(2153) Antalffy Éva vendég posztja – Vissza a XIX. századba

ÉvaEgyesek szerint a XXI. század lesz a történelem legrövidebb százada, mert nem sokkal a kezdete után vissza fog zuhanni a XIX. századba. Ha ez igaz, akkor okosan tesszük mi nők, ha a mi oldalunkról nézve vizsgáljuk a XIX. századot. Ebből a szempontból kapóra jött Thaddeus Russell Amerikában kiadott új könyve a következő cím alatt: A Renegade History of the United States (Az Egyesült Államok Renegát Története) Ne is mondjam, hogy a nőkről szól, amiben nincs semmi új, mert a „Cherchez la femme” (keresd a nőt) felhívást nem tegnap találták ki. Ez rendben lenne, mit tudhatunk meg a könyvből?

A XIX. században, ha egy nőnek magas volt a jövedelme,  (de csak akkor) házasságon kívül is szexelt, nem idegenkedett az orális szextől, fogamzásgátlást használt, megválogatta partnereit, nyilvános helyen ivott, kifestette magát, parfümöt használt és gyakran járt fodrászhoz, ráadásul ezeket nem szégyellte, akkor minden bizonnyal kokott volt.

Nekem ezzel az a problémám, hogy a XX. század második felére, ezeket az „előjogokat” a nők – többé-kevésbé – megszerezték maguknak (mínusz a muszlim világ) és nagy valószínűséggel nem kívánják elveszíteni. Tudom, Titeket férfiakat ez a legkevésbé se zavar, de nekem van olyan érzésem, hogy ha megteremtitek a sokszor emlegetett kisközösségeket – ahová (felteszem) a feleségeket is magatokkal  viszitek – akkor ránk a több munka mellett (amiben persze a férfiaknak is részük lesz) egy kicsit jobban el leszünk nyomva, mint korábban, azaz manapság. Csak azért mondom, mert a „kisközösségekben” (mondjuk ki nyíltan) a mai falvakban a falnak is füle van. Az idősebb nők még a falakon is átlátnak és kedvenc szórakozásuk a pletykálás.

Itt a  blogon már sokat olvastam a kisközösségek előnyéről, sőt arról, hogy kizárólag a kisközösségek élhetik túl a kataklizmát, és kezdhetik elölről a fenntarthatóbb életet. Arról is olvastam, hogy mindenféle kézműipart újból meg kell tanulni, hogy sokkal több emberi munkaerőre lesz szükség. Sőt, volt aki odáig ment, hogy kijelentette, a vallásosság is fontos túlélési követelmény. Szóval sok mindenről volt már szó, de az senkinek se jutott eszébe, hogy a visszazuhanó életszínvonal, és más hátrányok mellett, a nők (némi pluszban) még azt is megkapják, hogy megint a férfiak tulajdonává válhatnak. Kedves férfi olvasók! Ragadjatok „tollat” és fejtsétek ki erről a véleményeteket, mondjátok el, á dehogy! Hadd nyugodjunk meg. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

39 gondolat erről: „(2153) Antalffy Éva vendég posztja – Vissza a XIX. századba

  1. „mondjátok el, á dehogy”

    Bizonyára lesz egy átmeneti állapot, de hosszabb távon az dirigál, aki a családfenntartó. Fizikai adottságaik miatt ez a férfiak dolga lesz. Szóval nem lennék egy geddon után a feministák helyében. 😉

  2. Kedves Éva!

    Sajnos nem tudlak megnyugtatni ezügyben. Mikor egyáltalán el kezdtem ezzel a dologgal foglalkozni(kb.10 éve), úgy kezdtem az egészet, hogy már működő „ökofaluka” látogattunk meg.

    Az eredmény lesújtó volt. Pontosan ahogy leírod. A nők sokkal többet dolgoztak és cserébe többet szenvedhettek.
    Volt olyan család ahol 5 gyerek volt és az apa egy kicsit zizi volt. Állandóan vissza-vissza akart menni az időben. Nem volt mosógépük(nem is lesz mondjuk, tehát lehet előre ment), a gyerekek -régi jó magyar hagyományhoz ragaszkodva- külön asztalnál kellett, hogy üljenek.
    Meg egy csomó agybaj.

    A félrelépések meg nagyon mentek, és egy ekkora közösségben kb. a 3. légyott már a lebukás is egyben. Elválni nehéz ebben az esetben, marad a szenvedés egy pár évig amíg vmi más lesz. Sokan pokollá teszik így az életüket, mikor a romantikus hej de magyar, hej de túlélem máz lebomlik.

  3. Az banyekok dolga nem a mások figyelése lenne ha normálisan fognák fel életkorukat! Ugyanis egyrészt a gyerekekkel eggyütt kis ovikat megörzőket csinálhatnának mig a munkaképesek a létfenntartásról gondoskodnak.
    Igen sajnos a falunak ez is egy hátránya a pletyka és a másik nő vagy ember kikezdése atámogatás helyett – de tanitással ez kiküszöbölhető!

    Ez egy rossz feltételes reflex mint a pavlov kutyáinál a csengetésre az ebéd várása. Tanitással átalakitásra szorulna nagyon. keleten Mianmarnak hivják ma azt az országot ahol a női társadalom alakult meg a nők élnek családi közösségekben a rokon férfiak a védők és nehézmunkát végzők mig a nők szönek fonnak gyermeket szülnek attól aki éppen arra jár és pár éjszakát töltött velük. Nincs xexuális megkötés csak az hogy vérrokon nem lehet. Igy egészséges és viszonylag boldog életet élnek. Hát nekem ez jobban tettszik, pedig 70 elmúltam.

    Az erkölcs az kulturánként változó de az emberség a másik emberhez való hozzáállás az igencsak hasonló amig érzelmeink is vannak, és az a lényeg hogy boldogabban éljünk eggyütt.

    A magyar régi valóság a patriarchális társadalomé…és nézzük csak férfiak vezetik a világot kb és milyenben élünk???

    Én pl. hányni tudok mikor északi norvég svéd férfivá válás ceremóniáján a delfinek ezreit mészárolják le mert az aztán buli….

    (meggondolom most mikor az iszlamisták molesztálják a nőiket hol a rákban vannak a férfivá váltak???)

    (Jah meglátok egy slampos ruházatot elképedek hogy a mai nők nem érzik hogy az valahogy randává teszi őket???)

  4. 1 – Observer:
    Véleményeddel egyetértek. Csak remélni lehet, hogy a helyzetfölény nem okoz visszaélést.
    A feministák helyében én sem szeretnék lenni. 😀
    2 – Balázs:
    Sajnos a nők jó pár esetben nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. Anyagi kiszolgáltatottság,
    gyerek miatti tűrés, durva bánásmód.
    A belinkelt cikk nagyon érdekes. köszi

  5. Megfigyelhető korszak váltások szerint a férfiak kora valamikor 1945 után ért véget és megkezdődött a nők kora. A nők korának is leáldozott valamikor 1980 körül és beléptünk a gyermekek korába. Most a vadállatok kora jön, mint a korábbiaknak is ennek is megvannak a jelei.

    A letűnt korok sztárjai háttérbe szorulnak ahogy ez megfigyelhető volt a férfiaknál a nőkkel szemben, ma egy férfi bizonyos helyzetekben hátrányban is van egy nővel szemben. Gyermekek korában a gyermekeknek mindent szabad volt, mert a létük maga egy csoda. Nevelni, fenyíteni tilos.
    Vadállatok korában előre törnek az elemi ösztönök, a vadállatokkal szembeni védelemnél előtérbe kerül a védeni tudó férfi és háttérbe szorul a védekezésre képtelen nő és gyermek. Ennek megfelelően a férfiak második helyre léphetnek elő, de csak a nem kasztrált férfiak.

    Ezek a jelenségek láthatóak a menekültáradatot kísérő erőszak jelenségekben, és véleményem szerint a kasztrált férfiak zöme vadállat szerepbe kerül majd, a falkában való agressziókkal.
    Az európaiak védekezési mechanizmusa is be fog indulni, lesznek majd lincselések, gettósítások fehér részről is. Amik mind vadállati oldalról lesznek megvalósítva, csoportosan, kegyetlenül.

    Nők visszalépnek a védelmezett, alárendelt szerepbe. Akik nem azok a vadállatok martalékai lesznek előbb utóbb.

  6. Gollam ha egy férfi védelmet nyujt miért kell tulajdonosként is viselkednie?
    Szerinted normális dolog az hogy ugyan megvéd de le is pofoz ha éppen ugy tartja kedve?
    Mondjuk engem nem mert vissza adom rögtön, de valahol már ember minőséget kéne az embernek tanulnia minden más mellett! Megvéd mert kiszolgálom bizonyos dolgokban….mert nem lehet neki se utódja nélkülem..és fe – le módón 1:1 alapon vagyunk társak!
    Mintha Tibor és Éva is valahogy igy élnének amennyit látok innen az életükből….és ezt látom normálisnak.

  7. Hát biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a nőknek (sem).
    Az viszont látszik, hogy a nők mindig is olyan férfi mellé csapódtak, akik erőt tudtak felmutatni (fizikait, gazdaságit, stb). A biztonságért pedig „fizettek”, ahogy tudtak, munkával, szexuális szolgáltatásokkal, szüléssel…
    Talán ezért van, hogy sok nő inkább vonzódik az agresszív idiótákhoz, mint a békés, értelmes emberekhez és sok esetben eltűri az agressziót egy életen át.
    Ehelyett választhatna egy békés balekot, aki mellett létbizonytalanságban élhetne, ami szintén megterhelő lehet (lelkileg).
    Sajna minden nőnek nem jut egy romantikus regényhős, aki harcol, táncol, gyöngéden szerelmeskedik, emelett családcentrikus, határozott, jóindulatú, okos, hűséges…

    Én békés embernek tartom magam, de eljátszottam a gondolattal, hogy milyen ember lennék egy nagy összeomlás esetén. Pl. egyedül maradnék és küzdenék a túlélésért és közben találkoznék egy viszonylag jó nővel, akit magam mellé fogadnék és védelmet biztosítanék neki. Természetesen megpróbálnám tiszteletben tartani a szabad akaratát, hogy nem szexelek vele akarata ellenére, de vajon ezt hány évig bírnám?
    Egy kaotikus helyzetben a férfiak 80%-a fel sem tenné a kérdést, hogy mi etikus és mi nem… És itt jöhet képbe a vallás/spiritualitás, mert ők hisznek a halál utáni büntetésben/karmában és talán nem lennének annyira embertelenek.

  8. 6 – Gollam:
    Való igaz az elmúlt évtizedekben sok változásokon ment keresztül a társadalom, ami nem mindig volt szerencsés. ( Véleményem szerint )
    7 – Kékavian:
    Egy kapcsolatban mind a két félnek meg van a maga feladata, s nem árt ha azt kölcsönösen elismerik, megbecsülik. Nem célravezető a szerepekből kilépni.
    8 – Intuitív:
    Hát, ha egy nő álomvilágban él, és nem jön be a herceg, fehér lovon? Köszönje a saját hülyeségének. Gondolom ez a másik félre is érvényes .
    A szabad akarat csak hasonló szinten (észbeli, morális) álló emberek között működik, különben a másik visszaél vele. Nem minden esetben szerencsés a gyakorlása.

  9. Vannak családok, ahol egy kicsit a férfi, az apa vezetése „uralma”
    és a nő az anya engedelmessége „alávetettsége” honos.
    Ez a hagyományosabb szereposztás.Évszázadokon át természetes volt ez.
    Ezen belül még igen sok ezer árnyalat van.
    Egy kubai közmondás szerint :
    – Elveszett a ház, ahol a kakas néma és a tyúk kukorékol.
    Azt sejtem, hogy a halász, vadász, gyűjtögető ősközösségi életmód
    esetében természetes volt a férfiak az apák magasabb rangja.
    A nagyobb testi erő, a harci tudás az élelem fölötti rendelkezési jog,ezt tette magától értetődővé praktikussá.
    A nő, az anya, állandóan terhes volt ,szoptatott és a kicsi gyermekekre vigyázott.
    A nő ugyanezen okokból még ma is „elszenved” egyfajta másodrendűséget.
    Találkoztam baráti körömben olyan családdal, ahol a nő hordta a nadrágot.
    Sokféle neveltetés és vérmérséklet szemléletmód ma már feszegeti a
    tradicionális kereteket.
    A piacgazdaság új magatartásmódokat kínál sőt követel meg az egyénektől.
    Nincsen optimális családmodell ,vannak „jól működő” családok ahonnan
    életképes személyiségek repülnek ki és vannak ahol a kisebb nagyobb
    lelki sérülések, hiányosságok a „hibás üzemmód” útravalói.
    Két lányom van,apaként látom, hogy a kisebb képességű szolidabb szelídebb,
    de megbízhatóbb, kiszámíthatóbb vagy a
    nagyágyú, alfahím ,a „nagytermészetű” fenegyerek, aki kalandozik is és ezt soha nem is óhajtja feladni , nos leegyszerűsítve ezek közül kell dönteniük a párválasztáskor.
    A férfinak egy jövedelem fölött, megszólal a poligám hajlama, ezt is érdemes tudni és számolni vele.

  10. 10 – Barcelona:
    ÉS? Te vagy a permanens Tevje.

  11. Ezek szerint ha egy nő csak házasságon belül szexel, akkor ő el van nyomva, és a férje tulajdona?

  12. 10: „egy jövedelem fölött, megszólal a poligám hajlama”

    Megszólal az minden jövedelmi szinten, csak érvényesülni nem tud. 🙂

  13. 10 – Barcelona:
    Bizony, bizony a poligámiához pénz kell. Szerinted egy megviselt, kissé már gyűrött, 65 éves pasinak ki teszi szét a lábát ellenszolgáltatás nélkül? Na ugye! És ha netán hajlandó rá ingyen és bérmentve, akkor észre fogod venni, hogy már elmúlt 70 és a kutyának se kell. 😀

  14. 10

    Vannak emberek…….
    – ezeket Tibor bá’ tüstént beutalja majd az életképtelenek panoptikumába –
    de attól még ők is léteznek és ugyanúgy emberi lények, mint a többi hét és fél milliárd akiket – tessék most jól megkapaszkodni – egyáltalán nem érdekel a szex.
    Ha ez a tényt nagy nehezen bár, de tudomásul vettük, akkor már nem akkora nagy meglepetés, hogy vannak férfiak, akik egy nővel „beérik” egy egy hosszabb életszakaszukban vagy akár egész életükben.
    – horribile dictu = óh minő borzalom –
    Ezeket is le lehet sajnálni,le lehet lenézni értéktelennek kijelenteni , de attól ők még szintén létező emberi lények.
    Az emberi értékeket, meg talán mégsem a lepedő nevű versenypályán szokás mérni.
    Mert azt az egy Nőt kurvára szeretik és nem kockáztatják a családi békét ,nem mindenki vállalja a komplikációkat, bujkálást, hazudozást, költségeket
    (mit meg nem érnek a jó numerák, a baszás nagy úr ) mert úgy ítéli meg hogy nem éri meg neki ,másnak igen, de neki nem.
    Nem bírtam ezt nem ideírni ,de töröld nyugodtan, ha téged ez bosszant Tibor bá’

  15. Van nekem pénzem baszki, de erre nem költök, mert nem érdekel, azzal szeretek lenni akit szeretek.
    Furcsa mi ?

  16. 16: Tartalmi idézet: ‘Nem bírom azokat a férfiakat, akiknek a felesége olvassa a hozzászólásait. ‘ by Tibor bá’. 😀

    /Tudom, ez gonosz volt, csak túl magasan volt a labda… 🙂 /

  17. 15 – barcelona:
    Te most mentegeted magad, pedig senki se támadott meg. Ha neked egy nő évtizedeken át kielégíti a szexuális igényedet, akkor egy szerencsés flótás vagy. Van ilyen, úgy nevezik, hogy ráhangoltság. Van, akinél nincs is merevedés csak annál az egy nőnél. Már olyannal is találkoztam gruppen szex-nél, akinek nem állt fel az én nőmnél, jött a felesége, felállította és akkor gyorsan behatolt, de a psziché résen volt, és azonnal lelohadt neki. Szóval nem vagy egy csodabogár, de azért belőled nincs 7 és fél milliárd, ez verd ki a fejedből. Remélem, kiverni még tudod. 😀

  18. 17 – Observer:
    Éva a munkatársam, ő a szerkesztő lektor. Ezért van mindkettőn fényképe a poszt elején. A mi kettőnk kapcsolatát el se tudjátok képzelni, de ebből a témából sok baj származhat. Legyen ennyi elég.

    Különben arra utaltam, aki nekem válaszol, de a feleségére gondol, aki persze beleolvas.

  19. 22 – Barcelona:
    Miért nem ütöd be a keresődbe. Az Internet mindent tud.

  20. 22: „Ki az a Tevje ?”

    Igyál tejet, hátha megvilágosodsz. 🙂

  21. 22 – Barceloma:
    Na jó, azzal, hogy megtudod ki volt a tejesember a Hegedüs a háztetőn-ben, még semmit se tudsz. Tevjének az volt a bája, hogy nem volt határozott véleménye. Neki mindenre a válasza az volt, hogy „egyfelől, viszont másfelől”.

  22. Nem minden esetre igazak az alábbiak,csak általában ez a jellemzőbb, én így tapasztaltam.
    A férfi inkább szexről álmodik, a nő is szereti a szexet, de neki a szexnél határozottabban fontosabb egy megbízható társ.
    Ebből az következik , hogy a férfi, ha csak ágyba akarja vinni a nőt, ezt nem vallhatja nyiltan , mert akkor a nő nem szexel.
    Tehát a férfi a maga élvezetét űzve, átveri a nőt.
    Lehet, hogy egy kicsit mindketten saját magukat is.
    Ezek után talán nem annyira érthetetlen, sok nő részéről vallott férfiekéző szexizmus.
    A férfiaké sem érthetetlen.
    A kapcsolatok végén a tisztességesebb fél veszít többet – ez lehet a férfi is – az, aki többet tolerált,többet invesztált , többször megbocsájtott, eltökéltebben dolgozott a kapcsolat érdekében stb.
    Kicsit nehezen értem azokat, akik önző módon kiélik evolúciós késztetéseiket és alig tudom követni, ezek hogyan vélekednek a kapcsolatukról a nővel, akit feleségül vettek és akivel közös gyermekeket vállalna.

    „Most szerelmesek vagyunk drágám, de majd kiábrándulunk és megunjuk,sőt megutáljuk, talán még meg is gyűlöljük egymást ….ezek a realitás tényei mi sem vagyunk kivételek ilyen az élet.Tehát azt ne várd tőlem hogy a többi nőről egyszer s mindenkorra végleg lemondjak.
    Az életidegen lenne és az önismetet hiányáról tanúskodna”

  23. 26 – Barcelona:
    A te véleményed most nem releváns, mert vergődsz a többnyire magad okozta, kapcsolódó problémában. Így aztán írásod teli van hibával. Senki se csap ma be egy nőt, amikor ágyba invitálja. Régen házasság előtt nem volt szex. Ma a házasság messze a szex mögött kullog. Ha egy nő nem megy ágyba egy férfivel, és nem kóstoltatja meg vele az ő „nélkülözhetetlenségét”, soha a büdös életben nem lesz feleség.

    A gyerek vállalás a nő passziója, csak kevés nő gondolja, hogy a belőle kibújt gyerek nem csak az övé. Te kapóra jössz a gyereknevelés és a hozzávaló javak megszerzése terén. Ezért kapsz egy kis illúziót, ami akkor pukkan szét, ha bármi okból kifolyólag szétváltok. Tudom, hogy tiltakozni fogsz, és azt is tudom, hogy a gyerekekkel rendelkező férfi hozzászólók egységesen melléd fognak állni, de ez nem jelenti azt, hogy nincs igazam.

  24. 27: Nem kell ahhoz szétválni. Elég egy kisebb gikszer, pl. betegség, és a mai csajok többsége már lép is, félre v. tovább! A mai 40 alatti tucat nők (én csak HP v. HHP -nek nevezem őket) csak és kizárólag a pénzre (autó, ház, lakás, és átlagon felüli kereset) buknak, tisztelet a ritka kivételnek. A többi mind illúzió…! 😛 😉 Pont úgy, ahogy Tibor bátyám írja. Aztán persze ezekből az illuzórikus kapcsolatokból születik egy v. kettő gyerkőc, eltelik 2-5 év, és hopsz jön a válás.! Legalább is a környezetemben szinte csak ezt látom, vagy totál kiürült semmi kép sem társas kapcsolatra emlékeztető „házasságokat”, ahol még vergődnek mert össze kell hozni még egy gyereket, a nő számításból, a férfi pedig mert aláírtuk a x számú gyerek vállalását a Szocpollal kombinált lakáshitelhez. De már ez sem ment meg semmit sem…, csak jön az egyre elhidegültebb, lelket romboló egymásmellet vegetálás, és minden ami ezzel jár. Majd a kimondott v. nem szentesített válás…! 😛

  25. Nem gondolnám, hogy bárkinek is meg lenne tiltva, hogy a saját fogalmai szerinti méltó, érdemes életet éljen.
    A párkapcsolati harmónia, az elégedettség éveit nem becsülném le és pláne nem tekinteném jelentéktelennek, ha utána mégis válás következne.
    Semmit sem kizárólag a vége minősít, az életet sem.
    Szerencsére senki nem képes a másik bőrébe bújni, így hát a mások párkapcsolatairól alkotott vélemények nem tévesztendőek össze a tényekkel.
    Fontos ismérv egy egy kapcsolatról ,továbbá belőle származó gyermekek életútja, ami nem jelentéktelen részben a szülői házban megtapasztaltak következménye is.
    „Gyümölcseikről ismeritek meg őket”
    Gazdag a téma,több álláspont is érvényes lehet.

  26. Én voltam a családfenntartó és igenis elvártam hogy a másik ne csak üljön lábát lógatva a szekéren amit közös életnek nevezhetünk! Tudtam mi a dolgom de a másiknak is tudnia kell serényen!
    Lehet mondani hárpia, de pl. Barcelonával értek eggyett nőként!

    Igaz épitkezés gyerekek meg öregek ápolása mellett a franc se akarta már a xexet reggel délben, este, tizóraira, uzsonnára! Csak mint a krumpliszsák elzuhan az ember másnap hajnalig, mikor dolgozni kőllött menni.

    Tibor Báék 8h ra jártak irodába de szalagra 2 müszakra reggel 6 ra helyen kellett állani vagy ülni!
    Szóval az a xex azért életerő kihasználtságának is függvénye volt!


  27. 29 – Barcelona:
    A „párkapcsolati harmónia” a legtöbb eseteben a nem detektált igazi célok precíz eltitkolásával adja a látszatot. Ezt te se vetted észre. Szerelemnek hitted azt, ami csak szigorú önös érdek volt.
    30 – Kékavian:
    Rossz helyen kerested a bajt [a véleménnyel támogatott Barcelona (szokása szerint) nem írt semmi konkrétumot] Én reggel 6:30-kor keltem, hoztam friss reggelit a családnak. A gyerekek útnak indítása után kimentem Borosjenőre és építettem a házat. Délután 17/18-ra mentem haza (télen korábban). 17-21-ig családi élet. 21 órától fordítottam 24-ig, hogy legyen pénz az építkezésen felhasznált anyagra. A fizikai és szellemi munka elég jó egyensúlyban volt (ezért fogok 120 évet élni 😀 ) és akkor dugtam amikor tudtam: reggel, délben, este, tízóraira és uzsonnára. Nem a fáradt ember nem akar dugni, hanem a közömbös.

  28. 31.

    Hát azért a fáradtság is lehet lelombozó hatású. Jó a punci, nagyon jó, de azért néha egy forró fürdő és egy sonkás szendvics kielégítőbb.
    A sok fizikai munkából fakadó fáradtság igenis sok esetben felülírja a szex utáni vágyat, legalábbis esetemben mindenféleképpen. Mondjuk fiatalabb koromban potensebb is voltam.

  29. 32 – Balázs:
    Érdekes, nekem eszembe se jutott volna, hogy tisztálkodás előtt dugjak. 😀 Na de hát, ahány ház, annyi szokás. 😀

  30. Nyilvánvaló hogy a szexhez kell egy minimális testi lelki fittség is.
    Egy Maraton lefutása utáni néhány órában ,
    garantálom, hogy a versenyző nem fog szexet kezdeményezni.
    Minden szeretetkapcsolat önös érdek is !
    Ez egy banális tudott dolog, egy unalmas közhely.

  31. 34 – Barcelona:
    Szerinted a hozzászólók között hányan futnak naponta maratont? Hogy lehet egy ilyen extrém esetet felhozni? Mi a fenét akarsz vele bizonyítani? Ezzel a hülyeséggel akarod megfúrni a dolgok normális menetére való figyelem felkeltést?

    Nem, a szeretet kapcsolat az, ami maximálisan önzetlen. Számtalan példa van rá, hogy valaki szeretetből áldozza életét a másikért. Ezzel szemben a szerelem az, ami igencsak önző.

  32. 34

    A maratont egyre többen futják,egészséges emberek 40 -ig , nagyjából egy év edzéssel el szokták elérni , de ezt csak a fáradtság érzékeltetésére írtam.
    Mindenki belátja ,hogy a fáradtság egy fokozata, már átmenetileg kioltja a pajzánkodás utáni vágyat.
    A szeretet tud nagyon erős is lenni , erre archetipikus példa a normális édesanya, aki
    pontosan így szereti a pici gyermekét, tehát jobban mint saját magát.
    A szerelem pedig hosszabb rövidebb időre olyan lovagiassá teszi a férfit, amilyenre csak szerelmesen képes.
    A szeretet még az édesanya részéről sem önérdektől mentes, mert a gyermek mindenkori jóléte, az ő jó közérzetének is feltétele.
    A szerelem sok összefüggésre vakká teszi a szerelmeseket éppen ez az egyik evolúciós funkciója.
    Sok árnyoldala is van, de mégis az emberi élet megélhető egyik legszebb élménye, ha nem a legszebb.
    Bizonyára vannak férfiak akik
    „a biztos pináért még gyereket is bevállalok”
    barter alapján lesznek apák, de engedtessék meg azt gondolnom, hogy ez a kevésbé jellemző !

  33. 36 – Barcelona:
    Írtam már? Ha nem ismernélek azt hinném, hogy buzi vagy. Normális férfinek nem lehet ilyen genny stílusa. Tudom, ez személyeskedés, de az alternatíva, ha ezt az eltaknyolt szöveget nem engedem át. „engedtessék meg azt gondolnom” fúj! Engedtessék meg? Kiköveteled magadnak, mert szerinted az Internet ingyen hozzáférés.

  34. 37.Tibor Bátyám!

    Barcelona nem megjátszós, hanem egy ízig-vérig liberális szellemiségű ember. Ő valóban elfogadó, legalábbis amennyit láttatni enged. Nem olyan mint a mai szépelgő libsik, akik kirakatost játszanak.
    Ha az emberiség ilyen lenne- szerintem- sokkal kevesebb lenne a konfliktus a világban.
    Mondjuk lehet, hogy ez valakinek unalmas. Könnyen elképzelhető, hogy vele nem lehet összefutni egy csúszpájzos szombat éjszakai gruppen partin.:-)

    A bátyám ilyen, vagy legalábbis ebből a szempontból hasonló felfogású. Kurvára csípem, de nekem száraz, lekvár egy kicsit. Mondjuk ezerszer inkább ez mint a sajtkukac effektus. Én meg totál máshogy vagyok elbaszva, ennyi.

  35. 38 – Balázs:
    Mivel Barcelonát több mint 40 éve ismerem, és magán levelezést is folytatunk, furcsának találom, hogy te mondod meg nekem, milyen ember. Szerintem észre kellene venned, hogy mibe nem kell beleszólnod.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük