(ACs-32) Azok a csodálatos nők – Nyelvében él a nemzet

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q228A külföldiek véleménye szerint a magyar egy nehezen tanulható, nagyon nehéz nyelv. Ezzel szemben szerintem könnyen megtanulható, mert én 4 éves koromban már folyékonyan beszéltem, közel tökéletes nyelvtannal. Ha-ha-ha. Viszont ha a magyar tényleg nehezen tanulható, akkor ez azt jelenti, hogy nekünk meg minden más nyelv nehezen tanulható. Ez biztos igaz, mert a magyar nők százszámra akarnak kifogni külföldi férjet (a fene tudja miért), de idegen nyelvet megtanulni azt nem. Az istennek sem.

Pontosan ilyen magyar nő volt apám húgának a lánya, vagyis az akkor 18 éves unokahúgom. Állandóan azért ette a fene, hogy mutassak be neki külföldit. Munkahelyi beosztásomból kifolyólag ez különösebb nehézségbe nem ütközött, de Ibolya a mosolygáson kívül mást produkálni nemigen tudott, legalábbis nem ágyon kívüli állapotban. Persze ilyenkor jön közbe a tolmácsolás, de intimebb helyzetbe kerülve ez törvényszerűen elmarad, márpedig intimebb helyzetek nélkül a XX. században nemigen kötöttek házasságot.

Ibolya figyelmét ezerszer felhívtam a tényre, miszerint minimális angoltudás nélkül még egy közel keleti (egye fene, leírom), még egy koszos, evőeszközt nem ismerő, büfögő arab férjet se tud összeszedni, nemhogy egy olyan angol mérnököt, aki az én látókörömön belül esett. Mindhiába, Ibolya makacsul tartotta magát távol az idegen nyelv tanulásának még a gondolatától is. Ezzel szemben nyaggatása nem ismert határt, hogy hozzam őt össze külföldiekkel.

Unokahúgom szerintem indokolatlan kérését ennek ellenére, a lehetőségekhez képest maradéktalanul teljesítettem, mert a másik oldal, vagyis a hazánkban tartózkodó üzletemberek hasonló kéréssel ostromoltak, mutassak be nekik fiatal magyar nőket. Érdekes módon a nyelvtudás hiánya, a kommunikációs lehetőség teljes csődje, őket se érdekelte. Úgy látszik, van olyan emberi tevékenység, amiben a félreértés legkisebb veszélye nélkül is egyet lehet érteni.

Egyszer aztán egy bemutatandó külföldi úr késése miatt volt egy kis időnk arra, hogy négyszemközt Ibolyát kifaggassam passzivitása felől. Az őszinte válasz rendkívül logikusnak hatott. Ezek szerint, mivel fogalma sincs, ki fogja elvenni a feleségül és élete hátralévő részét, úgy kábé 60 évet, hol fogja eltölteni, addig nem kezd el nyelvet tanulni, amíg nem tudja melyiket érdemes.

Lefordítva magyarra ez azt jelenti, hogy Ibolyának tökéletesen mindegy volt, hogy Pakisztánban, Kanadában vagy esetleg Brazíliában fog-e a végén kikötni. Azóta se tudom eldönteni, hogy ez nagyfokú hülyeségből, vagy lelki sivárságból adódik-e.

Ibolya a végén egy bécsi társasutazás során kint ragadt Ausztriában és egy magyar emigráns felesége lett. Harminc bécsi év után a Guten Tagon kívül megtanult még kábé 20 német szót. Időnként hazalátogat Magyarországra, erős akcentus­sal beszéli anyanyelvét és dupla borravalót ad a pincéreknek.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
___________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

3 gondolat erről: „(ACs-32) Azok a csodálatos nők – Nyelvében él a nemzet

  1. “Tibor bá ‘ csodálatos női”

    Tibor, a mostani nőd csodálatos, de tényleg !

  2. Tibor bá, jó történet.

    Nekem az a tippem, hogy Ibolyának totálisan rossz nyelvérzéke volt. Ismertem ilyet férfiban is: 56-ban emigrált Amerikába, a 90-es években, amikor hazalátogatott, már törte a magyart és állandóan angol szólásokkal traktált, de a kinti rokonok beszámolója szerint 40 év alatt sem tanult meg angolul rendesen.

    Persze az is lehet, hogy egyszerűen az történik ilyenkor, hogy a lustaság tehetségtelenséggel párosul…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük