(ACs-15) Azok a csodálatos nők – A pinákat ugye az orra húzzák?

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q228A köznyelv szerint az elszalasztott pinát a másvilágon az ember orrára húzzák. A magam részéről a köznyelvet mindig is tiszteltem, de ez alkalommal élnem kell némi ellenvetéssel. A következő történet végeredménye szerint egy pina orra húzása ugyan elmaradt, de az érte fizetett ár, jogi nyelven szólva, feltűnően aránytalannak volt mondható.

Nem sokkal azt követve, hogy visszatértem szülőföldemre, úgy a hetvenes évek környékén, volt egy hosszú évekig tartó könyvterjesztési akció, aminek középpontjában a 10 forintért árult „könyvsorsjegy” állt. Sorsjegyhúzásra negyed­évente került sor, és amelyik sorsjegy nem nyert, azon könyvet lehetett vásárolni, természetesen névértékben. Mivel elég nagy könyvfogyasztó voltam, alkalmanként több száz forintért vettem sorsjegyet. Így esett, hogy egyik húzás után nyertem egy hatnapos, egyszemélyes erdélyi körutazást, amin boldogan részt is vettem.

Az autóbuszon főleg 20 és 30 év közöttiek utaztak, és főleg szinglik. Kivételt képzett, egy három fiatal nőből és egy férfiből álló társaság, akik látszólag fütyültek mindenki másra. Mondom: látszólag, mert ugyan miért megy el három nő és egy férfi hat napra, ha nem pasik megfogására. Persze az is lehet, hogy részükre az első másodpercek alatt kiderült, hogy a társasutazás férfitermése gyatrára sikerült, és ha már nem lehet a buszról leszállni, akkor átnéznek a fejük felett. Az csak természetes, hogy a társaság mindenkinek piszkálta a csőrét, miközben ők jól elvoltak magukkal és egy pakli francia kártyával. A hangokból ítélve bridzseltek.

Csak hát az utazás lassú, hosszú és az alföldi magyar tájakon még unalmas is. Ezért aztán, amikor megálltam mellettük, szó nélkül tűrték, hogy kíváncsiskodtam. Na, most a nőkről. A három fiatal hölgy (mint később kiderült, 17-20-24 évesek) testvérek voltak, a férfi pedig a húszévesnek volt a férje, alig néhány hónap házas­élettel a hátuk mögött. A legfiatalabb barna volt, a középső szőke, míg a legidős­ebb hollófekete. Mintha három különböző apjuk lett volna. A huszonnégy éves Edit több testhosszal verte a nála hét évvel fiatalabb kisebbik húgát, mert az élet már csak ilyen. Az meg ugye természetes, hogy a csinosabbra vetettem szemet.

Tehát megálltam Edit háta mögött és csendben néztem, hogy játszik. Hogy játszott? Pocsékul, de eszembe se jutott, hogy bridzs-partnert faragjak belőle. Szóval lement a játék, és a lejátszó Edit bukott vagy hármat. Erre halkan megszó­laltam: Ami azt illeti, több is veszett Mohácsnál, de ha adtál volna inpasszt a kör királyra, és a felmagasodott pikk 10-re és 8-ra eldobtál volna két kicsi treffet, még mielőtt az ellenfél lehúzta a treff-ászt és treff-királyt, akkor tiéd lett volna a gém.

Most egy kis közbevágás. Ausztráliából való hazatértem után eszem ágában se volt angolos kiejtéssel beszélni anyanyelvem, de a külhon megtette hatását, és bár az évek alatt egyre csökkenő mértékben, de hallhatóan „énekeltem”, azaz a mondatok végén felvittem a hangsúlyt. Lényeg, hogy enyhe kritikámat hallva a legfiatalabb lány rákérdezett szokatlan hangsúlyomra. Így derült ki, hogy éveket töltöttem Ausztráliában, amire rátettem egy év Angliát is. – Akkor biztos jól beszélsz angolul? – tette fel az abszolút naiv kérdést a nem feltétlenül naiv ifjú hölgy. – Hát, igen, de bridzselni is tudok. Erre a társaság egyetlen férfitagja, akinek nyilván elege volt már a három csajból, megkérdezte, nem akarok-e beülni közéjük. Hát, akartam, a buszon lötyögő többi kant meg ette a fene.

A napok közben teltek, nézegettük Erdélyt, beszélgettünk a buszt körbenyüzsgő székely gyerekekkel. Sepsiszentgyörgyön a busz egy nagy téren állt vagy félórát, ahol az egyik tíz év körüli fiúcskának feltettük a szabványos felnőtt kérdést: mi leszel, ha nagy leszel? Azt mondta a fiú, hogy buszvezető. Buszvezető, csodálkoztunk el a válaszon, és aztán milyen buszvezető? Hát, különjárat. Ezen aztán még jobban elcsodálkoztunk, amíg az egyik utastárs észre nem vette, hogy a buszon nagy betűkkel ki volt írva „különjárat”. Szomorúság fogott el mindenkit. Buszba szállás után Trianonról volt szó, majd az egész társasággal megtanítottam a székely himnuszt, amit furcsa módon csak én ismertem. Lassan teljesen feloldódott a társaság, és a három lánytestvér rajtam kívül másokkal is szóba állt, főleg miután Edit, a hollófekete, kiderítette, hogy életkorom a csúnyán hangzó négyessel kezdődik, és hogy nulla jött utána, már nem sokat szépített a helyzeten, bár később egész jól megbarátkozott vele.

Aztán menet közben kiderült, hogy a szülők és a férjezett lány Szolnokon élnek, míg a másik kettő Budán lakik egy tágas albérleti szobában, ahonnan iskolába, illetve munkahelyre járnak. Edit végzett kertészmérnök volt, és egy kertészetben főleg palántázással töltötte idejét, aminek okát a hugica nem kis kárörömmel árulta el nővére hátra mögött. Ez nem lepett meg, régi tapasztalatom szerint, a legjobb bombázók majd minden esetben némi skizofrén beütéssel is rendelkeznek.

Hazafelé jövet, főleg Szolnok után, amikor is a két hajadon lány egyedül maradt, a hangulat oly annyira a tetőfokára hágott, hogy könnyedén bedobhattam egy mindenkire vonatkozó meghívót szigligeti nyaralómba. Ezt már azért se jelentett rizikót, mert a leutazás az én gépkocsimmal történhetett és a járgány szigorúan négyszemélyes volt.

A szigligeti kirándulás kitűnően sikerült. Nem utolsó sorban azért, mert a két lányon kívül egy jópofa fiú lett a negyedik. Visszafelé utazva a két lánytestvér valami viszonzáson törve a fejét, úgy döntött, hogy mindkettőnket meghívják szombaton a náluk tartandó házibulira.

Abban az időben nem voltak még diszkók, és nem kínáltak úton-útfélen füvet sem, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudtuk volna jól érezni magunkat, csak akkoriban a kakasoknak három kört kellett futni, és ráadásul hajlandók is voltak rá. Aztán éjfél környékén az, aki érezte, hogy felesleges, szép csendben távozott. Ez nem rám vonatkozott, mert hogy autóval jártam, és persze ittam is. Szó, ami szó hárman maradtunk. A szobában viszont mindössze két nagyméretű ágy volt, nem pedig három. Abban a történelmi időben az ilyen helyzetek mindig nagyon szórakoztatók voltak, mert ment ám a tökölés, a köntörfalazás, a totojázás, ugyanis mindenkinek van egy elképzelése, és persze látszólag semleges indokokat hoz fel annak érdekében, hogy az elképzelés meg is valósuljon. Csak hogy mások ezt iparkodnak megfúrni. Ez a hülyéskedés esetenként egy órán át is eltarthat.

Hogy ez alkalommal mennyi ideig tartott a forrókása kerülgetése, arról nincs feljegyzés, de a hagyományoknak megfelelően a leghülyébb megoldásra került sor. Hárman feküdtünk le egy ágyba, és közkívánatra én helyezkedhetett el középen. Aki nem ismeri a fiatal női lelket, azt mondhatná, hogy vakvágányra terelődött a dolog, tök kilátástalanná vált a helyzet, megette az egészet a fene. Aki meg ismeri, most kezd el kuncogni. Mindenki a hátán feküdt, az egyik nő az egyik kezem fogta, a másik nő a másikat, és a remény legkisebb jele nélkül teltek a percek. Ugyanis a nők ennél tovább nem merészkedtek, én meg kezek nélkül nemigen tudtam tenni semmi célravezetőt.

Ekkor jött a meglepő fordulat. Az idősebb lány így szólt a húgához: menj át az ágyadba, te úgyis szűz vagy. Egy tört másodpercig kedvem szottyant közbeszólni valami olyasmit, „honnan tudod, mire fáj a fogam?”, de inkább csendben maradtam, mert Edit klasszisokkal volt jobb a húgánál, meg aztán a kettőjük közötti tekintélytisztelet egyértelműen tapintható volt. Így aztán némi cihelődés után egyedül maradtunk, és bekövetkezett az, amire órák óta fentük a fogunkat. Aztán hajnalban álmos búcsúzás.

Eddig viszonylag sima ügy, nagy vonalakban így indulnak be a kapcsolatok. Másnap délelőtt összeszedtem a gondolataimat, és azon töprengtem, mikor hívjam fel Editet telefonon, mi legyen a következő program, mert ilyenkor még törékeny a dolog, könnyen lehet elkövetni végzetes hibát, mivel a női elvárásokat kitapintani a világ legkényesebb dolga. Abban biztos voltam, hogy ha a sors egy ilyen bitang jó nőt hozott az utamba, azt hülyeség meg nem becsülni. Csak hogy ember tervez, a nő pedig áthúzza a számításait.

A gondolataim összeszedését telefonálás követte, ami alatt Edittel megbeszéltem valami programot, ami a tervek szerint a Royal étteremben egy vacsorával kezdődött volna. Azonban alig tettem le a kagylót, megszólalt a csengő az előszobában. Abban az időben nem volt mobiltelefon, és vezetékes is csak annak, akinek vagy szerencséje volt vagy összeköttetése. Éppen ezért a váratlanul betoppanó vendégek jelensége egyáltalán nem volt ritkának nevezhető. Ez alkalommal délelőtt 11 órakor a váratlan vendég Edit húga volt.

A meglepetés totálisnak volt mondható, de abban az időben Magyarországon nem volt szokás egy ifjú hölgynek azt mondani: menj a pokolba. Helyette betessékelték, leültették, és várakozva néztek rá. Mi az ördögöt akarsz, lehetett kiolvasni a szemeimből. A leányzó, akinek keresztnevére azóta már senki se emlékszik, megszólalt. Tudod, miért jöttem? Hát, majd te megmondod. Szeretnék tőled angolul tanulni. Ekkor vettem egy lélegzetet, és készültem válaszolni, de a nővére által garantált szűz közbevágott. Ne félj, fizetni fogok érte….

Na, most mit csináljak? Húzzák az orromra a másvilágon? Ép ésszel ki lehet hagyni egy 17 éves szüzet? – Keringtek a gondolataim. – Tudod, mit? – Válaszoltam – az angol tanulás nagyon sokáig tart, meg aztán unalmas is. Csináljunk inkább néhány jó fényképet rólad! A csajnak – mondani se kell – teljesen mindegy volt, mit csinálunk, hát még ha alibi is akadt a vetkőzésre. Persze bomba jó teste volt, naná, 17 évesen! Csak a fejét kellett volna egy kicsit kicserélni, de hát mi tökéletes ebben az életben, az én hatodik érzékszervem egészen biztos nem!

Edit persze másnap nem jött el, csak a húgával üzent. Ezek szerint egy férfinek egy családból egy lány tökéletesen elég kell, hogy legyen. Azért annyi lélekjelenlétem még akadt, hogy megkérdezzem a hugicát: megmondtad a nővérednek? Ühüm, jött az igenlő válasz. Neked teljesen elment az eszed. Mi a francot akartál vele elérni? Erre csak néz a volt szűz, mint borjú az új kapura. Hát jó, akkor kitalálom. Azt hitted, hogy ha nincs Edit, akkor téged veszlek el feleségül? Figyelj! Van egy feleségem, van egy állandó szeretőm, ennek van egy barátnője, aki állandóan alám akar feküdni, a múlt szombaton beszerveztem a nővéredet, és ezt most mind dobjam fel érted?

A csaj csak nézett, nézett, és potyogtak a könnyei. – Jól van na, nem te vagy a hibás, nekem lehetett volna több eszem – Vetettem oda – Mind a ketten akkor jártunk volna jobban, ha a te pinádat az orromra húzzák. Ezt a frissen éretté avatott ifjú hölgy nem értette, de végül is ebben maradtunk, és mind a ketten szép csendben visszahuppantunk korábbi életünkbe.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
___________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

3 gondolat erről: „(ACs-15) Azok a csodálatos nők – A pinákat ugye az orra húzzák?

  1. Szolglaton kívül: 🙂 Tibor bá’… micsoda ínyencségek jönnek elő itten néha. 😀

  2. Erre csak csettinteni tudnék, hogy ejha! ez érdekes volt!

    Milyen gyakran mész Erdélybe, ha még jársz oda?
    Buszvezető volt már akkor is a kedvenc foglalatosság Erdélyben, most amit sokszor hallok az a teherautósofőr szakma (TIRezés).
    Amíg van benzin és gázolaj, addig könnyű foglalkozás – angolul se kell érteni hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük