(ACs-49) Azok a csodálatos nők – Isten útjai kifürkészhetetlenek

Tibor bá’ csodálatos női

A történet már szerepelt a blogon, de ugye egy újszülöttnek minden vicc új. Sokaknak ez a történet is új lesz.

 

~q228Tíz éves koromban Péter testvér lett az osztályfőnököm, aki különben fizika- és matematikatanár volt. Péter testvér alig volt valamivel magasabb, mint mi, vagyis kicsi volt és aszott, többnyire a reverenda tartotta össze, aminek tetejéből kinyúlt feltűnően csúnya feje. Az aprónak nevezhető arc alatt egy hatalmas, csontos ádámcsutka éktelenkedett, ami külön életet élt. Keskeny arcát egy fekete keretes szemüveg tette még elfogadhatatlanabbá, amiből a vastag lencse miatt aprócska szemek kandikáltak ki. Minden valószínűség szerint a tanári diploma megszerzése után az első tükörbenézés adhatta neki az ötletet, hogy elmenjen szerzetesnek.

Különben, mint tanár jól végezte dolgát és diákjai között nem volt kevésbé népszerű, mint amit bármely matektanár kívánhat magának. Sőt, ha így utólag belegondolok, főleg fizikaoktatás terén mindent megtett, hogy megszerettesse magát velünk, nyilván arra volt szocializálva, hogy extrém csúnyaságát, ahol lehet, valamivel kompenzálja. Esténként vallásos áhítatra tanítgatott minket, gyakori mondása volt „Isten útjai kifürkészhetetlenek”.

Életkorát nem tudtam volna megbecsülni, a csúnyaság kortalan. Lehetett harmincéves, vagy akár ötven, csak az isten a megmondhatója, akihez sűrűn és sokat fohászkodott, mert ez hozzátartozott a szerzetesi élethez. Minket másfél évig tanított, de akkor hirtelen megszálltak minket a németek, az osztály szétszéledt, és jött az országon is átvonuló háború a velejáró összes mellékkörülménnyel. A régi osztály soha többé nem jött már össze, de azért két évig még valahogy együtt maradtunk. Viszont semmi se volt már a régi kivéve Péter testvért, aki rendületlenül maradt olyan töpörödött és ronda, amilyennek megszületett.

Mi, diákok kiröppentünk az iskolából, még éppen idejében, mert jött a fordulat éve és Rákosi minimumra csökkentette a felekezeti befolyást, rossz néven vette a vallásgyakorlást, a katolikus rendeket pedig egyszerűen feloszlatta. Magyarul sok ezer különböző életkorú szerzetes és apáca került szó szerint az utcára, mert a rendházakat is államosították, és eredeti rendeltetésüktől teljesen eltérő célra fogták be őket. Ez természetesen történelem, de történetünkhöz szorosan hozzátartozik.

A „kivetkőztetett” szerzetesek és apácák néma tüntetésük jeleként a betiltott reverendák viselése helyett egyszerű szürke ruhákat hordtak, a számukra kijelölt helyeken dolgoztak, de szabadidejükben összejártak, ha másért nem, hogy tartsák egymásban a lelket, amibe rendületlenül hittek, mint isteni teremtményben. Az állapotukat egészen biztos ideiglenesnek tekintették és várták sorsuk visszájára fordulását.

Közben szép lassan teltek az évek. Talán húszéves lehettem, amikor Péter testvérrel összefutottam a körúton, jobban mondva elmentünk egymás mellett. Péter testvér pont olyan ronda volt, mint valaha, egy centit se nőtt, azonban aszott testét reverenda helyett most már egyszerű szabású öltöny tartotta össze. Így, öltönyben még nevetségesebbnek látszott, mint az egybeszabott reverendában, de a feje egy cseppet sem változott, mert még a fekete keretes szemüveg is a helyén volt. Elképzelhető, hogy megszólítottam volna, de karonfogva mellette lépdelt egy fejjel magasabb, csodálatosan szép, sőt merész szabású ruhájában kifejezetten gyönyörű, manökenszerű fiatal nő.

Egy másodperc alatt átfutott az agyamon, „dicsértessék Péter testvér, tetszik rám emlékezni? Én voltam a legjobb matekos”, de ez egyfelől groteszk lett volna, másfelől elképesztően tapintatlan, elvégre a vele lépkedő hölgyről semmit se tudtam. Ezért aztán csendben tovább mentem, de az esemény enyhén felkavart. Hazaérve a telefonkönyvből kikerestem Renkei Péter volt osztálytársam számát, aki arról volt híres, hogy mindenkiről mindent tudott. Petinek elmondtam az esetet, aki hatalmas röhögéssel válaszolt, majd beavatott a részletekbe.

Ezek szerint Rákosi nem elégedett meg a szerzetesek és apácák szétkergetésével, de mint nemkívánatos elemeket nyilvántartotta őket, mert félt az összeesküvéstől. Elsősorban azt kifogásolta, hogy nagyobb csoportokban összejárnak, és nyilvánvalóan nem akarnak beilleszkedni a civil életbe. Ezért aztán ezekre a szerencsétlen emberekre hatalmas nyomás nehezedett, amit saját önös érdekükből kifolyólag szerettek volna elkerülni. Aztán valakinek remek ötlete támadt: házasodjanak össze! Természetesen névházasságra gondoltak, mi másra? Minden szerzetes elvesz feleségül egy apácát, ami dupla haszonnal jár. Egyfelől két fizetésből könnyebb lesz magukat fenntartani, másfelől bizonyítani tudják, hogy beilleszkedtek.

Az ötletet tett követte. Készült két abc-be szedett névsor, egy a szerzetesekről, egy pedig az apácákról, és ennek alapján az azonos sorszámúak annak rendje és módja szerint összeházasodtak, természetesen polgári úton. Péter testvér volt a tizenhetedik a szerzetesek névsorában, míg az apácák névsorában a fiatal Erzsébet nővér, aki szerelmi bánatában ment el apácának 16 éves korában.

Ettől kezdve semmi sem változott, továbbra is kitartóan várták a rendszer megroppanását és az eredeti szerzetesi élet folytatását, csak most már párosával, (volt) püspökük áldásával.

A meglepő történet hallatán az első kérdésem az volt, te, Peti, szerinted ezek dugnak? Fogalmam sincs – válaszolta Peti – de ha én lennék Péter testvér, én éjjel-nappal dugnám azt a nőt.

Megint évek, hosszú évek teltek el, legalább húsz, amikor a borosjenői távolsági busz megállójánál a buszra várva arra lettem figyelmes, hogy egy csodálatosan szép fiatal lány nézi az oszlopra helyezett menetrendet. Anyám, de gyönyörű vagy! Aztán a lány láthatóan megtalálta, amit keresett, megfordult és határozott léptekkel elhaladt mellettem, én meg persze utána fordultam. Mint egy őz, olyan kecses, és micsoda test. Ilyen szabályos, gyönyörű nőt isten csak jókedvében teremthetett. A mennyei csoda odament egy ácsorgó házaspárhoz, és jól hallhatóan ezt mondta: apu, neked volt igazad, negyedkor nem megy busz.

Azt hittem, hogy menten hanyatt vágódom. Apu? Ez a férfi minimum 20 centivel volt alacsonyabb a lányánál, na és persze a feltételezett feleségénél is. Ekkor a férfi kissé jobbra fordult, és lehetőséget adott arra, hogy az arcát is meglássam. Hát bizony, ez Péter testvér volt a maga eredeti rondaságával, 50-90 közötti életkorával, hatalmas ádámcsutkájával, a szemüveg mögül kikandikáló apró szemeivel, aszott, de a jelek szerint hihetetlenül szívós testével, gyönyörű lányával és a még mindig csinos feleségével.

Milyen igaza volt annak idején, Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
______________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

8 gondolat erről: „(ACs-49) Azok a csodálatos nők – Isten útjai kifürkészhetetlenek

  1. Érdekes világ lehet a kolostorok világa.
    Tanulságos poszt, köszönöm!
    A leírása is mesteri lett.
    (Olvasása közben vissza a múltba érzésem volt.)

  2. Valóban volt már, de mint korábban írtam, én ettől függetlenül is mindig végigolvasom, és nekem is az ugrott be elsőre, hogy milyen remek írás !

  3. Olyasmit adtál ezzel és a tegnapi poszttal is, amit ritkán adnak bárhol is: élményt.
    Ezt mindennél többre értékelek és mások is.
    Ezért még egyszer nagy köszönetem!

  4. 1:
    A kolostorok világáról nem sokat tudok, de az internátusok világát ismerem, amiről majd írok.

  5. Tibor bá’, miért vagy benne olyan biztos, hogy tényleg ő volt az apja?

  6. 5:
    Egy (volt) apáca nem csalja meg a férjét. 😀

  7. Időben a cikkben említett összeházasodások mikor történtek a békepap mozgalmak megvalósításához képest?
    Most olvasom, hogy ilyenek is voltak 1950 augusztusától.

  8. 7 – Bazs:
    Békepapoknak az egyházat eláruló papokat nevezte a rendszer. A rendek felszámolása 1947 nyarán indult be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük