(2753) Akarsz-e 100 évig élni?

Tibor bá’ online

 

Akarsz-e 100 évig élni? Nem hülyéskedem, el akarod-e érni a 100. születésnapodat? Ilyenkor szokták azt válaszolni, hogy 70 (80, 90) után már kínlódás az élet, ki a fene akar annyi ideig élni? Szóval, ha hiszed, ha nem, leginkább a 99 éves ember akar 100 éves lenni. Könnyű 30 környékén nagyképűsködni, majd ha 69 leszel, akkor mond, hogy nem érdemes 70 évesnek lenni. Szóval meggyőztelek? – tehát akarsz! A helyzet az, hogy most már legalább tudják, hogyan élhet valaki 100 évet. Legalább is a BBC szerint (The BBC has more).

Jelenleg az a helyzet, hogy az iparilag fejlett országokban (szóval, ahol fehér ember él) minden hatezredik ember éri meg a 100. születésnapját. Több mint gondoltad volna? De ez semmi ezeknek 90 százaléka még 93 évesen is teljesen fitt, egyáltalán nem nyomorék. Na de térjünk a lényegre.

Egy nagy rakás amerikai tudós (persze jó öregek 😀 ) nekiesett a témának és most úgy gondolják, hogy megoldották a talányt. Ehhez azonban rengeteg kutatómunka kellett. Az eredmény? A hosszú élet titka az életstílusban, szokásokban és a genetikában van elrejtve. Illetve csak volt elrejtve, mert most feltárták. 1) vegetáriánus étrend, 2) egy életen át tartó kellő fizikai igénybevétel, 3) alkoholmentes életforma, 4) dohányzásmentesség, 5) stressz mentes életvitel, 6) kielégítő családi élet, 7) genetikai adottság. Mit ad isten, ez az utolsó a legfontosabb. Az első hat betartásával legfeljebb 88-ig lehet élni genetikai segítség nélkül. Az extra 12-15 évhez a genetikai alkalmasságra is szükség van.

Ez már a saját véleményem, hogy az alkoholizálás és a nikotin hihetetlen mértékben csökkenti a lehetséges élettartamot, amivel az emberek nagy többsége nincs tisztában. Azzal se nagyon, hogy a test „túlkímélése” is negatív tényező. A mérsékelt méretű fizikai munka besegít a hosszú élet elérésébe. Az angol közmondás igen bölcsen teszi a dolgot a helyére: Use it, or lose it.

Csalódott vagy? Mert én igen. Azt hittem, van valami csodás formula, mert amit kiderítettek az többé-kevésbé sejthető volt. Ha jól emlékszem Karinthy Frigyes volt az első, aki leírta: „ki a fene akar úgy sokáig élni, hogy nem ihat, nem dohányozhat és nem is nőzhet?” A fenén kívül talán azért akad.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

67 gondolat erről: „(2753) Akarsz-e 100 évig élni?

  1. Erről rögtön szegény Jancsika jutott eszembe…
    Nem felejtem el, mikor egy hozzászólásában igen pesszimistán nyilatkozott saját életkilátásairól, azaz a hangvétele nem is volt pesszimista, inkább valamiféle objektív ténymegállapítás jellege volt.
    Mikor erre megrökönyödve rákérdeztem, hogy lehet, hogy egy mai modern korban élő, orvosi hivatást gyakorló fiatal ember ilyen rövid időt jósol magának, azt írta, hogy az ő családjában a férfiak generációkra visszamenőleg nem érték meg az ötven évet, így biztos, hogy ő sem lesz hosszú életű.
    Sajnos igaza lett, ha nem is azért, amit gondolt.
    De azért érdekes, a felsorolt pontok közül a három utolsó nála nem stimmelt, a stresszmentes élet, a kiegyensúlyozott családi élet, és persze a genetika.
    De nála a középső lett a kritikus…

  2. Nem inni, nem dohányozni, oké. De mért ne nőzhetne? Le is írják, kell a rendszeres testmozgás, meg a családi élet…

  3. A 6. ponton kívűl minden esélyem megvan a rövid életre, bár ha jobban belegondolok sokszor a családtagok mintha azon lennének, hogy még ez a 6-os pont se teljesüljön maradéktalanul.
    🙂

  4. 5 – Vaszil:
    Ez várható volt. A génmanipuláció csodákra képes.

  5. Nagyon tetszett nekem, amit Szilágyi János mondott egy rádió beszélgetésben erre a kérdésre: szeretne 100 évig élni, úgy, hogy 50 éves kora után visszafiatalodna 25-re, majd onnan újra 50-ig öregedne.

  6. Aki a testén keresztül (értsd „érzékszervein”) szerzi be az összes örömét annak a megöregedés egy igazi trauma lehet.
    Nekem is az volt a 40 éves kort äthaladni.
    Tibor bä a te életedbe volt életközépi välsäg? Bar valoszinüleg ez a fogalom akkor még nem létezett, vagy nem igy de vissza tudsz emlékezni ilyenre? Egyszer ugy olvasnék egy ilyen posztot ahol összeszeded az életkorok sajätossägait.
    Tudomanyos kutatäsok szerint a nyugati embertipus 46 éves koräban a legboldogtalanabb, majd 70 éves korra a boldogsagra valo képesség felmegy a 20 éves kori szintre.
    Tibor ba me tudod ezt erösiteni?
    Nekem ez addig stimmel, hogy ezeke a 40-es évek tényleg az életem legszarabb éveihez tartoznak. Es van köze ahhoz hogy 40 lettem illetve idöközben elkerültem.

  7. 8 – Curix:
    Azt hiszem ez egy rossz megközelítés. Hogy jól érzem magam az nem az életkor függvénye, hanem az eseményeké. Ha elcsúszol a lépcsőn és eltöröd a karod, ami rosszul forr össze, akkor szerencsétlennek érzed magad az életkorodtól függetlenül. Ha kineveznek osztályvezetőnek (amit ambicionáltál) akkor az ellenkezője. Nem azért érzed magad szarul, mert 80 vagy, hanem azért mert állandóan fáj a csípőd, és persze visszasírod a 40-et.

  8. Pontosan értem amit irsz Tibor ba.
    Ez azonban ma mär tény, söt kutatäsok is megerösitik, hogy 40 felett bizonyos mértékben ätalakul az agy.
    Ez az az idöpont ahol a legtöbb ember talälkozik a halällal. Ez az az idöpont, amikor az ember a sajät testén szembesül az öregedéssel.
    Ez az az idöpont, ahol az ember szämot vet. Mit értem el, mire vagyok még képes.
    Ezek a a kérdések a mai tärsadalomban fontosak. (feltételezem ez 100 évvel ezelött mäs volt)
    Ilyenkor jönnek a valasok, ilyenkor jön az hogy a sikeres Manager vesz egy hüttét a hegyekbe, és elvonul. Ez egy speciälis életkor ilyen szempontbol.
    Még fiatalnak szamitasz valahol, de mär lätod az élet végét. Mär nincs az a gondolatod, mint 20 évesen hogy jo persze vannak az öregek, de nekem mi közöm hozzäjuk, én az csak valamikor fényévek mulva leszek.
    En ezekre gondoltam Tibor ba.
    Minden életkornak van egy szerepe. Az élet nem egy folyamatos konstans valami, hanem vältozik, mas a minösége 15 évesen, 30 évesen és 70 évesen is…

  9. 10 – Curix:
    Értem, mire gondolsz. 20 éves korban minden előtted van. Nem gondolsz arra, hogy ez meddig tarthat. Én először 27 éves koromban döbbentem rá (nagyon látványosan), hogy egyszer leszek még 80 feletti is. 40 évesen arra döbbentem rá, hogy itt az ideje elrendezni, hogy és hol leszek öreg. Ekkor kezdtem építeni a házam, mert ugye akkor még javában volt „szocializmus”. És igazad van 80 felett az ember már semmibe se kezd bele, mert „minek?” Már csak élvezni akarja azt, amik még hátra van. Nagyra értékeli a napsütést, a kilátást, a nyugalmat, a szép tájat a természetet, egy szép zenedarabot, stb.

  10. Tibor ba

    Szerintem a mai társadalom egyik legnagyobb torzulását az is mutatja, hogy a 20-40 év közti kor túl van prezentálva.
    A mai társadalom azt üzeni, ha ebben az intervallumban vagy akkor te vagy a tuti, bármi lehetsz, és mindent megérdemelsz.
    Ha ezen kivül esel akkor vagy még nem, vagy már nem vagy értékes.
    Pedig minden korosztály létjogosultsága ugyan az. Mindegyik szép ha a helyén tudnánk kezelni és egészséges lenne a gondolkodásunk.
    Ha igy haladunk tovabb az életközépi válság egy nagyon durva népbetegséggé fogja kinöni magát, mert mindenki depresszios lesz ahogy elhagyja a kivételes életszakaszt.
    Ez egy borzalmas beteg folyamat.

  11. Nem lehetetlen a 100 év.
    Kívánom Tibor bá hogy 107 évesen így tekerj.

  12. 12 – Curix:
    Gondolom a 20 alatti (gyermek) korosztály értékes olyan szempontból, hogy jól irányitható fogyasztó. A 20-40 közötti korosztály alsó fele „betanul” ennek vannak gazdasági hátrányai, de mi az előnye? Miért neveznek ki egy 22 éves srácot vezérigazgatónak? És miért nem kell egy 60 felettinek a tapasztalata? Nem tudom eldönteni, hogy ebben az új elrendezésben mi az előny a tőke részére.

  13. Tibor ba

    az a „baj” a 60 évesekkel, hogy nem kompatibilisek a fiatallal. Szerintem soha nem volt ekkora generácios különbség még a Földön, mint a napjainkban.
    Egy mai 60 éves még offline módban nött fel, tudja mi a tisztelet, az erkölcs, van tartása, nem csüng a mobiltelfonján egész nap.
    Ezzel szemben egy 20 éves már csak online modban képes létezni. Amit a Google vagy Youtube nem tud, az nincs. A két generáciot nem csak 40 év választja el egymástol, hanem egy egész világ. Ezek az emberek képtelenek egymással kommunikálni, nincs közös elképzelés, nincs semmi közös. Hiába értékesebb a 60 éves akkor is eldobják, mert nem kompatibilis.

    A 20 év alattiak nem rendelkeznek saját jövedelemmel. Lehet öket reklámmal bombázni de akkor is a szülön mulik hogy lesz e tényleges fogyasztás.
    A 20-40 éves korosztály a legerösebb fogyaszto. Aztán ezzel meg is van válaszolva, hogy miért ez az értékes korosztály. Ennyi a történet, és ez egy nagyon beteg rendszer.

  14. 11.Tibor bá
    …”Már csak élvezni akarja azt, amik még hátra van. Nagyra értékeli a napsütést, a kilátást, a nyugalmat, a szép tájat a természetet, egy szép zenedarabot, stb….’
    Mert téged még megtanitottak arra, hogy fenti dolgok ÉRTÉKEK!
    Talán az igazi és egyetlen értékekei az életnek.
    A mai generáció számára ezek nemhogy teljesen érthetetlen fogalmak lesznek, már most azok.
    Egy középkori francia gondolkodó irta volt , miszerint a test egy szarzsák, a lélek börtöne.
    Manapság módositaná kijelentését: a test egy szarzsák. Pont.

  15. 15.Curix
    Le a kalappal elötted, nagyon jól jellemzed a mai fiatal társadalmat, virtuális, digitális világát, egészségtelen függőségét olyas kütyüktől, amelyek pedig elsőnek fuccsolnak be, elsőként hagyják majd cserben, ahogy az élet akár egy kissé bekeményit majd nekik.
    Sok mai fiatalnak gond egy kerékcsere defekt esetén, elő a kütyöt, hivja az autómentőt.
    Mi lesz majd ha nem lesz a kütyü, nem gumidefekt de isten tudja milyen baj esetén? Kit fognak majd hivni komoly baj esetén, hiszen ahogy legtöbbjüket elnézem, semmi problémamegoldó képességük nincs.

  16. 16 & 17:
    Ma olvastam valahol, valaki vakon ment a GPS után, ami bevezette egy csatornába. De már hozzám is érkezett vendég, azzal kezdte, hogy ez a út szörnyű. Hát persze, mert as GPS után mentél.

  17. 17-18
    Tibor ba, Balint

    Tegnap hallottam a radioban a hirekben, hogy a fiatalok egyre nagyobb hänyada nem tudja a személygépkocsi jogositvanyt megcsinälni. Egyszerüen nem képesek ra.
    Ha tud valaki németül:

    http://www.spiegel.de/auto/aktuell/fuehrerschein-immer-mehr-fahrschueler-fallen-durch-die-pruefung-a-1252994.html

    A cikk aljan elolvastam néhany kommentet, és ott beszamol egy anya, hogy a gyereke ugy csinälja az elméleti felkészülést, hogy soha semmit nem olvasott még el a kresszröl csak töltögeti az online teszteket es reméli hogy egyszer majd eltalälja a helyes valaszokat.
    Most születik az a generacio, akiknek az önvezetö auto mar nem opcio lesz, hanem szükség, mert annyira lebutulnak, hogy nem lesznek képesek egy olyan komplex folyamat ellätäsära, amit ma autovezetésnek hivnak.

    Ami pedig a legszomorubb, hogy a cikkben nem beszélnek a valodi okokrol. Felhozzak, hogy biztos azért van, mert a forgalom komplexebb lett, vagy a fiatalok egyre kevésbé akarnak jogositvanyt csinälni. Tulterheltek stb…..

    Holott nem erröl van szo. Senki nem mondja ki hogy a mai fiatalok funkcionälis érzelmi és értelmi analfabétak. Rohamosan fejlödik vissza minden képességük, az egyetlen ami fejlödik az a telefon köpernyöt huzkodo ujj mozgaskoordinäcios agyterülete. Minden mäsban (ami emberi) egyre rosszabban teljesitenek.
    A jelenlegi generäcio mar semmit nem ért a vilägbol, mindent csak hasznäl, ami benne van (mobil, auto, internet stb….) de mar semmit se ért azok müködéséböl.
    Minden a „felhöben” van.
    Es mar mindenért csak Alexät kell kérdezni.
    Egy két pszichologus kongatja a vészharangot, hogy iszonyatosan nagy a baj. Ha ez a generäcio ätveszi az iranyitast a tarsadalomban olyan foku hanyatlas fog megindulni, ami messze felülmulja a mostanit.
    Es ez ugyan olyan folyamat mint a globalis felmelegedés. Mar nem fordithato vissza.

  18. 19 – Curix:
    Rendben van, elhülyül a felnövekvő generáció, de a komplex eszközöket, amiket használnak, ki fogja tervezni, előállítani? A helyettünk dolgozó robotokat ki fogja irányítani? Mi szükség lesz az elbutult tömegekre:

  19. Ez a szülő felelőssége (is). Nem kell minden kütyüt megvenni a gyereknek és/vagy korlátozni kell a használatát. Látom a saját gyerekeimen és az osztálytársaikon a különbséget. Az enyémek is játszhatnak a gépen, csak nem egész nap, hanem hétvégén egy-két órát. TV nincs, csak filmek, amit együtt választunk ki. Sok „valódi” programot csinálunk, sport, kirándulás, zenetanulás, kertészkedés, játék a kutyával stb. Tudom, most még könnyű, ezután jön a serdülőkor, majd borul az egész, de addigra már le lesznek rakva az alapok….

  20. 14. Tibor bá’

    a vezérigazgató azért lehet egyre fiatalabb, mert a fiatal még azt csinálja, amit mondanak neki (egy vezérigazgatónak is megvannak a maga feladatai, bizony!), faltörő kos módjára oldja meg a feladatait. Egy idősebb ember a tapasztalatai alapján meg tudja ítélni a következményeket is, és ez nem mindig van ínyére a tulajdonosoknak/részvényeseknek. A gyors profit pedig előnyt élvez a hosszútávú következményekkel szemben.

  21. Tibor ba

    Jo a kérdés. En sem latom mire kéne egy ilyen lebutult tömeg.
    Azt gondolom az elbutult tömeg létrehozasa nem cél volt, hanem sokkal inkabb egy folyamat mellékhatäsa, ami egy ideig még hasznos is volt, de tovabbi butulas mar senkinek nem fog hasznalni, mert a sajät fogyasztasukhoz szükséges javakat sem lesznek képesek elöällitani.

    Haragi
    Bizony jol mondod a szülö felelössége oriasi. Aki a gyerekét 2 éves koraban a tv elé ülteti 3 évesen pedig tabletet vesz neki, az lerendezte a gyerekét egy életre.

    Sleeper
    +1

  22. Utazunk a vonaton. 5 éves forma kisfiú az apjával mellettünl.

    Ha 100 szor nem hallottuk, hpgx : apa! apa!

    Apa fel se néz, csak nyomkod és hümmög. Pedig a kissrácnak is volt mindene.
    Szegénykém próbált beszélgetni és valódi kapcsolatot kereset, még ha ezt a maga a kis suta-édes módján próbálta.

    Faterom majdnem szólt a 25 év körüli srácnak, hogy süket-e, mert a saját gyereke kérdezgeti ám. Életkép 2019.
    Valaki elhülyül, valaki meg Waldorf óviba jár, ha már szülői felelősségről beszélünk.

    Először is tudni kell melyik életszakaszba hogy tanul a gyerek. Mikor az értelmére és mikor az utánzási ösztönre kell építeni.
    Egy 5 éves gyermek még leveszi ha hülye vagy.
    Nem az számít elsősorban-értelmes keretek között- hogy mit, hanem ahogy mondod azt, ahogy viselkedsz stb.

  23. 21 . Hargi (Haragi ?)
    „A szülő felelőssége (is)” A nagyobbik fiam már 11-12 éves is
    elmúlt akkor vettünk TV-t. Az ok, az iskolában szinte semmihez
    nem tudott hozzászólni, mert osztálytársai a TV előtt élték az
    életüket. Másképen nőttem, máskép gondolkoztam. Nekem az
    élet nem a tespedésből, a fotelból állt, próbáltam átültetni, de
    ez csak egy bizonyos határig lehetséges. Példa = kissebbik fiam,
    apu szeretnék venni egy mopedet, — hozzájárulsz ?— Igen fiam .
    Eltelt 3 hónap. Apu. Megvenném.— Rajta fiam. — De nincs pénzem.
    —Hát az bizony nagy baj. — Azt mondtad hozzájárulsz. Igen fiam
    ahhoz, hogy megvedd, de nem én fogom neked megvenni Elmész
    újságot kihordani, a pénz a tied,összerakod és megveheted. Ennyi.
    A nagyobbik fiamat valami hülyeség miatt nyolc társával ki akarták
    rúgni, behívatták a nyolc szülőt, a gyerekekkel együtt. Tördelték ott
    sorba a kezüket, könyörögtek, tanár úr ha lehet , tekintsen el tőle,
    hiszen csak gyerekcsíny volt. Rám került a sor. „Tanár úr, nyugodtan
    rúgja ki, Önnek nem fog csökkenni a fizetése, ha egy gyerekkel
    kevesebbet kell tanítani.”
    Nem rúgták ki, levizsgázott és kitűnő szakember lett belőle.
    Moboltelefonom is csak azért lett, mert a cég adott egyet,
    a munkámhoz kellett. Soha nem voltam rabja semmilyen
    kütyünek, másban találtam meg életem szükségleteit. Ahogy
    Tibor bá’ is írta nyugdíj előtt 5 évvel vidékre költöztem, mire
    57 lettem, megteremtettem a nyugodt vidéki nyugdíjas élet
    feltételeit. 15 év után magam végeztem a ház felújjítását.
    Igaz azt, hogy mit és hogyan, 22 munkahelyen nyitott szemmel
    és érdeklődéssel szedtem össze. most először 100 %-ig értek
    egyet Curix véleményével. Elnézést a hosszáért !!!

  24. Tibor bá
    Megválaszolom kérdéseidet úgy ahogyan én látom, ahogy az események láncolatát az eltelt idő perspektivájából elnézi az ember.
    Konklúzió: a világ mai helyzetét szemlélve hajlamos vagyok elfogadni mintha az a bizonyos háttérhatalom évszázadokban előreszaladva gondolkodna és cselekedne, olyas dolgokat művelne az emberi társadalomban, melyek hatása majd évszázadok múltán jelentkezik majd, mint például a fekete rabszolgaság meghonositása Amerikában.
    Mig Európa a Római birodalom bukásával ugymond spájzolja a rabszolgaságot, valami eszméletlen könnyedséggel újból létrejön az 1700-as évek Amerikájában, a fehér társadalom legnagyobb szégyenére.
    Az is megérne egy misét utánanézni, kik, és hogyan voltak képesek eme csúnya, embertelen intézményt hosszú évszázados álmából ismét rászabaditani egy másik ember fejére csak azért, mert más a bőrszine!
    Ismétlem, ez az újkori fehér ember legnagyobb szégyene, a kereszténység lesöprése, mintha tanitásai soha sem léteztek volna.
    Ezer hétszáz hosszú esztendő múltával a fehér ember fekete rabszolgákat hurcol be eszméletlen távolságokról.
    Mintha Jézus és tanitásai soha sem léteztek volna.!
    De nézzük egy pillanatra a dolog másik, rejtett vonatkozását, távolbanéző célját, éspedig: hosszútávon, majdan a távoli jövőben, évszázadok múltán egy visszafordithatatlan és megoldhatatlan társadalmi konfliktust szabaditani az amerikai emberek nyakába a fekete emberetömegek jelenléte által egy fehér társadalomban.
    Az eredményt látjuk Amerikában napi szinten.
    Kissé belegondolva, nem tudok szabadulni azon gondolattól, miszerint az egész mintegy előre el volt rendezve, a kezdetektől ki volt tervelve szinte menetrendszerűen.
    Első lépésként behozzuk a rabszolgákat, akiket , miután iszonyúan megutáltattuk velük a fehér embert, természetesen majd szépen felszabaditunk úgy valami 150 esztendő múltán, egy véres, az amerikai társadalmat megrázó polgárháború keretében, ami úgy hiányzott az amerikai népnek , mint púp a hátára.
    Majd, minekután sikerült létrehozni egy megoldhatatlan és örök társadalmi konfliktust, egy soha meg nem szünő , veszélyes faji feszültséget, hátradölhetünk, és már csak egy kávét kérünk.
    Egy cukorral, ha lehet.

  25. Balint

    arra gondolsz, hogy egy belsö konfliktusokkal teli tärsadalmat könnyebb iränyitani az orranal fogva?
    Mert a miért kérdést meg kell välaszolni. Ha szandékossagot feltételezel, és tegyük fel volt is, akkor kellett legyen egy ok is. Mi lehet ez az ok?

    Ha feltételezzük a hattérhatalmat ugy ahogy azt az Attila szokta bemutatni, akkor az az elmélet nem müködik, hogy az emberi természet miatt ilyen a tarsadalmunk amilyen.
    Akkor egy szandékos hattermunka folyik. Viszont ennek a hattérfolyamatnak akkor iränya és célja van. Ezek utobbiak azonban nem egyértelmüek.

  26. 27 & 28:
    Szerintem a magyarázat sokkal egyszerűbb. A kapzsi Ember soha nem nézi a távoli következményeket, midig csak a pillanatnyi előnyt választja. Az ültetvényeken kellett az olcsó munkaerő, amit a rabszolgaság intézménye biztosított. Amikor beindult az iparosodás a gyárakba kellett a munkaerő. Legegyszerűbb az volt, ha a rabszolgákat oda csalogatják. Pillanatnyilag is a profit a lényeg. A kütyükre rá kell szoktatni a tanulékony fiatalokat, és nem számít, hogy ennek mi a hosszútávú következménye. Ez az a terület, ahol a tervgazdálkodás jobb eredményt ad. Ezt sírjuk vissza.

  27. 16 Bálint: „A mai generáció számára ezek nemhogy teljesen érthetetlen fogalmak lesznek, már most azok.”
    A hétéves fiam lehetőleg minden idejét a szabadban, természetben töltené. Most kattant rá a vetményezésre.
    Tudom, hogy nem ez az átlag, de vannak még ilyenek is. És jobbak lesznek a túlélési esélyeik – mert a többi csak zombi lesz.

  28. 28.curix
    …”arra gondolsz, hogy egy belsö konfliktusokkal teli tärsadalmat könnyebb iränyitani az orranal fogva?
    Mert a miért kérdést meg kell välaszolni. Ha szandékossagot feltételezel, és tegyük fel volt is, akkor kellett legyen egy ok is. Mi lehet ez az ok?…”
    Istenem, curix barátom, EZT nem te irtad,ugyanis ismerve hsz-id megszokott magas nivóját, ez nem lehetsz te, avagy felöntöttél a garatra!
    Hát persze, hogy szándékosságot látok az amerikai fekete rabszolgatartásban, egy szándékos lépést a társadalom a majdani távoli jövőbeni elfertőzésére, ami ugyebár pontosan be is következett.
    Sátáni agy kellet t ahhoz, hogy valakik ennyire látnák a jövőt.
    Tovább idézlek:
    …”Akkor egy szandékos hattermunka folyik. Viszont ennek a hattérfolyamatnak akkor iränya és célja van. Ezek utobbiak azonban nem egyértelmüek.”
    De igenis háttérmunka folyik, curix kedves, és ennek egyetlen , egyre jobban látható-érzékelhető célja van: ahol csak lehet rombolni, kárositani, ártani a fehér embernek, lásd a legutóbbi migránsválságot, a fehér társadalmak elleni merényletsorozat ennél világosabb már nem lehet!

  29. 29,Tibor bá
    …”Szerintem a magyarázat sokkal egyszerűbb. A kapzsi Ember soha nem nézi a távoli következményeket, midig csak a pillanatnyi előnyt választja. Az ültetvényeken kellett az olcsó munkaerő, amit a rabszolgaság intézménye biztosított….”
    Szomorú, nagyon szomorú szegénységi bizonyitványt állitasz ki fentiekkkel az emberről, aki a haszon miatt egyből elfeledkezik mindenről, becsületről, emberségről, erlölcsről.
    Lehet, hogy igy van, de akkor mit ér a vallás? A vallásbeli tanitások, intelmek, főleg ha belegondolunk, hogy azon régi emberek ugyancsak vallásosak voltak, sokan, ha nem akár mindenikük szintén elnyomás, majdnem rabszolgasággal felérő jobbágysors elől menekültek vala Amerikába, akkor hogyan tehették ezt egy másik szerencsétlennel??!!
    De fura dolog az emberi természet.

  30. 30,Lebá
    Emelem kalapomat elötted, hogy sikerült a fiadat kimenteni a mai kütyüzgetés rombolása alól.
    A gyerek szerenvsés, mert kapott 7 évnyi boldog, egészséges gyermekkort, méghozzá a legfontosabb, a korai jellemformáló gyerekkora idején.
    Remélem, hogy a továbbiakban, a kisfiú cseperedési időszakában is lehetőségetek lesz igy távoltartani a kissrácot a modern fricfrancok lélkromboló hatása alól.

  31. 32.
    Bálint, a vallás csak egy külső máz volt a fehér hódító, rabszolgatartó, kapzsi emberi társadalomban, legalábbis az eseményeket alakító réteg életében.
    A vallásszervezet és a hatalom és zsákmányéhes arisztokrata réteg egymással összefonódva, együttműködve fosztogatott, hódított, zsákmányolt ki, miközben a tömegeket féken tartotta.
    A nagy világszervezetek közül a legocsmányabb, legnagyobb erkölcsi kudarcot vallott, legnagyobb képmutató társaság a nagy ‘keresztény’ vallásszervezetek.

  32. Felhívnám a figyelmet arra, hogy bár nem támogatom a rabszolgaságot, sem én, sem az egyház, de Jézus sehol nem beszélt arról, hogy a rabszolgaságot el kellene törölni. Ennek megfelelően a katekizmusban sincs erről szó. Természetesen bárki értelmezheti úgy a szeretetparancsot, hogy ne használja ki, ne tartsa rabszolgaságban a felebarátját, ha ezt súgja a lelkiismerete, de ez nincs explicite kimondva, hogy ez lenne az egyetlen helyes út.

    Jézus nem azért jött, hogy megreformálja a földi politikai, hatalmi rendszereket, nem is azért, hogy eltörölje a földi szenvedést. Haragudtak is rá ezért már a saját kortársai is, akik egy forradalmárt vártak, aki majd elhozza a földi Paradicsomot, a zsidók uralmával. Csalódniuk kellett.

  33. Bálint: „Sátáni agy … célja van: ahol csak lehet rombolni, kárositani” – Én is pontosan így látom. Nem akarlak megsérteni, kedves Bálint, de én úgy látom, hogy ebből oroszlánrészt vállalnak magukra a zsidók. Persze elsősorban egy bizonyos szűk, zárt körre gondolok, ami a tervek kifundálását és a végrehajtásuk irányítását illeti. De az is egyértelmű, hogy mifelénk a sima, civil, középosztálybeliom zsidók 99%-a is osztja azt a romboló értékrendet, amit Soros neve fémjelez.

    Nem követelek magyarázatot erre, de ha esetleg nagy élettapasztalatod és éleslátásod folytán meg tudnád világítani, hogy hogy lehet ez, amikor eredetileg Isten népe voltatok, annak tudnék örülni.

  34. Bálint

    én ebben a témában ovatosan fogalmazok, mert nem tudok biztosat. Részemröl Tibor bá véleményével értek egyet. A mai társadalmak állapota sajnos jol magyarázható az emberi természettel. Ehhez nincs szükség háttérhatalomra.

    „ahol csak lehet rombolni, kárositani, ártani a fehér embernek”

    Bálint ne haragudj hogy ezt mondom, de ez nem egy komoly érv. Miért kéne károsítani a fehér embert és kik károsítják a fehér embert?
    Ezek szerint a háttérhatalom fekete emberekböl áll?
    Gondoljátok már végig kicsit ezt az egész sztorit, mielött teljesen elfogadjátok.

    Lebá:

    Mond meg nekem mi értelme van még mindig zsidózni? Visszatérünk a régi lemezhez.
    A magyar ember ezen olyan nehezen tud tullendülni.
    Mai napig szégyellem magam érte, hogy egyszer valamikor én is bekajáltam ezt a történetet, miszerint a magyarok minden nyomoruságáért a zsidók felelösek.
    Ez egyszerüen nem igaz.

  35. 34 – Gyarmathy:
    +1

    36 – Lebá:
    Ha ideológiát hirdetsz, akkor (minimum) moderálásra ítéllek.

  36. 37 – Curix:
    Hanlon-nak is van beretvája: „Never attribute to malice that which is adequately explained by stupidity.” = Ne keresd a rosszindulatot ott, ahol a hülyeség kellő magyarázatot ad.
    Ezt azért hangsúlyozom ki, mert ennek a mondásnak a nem figyelembevétele rengeteg hibás gondolatmenetet eredményez.

  37. 39, Tibor bátyám

    Ez igen, komolyan! Köszönöm!
    Valóban ez a lényeg,bár egyik nem zárja ki a másikat.

    Létezik elit is,de az csak rájátszik a hülyeségre, ugyanezen dolog indukálásához más is kell.Tervezettség.

  38. 34.Gyarmathy
    …”A nagy világszervezetek közül a legocsmányabb, legnagyobb erkölcsi kudarcot vallott, legnagyobb képmutató társaság a nagy ‘keresztény’ vallásszervezetek….”
    100 %-ban igazat adok neked, a katolikus egyház egykori korruptsága falakat döngetett, a feloldozólevelek ,melyek bizonyos pénzek fejében feloldozták a legnagyobb gazembert is bűnei alól, a tömegek elfordulását és az református valláközösség megjelenését vonta maga után. Ugyhogy nyilvánvaló, hogy a kereszténység igenis képes volt a változásra, a megtisztulásra.

  39. 37.Curix
    …”Bálint ne haragudj hogy ezt mondom, de ez nem egy komoly érv. Miért kéne károsítani a fehér embert és kik károsítják a fehér embert?
    Ezek szerint a háttérhatalom fekete emberekböl áll?”
    Nem curix, ama bizonyos akármilyen csoport kizárólag fehér emberekből áll, de akiket terveikben nagyon zavar a fehér ember jelenlegi értelmi szinvonala.
    Ezt le kell rombolni mindenáron.

  40. 37 Curix
    Pont ugyanez jutott nekem is eszembe. Ki az isten az a háttérhatalom, aki el akarja pusztítani a fehér embert?
    Alkalmasint fehér ember, mert ugyan ki lehet ma a hatalom csúcsain, ha nem ő, a fehér ember, a maga genetikájával, kultúrájával, eszközrendszerével bíró embercsoport?
    Akkor meg önmagát akarja megsemmisíteni, és helyettesíteni mással? Vagy hogy is van ez?

  41. 35-36. Lebá
    Nem haragszom senkire, aki tárgyilagosan igyekszik látni az egész zsidókérdést.
    Mivel én izraeli ember vagyok, nem akarok belefolyni semmi olyas vitába, ami a zsidóság jelenlétét, társadalmatokban játszó szerepét- jó/rossz irányban – taglalja, mert ugy érzem, hogy ezáltal mintegy beleszólok egy belső, csakis a magyar társadalomra tartozó témába, azonkivül valamelyest kellemetlen helyzetbe hoznám drága házigazdánkat, aki viszont azt igazán nem érdemli meg.
    Maradjunk annyiban, hogy valszeg ti tudjátok a legjobban mit kifogásoltok a zsidóknál, ha haragudnak rájuk, ti tudjátok legjobban okát és nekem nincs,és nem is lehet semmi hozzáfűzni valóm.
    Jézust illetőleg nem osztom véleményedet. Ő igazánból egy forradalmár volt, a vallást akarta forradalmasitani, emiatt úldözték őt a papok, de nem a nép!
    Ezernyi követője volt, mindenik zsidó, a nép tódult utána, elfogadta volna tanitásait, ha hagyták volna eleget élni. de tény, hogy viszonylag rövid élete elég volt követőinek , hogy példájából egy hatalmas , világot átfogó vallási szemléletet-a kereszténységet – létrehozni.

  42. „ama bizonyos akármilyen csoport kizárólag fehér emberekből áll, de akiket terveikben nagyon zavar a fehér ember jelenlegi értelmi szinvonala.”

    Bálint

    Ez borzasztóan zavaros most is.
    Akkor foglaljuk össze amit tudunk:
    – a háttérhatalom fehér emberekből áll
    – A háttérhatalmat zavarja hogy a fehér ember értelmes

    Bálint. Megkérdezhetném, hogy miért zavarja? Ha a háttérhatalom az igazi hatalom, akkor rájuk nézve ez nem veszélyes.
    Mellesleg milyen értelemről beszélsz?
    Arrol hogy sörrel a kezében röfög a focimeccs elött? Mert mostánaban ez a fehér ember értelmi szinvonala. Ez az értelmi szinvonal lenne a konkurencia a háttérhatalomnak?
    Ha a hattérhatalom tényleg mindent irányit (gazdaság, bankszektor, média, eröforrások stb…) akkor hogy lehet Gipsz Jakab valaha is abban a pozicioban, hogy ezekre az emberekre veszélyes legyen?
    Ennek az egész háttérhatalmi sztorinak így semmi értelme…..

  43. 45.Curix
    Egyáltalán nem fogadom el fenti hsz-det, mert EZ nem te vagy, ezt nem te irod!
    Te, a komoly , éleslátó bejegyzéseiről ismrt blogtárs jössz nekem ilyesmikkel:
    „Arrol hogy sörrel a kezében röfög a focimeccs elött? Mert mostánaban ez a fehér ember értelmi szinvonala. Ez az értelmi szinvonal lenne a konkurencia a háttérhatalomnak?…”
    Most igazán, Curix, ez volna a fehér átlagember értelmi szinvonala, szerinted?Eredj mán.
    TE ilyen vagy?
    Tibor bá, avagy a blogtársaid ilyenek? A nagy, elsöprő fehér többség ilyen?
    Naná hogy nem!
    A magunkfajták, akik igenis jellemzik a fehér ember szinvonalát , és ebben benne vagy te is, nos, mi zavarjuk ama bizonyos hatalmi csoportot, mert átlátunk rajtuk, szóvá tesszük, szétkürtőljük mesterkedéseiket, és ez nagyon zavarja őket.
    Szivük szerint minket azonnal elküldenének a pokolba, de mivel nem lehet, akkor rájuk jellemző végtelen, évszázadokra szabott türelmükkel, összeszoritott fogakkal munkálkodnak a fehér ember lezüllését előmozditó fajkeveredésen, ami hosszútávon a fehér faj tulajdonképpeni eltünését és egy elbutitott korcs-keverék népség megjelenését hozza majd magával.Akiken könnyű lesz uralkodni. A fehér ember mindig is emlékezni fog hajdani nagyságára, civilizációjára, eredményeire az élet minden területén, amazoknak – primitiv, gyökértelen biomassza – ilyes emlékeik nem lesznek.
    Nem lesz ki pofázzon majd, jó és könnyü lesz ama bizonyos csoportnak.

  44. „Szivük szerint minket azonnal elküldenének a pokolba.”

    Balint

    Mond mar el nekem légyszives, hogy kik és miért?
    Csak ezt välaszold meg légyszives.
    Amig nem tudod itt épp érvekkel alätämasztani, hogy mit miért mondasz, addig ez a dolog megmarad összeesküés szintjén.
    Balint
    régen bekajältam hogy a HAARP viläghatalmi fegyver, meg azt is hogy a repülök Chamtrail-ekkel permeteznek minket, meg hogy a zsidok kiirtjak a vilägot.
    Mära pedig megjött az eszem. Es ennek nagyon örülök.
    Igen Balint én ilyen vagyok.
    Megprobalom a vilägot olyannak latni, amilyen. Nem többnek és nem kevesebbnek.

  45. Bálint – Curix:
    Az a különbség köztetek, hogy Bálint Izraelben a Curix pedig Németországban él. Más-más a tapasztalat. A zsidók hősiesen küzdenek a nem fehér arabokkal. A németek pedig (az apák által megteremtett nagy jólét miatt) lefekszenek előttük.

  46. 47.Curix
    A vita a végtelenségig folytatható, és mindannyiszor elmegyünk egymás mellett, mint két, ellenkező irányba tartó vonat.
    Te vallod saját meggyöződésedet, én az enyémet.
    Én csak azt hangoztatom, amit más, látó és gondolkodó emberek megirtak, miszerint valakik el akarják tüntetni a mai fehér társadalmakat, szándékos nép, illetve fajkeveredést hozva létre, amit a fehér ember nem bir majd ki.
    Ez van.
    Mert figyeld meg, Curix, nem lengyelek 0z0nlik el orszsá’godat, sem a csehek, de még az oroszok sem, hanem Európa-idegen, szines emberek, azoknak is a legalja.
    Nos, ezekkel épits egy közös társadalmat, hadd lám.
    Ha sikerül majd, szólj nekem is.
    Akkor valakik az életedre törnek, vagy sem, válaszolj erre nem nekem, hanem önmagadnak.

  47. Bocsánat, csak szeretném tisztázni, hogy mit írtam, és mit nem.

    Nem írtam, mert nem gondolom, hogy minden bajunknak a zsidók lennének az okozói. Azt se gondolom, hogy gonoszak lennének, sőt többnyire átlagon felül rokonszenvesek és értelmesek a zsidó ismerőseim.

    Két dolgot figyeltem meg:
    – A zsidó ismerőseim túlnyomó többsége liberális, open society – világnézetű, értékrendű (igazából személyesen nem is ismerek kivételt)
    – A világtörténelem nagy felforgató mozgalmaiban a zsidók mindig felülreprezentáltak voltak, a szabadkőművességtől a kommunizmuson át a nyitott társadalom eszméjéig.

    Lehet ezt vitatni, de én ezeket nyilvánvalónak találom.
    A kérdés, amivel kapcsolatban én örülnék válaszoknak, hogy miért is alakult ez így, mi ennek a történelmi oka. Nem ragaszkodom ehhez, hogy ezt itt megvitassuk, csak szerettem volna tiszta vizet önteni a pohárba.

    Szerintem ez nem ideológia, hanem csak a valóság értelmezése, de ha ez most itt zavar, Tibor bá, akkor eldugultam.

    Az a kérdés is megérne egy kört, hogy hogy van az, hogy a nyugati diaszpórában élő baloldali zsidóság izraelellenes, és szó nélkül elnézi a nyugati baloldal antiszemitizmusba tolódását, és a szélsőségesen antiszemita arab tömegek megjelenését.

    Mert hiába élne valaki 100 évig az egészsége miatt, ha elvágják a torkát.

  48. 50.Lebá
    Én megértem ha valami okból hargszol a zsidóságra, kifogásolod mentalitásukat, viselkedésüket, beállitottságukat vagy akármit , megértelek és elfogadom, mert azt tartom és hangoztatom, hogy otthon, saját országában lehetetlen és nem is szabad a gazdanép bármely tagjának előirni hogyan vélekedjen avagy viszonyuljon a jelenlevő kissebbséghez.
    A dolgok alakulását történelmi távlatban esetleg egy a témával foglalkozó valaki tudná neked megválaszolni, összetett a dolog, több oka is volt, hogy igy alakult, egyik esetleges ok talán a zsidóság egyik kollektiv néplelki tulajdonsága, éspedig az örökös vátoztatni akarás, ami esetleg sokak szemében felforgatásnak minősül, sőt akár annak is tekinthető, de ennek kibogozásához tényleg egy társadalomtudósra van szükségünk.Hogy a blog témáját se feledjük:
    Én személyesen, nem akarnák a mai világban 100 évig élni.
    Sokkal bolondabb és zaklatottabb a mai valóság, mint volt bármikor és a globális láthatáron nincs semmi bátoritó, sőt.

  49. Bálint

    ugy gondolod, hogy a zsidók küldték a nyakunkra a bevándorlokat?
    Akkor mégis igaza van az Orbánnak a Soros telepitette be öket?
    Ez a véleményed?

    A német gazdaság akár csak a japán is, kényszerhelyzetben van. Itt mindenki csak azt látja hogy jönnek az arabok, de senki nem lát kettövel tovább.
    A németek nem most csinálnak elöször ilyet. Már a 60-as években elkezdödött a törökök betelepitése.
    Mit gondolsz Bálint azt is a zsidók intézték anno?

    Ennek az országnak iszonyatos mennyiségü munkaeröre van ahhoz szüksége, hogy a jelen szerepét megörizze. A német öregszik és butul.
    Megkérdem én egy ilyen környezetben hogy tartod fenn a német 2-3 százalékos GDP növekedést?
    Lehetetlen.
    A Merkel sem teljesen hülye higyjétek el. Hibázott de nem akkorát mint amennyit elvertek rajta.
    Senki nem akar szembesülni azzal a verzioval, hogy ha nem engedi be a menekülteket akkor mi van.
    Megmondom, a gazdaság rövid távon hanyatlásnak indul. Ha nincs aki dolgozzon és fogyasszon akkor nem pörög a GDP.
    A menekültek pedig hatalmas pénzforgalmat generálnak itt Németországban.
    Egy német munkás születéstöl munkába állásig 25 évbe kerül az államnak.
    Egy menekültnél ez alap kiképzéssel, alap nyelvtudással nagyon max 5 év.

    Borzasztoan elfogultak vagytok és nem akarjátok látni a másik oldalt.

    A német társadalom igy is ugy is borulni fog mert az életstilusuk fenntarthatatlan.
    De menekültekkel adott esetben tovább huzzák, mint nélkülük.
    Ezt sokan nem akarják számitasba venni.

  50. Curix, a németek gőzerővel automatizálnak. Lehet, hogy egyre több a munka, de egyre kevesebb, egyre jobban képzett dolgozó kell az elvégzésére. Analfabéta eritreaiakkal nem lehet robotot programoztatni.

    Lehet, hogy a sok segély még az az ár, amit szívesen megfizetnek azért, hogy legyen
    még munkás kéz arra a kis időre, amíg mindent átvesznek a robotok és/vagy összeomlik a rendszer, de az erőszaksorozat, amit importáltak, biztosan nem fizetődik ki sehogy.

  51. Leba

    rengeteg olyan munka van, amit nem lehet automatizalni es a nemet nem hajlando mar megcsinalni.

  52. 52 Nekem is ilyenféle érzéseim vannak a bevándorlás kapcsán.
    Számomra is úgy tűnik, hogy a nyugat, látván, hogy a népesedési mutatók alapján nemsokára nem lesz képes fenntartani gazdasági potenciálját, megszokott életszínvonalát, nyugdíjrendszerét, ehhez az eszközhöz folyamodott, erre a lapra tett, bármennyire is kétesnek látszik ennek hatása.
    Te ezt ott talán tisztábban látod életközelből, de meglehet nem olyan sötét ott a helyzet, mint amennyire ezt a kormányunk láttatni akarja. Vajon az ottani munkahelyeken látszik-e a bevándorlók jelenléte?
    Ha például a bevándorló gyökerűek nagyobbik része egy idő után beilleszkedik a munkaerő- és fogyasztói piacra, ezzel hozzájárulva a gazdaság működését, akkor valószínűleg elfogadható árnak tartják azt, hogy ennek a beáramló népességnek egy része ballaszt, vagy akár romboló erő is, amelyet viszont úgy vélik, kezelni fognak tudni egy tanulási folyamat nyomán, és a jelenlegi helyzet csak zavar az erőben.
    Akár azt is elfogadják, hogy ennek az új helyzetnek folyamatosan, megakadályozhatatlanul meglesznek az áldozatai, ugyanakkor összességében fenntartható marad az életszínvonal.
    Valahogy úgy, ahogy Izrael is biztosítja polgárainak jó életszínvonalát, miközben évente nem kevés ember veszti életét a palesztinokkal való konfliktusokban a biztonsági szervek minden erőfeszítése ellenére.
    A magyar kormány ezt népesedéspolitikával akarja megoldani, ami egyrészről derék dolog lenne, de látszik, hogy ennek a munkaerőpiacra történő pozitív hatása olyan nagy késéssel tud csak érvényesülni, hogy addig bőven beleroppanhat az ország a munkaerőhiányba.
    Másrészt szülhetnek a magyar nők, amennyit csak bírnak, ha a nyugati gazdasági fölény megmarad, akkor ezt a többlet népességet ugyanúgy el fogják szipkázni oda, ahogy most, nekünk nem sok marad belőlük.
    Viszont mivel senki nem ad garanciát a nyugati modell működőképességére, ez egy beláthatatlan kimenetelű játszma, melyik lesz fenntarthatóbb.
    Egy darabig, mert hosszabb távon egyik sem…

  53. 52-54. Curix

    Merkel nem hülye, és gátlásai sincsenek. Ezt már akkor bizonyította, amikor hatalomra került, és azóta is folyamatosan. Behódolt, önként és dalolva, vagy pedig elkapták a golyóit (fauvé botrány, és időzítése). A politikában nincsenek véletlenek.

    Japán szintén küzd a társadalom elöregedésével, de akkor sem terveznek befogadni milliókat, és felhígítani a lakosságot, inkább a technikai fejlődést választották.

    55. hubab

    a nyugat nem tudja fenntartani megszokott életszínvonalát..

    nyugat? miféle nyugat? Mifelénk a szocialista időszak hagyományaként nem nagyon tudatosítjuk, hogy nem létezik nyugaton olyan egység, mint nálunk a szocializmusban volt (amikor mindenki egyenlő volt nagyjából, és nagyon kevesek voltak magasan), és azóta is egy bizonyos mértékben ( hogy pontosan milyen mértékben, és hogy miért azt most hagyjuk ).
    Nyugaton ott vannak az (igazi) döntéshozók, és a többi, nevezzük mondjuk népnek. Hogy világos legyen a dolog: egy angol „döntéshozó” számára nincs semmi közös őbenne és a „népben”. Magasról leszarja mi történik azon a szinten (kivéve ha őt közvetlenül érinti valami), és ezért egyáltalán nem jelent semmit, ha mondjuk Nagy Britannia, de akár Franciaország, vagy Németország népessége felhígul, megváltozik. Az ő számukra az angol bugris, vagy gyári melós eddig is egy szinten volt a sivatagi beduinnal, csak az előbbi tolmács nélkül is megértette magát.
    Tehát ha a lakosság összetétele megváltozik, nem jelent semmit. Ha pedig összetűzések alakulnak ki egyes rétegek, csoportok között, istenem, hát az oszd meg és uralkodj pontosan ezt érvényesíti. Tulajdonképpen éppen hogy pozitív, és nem negatív hozadéka az eseményeknek, mivel így ki lehet játszani az embereket egymás ellen.

  54. sleeper
    Azért én nem merném ezt így leegyszerűsíteni.
    Ha az a forgatókönyv valósul meg, amit a kormányunk kommunikál, és amitől a nyugati jobboldal fél, akkor egy idő után káosz lesz, polgárháborús körülmények, amely nem lehet érdeke a nyugati elitnek sem, mert abban egy élhetetlen ország lesz a végeredmény, ahol a gazdasági potenciál is összeomlik.
    Ha viszont optimistább forgatókönyv valósul meg, mondjuk nem omlik össze semmi, a konfliktusok alárendelt jelentőségűek lesznek, és a tőke tud működni, hát akkor egy kissé bonyolultabb, kockázatosabb lesz az élet, de azért élhető…

  55. 57. hubab

    polgárháborúhoz szervezettség kell. Ahhoz pedig pénz. Ha elvágod a finanszírozást, irányítani tudod a konfliktus mértékét. Hidd el, ezek évszázados tapasztalatok alapján működnek.

  56. @52 Curix:
    „A németek nem most csinálnak elöször ilyet. Már a 60-as években elkezdödött a törökök betelepitése.
    Mit gondolsz Bálint azt is a zsidók intézték anno?”

    Erről pattanjunk már le, hogy a németek ‘intézték’ a törökök importját! Egy lószart mama, hogy klasszikust idézzek. Geopolitikai érdek volt, hogy a törökök a NATO felé orientálódjanak, ezért az amerikaiak kényszerítették a német vezetésre a török inváziót. Ja-ja, a Gastarbeiter romantika. Azért az a bizonyos török integráció sem egy matyóhímzés. Gettósódás, állam az államban, satöbbi, satöbbi. Ez minden, csak nem integráció…

    Ettől függetlenül szükség van dolgos munkáskézre Németországban, ezt nem vitatom. Tőzsdézésből, brókerkedésből meg kutyakozmetikából nem lesz dzsídípí.

  57. 53 Lebá
    A népesség csökkenése mindenképp visszahat a gazdaságra, nem csak a munkaerőn, hanem a fogyasztók körén keresztül is.
    A másik meg az, hogy a népesség csökkenésének jelenlegi mechanizmusa nem egy olyan szabályozható folyamatnak tűnik, ahol a potmétert tetszés szerint tekergethetünk fel és le. (habár Orbán most nálunk próbálkozik a feltekeréssel, életközelből fogjuk meglátni, hogy működhet-e ez szemben az általános trendekkel.)
    Ha pedig ez nem működik, akkor a népességcsökkenés egy monoton csökkenést fog mutatni, aminek a vége a népesség jelentéktelenné zsugorodása lesz, amit nem lehet a végtelenségig automatizálással kompenzálni, míg a világban túlcsordul a népesség, felborítva a status quo-t.
    Ez sem túl sok jót ígérő folyamat.
    De majd figyeljük Japánt, ott várható először a kísérlet eredménye, meddig tartható fenn egy ilyen folyamat válság nélkül.
    Azt én is belátom, hogy egy egészséges népességcsökkenés egy darabig lehet célszerű, de azt valami optimális szinten meg is kell tudni állítani, és egyensúlyba hozni, különben bukta…

  58. 56, 60: Japán tavaly év végén módosította a szabályait, és idén áprilistól már nem csak magasan képzett munkavállalók, hanem „kék gallérosok” is vízumhoz juthatnak.
    A következő 5 évben 345 000 embert szeretnének becsalogatni, ami persze Japán 125 milliós népességéhez képest nem sok, sőt jelenleg a természetes fogyás éves szintje is több ennél…
    https://www.japantimes.co.jp/news/2018/12/25/national/japan-approves-steps-help-make-life-easier-foreign-workers

  59. 55.
    Hubab
    valahogy igy latom én is igen.
    Kimondottan nem foglalkozom német politikával (meg semmilyennel se) de mégis a mindennapok eseményeiböl a fenti kép vázolodik ki.
    Rövid és középtávon a bevándorlók a kisebbik rossz.
    De kérdem én van e olyan europai politikus aki 50-100 évre elöre politizál?
    Nincs.
    Háboru utáni bébi bumm jelenségnél sem gondolt arra senki, hogy azok az emberek egyszer megöregszenek majd. Akkor csak az elönyeit nézték.
    Hogy a japánok jok lesznek e referenciapontnak…..nem tudom, az majd kiderül. Bár itt Európában talán a németek állnak a legközelebb hozzájuk munkakulturában, mégis hatalmas a különbség a két orszag között.
    A népesség szabályozgatása egy lassu és megbizhatatlan folyamat. Manapság gyorsabb és kiszámithatobb megoldások kellenek.

  60. 62 Curix
    A népesedéssel az a baj, hogy mindenképpen következményei vannak, ha bármelyik generációban eltérnek az egyensúlyi helyzettől.
    Ettől függetlenül, nagyszüleim korában az öt gyermek nem volt ritka egy családban, még az én szüleim is mindketten ilyen családban nőttek fel. Ez igen komoly népességnövekedést hozott a XX. század első felében, ehhez képest a Ratkó-korszak, amelyben én születtem, már csak gyenge fellendülés volt.
    Mindenesetre addig, amíg növekszik a népesség, addig elviselhető ez az egyensúlytalanság, míg el nem kezdi feszegetni a források határait, mert sok fiatal munkaerővel, és kevés időssel jár.
    Az ellentétes tendencia sokkal nagyobb problémákat jelent a társadalom működésében, a csökkenés kezelhető mértékű dinamikája erősen korlátozott, míg növekedés esetén sokkal nagyobb a szabadságfok, ahogy ezt a világban zajló folyamatok mutatják.
    Egy-két generáció alatt akár megduplázható a népesség, de ugyanennyi idő alatt képtelenség felére csökkenteni békés körülmények között.
    Szóval igen, a mai eszköztárba még belefér az, hogy a hiányzó munkaerőt ellopjuk a fejletlenebb régiókból, a használhatót kimazsolázzuk, a selejttől meg majd valahogy megszabadulunk, mert ott korlátlan készletek állnak rendelkezésre.
    De hogy ez a forrás fennmaradjon, ahhoz az kell, hogy ezek a régiók továbbra is ilyen elmaradott, kiszolgáltatott, alulművelt szinten kell maradniuk, mert különben ott is megindul a népességcsökkenés, és mindenhol ugyanaz lesz a probléma.
    Szóval itt sem a boldog jövő képe körvonalazódik…

  61. Sleeper, tényleg reális lehet, hogy így áll a vezető a néphez. Ebben az esetben úgy fognak járni, ahogy az erdélyi arisztokrácia, akit nem érdekelt, hogy magyar vagy oláh-e a jobbágy, mindaddig, míg el nem vették az egész országukat. Sajnálni fogom, ha Nagy-Britannia és a többiek kalifátussá alakulnak, de pont ezek a vezetők megérdemlik majd, amit kapnak.

    A népességfogyásról: Azért a 7,5 milliárdban bőven van még tartalék a csökkenésre. Nem az a baj, hogy az európai fogy, hanem az, hogy a többi nem.

    És értem én, hogy zavart jelent a rendszerben, ha öregszik a népesség, de ez a zavar még mindig nagyságrendekkel jobban kezelhető, mint a gyilkos hordák megjelenése.

  62. 65 Lebá
    Ebben igazad van, de a legrosszabb variáció az, ha itt elnéptelenedünk, kívülről meg jönnek a gyilkos hordák, itt meg nincs aki ellenálljon…
    Meg valahogy nem félek tőle, hogy Magyarország megtáltosodik, és növekedésnek indul a népessége.

  63. 66: Egyelőre nem a népességfogyás miatt nincs aki ellenálljon, hanem mert elkényelmesített minket a jólét, ráadásul aki felébredne, hogy ellenálljon, azt gondosan kiheréli és elhallgattatja a mainstream.

    A nyílt társadalom ideológiája teljesen védtelenné teszi a nyugati népességet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük