(ACs-47) Azok a csodálatos nők – Titkárnők gyöngye

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q228Egy titkárnőt vagy Marynek hívnak, vagy nem titkárnő. Mary az volt, ráadásul magyar, és ahányszor István belépett a szerkesztőségbe, mindig mosolygott, sőt eltolta maga elől a szövegszerkesztőt, kifordult a komputer elől és miután közölte, hogy az olvasószerkesztő hol van, bájos csevegésbe kezdett. Kezdetben István azt hitte, hogy ennek egyetlen oka a közös anyanyelv, a magyar származás, de aztán szép lassan kiderült, Mary egyszerűen minden férfihez kedves, ezt már rég megtanulta az ausztrál csajoktól. Egyszerűen az alaptermészetévé vált.

István a hetilap szerkesztőségében hetente adta le a szerződésileg vállalt bridzs rejtvényeit, amiknek megalkotásához jobban kellett érteni a bridzshez, mint az angol nyelvhez. Máskülönben azt tapasztalta, hogy az olvasószerkesztőre mindig várnia kell, hol öt percet, hol harmincötöt.

Fél év után Mary már igazi jó barátnak számított. Ő már rég nem a férfit, István meg nem a nőt látta benne, cinkos haverkodásnak volt ez nevezhető. Közösen cikizték az olvasószerkesztőt, vagyis Mary közvetlen főnökét. Különben is, Mary tudta a férfiről, hogy három hónapja új felesége van, ráadásul ausztrál. A férfi meg azt tudta róla, hogy a „megfelelő” férjre vadászik, ez volt a munkahely megválasztásának első számú szempontja.

– Végül is egy 30 éves nő már nem sokat teketóriázhat – vallotta be – egyébként, amit lehetett, már mindent kipróbáltam.

Ez az utolsó félmondat megütötte István fülét, ezért a naiv férfit játszva, kíváncsiskodni kezdett egy kicsit.

– Mi az, hogy „mindent” kipróbáltál? – tette fel a kérdést.

– Úgy, hogy mindent – jött a mosollyal fűszerezett sejtelmes válasz.

– Ne haragudj, de ezt nem hiszem el. Úgy érted lovak, kutyák meg minden? – Erre Mary abbahagyta a mosolygást, és elkezdett vihorászni, majdnem hogy röhögni, verte a szövegszerkesztőt, és potyogtak a könnyei. Végül nagy nehezen lecsillapodott, alkalmat biztosítva a férfinek, hogy folytassa.

– Nem tudom, miért nevetsz, de szerintem a mindenbe ezek is beletartoznak.

Hamarosan kiderült, Mary egyelőre csak férfiakban utazik, de azért megszeppent. Ha István bedobta a lovakat meg a kutyákat, akkor miket képzelhet róla?

– Tényleg, miket gondolsz rólam?

– Semmit. Te mondtad, hogy „mindent”. A fene tudja, mit jelent.

Ekkor az olvasószerkesztő telefonon kiszólt Marynek, hogy ne várjanak rá, mert sokáig fog tartani a megbeszélés, inkább jöjjön vissza egy óra múlva, aki vár rá.

– Jobban teszem, ha maradok – szólalt meg a férfi – de akkor mondd el, mit takar ez a „minden”. Hálából bemutatok neked egy tök mulya ausztrál pasit, akiről a volt felesége most akasztott le egy lakást, nincs több félévnél, de már megint eszi a fene a nők után ahelyett, hogy kasztráláson törné a fejét.

Ez a szöveg persze bevált, Mary úgy döntött, hogy mesél. A lényeg az, hogy a partnereinek sose mondott nemet. Így aztán minden hülyeségbe „belehajszolták”. Ezekbe a hülyeségekben bőven volt hely a csoportos szexnek is. István természetesen ámult, és úgy tett, mintha nem tudta volna, eszik-e vagy isszák, mármint a csoportos szexet. Mary kioktatta a kellően hüledező, de azért a megfelelő érdeklődést mutató férfit.

Amikor Mary közölte, hogy legtöbben saját feleségüket viszik magukkal, István nem akart hinni a fülének. Aztán simán lázba jött, amikor kiderült, hogy ilyen környezetben a legnyuszibb ürge is 300 százalékra teljesít, és akkor hol vannak még a menők! Mary határozottan élvezte, hogy most az egyszer ő mondott a férfinak valami újat és nem fordítva.

– Mondd Mary, jársz még ilyen helyekre?

– Nem nagyon.

– Mi az, hogy nem nagyon? Igen vagy nem?

– Néha.

– Kár, nagyon kár, egyszer elmennék csak úgy, kíváncsiságból, persze nem a feleségemmel, Nicol ilyesmiben sose venne részt. Meg se próbálnám. Tudod, ő egészen más fajta nő. A szülők még ma is templomba járó farmerek, leányuk erkölcsös, visszahúzódó. Ismered az ilyen nőket: szeretkezés előtt lekapcsolja a villanyt, meg ilyesmi.

Ekkor kiszólt az olvasószerkesztő, ha mégis vártak volna rá (vaj’ miből gondolta) akkor be lehet fáradni hozzá, ami meg is történt. István távozásakor a titkárnő cinkosul összekacsintott vele. A férfi alig várta a következő találkozást.

Egy héttel később Mary azzal fogadta Istvánt, hogy ha a múltkor komolyan gondolta, akkor itt a nagy alkalom, hét végén el tudja vinni valahova, de ugye utána be fogja neki mutatni Mr Mulyát?

Hétfőtől csütörtökig István azon törte a fejét, mit mondjon Nicolnak, mi dolga lesz péntek este. Három hónappal egy esküvő után meg kell fontolni minden lépést.

Szerencsére Nicol csütörtökön este kisegítette, azt mondta „összefutott a lányokkal”, akik hívták másnap estére egy jó kis dumapartira. Istvánnak fogalma se volt, kik ezek a „lányok”, és mert nem kívánt beletúrni neje előző életébe, a lehető legnagyobb megértést mutatta. Még azt se kérdezte meg tőle, hol lesz nyélbe ütve ez a „dumaparti”.

István másnap este köntösben és papucsban óriási odaadással olvasta az újságot, miközben Nicol, a feleség ide-oda libegett a lakásban, és alaposan kicsípte magát ahhoz képest, hogy néhány lánnyal készült dumálni. Végül hátulról egy leheletfinom puszit adott a férje homlokára (ami önmagában egy külön kunszt), majd becsapta az ajtót, ami után István a férj, mint egy őrült a telefonhoz tépett. Ugyanis éppen fél nyolc volt, amikor a tervek szerint éppen találkoznia kellett volna Maryvel.

Tárcsázott, várta, hogy felvegyék, és közben kinézett az ablakon. Az apja pöcsét! Felesége elvitte a kocsit, éppen akkor szállt be. Erről szó se volt. Pont most, amikor különben is késésben van. Na, végre, Mary felvette a kagylót.

– Szia, én vagyok.

– Mi van? Az ajtóból jöttem vissza. Van valami gáz?

– Nem, semmi, csak valami közbejött, és még fel se öltöztem.

– Cseszd meg, – jött a tömör válasz – most mi legyen?

– Semmi. Tépek, ahogy tudok. Amint odaérek hozzád, felcsengetek.

– Az nem jó, mert a kaputelefon napok óta nem működik, gyere fel.

– OK. Felmegyek.

– Figyelj, István, kábé mikor érsz ide?

– Nem tudom, mert lerobbant a kocsi – füllentett egyet, mert nem volt kedve bevallani, hogy saját nője „lopta el” egy röpke éjszakára – de majd hívok egy taxit.

Ezzel le is tette a telefont, és még öltözés közben nyomkodni kezdte a taxitársaság számát. Ennek ellenére mire Mary ajtajához ért, már negyed kilenc felé járt az idő. Hamarosan kiderült, hogy az előszobacsengő se szól, és ököllel kell verni az ajtót. Ez egy eléggé reménytelen dulakodásnak tűnt, mert Mary CD-je még az ajtón át is bömbölt. Pillanatnyilag tehát az volt a helyzet, hogy lent járómotorral várt egy taxi, a férfi verte az ajtót, Mary pedig a fülén ült. István zsebéből előhalászta a mobilt, és lázasan hívta Mary számát.

– Mi van, elindultál már?

– Figyelj, nem szól a csengőd, bömböl a cédéd, itt állok az ajtód előtt, és azt kérdezed tőlem, elindultam-e már.

Halk sikoly – Jesszusom, nyitom – majd bentről hangos rohanás, és pezsgőszínű ruhában Mary kivágta az előszobaajtót. István belépett és megállapította, hogy a szorosan testre tapadó szerelés vadiúj.

– Hogy tetszik? – kérdezte Mary – és pörgött egyet a ruhában.

– Abszolút nyerő! – ismerte be a férfi, miközben szemmel követte a tenyérnyi fülbevalót, amely szakítva felfüggesztett helyzetével, önálló életre kelvén berepült egyenesen a szekrény alá.

– Jó ez az új fülbevalódivat, csak nem szabad hozzá mozogni. – Próbálta a férfi elveszíteni a több hónap alatt felépített szimpátiát. Mary szemei leguggolás közben villogtak is, majd megpróbálta kihalászni a fülbevalónak használt világoskék párizsi-szeletet. Úgy tűnt azonban, hogy a szélsőséges mozgás nemcsak a fülbevalónak, de a szűk ruhának se nyerte el a tetszését, mert Mary popójának környékén a cipzár egy 20-30 centis szakaszon kiszakadt.

A reccsenés hallatára Mary guggoló helyzetben megmerevedett és ránézett a férfire. Egy darabig játszották a farkasszemet. – Ma este ez van, semmi se jön be – nevették el magukat mind a ketten. Elsőnek István szólalt meg.

– Hát, kezdésre nem érünk oda, az tuti.

– Lassan már a végére se – válaszolta Mary, majd hozzátette – mert ugye most jön az átöltözés.

– Addig kimegyek – kezdett el István tapintatoskodni.

– Minek? Fogsz ma este többet is látni.

– Hát csak úgy szokásból – állt egyik lábáról a másikra a férfi. Mary ránézett és kuncogni kezdett, majd megnyugtatta – Ha szégyenlős lennék, nem hívtalak volna el.

Tehát így állunk, Mary nem szégyenlős. Hurrá! Persze a nők nem úgy öltöznek át, mint a férfiak. Először levetette a szakadt pezsgőt, és ott állt szekrénye előtt egy falatnyi tangában, és leltározott, ami azt jelentette, hogy sorra minden ruhát a kezébe vett, majd visszaejtette egy „uncsi” megjegyzéssel. István önfeledten nézte a műveletet, illetve sokkal inkább Maryt az elképesztően apró tangában, hátulról, hajlongás és egyéb kunstiklik közepette. Közben Mary hangosan beszélgetett valakivel és választ nem várva magyarázott, ezt miért nem veszi fel, azt miért nem veszi fel, és így tovább. Egy férfi ennyi ruhával isten úgyse, ötszáz évig kihúzná, ő meg nem tud mit felvenni!

A végén Mary leakasztott egy millió csipkéből álló fekete költeményt, csak úgy natúr magához szorította, megfordult és megszólalt:

– Szerinted ez jó lesz?

– Hát, ha temetésre megyünk – bárgyúskodott István, miközben szemeit az egy réteg csipke alatt megbújó keblekre tapasztotta, amit Mary nagyon is jól látott, de csak állt és kérdésére várta az érdemi választ. Közben pedig a maga elé fogott ruha egyre lejjebb csúszott. Micsoda bitang jó mellek, állapította meg magában a férfi, de már kellene valamit szólni, mert lassan harapni lehet a csendet.

– Halálosan jó az alakod – hallotta saját rekedt hangját, amire Mary leejtette a ruhát, és kellő lassúsággal 360 fokot fordult.

– Tetszik? – tette fel az est legfeleslegesebb kérdését.

– Kár, hogy most nősültem – motyogta magában a férfi, és két kezét önkéntelenül Mary irányába nyújtotta, amibe Mary néhány lassú lépést téve szép komótosan belecsúszott.

Rögtönzött, de annál kiadósabb szeretkezésük előtt az utolsó, még értelmes mondat Mary száját hagyta el: most már úgyis elkéstünk.

Ez be is jött. A Bondi címre fél tizenegykor érkeztek meg. Igaz, Istvánnak már egyáltalán nem volt fontos, de Mary ragaszkodott hozzá „én sose szegem meg a szavam” alapon.

Az apartmant-ház kapuja természetesen zárva volt, és akkor megkezdődött a hülyéskedés a recsegő-ropogó kaputelefonnal, amit ha nem vesznek fel, állandóan nyomni kell egy gombot, vagy nem szabad hozzányúlni, vagy mindenki hallja, vagy senki. Aztán valahogy ez is megoldódott, és jó néhány szótag kimaradásával valaki bejelentette, hogy lejön értük.

Így is történt, egy szakállas férfi öt perc múlva fürdőköpenyben, papucsban, csatakos hajjal kimászott a liftajtó mögül. Hi, how are you? Bemutatás. István agyán átvillant egy pillanatra, nem úszó tanfolyam van-e a hatodikon, de némi mosoly kíséretében elhessegette a gondolatot. Szeretkezés közben megzavart férfiak nemigen ismerik a viccet.

Fölfelé menet Bob a liftben közölte, hogy a többiek nyolckor kezdtek, és a legokosabb, ha az előszobában levetkőznek, mert az olyan hülyén néz ki, ha ruhástól mennek be a szobába. Bár István megértően bólogatott, Mary mégis fontosnak tartotta megjegyezni, hogy partnere teljesen új fiú, amit Bob egykedvűen vett tudomásul.

Az előszobában Bob szó nélkül eltűnt a fürdőszobaajtón keresztül. A meglehetősen otthonosan mozgó Mary pedig vetkőzni kezdett, és szemeivel biztatta Istvánt, hogy kövesse tettét. Másodperceken belül totál pucérok voltak, félórán belül immár másodszor. Aztán Mary vezetésével beléptek egy gyengén kivilágított hatalmas szobába, ahol szerte-szétszórt emberhalmazok voltak láthatók.

Mint új fiúhoz illik, István megkérdezte Maryt, most mi lesz. Mary egy szót se szólt, csak annak rendje és módja szerint finoman magára húzta a férfit, majd nagy sokára játékosan a fülébe súgta – most szépen körülnézel, és a többi már a te dolgod.

István legszívesebben azt mondta volna, hiába néz körül, mert ebben a pózban kizárólag csak őt látja, ami ugyan nem baj, de akkor kár volt idejönni. Már csak azért is, mert egy napon megszerezni egy nőt, és mindjárt átengedni másnak elég nagy hülyeségnek tűnik. Ezért aztán inkább azt mondta – hiába nézek körül, te vagy itt a non plusz ultra – mert még akkor nem tudta, hogy az igazi non plusz ultrára egy kicsit még várni kell.

A következő 10-15 percet szorosan összeölelkezve együtt töltötték el, amit Mary nem különösebben díjazott, mert az együtt érkező partnerek a „házirend” szerint az ajtóban szét szoktak válni. Ezért aztán egy idő után megszólalt.

Azért legalább nézzél körül, nem én vagyok itt az egyetlen nő, meg aztán mindjárt csatlakozik hozzánk valaki, egyébként mindenkit ismerek kivéve azt a fekete hajú nőt, akit egyszerre két pasi abajgat a nagyobbik díványon.

– Tényleg? – nézett körbe István is, majd erőtlenül folytatta –

– Ne is mondd, én meg csak azt az egy nőt ismerem.

– Ne hülyéskedj, tényleg ismered? – csodálkozott el István kétfordulós partnere.

– De még mennyire. Tudod ki az? – és mielőtt szónoki kérdésére választ kapott volna, folytatta – Nicol, a feleségem.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
____________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

7 gondolat erről: „(ACs-47) Azok a csodálatos nők – Titkárnők gyöngye

  1. Valahogy sejtettem már a Nicol nagy készülődéses résznél, hogy egy helyen fognak kikötni a végére…! De legalább Mary megvolt, önszántából, aki felvállaltan olyan, amilyen, és nem egy “szűzkurvát” játszó álszent, benősülni akaró “feleség”. Még ha a jó parti megfogása is volt a végső célja…! Hiába, a nők számító…, csak az érettségük fokától függően ki kevésbé, ki jobban, de mind számító.

    Reméljük jön a történet folytatása is! 🙂
    Személy szerint én kíváncsian várom! 😉 🙂

  2. Nicole öltözködését először mellékvágányak tartottam, mégis sejtettem, hogy ő is benn lesz majd a partyban.
    Tetszett a történet (jobban, mint a korábbi csodálatos nők posztok).
    Köszönöm

  3. Üdv Tibor bá’
    Bár nem részletezted, hogy mennyire “saját” a történet, de az ausztrál szállal érzékeltetted, hogy az ismerősi körödben történt az eset.
    Azt ne mondd, hogy a nagyon hasonló csattanójú vicc/adoma is tőled származik!? 🙂

    Ilyen kicsi nem lehet a világ. 🙂

  4. Pár éve Lengyelhonban apa gondolt egyet és elugrott munkaidőben egy kupiba lezavarni egy laza pásztorórát. A gond akkor kezdődött, amikor a madame bekísérte a választékot és a sorban ott ácsorgott a T. nej is.
    Biztos érdekes beszélgetés lett a vége. ;D

  5. Tibor bá, nem tudom, mennyire jöttek be anyagilag a szívgyógyászati, meg vicces utikönyvek, stb, de neked mindig is pornóregényeket kellett volna írnod… 🙂

  6. 6:
    Egy könyv sikere sok mindentől függ. Az első könyvem (Ausztráliába disszidáltam) hatalmas siker volt, mert Ausztráliáról, a disszidálásról szólt a rendszerváltás pillanatában. A “Van-e jövőnk” már rég elfogyott. A “Született nők” (ami szerintem jó) példányának a 80 százaléka még a raktárban van (és ott is fog maradni). És akkor nem beszéltem arról, hogy a könyvesboltok hogyan bánnak vele. A “Mi volt előbb Isten vagy Ősrobbanás” szerintem merész és elgondolkoztató. Minden könyvesboltban kapható, de el van dugva a legfelső sor hátsó részében. Ennek ellenére már csak pár tucat példány lelhető fel. – Különben Olvasd el “Rataka, Síva lánya” című könyvemet (a netről) ahol írói álnevet használok. Lehet, hogy igazad van, mert még antikváriumban sincs.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük