(1670) Dr. Rónaszéki Éva páciense voltam

Tibor bá’ szatirikus online

 

A két elmebeteg á la Rónaszéki
A két elmebeteg á la Rónaszéki

Magyarországon két fajta állampolgár van, aki már találkozott pszichológussal, és aki majd fog. Az én esetemben a szakértőző pszichológus, Dr. Rónaszéki Éva volt, akivel, két alkalommal, darabonként 3 órán át szórakoztattuk egymást, potom 90 rugóért. A hölgy tehát óránként 15.000 forintot kért szakértelméért.

Ha most itt abba akarod hagyni az olvasást, akkor nagy hibát követsz el, mert sose tudhatod, téged mikor szakértőznek. Ugyanis családi ügyekben bárki elkiabálhatja magát, hogy nem vagy beszámítható, vagy, nem vagy alkalmas erre, vagy arra, és akkor már jön is a szakértő, akinek a szava többet ér, mint a szentírás, teljesen függetlenül attól, hogy mekkora marhaságot ír, vagy mond.

Akkor most vissza hozzám! Az én esetem viszonylag egyszerű, ezért szakdiploma nélkül, józan ésszel is állást lehet foglalni. Ha nincs pszichológusi képesítésed (és miért lenne?), akkor is kapásból fogod tudni a választ. Tehát egyik unokám 0-13 éves kora között velem egy fedél alatt élt, majd 13 év után, édesanyjával együtt elköltözött, aki úgy döntött, hogy bár 13 éven át alkalmas voltam a nagyapai „feladatok” ellátására (hogy mik azok, az nincs definiálva), de 13 év után már nem. [Az igazi ok természetesen nem ez volt, és ha kíváncsi lennél rá, akkor el kell olvasnod az „Évszázad biztosítási” csalása című könyvemet.] A gyermekben a 13 év alatt kialakult kötődés elhanyagolható, egyfelől mert ő kötődik, nem pedig a pszichológus, másfelől pedig, mert 2-3 év után a kötődés úgyis megszűnik (az időközben beszerzett pszichés sérülés pedig nem számít, ha az illetékes lelkiismeretét egy kitömött borítékkal lecsillapítják). Na, mármost, a nagyapai feladatok ellátására való alkalmasságomat, Dr. Rónaszéki Éva igazságügyi szakértőnek kellett megállapítani, aki végül is alkalmatlannak talált az egymás társaságában eltöltött 6 óra után. Ez azonban nem volt elvesztegetett idő.

Első nekifutásra egy intelligencia tesztet kellett kitöltenem. A véletlen úgy hozta, hogy – Dr. Rónaszéki Évától teljesen függetlenül – az intelligencia hányadosom a 24-es szórású Raven teszt szerint 150. Nem fogod elhinni, de van róla papírom is, amit a MensaHungarIQa állított ki. Az IQ értékem természetesen lehetne 180 vagy 120, esetleg mindössze 90, csak azt nem tudom, hogy ennek mi köze a nagyapai alkalmassághoz. Elképzelhető, hogy egy nagyapának minimum 100 IQ-val kell rendelkezni ahhoz, hogy az unokájának vegyen egy karácsonyi ajándékot? Mert ha igen, akkor a nagyapák fele nem ajándékozhat, ugyanis az intelligencia már csak olyan, hogy az emberiség fele 100 IQ alatti, a másik fele pedig 100 IQ feletti. Mindegy, itt nem álltunk meg és a szakértői véleményben az IQ értékemet nem is említette, akkor meg minek mérte? Csakhogy menjen az idő?

A második – az előzőnél egy kicsit viccesebb – nekifutás az úgynevezett „Szondi teszt” volt, amit a magyar születésű Szondi Lipótról (1893-1986) neveztek el. Érdekessége több is van. Az első mindjárt az, hogy a világon már sehol nem alkalmazzák, legalább 40 éve. Nálunk – gondolom – azért alkalmazzák, mert hát nekünk nem volt Freudunk se Jungunk, csak egy Szondink, akkor pedig becsüljük meg! Mivel én is magyar vagyok, én is megbecsülném csak úgy, mint Semmelweist, vagy Korányit, de nem tehetem, mert a Szondi teszt egy nagy rakás szar! Szondi ugyanis abból a sajátos feltételezésből indult ki, hogy egy kicsit mindenki elmebeteg (vagy, ha nem, akkor lehetne), tehát ilyen, vagy olyan latens elmebaja van, és mivel ezt recesszív gének biztosítják a számára, az agyi defektus nem nyilvánul meg érzékelhetően. Viszont az egyedek egy ismeretlen mechanizmus útján ösztönszerűen vonzódnak az azonos recesszív génekkel rendelkező személyekhez, ami persze csak úgy lenne lehetséges, ha egy-egy gén jelenléte kiülne az ember arcára. Az elmélet abszurditása nyilván való, hiszen ilyen alapon például a hemofilek is felismernék egymást. Szondi azonban ezt nem vette figyelembe és „sorsanalitikus ösztönrendszer” néven 1947-ben nyilvánosságra hozta elképzeléseit. Maga a teszt – amit végig szenvedtem – az én esetemben következőképpen nézett ki: Dr. Rónaszéki Éva kirakott elém 48 darab elmegyógyintézeti betegről készült fényképet, és felszólított, hogy válasszam ki belőlük a számomra legszimpatikusabbakat. Megpróbáltam tiltakozni, mert mind a 48 személyt szélsőségesen antipatikusnak találtam. Csakhogy ezt a játékszabályok tiltják. A teszt alanynak (ez voltam én) igenis választani kell. De, ha rám van erőszakolva, hogy 48 db antipatikus személyből válasszak ki számomra rokonszenves személyeket, akkor én meg vagyok erőszakolva. Ebből a tényből kifolyólag, az eredményem akkor is érvénytelen lenne, ha ez lenne a világ legjobb tesztje. Ezt a logikát azonban a pszichológusok nem ismerik el érvényesnek, kötik az ebet a karóhoz. „Válasszam ki a legkevésbé antipatikusa fényképeket”. Ez olyan mintha választanom kellene, hogy egy csótányt vagy egy svábbogarat nyeljek le. Ugyanis Szondi, és a tesztjét még ma is alkalmazó pszichológusok tudni vélik, ha a svábbogarat nyelem le, akkor skizofrén vagyok, ha a csótányt, akkor pszichopata. Ha pedig alávetem magam a tesztnek, akkor egy kötöznivaló barom.  Mit se számít, hogy Szondi maga állította, „a teszt nem használható önálló diagnosztikai eszközként.” Nem szép dolog tőlem, hogy egy elhunyt pszichológust faggatok, de tessék mondani Herr Szondi (Svájcban élt), akkor az ön tesztjének mi az értelme? Ugyanis az én, természettudományokhoz szokott, agyam úgy tudja, a teszteknek éppen az a lényege, hogy a más úton szerzett információktól függetlenül mérjenek valamit.  Jól van, a Szondi teszt tehát nem mér semmit, csakhogy erről Dr. Rónaszéki Éva nem tud, ami csak azért baj, mert történetesen neki kell engem vizsgálnia, mint egy potenciális félőrült nagypapát. Tudniillik Szondi elmebetegek kiszűrésére alkalmazta a tesztjét (amit különben 30 éven át éjjel-nappal foltozgatott). Amikor pedig rámutattak, hogy a tesztnek matematikai-statisztikai alapon nincs validitása akkor Szondi „kikérte magának” hogy a matematika beleszóljon az ő módszerébe. Mindegy, kiszűrésre kerültem csak nem derült ki, hogy most elmebajos vagyok-e vagy sem. Persze lehetnék, de ha 76 év alatt nem derült ki rólam, akkor nagy valószínűséggel már nem is fog. Sebaj, a tesztet Magyarországon továbbra is úgy használják, mintha misem történt volna, azaz, mintha nem bizonyosodott volna be a teszttel kapcsolatok kétségek jogossága. De ez még nem minden. Az ember néha hallja itt-ott, hogy az elmeorvosok, pszichológusok, pszichiáterek nem normálisak. Ez természetesen nem más, mint a köznép rosszindulatú feltételezése. Szondi esetében azonban van néhány adat, ami elgondolkodtatásra késztet. Szondi ugyanis tizenketted magával egy fanatikusan vallásos segéd rabbinak volt a gyermeke. A papa oly annyira volt fanatikus, hogy egész nap csak a szentkönyveket bújta, a család eltartásáról az idősebb gyerekek gondoskodtak. És most jön a poén. Szondi (Sonnenschein) Lipót saját életrajza szerint, a 12 testvér közül, egyes-egyedül, egy teljes éven át, minden áldott nap, reggel és este elmondta a „kaddis” nevű imát egy ortodox zsidó gyülekezet előtt, 18 éves korában. Szerény és laikus véleményem szerint, ez az ember súlyos pszichés zavarban szenvedett. Ilyen, betegesen szoros apai kötődés mellett, ha valaki ilyet állít: „Sorsunkat az ösztöneink határozzák meg, ezeket viszont az ősök örökségeként, magunkkal hozzuk. Ezért ki kell békülnünk a bennünk továbbélő ősökkel.” Akkor az a pasi simán elmebeteg. Nekem viszont még jócskán volt időm a rám szánt 6 órából.    

Harmadik nekifutás a Rorschach vagyis tintapaca teszt volt. Ha még nem láttál ilyet, akkor megemlítem, hogy szimmetrikus pacák vannak felfestve kártyákra. A tesztalanyt (ez megint én vagyok) arra szólítja fel a vizsgáló (még mindig Dr. Rónaszéki Éva), hogy mondja el mit lát a képen. Úgy látszik belém bújt a kisördög. Ugyanis az egyik tintapaca engem egy tátongó női nemi szervre emlékeztetett, ami éppen készül bekapni. Viszont tudom, hogy engem most egy pszichológusnő vizsgál, ezért a női nemi szervet gyorsan elhessegetem magamtól és azt mondom, hogy „két pillangó kiszívja a nektárt egy búzavirágból”, és vágtam hozzá egy bárgyú képet. A másik tintapacában egy sátánszerű lényt láttam, amint egy furkósbottal szét akarja verni egy csecsemő fejét. Már éppen be akartam számolni a látomásomról, amikor beugrott, hogy az unokámmal való kapcsolattartás a tét, ezért ártatlan arccal közöltem, hogy itt meg egy őrzőangyal simogatja az kisfiú buksi fejét. Gondolatban megveregettem a vállaimat, mert voltam győződve arról, hogy jól átvertem Dr. Rónaszéki Évát. Csakhogy ezek a pszichológusok cselesek ám. A Rorschach pacákra egyszerűen nincs rossz, vagy jó válasz. Hogy mit mond a tesztalany (emlékszel, ez vagyok én) az lényegtelen. Amiből a pszichológus következtet az a következő: hány másodpercig nézed a képet, forgatod-e a kártyát vagy sem, bizonytalan vagy-e a válaszadásban vagy határozott. Ez kérem egy igazi lúz-lúz szituáció (aki tud angolul annak: lose-lose). Nem csoda, hogy menő analizátorok fúrják is a tesztet, hogy vizsgálatra alkalmatlan. Legjobb esetben is magáról az értékelő pszichológusról árul el ezt-azt. Arra meg nem kíváncsi senki.

A negyedik nekifutás (ígérem azt utolsó) 200 kérdés volt, amire egyszerű IGEN vagy NEM lehetett a válasz. Gondoltam végre egy értelmes teszt, ami segít feltárni az egyéniségemet, amire most már én is egyre kíváncsibbá váltam. Emlékszem rá egyszer a szcientológusok is felcsaltak egy ilyen tesztre, csak ott előbb meg kellett ismerkednem L.R. Hubbarddal, aki pont úgy kontárkodott lélekbúvárkodással, mint Szondi, és persze már ő se él, de követői szintén igen lelkesek. Ők is pont 200 kérdést tettek fel, ami után a válaszokat berakták egy számítógépbe, ahonnan kijött a szakvélemény. Ezek szerint kitűnő jellemem van, de egy kis rásegítés még nem árt (4000 Ft.). Szóval ilyen kérdésekkel már találkoztam. Minden esetre elég akadékoskodó fazon vagyok, mert tiltakoztam az igen-nem válaszlehetőség ellen. A valós világ nem fehér és fekete, hanem a szürke, ezer árnyalattal (újabban csak 50 😀 ). Most egy példa a kérdésekre: Ha egy társaságban valaki belém köt, eltűröm-e? Én ilyen kérdésre nem tudok válaszolni, nem mert hülye vagyok, hanem mert a válaszadás előtt visszakérdeznék. Milyen társaságban? Mivel köt belém? Ki köt belém? Milyen céllal köt belém? Ha ezekre a kérdésekre nem kapok választ, akkor igaz szívemre nem tudok rá válaszolni. Adott körülmények között eltűröm, más körülmények között nem. Ezt viszont nem lehet kiértékelni.

Amerikai filmekben azt látom, hogy a pszichológus a páciensével elbeszélget egyszer-kétszer vagy százszor és akkor rutinjával kihámozza a páciens jellemét, meg minden mást, amit akar. Nem húzom tovább a szót, egészen biztos kíváncsi vagy az eredményre. Szóval az eredmény valóban megszületett, és kaptam is belőle egy példányt, igaz nem Dr. Rónaszéki Évától, bár az etikai kódexük ezt előírja, hanem a gyámhivataltól. Jellemzésem mindössze 20 sor (emlékszel? 90 rongyért), amivel sikerült engem alaposan meglepni. A legszebb mondat a következő: „Agresszív indítékait a szorongás ellensúlyozza.” Gondolom, ezt úgy kell érteni, hogy agresszív lennék, de a szorongásom ennek nem ad teret. Némi erőlködéssel el tudom képzelni, hogy agresszív vagyok, sőt brutális, teli gyilkoló vágyakkal, vagy bármit. Csak nagyon csendben és óvatosan megjegyzem, életemben utoljára akkor szorongtam, amikor az apámmal alá kellett íratnom, hogy hittanból félévkor megbuktam, 70 évvel ezelőtt. Minden esetre született egy bánatom. Miért nem mentem el pszichológusnak? Már rég lenne néhány Antalffy teszt, amit most Szondi unokája szapulhatna apai örökségként.  Esetleg kitalálhattam volna a szorongástant a körömrágás 3 fokozatával (tövig, könyökig, hónaljig) és centiméterrel kellene kiértékelni, mert azért a hosszúság mégiscsak egy racionális, konkrét és megtámadhatatlan adat.

U.i. Gondolom kíváncsi vagy a konkrét eredményre. Nos Rónaszéki szerint a törvényi előírás ellenére nem vagyok alkalmas kapcsolattartásra az unokámmal. Tehát egy életre el vagyok tőle tiltva.  – Ja és a hölgynek van elég kapcsolata ahhoz, hogy ez az írás lekerüljön a Google-ról.

__________________________________________________
__________________________________________________
___________________

73 gondolat erről: „(1670) Dr. Rónaszéki Éva páciense voltam

  1. Idézetek Tibor bá írásából:

    1.”Az engem szakértőző pszichológus, Dr. Rónaszéki Éva volt, akivel, két alkalommal, darabonként 3 órán át szórakoztattuk egymást, potom 90 rugóért, amit természetesen nem nekem, hanem neki kellett volna leperkálni.”
    2.”Ők is pont 200 kérdést tettek fel, ami után a válaszokat berakták egy számítógépbe, ahonnan kijött a válasz. Ezek szerint kitűnő jellemem van, de egy kis rásegítés még nem árt (4000 Ft.)”

    Na mi ez a két összeg:

    „Szondi két apró.ja”

  2. hehe. szép leírás.

    Nekem egyszer sikerült kiakasztani a picológust, akihez küldtek. Elzavart a p*csába, azt mondta, hogy én aztán ne szórakozzak vele.
    Velem is csináltatták a szondi és a rorschach-tesztet.
    Az első kiakasztó megjegyzésem a szondi tesztnél volt. Az egyik képre ráböktem és azt mondtam, hogy ő a legszimpatikusabb, mert ő *** józsibácsi a ***-i diliházból. Fenn van a 2. emeleten és régebben meglátogattam vagy kétszer, mikor még anyám ott dolgozott. Sügér nagyon az öreg, de korrekt cigit tud sodorni.

    A rorschach tesztnél (egy fiatalos pszichomókus csaj volt, aki faggatott, elkezdtem hadoválni neki, hogy ez a minta pont olyan, mint a csaj bugyiján a kis lepkeminta, meg mindenféle fantasy filmből merített ötlettel álltam elő a képeket nézegetve.
    Az uccsó háromnál már csak annyit mondtam, hogy denevér.
    Mikor rájött a csaj, hogy etetem, (az uccsó háromnál a Batman filmek egyék részéből loptam az ötletet) azt mondta, hogy ne raboljuk egymás idejét és húzzak a francba.

    Azóta ha valaki azt mondja, hogy ő pszichomókus, azt széles ívben körberöhögöm…

  3. Tudom, hogy elvtelen a dolog, de Tibor bá, miért nem próbáltad megolajozni az ügymenetet? Igaz, sokszor a nők férfigyűlöletén az sem segít 🙁

  4. 24: Szellemes, gratulálok. Ez egy teljesen új oldalad.

    25: Ez vicces, de ha a tét véresen komoly, akkor az ember nem hülyüli el a dolgot.

    26: Akkor még nem tudtam, amit ma már tudok. Ráadásul nem bántam volna, ha 90 %-ban részrehajló. De a 100 százalék az abszolút pofátlan volt. Mert mi a tény? 13 éven keresztül össze voltunk kötve egy lakásba, és akkor varázsütése egyáltalán nem láthattuk egymást. Ekkora merészségre nem számítottam. Ráadásul a jelsző „A GYEREK ÉRDEKE”. Hát ez a döntés egyáltalán nem szolgálta a gyerek érdekét. Ráadásul a nő az OGYSZB vezetője. (Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság). Tehát az ország gyermekeinek az érdekét a legfelsőbb forumon egy ilyen, megvesztegethető nő képviseli. Nyugodtan meghúzhatjuk a vészharangot a nemzet felett !

  5. 27. Kár volt kekeckedni a „szakasszonnyal” ez egy ilyen rendszer, ha kicsit is eltérsz az átlagtól akkor már rendszeridegen vagy és megszívatnak. Szépen fejet hajtasz és olyan válaszokat adsz amikre kíváncsi akkor még láthatnád az unokádat.
    Kíváncsivá tettél viszont, hogy mi történt köztetek a kislánnyal? 🙂

  6. 28. szakértő asszonynak: rózsa, Tiborbának: RÓZSABIMBÓ :-))

  7. 29: Olvasd el az „Évszázad biztosítási csalása” című könyvet. Felraktam a honlapra. megtalálod a KATEGÓRIÁK alatt.

  8. 29: Női szolidaritással szemben bármit csinálsz, úgyis elbuksz.
    Ilyen helyzetben csak a pénz segít- korrumpálás vagy egy méregdrága ügyvéd, illetve mindkettő. Bizonyos szakmák elnőiesedésével (pl. válóperes bírók) erős a részrehajlás a gyengébb(?) nem irányába.
    Legolcsóbban úgy úszod meg, ha átoperáltatod magad 😀

  9. 32: Ez mind igaz, de itt nem én vagyok a téma, hanem a gyerek. Akkor pedig azt kell véleményeznünk, hogy az anyák a saját gyermekeiket eszköznek használják fel a férfiakkal vivott „küzdelemben”. Ha ez így van, és ÍGY VAN. Akkor hol az anyai szeretet?

  10. 33: A női agy máshogy működik. A meglévő anyai szeretetet (ami rejtve ugyan, de megvan) egyszerűen időnként felülírja a vágy, hogy az adott férfit „kicsinálja”. Nem is érti meg (ha nekiszegezed), hogy most éppen a saját gyerekével is kitol. Ilyen szituban nem képesek racionálisan gondolkodni, mindenképpen uralkodni akarnak, ennek bármi is az ára.

  11. 34. Ki is, fel is használják ehhez a pszichopata Rorscharch képeit, akiről érdemes annyit tudni, hogy amint állást kapott Münsingenben, nyomban Johannes Binggeli szektáját kezdte kutatni, aki azt állította, pénisze szent tárgy, s vizeletét „mennyei cseppeknek” nevezte. Szektája tagjai vizeletét orvosságként vagy egyszerűen csak üdítőként fogyasztották. A „szent szerszámmal” fiatal lányokat, köztük saját lányát is „gyógyítgatta” 🙂 . Hogy Rorscharc a kutatásával mire jutott, íme egy sokatmondó kép:
    http://href.hu/x/erh9

  12. 35: Tisztességesen lehúzzuk a lepedőt a pszichológusokról, de szerintem megérdemlik. Hivatalosan Rorscharc-ról az járja, hogy sajnos fiatalon meghalt és nem igazán tudta befejezni nagyon ígéretes munkáját. Ez meg is látszik az eredményen, mert egyszerűen nincs egy skála, hogy milyen „belelátás” mit jelent. Persze, aki „skálákban” gondolkodik, az a természettudományokhoz van szokva, és mint ilyen a pszichopaták, bocsánat… a pszichológusok számára elfogadhatatlan, mert akkor nem tudnának hantázni.

  13. 31re
    Hát Tiborbá, nem vagy azért te sem egy egyszerű fialás a családi viszonyaid tekintetében!
    Jó a könyv, egyelőre csak beleolvastam de majd elolvasom rendesen is.
    Tudom nem hiszel a horoszkópokban de nekem elárulhatnád a pontos születési adataidat ha nem vagyok indiszkrét, de ha nem hiszel benne akkor nem is lehetek az, szóval jó lenne látni mi okoz ekkora kavalkádot a családban!

  14. 37: 1933.02.11. — A válasz egyszerű: AZ ANYA. De majd, ha az egész könyvet elolvasdo, akkor te magad is rá fogsz jönni. Az anya = nagy hatalom, ami ellen nem tudsz tenni semmit, mert a gyerek agya be van programozva az anyára.

  15. 39: Budapest, VIII. Bábaképző, hajnali 3-kor

  16. A VIII.ker mindegy 🙂 Bábaképző?
    -10-10és fél évesen valami hirtelen felforgató változás az otthonnal kapcsolatban?
    Ez még a pontosításhoz tartozik, ha nem ekkor történt felforgató változás az otthonnal kapcsolatban akkor mikor?

  17. 42: 9-év, 7-hónap: Elkerültem otthonról, katolikus internátusban lettem bentlakó, ami az ostromig tartott (1944.12.24.-1945.01.18.).Uolsó nap (1945.01.18.) édesanyám meghalt, egy becsapódó orosz akna áldozata lett.
    A Bábaképzőben, mint a neve is mutatja bábákat képeztek ki. Itt ingyen lehetett szülni, mert az anyákon a leendő bábák „gyakorlotak”.

  18. 43.Köszönöm, így már stimmel!
    De jó, hogy voltak bábák,és bábaképzők, ma már azt is tilos!

  19. 45: A korrupció teszi tönkre a társadalmat és az országot. Beszéltem egy nemzetközi befektetővel, aki azt mondta, mindenütt van korrupció, de egy bizonyos szint felett nem érdemes befektetni és vállalkozni, mert a korrupció mindent lelassít és bizonytalanná tesz, ráadásul el nem számolható költséget jelent.

  20. 46.: Kitágítanám a korrupció fogalmát, legalább hazai terepen: lehet, hogy erőltetett egy kicsit, de szerintem létezik lelki korrupció is – a pozitív diszkrimináció néhány speciális változata. A deviancia felkarolása, az ún. kisebbségiek előnyben részesítése valamilyen torz értékrend alapján, de a férfi-nő viszonyt is mesterséges káosz zilálta szét (feminizmus, nőnap-anyák napja, elfogult bírói joggyakorlat a női nem irányában, stb.). Persze, hogy a férfi lélek kifordult önmagából, elvesztette vonatkoztatási rendszerét. Mindezt még tetézi egy biológiai torzulási folyamat is: a férfiak megtermékenyítő képessége drámai mértékben csökken! (Ennek egyik oka valószínűleg a női nemi hormonok megjelenése mindenben – víz, talaj, levegő; de a gyakorlattá vált sócsere -KCl-NaCl- témakör is megérne némi elemzést…)A lelki tényezők is nagy súllyal esnek latba!

  21. Tibi bá, Tibi bá, nem vagy következetes.
    A Szondi- meg a Rorschach-tesztet hülyeségnek tartod, mert azok nem tűntetnek fel téged jó színben, de az IQ-teszted eredményével bezzeg fölvágsz, mert az igen. Na most, vagy minden teszt hülyeség – és a pszichomókusok kóklerek, ahogy itt sugalmazni próbálod-, vagy nem, de ekkor jó lenne valami finomabb distinkciót tenned a pszichológiai elméletek és módszerek tekintetében.

  22. 45.
    Hát egy így kizsigereltetett országban ki a búbánat érzi jól magát
    Az akinek pénze van és nem törődik azzal akinek nincs, vagy aki már ott jár ahol mi, hogy már látjuk a háttérfolyamatokat és így próbáljuk kihozni a lehető legjobbat, én például már mindennek örülök(,kivéve ha el vesztem a spórolt pénzem), bár annak ki örül. Kérdezem hogy már az is baj ha spórolok és akkor skótnak néznek, ha meg sokat költök akkor nincs probléma csak utána egy hónapig nem eszek, hát köszönöm inkább átlagosan eszek:))
    Mindenki csak panaszkodik, (ahogy én is régebben) de átestem ezen a látásmódon, mostmár úgy tekintek hogy mennyivel rosszabb lehetne. Ezért boldog pillanat minden már:)
    Persze valahogy senki sem kérdezi a politikát és ha meg felvetem nem jutunk el sehova, vagy nagyon megértjük egymást egy két emberrel de ez ritka eset. Valahogy tényleg lapulnak mint szar a fűben, kivéve az egyik tanáromat, na ő mindig löki a sódert biztos lefizették :DD

  23. Pszichológusokról, pszichiáterekről (röviden: pszichopatákról) én is tudnék mesélni, elég sok esetem volt velük, és mindig kárt okoztak. (Tibor bá, részletezzem? Nemcsak az van, ami az egyesületben történt, hanem gyerekkoromtól kezdve 5-6 történet. Ha részletezem, akkor írjak neveket?)

    Jó ez a téma, de érdekelne, hogy most mitől lett hirtelen újra aktuális ez a cikk. Talán dr. Rónaszéki Éva megváltoztatta a döntését? Vagy újabb vizsgálatra kell menned?

  24. Az a véleményem a paca tesztről:Cicik,didik… nők.Ezt az Armageddon cimű filmből mindenki tudja.Az IQ teszt meg mint mérésre hát megint csak vicc.Az SQ meg a többi is.Az meg nem lélekbúvár aki irt.Szem.szerint.1,Nem vállalta ön magát de elemez ergo irány Csernushoz.2,Természetesen nyomot hagyott Tibor ba-ban nana az a *ülye akiben nem.Ok-okozatot nem vizsgálva.Az elemzésért a számlaszámom: 😀
    Ön tesztem: IQ-m megközelítően megtalálom a szám,használok fogkefét etc.Az egész egy baromság az mérik mit tanultunk és ebből mire emlékszünk?Akkor nem tudom mire kaptunk bizonyítványt az iskolában és miért?Szóval az egész légből kapott és okult,bár egy két megközelítése tetszik.Sérelmek v.s lélek 😀

  25. 47: Brávó Statikus! Kitűnő meglátás. Tökéletesen egyetértek veled.

    48: Kétkedőkém! Nehéz az udvarias szavaknál maradni. Az IQ teszt eredményével nem vágok fel csak megjegyeztem, mert történetesn a releváns. De ez lenne a kisebbik baj. A nagyobbik baj, hogy beléd bújt a kisördög és mindenképpen fogást akarsz rajtam találni. Először kitaláltad, hgy én is hiszek valamiben. Aztán ez lecsenget, most pedig a tesztekkel csesztetsz. Igaz, hogy a Szondi teszt és a Rorscharc teszt is a TESZT nevet kapta és az IQ teszt is. De közöttük van egy meghatározó különbség. Az IQ terszt eredményét hozzámérik egy etalonhoz, mert a teszt kérdések bizonyos pontértéket képviselnek és az idő tényező is bejátszik. vagyis az IQ tesz eredménye MÉRHETŐ, SZABVÁNYOSÍTHARÓ. Ez a másik két teszt esetében nem áll fenn. De mert egy kicsit nehéz a felfogásod írok egy analógitá (ami sose tökéletes). Hatalmas különbség van a között, ha egy mérleggel megméred, hogy hány kiló vagy, mondjuk 72,5 és a között, hogy valaki megsaccolja és az a véleménye, hogy 70 körüli a súlyod. Ez utóbbi lefitymálhatod. A mérleget viszont figyedlembe kell venned. De ha figyelmesen elolvastad, akkor emlékezhetnél, azt írtam, hogy szerintem ebben az esetben az iQ tesztnek nincs értelme.

    50: Írd meg ha tanulságos vagy szórakoztató, de nevek helyett írj X, Y, Z, Q, jelekt. Nem kell neked pereskedés vagy hasonló. Az én eseteb más, mert dr. Rónaszéki Éva olyan slampos munkát végzett, hogy nem kívánja annak feltáratását. Már pedig egy per esetén minden felszinre kerül.

  26. Nem kenyerem az írás.Az Tibor ba-é,én inkább olvasom önt mert tetszik,meg a többiek is 😀 Amúgy meg a diplomás árak tök jók mert ha egy szemesztert veszek alapnak…..De így érthető társ keresők között mindenki diplomás és főnöki beosztású!Avagy amolyan Rejtő Jenős.Diplomás: Fogadó a diplomás…

  27. Üdvözlöm önöket kedves nézőim, élőben jelenkezem a ‘Mi csatornánkon csak fél óránként vagy 10 perces reklám
    megszakítás’ TV-től.
    Még csak most ünnepeltük a silvestert máris friss és ropogós hírekkel kezdjük el 2027-et. Lássuk hát!

    -Egy Etióp ember 2 millió dollára perelte a ‘net oda ahol tegnap még kaja se volt’ szolgáltatót
    mert 2 órás hiba miatt, lemaradt az online poker meccsről. Etiópiában a 200 millió emberből mára már
    köztudottan 300 millióan rendelkeznek net hozzá féréssel
    – Továbbá ott hagyta cégét az ‘Ez nem össze esküvés elmélet, ez az igazság’-ot Blinkey Bill aki bejelentette
    megalapítja saját össze esküvés gyártó cégét az ‘ezek nem fikciók’-at. Tavaly az összeesküvést gyártó cégek
    profitja, mindediginél magasabb növekedést produkált, az egész ipar megközelítőleg 4 billió Eurodollárrubeljüanfont értékű.
    Az emberek egyre hajlamosabbak össze esküvéseket gyártani, és azokban hinni, egyre több ember figyeli a külpolitikát
    és külföldi eseményeket nap mint nap, arra várva hogy történjen valami ami bebizonyitja, hogy tényleg az utolsó
    időkben élünk. Ha egy adott héten nem történik semmi akkor azt annak tulajdonitják be hogy az illuminátus bielderberg
    super csapat valami nagy dobásra készül az emberek manipulálásával. Egyre szörnyűbb a helyzet, lassan már
    7 millió blog foglalkozik evel világszerte! Tegnap a közérdben véletlen fingottam egy nagyot és 3 E-Újság ban
    azonnal kikerült hogy az állam génmanipulált babbal fingatja meg az embereket, mondanom sem kell több mint
    40 ezer like -ot kapotta fasz búkon. A Neo Neo Neo protestáns, a Neo a köbön protestáns, és a Neo a mátrixból protestáns
    vallások figyelmeztetnek, hogy az emberek a napjukat a holnappal való spekulációval töltik, a világ végére várva,
    és arra hogy beigazolódjanak gyerekes elképzeléseik amelyet hiányos tudásukkal állitottak fel. Felhivják a figyelmet
    hogy ezek az elméletek a naív gyerekek, és az halálukon lévő materialista öreg emberek tolerálják a leginkább
    akik nem akarnak úgy meghalni hogy nem szereznek tudomást arról, hogy ezek nem az utolsó idők hanem még van.
    A kormány és a kerék vissza vágott hogy ezek csak logaritmikus statisztikán néznek így ki a valóság nem ezt takarja.
    A jehova tanúi arra is figyelmeztettek, hogy bármilyen elmélet is születik , az mind csak az illumibátus rend elméletei,
    hogy elfedjék a legnagyobb hazguságaikat.
    Mindazonáltal Jehova Ügyvédei úgy vélekedtek, hogy bármilyen össze esküvés elmélet is születik, sose fogja az igazságot takarni
    Lehetetlen mert az igazság mind végig fedve marad, és az össze esküvés elmélet társadalom, is csak a háttérhatalom játszmája.
    Az igazi igazság majd csak a világ végekor fog kiderülni ahogy az a jelenések könyvébe megvan írva!
    -Indul a választásokon Körte Husszein egy iszlám kínai zsidó család fia, mottója: kenyeret és netet a népnek.
    Köszönjük hogy velünk tartottak kedves nézőim, a holnapi híradóban egy panaszkodó ufológust mutatunk be aki az össze esküvés elméletek elterjedésének köszönhetően, anyagi összeomlásba került.

  28. 22.”Vajon még mit hallgatott el a kisunokájával kapcsolatosan, hm??”

    Ha tippelnem kellene, Te pszihomókus féle vagy és sértett önérzeted előbújt, de ne nem is ez a lényeg hanem, hogy mekkora tahó vagy!!! Hm?? -ezt az egyetemen szedted fel, amelyet közpénzből végeztél el? Vagy netán a „magyar” Szondi Lipótot nem méltatta kellőképpen Tibor bá. A magyart mint rabbi fiát, hihi.

  29. nagyvaradon szulettem, bar a katonasagtol megmenekultem azert sorozason reszt vettem. ott volt valami hulye pszicho teszt, kb 200 kerdessel, minden kerdesnel 5 valasszal. az en valaszaim a kovetkezok voltak:
    1A,2B,3C,4D,5E,6D,7C es igy tovabb. eleg jo pontszamot kaptam.
    amikor raneztek az ivre azt mondtak, hogy hulyenek nyilvanihatnanak. mondtam, nyugodtan, le se szarom. nem tortent semmi.
    tibor ba, egyfolytaban motoszkalt bennem a kerdes, hogy miert nem köpted (a szo szoros ertelmeben) a doktornot? miert nem adtal ilyen valaszokat a rajzoknal, hogy raketa, holdjaro, infravoros tampon, ronaszegi eva stb. miert nem adtal ertelmezhetetlen valaszt mint peldaul mind egyforman szimpatikus stb?

  30. 56: Mondjuk a kulturáltságom megakadályozta, hogy dr. Rónaszéki Évát szemenköpjem, de minden tesztnél tiltakoztam. Szondinál kerek-perec megmondtam, hogy elképesztően antipatikusak a fényképen szereplő, egyértelműen elmebeteg emberek, ráadásul 120 évesek a forók, lesír róluk az avitság, és lehetetlenség választanom. Persze ő kötöte az ebet a karóhoz. A 200 kérdésnél felhívtam a figyelmét, hogy a teszt haszálhatatlan, mert az árnyaltabb válasz lehetőségek hiányoznak. De az egész tök felesleges volt, mert az eredmény előre le volt vajazva.

  31. en ugy gondolom, hogy ilyen esetekben csak egy kiados pofon vagy veres, lehulyezes, hulye picsazas stb. lehet a helyes valasz. emlekezzunk a western filmekre vagy a dallasra amikor ilyenkor jol behuznak egy balegyenest. ezt sajnos ma tiltja torveny es feletek borton jar erte.
    mivel mas hatekony modszer nincs arra, hogy kifejezd egyetnemertesedet es a masik felet legalabb annyira megbantsad/megsertsed/lealazzad mint ahogy az teszi veled az egyeduli hatekony megoldas a szembekopes.
    lehet, hogy joneveltseg ellenes de neha cel hentesiti az eszkozt.

  32. 58: Ez látszólag rendben van, de ha érvényesülni akarsz az életben, akkor hatóságokkal és akiktől pillanatnyioag függsz azokkal nem kezdesz ki. Ez nem lenne racionális. Mivel társadalomban élünk – még ha szar is az a társadalom – bizonyos szabályokat be kell tartani és az indulatokat le kell gyűrni. Sokkal érdekesebb téma az, hogy az ilyen dr. Rónaszéki Évák miért nem tudnak arról, hogy a társadalom hatamas hányadának lesúlytó véleménye van a munáskodásukról. Ha pedig tudják, akkor hihetetlen arrogancia tovább játszani a „szakembert” és emberi életek felett diszponálni, ahol egyetlen szempont az anyagi nyerészkedés. Ez elképesztően társadalom ellenes. Igaz, hogy a civiliációk eltűnésével foglalkozók már rég kiderítették, hogy a hanyatló civilizációk vezetőit az önös érdek teljesen érzéketlenné teszi a hanyatlás okainak a felszámolásával szemben. Pusztitó tevékenységüket az utolsó pillanatig folytatják, majd maguk is eltűnnek a civilizációval együtt. Ez alól dr. Rónaszéki Éva se kivétel, sőt eklatáns példája a jelenségnek.

  33. tibor ba, ha az egesz ugyis elore le volt zsirozva akkor az eselyed az ervenyesulesre kb 0. ugyhogy nyugodtan szembe lehet kopni esetleg veletlenul megakasztani a labat, hogy orra essen…

  34. 52: Tibor bá! Megírom inkább a saját blogomban, nem akarlak téged is bajba sodorni azzal, hogy itt írom meg a véleményem. A blogomban amúgy sem írok neveket, majd megírom ott név nélkül. 13-án vasárnap 16:00-kor fog megjelenni (időzíteni lehet a blogban a bejegyzéseket) „Miért nem bízom a pszichológusokban?” címmel. (A blogomat innen is el lehet érni, ha a nevemre kattintasz, nem linkelem be.)

  35. Tibor bá !
    Nem vagyok okos, nem szólok inkább semmihez 🙂 ,de téged reggeltől estig tudnálak hallgatni! Olvasom amit írsz, a blogjaidat, hozzászólásaidat , nem én vagyok az első aki azt mondja, fantasztikus, de így van ! Komolyan mondom minden csodálatom, tátott szájjal olvaslak. 🙂

  36. 64: Köszönöm Marianna, de csak óvatosan, mert még a fejemebe száll a dicsőség. 🙂

  37. Nagyon !! óvatos voltam 🙂 Szimpla ténymegállapítás volt részemről. Ami úgy van az úgy van ! 🙂 🙂

  38. Tibor bá, ha akadékoskodtál a teszteknél, akkor valószínűleg azért nem sikerült megfelelned. Az által, hogy véleményt nyilvánítottál, illetve elmondtad, hogy miért nincs értelme a teszteknek, konkrétan azt sugalltad felé, hogy a munkája egy kalap art se ér. Ami igaz, de ilyen helyzetekben nem akarjuk, hogy ez eszükbe jusson. A legjobb megoldás nem szólni semmit, csak csinálni, amit mond, válaszolni arra, amit kérdez, és vége.

  39. 67: Mivel a 3,14-csa le volt fizetve, tök mindegy volt mit teszek. Legalább kiszórakoztam magam, hülyét csináltam az okoskodó 3,14-csából.

  40. Lenne azért egy két megfigyelésem!
    A Rorschach tesztné ön hazudott! Na most leírásból ítélve gondolom én nem volt túl együttműködő sem. Ezek is részét képezik az értékelésnek és ezek is útmutatást adnak bizonyos személyiségbeli zavarra.
    Ezt látta:
    „tátongó női nemi szervre emlékeztetett, ami éppen készül bekapni”
    Erre ezt mondta.
    „két pillangó kiszívja a nektárt egy búzavirágból”
    Egy orvos azonnal észreveszi, hogy kamuznak neki ebből viszont újabb dg-t produkál.

    „sátánszerű lényt láttam, amint egy furkósbottal szét akarja verni egy csecsemő fejét”

    „az unokámmal való kapcsolattartás a tét”
    Az, hogy egy szörnyet látott az nem biztos, hogy azt jeleni, hogy kakukk vége a játéknak. Valamilyen belső félelemmel kapcsolatos dolog ez.
    -Félelmet vetí rá a világra. A világ fenyegető voltának az érzését fejezi ki. Nehéz élethelyzetben meghatározott dolgoktól fél. Tárgyát gyakran váltogató fóbiára való készséget mutat. Szekvenciaértelmezésben értékes, mert támpontot adhat az aktuális félelem tárgyáról.

    „őrzőangyal simogatja az kisfiú buksi fejét” Ezt válaszolta rá.
    Emberhez hasonló, de emberi jellegétől megfosztott tartalom. Az emberhez való viszonyulás tehát ambivalens.A személy irreálisan viszonyul az emberi dolgokhoz: a kötődésekhez, kötelezettségekhez, jogokhoz.

    „Nem csoda, hogy menő analizátorok fúrják is a tesztet, hogy vizsgálatra alkalmatlan.”

    Na most akkor elmondanám ön azt mondja, hogy az Rh önmagában kevés vagy teljesen rossz. A Szondi is önmagában meg kevés.
    Na de a kettő együtt ütőképes nagyon.
    Egyébként meg a Szondi tesztből jöhet ki teljesen normális érték is. Nekem kijött.

  41. Na meg azt mondja legutóbb kiskorában volt stresszes élménye.
    Maga se mai gyerek már. Minden embert érnek stresszes helyzetek az életében egyeseket ez végigkísérik egész életük során. Nem kellene össze vissza kamuzni.

  42. 69-70: Kedves 87xman! Nem akarlak megbántani, de hozzám képest kispályás vagy. Komoly baj, ha ezt az írásaimból nem vetted észre. Először is ez poszt egy SZATÍRA. Erre fel hívtam az olvasók figyelmét, de nálad ez süket fülekre talált. A „tátongó női nemiszerv” és a többi a fantázia szülötte a szatíra kedvéért. Jópofa, hogy ezeket a fantázia szülte válaszokat nagy komolyan analizálod. Amiből csak az szűrhető le, hogy nincs olyan maflaság, amit egy pszichológus ne tudna „értékelni”. Valójában a tintapacák semmire se emlékeztettek, de ezt a választ R.É. nem fogadta el. Mondtam valamit a kényszer hatáswa alatt. ugyíanez volt Szondival is. Egy rakás idióta és válasszak ki egy szimpatikusat. Elfogadhatatlan feladat. Nézd, az én pszichém kurva stabil, stabilabb, mint az összes pszichológusé együttvéve. Hogy a fenében akarnak engem letesztelni? Fel se képesek fogni kivel állnak szemben. Abszolút racionálisan gondolkodom, törekszem a valóság megsimerésére, semmit se fogadok el, ami a természettudományokon kivűl áll. Nem fantáziálok, nem álmodozom, azt se tudom mi a szorongás. Még életemben nem fájt a fejem. A depressziót csak hírből ismerem. A legnagyobb megpróbáltatásokat is simán viselem. Egyszóval a pszichológusok számára egy lidércnyomás vagyok, de ezt nem ismerik be, inkább kianalizálnak például a fenti néhány sorból is. A nárcisztikus lesz az induló szó 😀 😀 😀 (figyeld meg!)

  43. „Nem akarlak megbántani, de hozzám képest kispályás vagy.”
    Na most önnek ez az állítása csak azt fedi, hogy hatalmas „Én”-el rendelkezik. Fogalma sincs róla, hogy én ki vagyok de teljesen biztos benne, hogy én egy senki vagyok önhöz képest.
    Én nem írtam le magát de én a helyében nem ítélkeznék a másik felett.
    „Nem fantáziálok, nem álmodozom, azt se tudom mi a szorongás.”
    Hát igen az első kettő egy teljesen beszűkült embert mutat. De ön nem ilyen! Könyveket ír ehhez bizonyos fokú álmodozás és fantáziálás szükséges.A félelem és a szorongás meg közel sem biztos, hogy most van jelen. Nincs olyan ember aki ne ijedt volna már meg komolyabban vagy ne lettek volna problémái iskolás korában régi szerelmi kapcsolatokban ezek a tudat alatt rejtőzködhetnek.

    Én nem „merném” leírni az orvosokat. Ezek a tesztek igen is sokat segítenek egy adott beteg kiértékelésében.
    El kellene fogadni, hogy ezek a tesztek nem csak abban segítenek, hogy megmondják valaki beteg -e vagy sem.Megmutatják milyen az ember személyisége. Talán önnek tökéletes a személyisége?Ilyen ember nincs mindenkinek megvannak a saját személyiségbeli hibái. Minden embernek vagy vannak de jobb esetben csak voltak olyan gondolatai amelyeket szégyellne . Önnek nem voltak ilyenek például mikor még serdülő korban volt? Szondinál is megvannak a rizikó faktorok amelyeket jelölhet +,+!,+!!,+!!! ebből látszik a súlyossága.
    Na most én lemértem olyan embernél is akit ismerek már kicsi kora óta na nem minden téren de személyiségileg minden bizonyosan.Nem meglepően azonos eredmény jött ki, mint amilyen ő maga.Freud szerint sokat segít, ha valaki vallását gyakorolja nagyban csökkenti az esélyét a betegségek kialakulásának. Én gyakorlom és valóban nyugtató hatású.
    Látom az is az írásából, hogy meg van győződve a saját igazáról és még csak el sem vonatkoztat.
    Lenne néhány kérdésem azért, ha nem probléma csak, hogy én is felületesen megtudjam ítélni ön ahogy öt tette velem. Bár már az írásaink is különböznek bár én lehet, hogy nem vagyok olyan művelt mint ön de én az írásaimban nem használok trágár vagy nagymértékben sértő kifejezéseket.(mint pl. 3,14csa,”kurva”)
    Jönnének a kérdések.
    Ön vallásos? Miért igen vagy nem?
    Mikor félt legutoljára?
    Milyen gyakran szokott dühös lenni?
    Melyek azok a dolgok amelyek kiválthatják azt?
    Volt bármikor szerelmi bánata?
    Mi a véleménye a jelenlegi társadalmi elrendeződésről? (csak röviden)
    Önnek vannak negatív érzései más fajú emberekkel szemben?
    Milyen gyakran szokott hazudni?
    Anyagias embernek véli magát?
    Ha nagyon alaposan belegondol ki az akit a legjobban szeret akiért bármit elkövetne? (Persze jó ízlés határain belül)
    Milyen gyakran szoktak lenni szexuális gondolatai a partnerén kívül?

  44. 87xman: Mindössze 24 éves vagy? Na akkor még tanulhatsz néhány dolgot!

    Az emberek 99 százaléka a második bejegyzésedet simán ignorálná. 50 százaléka pedig kitörölné. Hogy miért tartozom az 1 százalékhoz, azt fejtsd meg te.
    Közbevetőleg, mindenkivel tegeződök a honlapomon, itt ez a szokás. Ez nem a másik fél lenézésének a jele.
    Énem az van, hatalmas-e az relatív, koromhoz és ismereteimhez képest azt hiszem, hogy arányos. Nem vagyok hajlandó alakoskodva, álszerény lenni.
    Jelentős „tréningem” van 5-10 mondatos hozzászólásból lemérni egy-egy hozzászóló képességeit. Meg aztán így irgalmatlanul közel a 80-hoz, az embernek van némi tapasztalata. (Figyelmeztetés, az „irgalmatlanul” jelzőt gyakorló pszichológus könnyen félremagyarázza, ez nálam csupán szellemeskedés)
    Nem ítélkeztem, véleményt formáltam. Ez az egyéniségedből eredő elhamarkodott következtetés.
    Válasszuk ketté. Fantázia és álmodozás két külön műfaj. A másodikból már rég kinőttem. Az elsővel szoktam magam szórakoztatni, ha kedvem szottyan rá, de természetesen nem ragadtatom el magam. Amikor 3 milliárd a lottó akkor fantáziálok egyet, hogyan tudnám a 3 milliárdot hasznosan elkölteni. Sokgyerekeseknek segély, gyerek falú építése, ösztöndíj tehetséges fiataloknak, stb. De még csak szelvényt se veszek, pedig megengedhetném magamnak, de maradok a realitások talaján. A szorongást tényleg nem tapasztaltam még meg. Vannak halvány emlékeim diákkoromból, amikor alá kellett íratni egy intőt, stb. de hol van az már!
    Ezek a tesztek nem érnek egy kalap szart se. Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt állítja. Az interneten vannak szép számmal tanulmányok. Az eredeti posztomban utalok rá. Különben is az egész pszichológia cseppfolyós. A társadalomnak meg is van a véleménye a pszichológusokról. A legtöbb azért választja a pályát, mert érzi, hogy pszichésen valami baj van önmagával. Amúgy, számtalan esetben hatalmasat tévednek.
    Ha te vallásgyakorlással nyugtatod magad, akkor nekem erről lesújtó véleményem lenne. Tudniillik az vetődik fel bennem, hogy ha valaki hisz egy vallásban, akkor vajon mekkora a realitás érzése? El tudja-e d önteni, hogy mi reális és mi irreális? Aligha! Most pedig a válaszaim:
    1) Nem vagyok vallásos, mert nem látom bizonyítottnak a vallások tanait. Szerintem nincs lélek, az agyunk elhalásával megszűnünk létezni.
    2) Tíz éve, amikor egy repülőn utazva az egyik motor leállt és komoly esély volt a lezuhanásra. De ezt se nevezném félelemnek. Tudomásul vettem, hogy rajtam kívülálló okok miatt létem megszűnhet.
    3-4) Dühös? Naponta minimum egyszer, amikor a kutyák valami bajt okoznak, vagy (fizikai) munkám során valamit elszúrok, de a mérgem másodperceken belül elpárolog.
    5) Szerelmi bánat? De mennyire. Akkor, amikor annak ott volt az ideje, huszonéves koromban.
    6) Társadalmi elrendeződés? A kapitalizmus végnapjait éljük, és mert nincs jobb, a káosz következik, amit vagy túlélünk vagy nem. Én arra tippelek, hogy nem. Most éppen készülünk eltűnni, mert intrisic önzésünk és kapzsiságunk nem tesz minket alkalmassá ahhoz, hogy tovább itt maradjunk a Földön.
    7) Rasszista vagyok-e? A mai megfogalmazás szerint igen. Nem vagyok híve a pozitív diszkriminációnak. Mindenkit abszolút kell értékelni. A cigányság arra szocializálódott, hogy a többségi társadalmon élősködjön.
    8) Soha nem hazudok. Túl kényelmetlen lenne, le bukás nélkül lehetetlen. Erkölcsileg pedig az a véleményem, hogy vállalnom kell tetteimet, céljaimat, stb. mert a mi nem vállalható, azt nem kell elkövetni.
    9) Nem vagyok anyagias, de pazarló se vagyok. A pénzügyeket kiegyensúlyozottan kezelem. Elvem, hogy minden forintnak meg kell kapni és adni az ellenértékét.
    10) Nem legjobban, gyakorlatilag kizárólag a feleségemet szeretem, de nem „bármit” a józan ész határain belül. A szélsőségeket nem szeretem.
    11) Külön szexuális gondolatok? Soha. Húsz éve voltak, de ma!

    Remélem, eléggé gavallér voltam?

  45. „Remélem, eléggé gavallér voltam?”
    A válaszom erre a bejegyzésre igen.
    „Soha nem hazudok.”
    Ugye ebből a szatirikus blogból kiderült, hogy ez az állítás valótlan.Nem tagadom egy ideje én sem teszem de lenne olyan amit nem mondanék el vagy még hazudnék is.

    „Ha te vallásgyakorlással nyugtatod magad, akkor nekem erről lesújtó véleményem lenne. Tudniillik az vetődik fel bennem, hogy ha valaki hisz egy vallásban, akkor vajon mekkora a realitás érzése? El tudja-e d önteni, hogy mi reális és mi irreális? Aligha! Most pedig a válaszaim:
    1) Nem vagyok vallásos, mert nem látom bizonyítottnak a vallások tanait. Szerintem nincs lélek, az agyunk elhalásával megszűnünk létezni.”

    Hát erre meg én mondanék valamit. Egy értelmes ember nem jön rá, hogy mennyire komplex és örök érvényű „törvények” mozgatják az életet. Most ebben nem vagyok gyakorlott úgyhogy annyit mondanék, hogy nagyon komoly tudósok mindabból amit megtapasztalnak sokan hisznek Isten létezésében és egyáltalán nem alaptalanul.Már ebből úgymond „áltudomány” ágak is keletkeztek igen csak meglepő eredményekkel kecsegtetve.
    Én lehet, hogy csak 24 éves vagyok de nekem ennyi is elég volt, hogy megtapasztaljam, hogy igenis van egy fölöttes erő. Sajnos önnek ez 80 fele sem sikerült. Ez óriási baj még valójában nem is tudja, hogy mekkora. Én teljes őszinteséggel kívánom, hogy találjon rá a kereszténységre.
    Ennyit lezáróan.
    További jó könyvírást.

  46. 74.Tiborbá igen csöndben van.. lehet hogy instrukciódnak megfelelően most jól rátalált… a kereszténységre 🙂 lehet nem is ír már….

  47. 76: Nincs értelme a „mérkőzésnek” mert nagyon nem egy kategóriába tartozunk. Barátunknak először önmagát kellene kianalizálgatni. Nincs borzasztóbb, mint egy vallásos pszichológus tanonc.

  48. Kedves Tibor

    Megértelek ,de mégsincsen teljesen igazad.

    Szélsőségesen kritikus támadó agresszivitással bármilyen értéket ki lehet kezdeni, kétségbe lehet vonni.

    Miért is ne a valóságos tényleges eredményét közölné a pszichológus ?

    Persze hogy tévedhet.

    Minden szakértő tévedhet.

    Ezért én kértem volna egy másik szakértőt is.

    Gondolom azzal nem mondok újat neked, hogy megfelelő viselkedéssel elég masszívan magunk mellé állíthatunk illetve magunk ellen hangolhatunk egy személyt, akivel hosszú órákat töltünk egy szobában intim kettesben.

  49. A valláson a világnézeten természetesen lehet vitatkozni.

    Nekem is káros szenvedélyem ez.

    De ettől saját épülésünkön, érvelési technikánk pallérozásán kívül, mást ne várjunk.

    Érdemes továbbá tudni, hogy a viták hajlamosak veszekedésekbe torkollani és ezért ritkán erősítik az emberi kapcsolatokat.

    A világnézetről a vallásról kizárólag sportból, passzióból vitatkozgathatunk ,és teljesen evidens ,hogy soha senkit sem fogunk meggyőzni igazunkról ,és minket se fog senki meggyőzni.

  50. @51: „Én teljes őszinteséggel kívánom, hogy találjon rá a kereszténységre.”
    Ja, hogy innen fúj a szél… mega LOL

  51. izé, én is figyelmetlen vagyok..
    mi ez a dátum mizéria? posztok újrahasznosítása, vagy pedig rossz dátum a gépen? a kommentek magas számaa poszt megjelenése után már gyanús volt, de mégsem szenteltem neki figyelmet.

    tényleg szeretném tudni, mert a blogot csak egy ideje olvasom, és nem nézegettem a dátumokat a hozzászólások alatt (vagy felett)

  52. Az anyósom most (pontosan ma) kapja meg a pszichológiai diplomáját (tudom, ő nem orvosit kap), ő a tanárija mellé csinálta hobbiból, illetve a magasabb fizetési besorolás miatt. Nos, ős nem az átlag, de a többségből simán meg tudom mondani, hogy pszichológus, már az öltözködéséből.
    Az ÁNTSZ-nél dolgoztam az orvosi engedélyeket kiadók mellett. Azonnal látszott a bejövő dokikon, hogy ki a pszichológus, egyszerűen feltűnően más világban élnek. Szerintem nagy részük maga is mentálisan sérült, illetve nem a való világban élnek. Beszélgetni is „érdekes” velük, mert mindenben mögöttes tartalmat keresnek.

  53. 60:
    Az általános vélekedés szerint a pszichológusok legnagyobb része pszichésen sérült. U.i. amikor észreveszi önmagán a jeleket, öngyógyítás céljából választja a szakot. Illetve néha azért, mert az anyja dilis, akit majd meg akar gyógyítani.

  54. 62: A képen egy majd 60 éves nő látható? Akkor ez veszélyes, mint a Terminátor!

  55. 63: Az nincs odaírva, hogy a kép mikor készült. Ránézésre vagy 30 évvel ezelőtt.

  56. 62:
    Azonosítva. A fénykép nem tegnap készült.

  57. Szóval ez egy „őszinte” kép. Akkor ebből vajon mire következtet a „szakember” és mire a normális?

  58. Egyutterzek Tibor bá!Én is az emlitett 2 teszten buktam meg PAV-on.1993-ban adtak volna 300eFt Újrakezdési Kölcsönt.Kamatmentesen,hosszúljáratra.Szerettem volna venni belőle egy ZSUK kisteherautót, és azzal vállalkozásban tehertaxizni.B jogsim van/volt, ehhez PAV-III kellett volna.Ismerősök (valós) jogszabály alapján riogattak, ha megbuknék elveszik a B-t is.Ezért PAV-II-re jelentkeztem, mert nem mertem bevállalni, hogy volt autóm és egy beteg édesanyám akit rendszeresen kórházba kellett szállítani, hogy elvegyék a B jogsimat is.Ott voltak ezek a tesztek.Szondy tesztre azt mondtam, énnekem mindegyik személy fotója semleges, nem tudok sem szimpatikus, sem apatikus személyeket kiválasztani.Hozzátettem, amíg nekem kárt vagy kellemetlenséget nem okoz valaki, vagy viselkedésével nem válik apatikussá, addig fotó alapján nem tudok dönteni.Azt látom a fotókon, hogy mind elmebeteg.A pszichológus nagy unszolására kiválasztottam egy Elena Ceausescura hasonlító személyt a fotókról (mert előtte már jártam Romániába, és láttam a szegénységet akkor) és még pár személyt.Ha volna a Szondy tesztben fotó mai hazai és külföldi politikusokról, akkor most könnyedén tudnék választani apatikus személyeket.

  59. Együttérzésem Tibor’bá részére. Munkám miatt jó párszor kellett részt vennem hasonló pszichológiai vizsgálatokon. Ebben a formában értelmetlen, megbízhatatlan, a kiértékelés teljesen szubjektív.
    Az unokától való eltiltás azonban nem Rónaszéki doktornő egyszemélyes diadala volt. Tibor’bá sajnos a gyermekeinek nevelésben nem volt valami következetes, az akkori hibái ütnek vissza. Persze mielőtt bárki pálcát törne felette, százezrével nőttek és nőnek fel gyermekek, úgy, hogy a nevelésük félresikerült. (el lett szabva,Hofi után szabadon)

  60. 67: Keoma, az antipatikus lesz a Te szavad. De legalább nem unszimpatikusozol, mint a sok bunkó 🙂

  61. 72:
    Helyesírási hibákért, melléütésekért, tévedésekért nem szoktuk egymást baszogatni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük