(ACs-19) Azok a csodálatos nők – Az át nem vállalt házimunka

Tibor bá’ csodálatos női online

 

~q228Elöljáróban annyit tudni kell, hogy Ausztráliában a férfiember előbb vagy utóbb megtanulja, más feleségével nem érdemes hülyéskedni. Amikor visszajöttem szülőföldemre ez a tanulság még jó ideig domináns karakterem maradt. Ebből következett, hogy munkahelyemen a nők legvaskosabb „kikezdéseire” se reagáltam a társadalmilag elfogadható szinten. Ennek egyenes következménye volt, hogy a hátam mögött egy kicsit kicikiztek. Ugyanis abban a gulyás kommunista időkben a munkatársak keresztül-kasul – hogy is mondjam – szexuálkodása nemzeti sporttá nőtte ki magát. Egy idő után az emberről lekopnak az ilyen unpraktikus csökevények, de mint írtam, csak egy idő után. A következőkben felvázolt események nekem az említett kopásos időszak kezdetére estek, amit egyetlen kifejezéssel úgy jellemeznék, hogy még erősen balfácán voltam.

Különben ez volt a házibulizás hőskora, amit a kezdetleges híradástechnikai eszközök megjelenése tett lehetővé. Ezzel kapcsolatban lett egy ötletem és egyetlen nagy fakávába összeépítettem egy világvevő rádiót, egy mikrobarázdás lemezjátszót, egy szalagos magnetofont és egy nagy képernyős TV-t. Aztán hátul össze-visszaforrasztottam a vezetékeket, beépítettem néhány kapcsolót és már kész is volt az univerzális zenedoboz. Az egésznek egyetlen szépséghibája volt, hogy nem úgy és nem olyan hangminőséggel működött, ahogy azt én elképzeltem.

Hiánygazdálkodásban az ilyen mellényúlás természetesen nem volt végzetes. Az egészet elvittem a Bizományi Áruházba, ahol bizományba bevették egy kicsit többért, mint amennyibe a beszerelt eszközök összesen kerültek. Mondhatnám, még kerestem is a dolgon.

Talán tíz nap se telt el, és a postás kihozta a vételárat. A borzalmány viszonylag gyorsan elkelt, én pedig elkezdtem fátylat borítani a múltra, amiben két nappal később egy telefon erősen megzavart.

Egy ismeretlen nő azt közölte velem a telefonban, hogy ő a borzalmány új tulajdonosa, és sajnos a magnó nem működik benne. Aztán gyorsan hozzátette, hogy engem természetesen semmi felelősség nem terhel, nem kíván rajtam semmit számon kérni, de mivel a Bizományiban azt mondták, hogy ez egy házilagosan kivitelezett darab, legokosabb, ha az alkotóhoz fordul.

Ilyesmi manapság természetesen nem fordulna elő, mert minden üzleti titoknak számít, még az is, hogy az ügyfél melyik kézzel írta alá a bizományi szerződést, és akkor még hol vagyunk a szerződő személytől. Akkoriban ez előfordult, és a hölgy, telefonszámom birtokában szinte könyörgésre fogta a dolgot, mivel a férje háta mögött történt a beszerzés, aki személyesen őt tette felelőssé a borzalmány megvételéért.

Jól van asszonyom, – esett meg a szívem – de mit tehetek? Hát, nem lennék-e szíves átugorni hozzá és megjavítani a készüléket, ami nekem nem jelentene túl nagy nehézséget, hiszen én vagyok az alkotó, és különben is, nem kívánja ingyen.

Magamhoz vettem néhány apró szerszámot, a forrasztópákát és este 7 óra körül átugrottam a szomszéd kerületbe. Az asszony az előszobában csendre intett, mert hogy 2 éves kislányát most fektette le, majd bevezetett a nappaliba, ahol a lakás dísze, az én torz szüleményem a szoba közepén helyezkedett el. Kiderült, hogy a férj nincs itthon, mert hétfőtől péntek estig vidéken dolgozik, és csak a hétvégére jön haza, különben megöli, ha nem fog működni a készülék.

Nem akartam sok időt vesztegetni, mert 8 órára mozijegyem volt, ezért a berendezés hátsó borítóját gyorsan lenyitottam és belekukkantottam a különböző színű, szigetelt vezetékek kavalkádjába. Csakhamar észrevettem, hogy az egyik vezeték forrasztása elengedett. Elő a pákát, és ripsz-ropsz már helyére is került a fránya vezeték, csak azt nem értettem, hogy a fenébe eresztett el ilyen gyorsan egy forrasztás, amikor nem volt szokásom kispórolni a forrasztó ónt.

Bekapcsoltam a készüléket, és együtt észleltük, hogy minden tökéletesen működik. Na, lett erre hatalmas hálálkodás, meg „mivel tartozom”, stb. Az egészet leráztam magamról, mint kutya a vizet, és már rohantam is haza.

Két nappal később, szerdán egy újabb telefon. A hangját természetesen megismertem, csak azt nem tudtam kitalálni, mi a fenét akarhat már megint a két éves kislány anyukája, természetesen megint 7 óra után. Oh, semmi különös, csak megint nem szól ez az átkozott zenegép. Én meg amilyen marha vagyok, újra átmentem.

Két nap alatt semmi sem változott. A kislány aludt, suttogni kellett, a zenegép a helyén, csak éppen nem működött, de a nőn ruha helyett pongyola volt, jó szorosan a testére kötve. A fene, hogy enné meg! Újra lebontom a hátsó fedelet, és újra betekintek a vezeték-kavalkádba. A franc! Ugyanaz a vezeték megint szabadon lógott a levegőben, csak most már meglátszott a helye, ahová alaposan oda volt forrasztva. Semmi kétség, a drótot valaki erőszakkal szakította ki a helyéről. Kérdezem a nőt, hogy a kislánya szokott-e nyúlkálni ilyesmihez. Nem, dehogy, hiszen még csak totyis. Ezt természetesen én magam is tudtam, de a férj ugye nincs itthon péntek estig, akkor más nem lehetett csak a nő.

Na jó, visszaforrasztottam a drótot, és közben, én hülye, azon kezdtem töprengeni, mi a fenének tépte már megint ki. Forrasztás alatt a nő kérdezgette, mivel tartozik, mondtam, semmivel. Hát, azt ő nem kívánhatja, most már másodszor rángatott ide. Akkor legalább hadd kínáljon meg valamivel, és már nyitotta is ki a bárszekrényt, töltött, és a mennyezeti világítását mindjárt ki is kapcsolta hozzá.

Hát igen, én voltam harminc valami, a nő nem lehetett több huszonötnél. Hát legyen, adtam meg magam a sorsomnak, és fényjelzésnek szánva elkezdtem kioldani az inggombjaimat. A nő megindult felém kezében két pohárral, majd az előttem lévő fotelbe úgy térdelt bele, hogy jobbcombja tövig kibújjon a pongyola nyílásán, és felnyújtotta nekem az egyik poharat, de még mielőtt megfoghattam volna, visszarántotta, és felegyenesedett.

Szent isten, mi volt ez? – Kérdezte suttogva. – Jaj, a férjem, csak neki van kulcsa az ajtóhoz. Való igaz én is elkezdtem hallani valami motoszkálás félét az előszobából. A nő először a villanyt kapcsolta vissza, majd a poharakat akarta eltüntetni, mialatt én visszagomboltam az ingem, amikor kinyílt az ajtó és besántikált rajta egy begipszelt lábú férfi. Én meg álltam egy csavarhúzóval a kezemben.

A nő kérdés nélkül megmagyarázta a félreérthetetlen helyzetet, miszerint épp most lettem kész a javítással és fizetés fejében meg akart kínálni egy pohár likőrrel. Erre a férj felnézett az imént még sötét csillárra, mire a nő közölte, hogy a TV kipróbálása miatt volt sötét a szobában.

Ekkor néhány másodperc szünet következett, ami alatt mindenki felmérte a helyzetet. A férj rájött, hogy az erőviszonyok a törött lába miatt messze felém billennek, semmi értelme a kakaskodásnak, különben is, nem velem van elszámolni valója, hanem a nejével. Így aztán bunyó helyett elmondta, hogy munka után lementek focizni, egy szerencsétlen esés, neki eltört az alsó lábszára, ellátták és kiírták hat hétre, hát hazajött. A likőr ottmaradt, én eljöttem. A nő kikísért és az ajtóba, mielőtt kiléptem volna rajta, gyorsan megcsókolt.

Haza felé végig röhögtem az utat. Huszonéves korban nehéz kibírni férj nélkül hétfőtől péntekig, de mi lesz most hat héten át egy begipszelt lábú, kurvára mérges férj mellett.

Pár nappal később megint csöngött a telefon, amiből a kagyló felvétele után a jól ismert hang, kacarászás kíséretében, tegeződve azt kérdezte, nem rossz-e a TV-m, mert szívesen feljönne megjavítani. Azt mondtam neki, ne jöjjön, mert nem örülnék neki, ha a feleségemnek eltörne a lába. Egyetlen dugás nem érné meg a házimunka hat hétre szóló átvállalását.

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
_________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

11 gondolat erről: „(ACs-19) Azok a csodálatos nők – Az át nem vállalt házimunka

  1. Szokott zavarni a sok helyesírási hiba a kommentekben. Tibor bá’ meg szokta írni: ” Ez itt, nem erről szól! ” Igaza is van, most mégis jó látnom, hogy tudtok Ti hibátlanul írni, ha akartok! 🙂

  2. Szia Gergő!

    Itt voltam én eddig is, csak írni nem szoktam, mert az valamiféle felelősséggel is jár. Illik olvasni…válaszolni a neked szegezett kérdésekre…stb. Túl sokat ültem a gép előtt. Kb. egy éve stílust váltottam. Nem hordok telefont zsebben, csak ritkán ülök számítógép elé. Inkább fát vágok, kenyeret sütök….. “életest” játszom. Olvasni persze esténként mindenkit elolvasok, aki szerintem megérdemli.

    “KISTESTVÉR (is) FIGYEL !!!”

  3. Találkoztam olyan nővel aki naponta 5x csinálta a párjával minden nap. Olyannal is aki “csak” naponta 3x .Azért ez magas aktivitás és a férfi részéről sem biztos hogy jó hosszútávon a férfiasságnak.
    Csak amikor mondták nekem személyesen akkor hittem el hogy van ilyen is.

    Az átlag az heti 2-3 alkalom.

    Hát ez a nő biztos unatkozott, lehet nem volt nagy étvágyú csak ki akarta próbálni egyszer mással.De az érdekes hogyabban az időben a nő mert kezdeményezni.

  4. 8:
    Azt a pasit, akinek minden nap a saját partnerével ötször van orgazmusa, azt én felterjeszteném Nobel-díjra. épp a napokban volt egy cikk az Indexben, miért álmosak a férfiak a szeretkezés után ()vagy hasonló) cím alatt. A férfi ettől a teljesítménytől hormonálisan van védve.

    A heti 2-3 átlag se stimmel, mert ez nagy mértékben függ az életkortól, a partnertől és más tényezőktől.

    Na ez a harmadik bekezdés egy érdekes téma. A nők kezdeményezési készsége az idővel nem változik, legfeljebb a módja. Viszonylag friss házasoknál kihagyni a hétfő-péntek időszakot, joggal okozhat ilyen anomáliát. A pasinak vidéken egészen biztos volt “valakije”. Ő tehát hétvégén átlagosan teljesített, ami a nőnek nem felelet meg.
    Na most a kezdeményezés. Hát bizony az sokkal gyakoribb, mint hinnéd. Amikor “észreveszel” egy nőt, nagy eséllyel a nő már rég észre akarta vetetni magát, csak te ezt nem tudod.

  5. 9: Egyrészt nem biztos, hogy a pasinak napi ötször volt orgazmusa is. Másrészt ezt hívják szexfüggőségnek. Rendszerint az van mögötte, hogy az illető tudattalanul valami olyat is keres a szexben, amit nem kap meg, ezért ez az igénye kielégítetlen marad, ezért keresi újra és újra a lehetőséget. A minap beszéltem egy 40 éves férfival, aki napi ötször önkielégít, tehát fizikailag lehetséges. Ha megtalálja a zsák a foltját, akkor mért ne lehetne a partnerével is?

  6. 10:
    Egyfelől “messziről jött ember azt mond, amit akar.”
    Másfelől az önkielégítés nem jár olyan erős negatív hazással mint egy vaginába lövellés. Ennek ellenére az állítás nem elfogadható. — Jut eszembe, a gát nem fizikai, hanem hormonális.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük