Tibor bá’ csodálatos női
Ica nénikém már jóval ötven felett volt, amikor mindig tökrészeg férje, az Állatorvosi Főiskola (akkor még nem volt egyetem) párttitkárja délelőtti delíriumos mámorában egy félemeletnyit legurult a lépcsőházban, ráadásul biológiailag olyan kimért pontossággal, hogy egy héttel később meg lehetett tartani a temetését. Nem kell szépíteni a dolgot, Ica fellélegzett. Feltételezésem szerint házaséletet már rég nem éltek, a férj a háztartásba anyagiakat nem ruházott be, egyetlen gyerekük már „kirepült”, szóval nénikém részére a részeg gurulást személyesen maga a gondviselő rendelte el.
Aprócska nyugdíjából úgy, ahogy kijött, de hetente egyszer eljárt apámékhoz segíteni a takarításban, ami ebéddel és apró anyagi juttatásokkal járt, de az igazi ok kétségtelenül a családi pletykák meghányás-vetése lehetett. Ezért fordult elő, hogy minden harmadik-negyedik látogatásom alkalmából vele is összefutottam.
Az évek aztán szép lassan teltek, és Ica egyre gyakrabban panaszkodott, hogy nyomasztja az egyedüllét. Egyetlen fiától volt ugyan két unokája, de azok már nagyobbacskák voltak, nagymamára aligha volt szükség. Ezért egy alkalommal megkérdeztem tőle, mi az ördögért nem áll össze valakivel, mind a ketten jobban járnának.
Ica néném nem volt valami gyors felfogású, felvetésemre csak hetekkel később kaptam választ. Ezek szerint kifogása nem lenne a dologgal kapcsolatban, de honnan az ördögből tud ő leakasztani egy megfelelő férfit. Na, ha csak ez kell, lépett közbe apám, ő tud segíteni a dolgon. Be is mutatta húgának egy ismerősét, egy korban hozzáillő, nemrég megözvegyült férfit.
Ica és Kálmán diplomáciai tárgyalásokba kezdtek. Első alkalommal beültek egy apró cukrászdába egy óbudai mellékutcában, ahol egy-egy feketekávé elfogyasztása mellett játszi könnyedséggel egyetértettek abban, hogy mindketten megtartják lakásukat, nem költöznek össze és a szex egy szóba se jöhető, felesleges nyűg.
Második találkozásuk alkalmával kiderítették, hogy nyugdíjuk nagy vonalakban azonos, tehát egyiknek se nyílik lehetősége anyagilag kihasználni a másikat.
A most már törzshelynek számító cukrászda harmadik meglátogatásakor kénytelenek voltak az előző heti témát sztornírozni, mivel Ica a közös főzésről hallani se akart, és Kálmán is meg volt elégedve a hónapok óta igénybe vett előfizetéses étkezésével.
Ekkor egy kis diplomáciai csend állt be, mert Kálmán rokoni temetésre leutazott vidékre, de a következő szerdán pontban háromkor már megint benn ült a törzshelyen, ahová Ica is perceken belül megérkezett. Ekkor került sor a közös szórakozások egyeztetésére. Ica imádott olvasni, és óriási előnyben részesítette a romantikus regénygiccseket. Kálmán viszont sakkozni járt át a szomszédba. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezt összeegyeztetni nem lehet. Tévézni mind a ketten szerettek, különösen az olyan programokat kedvelték, mint az „Önök kérték”, de TV-készüléke mindkettőjüknek volt. Egy-egy műsorért nem volt érdemes átmászkálni egymáshoz.
Az egy héttel később megtartott közös kávékevergetéskor Kálmán előállt az egyesített mosás ötletével, ami némi gazdaságossággal járna, ugyanis mindkettőjük mosógépe fél kapacitással van működtetve. Ekkor fordult elő első alkalommal, hogy Ica felemelte a hangját és megengedett magának némi közönséges megnyilvánulást is, mert kijelentette, hogy egy férfi szaros gatyáját életében soha többé nem akarja kimosni.
A jelek szerint gatyájának szarossá nyilvánítása még nem lépte át Kálmán tűrőképességét, mert a közös kávéfogyasztásra egy héttel később is sor került. Ez alkalommal a téma a közelgő halottak napján esedékes temetőlátogatás volt, de dűlőre nem jutottak, mert Ica édesanyja – azaz az apai nagyanyám – és Kálmán elhunyt nejének sírját fél Budapest választotta el egymástól.
A temetőlátogatás után csendesebb szerdai napok következtek, mert a témák kezdtek ellaposodni. Kálmán tett célzást arra, hogy két tucat lyukas zoknit őrizget az éjjeliszekrény fiókjában, de a stoppolás lehetőségét Ica könnyedén elhárította fokozódó szürke hályogjával. Cserébe Kálmánról kiderült, hogy kezében remeg a csavarhúzó, amikor meg kellene erősíteni Ica egyik rozsdamentes lábasának a fülét.
Később a szerda délutánokat főleg arra használták fel, hogy együtt méltatlankodtak a mai ifjúság viselkedése miatt és hatalmasakat egyetértettek abban, hogy az ő idejükben ez egészen másként volt. Aztán rohamosan közeledni kezdett a karácsony, és a szenteste közös eltöltése szinte adta magát, de nem tudtak dönteni, melyikük menjen át a másikhoz. Ica nem vállalta a főzést, Kálmán pedig feleslegesnek tartotta a karácsonyfát.
Január vége felé Ica influenzát kapott, amiről Kálmánt telefonon értesítette. Így esett, hogy egy szerda kimaradt. A következő szerda előtt Icával megint összefutottam anyáméknál, ahol a téma az volt, Ica elmenjen-e a következő szerdai találkozóra. Hosszas töprengés után Ica úgy döntött, hogy nem megy. Érdeklődésemre azt a választ adta, hogy betegsége alatt Kálmán nem ajánlotta fel, hogy meglátogatja. – Mondd meg, Tibikém, – tette fel nekem a kérdést – mit várhatnék én el egy ilyen embertől, akkor, amikor komoly szükségem lenne rá?
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________
Nagyon szórakoztató írás. Percek óta ezen nevetek . 😀 😀
5* 5*
Egy dologra azért kíváncsi vagyok.
A szerző honnan tudja, hogyan történt meg, ami történt? Hiszen ő nem volt jelen. Valamelyik fél (Ica néni) elmesélte ?
Véleményem szerint pont emiatt haldoklik a fehér, nyugat-európai nép, már ami a születésszámot illeti.
A nőket felszabadította a feminizmus, ha hajtanak, akkor ugyanannyit kereshetnek, mint a férfiak (és nem, nincs női-férfi wage gap, bármennyire is be akarja mesélni a feminista sajtó, hiszen akkor minden hol csak nőket alkalmaznának, ha ugyanannyit tudnának teljesíteni alacsonyabb bérért, mint a férfiak) és mindegyikük dolgozni akar és eltartani magát.
Mivel mélyen az ösztöneikben van az, hogy ők csak olyan férfihoz mennek, akire felnéznek (azaz aki jobb náluk, többet keres, ügyesebb, okosabb, több mindenhez ért), amit azzal magyaráznak, hogy a gyerek miatt kell a biztonság (meg persze sokan lusták és jólétet akarnak), így ahogy egyre több nő elkezdett jobb szakmákat is kitanulni, egyre többen keresnek ugyanannyit, mint a férfiak, mégis mindegyikük olyan férfit keres, aki többet keres náluk, ebből viszont így már nyilván egyre kevesebb van!
Szóval a lehúzás faktor nem működik egy jó ideje, amikor a cél az, hogy minden nő kimenjen a munkaerőpiacra és férfi módon kezdjen pénzt keresni és eltartani magát.
Na ezért van egyre kevesebb egyre gyerek a fehér bőrű lakosság körében, ahová begyűrűzött a feminizmus.
Persze tudom, sok nő van, aki azt mondja, hogy nem karrierista, így inkább háziasszony típus és kihasználja szexuális adottságait, hogy a férfi által teremtesse meg a jólétet, amit maga nem akarna vagy nem tudna/lusta lenne elérni.
És most ez a modern világ nőinek paradigmája. Hajtsak, mint az állat, hogy egzisztenciát és karriert építsek vagy legyek jó háziasszony, viszont ez utóbbi kétségkívül erős golddigger-séggel párosul (azaz a nő a férfi pénzére koncentrál).
Karrier esetén valószínű, hogy a nő egyedül marad és nem lesz gyereke (a diplomás nők 40%-nak nincs gyereke, úgy általában meg minden negyedik-ötödiknek), mert nem talál olyan férfit, akire fel tud nézni, háziasszonyság esetén meg ki van szolgáltatva a férfinek és gyerekkel/rossz kinézettel öregen meg már nem tud könnyen egy másik férfit beújítani, ha a jelenlegi szar.
Mivel a férfiak fő célja a párválasztáskor pedig a szex, így a fent vázolt történet esetén jól látszik, hogy hol miért nem valósul meg az érdekközösség: a férfi nem akar már szexet, a nőnek meg nem származik semmilyen anyagi/a férfi szolgálataiból származó előnye az összeköltözésből, illetve ami kicsi származna, az el is veszne az alkalmazkodás költségével. Hobbizni meg a barátnőkkel/barátokkal meg százszor jobban lehet, mint egy házastárssal, akinek mások az érdeklődési pontjai.
Ezért tehát nem jön létre a konstrukció.
3:
A nénikém rendszeresen feljárt a bátyjához, én pedig rendszeresen látogattam az apámékat. Állandóan összefutottam Icával, aki hol azt mesélte el nekem, hogyan pátyolgatott csecsemő koromban, hol pedig az utolsó találkozásáról számolt be.
Amikor egy férfi és egy nő együtt él, akkor kimondott vagy hallgatólagosan elfogadott szerződésük arról szól, hogy
„amit én neked akarok és tudok adni, azt nekem megéri elcserélni arra, amit tőled kapok ”
A természetbeni barter csere tartalma : áru, szolgáltatás, pénz stb. minden párnál más és más, sokféle és piaci árakon nincsen paritásban.
A megértés, a gyöngédség, a sorsközösség vállalása ,a barátság, a gondoskodás,a folyamatos együttlét , a türelem,a kellemetlen szokások életminőség rombolásának piaci értékéről beszélni értelmetlen dolog.
Az együttélés kereteit ,a kölcsönös beleegyezés emeli „jogerőre” és a mindennapi életben valósul meg.
Semmiből nem tudható egy kívülállónak,hogy a pár tagjai mennyire elégedettek vagy elégedetlenek a kapcsolatukkal.
Az erről tett nyilatkozatokat, aktuális hangulatok teszik megbízhatatlanná, hiteltelenné.
A házassági, élettársi, együttélési szerződés addig érvényes, amíg a nő és a férfi de facto együtt vannak.
Mindkét fél, elvileg bármikor veheti a sátorfáját és köszönettel ,igazságos vagy igazságtalan beolvasással vagy csendben távozhat.
Ez az akció, ma sokkal könnyebben megvalósítható, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
Gazdasági szempontból is, gyakorlatilag is és a közvélemény átalakult hozzá állása miatt is.
Ami azért nem azt jelenti, hogy uk-muk-fuk csak elhatározás kérdése, mert egy két feltételnek azért teljesülnie kell, elsősorban lakhatás ,megélhetésre gondolok.
Ha a férfi önként és dalolva maga mellé vette a formás cicababát, akit kvázi eltart, cinikus túlzó férfi soviniszta szemlélettel – a szexért, akkor holmi lehúzásról, a kölcsönösség és az önkéntesség miatt, nem korrekt beszélni.
Ha a nő elszegődött egy durva, közönséges, basáskodó erőszakos fráter mellé társnak, mert úgy ítélte meg, hogy ez neki előnyös, akkor ez utóbbit nem korrekt később letagadnia.
Egy teljesen irracionális konstrukcióval van tehát dolgunk, amikor párkapcsolatokról, tágabb értelemben emberi kapcsolatokról beszélünk.
Mindegyik egyedi és megismételhetetlen, az általános törvényszerűségek pedig vagy jellemzőek rá vagy nem, mert persze,azért vannak ilyenek is.
A sok sok és alapos megfontolás, néha a tett halálához vezet.
7:
„A tett halála az okoskodás:” – Azaz, nem találtad fel a spanyolviaszt. 😀
Hát nekem az egyik legjobb sztorid volt, Tibor bá’! Köszi hogy megosztottad velünk!
Némelyik nő mind egyforma! 😉
Nem az okoskodás, hanem a fontolgatás.