(ACs-52) Azok a csodálatos nők – Házastársi funkció

Tibor bá’ csodálatos női

 

A sors úgy hozta, hogy Rudi kapott egy moszkvai ösztöndíjat, ami a majdani diploma mellé adott egy majdnem tökéletes orosz nyelvtudást is. Igaz, akkor, vagyis a nyolcvanas években ezt nem sokra becsülte, mert legszebb álmaiban se remélte volna, hogy lesz egy rendszerváltás, ami után orosz nyelvtudásával könnyű  szerrel válik multimilliomossá, azaz a rendszerváltás egyik haszonélvezőjévé. Most azonban még csak Moszkvában rohad és várja az egész cirkusz végét. Illetve – ne legyünk már olyan igazságtalanok – ez se egészen így volt. A Moszkvában tanuló magyar diákok külön kis kolóniát alkottak, és mert számszerűségüket illetően fiúk-lányok nagyjából fele-fele arányban voltak, jobb híján esténként ment ám a kefélés, ami belefért.

Rudi egy vidéki mezővárosból való volt, apja a megbecsült fogorvos gyermekeibe egy kissé avítt polgári erkölcsöt plántált. Nem csoda hát, hogy fia nem volt híve a “minden nap másik csaj” mozgalomnak. Nemi hűség terén vallott elképzelésének más gyakorlati megvalósítása nem jutott eszébe, mint a szintén ott tanuló Juli feleségül vétele, ami aztán külön ESEMÉNYNEK, így, csupa nagybetűvel, számított a kolóniában.  Ezzel a huszárvágással Julit valóban sikerült kivonni a fékeveszett cser-bere alól, legalább is egy időre. Neki ugyanis, a kispolgárnak, nehezen nevezhető, közismert művész volt az édesapja, aki sűrűn váltogatott szeretőitől nemes egyszerűséggel úgy szabadult meg, hogy vejét, Rudit megkérte, cserélje le ajtajának cilinderzárát. A hölgy holmiját pedig kitette a folyosóra.

Mivel az alma nem esik messze a fájától, Rudinak is nyugtával kellett volna dicsérni a napot, mert kerek egy évvel hamarabb végzett a mérnökin, mint ahogy Juli az orosz-angol szakon. Így aztán házasság ide, házasság oda, Juli 10 teljes hónapot töltött “egyedül” a szokásairól most már jól ismert moszkvai magyar diákkolóniában, aminek következményeit nem csak te, az olvasó, de Rudi a férj is kitalálta. A levelek ugyan hetente jöttek-mentek, a telefonok pedig naponta, de mint tudjuk, az ördög nem alszik, még Moszkvában sem. Rudi nem tehetett mást, mint szép lassan hozzászokott a gondolathoz, hogy fiatal feleségét ő ugyan nem, de sokan mások nap, mint nap dugják.

Az ember egy adaptív állat, aztán meg a női nemi szervnek nem szokása a kopás, így aztán Rudi kivárta az egy évet, ami alatt szép lassan leszokott a szerelemféltésről, nagyokat röhögve azokon, akik ily csekélységért szolgálati fegyverüket a halántékukhoz szokták nyomni.

Viszont a “megszokás nagy úr” állítja a népi bölcsesség, ezért aztán a kialakult gyakorlat Budapesten is folytatódott. Na, nem nyíltan, hencegve, hisz Juli szerette a férjét, persze a maga módján, de Juli mást is szeretett, ami rendszerint a férfiak lába között található. Hát ha található, akkor meg kell keresni.Alkalom adódik bőven, pláne ha meggondoljuk,hogy némi atyai protekcióval Juli a Színművészetin ez-meg-az alkalmazásába került, ahol egy kis félre kúrásnak évszázados hagyományai vannak.

Aztán egy alkalommal úgy adódott, hogy Julit egy három hétig Magyarországon tartózkodó angol rendező mellé rendelték tolmácsnak. E kivételes alkalommal a fiatal tolmácsnő hivatalos munkája mellé, teljesen önszántából, egyéb szolgáltatást is felvállalt, ami annyira bevált, hogy távozás előtt az angol kolléga meginvitálta egy kis londoni látogatásra, amit Juli komolyan is vett. Ennek egyenes következményeként, amint meglett Juli vízuma, “kiderült”, hogy a cég egy hónapos továbbképzésre küldte Angliába. – Minő szerencse – lelkendezett hősünk este a férje előtt. – Ilyet nem lehet kihagyni – bólogatott a nem túl lelkes férj. Aztán készültek az utazásra. Juli fizikailag, Rudi lelkileg. Amikor már csak egy-két nap volt hátra az indulásig, Rudi rábírta magát, hogy feltegye a kérdést, egyébként hol fogsz lakni? Még nem tudom – jött a válasz – majd gondoskodnak rólam, jó-jó, – válaszolta a férj – de valami cím, vagy telefonszám csak van, ahol utol tudlak érni, ha kell. Nézd, én csak annyit tudok – így Juli – hogy fognak várni a reptéren. Hát jó, egyezett bele a sok vihart átélt férj.

Valójában Juli az angol rendező címét és telefonszámát már kívülről tudta, és azt is, hogy valami fontos elfoglaltsága miatt a reggel érkező gépnél nem fogja várni a reptéren, azt tanácsolta, fogjon egy taxit és menjen a címre. Így is történt, bár a londoni taxizásért fizetett összeg megközelítette havi fizetését, de mit számít a harminc végigkefélendő nap esetében?

Nos, a pasi nem volt otthon, de a csöngetésre kijött a szomszéd néni és bájos egyszerűséggel megszólalt: Ugye te vagy Juli, a magyar kislány? Tessék, Bob lakáskulcsa, azt üzeni, menj be és érezd magad otthon, jön, ahogy tud.

Juli bement a lakásba, ahol oltári kupi várta. Kosz, rendetlenség, szétdobált mosatlan cucc mindenütt. A konyhában hegyekben álló csetrest talált, odaégett, kilöttyent ételmaradékot, szóval egy ízig-vérig legénylakáshoz volt szerencséje. Juli nekilátott a rendrakásnak, takarításnak, mosogatásnak, mosásnak. Délután hatra végzett is, épp idejében. Fél hétkor Bob beviharzott, rövid üdvözlés, néhány szó magyarázat. Át kell öltöznöm, sietek, ma este legénybúcsú, holnap délelőtt esküvő. Jaj, de jó, lelkendezett Juli, ugye elviszel magaddal? Meg vagy őrülve, én nősülök. Juli azt hitte nem hall jól, elvégre nem ezért repült ide. Lehet, hogy nem pontosan érti? Végül is angolul beszélnek. Ezért leegyszerűsítette a mondatot. Ki lesz a férj? Én, érted, én magam.

Juli a következő géppel visszarepült Budapestre, nem sokkal éjfél előtt ért haza. Rudi már aludt, amikor holt fáradtan a felesége betámolygott az ajtón. Hát te? Kérdezte a feleségének a szellemét vélni látó Rudi. Majd reggel elmesélem, zuhant Juli ruhástól az ágyba.

Másnap délelőtt Juli valóban mindent elmesélt, az utolsó szegig. A figyelmesen hallgató Rudi a végén megszólalt – jó nagy hülyét csinált belőled, de miért mondtad el pont nekem? Mert te vagy a férjem. Ki máshoz forduljak, ha kudarc ér? – Tényleg, kihez?

_________________________________________________________
_________________________________________________________
________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

1 gondolat erről: „(ACs-52) Azok a csodálatos nők – Házastársi funkció

  1. Jó volt olvasni!
    Most mit is mondjak…?! A naiv lelkek tipikus kihasználása. Rendezőkém, nagy spíler, de legalább az új asszonyt tiszta és pedáns lakás fogadta. 😛 😉 🙂
    A férj meg…, szóval mi férfiak sejtünk szinte mindent! De ki így, ki úgy reagálja le ezeket a dolgokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük