_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Félelmetes. Nem tudják megállítani… sokan azzal vígasztalják magukat, hogy Európában nem terjed úgy… szerintem pedig most tartunk ott, ahol Wuhan decemberben. Remélem nincs igazam.
Azon tűnődöm, hol van a 25 millió? Ez két és fél Magyarországnyi ember.
Lassulni látszik a terjedés üteme, szemmel látható, hogy használnak az intézkedések. Ha az emberek otthon maradnak, maszkban közlekednek stb. akkor persze ez várható is volt. Persze a veszély nem múlt el, amint lazulni kezd a fegyelem, a vírus újra beindul, akkor is ha csak néhány 10 fertőzött marad aki kívül esik a figyelmen. Ha ezt meg tudják állítani, akkor tényleg minden elismerést megérdemelnek.
3.
Már ezen a héten dolgozniuk kellene és van ahol most vezették be a vesztegzárat.
Ahol már harmadik hete áll az élet, ott vajon a jövő héten elindul? És ha igen, akkor a járvány újra erőre fog kapni.
Már pedig lassan el kell induljanak, mert hogy lehet több tízmillió embert ellátni mozgás nélkül, bevásárlás, szállítás nélkül? És termelés nélkül miből?
1. Ők ezt előbb megállítják mint mi ha itt is ugyanúgy megindul abban is biztos vagyok.
De ez nem ebola mint Afrikában hogy lehet lokalizálni és nem viszik szét. Ezt már széthordták, 1 kínai már 13 német beteget okozott innen lehet gondolkodni. Ha nem szól a kínai nő akkor mikor szólnak a németek hogy megvan az első intenzív kórházi eset aki kitudja hol járt és honnan kapta??? Lásd Turner számait.
Szét van hordva, terjed, lehet már itt valaki át is esett rajta. 🙂
2: Ezt akartam én is kérdezni már a propagandafilm után is!!??
https://www.youtube.com/watch?v=xcuzmVMep60
Több műszakban dolgozó munkásszállók is gyakran arra apellálnak hogy valaki sosincs otthon, pláne kínában ahol a gyárban laknak és max hétvégente haza.
Akik vendégek stb voltak és ottragadtak azok hol alszanak, hova fér be ennyi ember mikor eleve zsúfoltan laktak?
A toronyházak még a gazdagnegyed ott náluk, mi van a pincelakásokkal meg a szegénynegyeddel??
Ez kb olyan hogy felmegyek pestre dokihoz, aztán hirtelen karantén, se vonat se semmi. Hova megyek? Ki fogad be? Szálloda de ki fizeti? Ha nincs miből hova tesz a hatóság?
Akiket elhurcolnak karanténba azokat hova rakják, hol szállásolják el?
Hol vannak a teherautók amik viszik a kaját, meg a kukáskocsik amik a szemetet???
De így hogy szétrobbant a járvány nem is értem a karantént… tényleg csak arra jó hogy a műholdak ne lássák a sok hullát az utcán meg ne törjön ki a pánik?
Mert a telegrammos csoportban pont látszik a videókon hogy benyitnak a lakásba, aztán mindenki be van csomagolva hullazsákba.
A kórházban is mindenhol hulla és zokszó nélkül ülnek és mobiloznak tovább az emberek a váróban. Ja és eszükbe se jut kiposztolni a netre mert még a végén viszik őket a karanténba egy pickup hátuljára rakott fémdobozban…
Ha nem lenne kemény cenzúra és diktatúra már rég bedőltek volna.
Eszméletlen mázli kell hogy legyen hogy itt tényleg „csak” influenza legyen.
Apropó: sehol nem találtam egyetlen hivatalos listát vagy térképet sem hogy kína mely részei vannak karanténozva??
Csak annyit olvasni hogy ahol nincs karantén ott is lezárva az utcák és erősen hazazavarnak ha kimész sétálni..
3. Miből látod az ütemet? Én gyorsulni látom a növekvő vesztegzár miatt!!
Emberek nem kapnak ellátást ha betegek ha nem, de ha valahogy mégis betegnek minősül vagy a hatóság vagy a lakosság zárja el, tehát titkolják amíg csak lehet. De ennek a vírusnak az a sajátossága hogy mire észleled hogy tényleg kellene az orvos bármi áron akkor már fel is fordulsz kb.
Így persze hogy szépítődnek a számok. Érdekes, már a Blikk sem meri hozni a videókat kínából holott már bebizonyosodott hogy igazak, sőt a face, a youtube stb szövetkezve tiltja is.
Lenne egyfajta megoldás az újraindításra:
– első körben csak az egyedülállókat és a 14 napos vesztegzárt egyedül töltő (tehát tényleges karantén) egészségeseket visszaengedni
– második körben, a többiekből a tünetmenteseket- először tesztelve őket
– majd szépen fokozatosan a többit
elméletben qrva egyszerű meg jól hangzik, kérdés, hogy kivitelezhető- e 140 milliós számmal.
A Baltic Dry mára először nem zuhant tovább.
Az amcsik rewndesen elkezdték az info és számháborút Kína ellen.
7.
Te vagy az orvos ugye?
Hadd kérdezzem már meg, hogy ha Gizi ma influenzás tünetekkel bemegy a háziorvoshoz (előtte persze teleköhögi a várót), akkor van esélye, hogy az orvos kiszúrja, hogy nem influenzás, hanem nCov hordozó?
Mennyi az esélye, hogy legalább gyanakodjon?
Ha ez tényleg a spanyolnátha utóda nem nagyon látok megoldást az újraindításra.
Ha a kórház előtt tudnak sorbanállni km-eket akkor dolgozni is tudnak és ugyanúgy megfertőzik egymást.
Én inkább a szakaszos működtetést javasolnám. Dolgoznak két hetet aztán két hetet meg megint karantén.
Így lenne idő eltüntetni a hullákat de az önellátás sem kerülhet veszélybe.
Marad az akinek ép az immunrendszere.
Sőt kitudja nem-e életbe lépett valami vészprotokoll és szó szerint blokkolnak minden infót a világ minden kormánya által.
Az amcsikat így hozták haza:
https://twitter.com/janisfrayer/status/1225295076227608578
A kínai meg így végzi ha videót szivárogtat ki.
https://twitter.com/gizliservis06/status/1225499649328533507
9: sokszor még az RTG is kevés, influenzás tünetek meg a CT-n látható tüdőelváltozás ad erős gyanút a fertőzésre.
A tesztek meg szart sem érnek kb.
A tünetmentes vagy kicsi tünetesek ugye se CT-t se tesztet nem kapnak de fertőzést azt továbbadnak.
De mire beesik az első ilyen beteg a kórházba akkor is tömik majd antibiotikummal. Aztán ha nem hat vagy meghal akkor jön majd csak a teszt… de addigra hány millió a fertőzött?
Gondolkoztam rajta hogyha belázasodok akkor bekamuzok egy kínai utat és megpróbálom leteszteltetni magam.
3 verzió adott:
1 . Elzavarnak mint azt aki a facebookon panaszolta
2. Letesztelnek, álnegatív vagy negatív
3 Letesztelnek, álpozitív, aztán bedobnak a fertőzöttek közé karanténba és tuti meghalok a saját hülyeségem miatt.
9:Gyarmathy
Ha Gizike eldicsekszik hogy múlt héten együtt utazot Szegedről Pestre
a vonaton egy kinai házaspárral akik finom sütivel és kigyópáleszal is
megkinálták, valószinüleg felakad a doki szeme …
🙂
Az influenza és más akut virusfertőzés (koronavirus) mind hidegrázás,
levertség, láz (esetleg hasmenés) tünetegyütesell indul …
Aki nem hiszi járjon utána !
Emberek! Végighallgatta valaki a videót 8. alatt? A pasi azt állítja, hogy naponta 1200 hullát égetnek el csak Wuhanban. A helyzet ezerszer rosszabb, mint, amit bevallanak. A hivatalos számokat nézegetni teljesen felesleges. Kínában a fertőzötteket bezárják és hagyják, hogy meghaljanak. Ha igaz, amit a pasi mond, akkor az emberiségnek semmi esélye. Csak idő kérdése. A főprobléma az, amire márt napokkal ezelőtt felhívtam a figyelmet. Hogy a beteg két hétig fertőz mielőtt meghalna, és akit megfertőzött, arról két hétig nem tudnak, hogy neki már annyi. A kínai pasi azt is állította, hogy ezt a vírust úgy állították elő, nem természetes.
9:
Ilyen volumenű feladatra nincs az egészségügy felkészülve, hogy 100%- kal kiszűrje/ meggyógyítsa/ visszakeresse minden köhögő kontaktjait/ azoknak utazásait a megelőző 14 napban. Nem csak nálunk, Kínában, USA- ban sem.
Túl sok a baktérium a megtelt és túlfűtött Petri- csészében.
Szóval, lehet marad a sertés- és csirketelepeken alkalmazott módszer. Jelenleg Kínában tesztelés alatt; egyelőre csak a fertőzöttek tömeges magára hagyásával és vesztegzár alá helyezésével. Ha ez sem lesz elég, akkor…
12:
Tibor bá’:
Trampli Hamiskártyás főemberének média- háborús állításait és megfelelően kondicionált vendégeit én nem venném túl komolyan. Hong Kong, Tajvan említése első helyeken és az állandó kommunistázás, nagyon gyanús…
Kivéve, hogy ez biol. fegyver. Ha ez így van, akkor kétlem, hogy Kínában kísérletezték ki.
Tegnap a hírekben azt mondta hogy Pekingben is ugyanez van, tehát nem járkálhat senki üres a város. Azt azért nem hiszem hogy az összes lakás ajtaját behegesztgetik.Ez több millió ajtó lenne.Utána meg ki is kell vagdosni.
A lakásokban pedig ha valaki pörköltet főz akkor átmegy a szaga , tehát vírus is megy át szerintem. ilyen szempontból lehet nem fertőzőbb ha elkezdenek dolgozni (HA elkezdenek), mert mondjuk 39 fokos lázzal nem lehet.
12:
Akkor miért nincsenek tömegével más helyeken fertőzöttek?
Számos vírushordozó jutott ki a világba, még sincs járvány máshol.
Hogyan lehet ez?
15:
Ők még a 100% cenzúrázó kínai kommunistáknál is jobban titkolják 😀
30 év, és még mindég nem ismered a fejlettnyugatot és a demokráciát, kapitalizmust…
Lehet, hogy hiányosak az ismereteim, de ahogy figyelem a számokat napról napra, nekem van egy olyan érzésem, mintha a teszt valamiért nem mutatná ki a fertőzést az első 2hétben. Ahogy jönnek az új fertőzöttek usa, kanada, németország… azért őket emeltem ki, mert elvileg az 1-1 fertőzöttek elég hamar kiderültek…
Pl a németeknél a webasto alkalmazott apuka.
Beteg lett az egyik gyerek, a másik… nem hiszem el, hogy senki nem tesztelte őket, vagy anyát. És már anya is beteg…
Vagy a Vuhani orvos, aki elsőnek szólt, hogy a betegekkel valami nem stimmel. Érdekes a kórlefolyása a dátumok függvényében.
Nekem valami nem kerek ezzel a teszttel…
És akkor még kicsinyhonunról’ nem is írtam semmi aggályomat 🙁
Ez a január 28-i Tibor bá’ posztból:
„Megbetegedések mára már a szomszédokban is vannak: Japán, Dél Korea, Tajvan, Thaiföld. De már távolabb is előfordul. Kanadában legalább 4 személy van karanténban. De van már ember karanténban Ausztráliában, és az Egyesült Királyságban is. A legújabb pedig, hogy Mexikóból is jelentettek nCoV-2019 koronavírust.”
Azóta eltelt 10 nap.
A sötétben bújkáló fertőzöttek hada kéne hogy legyen már lassan minden országban, de a fenti néhányban egészen biztosan.
Németeknél megfertőződött 13 németen kívül sincs más fertőzött, pedig ahogy a kínai nő átvitte a vírust ugyanúgy még kb másik 20 is átmehetett.
Lassan 5-10esével kéne lennie nem kínai halottaknak is, ha ez tényleg ennyire fertőző és halálos.
Vannak még érdekes dolgok 🙂 Mint pl. az amerikai törvényhozás kétpárti képviselőcsoportja a 2020-as Nobel békedíjra jelöli a Hongkong Demokrácia mozgalmát, köztük azokat, akik életüket adták egy szabadabb és demokratikusabb jövőért. Asszem feladták Kínának a leckét.
https://www.theepochtimes.com/bipartisan-group-of-u-s-lawmakers-nominates-hong-kongs-pro-democracy-movement-for-the-nobel-peace-prize_3228618.html
A videót nem néztem meg, azt nem viszi a google fordító!
Az ajtóbehegesztések azok szerintem csak akkor hatósági ha üres a lakás és elvitték a halottat. Az összes többi hegesztéses dolog meg szerintem a lakosság önbíráskodása!!
Ahogy a buszról kidobják a maszknélkülit úgy behegesztik esetleg a rezidens embert is.
A gyárba is volt nálunk olyan aki betegvolt és direkt szanaszét köhögött úgy hogy a szája elé sem tette a kezét!
A hatóság elszállít. De viszont a „külön” karanténból nem jutott ki még videó hogy pontosan hova és milyen körülmények közé…
De ott az orvos esete, még abban is hazudtak és még a magyar média is beszopta. Túl gyanús már a médiacsend is.
Nem furcsa nektek hogy a lezárt városok felsorolását sem látom pontosan és hitelesen sehol sem, de így is csak irracionális a hullák számához képest???
15: lehetséges külön protokoll ilyen esetre pont úgy ahogy régen is megvolt a hidegháborúban! Kínában is előtte mindenki tudta hogy járvány van, sokan betegek voltak, utána jöttek a hullák az utcára. Kínában is kellett 1 hónap a kórházas esetek után mire feltűnőek lettek a hullák és jött a karantén. Pedig kínában a népsűrűség és a higiénia ég és föld hozzánk képest.
Nomeg új vírus, semmi pontosat nem tudunk róla! Egyenlőre nálunk is influenzajárvány van. Hogy influenza vagy a koronavírus-e azt majd megtudjuk ha összeesnek az emberek az utcán. De az kínában is a feltűnő járvány után érkezett.
18: Rengeteg ember beteg volt vagy éppen beteg a környezetemben! Influenza vagy koronavírus?
A teszt meg kb vicc, kifejtsem bővebben vagy elég volt nemibetegségekből??
Igen, volt nem egy cikk róla hogy álnegatív volt a teszt!!
Túl gyorsan fertőz, túl nagy lehet az R0, pont mint a német esetnél is! Ha indulnak a hullák akkor kb egyszerre fognak mint kínában.
Gondolkozzatok, nem kerek a történet, ilyen esetben logikázni, ki kell rakni a kirakóst magadnak mi az igazság!
65 város 150 millió ember karanténban? Ez biztos pont és pont elég hogy tudd baj van..
16:
Csak ez lehet a magyarázat, csak kérdés hogyan.
Eltűnik 5-10 halott, akiknek a rokonsága nem bolygatja az elhunyt betegségét?
Lassan a teljes szolgálat a virusosok dugdosásával foglalkozik, és közben senki nem szólja el magát? 😀
Arról nem is beszélve hogy ezek az emberek is megfertőződhetnek, és azért Kanadában vagy Japánban az a dobozos furgonos megoldás sokkal feltűnőbb lenne két vegyvédelmi ruhással. 🙂
Viccet félretéve bármelyik európai nagyvárosban be kellett volna már indulnia bulinak. Kínában egyértelműen terjed, de miért nem terjed Kínán kívül?
21:
Kínában is egy hónap kellett, mire tömegessé vált a dolog.
Európában, USA- ban is most van pluszban influenza- szezon; meglátjuk mit hoz a következő 1- 2 hét. Ha megszaporodik a kétoldali súlyos tüdőgyulladások száma, akkor kezdhetünk aggódni.
Igazából, ha meg nem, akkor is, mert akkor ez ázsiaiakra kitalált biol. fegyver- és akkor…
Tibor bá’! A helyzet ennél is rosszabb. A telegrammos csoportban előástunk néhány igen durva információt. Csak nem tudom, hogy le merjem e közölni. Pont e miatt lett külön csoport, hogy a nagyon durva, pánikkeltő dolgok ne kerüljenek ki a nyilvánosság elé.
Leírjam, vagy inkább NE?
https://youtu.be/-XVzrWruQ4U
Feliratos
Be fog indulni de nem mindegy mikor és mekkora pánikkal. Minnél később annál nagyobb az esély a megállítására. Kínában is 1 hónapig, ha nem tovább titkolták, mindaddig amíg nem jöttek a hullák a metrón. Amíg a kórházban van a hulla addig eltitkolják, kész. A kórházban meg azt írnak a leletre amit akarnak.
Itthon is központilag egy helyen van a tesztelés. Az sem kizárt hogy eleve már olyan teszteket küldtek amik szánt szándékkal fake negatívat adnak elég nagy számban!! Elég nagy összeesküvéselmélet, de ha nekünk van igazunk akár így is lehet.
Ha most élőben lehetne nézni esetleg a kínai térfigyelőket vagy a kórházak benti kameráját ugye azonnal pánik lenne meg összeomlás.
Kínában mindent látnak a kamerák. Itthon is központosítani akarják a kamerafelvételeket. Egy mesterséges inteligencia meg gyorsan kiszúrja az utcán a hullát… kínában valszeg így szedik össze őket gyorsan meg így tudják hol kell a karantén.
De ha hallgatunk akkor meg lehet legyengül a vírus magától vagy lesz ellenszer stb stb, de legalább pár okosabb és informáltabb ember addig fel tud készülni.
Nemcsak mi, nemcsak Tiborbá veszi észre ha sunnyogás van. De mi még nem vagyunk elegek a pánikhoz, max az újrakezdéshez jókleszünk.
Csernobilt is ha bevallották volna nyíltan a tévében rögtön, „sorry, eldurrant az erőmű, fogalmunk sincs mit tegyünk vele de ha nem sikerül kontrollálni lehet durran akkorát hogy európának annyi és megmutatják a sugárfertőzött szétégett tűzoltókat is ” hmm akkor mi lett volna?
De nem mutatták meg és nem mondták meg a valós veszélyt a lakosságnak.
Most ugyanez van, sunnyognak, valami van, szerencse kérdése megoldódik-e de örülj neki, a teérdekedben sunnyognak és azmiatt jár még a busz meg van nyitva a teszkó.
Ígyis-úgyis, amúgyis rajtad múlik, így több esélyed van mintha az igazat mondanák!
22: „meglátjuk mit hoz a következő 1-2 hét ” – ezt mondjuk már 1-2 hete ?
26:
Igazából az utolsó kínai légijárat leállítása után 2 héttel mondhatjuk, hogy megúsztuk, ha addig nem lesz semmi.
De már lehet, hogy a Tajvani, Hong Kong- i, Dél- Koreai, Japán, Vietnámi, Thaiföldi járatokat is törölni kék adddig.
Aztán persze, továbbjátszva, az se 100%, mert átszállásal kb bárhonnan, bárki által behurcolható.
Vagy a már érintett európai országokból.
Másik: nagy hangon mindenki bejelentette, hogy nem lesz több járat Kínába. Persze, azt elfelejtették közölni, hogy ezt csak a saját tulajdonban lévő légitársaságoknak tilthatják meg. Szóval, szivárgás Kínából, Kínába továbbra is van; bárki bármit is mond vagy hisz. Kínát egyszerűen még csak a légi utasforgalomból sem lehet kiiktatni.
23: van az indexen is egy topik ahol majdnem ugyanannyi és ugyanazon videót lelinkeltek mint te a telegrammos csoportban.
https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9243202
Ez nem kína hogy elvigyen a dobozosautó!
Különbenis a sok fake hír immunissá tesz a valóságra is, ez is az itteni taktika.
Tőlem jöhet, mi rosszabbat tudsz még mondani?
Csak ne direkt linket mert a keresőmotorok hátrábbdobhatják Tiborbát.
27. A hajók ugyanúgy mennek, ott nincs hőkamera, sőt a karanténfélelem miatt egyre többen fogják eltitkolni. Picit náthás a legénység, de karantént senki nem akar ugye? Naugye…
Meg már ittvan mindenhol minden országban.
Ui: a kínai megfigyelés a világ csúcspontja, ők tudják a legtöbbet a vírusról és az emberekről. Elég ha csak visszanézik hányan vettek lázcsillapítót a hivatalos bejelentés előtt…
A kremók némelyike itthon is!!! bevannak kötve egy online rendszerbe elvileg, valszeg kínában meg pláne ugyanígy van.
Mert ha itthon van online kremó akkor szerinted egy modern kínai városba ahol a lift is arcfelismeréssel visz el?
Szóval ők pontosan tudják mennyi a halott és azért van 65 város 150 millió embere karanténban. Apropó, hol is merték leírni a 65 várost????!!
„Internet kapcsolat esetén kérésre, távfelügyeleti irányítási rendszerünkön keresztül be
tudunk kapcsolódni a hamvasztási folyamatba, ellenőrizni tudjuk a munkavégzést, elemzés
tudunk készíteni a kialakult hamvasztási szokásokról, és javaslatot teszünk a
munkamódszerek javítására, mellyel az üzemeltetési és a karbantartási költségeket lehet
optimalizálni. ”
Vállalkozási tippeket még nem nagyon kaptam, akkor egy kis estimese:
http://www.krematech.hu/assets/krema_kiadvany_v2.pdf
Sőt Tibor bá’. A helyzet még rosszabb.
A telegramos csoportban azért elég durva információkat ástunk elő.
Ezért csak nagyon óvatosan írom. Remélem nem visznek el ezért….
Szóval: 1!
Nem mindenkire hat egyformán a vírus. A legtöbbet ledönt a lábáról.
Van aki lábon kihordja, de közben fertőz.
De a Hongkongiak szerint valószínűleg van egy harmadik típus is. Ugyan is ott a legtöbb beteg között nem volt semmilyen kapcsolat. Ezért arra gyanakodnak, hogy egy, vagy több olyan HORDOZÓ mászkál a városban, aki semmi tünetet nem mutat! Ezeket próbálják most megtalálni, különben semmi esélyük..
2!. A vírus nem csak cseppfertőzéssel, és széklettel terjed!
A gyógyult betegek nyálában is magas vírus koncentrációt mutattak ki!
Tehát pl.:hazamegy a gyógyult Kínai srác, örömében lesmárolja a barátnőjét, és már át is adta. Arról nem is beszélve, hogy a Kínaiak állandóan köpködnek. Ez amúgy is elég hülye helyi népszokás. De most kifejezetten veszélyes!
Lehet hogy ezért fertőtlenítik körbe az egész várost?! Leginkább a falak tövét, ajtók mellett, stb..
3.: Ez a leg komolyabb. A betegek bőréről vett mintában is ki tudták mutatni a vírus proteinjét!
Szerintem izzadsággal kerül az ember bőrére. Tehát elég megfogniuk valamit, vagy kezet fogni, és már át is került a vírus
másik ember kezére. Ami persze így még nem fertőző. De ha az illető hozzányúl a szeméhez vagy a szájához akkor elkapta.
13. Köszi a választ!
21.
Hosszú lappangási idővel, nehezen azonosíthatóan (mivel fel sem ismeri még az orvos sem, hanem influenzának gondolja) és mivel viszonylag sokakra nem végzetesen hat (de közben ők is fertőznek) széles körben befertőzi a közösséget, így mire rájövünk, hogy itt van, addigra már nagyon nagy baj van.
Az ázsiai magyar orvos újabb videója segít talán még jobban megérteni, hogy mi lehet most:
Btgujj.
A városok lezárásáról itt írnak:
https://www.epochtimes.com/gb/20/2/6/n11848814.htm
google fordítóval! 🙂
Van ott még sok érdekes infó, ott „Kapirgálj” 🙂
Na ha ezt a videót megnézitek rájöttök miért hegesztik be az emberek a saját szomszédjukat is a hatóság helyett:
https://twitter.com/IsChinar/status/1223772182704160768
Én is láttam ilyesmit a saját szememmel!!
Ui: a kremóba ha kicsi vékony vagy gyerek akkor több is befér egy menetre… szóval még azoknak a statisztikája sem pontos
31: de a magyar média miért nem hozza hogy hány város hány millió ember?? Ja hogy így sincs már maszk az országban???
Vezető címlapos hírnek kellene lennie de valahogy eltűntek.
A katonai zárlatot meg az index cikk is leírta hogy minek??
Hát kéremszépen lehet itt már nem az a cél hogy a halálozási szám mindenáron nagyon alacsonyan tartása hanem hogy a közrend és a közszolgáltatások mindenáron menjenek.
Re. 30. Sok minden igaza van a dokinak. Kína egy teljesen más világ.
Hszi Csin-ping , akit örökös főtitkárrá választottak, vagy császárrá – tökmindegy – jól kezeli a helyzetet. Sehol a világon nem lehet ilyen mértékű karanténba zárni embertömegeket mint ott. Lehet, ez Kínát jobban összekovácsolja, míg az USA – bizonyos rövid távú és gyarmatosító célokért, ami vagy bejön, vagy nem – kockáztat, és a maga ásta vermébe esik bele. A középkorban is úgy gondolták, hogy Európa a világ ura, és nem számoltak Kínával, ahogy most sem. Kínában a kommunizmus csak egy álca, valójában csak a TAO , vagyis az út a mérvadó, és mellette eléggé nacionalisták is. Az USA-ban most választás lesz, a hülye Trump-nak jól jön a kinai kereskedelmi deficit, (sok-sok milliárd dollárt nyerhetnek) ami lehet akár egy egész évig tartó mire kilábalnak a virusból, és lehet mellette több ezer,-tízezer halott, de van egy olyan sejtésem, hogy meg sem kottyan nekik, mivel óriási emberanyaguk van, a belső piacról nem is beszélve, és a fontos nyersanyag piac egy része is a kezükben.. A bölcs császár, Hszicsinping már korábban parancsba adta, a belső piacra jobb minőséget kell termelni, mint a külsőre . Észre kéne venni, hogy nem Kína függ a világtól, hanem fordítva. De hát ki tudja, hogy akik a háttérbből irányítanak, hogyan gondolkodnak.
23 – Unicornis:
Én a nyitottság híve vagyok. Közöld le.
Tibor bá’. Ment a 29.-ben.
Szóval ha ez így van, márpedig nagyon úgy tűnik, akkor nagyon nagy szarban vagyunk!
Ez ellen a reptéri lázmérés annyit ér mint a Fejlövésre a ragtapasz!
35:
Bár az elején nem hittem; de egyre inkább úgy néz ki, ez ázsiaiakra optimalizált biológiai fegyver…
Ruszki „karantén”- 3 ember egy szobában, a repülőn IL-76 (katonai) , pedig egymás hegyén- hátán
Gyanús, hogy az egyébként militarista, strikt ruszkik ennyire lazán veszik. Vagy már megásták mindnek a gödröt
36. Alultájékozott
Erre alapozod?
https://twitter.com/ctindale/status/1225217996819484672
https://twitter.com/OCDrises/status/1225443268491534336
Ha ez igy van akkor a nyugdíjas japánok azon a hajón nagyon aggódhatnak.
Az állatokat illetően kell aggódni?
Ezt csak erős idegzetűek nézzék meg.
https://twitter.com/Muhamma62938827/status/1225485084398104576
29: Ha ez így van ahogy írod, akkor már az európai nagyvárosokban is úgy kellene felborulni embereknek az utcákon , mint Kínában és Hong Kongban. Az itteni fertőzőttek elvesznek influenzások közt, kétoldali tűdőgyulladást tuti nem kapnak, mert azzal nem szaladgálnának nagyon, de azért adjunk még 1 hetet, hogy tutira menjünk, a németeket is akiket bevittek semmi durva tünetük, ha nem teszteltek volna lehet azt mondanák kicsit megfáztam valahol…
36: – Én ezt az elején már éreztem, kaptam is érte pár embertől.
Nálunk mintha teljesen inkompetens lenne a kinevezett bizottság. A Flightradar szerint a következő 7 napban 5 kínai reptérről fogadunk majd járatokat. Ha ez így lesz, garantált a hazai terjedés is. Mire várnak ??? Nem kellene mást tenni mint figyelni az orosz intézkedéseket, nekik biztos jobb és megbízhatóbb információik vannak erről a kórságról és az ezt kiváltó okokról.
A fenti táblázat szerint nincs okunk az örömre, mert az ACE2 receptor számunk elég közel van a kínaiakhoz 33-41. A Hungary sorában pedig 27 írnak. Elég közel vagyunk!
37:
Igen, az ACE2- receptor teória nincs más halott eddig, csak kínai 3 ember egy szobában karanténok 2010- es anglo- saxon mission videó
nagyon hasznos, amit feltettél:
Wuhani Nemzetközi Katonai Játékokon gyenge amerikai csapat 35. helyezés,
bio- fegyver specialisták…
„Az állatokat illetően kell aggódni?
Ezt csak erős idegzetűek nézzék meg.”
Sertésinfluenza is arat éppen.
Az ember is állat: gerinces, emlősállat. Igen, valami ilyesmi lesz, ha a vesztegzár nem állítja meg a dolgot.
39:
Nem figyeltél, épp azt írtam, GAGYI karantén, amit a ruszkik (meg mindenki más) csinálnak és a katonai szállítón is kb egymás ölében ülnek az evakuáltak…
Erről dns vizsgálatról beszéltetek korábban is? Erről beszélt (vádaskodott) Putyin is?
Közben mai hír hogy 99% egyezés van egy a tobozoskában is megtalálható vírussal.
https://www.reuters.com/article/us-china-health-pangolins/scientists-question-work-suggesting-pangolin-coronavirus-link-idUSKBN2010XA
https://24.hu/kulfold/2020/02/07/a-tobzoskak-hordozhattak-a-koronavirust/
38.
Nem egy hetet, inkább egy hónapot kell várni, hogy jóval világosabb képet lássunk. Ha megnézted a videót, az angol prof szerint (aki a járvány terjedését figyeli és modellezi) Vuhanban még ezután tetőzik a járvány, Kína más területein pedig 1-2 hónap múlva, majd azt követően a Kínán kívűli gócokban.
Több hónapos dolog lesz ez, mire kiteljesedik.
Apropó, Afrikában nincs góc elvileg. Gyakorlatilag meg összesen két labor van az egész kontinensen, ahol be tudják azonosítani a nyavaját. Tehát Afrika lehet fel sem kerül a járványtérképre, pedig közben meg ki tudja mi lesz ott is. Ott egyébként is hullanak az emberek maláriától kezdve mindenfélétől, úgyhogy lehet igazából fel sem tűnik majd, ha bejön egy kis egyéb.
A zsúfolt és szutykos India is jó kérdés. Mostanában oda sem terveznék utat!
42: Ha ennyire fertőzőképes ez a vírus, hogy mindenhol jelen van, túlél felületeken is több napig, bemegy a szemeden keresztül is, lappangása 5-14 nap és Kínában több százezer(millió) fertőzött van, akkor már a mai közlekedési szokások mellett Európában is rengeteg fertőzött van, de miért nincsen látszatja? Eléggé ellentmondásos nekem ez az egész hétfőn már február 10, január 15 óta amikor már szintén rengeteg fertőzött volt Wuhanban eltelt 23 nap…Valami nem kerek itt, valami hozzáértő igazán elmagyarázhatná hogy mi történik…
Érdekes ez is, pl a térkép módosítás.
http://archive.is/F04r7
Ez pont az ellenkezőjét sugallja.
43.
1. Mert az elején vagyunk
2. Mert szűrik már Kínában is felszállókat, a túristacsoportokat pedig leállították.
3. Mert számos járatot leállítottak, sok ország pedig be sem engedi a Kínában jártakat.
4. Mert a bejövők jó része karanténba megy, a bejövő kínaiakat megkéri a kínai követség, hogy maradjanak két hétig szálláshelyükön.
5. Mert ha van is már sok eset, nem ismerik fel, nem is végeznek rá tesztet(az angol prof szerint max 4-ből egyet ismernek fel nyugaton).
6. Nyugtatgatás és titkolózás folyik. Itt az UK-ban is megy a nyugtatás, altatás a májsztrémben.
De lehet a Srácoknak van igazuk és ez valami ázsiára specializált biofegyver.
40: – figyeltem, csak én az orosz határ és légtérzárra gondoltam. Nálunk ehhez képest a „mossunk kezet” felkészülés van. Ha tényleg a Srácoknak van igaza, akkor mi is foshatunk a receptoraink miatt.
A Newsweek szerint a Pentagon rástartolt a koronavírus oroszországi híreire. A Northcom munkatársai aktívan figyelik az orosz hírcsatornákat, mint például a Sputnik, az RT és a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő Zvezda televíziós csatorna, és listákat állít össze a közösségi média legkedveltebb tweetjeivel és a kitörésről szóló legnépszerűbb történetekkel kapcsolatban. Kérdés, hogy a megfigyelés mennyire függ össze az információs hadviseléssel, hiszen az oroszok és a kínaiak stratégiai szövetségesek.
Bár lehet, semmi gyanús nincs abban, hogy valakik ennyire érdeklődnek egy másik nép veszélyes járványra adott reakciói felől 🙂
Alább a kiszivárogtatott Northcom power Point bemutató.
https://d.newsweek.com/en/file/459885/us-army-north-russian-social-media.pdf
44:
A biológiai fegyverekre vonatkozó BCW szerződés szerint lehet tárolni mintákat, védekezés- kutatás céljából.
Tehát, simán elképzelhető, hogy Kína megneszelt valamit és valóban ellopta a mintát egy kanadai laborból; majd a Vuhani Laborból valahogy kikerült.
Mondjuk, a 2019- es októberi Vuhani Nemzetközi Katonai Játékok alatt, valamelyik versenyző(csapat) különleges műveleti akciójában.
47: én is olvastam; lehet nem véletlen, hogy a RT, sputnik takarékra vette a járványról szóló híreket.
Az angol alsóházban is a RT képernyői előtt csüngenek a képviselők, rendszeresen, akik a valóságra kíváncsiak.
2020. február 07. 16:23
„Pintér: nincs szükség a beutazás korlátozására
Közölte azt is, hogy nincs szükség a beutazás korlátozására, hiszen a kínai fertőzött tartományt senki nem hagyhatja el.”
Olyan országok szerint kell a beutazás korlátozása, mint Oroszország, USA, Ausztrália, Izrael és még egy sor ország. Pintér Sanyi bátyánk szerint ilyesmire nincs szükség.
Nem csalódtam bennük most sem.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200207/pinter-sandor-fontos-bejelentest-tett-koronavirus-ugyben-415067?fbclid=IwAR13WFXI_Ft4NLHC62m5-RGrGJmCoc0x5v_0L_CDHbciA_CzG-KMmH2iMtI
Ha az internet felhasználók jelentős része kínai
https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_number_of_Internet_users
És épp otthon van és netezik akkor miért csak alacsony a kínai internet felhasználás?
https://www.akamai.com/us/en/resources/visualizing-akamai/real-time-web-monitor.jsp?tab=traffic
50:
Mivel most le vannak kapcsolva, csak Kínán belüli hálózaton nyomják- a vesztegzár alattiak, tutibiztos.
49: Már csak a Peking- Bp járat repül.
Meglepődnél, hány országba/ és ból repülnek még Kínába, akik állítólag már leállították (a médiában) a légiközlekedést.
Kedves Gyarmati!
A meleg a savas közeg alapból öli a vírust. Egyél sok savsító ételt,igyál sok pálinkát (az alkohol a vérben nagyon írtja a mocskokat – lásd kalapkúra (kár, hogy Tibor bá’ nem szeszel) és hagyd a lázad akár 40 c fokig is! (ezt nem éli túl!).
Az erős UV pedig egyenesen írtja ezt a pokolfajzatot. Nem tud védekezni ellen. Ha kihúzzuk áprilisig, és hála a felmelegedésnek lesz vagy 30 c fok, akkor megúsztuk (és a kínaiak is). Persze a gazdasági visszaesést nem (de az már más tészta).
„Hongkong után Szingapúrban is pánikszerű vásárlásba kezdtek az emberek miután a kormányzat kihirdette, hogy a narancs szint lép életbe a koronavírus járvány miatt. A helyi boltok nyugalomra intenek és azt közölték van elég termék a raktáraikban : “de ha mindenki, tömegesen vásárol, akkor semmi sem lesz elég”
https://www.straitstimes.com/singapore/health/coronavirus-fairprice-chief-urges-calm-amid-panic-buying-of-groceries-singapores
No ezért várható, hogy titkolózni fognak a kormányok, amíg csak lehet.
A másik tanulság, hogy elég a pánik, ami bármikor, bármilyen hírre kitörhet és már lehet egy hétre való élelmiszert sem kapsz a családodnak. Más fontos eszközökről nem is beszélve.
52. Köszi! 🙂
Leállíthatja egyik európai gyárát a Fiat a koronavírus miatt
https://www.portfolio.hu/uzlet/20200206/leallithatja-egyik-europai-gyarat-a-fiat-a-koronavirus-miatt-415043?fbclid=IwAR1hp_dxQcA1bn5p2KfiHy-IZzDSnwtoGc1Q_amX_w9pBe0LPdMe6na1es8
53.
Gyarmathy.
Na ettől én is tartok. Hogy a pániktól megvesznek az emberek, és időlegesen összeomlik az ellátás (ezért jó ha van müzli a spájzban:-)).
Hidd el nekem, hogy a savasítás (pia), meleg, UV és egy ringó csípő a biztos védelem (nem mellékesen utóbbi is savas közeg:-)).
A háziorvos receptje az kéne legyen, hogy irány: Zanzibár:-).
Ezt a linket nézve olyan mintha a halálozásnak epicentruma lenne
https://www.chinahighlights.com/wuhan/map.htm
Miért központosul oda a halálozás?
Ha a laborból jutott ki akkor egy valami szabadult ki és nem 10 féle fajta és ahogy terjed ugyanúgy kéne hogy viselkedjen máshol is.
Igaz korábban valaki már mutatta ezt a cikket ahol kitértek a mutációkra
https://qubit.hu/2020/02/05/bevetettek-az-elso-gyogyszereket-a-koronavirus-ellen
A nagy tűzfal vélhetően be van vetve rendesen.
Ha nagy számú felhasználó van ázsiában
https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_number_of_Internet_users
Akkor miért csak 2% a kinai internet felhasználás ha karantén van és mindenki otthon netezik?
Kina 1%
https://www.akamai.com/us/en/resources/visualizing-akamai/real-time-web-monitor.jsp?tab=traffic
ACE2 receptoros hír szinte rögtön megjelent, előfordulhat ilyen válogatós vírus is. De elég mutálódó fajta, bármi lehet belőle mire ideér. De ettől szerintem nem biofegyver, és gyanítom a kínaiakon kívül az összes állam felkészületlen egy ilyen pandémiára azért vannak a változatos intézkedések és egymás figyelése. Meg egy spanyolnátha turbóváltozattal mégis mit kéne csinálni azonkívül hogy eltitkolják?? De most tényleg, a titkoláson kívül tudtok jobbat?
De ha már annyira titkosszolgálati biofegyverszálat láttok sokan, konteózok nektek egy hihetőbbet is.
Nos jött a vírus „magától”, dokik szóltak, külföldi titkos szolgák vették a lapot meg a kínaiak is. A kínaiak elhallgattatták a dokit, a külföldi titkosszolgák meg felismerve a valós veszélyt és járványt turbóztak rajta. Generáltak közösségi média pánikot , meg esetleg bármi más kimutathatatlan szerrel generáltak mégtöbb hullát is, ígyjönnek az utcán összeesők is a képbe és utána önmagát generálta a folyamat. Hipohonder influenzások elárasztották a kórházakat, az eü összeomlásától meg eleve nőtt a halálozás is.
Ezzel befosatták a kínai államot meg a lakosságot is, így esetleges tényleg túlreagálásra késztetve és rengeteg gazdasági kárral.
Szóval lehet a járvány is spontán valós de attól még valakik árulhattak olcsó mérgezett kígyóhúst vagy terjeszthettek egyéb vegyifegyvert is a piacon fokozva a halálozást és pánikot.
Mert ahogy a kínaiak átbasznak minket és most is a lakosság 80%-a benyeli hogy nincs itt semmi gond, mehetett ez fordítva illetve párhuzamosan is. A kínaiak ha hullát találnak zsákolnak és égetnek, titkolnak és fel sem tűnne nekik hogy most a koronavírus ölte-e meg a családot vagy éppen polóniumos tea. Rengeteg gyilkosság és öngyilkosság is lehet, ezek sem buknak most ki.
Amúgy ha megnézel egy átlagos buszülést a rühatkától kezdve a bélféregpetén át a vírus és baktériumig mindent fogsz találni rajta meg a kapaszkodókon is, mind meg is tud fertőzni és meg is fertőz embereket. Rátámaszkodsz a karfára, rádmegy egy csomó gombaspóra meg baci de jóesetben nem elég sok hogy megbetegítsen. Calicivírus meg koronavírus is előfordul a liftgombon is de nem mindegy mennyi jut be. Ez nem spéci tulajdonság hogy megél a tárgyakon is, a gleccserből kiolvadó múmia is fertőzhet.
Gondolom a kínaiak elektronmikroszkópoztak, ja megél mindenen napokig na akkor permetezzünk.
De lehet ez a permetezés egy kétségbeesett intézkedés mert igazából kitapasztalni sem volt idejük hogy a cipővel bevitt porral vagy egy liftgombról elég –e a mennyiség a betegség kifejlődéséhez.
Mert emlegettem én hogy lehet van vészprotokoll. És mi van ha az csak a filmekben van, a valóságban tényleg senki nem tud semmit, az államok is csak rakosgatják ki a kirakós rejtvényt egymás megfigyelésével mint ahogy Hal turner meg Tiborbá is résen van és a világ hírei alapján összerak egy akár a valós igazsághoz közel álló verziót?
50. Igen, erre én is gondoltam hogy itthon mint a BIX-en is látszik ha leáll egy szolgáltató de kínát hol lehetne megnézni a nethasználatot? Mert ugye annak most kiugróan magasnak kellene lennie ha mindenki egyszerre otthonvan!! De a linked már be se jön.
Ha teljesen elvágják őket akkor a kintmaradt magyarok, külföldiek miatt tudni kellene. De amúgy lehet kína simán megoldja hogy csak a helyi lakosokat korlátozza, a külföldieknek megy a net. Mert a videók gyanúsan kevesek, kb ugyanazok keringenek, de azok is még a járvány kezdetekor a többsége.Pedig ha mindenki otthon unatkozik egy csomó tiktok videónak, online játéknak, videotelefonnak stb kellene pörögtetnie a netet…
De a kis minilakásokba, okostelefonokba temetkező lakosság valahogy nem generálja a tartalmat…
AKárhogyis is csavarjuk nagyon bűzlik a dolog!
Valószínűleg nem azért nem neteznek, mert nem érnek rá. Vagy hogy nincs mit mondaniuk.
Pintér sanya megint fenyegetőzik…
Hogy majd büntető feljelentések meg minden, a „rémhír terjesztőknek”
Kíváncsi leszek. Ha Tibor bá’ oldalát esetleg lekapcsolják, akkor kezdhetünk aggódni mi is.
Elhunyt Li Venliang, az a vuhani szemészorvos, aki elsőként figyelmeztetett a koronavírus veszélyeire. A hatalom – ahelyett, hogy köszönetet mondott volna neki – meghurcolta, rémhírterjesztéssel vádolta a fiatal doktort. Most azonban úgy tűnik, hiába próbálták meg elhallgattatni, szavai a halála után sokkal több emberhez jutnak el.
Egy halott orvos szelleme kísérti a kínai politikai elitet
https://24.hu/kulfold/2020/02/07/koronavirus-kina-meghalt-orvos-propaganda/
Youtube: Chinese metal container/box
61 – TLászló:
Hol van? 😀
Amit itt nálatok olvastam pár napja, most le merték közölni a „mainstream” médiában is (index.hu):
„Fontos megjegyezni, hogy a 2019-nCoV vírus kimutatható volt a szokatlan hasi tünetekre panaszkodó páciensek székletében – hasonlóan a 2002-2003-ban nemzetközi járványt okozó SARS vírushoz (…), ami az ürülék útján való terjedésre utal” – mondta az egyesült királyságbeli Tudományos Média Központnak (Science Media Centre) William Keevil, a Southamptoni Egyetem professzora. Az ürülékkel való terjedés miatt 2003-ban százak fertőződtek meg egy hongkongi lakótömbben, ahol a vírus a fürdőszobákból felszálló meleg levegővel közeli épületekbe is eljutott, írja az MTI.
Engem az utolsó mondat döbbentett meg. Eszerint egy kis kaka-pisi-zuahnyzás kombó után veszélyzóna alakulhat ki, amennyiben fertőző volt az illető? Kérdés persze, hogy mennyire volt zsúfolt az a bizonyos lakótömb.
Rettentő sok a ha-val kezdődő mondat.
Én is így kezdem. Ha a kínaiak úgy tudják, ez a vírus egy fehér ember műve, akkor ezerrel azon lesznek, hogy minket is vigyen el valami betegség.
Kis hazánkban milyen reakció várható, ha terjedni kezdene a koronavírus?
Pl., egy tüsszentés a munkahelyen az eddigi gyakorlattal ellentétben már zavarnák is haza a tüsszentőt. Ha tömegben kezd köhögni védőmaszk nélkül, simán benne van, hogy súlyosan bántalmazza a tömeg.
A politikusnak pedig egy áldás és átok lenne egyszerre a koronavírus terjedése.
Azért, mert bármilyen intézkedést meghozhatnak, tüntetés az biztosan nem lesz ellene.
A betegek nem mennek lázasan tízezer szám tüntetni, az egészségesek meg nem fognak egy tízezres tömegben vonulgatni.
A pánikoláshoz.
Ha évszázados tapasztalatunk az lenne, hogy a politikus és a vállalatok sosem hazudnak, akkor senki nem pánikolna. Elhinnénk amit állítanak. De, mert szinte sosem mondanak igazat, így nem marad más nekünk kicsiknek, hogy találgassunk, , ha tetszik, pánikoljunk.
A kínai fővárosban nem okozott pánikot a koronavírus, áruhiány nincs, az emberek pedig vagy a munkáltató által elrendelt, határozatlan idejű szabadságukat töltik, vagy dolgozhatnak otthonról – erről beszélt az Indexnek egy Pekingben dolgozó magyar. Más városokban élő olvasóink beszámolói alapján azonban nagy különbség lehet az egyes tartományok helyzete között. Az is látszik, hogy a kínai hatóságok szigorúan szankcionálják, ha valaki téves információkat terjeszt a járványról.
https://index.hu/kulfold/2020/02/08/kinai_koronavirus_peking_magyar_beszamolo_karanten/
Egy nap alatt újabb 86 ember halálát okozta pénteken Kínában az új koronavírus okozta tüdőgyulladás, ezzel 722-re emelkedett a járvány eddigi halálos áldozatainak száma, jelentette be a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 24 óra alatt 3399 volt, ami valamelyest alacsonyabb az elmúlt napok adatainál. Ezzel összesen 31 774-re nőtt az ismert fertőzöttek száma.
A 86 halálos áldozatból 81-et az ország középső részén fekvő Hupej tartományból jelentettek (az összesített adat itt 699-re nőtt), ahogy az újonnan azonosított fertőzésekből is 2841-et a tartományból, azon belül 1985-öt Vuhanból, a járvány gócpontjának számító tartományi székhelyről jelentettek.
https://index.hu/kulfold/2020/02/08/kinai_koronavirus_kina_halal_jarvany_vuhan_hupej/
Feltehetőleg az új koronavírus által okozott betegség miatt meghalt egy amerikai és egy japán beteg egy vuhani kórházban, jelentette be a pekingi amerikai nagykövetség, valamint a japán külügyminisztérium.
https://index.hu/kulfold/2020/02/08/kina_koronavirus_usa_japan_meghalt_beteg_jarvany_vuhan_korhaz/
Hírek Kínában élő magyaroktól:
https://index.hu/kulfold/2020/02/08/kinai_koronavirus_peking_magyar_beszamolo_karanten/
Nagyon érdekes és informatív podcast magyarországon élő vagy magyarul beszélő
kínaiakkal.
https://www.youtube.com/watch?v=OBBMGiUsPgU
Az első kb. negyedórát mindenképp érdemes meghallgatni.
62: A megosztóra fél napja került felvételen látható hogy egy vélelmezetten fertőzött párt egy fém konténerbe tessékelnek, a Chinese+metal+container kifejezésekre megtalálható. pl. youtube.com/watch?v=FM5FnCrEMmM
59 Unikornis
„Ha Tibor bá’ oldalát esetleg lekapcsolják, akkor kezdhetünk aggódni mi is.”
Reggel amikor felkeltem, a büszkeségnap poszt indulása után kb. 20 percig nem volt elérhető az oldal. Gondolom ennyi kellett, hogy elolvassák és értelmezzék. Átment!
Magyari Éva beszámolója, aki hiteles profillal, fényképpel írta a következő posztot. Nagyon érdekes és segít képet kapni mind a kínai, mind a magyar helyzetről, magyar helyzetkezelésről.
Ékezet nélkül írt, amit nekem is kényelmetlen olvasni, de én tuti, hogy nem javítgatom végig.
„Menekules a virus elol
Malajziai szabadsagunk felhotlenul es aggodalom mentesen indult januar 18-an, aztan par nap mulva ez megvaltozott. Egyre fenyegetobb hirek erkeztek az ujonnan kirobbant jarvanyrol es kezdtuk kenyelmetlenul erezni magunkat mivel sok kinai utazott a holdujev unnepere Malajziaba. Probaltunk maszkot vasarolni Kuala Lumpurban de nem talaltunk sehol. Ekkor mar kezdtuk kapizsgalni, hogy komoly a dolog. Lerepultunk Langkawi szigetere, sajnos ott is sok volt a kinai. Semmilyen csoportos turara vagy kirandulasra nem mentunk, es probaltuk minel messzebb elkerulni oket. Gyakran mostuk es fertotlenitettuk a kezunket, kesobb mar az evoeszkozoket is attoroltuk es a fertotlenitot is lemostuk kivulrol, szoval kezdett elhatalmasodni rajtunk a felelem. A mediaban megjelent hirek es a kollegak beszamoloi alapjan egyre gyorsabban terjedt a kor es akkor ugy tunt, nincsenek a helyzet magaslatan. Hiaba zartak le a fertozott gocpontot Wuhant, autoval megis kijutott 5 millio ember.
Mi lesz, ha nem tudjak megfekezni, mi lesz ha elkapjuk mi is, mi lesz ha itt betegszunk meg Malajziaban? – kerdesek zakatoltak a fejunkben es azon gondolkodtunk, egyenesen haza kene repulni Magyarorszagra. A masodik heten megfajdult a torkom. Bar azzal nyugtattam magam, biztosan a legkondi miatt van, megis ott motoszkalt bennem: mi van, ha nem?
Elkezdtem szedni az Ampicillint es vartam, hogy vegre visszamenjunk Kinaba, mert ugy gondoltam a kis varosban ahol elunk, elegge elzartan leszunk a nagyobb tomegtol, igy a virus terjedesetol is.
Visszarepultunk KL-ba, onnan meg Shanghaiba. Lattunk korabban kepeket az ures varosrol, ez megszokott dolog a kinai holdujev unnepen, de most valahogy felelmetesebb volt minden: a Hongqiao vonatallomason alig lezengett par ember, a videki buszjaratokat torultek, ezert vonatra szalltunk, majd taxival probaltunk hazajutni. Utkozben tobb ellenorzo ponton megallitottak: testhomersekletet mertek, igazoltattak, kerdeztek hol voltunk, hova megyunk, hol lakunk stb. Az elso meglepetes a varosunkhoz kozeledve ert, piros kordonnal voltak lezarva az utak, a taxis nem tudott behajtani csak egyetlen helyen, ahol ujabb ellenorzes kovetkezett, aztan kozoltek, hogy csak gyalog mehetunk tovabb, a taxisnak vissza kell fordulnia. Borondjeinket huzva baktattunk a kihalt utcan a lakoparkunk fele es azon gondolkodtunk, mi tortent itt az elmult 2 hetben? Miert zartak le a varost? Ekkora a veszely, vannak mar fertozottek?
A lakopark bejaratanal ujabb sokk, az is zarva, piros kordonnal korbekeritve, a portas izgatottan hadonaszott hogy menjunk a masik bejarathoz. Hiaba eroskodtunk, hogy engedjen be, ne kelljen megint vissza bumlizni a borondjeinkkel, hajthatatlan maradt. Karomkodva nyugosen, faradtan, fazosan zotyogtettuk vegig a borondoket a hatso bejarathoz, ahol ujabb ellenorzo brigad: maszkos, beoltozott emberek, biztonsagi orok, ellenvetest nem turo hangon koveteltek az iratainkat es homeroztek. Magyar utleveleinket nem tudtak ertelmezni, es mivel nem beszeltek angolul, nem tudtuk megertetni veluk, hogy itt lakunk engedjenek mar be. Ferjem felhivta egyik kollegajat, aki segitett: ki kellett tolteni egy papirt, mindenfele adattal: nev, elerhetoseg, honnan jovunk…stb., aztan vegre bemehettunk.
Gyorsan bekapcsoltuk a futest, mert aznap csak 5 fok volt es teljesen atfaztunk a csaknem egy oras setalgatasba es ellenorzesbe. Kina deli reszen nincs kozponti futes, csak legkondicionalot, elektromos hosugarzot vagy padlofutest hasznalnak. Nalunk a lakasban legbefuvo van, amit ilyenkor melegre allitunk es ha egesz nap maximum fokozaton uzemel, kb.18 fokra tudja kifuteni a lakast. Szoval nagyon gyenge. Most pedig egyaltalan nem melegitett csak a hideg levegot fujta. Hivtuk gyorsan a tulajt, hogy mi tortent, azt mondja kikapcsoltak a futest az egesz varosban, hogy ne terjedjen a virus. Ez volt a masodik sokk. Osszeneztunk a ferjemmel: innen menni kell!
A malaj tengerparti 30 fokos meleg utan, most egy 7 fokos lakasban aludtunk es reggel nekilattunk a menekulesi tervnek. Sikerult felvenni a ceggel a kapcsolatot, Jeno kinai fonoke keszseges volt, megertette a felelmunket es segitett. Hosszas egyeztetesek utan, este 6 -kor kaptuk meg az engedelyt es repulo jegyeket, masnap, febr.2-an 11 –kor indult a gep. Gyorsan osszedobaltam a borondbe par dolgot, hivtunk egy taxit, aztan az utolso vonattal visszamentunk Shanghaiba. Aznap este ott aludtunk, reggel pedig irany a repter. Shanghai- Xian- Budapest jarat volt, mint kesobb megtudtuk az utolso, a tobbit toroltek.
Hetfo este ertunk haza, a repteren komoly orvosi es rendori csapat fogadott, ujabb testhomerseklet-meres, arckep rogzites…stb. A kijaratnal elkapott az RTL csatorna egyik stabja es a kinti helyzetrol kerdezett. Kozel 40 oraja voltunk mar akkor uton, testileg-lelkileg faradtan, nem igazan akartam nyilatkozni. Szerinte itthon nagyon kinai ellenes a hangulat, ez ellen probalnak fellepni es pontosabb kepet kapni a kinti helyzetrol. Vegul elmondtam neki amit lattunk-tapasztaltunk, meg a fele sem kerult be az adasba, az olyan fontos, infok, hogy meg lett hosszabbitva egy hettel az ujevi szabadsag mindenkinek, iskolak, ovodak februar vegeig zarva tartanak…stb. kimaradtak.
Mivel meg mindig fajt a torkom es neha kohogtem is, masnap felhivtam a Szent Laszlo korhaz informacios vonalat, es elmondtam, hogy Kinabol erkeztunk es szeretnenk megcsinaltatni a tesztet, hogy biztonsaggal tudjuk nem vagyunk fertozottek es talalkozhassunk a csaladdal, baratokkal.
Azt mondtak semmi ertelme bemenni, mert ha nincs tunetunk nem tudjak kimutatni a virust. Mondom neki, hogy fajt a torom, es neha kohogok.
Menjek el a hazi orvoshoz, o leveszi a kenetet es eldonti mi legyen. Masnap a hazi orvos dobbenten hallgatja a sztorit, hozzam sem er, meg se vizsgal, azonnal hivja a korhazat, beutalot ad es oda iranyit.
Hosszas keresgeles utan megtalaltam a megfelelo epuletet (7b), ahol kb. feloras varakozas utan Dr. Aranyi Zsuzsanna es aszisztense fogadott. Megvizsgalt, de garat-kenetet nem tudott levenni mert az aznapi utasitasok szerint csak azoktol vehetnek mintat, akik kifejezetten Wuhanbol es a fertozott teruletrol erkeznek.
Eloszor nem is ertettem mirol beszel, mi az, hogy felsobb utasitas, ami naponta, neha orarol-orara valtozik. Elmondta, hogy a Belugyminiszterium illetekes az ugyben, ott van a koronavirus-jarvany elleni vedekezesert felelos csapat, ok hozzak a donteseket. A minta egy kozponti laborba megy, ott ertekelik, sehol mashol az orszagban nincs erre lehetoseg.
Kerdezem miert, talan draga a teszt? Kifizetem, ha kell.
– Nem tudja kifizetni, ez nem igy mukodik, le sem vehetem. Nagyon sajnalom, mi sem ertjuk az egeszet, de ez a szabaly.
– Nem kifejezetten Wuhanba, de attol kb.450 km-re lakunk es az utobbi 3 hetben eleg sok kinaival erintkeztunk. Ez sem szamit?
– Es ha tegnap jottem volna? Akkor mi volt a rendelkezes?….
– Mi van ha tenyleg bennem van a virus, es ezutan tovabb adom masoknak? Ki vallalja a felelosseget?- eroskodok tovabb…
Csak a vallukat vonogattak, nem tehetnek semmit, nagyon sajnaljak, nekik is nehez ez, higgyem el.
Velemenye szerint mar tul vagyok a nehezen, hurutos kohogesre igyak szirupot es felirt influenza elleni gyogyszert, szedjem ha ugy gondolom, es ha sulyosbodnak a tuneteim menjek vissza.
Jelenleg itthon vagyunk, onkent vallalt karantenban. Azert szerettuk volna elvegeztetni a tesztet, hogy biztonsaggal tudjunk jonni-menni, de ezt megtagadta tolunk a magyar egeszsegugy. Azert, hogy vedjuk a csaladunkat es a kornyezetunkben levoket, nem erintkezunk senkivel, anyosek hoztak kajat, mi nem megyunk ki a lakasbol.
Mar jobban erzem magam, remelhetoleg tenyleg csak egy kis megfazas volt a legkonditol. Ha megsem, akkor tuti nagy cirkuszt csinalok es ujra latni fogtok a hiradoban.
A maszk hianycikk volt Malajziaban, Kinaban, sot Magyarorszagon is az utobbi hetekben. Azon gondolkodtunk a ferjemmel, hogy Budapesten miert es kik vasaroltak fel a maszkokat, mert senkit nem latni az utcan, hogy hordana. Pedig a korona virus mellett, influenza jarvany is tombol.
A varost ahol lakunk Kinaban, azota teljesen lezartak, se ki-, se bemenni nem lehet. Mindenki hordja a maszkot, aki megsem azt megbuntetik. Kevesen mereszkednek az utcara, mindenki bevackolta magat a lakasba es remenykedik hogy hamarosan vege lesz.
Csatolok nehany kepet a kornyekunkrol, valamint Fodor Peter kepeit amiket a Shanghai legforgalmasabb reszein keszitett jan.29-febr.1 kozott.”
https://www.facebook.com/eva.magyari.9/posts/3195664133795386
71.
Ez egy nagyon érdekes és informatív felület, ahol egy csomó értékes infó gyűlik össze. A szolgálatok is járnak ide infóért, miért blokkolnák? 😀
Összefoglalom. Ha jön a vírus megdöglünk.
Sajnos elég közelről ismerem az ilyen stábok működését. Fejnehéz és nehézkes, ha nem olyan helyzet áll elő, amire van előre megtervezett intézkedéssorozat kidolgozva. Ad hoc ötletelés folyik, aztán az egyikre rábólint a vezető, akinek szakmailag általában semmi köze a dologhoz és onnantól az van. Nincsenek különböző szkenáriók a folytatást illetően. Napokig tart, amíg egy új helyzetre reagálnak, mert teljesen végigmennek újra a ranglétrán és a korábbi döntéshozatali folyamaton. A fenti esetben is ez történt. Lent már látják, hogy nem jó, fent még nem is tudnak róla.
Az előző hozzászólásomra hivatkoznék, hogy légyszi valaki tegye a helyére a fejemben a dolgokat.
72-Gyarmathy bemásolt bejegyzésében azt írta a hölgy, hogy a SzentLászló infovonalán azt mondták: „ha nincs tünete, nem bírják kimutatni”.
Mégis milyen tünetet várnak amit ki tudnak mutatni? A tüdőgyuszit? És az mikor is lép fel, mennyivel a fertőződés után? Nem holnap.
Ergó amit a média mondogat, hogy „negatív lett mindenkinek a tesztje aki hazaérkezet, meg „2 hét karantén max, és elengedik őket”. Na most, ha ezalatt nem mutatják ki (de pl nem is tudják), attól az illető lehet, hogy elengedés után 1-2nappal lesz rosszabbul, de addigra már tudott fertőzni…
Mit számolok el?
73 Kamionos
„Összefoglalom. Ha jön a vírus megdöglünk.”
Lakáshiány rögtön megoldva – ha továbbra is ilyen jól teljesítünk
Ne rettegjetek feleslegesen, mert azzal csak a gondjaitok növekednek.
Gabonákat konzerveket és hasonlókat felvásárolni meg marhaság.
Csak a kereskedők járnak jól, el tudják adni
az összes felesleges készleteiket. És ujratölthetik a polcokat.
Az egész korona vírus hype arra megy ki,
Az egész világba a lakosság minél jobban rettegjen.
Vagyis ÖNÉNT ADASSA BE mindenki a rég várt vakcinát.
Amit biztosan „fel fognak találni”
Emlékezzetek csak az elmúlt évek
kamuflázs vírus hisztériákra.
Minden ilyen hamis vírus hisztéria végén felkínálnak egy vakcinát
(amit természetesen a legtöbb ismert vírusra hatásos)-ként reklámoznak.
Kína legfejlettebb régiója.
A wuháni halálozásoknak több oka is van.
És ezek közül az egyik az 5G, ami fenyegetés minden élőre.
Eddig is rengetegen meghaltak légzési problémákkal ott,
mert az iparvidékek mocskos vegyi ködben élnek,
de azt nem reklámozták. Mert ez az ára kína iparának.
A légszennyezettség miatt az ott élők évek óta tüntettek.
Karantén miatt azon a részen egy időre megtisztul a levegő.
74.
Több száz telefon érkezik hozzájuk naponta és ki lehet adva utasításban, hogy aki nem Vuhan környékéről jött, azt koptassák le vagy küldjék el a háziorvoshoz. (Az általad idézett dumával koptatták le, amiből nem kell messzemenő következtetéseket levonni).
Aki karanténba kerül és fertőzött, az nagy valószínűséggel enyhébb vagy súlyosabb tüneteket fog mutatni, így ki tudják szűrni és nem terjed a kórság.
Persze ez sem biztos . Pl. a beszámoló hölgyhöz járnak az anyósáék, visznek nekik, ami kell. De előtte már végigjöttek a reptéren, a városon, jártak a kórházban stb…
Ha ki is derül róluk, hogy bennük a nyavaja, már közben átadhatták másoknak. Úgyhogy ez az otthoni ‘karantén’ valamit biztosan ér, de korántsem tökéletes.
76.
Ki retteg itt?
72. köszönjük, ez hasznos volt!!
Nomeg nem arról volt szó hogy vérből nézik??? Mert ha torok PCR az csak akkor pozitív ha már a torkodat megfertőzte.
De ha a bélrendszeredben van vagy a tüdődben….
Na ezért nem kezdődött még itthon, legalábbis papíron nem!
Ui: magyar oldalakon miért nem jelenik meg hány ember van karantén alatt??
Agnès Buzyn egészségügyi miniszter február 8-án, szombaton bejelentette, hogy Franciaországban öt új 2019-nCov vírus esetet fedeztek fel.
Most végig kell követni ezen személyek esetében, hogy az utóbbi időben kikkel találkoztak, kerültek személyes kontaktusba.
(Gondolom mindet izolálni kellene(karantén). De mi van, ha az utóbbi napokban a fertőzöttek megjártak néhány plázát, éttermet, voltak néhány zsúfolt bevásárlóközpontban? )
https://www.lefigaro.fr/sciences/coronavirus-5-nouveaux-cas-en-france-20200208?fbclid=IwAR3dgOKrYfNHvySDzrl8vNejpyyEgUUj3Geq6C5p-4iduRwS9d9z9PwWQUQ
77. A vakcina gyártók.
Ha nyilvánvalóvá válik, hogy ez is egy a megrendezett kamu vírushisztériák sorában.
A 2000-es évek elején már hasonló tüneteket okozott a SARS-járvány,
és egy évtizeddel később a MERS.
A ZIKA pézügyileg egy qrva nagy bukta volt,
egyedül a HIV génszekvenciálás érte meg,
a drága élethosszig tartó gyógyszeres kezelést nagyon szeretnék
valahogy ujra feltalálni.
Ami az életed lerövidíti ezen a Földön az a
szennyezett vízkészletek
az alapvető higiénia hiánya
monokultúrás, mérgező mezőgazdasági gazdaságok
katasztófális hatásu ipari szennyezés
éhezés, (fehérje, és vitamin alultápláltság)
termékeny mezőgazdasági földterületek elrablása
mérgező gyógyszerek és vakcinák
és most, Wuhan-ban és más kínai városokban,
a mérgező légszennyezés példátlan szintje,
amely tüdőkárosodást és sok halált okoz.
(nCov2019) másik oka lehet az antibiotikumok túladagolása is.
Az állatállomány amelybe hozamfokozóként juttatják az antibiotikumokat,
és az ember aki megeszi rántotthúsként.
Túladagolás ez, amely megöli a bél mikroflórát
és vészesen legyengíti az immunrendszert.
A politikusok arra felé (is) kivételesen rohadékok.
Mégse mondhatják, hogy ne dolgozzatok, meglátod kitisztul a levegő.
Ráfogják egy vírusra, amit nem is lehet kimutatni.
Az embereket vicc kategóriába illő rózsaszin digitális hőmérőzésekkel
állítják meg a köztereken.
Ez van kiadva, és mindenki beszopja a storyt.
A tüdőbaj oka a légszennyezettség
miatt az ott élők már évek óta tüntettek,
de nem jutott ki a MS hírekbe.
72. THX! Az Operatív Törzs a helyzet magaslatán van ezek szerint, kb. mint a Katasztrófavédelem a Mátrai Erőműnél lévő Lölö céges ipari szennyezésnél…! 🙁 😛
Xander mondja: „ez is egy a megrendezett kamu vírushisztériák sorában.”
Nincs itt semmi vírus, na haladjunk tovább, tovább….. 🙂
Értelmes emberek vitafóruma??
83. 😀
Egy kis humor,
viszik a fertőző beteget: https://www.facebook.com/ionut.suiu/videos/2855738794469858/
😀
83.Márciusban kisüt a napocska,
Úgy eltűnik ez a híresvírus nCov is, mint az elődei.
emlékezz csak erre, mit írtam.
Ez vírus csak egy fedősztori.
Még gondolkoznom kell, a vírus hype miről akarja elvonni a figyelmet,
de rá fogok jönni.
A valós veszély az 5G gyilkos elektro sugárzása !!!
ami Téged és rokonságod is ki fogja irtani az élők sorából.
85 – Xander:
Ezt a fajta rémhír terjesztését a rendőrsé nem üldözi?
Tibor bá’, nyugtával dicsérd a napot.
Azt mondom várjunk egy kicsit…
Ez konkrétan egy influenza-szerű nátha,
ami tüdőgyulaldást, és valami okból szívizomgyulladást okoz.
Mindíg a téli évszakban jönnek elő ezek a szarok.
Az influenza vagy influenza-szerű tünetek,
vírus kitörések nyáron soha nem történnek.
Ami tképp a D vit. hiánya.
A döntő tényező a Napfény hiány.
Egy óra jó napozással a bőrön át kapsz 10-15.000 NE, ami én azt hiszem az optimális.
Napfénynél nincs jobb védelem az influenzára.
Ez is el fog tűnni, ha rendesen kisüt a nap.
87: várható volt, itt nem elvisznek a dobozosautók hanem jönnek a bérkommentelők akik elég hatásosak is szoktak lenni.
Érdekes, a kormány idáig minden álhírt leszart. Most meg már meg is vannak a feljelentések, el is kapták őket, illetve ellepték a fórumokat a bérkommentelők!
https://www.vidmax.com/video/193634-Chinese-Man-Arrested-Tossed-In-A-Van-For-Not-Wearing-Mask
A francia eü miniszter által bejelentett 5 új eset.
Mindannyian britek és kihangsúlyozta, hogy csakkk britekkel érintkeztek. Mert a britek már csak ilyenek. Elmennek egy másik országba és egy elszigelt helyen kuksolnak. Kaját is úgy rendelnek, amit a futár letesz az ajtó elé.
Hát persze, biztosan így volt. Mióta megérkeztek Franciaországba, mindenhol csak és kizárólag brit kontaktjuk volt.
Csodálkoztam is, hogy mi volt ez a nagy nyíltság. Így már érthetőbb. 🙂
89. Azért az durva, hogy csak azért elviszik az embert, mert nincs rajta maszk.
Persze a kínai találékony, itt alább – nekem a melltartós maszk tetszett a legjobban 🙂
https://www.naturalnews.com/2020-02-02-chinese-citizens-wearing-feminine-hygiene-products-fast-food-bags-as-makeshift-masks-coronavirus.html
87 – Xander:
Ha csak a D3 vitaminon múlna, akkor nem lenne ennyi halott.
91 László
Nekem is tetszik a találékonyság. Beszéljünk róla komolyabban.
Milyen szükségeszközökkel helyettesíthetjük a maszkot?
A kicsavart citromhéj talán a savassága miatt hatékony.
Szivacsos melltartó viszont NEM biztonságos. Nekem mindig sikerült áthatolnom rajta.
Szárnyasbetét és EÜ betét szűrőképességét ismeri valaki?
Esetleg (gyerek)pelenka nem lenne jó?
Minden megoldás érdekel, mert „a cél szentesíti az eszközt”.
87.
Én ezt már egyszer fent megírtam.
A vírus sem a meleget, sem a napot nem bírja. Az UV hatására szétesik. A napocska megöli. Jó csókkal el lehet kapni, de már érintéssel, tüsszentéssel nem. És igen, a nap ezenkívül megerősíti az immunrendszert.
Ha kibírjuk április közepéig, idén már nagy baj nem lehet (meg van minden esélyünk, lévén, hogy ha Európában is a Kínai forgatókönyv érvényesül, április közepére jönne a tömeges megbetegedés). A következő téli támadásáig pedig meg lesz az oltás. Vagyis vesztésre áll.
Érdekes, hogy a fenti hasonló hozzászólásom nem kommentálta senki. Pedig ha valaki tudja cáfolni, hogy a vírus ellenáll az UV-nak, az jó tenne, az itteni többség hangulatának:-).
U.i.: És nem vagyok bérkommentáló!
94 – tanuló:
A Napot, az UV-t semmilyen élőlény nem bírja (sokáig), ez közismert, de munkahelyen, tömeg közlekedési eszközön, tanteremben, stb. nem süt a Nap. Nyilvánvaló, hogy nyáron csökken a fertőzés veszélye, de nem szűnik meg. A vakcina se biztos őrangyal, mert a vírus mutál, és attól már a vakcina nem vagy csak mérsékelten véd meg. Nem vagyok vészmadár, de a hurrá optimizmust nem szeretem.
n/a Igen a citrom, narancs vírusölő, fertőtlenítő, de teafa illóolajat is lehet csöpögtetni a maszkra, az is hatékony víruölő.
Ezzel én sem számoltam (zárt tér). Na itt aztán fertőtleníteni kell majd. De azt utcán nem lesz gond. Így a fertőző felület feleződik. Fele erőből kell védekezni. Meg ott van az is, hogy a márciusra legyengült immunrendszer a vitamindús táplálkozásnak köszönhetően megerősödik.
Az influenza oltásról pedig tudjuk, hogy az A típusú vírusra adott oltás a B, C, D típusútól nem óv meg, de a betegség lefolyását jelentősen megkönnyíti. Ha ez a valami mutálódik is, az oltás hatására a mutáció már nem tud akkora károkat okozni. És ne feledjük, a mai technikai tudás már nem a spanyol nátha idejéből való.
Szóval én reménykedő vagyok.
Szerintem Kínában a köztereket tömény ecettel fertőtlenítik. Én is a fáim vírusos megbetegedését ecetes oldattal kezeltem ki. Mint írtam volt, a savas közeget nem bírja. Lásd AIDS. Seggből jobban terjed mint a punciból. Előbbi lúgos, utóbbi savas közeg.
Hiába kért vírustesztet egy Kínából hazatérő nő, pedig betegnek érezte magát
https://24.hu/belfold/2020/02/08/hiaba-kert-kivizsgalast-egy-kinabol-hazatero-no-pedig-betegnek-erezte-magat/?fbclid=IwAR1vwzN_V5QtLpazVPVn8w0aZn7aqpqoJ3WxzJb0LdEjommap3QF2XpPuCg
Sajnos nincs ideje a belügynek a kínai ‘bagatell’ problémával foglalkozni. Sok dolga van a déli határnál.
„Az előző napokban üzenetek kezdtek terjedni az általuk használt egyik mobiltelefonos alkalmazáson, a WhatsAppon arról, hogy a magyarok rövidesen megnyitják a határt.”
https://24.hu/belfold/2020/02/08/roszke-menekultek-migransok-atveres-nepszava/
Hubei tartomány: Behegesztett ajtók, főbejáratok, stb.!
https://www.facebook.com/worldtoday72/videos/1276504172547402/
Kína madárinfluenza:
https://www.facebook.com/worldtoday72/videos/263091551326855/
Ez meg elméletileg az USA Vuhanból indított evakuációs járatán készült felvétel:
https://www.facebook.com/worldtoday72/videos/2681125922001668/
92.
Január elejétől, vagy a Novembertől kezdődő lappangási időtől számítva
a közzétett adatból látható
az egész világban 725 death. 2500 gyógyult.
35k az össz. fertőzöttek száma.
A legtöbb haláleset a mocskos levegőjű ipari vidékeken történt.
Ami eddig is így volt,csak a sánta kutyát se érdekelte.
Ott nyáron is kormos, légszennyezett felhős az idő.
Itthoni mércével nem elképzelhető mennyire koszos a levegő.
Ajka, vagy Ózd egy szanatórium.
Ha én lennék az egyik halott, más lenne a véleményem,
de így azt kell mondjam nem kirívó ez az arány,
mint egyéb évek téli hónapjainak influenzás esetei.
Láttam a kórházi ágyon nevetgélő, embereket is,
sok twitteres film, ami elsőre rémisztőnek néz ki,
a szennyes levegőn összeesnek
aztán a kórházban jobban lesznek, azzal otthonukba távoznak.
https://t.me/bshehui/2579
100.
És te hiszel kínai hivatalos adatoknak?
Én inkább az angol prof-nak hiszek, aki évek óta járványok modellezésével foglalkozik.
Szerinte:
– A kínai hatóságok az esetek 10%-át sem derítik fel, illetve regisztrálják
– Napi 50 000 -re teszi jelenleg a fertőzések számát
– A járvány 5 naponta duplázódik
– Kínában 1-2 hónap múlva tetőzik majd a járvány
– A világ többi részén majd ezt követően a behurcolt esetek számában és a meghozott járványügyi intézkedések függvényében.
Remélem nem egy trollal vitatkozok, hanem egy ijjedt emberrel, aki nyugtatgatja magát.
Nem ér semmit a karantén!
Néhány nap alatt 64-re ugrott a japán partoknál veszteglő sétahajón rekedt utasok körében a fertözöttek száma.
Ismét jelentkezett az 5 nappal ezelött tudositó Sanghai-ban élő izraeli ember. Megrázó dolgokat mesél a helyzetről, többek között , hogy közben meghalt a szomszéd lakásban lakó anya, 10-11 éves kislánya jött át delelött szólni nekik, hogy” a mama nem akar felébredni a reggel óta, nem tudom, mi lelte”.
Leszólt a lenti portálra, feljüttek, elvitték a holttestet és a kislányt, az isten tudja, hova.
Szerinte, ismétli, nem szabad egy szavát se hinni a kinai hatóságoknak, rengeteg lehet a halott a bezárkozott lakásokban, akikrül még a hatóságok sem tudnak, vagy elhallgatják.
Ő is furcsálja, hogy csakis kinaiak az áldozatok, ő jól van a fertözött városban, de ami az utcákon folyik, az egy iszonyatos rémálom . Ha egy ilyen filmet láttam volna egy moziban, még a vetités alatt kijövök, én nem vagyok vevő ilyesféle ötödrangú marhaságokhoz, és most itt van szemem elött, élőben.
„Ha valaki nekem még akár nemrég, decemberben azt mondta volna, hogy alig egy hónapon belül nem fogsz ráismerni az irdatlan városra, azt vagy részegnek, vagy bolondnak néztem volna. És ime, bekövetkezett”.-igy az izraeli.
Ez az év is jól kezdődik, mondhatom.
101.
Eleinte csak idegesitett a hisztéria ami komoly méretet kezd ölteni.
Már itt Pesten is láttam embereket szájmaszjosan az utcán mászkálni D
Egy időbe végignéztem minden let’s find out videót.
Így ha azt mondják vedd be,
én inkább először utána nézek mi is lenne az.
A nóta vége mindenképp
egy igen kiváló, és minden eddigiismert betegségre alkalmas infulenza vakcina lesz.
Amit az érintett államokkal megvetetnek.
Időseknek és terhes kismamáknak ingyenesen,
másoknak meg kötelezően.
Lejárat után megy az egész a szemétre.
Big Pharma ismét egészséges profitot realizál.
102.
Bálint, köszi a beszámolót.
Az jutott eszembe, hogy hány éves lehetett a kislány édesanyja? 35? vagy max 40?
Azt hallottuk eddig, hogy ez a nyavaja az időseket viszi el elsősorban. De akiket tudunk biztosra, hogy belehaltak életkor szerint, az Thaiföldön egy 44 éves férfi, Hongkongban egy 39 éves férfi, a kínai 34 éves orvos, a mai hírekben szereplő 60 éves amerikai és most amit írtál egy nagy valószínűséggel fiatal nő.
102:
Köszönjük a híreket!
Igazából, EÜ- intézményeken, katonai támaszpontokon kívül (az is kérdéses) sehol sincs karantén- egy ember- egy, zárt légtér.
Vesztegzár van.
Az amerikai (állampolgár) halott, simán lehet, hogy kínai.
Azok a fekete kefehajú, meg körbe kopaszodó férfiak USA Vuhanból indított evakuációs járatán (Python hozzászólás) szintén gyanús, hogy mongoloidok.
101:
Persze, hogy a kínai számok nem stimmelnek.
Ahogy az sem, hogy nincs Kínából és a többi erősen fertőzött országból kifelé utasforgalom.
Itthon meg van most elég baja a belügynek/ elhárításnak egyszerre:
– cigány szeparatizmus, ellenzékkel, külföldről megtámogatva
– ellenzéki Foreign Agentek állam az államban akciói
– börtönbiznisz, rabok kiengedése
– déli határ
– n- Coronavírus
103.
Majd meglátjuk. Én meg azt hallom, hogy a tőkeerős gyógyszercégek nem akaróznak védőoltásokat fejleszteni, mert nem éri meg nekik. Az elmúlt két évtized számos járványára ma sincs elérhető védőoltás, tehát az elméleted szerintem hibás.
Ez a friss hír meg arról számol be, hogy jelenleg Kínában hozzávetőleg 400 millió ember van különböző szintű karanténokban, így egy globális gazdasági recesszió küszöbén állhatunk.
Azért ez már egy kicsit durva valami védőoltás üzlet miatt.
https://www.express.co.uk/news/world/1239582/Coronavirus-virus-latest-China-quarantine-global-recession-Shanghai?fbclid=IwAR36P44QiKIIf4V6WRAdeqRZoFgVz5fHj3aStypVbjrZ00xMQKRNfl4UBes
A vesztegzár a hajó esetében jó, mert a rajta lévők között terjedhet csak a betegség. Régen is így jártak el, ha kolera vagy valami más kórság ütötte fel a fejét egy hajón. Hogy globálisan mi lesz azt még nem lehet tudni. A tavaszban reménykedek. Egyébként sem indokolt a hiszti a nyugati világban, a fertőzöttek száma alapján. Hagyományos influenza szövődményébe már 1000X (ezerszer) többen meghaltak errefelé ebben a szezonban, mint ebben az új vírusban. Ha annyira gáz lenne ránk nézve, akkor már itt is sokkal több eset kéne legyen. Ne feledjük, hogy amikor ott a gócban fertőzte a helyiek tömegét december közepén, akkor a nyugati emberek is (pl. üzleti út okán) szép számmal jöttek mentek arra felé, így el kellett volna kapják ők is, és be kellett volna hozzák. Ennek következtében, ha kisebb mértékben is, de nálunk is kéne már tomboljon a járvány, legalább a kínai január közepi szinten. De ahhoz képest per pillanat pár tucat beteg van. Vagy itt is titkolóznak? A rokonok nem merik megosztania közösségi térben, hogy beteg a hozzátartozójuk? Vagy minket nem dönt le annyira mint a kínaiakat, így nem derül ki hogy nem hagyományos influenzát hord ki a beteg Ha nagy volna az esetszám, az biztos kiderülne. Szerintem.
A gazdaági recesszió nagy valószínűséggel beüt. De azt hamar kiheveri a világ. Ha nem hallnak ki a kínaiak, egy két hónap kiesését kell pótolni. Na bumm, csak 80%-a lesz az idei globális GDP a tavalyinak. Nem világháborúról van szó. Hála Istennek.
106.
Bárkivel fogadok egy hideg aperol spriccbe
miután a kamu hírekkel az egész világot behülyítették,
a tömegek követelésének egyszerűen nem tudnak ellenállni
és bármennyire is nem éri meg (De igen)
lesz vakcina.
Ami aztán, ki gondolta volna
átoltottság stb …
hogy hogy nem, kötelező is lesz.
105: Szerintem is mongolidok, de mennyi kínai él az USA -ban akiknek van zöldkártyája vagy már állampolgársága is?! Mondanám, hogy pár százezer, de szerintem inkább lehetnek pár millióan is.
Megnéztem, ’17 -ben 17 186 320 fő ázsiai származású élt az USA -ban. Gondolom a nagyobb hányaduk kínai lesz.
105, 109.
Ebbe még reménykedhetünk(mármint, hogy ázsiakra hat súlyosan a kór), mert ha mégsem, akkor…… jobb bele sem gondolni.
Mert ha belegondolnánk, akkor így kezdődik. Az első ezer beteg eldugítja a magyar egészségügyi ellátó rendszert.
Már most is alig van készlet, ami a betegek ezreinek megjelenésével pillatokon belül egyfogy. Közben kiürülnek a boltok, elfogy minden, horror áron lehet esetleg valamit kapni. Az egészségügy összeomlása után az országban álldatlan állapotok állnak be, nem lesz se rendfenntartás, szinte semmilyen ellátás, elszabadul a pokol.
Ha viszont ez egy ázsiára specializált biofegyver, akkor elég mérgesek lesznek a kínaiak, (Indiával még ki tudja mi lesz).
Ki ez az izraeli ürge?
107.
„A gazdaági recesszió nagy valószínűséggel beüt. De azt hamar kiheveri a világ.”
Gondolod? A fél világ már így is lázadozik és háborog. Mi lesz, ha munkahelyek milliói szünnek meg?
Vállalatok ezrei mennek tönkre, bankcsődök, kilakoltatások százezrei, milliói…
Nem tudjuk ennek a végét, de a közepét sem.
Az Index szerint
https://index.hu/kulfold/2020/02/08/kinai_koronavirus_peking_magyar_beszamolo_karanten/
A pécsi labor vezetője a hiteles forrás vírus ügyben
https://www.facebook.com/gabor.kemenesi/posts/3210951608934134
Ha valaki meg tudott ebből valamit Tibor bá’oldalán feszegetett kérdésekből, írja le.
Okulásképp.
Ez január 26-i bejegyzés,én nem vagyok facebook felhasználó,ha van hír szívesen elolvasnám Kemenesi úrtól.
Köszönöm.
A pánikon már tul vagyok, van itthon némi plusz kaja, alap gyogyszer, vitaminok, naponta többször megnézem a hireket ahogy idöm engedi, de nem fogok rettegni.
Ha jön akkor jön, hazai egészségügy és az „operativ törzs”felöl nincsenek kétségeim, szimplán megszivtuk ha a hozzáértésen vagy az eszközeiken mulik.
Én magamra és a közvetlen környezetemre számitanék csak, és kiváncsi lennék melyik europai országban tudnák megtenni lázadás nélkül elvisznek karanténba egy család egy-egy tagját, ezt se értem miért nem mindenkit nekem fura kicsit.
Már ha azok a videok hitelesek.
Persze simán felhasználnám a lehetöséget a politikai ellenzék eltüntetésére is a kutya se fogja megtudni.
114. 😀
Az utolsó mondatodon jót derültem.
A Japán partjainál veszteglő szállodahajóról újabb fertőzötteket szedtek le és a karantén minden egyes újabb esetnél újraindul, mármint a 14 nap.
Közben kezdenek bedilizni a hajón. Mondjuk én az elején sem igazán értettem, hogy képzelik ezt, sok ezer embert egy ilyen pici helyen kabinokba bezárni. Nagyon sok hajókabinon ablak sincs és nagyon kicsi. A cikk alján van egy kép, ami egy három ágyas kabint mutat. Klassz lehet egy ilyen helyen bezárva lenni hetekig.
https://www.npr.org/2020/02/07/803843303/on-cruise-ship-quarantined-in-japan-any-new-cases-would-reset-the-isolation-cloc?fbclid=IwAR1nAGm7O43Yzvq4cj4tODsMoSaUYW49eKcxq3RqN3iFayFEPrWIreF9iFs&t=1581196031300
Jó nagy gond ez máris Japán nyakában. Meg is tiltotta mindenféle szállodahajónak, hogy Japán közelébe menjen.
112.
Ez így van.
A big reset lenne a cél.
Irakot már bukják, Irán nagyon okosan nem áll le velük.
A dollár bedőlése 2020 utáni években is ott lóg a levegőben.
Valamivel meg kellene indokolni,
hogy a világ háborús uszító állama zátonyra fut.
Amerikának egyáltalán nem tetszik az,
hogy Európa Oroszorzság, és Kína egymáshoz közeledik.
Ha Kína egy bizonyos időre valami okból leáll .
Az egész világ gyártása leáll.
A termelés nagy része Kínában történik.
Az alkatrészeket gyártás címen mindenütt csak készre szerelik.
Amerikának át kellene értékelni a saját létét.
Szükség van egy ilyen hegemon szörnyetegre a világnak.
Ehhez kellene valamit megindítani egy nagy eseménnyel
ami eddig a világ országainak józansága miatt
nem jött össze.
Ne a háború legyen az.
Elnézést, nincs erőm fordítani a link tartalmát, de talán ez is szűri az érdeklődők körét, ami rendjén van. Summa: SO2 kibocsátás Wuhanban relációba állítva az vélt, elégetett emberi holttestekkel.
https://twitter.com/Zim_Chantal/status/1226200798532599808
Tisztelettel:
Newcomer
A lényeg: 1,5 millió fertőzött, 49 kematóriumban 50.000 hullát égettek el.
Nekem nem lenne gond 3hétig egy kabinban, ha van net, gamespc, kávé, kola, cigi, kaja.
Mai kölykök között is van sok ilyen kocka nekik ez a menyország 🙂
Én ugyan kinöttem már belöle de 3hét vesztegzárat röhögve.
117.
Tegyük fel igaz.
És ?
Szivtelen dög vagyok értem én, de meghal xezer vagy xmillio kinai bedöl a gazdaság ennek következtében, az is lehet europában vagy Magyarországon is lennének halálesetek akár nem kevés.
Továbbra is csak annyit kérdezek, és akkor mi van ?
Ez nem a mi játszmánk mi legfeljebb csak a kispadrol nézzük és majd alkalmazkodunk a helyzethez ha lesz.
118.
Ebből is látszik, hogy micsoda silány társaság népesíti be jelenleg a glóbuszt.
Hol van ehhez képest a Pillangó című regényben az 1 éves sötét zára? Az Iff vára életfogytiglan, amit Monte Kristó grófjából ismerhettünk meg? Na arra volnék kíváncsim mikor élné túl a mai korosztály:-).
Szóval, ha tényleg az lesz amit itt sokan vizionálnak, akkor ahhoz képest a mad-mex egy ártatlan úttörőtalálkozó volt. Ha leállnak a kütyük a sok zombi bekattan.
És igen, ha a munkahelyek milliói szűnik meg, és hiper infláció lesz, akkor néplázadás lesz.
Inflációból még soha se lett lázadás.
Madmaxbol a sok börcucc nem éppen tulélésre van optimalizálva 🙂
Háboruk alatt-után se volt egyszerü még is itt vagyunk, de tegye mindenki a szivére a kezét azért egy erösebb szelektálás ráférne a mai társadalmakra mert el van korcsosulva minden téren.
Ha nem is éppen ez akkor a következö csak idö kérdése.
117. Látszik hogy ezerrel megy a mém gyártás.
Ez sem rossz
https://twitter.com/i/status/1224134581152047104
122.
Ez nagy királyság 🙂
Nincs twitterem de lehet kéne.
117: én már linkeltem egy modernebb cremó prospektusát.
Leálltak a buszok, a közlekedés minden, nem lehet szmogos a város annyira, ezt a kremók nonstop üzeme se tudja pótolni. Sőt állítólag a fűtést is lekapcsolták ahol tudták.
De amúgy a kremók sokat fogyasztanak felfűtéskor tehát úgy éri meg használni ha eleve megy minimum 12 órát. Tehát olyan nagy túlkapacitás nem lehet hogy ennyi hullát gyorsan eltüntessenek. Szerintem valamely óriási csarnokhűtőház stb-ben is tárolhatják ideiglenesen őket még égetés előtt.
Majd a történelemkönyvben esetleg bennelesz mint a zsidóégetésről is a fotók, de az még nem most lesz.
Nem szmog, inkább valami permetszer lehet a vírus ellen a levegőben.
De attól a hír igaz, folyamatosan égetnek csak a „smog” nem attól van.
”
– Hamvasztó tér hőmérséklete: 750-1100 °C
– Hamvasztó tér max. hőmérséklete: 1150 °C
– Utóégető hőmérséklete: 850 °C
– Felfűtési idő: kb. 50 perc
– Hamvasztási teljesítmény:
12 órás műszakban: 8-12 hamvasztás/műszak
Folyamatos üzem esetén: 20-24 hamvasztás/műszak
– Tüzelés: földgáz: Ha = 34 MJ/m3
(n)
– Csatlakozó gáznyomás: 100 mbar
– Beépített égőteljesítmény:
Hamvasztó tér: 250 kW
Utóégető: 180 kW
– Névleges földgázcsatlakozás: 45 m3
(n)/h
– Földgázfogyasztás felfűtéskor: 43 m3
(n)/h
– Földgázfogyasztás utóégetővel: 15 m3
(n)/h
– Fölgázfogyasztás utóégető nélkül: 0,8 m3
(n)/h
– 1 hamvasztásra jutó földgázfogyasztás: 3 – 5 m³ /hamvasztás”
http://www.krematech.hu/assets/krema_kiadvany_v2.pdf
Ha ennyire hullanak az emberek mégis mit csináljanak? Nincs idő, pénz, energia temetésre, már az is csoda és nagy segítség az emberiségnek hogy ennyire titkolni tudják. Csak a legelején nem kellett volna…
120: amerikában a hurrikán után rengeteg netfüggő bekattant meg megvadult, belebetegedett hogy elment a net.
Nemcsak a vírus az erős, a társadalom a gyenge!
Már volt ugyan ez csak megerősítés hogy aerosol terjedés valós lehet
http://www.xinhuanet.com/english/2020-02/08/c_138766344.htm
https://www.caixinglobal.com/2020-02-08/coronavirus-latest-since-feb-1-confirmed-cases-14380-in-china-canada-starts-limited-evacuation-but-no-travel-ban-101510591.html
https://www.chinadaily.com.cn/a/202002/08/WS5e3e7d97a310128217275fc3.html
https://twitter.com/happyintheair/status/1226128147382439938
A hajó mellett most már ezt is érdemes lesz figyelni.
https://www.reuters.com/article/us-china-health-france-children/british-children-in-french-coronavirus-probe-attended-local-school-mayor-idUSKBN2020J1
Tehát lehet Szingapur elesett szintén, és kiváncsi vagyok hogy a britt megfertőződöttek és egy gyerek is hogy betegednek le vagy gyógyulnak fel. Valami téli sielő szálláson voltak közel a szingapuri átutazóhoz.
Ez még egy korábbi videó de persze lehet kamu is. Lényeg hogy le van zárva a város és nincs kaja jan 26 óta kb. Bár a Magyari Éva tudott közlekedni….
https://youtube.com/watch?v=UFuXxOyOIQ0
Pont holnap lesz két hete hogy első lezárások megkezdődtek de azóta több lezárásról is beszélnek már kb 100 miliós számról is hallani de hivatalosan semmi infó.
Közben rábukkannak egy adag zsákra..
https://twitter.com/WarsontheBrink/status/1226255182377443329
Youtube is takarításba kezdett
https://twitter.com/jenniferatntd/status/1226259637873397765
A hamvasztás igaz lehet, mert többen írtak a szagról de ami rémisztőbb itt 50.000et emlitenek
https://twitter.com/All_Coronavirus/status/1226238426661490690
tanuló, ez neked való. 🙂
Dél alföldi laboratórium, ahol a koronavírus elleni oltóanyag készül:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2872377572783409&set=a.703490346338820&type=3&theater
Csak még nem tudom mennyit kell belőle bevenni. 😀
122
Ki lehet kockázni, hogy a nő felemás cipőt hord. wtf
Ma reggel a Kossuth-on azt mondták, Franciaországban egy síparadicsomban angolok elkapták a koronavírust, szóval számíthatunk szinte akárhol friss gócpontokra. (nyilván ez egy „turistás” hely, sokan megfordulnak arrafelé, nagyobb az esély)
Ez az:
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/egeszsegugy-kina-koronavirus-franciaorszag.699953.html
Kedves Gyarmati.
Nagyon sok kell belőle::-).
Egyrészt ha kitörne a járvány és minden nap betonra iszod magad, 100%, hogy a vírust nem kapod meg. Már az első kontakt ponton (torok vagy gyomor) megdöglik, és ha nem, a 3 ezrelékes alkoholos vérben annyi esélye sincs mint hógolyónak a pokolban. Csak az a kérdés, hogy a májad kibírja-e tavaszig. Esetleg csak akkor iszod le magad, ha az utcára mész:. Igaz , akkor pedig azért raknak be karanténba, mert lődörögsz:-).
Másrészt, jó csereanyag. Mindenre beváltható!
Harmadrészt ha már úgy is mindegy, akkor vidáman mész el.
Üdv.
Ezek szerint a homeless-ek a jövö tulélöi nekik olyan ellenállo májuk van mint Iván Sztálingrádban, csak legyen elég virusirto.
A magát Ázsiába Szakadtam -nak hívó állítólagos bankkoki magyar orvos, feltehetőleg NEM ORVOS. A jól bevált módon így akar figyelmet szerezni magának, kihasználva a járvány körül terjengő cirkuszt. Nos ez sikerült is neki. A YT csatornájának nézettsége pár tízezerről 2 hét alatt meghaladta az 1 milliót.
Ha bárki megkérdezi a kommentelők közül valójában mivel is foglalkozik, mit csinál ott Tájföldön. Össze vissza hablatyol. Ólőszőr bevallja háttérorvos aztán, aztán egyetemi tanár aki logikát tanít, stb…
Csak keresztnevét árulja el „Zsolt”, és ha valaki tovább faggatja azonnal törli a csatornáról. Érdekes. Érdekes?
Hamisítatlanan „ORWEL-I” – állapot. 1984 a Big Brother beköszön!
Az Internet felhasználók általános hajlama arra, hogy amit elolvasnak az IGAZ, hozta létre a FAKE NEWS -ra való igényt. Manapság az emberek 95-98% -azonnal elhiszi és reagál arra amit az okos telefonján az Internet feldob. Nincs szüksége ellenőrzésre, egy cseppnyi józan észre, azonnal készpénznek veszi. A mainstream media és konteok tízezrei ugye „jogosan” kihasználják ezt a emberi elme hibája által fölkínált lehetőséget.
Itt van például ez a videó: https://www.youtube.com/watch?v=dY5VFek6x5c
Az ismerősünk, az Ázsiába ál-doktor úr, aki saját bevallása szerint logika-tanár…itt a piros-hol a piros….most épp elmondja, hogy jó sok alvással megerősíthetjük az immunrendszerünk.
Januártól hatályos a kuruzslótörvény,
A nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységet jogosulatlanul fejt ki, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Na itt ő egy kuruzsló – ráadásul orvosnak is kiadja magát.
134 – A.C.:
Nem fogod elhinni, amit belinkeltél nem hülyeség.
132 Alaister Crowley
A meglátásod jó!
Annyit hozzá, hogy nem csak figyelmet, de pénzt is akar.
Igaz az az állítása, hogy az immunrendszer a védekezés, viszont ennek megállapításához nem kell Ő.
Csak szólok, hogy az állítása szerint a Youtube nem fizet a koronavírusos videókra. Te mennyi reklámot láttál a videóiban?
137 malleusorbis
?
Mit akarsz? Keverni?
Nyitott vagyok, ezért belenéztem a videóiba. Amit láttam aszerint HATÁROZOTT véleményem egyezik 132 Alaister Crowley véleményével.
Nem fejtem ki, nem győzlek meg, nem érvelek. Aki nem figyel az megérdemli!
Tudom mit csinálok!
+1
Én már az elején jeleztem az ismerőseimnek, hogy nem orvos.
Viszont a – már többször linkelt – brit orvos videóit érdemes nézni. Semmi kuruzslás, semmi fake News.
Itt egy másik videó, amelyet egy USA-ban élő, Allis nevű nő tett fel. Azoknak, akik nem tudnak angolul. Talán segít az eligazodásban.
Hupej tartomány kormányzata szerint A KORONAVÍRUS LAPPANGÁSI IDEJE 27 NAP IS LEHET. Ezt azután közölték szombaton, hogy egy 70 éves férfinél, aki január 24-én tért vissza a lakóhelyére Ecsouból, ahol fertőzött nővérével érintkezett, és 27 nap után jelentek meg nála a tünetek, február 20-án állapították meg a fertőzést, áll a hupeji kormányzat honlapján, amelyet szintén az MTI idéz. Iránban szombaton 10 újabb megbetegedést jelentettek be, a fertőzöttek száma így 28, és újabb halottja is van a kórnak a korábbi négy után, közölte az egészségügy-minisztérium szóvivője. AZ ÚJ IRÁNI FERTŐZÖTTEK EGYIKE MORTEZA RAHMANZEDEH, TEHERÁN 13. KERÜLETÉNEK POLGÁRMESTERE – jelentette az állami televízió. Irán szerdán jelentette be, hogy két ember meghalt a fertőzésben a síiták szent városában, Komban. A szomszédos Irak csütörtökön „újabb rendelkezésig” megtiltotta állampolgárainak, hogy Iránba utazzanak. A Kuwait Airways légitársaság is bejelentette, hogy felfüggeszti iráni járatait.
https://index.hu/kulfold/2020/02/22/koronavirus_megbetegedesek_who_keszultseg/