A statisztika kiértékelése

Ha feltételezzük, hogy senki se csalt, vagy a csalások a két oldalon arányosak voltak, akkor az eredmény szerint a szavazni hajlandók közül 55 találta Orbánt tébolyultnak, míg 30 munkától elgyötörtnek. Ez sokkal „jobb”, mint az országos átlag, mert ott ennek pont a fordítottja jött volna ki. Az eldönteni nem tudó 12 fő valójában az átcsúszás folyamata közben van, eddig orbánhívő volt, de megcsömörlött tőle. Viszont a még aktív orbánhívők nem vették észre a csapdát. Ugyanis a  felmentő kérdésben rejtve benne van, hogy „valami rendellenes van a kifejezésében” amit a szavazó a szavazatával elismert, de ő ezt a rendellenességet a fáradtságra fogta. A valóság az, hogy már egy jó ideje hallani a gyógykezelésről (állítólag Bécsben), a feleség verésről (Anikó napokig nem tud kimenni az utcára a kék foltok miatt), amiket én nem láttam bizonyítottnak, és ellenzéki propagandának tartottam, de ez a kifejezés az arcán már nem tagadható. De nem is ez az érdekes, hanem hogy a hívők feltételezetten értelmes emberek (aki nem az, mi a francnak jár ide)  miért csapják be saját magukat is. 1998-ban én magam is Orbánra szavaztam, mert fiatal, energikus, jó képességű, ígéretes politikus volt. Nem tökéletes, kissé szélkakas, egyszer antiklerikális, aztán szentfazék, egyszer nyugdíjas ellenes, máskor ellenkezője. De, ki tökéletes. Viszont beüzemelése után, Simicska és Polt Péter beültetésével, és azok működésével, Ezüst hajó, Kaja Ibrahim, APEH számítógép törlések, stb. után hamar beláttam, hogy nem az én emberem. Hibáztam, és nem kezdtem el magyarázkodni, hogy nem úgy van, hanem így és azok a rohad komcsik, meg bankárkormány. Szóval nekem nem világos, hogy értelmes emberek miért nem látják be, hogy kurvára mellélőttek. OK, ha neked havi fél milla a jövedelmed, akkor neked Orbán egy bonanza, de hosszabb távon te is szívni fogsz, mert az egy-két százezer haszon hamar el fog illanni, amikor gazdasági hülyeségeinek majd meg kell fizetni az árát. És ne mond, hogy nem tudod. A középosztály viszi ki a megtakarítását az osztrákokhoz. A határ melletti bankfiókokban (osztrák oldalon) magyarul beszélnek, az ügyfelek pedig sorban állnak és letétbe helyezik a pénzüket. Ezek mind Orbánra szavaztak, de már nem bíznak benne. Naná, nem hülyék.

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

33 gondolat erről: „A statisztika kiértékelése

  1. Naponta majd ezer ember olvassa az oldalt, de csak 97 szavazott.
    Elgondolkodtató. És persze így az eredménynek nincs jelentősége.

  2. Nekem ez az egész olyan skatulyázásnak tűnik, mint a pszichológusok emberismereti tesztjei, csak itt nincs közvetlen kikérdezés.

    Egyszer kéne Orbántól úgy kérdezni, hogy nincsenek leírva a kérdések,s válaszok.

    Nekem ez a kép egy véletlennek tűnik, azonban nem gondolom azt, hogy beállítva sem vágna soha ilyen arcot 😀

    Egyébként ahelyett, hogy az pofikáját elemezgetnénk, több felkészüléses, post oil-os poszt kellene már már nagyon régóta nem lehet hallani semmit. Az Amerikából kapott túlélős könyveddel kapcsolatosan egy-két bekezdést szívesen olvasgatnék.
    Ha megvan angolul szívesen elkérném tőled Tibor ba’ persze ha elektronikusan is megvan.

  3. „Szóval nekem nem világos, hogy értelmes emberek miért nem látják be, hogy kurvára mellélőttek”

    Mert még ehhez is balfaszok.

    Egyébként írjátok be a google-ba, hogy „orbánt”
    Mi a második felajánlott találat? hehe 😀

  4. Nem vagyok Orbán rajongo , nagyon nem.Nehéz kifejteni hogy miért nem , mert csak körülirva lennék rá képes , amihez nincs most kedvem.Csak röviden , nem tartom Orbánt és a hasonlokat , vezetö beosztásba valonak , mert az nem jo senkinek.De , most a világ olyan fázisba ért , ahol választani kell.Idehaza is.Megyünk azok után akik után eddig , vagy letérünk erröl az utrol.Akárhogy nézem és akármennyire nem szeretem és hosszu távon nem tartom Orbánt odavalonak ahova ö tartja magát , rajta kivül nincs olyan vele egysulyu , ugyan abban a befolyásos helyzetben lévö politikus vagy vezetö vagy csak egyszerüen egy nyamvadt ember , aki le akarna térni az eddigi utrol , Orbán.De lehet hiányosak az infoim.
    Amikor Orbán ellen kellett volna lenni , akkor mindenki , 2/3 vele volt.Amikor mellette kéne állni , nagyobb képben nézve a dolgot , akkor megy mindenki ellene.
    Nem biztos hogy A kormány és Orbán ellen kellene gyülekezni , hanem talán inkább az EU és IMF ellen.Akármilyen Orbán , az elsödleges ellenség nem ö most , hanem a nyugati „civilizácio”.Ameddig ö ezt támogatja , ö is ellenség , de a kép olybá tünik hogy , kacsingat kifelé , némi tettel is , igaz jol megkésve és erötlenül.De ha az emberek ennyire balfaszok és a filmböl csak filmkockákat képesek kilátni , akkor hogyan lehet kilépni egy régi és erös strukturábol?
    Nem Orbánon mulik most ez , hanem rajtunk.Ö csak egy báb , de a bankoké vagy a népé.Ezt ki dönti el?Nem Orbán az biztos , nem képes rá , ne várjon már töle csodát senki sem.

  5. 1, kökörcsin:
    Vigyázat, kb 1000 letöltés van de messze nem 1000 különböző embertől! A független látogatók száma kb 100-200 körül mozog ha jól emlékszem a statisztikára, ami korábban megjelent oldalt.
    Ráadásul ha valaki otthonról és a munkahelyéről is idekattint, mint pl én, az nyilván két külön látogatónak „számít”.

  6. 4: nagyfokú modortalanság egy törzskommentelő nickjéhez hasonlót választani…

    Na mindegy. Ami a statisztikát illeti, szerintem még értelmes emberek egy részének is van lelki igénye önámításra.

    Ha sok a politika és kevés a píkoil, akkor most megosztom veletek az óévbúcsúztató-újévrettegő versemet, amely összeesküvéskutató verselemzéseim MELLÉKHATÁSA:

    2012, ne siess annyira!

    Végetér az óesztendő,
    Boldogabb volt, mint amely jő.
    Kettőezer-tizenkettő:
    Üres marad-e a bendő?

    Kamaton hízik a tőke,
    Atomesőt hoz fejünkre?
    Karvalynépnek nincs hazája,
    Armageddont ő csinálja!

  7. 4:
    Te most azt teszed, amit Jancsó Miklós filmjeinél a „hozzáértő” filmesztéták. Megmagyarázod egy totálisan irracionális elme ösze-vissza csapongásait. Orbán semmire se alkalmas, csak az önös impulzusainak a megvalósítására.

    5:
    A cPanel statisztikája szerint a 30 napos novemberben:
    napi egyedi látogató: 17.092, vagyis naponta 570
    látogatások száma: 45.284, vagyis naponta 1.500 felett
    oldalak száma: 145.975
    találatok száma: 2.754.563
    adatmennyiség: 163,75 GB

  8. 4 gedeon (de nem Arma)

    Sajnos sokan annyira nem szeretik Orbánt, hogy inkább az IMF, vagy bárki pártjára állnak vele szemben, az ellenségem ellensége a barátom teória alapján.
    Ez persze nagyon skizofrén helyzetet teremt, mert azt mindenki látja, hogy a kiút a nemzetközi pénzrendszertől való távolodás, az EU-val való kapcsolat lazítása, és új utak keresése felé van.

  9. 8: és szerinted kicsit se tehet róla Orbán, hogy lassan tömegek gyűlölik annyira, hogy átmenetileg bárkit elfogadnának megdöntőjéül? Ami persze bizonyulhat súlyos hibának, de ki vakítja el, dühíti fel ennyire a szerencsétleneket?

  10. 9. Arma Gedeon.

    De tehet.
    A kérdést viszont a druszád fogalmazta meg jól.

    A rossz, alkalmatlan politikust lehet kritizálni, nem szeretni, de a gyűlölet az általában belső dologból fakad.

    Látom, elfogadod, hogy a „vak düh” esetleg az embereket a saját érdekeik ellen fordíthatja. De még te is beállsz a sorba. Pedig attól függetlenül kellene felismerni, hogy mik lennének az előremutató alciók, hogy Orbán egyetért-e vagy sem. Nem hiszem, hogy az Orbán-gyűlölet jó kifogás az országot még méllyebb szakadékba taszítani. Ilyen szinten leginkább az elszámoltatástól és a börtöntől rettegő ex-komcsi társaság érzelmeit tudom megérteni. Nekik tényleg semmi sem drága, és ők azok, akiknek annál jobb, minél roszabb.

  11. Jajj, elfelejtettem szavazni!

    Érzelmektől mentesen (vajdasági vagyok), kijelenthetem, hogy Orbán V. arcán a makacsság vonásai láthatók. A jellegzetes „Majd tudom én, mit csinálok” kifejezés, miközben valaki kioktatja.

    Sok sikert a főnökötökkel! Láthatólag nem bírja az építő kritikát.

  12. 11:
    Nagi!
    Te is visszasírod Titót? 🙂

  13. 2, endy88:
    „több felkészüléses, post oil-os poszt kellene már már nagyon régóta nem lehet hallani semmit”.
    Már rég nem a langymeleg olvasgatós életszakaszodban kellene lenned ! Tenni, csinálni, változtatni ! A posztok tartalma elég világos mindenki számára.

  14. 6.Ne haragudj Arma , nem tudtam hogy neked is hasonlo a nicked.
    Majd akkor leszek …oned31 ezentul.Bocsi.
    6.Hát hozzáértö nem vagyok és amugy sem birom az ilyn esztétákat vagy miket.:)A véleményem viszont ugyanaz.
    Magyarország nem tud összefogni.Ez lesz a pusztulása.Nem hiszem hogy két ut van , Orbán vagy nem Orbán.Magyarország szarban van, az emberek nem tudják milyenben is és ez Orbán nagy hibája is.
    Van egy ellenség , de ez a tudatalanság és a széthuzás.
    Egyszerüen nem értem hogy lehet inkább az Imf és a brüsszeli diktatura mellé állni.Ezt én mondom aki amugy utálom orbánt.
    De akkor is , most ö olyan ember akivel együtt kéne menni és olyan ember akinek együtt kéne menni velünk.
    De lehet hogy egyszerüen csak megérdemeljük hogy szolgák legyünk.én mindenesetre nem leszek az.

  15. Amugy az EU és Imf képviselte hatalomhoz huzni csak mert utálom orbánt , felér egy hazaárulással , a gondolkodás képességének hiányára mutat , de mindenképp az emberiesség hiányára és ezzel nem azt mondom hogy szeretni kell orbánt , csak azt hogy nézzünk szembe az igazi problémával.Ez pedig nem orbán akárki akármit mond.

  16. János épp veled szerettem volna felvenni a kapcsolatot persze ha te is szeretnéd. Nem könnyű a változtatás, fejben nem érzem magam erősnek ahhoz, hogy tovább tudjak lépni egy két tapasztalatot megoszthatnánk egymással privátban?

  17. 15:
    Ezt a csontot már végígrágtam. Ebben a témában olvasd el a posztjaimat és a kommenteimet. Elképesztően nagy hibában vagy. Persze, ha te az a tipus vagy, aki széthuzza mellén az ingét és hangosan kiabál, hogy ide lőjjetek, akkor bocs, de ha lehetne kérni, egyedül dögölj meg, mi nem kérünk belőle.

  18. 16, endy88:
    A témakörben a tavaszon fogok írni egy újabb vendégposztot – Tiborral már megbeszéltem. Addig ne várakozz, hanem cselekedj !
    Tibor elküldi majd neked az email címemet, ha szépen megkéred !

  19. Szerintem OV inkább választja a fél ország elhullását, minthogy önként lemondjon a hatalomról. Összedobhatnánk azt a százezer dollárt a moszkvai bolti eladónak…

  20. Tibor bá: János engedélyével a kezemben el szeretném kérni tőled az ő e-mail címét. Már rég elküldtem neki a tiédet.

  21. Emberek !
    A rengeteg ismeretlen tényező miatt, lehetséges, hogy nem tudunk visszatérni a múltba !? A mindenféle jövőbeli adómegszorítások miatt – pénzjövedelem nélkül – itt mindenkinek csak egy választása lehet.

  22. Hibában lenni egy különleges lehetöség arra hogy a kilépéssel belöle , többé legyünk.Kérdés az , kinek nem adatott meg ilyen lehetöség.

  23. Tibor bá :
    „APEH számítógép törlések,”

    AZ APEH informatikai rendszere úgynevezett „törölhetetlen ”
    rendszer .
    Az adatokat csak módosítani lehet törölni nem !
    A rendszer pedig jegyzi azt ,hogy ki mikor módosított.
    A dolog nem is bizonyosodott be pedig a szoclibsik mit nem adtak volna érte ha sikerül ?! 8 évük volt rá (teljes aparátussal)hogy bizonyítsák .

    Te tudod ki az a Schlett Csaba ?

    Lévai Anikó úgy néz ki mint akit naponta agyba főbe vernek ?

    Ha Orbánról van szó elképesztően felületes rosszindulatú és alacsonyszínvonalú vagy .

  24. 24:
    Akkor nézd meg a holnapi posztot! 😀

    Schlett Csaba? Akit Polt Péter futni hagyott.

    Törölhetetlen? Elektronikában, számítógép technikában nincs lehetetlen, csak tehetetlen informatikus. Az APEH egy teljes hétvégén megközelíthetetlen volt Simicska belépésekor. Nekem ez elég. A te érved semmit se ér, mert varjú nem vájja ki varjú szemét. A két váltópárt simán megegyezett a lopás megengedésében.

  25. Ne má ! Minden nap orbánolós lesz már ?

    Szerintem olyan van elég máshol …
    Fiatal ,fizikai munkát sohasem látott burokban felnőtt libsi kis buzik írják őket .

  26. 25 Ja persze !
    Végülis …egyenként ki is lehetne húzni a vinyóka és kalapáccsal szétverni .

    „A két váltópárt simán megegyezett a lopás megengedésében.”
    Akkor miért tették szóvá ?
    Na ez az összeesküvés elmélet !

  27. 26: Nemcsak olyanok. Orbán nem javítja, hanem rontja a magyar társadalom túlélési esélyeit a hatalommániájával,az abból fakadó kontraszelekciójával, a kritika kiirtásával. Hányat fialt a koca. Ez egy rendszer kudarcának receptje a rendszerelméletben. A buzilibik nem ezzel az érveléssel támadják, tehát velük ne törődj. Mivel cáfolod az én ítéletemet felette?

  28. 25 Polt nem volt bíró. Valóban, – főügyész volt, és minden a Fidesz részére kényelmetlen dolgotz leállított. Schlett együtt nyomta a szamizdatot Demszkivel. ÉS?

  29. 28 A te ítéleteidet már rég nem próbálom cáfolni semmivel 🙂

    „Orbán nem javítja, hanem rontja a magyar társadalom túlélési esélyeit ”

    A magyar országi lakosság maga rontja a „túlélési esélyeit”.
    Ezek nem is érdekelnek

    A Magyarok túlélési esélyei érdekelnének . Az ilyenek maguk tesznek a túlélésükért lehetőleg közösségben .

  30. 14:
    oned31
    „Egyszeruen nem ertem,hogyan lehet inkabb az IMF es a brusszeli diktatura melle allni.”
    Probald meg a mindenkori nemzetkozi helyzet alakulasanak osszefoggeseit vizsgalni.
    Energia,penz,politika.Ezek iranyitjak a vilagot.A nemzetkozi viszonyok a mindenkori nagyhatalmak erdekeinek megfeleloen alakulnak.
    Az energia mukodteti a „joleti tarsadalmakat”,annak megszerzese biztositja egy fejlett tarsadalom tuleleset.
    Ennek erdekeben mas orszagok nyersanyagainak megszerzese elengedhetet feltetel.
    A szervezodo Eurazsiai Unio szembenall masok erdekevel,raadasul,ha feltamad a Szovjetunio,akkor egesz Europa terkepenek atrajzolasa is lehetsegesse valik,nagyhatalmi erdekek menten.
    Ha Oroszorszag meg tudja orizni a termeszeti kincsekbol szarmazo hasznat,es azt visszaforgatja sajat gazdasagaba,fejlodese felgyorsulhat,masoke-koztuk az EU-viszont lassu csokkenesre van itelve.
    Oroszorszag ilyeniranyu gazdasagi torekveseit ketfelekeppen lehet megakadalyozni.
    A finomabb megoldas,ha sikerulne jelenleg fennallo politikai rendszeret atalakitani lerabolhatora,azaz liberalisra.
    Ennek erdekeben kepesek beleavatkozni masok belugyeibe.
    Szegyenletes modon a sakktabla asztala alatt rugdossak az ellenfel bokajat,csatlosaik felhasznalasaval.
    Ilyen csatlosa vagyunk az EU-nak mi,magyarok.
    Magyarorszag destabilizacioja Oroszorszag erdekei elleni cselekedet lenne,mert tranzitorszag vagyunk.
    Nekunk nincs eselyunk befolyasolni a nagyhatalmak lepeseit,a piszkoskodasnak pedig ara lesz a kesobbiekben.
    Akkor jarunk jol,ha igyekszunk megorizni a beket.
    Az IMF elleni harcnak semmi ertelme,azt a rendszervaltas kezdeten kellett volna felvallalni.Nem akkor kell allamcsodot produkalni,amikor azzal masok erdeket szolgalnank.
    Kussban kene maradni.Nem vagyunk onjaro komp,pedig lett volna ra eselyunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük