Tibor bá blogja (27) A Mumbai tömegmészárlás

önarcképMostanra kábé kiderült, hogy a Mumbai tömegmészárlásnak 188 halálos áldozata és vagy 300 súlyos sebesültje van. A mészárlást 15 kizárólag Pakisztáni származású, de többnyire Angliában született fiatalember követte el, akik közül hat maradt életben, de csak egyet fogtak el. Céljuk 5000 ember megölése volt, amire első osztályú kiképzést kaptak kézifegyverek használatából, és demokrácia gyűlöletből. Nyugaton az ilyen csoportok képviselik a megbélyegzett „terrorista” jelzőt. És itt mindjárt meg is jegyzem, hogy G.W. Bush elnök által meghirdetett „terrorellenes hadjárat”, mint olyan, totálisan csődöt mondott. Nem tudom, kik ezek a terroristák – mint ahogy mások se tudják – de egy biztos, nyertek. Az Amerika vezette NATO, mint koalíciós hadsereg, vesztett.

Ezzel azonban nincs vége a történetnek. Amerika, mint az egyetlen szuper nagyhatalom, elveszítette vezető szerepét. Amerika gazdaságilag romokban hever és „sikeresen” húzza magával az egész nyugati világot. A Bush adminisztrációt a világ legnagyobb része háborús bűnösnek tartja (nálunk a sajtó udvariasan hallgat a tényekről). Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy valaki rádöbbenjen, a gyújtózsinór egyetlen, jól irányzott támadás volt 2001. szeptember 11-én, amit nem atombombával, nem rakétákkal, hanem néhány kinyitott bicskával követett el 18 mindenre elszánt ember.

Sajnálatos módon ennek reakciójaként az USA és UK sikeresen belehajszolta magát egy minden képzeletet felülmúló háborúsbűn sorozatba. A „terrorellenes hadjáratnak” 2 millió ártatlan iraki és afganisztáni halálos áldozata van, amihez sok millió súlyos sebesült és otthonától megfosztott ember társul. Minden egyes áldozat az angolszász demokrácia által indított, törvénytelen háború következménye. És még nagyon messze vagyunk attól, hogy ennek a demokratikus őrjöngésnek vége legyen. Nincs hét, hogy ne értesülhetnénk pilótanélküli amerikai repülőkről, amelyek pakisztáni falvakat törölnek le a térképről, mert „terrorista búvóhelyekre” gyanakodnak. Teljes esküvői meneteket semmisítenek meg, mert összetévesztik őket terrorista csapat átcsoportosítással. Nyilvánvaló, hogy a demokratikus koalíciós csapatok vezetői az afganisztáni, pakisztáni parasztokat hadműveleti fogyóanyagnak tekintik. Nem csoda, hogy a békés muszlim parasztok tömegesen válnak radikálissá és a nyugati (keresztény) társadalmak polgárait ők is fogyóanyagnak tekintik.

Az általunk terroristáknak nevezett emberek üzenete világos, csak nem akarjuk megérteni. A muszlim világ nem kér a liberális nyugati demokráciából! Főleg most nem, amikor a kirobbanó világválság egyértelműen bizonyítja, hogy a mindenható szabadpiac elmélete egy katasztrófához vezető zsákutca. Ki kellene már nyílni a szemünknek és észre kellene venni, hogy az arabok és a muszlimok nem kérnek a mi alsóbbrendű életfilozófiánkból. A népeket meg kell hagyni saját kultúrájukba.

Egy-egy nagyobb méretű támadást követően valaki mindig kijelenti, hogy merényletet követteke el a nyugati demokrácia ellen. Talán észre kellene venni, hogy amíg az amerikai NATO csapatok az ártatlan muszlim parasztok életének kioltását a terrorellenes hadjárat sajnálatos velejárójaként kezelik, addig a nyugati országok állampolgárai se követelhetnek maguknak ennél kedvezőbb státusz a végsőkig frusztrált muszlimoktól. Ha a Nyugat végre felhagyna a világ demokratizálásával, a Föld lakói nagyobb biztonságban élhetnének.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük