(ACs-54) Azok a csodálatos nők – Vigyázz, ha jön a nő

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q102Normál körülmények között a Nő az óvodában döbben rá körülbelül 4 éves korában, hogy nőnek született, akkor amikor az Ádám nevű csoporttársa el akarja venni tőle a labdát, és mert ezt képtelen megakadályozni, sírásra fakad. Az óvó néni pedig nem veszi el Ádámtól a labdát, nem-nem, hanem Éva kezébe nyom egy babát és kedvesen megsimogatja a fejét. Éva ekkor döbben rá, hogy ez a világ a férfiak világa, és ha talpon akar maradni, akkor kell fogni magának egy Ádámot, aki megvédi egy másik Ádámtól és akkor addig játszik a labdájával, ameddig csak akar.

Na igen, de hogyan fogjon magának egy Ádámot? Erre a kérdésre csak tapasztalati úton lehet rájönni. Éva tehát próbálkozik, és hamarosan kiderül, ha állandóan egyazon Ádám nyakán csüng, akkor előbb vagy utóbb barátok lesznek, mert Ádám védekező mechanizmusa korlátolt. Ha egy Éva elég szívósan rátapad egy Ádámra, az a végén megadja magát, belenyugszik a sorsába. Persze a folyamatot fel lehet gyorsítani egy kis csokoládé megosztással vagy más apróbb juttatással (később hatékonyabbakkal), amit Ádám szívesen bezsebel, mert közben rádöbben arra, milyen jól érzi magát, amikor Éváját megvédelmezheti, másról már nem is beszélve. Ráadásul Éva gyorsan fejlődő nyelvi készségének birtokában, konfliktus helyzetben azonnal Ádám segítségére siet verbális erejének maradéktalan bevetésével.

Aztán telnek az évek és a serdülőkor beköszöntével Éva azon veszi magát észre, hogy cicijei még alig érik el egy pingponglabda nagyságát, de a villamoson 20 és 80 között egyetlen férfi se tudja levenni a szemét róluk. Nagyokat röhög magában, amikor rájön, hogy bár szíve csücskében minden Ádám pedofil, irgalmatlan lelkesedéssel üldözik a többi pedofilt. Éva tehát rádöbben, gyengébb nem ide, gyengébb nem oda, lehet ez a férfiak társadalma, de van neki egy bikaerős szövetségese, ami nem más, mint a férfiak vérben található tesztoszteron, az a hormon, ami a férfiak heréjében termelődik, kizárólag abból a célból, hogy megpecsételje a sorsukat.

Évának most már csak arra kell rájönni, mi a fenének bámulják serdülő melleit a férfiak? A tapasztalat hamar megadja a választ. Az Ádámok legfőbb vágya (amilyen balgák) nem egy fényes karrier megteremtése, nem a maradéktalan önmegvalósítás, nem a legdrágább kozmetikumok beszerzése, nem rengeteg pénz elköltése, még csak nem is egy Ferrari birtoklása, nem, nem. Az Ádámok legfőbb vágya Éva mellének megkaparintása, ami csak az első lépés végső céljuk eléréséhez, hogy hímvesszőjükét, ha törik, ha szakad, bejuttassa Éva lábai közé, lehetőleg minél mélyebbre és minél gyakrabban, kizárólag abból a célból, hogy utána totálisan elmenjen a kedvük tőle, legalább is egy rövid időre. 😀

Éva először nem érti, hogy lehetnek az Ádámok ilyen gyengeelméjűek, de nem tépelődik rajta sokáig, hanem arra gondol, ha a pénzt, amit ő maga nem tud megteremteni, csak elkölteni, Ádám megteremtheti a részére, cserébe pedig biztosít lehetőséget arra, hogy megszabaduljon felesleges hormon töltetétől, miközben gondosan titkolja, hogy tulajdonképpen ez neki is jó.

Amikor Éva találkozik Ádámmal az első pillanattól kezdve a Napnál is világosabban kiderül, hogy Ádám mit akar, már csak azért is mert egyáltalán nem rejti véka alá. Éva tehát hazai terepen érezheti magát, a meccs még el se kezdődött, de ő máris nyerésre áll.

Ezzel szemben Ádámnak fogalma sincs arról, mit akar Éva. Illetve vannak olyan homályos elképzelései, hogy kábé azt akarhatja, amit ő. Ez azonban egy iszonyatosan nagy tévedés.

Na erre találták ki az angolok azt a mondást, hogy a férfi számára a szex ára a házasság, a nő számára a házasság ára a szex. Bizony-bizony! De ennek azért vannak apró árnyalatai, de egy egészen biztos, a vesztes minden esetben Ádám lesz.

Évának ugyanis esze ágában sincs elárulni igazi célját, sőt mindent megtesz, hogy Ádám rá ne jöjjön. A trükk nagyon egyszerű és hatásos. Éva első tevékenysége, hogy kipuhatolja, mi az, amit Ádám szeretne és attól a pillanattól kezdve ez lesz Éva hangosan és meggyőzően deklarált célja is. Ha Ádám 6 gyereket akar, akkor Éva minden vágya a nagycsalád lesz. Ha Ádám hallani se akar gyerekekről, akkor Éva a gyereket elviselhetetlen nyűgnek fogja tartani. Ha Ádám kertes házban szeretne lakni, akkor Éva imádni fogja a saját virágokkal való pepecselést. Ha Ádám nem akarja feladni a modern, belvárosi lakását, akkor Éva irtózni fog a bogaraktól, amiktől semmi se véd, ha házad egy kert kellős közepén helyezkedik el. Ha Ádám fogához veri a garast, akkor Éva cikizni fogja a fogyasztói társadalom nevetséges költekezéseit. Ha Ádám világot akar látni, akkor Éva élni-halni fog az utazásért. És a sor folytathatnám hat oldalon keresztül.

Mindezek között Éva arra gondol, nekem te papolhatsz amit akarsz, itt az lesz majd, amit én akarok amint beteszem a házassági anyakönyvi kivonatot a fiókomba.

De nézzük, hogyan néz ez ki a gyakorlatban! Ádám ül az íróasztala előtt és épp egy programozási problémán töri a fejét, amikor Éva megáll előtte és a ruter után érdeklődik, mert megszakadt az Internet kapcsolata. Ádám (genetikailag beprogramozott lelki kényszertől hajtva) készségesen segít, amit Éva egy kurta köszönettel nyugtáz és megy a dolgára. Ádám természetesen nem veszi észre, hogy Éva kivetette rá a hálóját. Erre még akkor se döbben rá, amikor két napon belül már a harmadszor hozza őket össze a „sors”, pedig az iroda összes női alkalmazottja akkorra már tudja, hogy Ádám sorsa meg van pecsételve.

Hogy-hogy nem, ebédszünetben Ádám rádöbben, hogy milyen csinos ez az Éva és azon kezd el filózni vajon eljönne-e vele egy pub-ba. Szóval Ádám tépelődik, magyarul tököl, de ekkor a folyóson összetalálkozva Éva kedvesen rámosolyog, aminek hatására Ádám szájában összefut a tesztoszteron és rászakad az altesti vérbőség, de ajánlatával nem mer előállni. Közbe Éva dörzsöli a kezeit, mert most már a Napnál is világosabb, hogy Ádám éppen annyira mulya, amennyire kívánatos, azaz kellően irányítható, de még prezentálható a megfelelő társaságba.

Ami engem illet, én pontosan tudom, hogy ezt a kis figyelmeztetést egyetlen Ádám se fogja komolyan venni, mert abban a tévhitben él, hogy ez rá nem vonatkozik. Az Évák pedig elátkoznak, de különösebb riadalom nem lép fel közöttük, mert pontosan tudják, hogy a Pina nagyhatalom, amin egy vén kecske nem tud foltot ejteni. De azért ezt a kis videót nézzétek meg.

__________________________________________________

_________________________________________________________
_________________________________________________________
____________________________

14 gondolat erről: „(ACs-54) Azok a csodálatos nők – Vigyázz, ha jön a nő

  1. Még mindig ezerszer ez, mint Kazohínia világai.

  2. Nincs mit hozzáfűzni! 🙂
    A mellékelt „ásványvíz” reklám szenzációs! 😉 🙂

  3. Köszönöm a cikket.
    20 évesen jó tudni az ilyen dolgokat.

    Mostantól mindig Éva mondja majd meg előttem, hogy hány gyereket szeretne, és milyen házban élne, én meg a szöges ellentétét fogom direkt válaszolni. 🙂

    És ha elromlik a router, semmiképp sem fogok segíteni.
    Vagy csak akkor, ha nekem is kell a net. 😀

    Egyébként miért nagyhatalom még a pina? Már otthon, egyedül is megoldható, hogy Ádám „megszabaduljon felesleges hormon töltetétől”. Nyilván jobb együtt, de nem szükséges ma már mindenképpen egy Évát tartani.

    Szívesen olvasnék a jövőben is még erről a játszmázásról, és a VM sorozatnak is örülök továbbra is.

  4. Remek !
    Viszont mint férfi, aki szintúgy bámulom a serdülő tinilányokat, mint 20 és 80 közt minden férfi, kikérem magamnak, hogy pedofilnak nevezzenek 😛
    A pedofilok valóban mocskos állatok, csecsemőkor, saját nem nem kizáró tényező, a gusztustalan perverzségüknek semmi köze az ellenkező nem jellegzetességei iránt való természetes vonzódáshoz. Ellenben a serdülő tiniben a nőt látni úgy vélem ösztönös dolog, már feltéve heteroszexuális, egézséges férfi esetén 🙂
    https://en.wikipedia.org/wiki/Hebephilia
    https://en.wikipedia.org/wiki/Ephebophilia
    És persze ezekről is csak akkor beszélhetnénk, ha kizárólag az adott korcsoporthoz vonzódna az illető, viszont a 20-80 közt a férfiak ugyanúgy megbámulják a nagymellű fiatal anyukát is 🙂
    Nem kötekedni szerettem volna 🙂

  5. Ezt a vízet kellene ajánlani azoknak, akik a világot akarják uralni…
    Egyszerübb, és talán az emberiség is megmenekülne.

  6. Ajánlom mindenki figyelmébe Bakos Zoltán könyvét, melynek címe: A helyes asszonytartás. A címmel ellentétben egyáltalán nem egy hímsoviniszta mű, sokkal inkább antifeminista. Minden sorát élvezettel olvastam, csakúgy mint ennek a posztnak! Köszi Tibor bá’!

  7. Szegény férfiak, már szinte sajnálja őket az ember! 😀
    A reklám piszok jó, jót nevettem, köszönöm, nem különben a cikken!

  8. Világos, hogy egy párkapcsolatban a legalapvetőbb elvárások a férfivel szemben az egzisztenciális biztonság és a fizikai védelem, a nő részéről a kielégítő szex. De azért egy párkapcsolat ezeknél jóval többről is szól. Pusztán ezekért nem lenne érdemes családot alapítani.

    Egyrészt ma már egy nő férfi nélkül is teremthet egzisztenciát – adott esetben jobbat is, mint a férfi, akit választott. Másrészt a szexet adott esetben a nő legalább annyira kívánja mint a férfi, illetve pusztán a szexhez nem kell házasság, sem elköteleződés.

    Másrészt egy normális párkapcsolatban szexen és a pénzen kívül azért vannak még más érkékek is. Érzelmek, szeretet, közösen töltött idő, hasonló értékrend stb.

  9. 10:
    Ez teljesen igaz, de csak abban az esetben, ha a párod is így gondolja. És ez az igazi kihívás, ezt megtalálni. A valódit megtalálni, nem a megjátszottat.

  10. A mostani látszat világában (de azért a látszat fenntartására való hajlam régen is megvolt, nem?), ahol mindenki úgy próbál élni, mint a reklámokban és a videoklipekben az emberek döntő többsége még jobban konfliktuskerülő és problémamegoldó – szerintem.

    Egy kapcsolattal is sokat kell törődni, foglalkozni, boncolgatni a témát, semmi sem jön ingyen. És amíg mindkét fél akarja és hajlandó ezt az „áldozatot” meghozni, addig van is értelme. Ugyanakkor ez teljesen ellentmond annak, hogy a jó dolgok azok könnyen jönnek, mindig legyél vidám stb. Sőt, ezt még önként és dalolva prezentálnod is kell, lehetőleg óránként (Facebook „postolás”). Ha közbe mersz szólni, nyíltan kritizálni a rendszert, akkor – szintén a többség – gondolkodás nélkül hülyének titulál.

    Ennek ellenére szerintem az a jó, ha az ember közbeavatkozás nélkül belefut egy ilyen Évába, ha elsőre nem látja a dolgok mikéntjét. Tapasztalja csak meg, szívjon vele, és lehetőleg (miután lecserélték egy még jobb fogásra) essen le a tantusz. Na és ne csak a nőre haragudjon, mert hagyta magát átverni, elbolondítani, tehát ott is volt hiba.

  11. Sem a férfiakat, sem a nőket nem kell sajnálni. Megérik a pénzüket.

  12. 15. elek Says:

    Mesteri elemzés.

    Valóban, minden a pin@ körül forog a világon.
    Mindennek a mozgató rugója ez kell, hogy legyen. A hatalomvágynak is.
    Most már csak arra várom a választ, hogy azoknak, akiknek soha semmi földi vagyon nem elég, meg még azon túl is, vajon mi jár a fejükben ?

    Ki tudja ?

    16.Tibor bá’ Says:

    14:
    Nem akarok szerénytelen lenni, de az elemzés valóban jó és még humoros is. Ennek ellenére az olvasók némák maradnak, amit a nők esetébe valahogy megértek, de a férfiak…. Igazán beismerhetnék, hogy saját hormonjaiknak a rabjaik. ?

    17. Ciki Says:

    15: Ez így van, nincs mit ezen mantrázni, de lehet, így van ez jól.
    Ha nem így lenne, a pasik is tudnának hideg fejjel gondolkodni a vágy közben, az emberiség már rég kihalt volna! ?

    18. Bazs Says:

    Jót mosolyogtam az elemzéseden. Milyen igaz.
    Ciki úgy-e a női nemet (vagyis a női IGENt) képviseli?

    19. Tibor bá’ Says:

    17:
    Ha őt hívják Gyulának, nem a férjét, akkor kétséges.

    20. Ciki Says:

    18: Hát nem. De férfiasan be kell vallani, ami igaz, az igaz.
    Ha föláll akkor az ész megáll. ?
    19: Maradjunk a Gyulánál. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük