logikus következménye pl. az állampolgárok megfigyelésének a kiterjesztése lehet.
    A robbantásokat pedig (tartok tőle, hogy ez még csak a kezdet) felfoghatod az összeesküvés elmélet gyakorlati részének.

  15. Arany Sakál, ez csak olyan emberekre igaz, akik hagyják hogy hülyének nézzék őket, vagy ténylegesen gyengeelméjűek. Szerinted az eddigi normális életükre vágyó európai nemzetek állampolgárai meddig hagyják, hogy a szeretteiket cafatokra tépje egy terrorista bombája Merkel meg Hollande két szép szeméért? Hidd el minden hazug korrupt minisztert vagy kormányzót meg lehet buktatni. Mert a hatalmat a nép adja, és ha kell, akkor el is tudja venni bárkitől, bármikor. Merkel és Hollande helyében én azonnal lemondanék a tisztségemről, még amíg nem akasztanak lámpavasra.

  16. 16 Mvm9
    „ha valóban ezt szeretnék elérni, akkor nem ez lenne a leginkább kézenfekvő lépés?”

    mivel nem tudhatjuk, hogy aktívan elősegítették vagy csak ráülnek a lehetőségre így eldöntetlen marad ez a kérdés…

    De jó is itt nekem a falu szélén.

  17. 17. Dan „meddig hagyják, hogy a szeretteiket cafatokra tépje egy terrorista bombája”

    Milyen célt kívánnak elérni az elkövetők?

  18. Szerinted, Arany Sakál, valakik úgy szeretnék megbuktatni a jelenlegi német és francia vezetést, illetve úgy akarnak káoszt teremteni Európában, hogy terrorcselekményeket hajtatnak végre az iszlám állammal, melyeket ők maguk szerveznek a háttérből, sőt ők maguk hozták létre az iszlám államot, és ők maguk hagyták jóvá az előzményeket, melyek a migránsáradathoz vezettek?

  19. 20. „Milyen célt kívánnak elérni az elkövetők?”
    …erre egy adekvát választ vártam.

  20. Én sem szeretem, ha kérdésre kérdéssel felelnek ( „szerinted” -„meddig hagyják”)…. Az elkövetők minél több európait akarnak megsemmisíteni, és ehhez minden lehetőséget kihasználnak, például a migránsáradatot, és az európai polgárok alkotmányos szabadságjogait. Nem kijárási tilalmat kell bevezetni, hanem az összes Európában élő, illetve nemrég bevándorolt arabot szépen sorjában előállíttatni, és megfigyelni az alvilági figurákkal egyetemben. Mert arra viszont lenne a rendszernek kapacitása.

  21. 22.

    Dan, százezrek vagy milliók tételes megfigyelésére nem képes egy rendszer sem. Németországban a BFV-nél már most válogatniuk kell, hogy kik azok akiket megfigyelés alatt tartanak, mert nincs elegendő emberük. Ez egy olyan asszimetrikus játék, ahol a rendfentartó hatóságot köti az alkotmány, meg kismillió törvényi előírás, meg a létszám… a másik oldal meg már most is gyakorlatilag azt tesz, amit akar.

  22. …az Iszlám Állam vállalta magára. Bejelentésükben azt is hozzátették, hogy ezzel még nincs vége a támadásaiknak, azt ígérték, hogy „a keresztes háborút folytató államokat, akik az Iszlám Állam ellen szövetkeztek, sötét napoknak néznek elébe, válaszul az agressziójukra”.

    vs.hu alapján

  23. 23.

    Azért vélhetően vannak olyan állami „cégek” amelyek kissé szabadosabban értelmezik a jogi kötöttségeket, lásd moszat, cia és társai egy-egy kiszivárgott akcióját…

  24. 20: Ez egy megfontolandó lehetőség, de hogy olvastad ezt ki Aranysakál szavaiból?

    23: „Dan, százezrek vagy milliók tételes megfigyelésére nem képes egy rendszer sem.” – Alábecsülöd a modern technikát. Milliókat meg tudnak figyelni, és az adatokat értelmezni AI és adatbányászat segítségével. De ehhez kell, hogy azonosítsák a személyeket, és a hozzájuk tartozó eszközöket.
    Az állampolgárok milliói hatékony megfigyelés alatt állnak az általuk vásárolt készülékek által, a terroristák meg könnyedén kijátsszák a rendszert eldobható telefonokkal.

    24: Bárcsak valóban lennének keresztes háborút folytató államok… Úgy nem lehet felvenni a harcot az iszlám ellen, hogy letagadjuk, hogy az az ellenség.

  25. 19. Arany Sakál

    „Milyen célt kívánnak elérni az elkövetők?”

    Azért jó lenne tudni, hogy kik az elkövetők.
    Egyre inkább világos, hogy akik a bombát robbantják, azok csak a végrehajtók.

    Bogár László fogalmazta meg jól, hogy ezek a dzsihadisták az ellenünk fordított fegyver…
    De kié a kéz, ami tartja ezt a fegyvert, ki a bérgyilkos, és ki a megbízó?
    Évek óta nem titok, hogy elsősorban az USA (és az őt támogató EU) politikája miatt gyorsan radikalizálódik a muzulmán társaság saját hazájában és menekültként is.
    Szíria bombázása és a menekülteknek a nyakunkra hívása nem lehet hülye véletlen.
    A titkosszolgálatok évek óta vért pisilnek mert nem tudják ellenőrizni ezt a tömeget.
    Közben meg 80 éves útleveles, érvényes jegyes nagymamákat taperolnak az európai reptereken.

    Ennyire nem lehet „véletlenül” hülyének lenni.

    A kérdésedre a választ ott kell keresni, hogy kiknek érdeke káoszt okozni Európában, kinek érdeke egy meggyengült Európa…?

  26. Ami még a terrorcselekménynél is nagyobb indulatot vált ki az emberben, az a robbantások utáni reakció a szennymédiában. Sírás-rívás, pityergés, je suis balfasz, mécsesgyújtogatás, birkamenet szervezés, áldozatok sztárolása, nem félünk felkiáltás, világbéke, trikolórba vont épületek, karikatúra verseny. Kell ennél több, hogy vérszemet kapjanak a tenoristák?
    Az oroszoknál egy ilyenre Putyin azonnal bejelenti, hogy a tenoristákat meg fogjuk semmisíteni. Nem elfogni és bíróság elé állítani, megsemmisíteni.
    Ez innentől kezdve tényleg csak kacsavadászat és nem kétséges a töketlen eu cinkossága.

  27. 28: „megsemmisíteni”

    Azzal csak a hetedik mennyországba küldöd.
    Ólombánya, vagy valami hasonló üdülőtelep jobb megoldás nekik.

  28. 29. Erre megint csak egy Putyin idézettel lehet jönni. „Isten dolga, hogy megbocsásson a terroristáknak, az enyém pedig, hogy elküldjem hozzá őket” 😀
    A közvélekedéssel ellentétben a halálbüntetés nem büntetés, hiszen a büntetésnek csak akkor van értelme, ha a bűnhődés, megbánás és megjavulás után az elkövető visszailleszthető a társadalomba. Vannak azonban olyan súlyos esetek, mikor már semmiféle büntetés nem lenne elegendő. Egyébként is, miközben büntetnénk ezen szörnyű tetteket hasonló módokon, mi is szörnyetegekké válnánk.
    Ilyen esetekben a megsemmisítés a szemét eltakarításának legolcsóbb és legegyszerűbb módja.

  29. Aki már foglalkozott az iszlám ideológiájával és történetével az érti:
    Merkell (és még sokan mások) ellen a francia és a belga ügyészségnek is kötelessége lenne eljárást indítania , kiadatást kérni és előzetes letartóztatásba helyezni. Foglalkozás körében , gondatlanságból(?) elkövetett (tömeges) emberölés vádjával.
    (belenyúltam a bilibe…)

  30. 27
    ”De kié a kéz, ami tartja ezt a fegyvert, ki a bérgyilkos, és ki a megbízó?”

    Há a Sátán maga ,a Főgonosz – minnél rosszabb a keresztényeknek, annál jobb neki ,ö erre veri ki.

    Szerinted a kereszteshadjárat eszméje hogyan fogantak meg, kikben és miért ?!.
    Hát a honfoglalás, gyarmatositás,etnikai tisztogatás ötlete ?!

  31. 32. Kalotaszegi
    „Szerinted a kereszteshadjárat eszméje hogyan fogantak meg, kikben és miért ?!.”

    A keresztes hadjárat eszméje akkor fogant meg, amikor az oszmán tötökök elfoglalták a Szentföldet és elkezdték felkoncolni a keresztényeket.

    Aztán összeült az akkori EU és büntetőcsapatokat küldött.
    De közben a „tanácsadók” rájöttek, hogy az elnyújtott háborúsdi jobban profitál, mint egy gyors győzelem. Aztán a tanácsadók átálltak a törökök oldalára, mert így jobban jártak.
    A hazatérő Templomos Lovagok meg királyoknak kölcsönöztek hatalmas pénzeket, annyira megszedték magukat.

    Ami a honfoglalást illet, olyan nem volt.
    Árpád bejövetelét a Habsburg történetírás „feltalálásáig” hazatérésnek, visszatérésnek nevezik a középkori források.
    A lovasnomád népek évezredeken kerestül ingáztak a Tarim medence és a Kárpát medence között. Mire Árpádék megérkeztek, különboző népek betelepültek az útvonalra, úgyhogy nem volt visszaút, a magyarok is letelepedtek. A „honfoglalás” egy kifejezetten félrevezető megnevezés.

    A gyarmatosítás, etnikai tisztogatás pedig egy tipikus erkölcsi alapállásból indul: NEKEM több jár, mint neki, mert … (nagyobb bunkóm van, okosabb vagyok, Isten így rendelte, stb…)

  32. 33
    Látom a részletekkel tisztában vagy , de az a bibi, hogy nem látod át egyben az egészet 🙂

  33. 30.
    Én is így látom.

    Egyébként -szerintem- nem kihasználják a migránsáradatot, ha nem ők maguk generálják. Az iszlám állam saját őrületüktől vezérelve és természetesen az USA felbujtására elfoglal területeket, demoralizálja a katonaságot, majd a népet is halálra rémíti(lefejezések stb.). Ergo menekülésre készteti.
    A tömegbe beolvadva bejönnek a katonák, nemcsak a merénylők, hanem rendes katonák, akik most ott csücsülnek a táborokban.
    Én attól tartok, hogy a törökökkel egyetemben fognak mozgolódni, akkor kezdődik el az eszkaláció azon foka ami minket is közvetlenül érinthet.

    Persze a sorozatos európai „rendmegbontási kísérletek” gazdaságilag minket is nehezebb helyzetbe hoznak, csak úgy mint egész Európát.
    Még a francia robbantás előtt írtam, hogy robbantgatni fognak és nem hagyják abba.

    Világosan látszik, hogy ahogy az európai kormányok népnyomásra (különben ők maguk is benne vannak az Usa gonoszaival együtt, persze csak szűken a legfelsőbbek) szigorítanak, úgy keményítenek majd az arabok is. Az eszkaláció elkerülhetetlennek tűnik.
    Azért nem hiszek a mindent írányító hatalomban , mert ezen a példán keresztül is látszik, hogy a jól felépített hierarchia megingott.
    Már az európai államok kormányzatában is megfigyelhető. Disszonáns hangok hallatszanak és ez most nem a szokásos játék a népnek.
    Merkel féle vezetők benne vannak nyakig.
    Ha én látom, persze csak részleteit-pedig nem vagyok különlegesen okos – akkor nehogy már egy kormány vezetője ne tudja. Mennyi információ áll rendelkezésére?! Ott ül mellette ezer mindenki, a néplélek ismerői és egyebek. Merkel szándékosan csinálja, mert a nagytőkés barátainak kell az olcsó munkaerő, de azt már ők is láthatják, hogy így nem lesz No. ahol élvezhetnék a végtelenségig fokozott kizsákmányolásból származó javaikat. A cél Európa padlóra küldése. Látják, hogy a vég elkerülhetetlen, ezért úgy játszanak, hogy valahol túléljék egy 500 milliós rabszolgasereg élén, a többi leves.
    Úgyhogy tényleg izgalmas idők elé nézünk. Én főleg azért mert ellenek a kecskék. Bárcsak mi is megoldanánk ahogy ők.:-)

  34. 34. kalotaszegi

    „de az a bibi, hogy nem látod át egyben az egészet 🙂 ”

    Légyszi, ne hagyj hülyén meghalni ! Milyen egyben az egész ?

  35. 35.
    „Merkel szándékosan csinálja, mert a nagytőkés barátainak kell az olcsó munkaerő”

    Nem, ez nem így van. Ez csak egy maszlag. Európában több millió képzett fiatal keres munkát; Dél-Európában a 30%-ot eléri az arányuk. Ha a munkaerőpiacnak ezt a szegmensét olyan nagyvonalúan támogatnák, mint a menekülteket, akkor európaiak dolgoznának Európában. Magasabb termelékenységgel, magasabb bérért és többet fogyasztva, mint a négerek.
    Plusz, a befizetett adó és a magasabb fogyasztás utáni ÁFA, mínusz az irdatlan mennyiségű segély… ez az államnak is jó üzlet lenne.

  36. Diktatúra jön, az biztos. Csak az a kérdés, hogy iszlamista diktatúra shariával vagy európai diktatúra totális megfigyeléssel és kontrollal?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük