(984) Regisztráció

Tibor bá’ online

 

Percek alatt futott végig a hír az országban, az Alkotmány Bíróság alkotmányellenesnek találta a választási regisztrációt. Az ellenzék ujjong, Mesterházi győzelemről beszél, nekem meg valami nagyon büdös lett, amikor Rogán Antal frakcióvezető másodperceken belül közölte, hogy a Fidesz frakció elfogadja a döntést és 2014-ben nem lesz regisztráció. Mi jár Orbán Viktor fejében?

Az természetes, hogy Orbán napokkal korábban tudta, hogy mi lesz a döntés, erre (is) valók a beépített emberek, elsősorban Stumpf István. Így Rogán Antal kapásból nyilatkozhatott Orbán utasításának megfelelően. De miért mondott le Orbán a regisztrációról? Biztos-e az, hogy a regisztráció a Fidesznek kedvezne? Ki az, aki nem regisztrál? Aki beleunt az egészbe. Akit Orbán/Matolcsi ötletei alapvetően rosszabb helyzetbe hozta, az nem ráunt a politikára, az dühös és változás akar, tehát regisztrál. Aki a Fideszre szavazott, de csalódott, az lelkesedés helyett már csak immel-ámmal támogatja Orbánt, ha aztán még regisztrálnia is kell, akkor szarik az egészbe. Ez lenne a logika, vagy valami más?

Nem vitás, hogy a nagy sietésben előkapart regisztráció nem demokratikus, lehet ellene hőbörögni és szimpatizálókat gyűjteni itthon és külföldön egyaránt. A különben harcos kedvű Orbán úgy ítélhette meg, hogy túl sok harc, túl kevés előnyért, és ha elbukik a harcban az hatalmas leégés, kiderül, hogy nem verhetetlen. De vajon Orbán képes-e ilyen logikusan gondolkozni, engedi-e a szuper-egója a racionális döntéseket? Nem hiszem, ez rossz vonal, innen vissza kell kanyarodni.

Mi van akkor, ha újabb és sokkal hatékonyabb ötlete támadt, de vár még vele, nem árulja el időben, hogy ne tudjon rá reagálni az éppen hogy összeálló ellenzék. Az is lehet,  hogy titkos ötlete van, tuti jó titkos ötlete, aminek birtokában nyugodtan nézhet a választások elé mindenfajta választási trükk nélkül, és biztosan nyerni fog, megtámadhatatlanul. Ebben az esetben nem lehet más trükk a mandzsettája alatt, mint a választást levezénylő számítógép programjának a manipulálása. Elképzelhetetlen? Frászt! Ez a legegyszerűbb dolog. Emlékezzünk, amikor Simicska Lajos APEH főnök volt és a számítógépek egy napra ki voltak kapcsolva. Akkor voltak hangok, de azok hamar elhaltak.

Lehet, hogy mellélövök, de egy biztos, Orbán nem olyan fából van faragva, aki meghajol egy AB döntés előtt és visszavonul. Nem, ez teljesen kizárt.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

42 gondolat erről: „(984) Regisztráció

  1. Csak egy tapasztalat az adatbázisrendszerekben elhelyezhető hibalehetőségekről, ami egy kicsit a tegnapi poszthoz is tartozik:
    Legjobb barátom nem sokkal ezelőttig abban a cégben dolgozott, ami Magyarország kórházi adatbázis-kezelőinek programozásával volt megbízva. Nem minddel ugyan, de azért jó tucat kórházról van szó. Talán tavaly követett el egy hibát amitől legalább 12 órára leállt a betegfelvétel a Hein Pál kórházban.
    A hiba jelentéktelen volt, egy , helyett ; került a kódba.
    A feladatot extrém módon rövid idő alatt kellett elvégezni, nem csinálta meg a diagnosztikát az utolsó néhány száz soron.
    De ez több problémát is felvet:

    Miért egy másodéves programozó hallgató csinálja az egészségügy adatbázis-kezelőjének átalakításait (Természetesen azért, mert a végzett programozók már vagy nincsenek az országban, vagy nem vállalják havi 80e-ért ezt a munkát, vagy is.)

    Órák teltek el, hogy az egész kórházban megszűnt a betegfelvétel, a sürgősségin is, tehát senkit nem láttak el, bármilyen életbevágó is volt, mert a rendszergazda (Nem tudjuk, hogy a helyén volt-e, vagy ő is buszozott) először azt ellenőrizte, nem-e az adminisztrátor kisasszony béna egyszerűen. Majd egyszerűen felverték barátomat, bebuszozott, pár perc után megtalálta a hibát és ismét minden működött.

    Nem kerestek semmilyen alternatív módszert a betegfelvételre. Ha nem tudják ellenőrizni a TB számot és a költségeket nem tudják azonnal felvinni a rendszerbe, nem csinálnak semmit.

    Tudtommal ez senkinek az életébe nem került, de ez a véletlennek köszönhető.

    De hogy mire akartam kilyukadni:
    Ahhoz, hogy a szavazatokat kezelő adatbázis hibázzon, elég egy 1,00-s szorzót véletlenül 1,01-re állítani, egy-két területi központba olyan programot írni, ami véletlenül a független jelöltek szavazatait rossz helyre üti. Lehet egyszerű programozói tévedésnek beállítani, ha kiderül. És ha nem derül ki? Utólag már ki a megmondhatója, valójában mi történt. Szerintem legalábbis.

    Egyszóval ez szerintem egy rendkívül esélyes alternatíva, de inkább befejezem, mert még a végén ötletet adok a minket olvasó kedves parlamenti általános kontároknak… 😛

    Barátom előtte is több hónapja dolgozott hiba nélkül, és a cég megszűnéséig ott is maradt.

  2. Már a szavazás megkezdése előtt csalnak azzal, hogy melyik formáció kap eget verő összegeket propagandára. Esetleg mind kap kevés eltéréssel egy eget verő összeget. De már ez is vakítás, mert az egész úgynevezett demokrácia egy baromság. Mi köze van Józsibácsinak a szomszédbúl a politikához?? Nehogy már ő dönthesse el hogy melyik párt a jobb! Hibázni fog, megvezetik, kihasználják hogy nincs benne a napi politikai életben, nem fog jól szavazni. Nem az lesz amit gondol, jó eséllyel éppen az ellenkezője lenne számára kedvezőbb mint amit gondol. (sugallatra gondol:tv, rádió, újság és közvélekedés ugyanezek alapján:tv, rádió, újság és közvélekedés ugyanezek alapján: tv, rádió….folytassam?
    Patás ezt átlátja és csak megpróbálja visszatorzítani az eredményeket a helyes értékre. 🙂

  3. Ha nem lesz választás, regisztráció sem kell.

    A koronát már kifényesítették, a palást aljából viszont majd le kell vágni valamennyit, hogy jó legyen… 🙂

  4. „Orbán nem olyan fából van faragva, aki meghajol egy AB döntés előtt”
    Ezen egy kicsit elgondolkodtam. Az AB-ben többségében Orbán emberei ülnek, tehát megkockáztatom, úgy döntenek minden ügyben, ahogy a főnök előírja.

  5. Nem tudom felfogni, hogy 20 év után se jött még rá senki, hogy az ég egy adta világon nem számít hogy ki vagy melyik párt kerül a hatalomra. Nem rajtuk múlik bárhogyan is szeretnék. Persze mindíg jönnek új arcok akik elhiszik és elhitetik magukról, hogy képesek majd a széllel szemben pisálni, de amikor ott vannak élesben akkor máris másképp fest a dolog. De hogy a témánál maradjak, nem hiszem hogy Orbán manipulálni fogja a választási eredményt. Sok baromságot csinál mint akármelyik elődje és a majdani utódja is. De ezt önmagában képtelen lenne megszervezni, ehhez azért összehangolt melóra, szervezésre lenne szükség. Ott pedig előbb utóbb kibukna a dolog, amivel végérvényesen vége lenne a karrierjének. Ennyire nem ostobák.

  6. 4:
    Orbánnak van még egy jó éve. A kinevezett AB tagoknak még 8. Mi van, ha a jövőjükre gondolnak. Papír forma szerint Orbán a büdös életben többé nem fog hatalomra kerülni.

    5:
    Ugyan már. Bush II. pontosan így lett elnök Al Gore-ral szemben.

  7. A csalást csak akkor lehet megcsinálni, ha az összes párt benne van a „buliban”.
    Minden (szinte) szavazókörben van minden pártnak embere a szavazatszámláló bizottságban és amikor ott együtt egymás előtt megszámolják a szavazatokat, mindenki átszámolja az összes kupacot a pártoknak megfelelően (saját szememmel láttam amikor csinálják, mert az ablakból lehetett látni kintről) utána megírják a jegyzőkönyvet, mindenki aláírja és utána mindenki ELKÜLDI A MEGSZÁMOLT SZAVAZATOKAT SMS-BEN A SAJÁT PÁRTJÁNAK, ahol összesíti minden párt a saját szavazatait a saját központjukban. Ennek stimmelnie kell a végén a számítógépek által összesített és hivatalosan közzétett adatokkal.
    Tehát csalni csak a dobozzal lehetne, de ahhoz minden párt képviselőjének benne kell lennie. A számítógéppel nem lehet nálunk csalni, nem úgy, mint az USA-ban, ahol számítógépen keresztül (is) szavaznak, na ott meg lehet csinálni és gyanítom Floridában, ahol ezzel mindig probléma szokott lenni, meg is teszik.

  8. 6: „Mi van, ha a jövőjükre gondolnak”
    Miután nem lehet őket a helyükről eltávolítani, nagyon nem kell aggódniuk a jövőjük miatt.
    Gondolod, hogy ez nem volt előre megkoreografálva? ÁDER átküldi az Orbán-fan többségű AB-hoz normakontrollra – és nem az Orbán szájíze szerinti döntés születik? Tibor bá’, ne okozz csalódást! 🙂

    7: Ezért nem lesz választás. Áder majd ‘elfelejti’ kiírni a választás időpontját. 🙂

  9. Orbán meg akarja nyerni a következő választást.
    Mecsoda egetverő arcátlanság!
    Visszatáncolt.
    Már másodszor… Ugye nemcsak visszavonta az ingyenes oktatás eltörlését, hanem meg is emelte a férőhelyek számát.
    Most más kifogás után kell hogy nézzenek azok akik vaskezű diktátorként festették a Patást.

    Persze… ha átverekszi a programját akkor diktátor, ha meg a „közakarat” szerint dönt akkor vagy gyenge vagy simlis.

    Ami meg a választási csalást illeti: Kik is égették el a szavazatokat, körömszakadtáig harcolva az újraszámlálás ellen?
    Pedig elég szépen összegyűltek a számlálást követelők…

    Na ugye !

  10. 9: „visszavonta az ingyenes oktatás eltörlését, hanem meg is emelte a férőhelyek számát”

    Ez csak azért nem igaz, mert az egyetemek ‘döntik el’ hogy mennyi embert vesznek fel. (Vagy a miniszter 😉 , majd meglátjuk.)
    Viszont a felsőoktatásból idén kivonnak 20 milliárdot (amiről tudunk jelenleg).
    Bölcsészeknél talán mindegy, hogy 500-an, vagy 600-an ülnek egy teremben, de a gyakorlati oktatást végző egyetemeknél a hallgatóra a gyakorlati oktatás költségigényét is számolni kell, ha ezt nem finanszírozzák, akkor nem lesz több hallgató sem. Sőt, az elvonás alapján kevesebb lesz, mint tavaly.

  11. 7 Bastian :
    „Minden (szinte) szavazókörben van minden pártnak embere a szavazatszámláló bizottságban és amikor ott együtt egymás előtt megszámolják a szavazatokat, mindenki átszámolja az összes kupacot a pártoknak megfelelően (saját szememmel láttam amikor csinálják, mert az ablakból lehetett látni kintről) utána megírják a jegyzőkönyvet, mindenki aláírja és utána mindenki ELKÜLDI A MEGSZÁMOLT SZAVAZATOKAT SMS-BEN A SAJÁT PÁRTJÁNAK, ahol összesíti minden párt a saját szavazatait a saját központjukban. Ennek stimmelnie kell a végén a számítógépek által összesített és hivatalosan közzétett adatokkal.
    Tehát csalni csak a dobozzal lehetne, de ahhoz minden párt képviselőjének benne kell lennie. A számítógéppel nem lehet nálunk csalni, nem úgy, mint az USA-ban, ahol számítógépen keresztül (is) szavaznak”

    EZT ALÁÍROM! Én nem számláló voltam 2010-ben, csak vittem őket reggel, ebédkor kaját hordtunk nekik majd este egy hazafuvar. A szavazatszámlálóknak joguk van megszámolni akárhányszor a szavazatokat, ha úgy gondolja akkor 15-ször is átszámolhatja mielőtt aláírja a jegyzőkönyvet. Persze amikor a többi dühös tekintetű már menne haza akkor senki nem húzza az időt éjfélig.

    Nálunk amivel lehet csalni, és tettünk is több feljelentést 2010-ben:
    – Az mszp-s pirossálas „segítők” kísérgették 2-3-masával a néniket a szavazófülkéig, vagy a 2 utcával arrébb megáltt buszból kísérték be a 1-20 fős nyugdíjas csoportot.
    – A fideszes cigányvajda 9fős (fidesz matricás) kisbusszal hordta a romákat a szavazáshoz, volt akinek bent segíteni kellett hova rakja a strigulát mert nem tudott írni/olvasni. Majd innen mentek a gulyásevésre egy udvarba, ahol már voltak vagy 200-an mert több szavazőkörből is ide hozták őket „jutalomfalatra”.

    Fentiekről 2010-ben kép- és videofelvételek készültek, és még a szavazás napján HIVATALOSAN bejelentésre került mint dokumentált választási csalás, szerintetek történt bármi is? 😀
    Ismerősök ahol kint voltak, hasonlókat tapasztaltak…

    Az első példában XIII kerületben mszp nyert, a másodikban meg fidesz (BAZ megye, Ózd mellett voltunk)

  12. 10 Observer

    Igazad van, pongyola voltam megint.
    Az ingyenes férőhelyek számát emelte meg, nem az összeset.
    Tehát a diákok többet kaptak mint amennyit kértek.

    Az igaz, hogy a röghözkötés marad…
    De ezt akár népszavazáson is el lehet dönteni…
    Mert ha sokan vannak akik boldogan fizetik az itthoni oktatást a nyugatra vándorló diákoknak, hát legyen !

  13. 9.
    „Orbán meg akarja nyerni a következő választást.
    Mecsoda egetverő arcátlanság!
    Visszatáncolt.”

    Gondolod, hogy ilyen visszatáncolásokkal lehet választásokat nyerni?
    Ahhoz sokkal többször kellett volna visszatáncolni, azaz normálisabban kormányozni.

    Ettől függetlenül nyerhetnek, de annak nem ez lesz az oka.

  14. Ha már az oktatásra került a szó.
    Sokan azt gondolják, hogy azt csinálnak kényük-kedvük szerint, amit csak akarnak. Azt nem veszik figyelembe, hogy egy társadalmat meg kell szervezni, hogy legyen „alapja”, amin nyugszik. Mocsárra nem lehet építkezni. Ezért azt nem lehet megengedni (pláne nem támogatni), hogy ha éppen az a divat, hogy mindenki ornitológus akar lenni, akkor itt állunk pár év múlva több százezer ornitológussal és akkor ki fog kenyeret sütni, ki vezeti a buszokat, tart előadást az egyetemen, tervez, stb… ?
    Egy államnak felelőssége van a működtetésben és ezért kötelessége bizonyos szinten „terelni” a szakmák közötti választásokat.
    Fel kell mérni mire van szükség a reálgazdaságban és ahhoz képest kialakítani az államilag támogatott helyek számát, kemény felvételikkel. Pénzért, piaci alapon, természetesen tanulhat bárki bármit.
    Ha pedig az „ingyenesek” közül el akar menni bárki, az váltsa ki magát, vagy váltassa ki magát azzal a céggel, ahova megy külföldre, persze akkor meg nyilván ott kell cserében aláírnia éveket, de hát ki beszélte be ezeknek, hogy az „élet habostorta”? A Pelikán elvtárs? El vannak ezek a hülyegyerekek tévedve, még egy büdös vasat nem fizettek be az államkasszába, de már teljesen el vannak szállva maguktól, örüljenek ha valahol egyáltalán munkát kapnak majd az életben bárhol. Kinek kell majd egy romkocsmában szocializált gyógyegér marketingkommunikációs sajtcetlivel a hóna alatt? Megmondom, az angol meg a német éttermek tárt karokkal várják őket a feketemosogatóban, majd ott követelőzhetnek…

  15. 14: Egy diplomás ember, ha a szakmájában el tud helyezkedni, az hasznos a társadalomnak – vagy közvetlenül anyagi hasznot termel (ipari, agrár termelőüzemek mérnökei a cégük és a saját adózásuk révén is)és emeli a GDP-t, vagy közvetve: oktatja az ács meg a kőműves tanulókat, akik majd szintén a termelő munkájukkal adót ‘állítanak elő’ , vagy gyógyítja őket, ha a tyúkszemükre esett a kalapács stb. stb.

    Aki ezt nem látja, az vak. Nem csak azt kell nézni, hogy egy emberke oktatása mibe kerül, hanem azt is, hogy közvetve, vagy közvetlenül mekkora hasznot hajt a társadalomnak.

    Persze, ha van rá alkalma…

    Az nem az egyetemista hibája, hogy a rendszerváltáskor elkótyavetyélték az állami tulajdonú üzemeket, állami gazdaságokat – ezzel munkahelyeket szüntetve meg, mint ahogy az sem, hogy 20 éve nincs olyan kormány, ami olyan gazdasági helyzetet tudna teremteni, hogy a munkahelyek száma valóban nőne.
    Ha valaki itthon nem talál a végzettségének megfelelő munkahelyet, akkor mondjuk halljon éhen, vagy inkább engedjük el külföldre dolgozni? (Ne feledjük, amíg tanul, az neki kieső jövedelem eleve…)

    Az megint egy más kérdés, hogy a diplomások elhelyezkedési lehetőségei eleve jobbak itthon is. 😉

    Azzal mondjuk egyetértenék, hogy az állam – mint megrendelő- mely szakokat finanszírozzon (ahonnan majd a legtöbb haszon jön számára, vagy állami feladatot lát el majd az emberke /pl. Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói/ – ha ez megfelelő hatástanulmányokra alapozva történne, nem hasraütés alapján.
    Mondjuk azon is elgondolkoznék, hogy a nem állami alapítású egyetemeket miért kell az államnak finanszírozni…

  16. Szerintem egyszerüen arrol van szo, hogy Orban beszart, miutan latta, hogy az oktatas szetverese mekkora tarsadalmi ellenallasba ütközne. Egyebkent megsugom, hogy a felsöoktatas leepitese mar reg lefutott meccs. 2005-ben meg 105.000 allamilag finanszirozott feröhely volt, 2010-ben mar csak 40.000, ezt akartak levinni 10.000-re. Vagyis ha tetszik, hanem, ma mar 60%-kal kevesebb allamilag finanszirozott kepzesi hely van, mint korabban.

    Az a masik, hogy ahogy Observer is irta, kökemenyen kifele rantottak a zsetont az oktatasbol. Igaz, nem 75 milliardot vontak ki, ahogy eredetileg terveztek, csak 20-at.

    Summa summarum, Viktorunk be van rosalva rendesen, ezert tancoltak vissza a valasztasi regisztracioval. Hogy megnyerik-e a 2014-es menetet, az meg egy nyitott kerdes.

  17. 15. Observer

    Azt be kell látni, hogy nemcsak Magyarországon, de a fejlett világban mindenütt az oktatási rendszer a fogyasztói társadalom igényeit tükrözte és ez egy kényelmes helyzet volt a diákok részére.
    De abban már lassan mindenki egyetért, hogy a fogyasztáson alapuló rendszer összeomlófélben van, és ezért az oktatási rendszernek is változnia kell.

    A nyugati államok egymással versengve ontották a diplomás fiatalokat, és sokaknak még munkájuk is lett…
    És hova jutott a „fejlett világ” ezzel a sok diplomással?
    Fel kellene mérni, hogy a társadalom szempontjából mennyire fontos hogy egyeseknek a gyerekkor 5-7 évvel meg legyen hozzabbítva íróasztalos munka igéretével a végén…
    Fel kellene mérni azt is, hogy mit is értünk élhető világ alatt, mert úgy tűnik, a liberalista önszabályozó kapitalizmus leagalább annyira álomszerű, mint a kommunizmus egyenlő munkáért egyenlő bért elvei…

  18. 16. Jancsika

    „Szerintem egyszerüen arrol van szo, hogy Orban beszart, miutan latta, hogy az oktatas szetverese mekkora tarsadalmi ellenallasba ütközne. ”

    Szerintem ez a beszarós Orbán olyan balos wet dream.
    Még Tiborbá szerint se olyan fából faragták.
    A társadalmi ellenállást az a pár százalék egyetemista jelentette akiket a baloldal beledumált.
    A tömegek egyáltalán nem bánták, hogy karcsúsítsa a kormány az elhelyezkedésre képtelen diplomások számát.
    Itt már az tiszta haszon, hogy a téma a köztudatba került, és az emberek odafigyelnek arra, hogy milyen minőségű és mannyiségű értelmiség képződik, és főleg, hogy mennyiért.

  19. 17: Szerintem, ha valaki iskolába jár és esetleg tanul is, akkor azért sok minden hasznos tudás ‘ragad rá’. Ami kétségtelenül jó dolog. 🙂
    Ugyebár a problémát az okozza, hogy a „társadalom” egyre kevésbé tudja finanszírozni az oktatás költségeit – nem csak a felső-, hanem a közoktatásban is – miközben mindenki hangsúlyozza, hogy a gazdasági válságból való kiutat az oktatás és a kutatás fejlesztése jelenti /aminek sikerességéről számos külföldi példát lehet hozni, pl. finnek/.
    A hiba tehát elsősorban nem az oktatási rendszerben van (most hagyjuk, hogy abban is van bőven), hanem a társadalom/állam forrásteremtő képességében. Ha a nemzeti vagyont nem lopják el (itt igazad van – elsősorban a komcsik) – teljesen más lehetne a helyzet. Egy 10 milliós országban azért 10 ezer hallgató rettenetesen kevés – és ne felejtsük el azt, hogy az átlag magyar fizetésbe a lakhatás költsége sincs ‘beleépítve’, nemhogy a gyerekek taníttatásának kiadásai. Ebben a helyzetben vagy tudomásul vesszük, hogy csak a gazdagok gyerekei tanulhatnak – amivel visszalépünk a Horthy rendszer oktatáspolitikája elé, vagy itt is egyfajta szolidaritási elvet alkalmazunk, mint az egészségügyben és a nyugdíjrendszernél.
    Annyi különbséggel, hogy a végzett diplomások NAGYOBB RÉSZE igenis társadalom szempontjából megtérülő, hasznos munkát végez. Aki nem hiszi, járjon utána. 🙂

    Anno amikor én kezdtem az egyetemet, kutya kemény felvételi rendszer volt, egyfajta elitképzés jellemezte az országot és kb. arányban állt a képzés a szükségletekkel.
    Talán azt a rendszert nem kellett volna felhigítani (itt lehet szidni a libsi csürhét, M.Bálint-tal az élen 😉 ).

    Lehet a diplomaszerzést szidni, de baszhatjuk a rendszert akkor is, ha feleslegesen képzünk ácsokat, tetőfedőket, fodrászokat, kutyakozmetikusokat és varrónőket, ha azok sem kapnak munkát, mert szar helyzetben van a magyar gazdaság. Azért pedig a magyar kormányok kivétel nélkül felelősek. Ha nincs munkahely, akkor semmilyen képzésre nincs szükség, csak a pénzt viszi.

    Különben az általános iskola is hülyeség, a tanárok azért találták ki, hogy legyen olyan munkahelyük, ahonnan egész nyáron a Balatonon süttethetik a feneküket. 🙂 🙂

    Azt nem veszed észre – amit Drábik a maga dagályossága ellenére azért szerintem jól megfogalmazott – hogy a nemzetközi pénztőke érdeke az oktatási rendszer, egészségügy, nyugdíjrendszer lebontása, hogy minél több közpénzt tudjanak lenyúlni. És a vicc, hogy a szabadságharcos Orbánod ebben tökéletesen kiszolgálja a globális tőke érdekeit.

  20. Talán azon kellene elgondolkodni, hogy a fogyasztói társadalomnak elsősorban fogyasztókra van szüksége, minél kevesebb iskolázottsággal. Diplomásra és szakmunkásra csak jóval kevesebbre, mert a termelékenység igen magas. Csak hát a fiatalok nem akarnak buta fogyasztók lenni. Ez adja a konfliktust. Azt tehát felejtsétek el, hogy fin példára kiművelt emberfők milliói kellenek. Erről lekéstünk 60 évet. Ami okos lenne, felkészülni az energia szegény kézműiparos világra, de miből legyen ez finanszírozva? És egybeesik-e a fiatalok igényével?

  21. 20: „Ami okos lenne, felkészülni az energia szegény kézműiparos világra”

    Tibor bá’, mióta hivatalos jövőkép a geddon?

    Amíg mindenhonnan a fenntartható fejlődést szajkózzák, mégis mit vársz a fiataloktól? Senki – vagy nagyon kevesen fognak elmenni önként földet túrni, amíg a többi srác IPod-ot villogtatva hetyeg a plázacicákkal.

  22. 21:
    Azt írtam, okos lenne, feltételes módban. Nem lesz okos. Ha én fiatal lennék elmennék kovácsnak. Lóversenyek környékén még létezik kovács, van kitől tanulni.

  23. 22: Én meg péknek. Ott nem csak meleg van, de kaja is. 🙂

  24. 23:
    Ha-ha. Meleg az lesz mindenütt. 🙂

  25. Én még (viszonylag) fiatal vagyok, a jelenlegi állásom mellett zöldenergiás szakmérnöknek tanulok, inkább hagyjam abba és menjek kenyeret sütni? 😀 (Pláne, hogy azt otthon a párom csinálja 😀 )

  26. 25.Elég perspektívikusnak ígérkezik:)
    A pékek nagyon korán kelnek.Én nem vállalnám.

  27. Ez önnfenntartó kézműiparos, háztáji, állattartó, belső kereskedelem témakör sajnos csak arra lesz elég, amit napjainkban É_Korea tud. Másra nem.
    A leszakadó milliók közt is nagy biztonsággal megállapítható, hogy csak azok tudják továbbvinni a családnevet, akik a mában, még elég jól tudnak mozgolódni a plutokrácia keretei között és ezzel párhuzamosan – egy másik alapjaiban más tevékenységet folytatnak – ami kapcsolódik valami úton-módon az első mondathoz. (Anyagi lerongyolódás, hosszadalmas agonizációja, mint mondta anno Tibor).
    Nagy általánosságban elmondható, hogy akik a mában szakmájuk révén kapcsolódnak a fémmegmunkáláshoz – azoknak egy igen kevés részéből tényleg lehet „háztáji kókányoló kovács”, elsősorban a szén és az ötvözött acélok hiánya miatt. Persze utóbbit a jelenleg futó gépkocsik némelyik alkatrészéből ki lehet nyerni.
    Különben a jövőt senki sem tudhatja, majd 15-20 év múlva kell a fejünket törni azon, hogy az egyén mivel is foglalkozzon egy kétfelé szakadt társadalomban…persze addig lehet többfélével is próbálkozni, tapasztalatot és vagyont gyűjteni.

  28. „Ami okos lenne, felkészülni az energia szegény kézműiparos világra” — meg lehet próbálni, csak valószínű éhen- és kihalna a föld lakosságának kb. 90%-a. Kb olyan lenne, mintha visszatérnénk a középkorba. Ha jól emlékszem a középkor népsűrűsége kb 10 fő/km2. A jelenkor átlaga nagyjából ennek 50-szerese, de ehhez hozzá tartozik, hogy olyan energiaigényes technikákat is használunk, ami nélkül milliós nagyvárosok pusztulnának el.

    25, freeetoaster: szerintem egyelőre maradj a zöldtechnikánál, de ha már az okos-korszakban élünk, légy okos-fogyasztó! 😉

  29. A kérdés, hogy ki és kik voltak a felelősek hazánkban ebben a rablássorozatban?

    Miért nem vonnak senkit felelősségre? Ha valaki egy szalámit lop a boltból, azt egy életre megbélyegzik, aki milliárd dollárokat lop el az pedig az elithez tartozik. Ez valójában költői kérdés, hiszen tudjuk, „holló a hollónak nem vájja ki a szemét!” (A szemét!)

    A JOBBIK és az LMP (mint újonnan parlamentbe került pártok) képviselőit kivéve (bár ha sokáig dörgölődnek a disznókhoz, maguk is büdösek lesznek) az elmúlt 23 év pártjainak összes vezető politikusa, képviselője, magas beosztású embere.

  30. 30:
    Kedves cicalány! Mi úgy számolunk, hogy kb. 500 millióra csökken az emberiség. A 10 millióból marad 1 millió magyar, ha….. szerencsének van, és nem hal ki a fajtánk.

    31:
    Régi dolog. A kis tolvaj villamos széket, a nagy tolvaj bársony széket kap.

  31. Tibi ba’!

    Aki csak kritizal, de nem jelol meg alternativat, az azt allitja masrol, hogy te szar vagy, de en sem vagyok jobb, en is ugyanolyan szar vagyok. Ez az egyik legnagyobb baj szerintem, hogy divatbol szidjuk a politikusokat, senki sem koncentral a megoldasra, csak azon ragodunk, hogy mi ne legyen. Lassan nem is csodalkozom rajta, hogy ilyen hozzaallassal nem allnak szoba magaval mar a gyerekei sem. Pedig az irasai arrol tanuskodnak, hogy amugy kepes gondolkodasra. Csalodtam magaban.

    Peti

  32. 33
    Talán magának se kellene szóba állni velem, de ha tanácsom ellenére mégis megteszi, kérem észlelni, hogy Tibor bá’-val jelzem írásaimat, nem Tibi bával. Nagy parasztság ez a „figyelmetlenség”.

  33. Kedves Tibor bá’!

    Nem akartam megsérteni, elnézést a figyelmetlenség miatt. Egyszerűen elegem van a céltalan gyalázkodásból! Ennyi az egész. Vagy, ha csak kritizálni tud, akkor írjon már néha valami rosszat Bajnairól meg Gyurcsányról is, csak, hogy kiegyenlített legyen a meccs. Nem kell megvárnia, amíg megint hatalomra kerül valamelyikük. 🙂

    Tisztelettel, NP.

  34. 35:
    Kedves Péter!
    Az egész fejlett nyugati világban az a szokás, hogy a hatalmon lévő pártot és politikáját kritizálják. Az ellenzéket soha, csak ha van alternatív programja. Minek? Nem is tudjuk ki lesz a következő miniszterelnök, azt meg pláne nem, hogy mit fog csinálni. De ígérem, 100 nap után neki fogok menni a következő miniszterelnöknek is.

  35. Peter 33 ” Aki csak kritizal, de nem jelol meg alternativat, az azt allitja masrol,…..”

    Szerintem Tibor ba bloggja egy u.n. ‘Brainstorming Group’ szellemes tagokbol tevodik ossze. Tibor ba a kemenceba berakja napi ‘tuzrevalot’, raonti az olajat (sajat velemenyet), es ezzel a tagok kezebe nyoja a felnyitott gyufaskatujat, es a tagot gyujtjak be a beolajozott tuzrevalot. Hat mi rossz ebben. A nyugati vilag tele brainstorming szesionokkal….

  36. 16!
    Az oktatást nem Orbán veri szét,elmondom.Ugyanis az oktatás már régen szét van verve..Ez kezdődött még a nagy liberalizációval az oktatásban.Még hajdanában danában,a középiskolákban,az általános iskolákban….Nem lehet buktatni alsóban,meg nem lehet beszólni a kölyköknek középiskolában,nem lehet lezavarni a térképről..A gyerekek leszoktak a tanulásról,és főképpen a reál tudományok tanulásáról,mert könnyebb beszólni a tanárnak,meg esetleg jobbik esetben könnyebb történelmet magolni,és kommunikáció pofázós szakra menni,meg bölcsésznek..Amelyik gyerek meg tanulni szeretne középiskolában ,azt meg nem hagyják,mert nem tudnak rendet tenni tartani az osztályban.Mert nem lehet fegyelmezni..Csak az én fiamon látom..Nem kell mondani..És Orbán be szeretné zárni a kapukat a bölcsész képzésben,a kommunikációs szakokat,és az olyan szakokat ahol már 100 évre előre ki vannak képezve emberek,ugyanis annyi munkát számukra nem fognak tudni adni,mint ahányan vannak,meg lennének…

  37. 38: Szerintem minden gyereknek, aki megszületik, a névszalaggal együtt ki kellene osztani, hogy milyen szakon tanuljon majd… 🙂

    Hogy mihez van tehetsége, az meg le van szarva. (Vagy a tehetségéhez pénze is legyen.)
    Nem azt mondom, hogy nincs igazad bizonyos mértékig, de aki hülye a matekhoz, meg a fizikához, abból hiába akarsz villamosmérnököt csinálni. Ettől még lehet, hogy a törit (ahol még véletlenül se kell gondolkozni 😉 ) fáintosan be tudja majd seggelni, és egy jó töri tanár lesz.
    És továbbra is az a véleményem, hogy a kormány dolga, hogy a forrásokat előteremtse az oktatáshoz, ezt nem lehet a ‘zemberek’ nyakába varrni 100%-osan.
    – De például mai hír (mármint én ma tudtam meg), hogy az én egyetemem 1 milliárdos elvonást kapott a nyakába, ami a költségvetésünk harmada. (Ettől biztos sokkal jobb lesz az oktatás színvonala.)
    De még ez sem lenne baj, ha nem a fűnyíróelvet működtetné Orbán, hanem valóban lenne koncepció, hogy mire van szükség és mire nincs, mit kell bezárni, és mit kell feltőkésíteni az oktatásban. De a ‘piac’ igénye is érdekes kérdés – olyan cégek ‘rendelik’ meg a gépészmérnököket, akik egy kurva vas adót sem fizetnek, mert adómentességgel csalták őket ide. Akkor hogy is van ez?

  38. 39:
    Ma jött meg az Önkormányzat (ingyenes) újságja, amiből megtudtam, hogy a befolyt súlyadó 60 százalékát át kell utalni Orbánnak. Eddig az szjá-ból befolyt összeg 8 százalékát kapták meg az Önkormányzatok, ezt elvették. A helyi iparűzési adónak 25 százalékát is az Orbán/Matolcsy páros oltárára kell ráhelyezni. A helyi iskola a 65 milliós támogatásról lemondhat, de továbbra is az Önkormányzatnak kell állni a cechet. Ez nettó 35 milliós elvonás. Mindez Pilisborosjenőnek egy évben kb. 100 milliós vesztességet jelent. Ezért az Önkormányzat „nagyon sajnálja”, de a helyi adókat kénytelen növelni: telek és épület után. A kutya adó függőben. Magyarul 3000 lakósnak össze kell dobni 100 milliót. Ez fejenként (durván) 30.000 forint. – – – Hol az a kibaszott kétharmad, aki erre adott felhatalmazást?

  39. 40: „Hol az a kibaszott kétharmad, aki erre adott felhatalmazást?”
    Szerintem már csak Orbán fejében.
    „Ez fejenként (durván) 30.000 forint”
    Ebben az évben iszonyatosan nagy a hitel visszafizetési teher – már tavaly mondtam mindenkinek (mivel a számok ismertek, publikusak voltak), ha 2013-at kibírjuk, akkor már mindent kibírunk.
    Orbán feláldoz bennünket a finánctőke oltárán – azt hiszi, hogy cserében majd megtarthatja a helyét.

  40. 39!
    Hiába mondod Observer…Annyi töri tanárra nincs szükség,és kommunikátorra..Az a probléma hogy nem tudnak annyi végzett embert elhelyezni..És az állam kezébe nincs semmi amibe kapaszkodni tudna..(De ez már nem az én problémám..)
    Jancsika sokszor elmondta hogy kevés a jó szakmunkás.Hát ha nem tud villamosmérnöknek tanulni,menjen szakmunkásba..Csak dolgozni senki nem akar..Úgyhogy marad a harc ahogy elnézem..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük